„szerződés”

Összesen: 38

War Room 64. adás

Írta: Höri — 2016. március 11., 15:44

Beszélgetés az NFL játékospiac első két napjáról.

Csapatok, akik bekezdtek az erősítésekkel, illetve akik már most nagy vesztesnek számítanak. Ráadásként pár sztárjátékos jövője, aki klubot váltott. Ez a heti téma. Résztvevő Papp Gábor (Empty Taxi), Szabó Attila Zsolt (Löfli) és Herczeg Ádám (Höri).  

Fitzgerald, a klubhű

Írta: Höri — 2015. február 18., 19:41
Az Arizona Cardinals új, két éves szerződést írt alá a klub legendájával. Larry Fitzgerald eredetileg 23.6 millió dollárt foglalt volna a 2015-ös fizetési sapkából, ezért kellett a módosítás. Az elkapó így évi 11 millió dollárt garantáltan megkap és 33 éves koráig dolgozik tovább a pintyeknél. Ha hi...

Andy Dalton új szerződése

Írta: MarioAna — 2014. augusztus 4., 18:45

A Cincinnati Bengals irányítója is belépett a 100 milliós klubba.

Az AFC North tavalyi győztese 2021-ig hosszabbított a a 26 éves irányítójával. Andy Dalton eddigi pályafutása során 3 év alatt 3-szor vezette rájátszásba csapatát, karrierje során évről évre jobb számokat hozott. Több mint 11000 passzolt yard, 80TD-50INT arány, 85,7-es QB rating mellett 7 futott to...

Money, money, money

Írta: Höri — 2014. július 31., 05:22
A napokban megszaporodtak a szerződés-hosszabbítások, 3 sztárjátékos is hosszú távra kötelezte le magát a már megírt Kyle Rudolph, Jamaal Charles duón kívül. név poszt csapat év összeg garantált Tyron Smith LT Dallas Cowboys 8 98 millió $ 40 millió $ Patrick Peterson CB...

Charlest gyorsan kifizették

Írta: Höri — 2014. július 24., 01:45
Alig hogy kikerült twitterre a hír, hogy Jamaal Charles nem jelentkezik be a Kansas City Chiefs edzőtáborába a bérezési elégedetlensége miatt, rögtön jött a következő frissítés, hogy a KC és a futó megállapodtak egymással. Charles volt az NFL-ben az egyetlen játékos 2013-ban, aki futásban és elkapás...

Megtartották Grahamet

Írta: Höri — 2014. július 16., 02:33
A New Orleans Saints megegyezett tight endjével, Jimmy Grahammel, így a játékos 31 éves koráig marad eddigi munkaadójánál. Graham 4 éves, 40 millió dolláros szerződést írt alá, az évi 10 millió pedig azt jelenti, hogy jobban kereshet, mint az eddig élen álló Rob Gronkowski a szezononkénti 9 milliójá...

Brandon Flowers a Chargers-é

Írta: Höri — 2014. június 25., 04:11
11 nappal azután, hogy a Kansas City Chiefs megvált tőle, Brandon Flowers aláírt a csoportriválishoz. A cornerback 1 évre kötelezte el magát, 1.5 millió dolláros aláíráspénzt kap, 3 millió $ a garantált összeg és 5 millió a maximum az új szerződésében. A 2013-ban Pro Bowlba választott Flowers 4 éven...

Megegyeztek Pouncey-val

Írta: Höri — 2014. június 12., 17:43
A Pittsburgh Steelers meghosszabbította 3-szoros all-Pro centere, Maurkice Pouncey szerződését. Az újoncként kötött kontraktusának utolsó évébe lépett volna Pouncey, ehelyett még 5 évre, 44 millió dollárról szóló összegért írt alá. Az aláíráspénz 13 millió dollárról szól, ami több mint Colin Kaepern...

A 126 millió dolláros QB

Írta: Höri — 2014. június 5., 00:45
Megszületett a megállapodás Colin Kaepernick és a San Francisco 49ers között a folytatásról. A szerződése utolsó évébe lépő irányító 2020-ig hosszabbított a csapatával, 6 év alatt 126 millió dollár ütheti a markát, de 61 milliót biztosan megkap. A garantált tételben NFL rekordot kapott Kaepernick, b...

Aláírt Doug Baldwin

Írta: Höri — 2014. május 29., 22:08
Az utolsó korlátozott jogú szabadügynök volt Doug Baldwin, aki megegyezett a csapatával. A bajnok Seahawks elkapója új, 3 éves szerződést írt alá 13 millió dolláros összeggel. Amennyiben az RFA tender alatt játszott volna, keresete valamivel több mint 2 millió dollár lett volna 2014-ben, így viszont...

Marshall medve marad

Írta: Höri — 2014. május 20., 01:02
A Chicago Bears 3 éves szerződéshosszabbításra vette rá elkapóját, Brandon Marshallt. A 30 millió dollárról szóló szerződést 2015-ben lép életbe, Marshallnak ekkor járt volna le a kontraktusa. A garantált tartalom 23 millió dollárról szól, összességében pedig a liga 7. legjobban fizetett wide receiv...

Joe Haden hosszabbított

Írta: MarioAna — 2014. május 13., 20:44

A Browns védője újabb 5 évre kötelezte el magát.

A Cleveland Browns csapata nem tétlenkedett a sztár elkapójuk eltiltása után. A 2010-es NFL Drafton 1.körben (hetedikként) válaszott cornerback szerződése 2015-ben lejárt volna, de egy 5 éves, 58 millió dollár értékű hosszabbítást írt alá, melyből 23 millió a garantált összeg.Az ötödik szezonjába lé...

Sherman meggazdagodott

Írta: Höri — 2014. május 7., 22:51
Earl Thomas után másik kulcsfontosságú defensive backjével is meg tudott egyezni a Seattle Seahawks a folytatásról. Richard Sherman 31 éves koráig kötelezte el magát a bajnokcsapat mellett. A 4 éves hosszabbítás 57.4 millió dollárról szól, amiből 40 millió garantált összeg. Egy év van hátra Sherman...

Earl Thomas új szerződése

Írta: Höri — 2014. április 29., 01:44
A bajnok Seattle nagy dobással hallatott magáról, a free safety Earl Thomas 4 éves, 40 millió dolláros szerződést kapott. A 2010-ben a 14. helyen draftolt védő 2014-ben még az újonc szerződésével mindenképp Seattle-ben játszott volna, így viszont 29 éves koráig odaláncolták a csapathoz. Az eddigi 64...

Rézbőrű DeSean

Írta: Höri — 2014. április 2., 17:08
Néhány nappal azután, hogy tisztázatlan okok miatt Chip Kelly kitette a Philadelphia Eagles keretéből DeSean Jacksont, a nagyszájú elkapó aláírt a csoportellenfél Redskins-hez. A szerződés 3 évre szól, maximum 24 millió dolárról, amiből 16 millió garantált, az első évben pedig nyolc millió jár majd....

Játékosmozgások a piacnyitás előtt

Írta: Höri — 2014. március 11., 00:59

Avagy miről maradt le, aki az elmúlt hetekben nem figyelt. Lista!

Órákra vagyunk tőle, hogy hivatalosan is kezdetét vegye a 2014-es NFL év, méghozzá a szabadon igazolható játékosok piacának megnyitásával. Nem telt azonban teljesen tétlenül a Super Bowl óta eltelt időszak sem, a legtöbb csapat megkezdte a kerete átalakítását, és néhány új szerződést valamint elbocs...

Az utóbbi napok tranzakciói

Írta: vassadi — 2014. március 1., 12:18

Az új ligaév kezdetéhez közeledve egyre több a játékosmozgás az NFL-ben.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az Eagles három kulcsjátékosával is szerződést hosszabbított, valamint hogy a Ravensnek is sikerült hosszútávú megállapodást kötnie Dennis Pittával, de több más, számottevő tranzakcióra is sor került az utóbbi napokban. Az Eagles egy negyedik szerződéshosszabbí...

Három sas a helyén marad

Írta: Höri — 2014. február 27., 16:17
Kevesebb mint 24 óra alatt a Philadelphia Eagles vezetősége aláíratta 3 kulcsjátékosával az újabb szerződést, így kényelmes pozícióból várhatják a piac alig két hét múlva esedékes nyitányát. Jason Peters, vak oldali Tackle tegnap este kötött 5 éves, 51.3 millió dolláros kontraktust, aminek 20 milli...

Leach visszatér Baltimore-ba

Írta: vassadi — 2013. július 30., 01:46

A Ravens újraszerződtette a nagyszerű fullbacket.

Nagyjából másfél hónappal azt követően, hogy a Ravens salary cap problémák miatt felbontotta Vonta Leach szerződését (a fullback 4.33 millió dollárt foglalt a fizetési sapkából), a bajnoki címvédő visszaigazolta a posztján elitnek számító játékost. A Baltimore-i franchise kétéves szerződést kötött r...

Morgan Burnett is leláncolva

Írta: Höri — 2013. július 16., 03:12

Záporoznak az új, hosszútávú szerződések a ligában.

A Packers safety 4 éves, 24.75 millió dollárról szóló szerződéshosszabbítást írt alá, így 2017-ig biztosan marad Green Bay-ben. Morgan Burnett januárban múlt 24 esztendős és újoncként kötött szerződése utolsó évébe lépett volna, ha nincs az újítás. Garantált összegként 8.25 millió dollárt kap majd k...

Váratlan szerződéskötés Cincyben

Írta: vassadi — 2013. július 16., 02:16

Michael Johnson helyett Carlos Dunlapet láncolta magához a Bengals hosszútávra.

Nagyjából egy órával azt követően, hogy lejárt a határidő, amíg a Bengals hosszútávú szerződést írathatott volna alá a franchise taggel ellátott defensive enddel, Michael Johnsonnal, Cincinnatiben bejelentették, hogy a gárda 6 éves, 40 millió dolláros kontraktusban állapodott meg Carlos Dunlappel. A...

Clady hosszútávú szerződése

Írta: vassadi — 2013. július 15., 13:00

A Broncos 5 éves megállapodást kötött Peyton Manning első számú védelmezőjével.

A csapatoknak magyar idő szerint ma 22 óráig van lehetőségük hosszútávú szerződést kötni azon játékosokkal, akik korábban franchise taget kaptak, a 8 érintett közül pedig Ryan Clady az első és eddig egyetlen, akinek sikerült megállapodnia klubjával. A posztján elitnek számító bal oldali tackle 5 év...

Cruz új szerződése

Elkapóját hosszú távra láncolta magához a New York Giants.

Bár 2013-ra Victor Cruz aláírta már 2.879 millió dollár értékű egy éves tenderét, az alulértékelt WR nyilván ennél még jövedelmezőbb feltételeket szeretett volna. Arról nem is beszélve, hogy a franchise is hosszabb távon számolt vele, így végül ennek eredményeként Cruz 2019-ig írt alá, mely időtarta...

Hernandez 2018-ig a fedélzeten

Írta: Höri — 2012. augusztus 27., 23:27

A Patriots elkapó új szerződést kapott

Még két év hátra volt a tight end újoncként kötött szerződéséből, de Rob Gronkowski után vele is sikerült a patriótáknak korábban megegyezni. 41 millió dollárt foglal magába az 5 éves szerződés, a garantált része pedig 16 millió. Az elkapóként is sűrűn használt támadó 2011-ben 14 meccs alatt 910 yar...

Megegyeztek McCourty-val

Írta: Höri — 2012. augusztus 24., 01:50

A Titans és a cornerback új üzletet kötött

Jason McCourty 5 éves, 43 millió dollárról szóló szerződést kötött Tennessee-ben, amiből 20 millió a garantált rész. A cornerbackre nagy szerep vár majd Cortland Finnegan távozása után, nem véletlen ragaszkodnak hozzá a titánok. McCourty tavaly 2 INT mellett 19 passzt védett le a levegőben és több m...

Duane Brown marad

Írta: Höri — 2012. augusztus 17., 04:16

A Texans LT 6 éves szerződést kapott

A Houston vak oldali tackle-je utolsó évét taposta volna újoncszerződésének, érdemei elismerése képpen azonban +6 éves, 53.4 millió dolláros új szerződést kapott, amiből 22.04 garantált. A Texans a mögöttünk hagyott holtszezonban két alapemberét is elengedte a falból, Mike Brisiel és Eric Winston sz...

Stewart is marad

Írta: Höri — 2012. augusztus 12., 02:44

a Panthers RB 6 évre írt alá

Jonathan Stewart jövőre lejáró kontraktusát 6 évesre módosította Carolinában, így 36.5 millió dollárt kereshet, amiből 22.5M garantált összeg és további 6 milliót teljesítménye függvényében még hozzácsaphatnak. A Panthers tavaly a másik futóval, DeAngelo Williams-szel hosszabbított, tavasszal pedig...

Tranzakciók Seattle-ben

Írta: Höri — 2012. július 28., 04:24

Unger marad, Bryant érkezik

A csapat centere, Max Unger 4 éves, 24.935 millió dolláros hosszabításba ment bele, átlagbére így a 4. legmagasabb lett a centerek között. Eközben Mike Williams helyére érkezett egy másik jelentős kihagyás után visszatérő elkapó, a 3 éve csapatnélküli Antonio Bryant. A Tampában jól szereplő, Cincin...

Marasztalták Morsteadet

Írta: Höri — 2012. július 28., 04:15

Nem kevés pénzt kapott a punter

A Saints puntere 6 éves, 21.9 milliós szerződést kötött jelenlegi csapatával, a New Orleans-szal. Thomas Morstead a kirúgásokért is felelős, ezzel a szerződéssel pedig Shane Lechler és Andy Lee mellett a liga legjobban kereső punterei közé emelkedett.  

Új szerződés a Steelers elkapónak

Írta: Höri — 2012. július 28., 04:00

Antonio Brown örülhet

Nem Mike Wallace-t, hanem Antonio Brownt honorálta új szerződéssel a Steelers vezetőség. Az újoncszerződése utolsó évébe lépő receiver 5 éves, 42.5 millió dollárt magába foglaló ajánlatra bólintott rá.

Shiancoe hazafi lett

Írta: Höri — 2012. július 25., 03:27
A Vikings színeiben az elmúlt 5 évben kezdő tight endként szereplő Visante Shiancoe egy éves, 1.2 millió dolláros szerződést kötött a New Englanddel, és annak ellenére szerződik Gronkowski és Hernandez mellé Foxboroba, hogy szerződést kínált neki a Philadelphia is.

Adrian Wilson új szerződése

Írta: Höri — 2012. július 25., 03:21
A Cardinals strong safety 2009-ben kötött szerződéséből még 2 év és 17 millió dollár hátra volt, de új kontraktust kötöttek, amely szerint még 4 évig marad Arizonában a védő. Az aláíráspénz, és a 2012-es alapfizetés egyaránt 1.5 millió dollár, ezzel 3.5 milliót spórol a Cardinals az eredeti szerződé...

Marad a pittsburgh-i sikeredző

Írta: Höri — 2012. július 25., 00:56
Mike Tomlin három évvel megtoldotta szerződését, így az csak 2016-ban fog lejárni. A 40 éves mester 55-25-ös mérleggel bír főedzőként, 68.8%-os győzelmi mutatója pedig a 7. legjobb jelenleg az NFL történetében.

Chris Clemons hosszabbított

Írta: Höri — 2012. július 24., 18:19
A Seattle pass rushere még egy évig bírt érvényes szerződéssel, ezt módosították újabb 3 évre. A 30 éves DE az elmúlt két évben 11-11 sacket jegyzett.

Luck megegyezett a Colts-cal

Írta: Höri — 2012. július 20., 01:28
Az idei draft 1/1-ese hasonló szerződést kötött, mint Robert Griffin III, 4 évre 22.1 millió dollárt kap készhez, a teljes összeg garantált, 14.5 millió $ az aláíráspénz, és az ötödik évre opciós joga van az Indianapolis-nak.

Aláírt az 1/2-es

Írta: Höri — 2012. július 18., 16:49
Robert Griffin III megkötötte szerződését a Washington Redskins-szel, 4 év alatt 21 119 000 dollárt tehet zsebre, az ötödik évre pedig opciós joga lesz klubjának, hogy megtartsa a Heisman-nyertes irányítót.

Ragaszkodnak Ray Rice-hoz

Írta: Höri — 2012. július 17., 04:06
A Ravens running back új szerződése 5 évre szól, 40 millió dollárt foglal magába, amiből 25 jár az első két évben, 2012-ben pedig 17. Ezzel a baltimore-i franchise tag kérdés is megoldódott.

Tyvon Branch is új szerződést kapott

Írta: Höri — 2012. július 15., 00:33
A Raiders eddig franchise taggel ellátott safety-je 4 évig marad az öbölben, ezalatt 26.6 millió dollárt kereshet, a garantált rész pedig 17.1 millió $