Zach Thomas tiszteletére

A héten egy újabb NFL legenda, a Miami Dolphins linebackere, Zach Thomas döntött úgy, hogy befejezi. E cikkben az ő karrierjének állítunk apró emléket.

 

Zachary Michael Thomas 1973. szeptember 1-jén született, a Texas állambeli Pampa városban. Középiskolai tanulmányait a White Deerbeli White Deer Schools-ban kezdte, majd junior évét??l már szül??városának, nevezetesen a Pampa High School védelmének sorait er??sítette. Végz??s éve a Harvesters színeiben olyan jól sikerült, hogy beválasztották Texas állam els?? számú válogatott csapatába.  Az egyetemi karrierje nem indult simán, már ekkor is az volt az általános vélemény Thomasról, hogy túl kicsi, túl lassú. Lehet, hogy nem volt a legnagyobb játékos a pályán, de a hozzáállása, az, hogy mindig a maximumot adta a pályán és az edz??teremben, már ekkor megmutatkozott. A Texas Technél a freshman évét nagyrészt a különleges csapatrészben töltötte, de a következ?? évben, 1993-ban letette névjegyét a Red Raiders asztalára. 1993-ban Thomas a TT védelmének egyik legmeghatározóbb játékosává vált. A negyedik legtöbb szerelést szerezte a Southwest Conference-ben, és Bowl rekordot állított fel, amikor az Oklahoma ellen 7(!) negatív yardos szerelést mutatott be a Sun Bowlon (más kérdés, hogy segítséget társaitól nem igazán kapott). Négy kategóriában (szóló, közös és össz szerelések, illetve fumble megszerzések) vezette a Red Raiders védelmének statisztikáit. Beválasztották az All-SWC válogatott második számú csapatába. 1994-ben Thomas tovább fejl??dött, ebben az évben került be el??ször az All-American els?? számú csapatába, és az SWC "év véd??játékosa" címet is besöpörhette, miután 116 egyéni és 51 megosztott szerelésével vezette a konferenciát. Természetesen az All-SWC csapatba is beszavazták. Érdekesség, hogy Thomas ebben az évben testvérével, Barttal játszott együtt, ??k az egyetlen testvérpár, akiket ugyanabban az évben beválasztottak az SWC válogatottjába.

1995-ben Thomas legjobb college évét zárta, maximális motivációval húzta magára a Texas Tech mezét. 1960 után el??ször ?? volt az egyetemen az els?? játékos, ki regnáló All-American véd??játékosként tért vissza ez egyetemre, erre E.J. Holub óta nem volt példa. Miután 131 szerelést szerzett, a patinás Butkus-díj dönt??sei közé került, de végül 3. helyen zárta a szavazást. Újabb All-SWC választással, valamint a Év véd??játékosa címmel zárhatta egyetemi karrierjét. Utolsó évében került sor Thomas kedvenc egyetemi mozzanatára, mikor a Texas A&M ellen az utolsó percben TD-re hordott vissza egy 23 yardos interceptiont, ily módon megszerezve a 14-7-es gy??zelmet a Red Raiders számára. Ugyanebben az évben a Missouri ellen egy mérk??zésen 20(!) szerelést szerzett. Thomas úgy búcsuzott a Red Raiders-t??l, hogy az egyetem fennállásának egyetlen háromszoros kapitánya volt. 390 tackle-vel harmadik helyen áll jelenleg a TT történelmében.

Az Nfl Combine viszont frusztráló élmény volt Thomas számára. Ahogy ?? maga mondta kés??bb, idegesítette, hogy a sok ugrabugrálás és futkosás nem ment neki jól, de a leginkább attól tartott, hogy az ezeken a feladatokon mutatott gyenge teljesítménye miatt nem valósulhat meg az álma, hogy az NFL-ben játsszon. Az 1996-os LB class ráadásul kifejezetten er??snek számított, olyan játékosok kerültek be ekkor az NFL-be, mint Ray Lewis, Tedy Bruschi, Kevin Hardy, John Mobley és Donnie Edwards. Thomasnak sokáig kellett várnia, míg elhangzott a neve, de végül a Miami Dolphins akkori vezet??edz??je, Jimmy Johnson az 5. körben mellette döntött. Zach Thomas csupán a 154. játékos volt, aki abban az évben elkelt.

Thomasnak senki sem jósolt nagy jöv??t az NFL-ben. Jöttek a szokásos frázisok, túl kicsi, túl lassú, nem fogja bírni a fizikai terhelést, fel fogják ??rölni a nagyobb játékosok. Thomas azonban hamar elhallgattatta a kétked??ket, kezdve avval, hogy már az edz??tábor alatt olyan teljesítményt nyújtott, hogy Johnson kezd?? játékosnak nevezte. Thomas ily módon a Jacksonville Jaguars mostani vezet??edz??jét, Jack Del Rio-t szorította ki az NFL-b??l. Újoncként mind a 16 mérk??zésen kezd??ként lépett pályára, az év újonc véd??játékosa cím dönt??sei közé került, miután 180 szerelést mutatott be. Ez máig a legtöbb szerelés, amit Dolphins rookie teljesített. Október hónap újonc véd??jének választották, erre sem volt példa korábban a Miami históriája során. Az 1997-es év els?? meccsét egy sípcsonttörés miatt kihagyni kényszerült, de a továbbiakban a megszokott módján játszott, 149 szerelésével vezette a Dolphinst. A Chicago Bears elleni mérk??zését kell kiemelni, ekkor 16 szerelést mutatott be, és 2 passzt is levédekezett. Megszállotként edzett, hitt abban, hogy úgy játszol amiként edzel. Nem egy edz??je rohant oda ordibálva hozzá, mert Thomas efy sima edzésen, amikor elvileg csak érintés volt engedett a véd??k részér??l, könyörtelenül legyalulta csapattársait. 1998 a megszokott mederben folyt, Thomas megint csapata legjobb véd??je volt 160 szerelésével. Ekkor választották el??ször az NFL All-Pro csapatába, ezt még négyszer tudta megismételni karrierje során. 1999-ben sor került az els?? Pro Bowl meghívására is, 133 szerelésének köszönhet??en. A következ?? évében, 2000-ben mindössze 99 szerelést tudott bemutatni, köszönhet??en annak, hogy 5 mérk??zést sérülés miatt kihagyni kényszerült. 2001-ben visszatért a régi formájához, 155 szereléssel harmadik All-Pro címét seperte be. Thomas ekkor, Jason Taylor DE-vel (aki nem mellékesen Thomas hugát vette el feleségül) a 2000-es évek Miami védelmének meghatározó alakjává vált. 2002-ben, 156 szereléssel újabb PB meghívás és All-Pro választást érdemelt ki, 5 éven belül ez volt a 4. All Pro idénye. Thomas szemmel láthatólag nem tudott elszakadni a meccsenkénti 10 szereléses átlagától, hiszen 2003-ban megint 153-szor vitte le a labdát birtokló játékost, mindezt 15 mérk??zésen. Az igazán leny??göz?? Thomas játékában azonban nem az volt, sem ekkor sem a kés??bbi években, hogy szerelést szerelésre halmozott. Nem, a kemény LB legf??bb erénye az a tudása volt, amellyel már abban a pillanatban, amikor az ellenfél támadói elhagyták a huddle-t el??re látta, hogy milen play fog következni. Jellemz?? jelenet volt ezekben az években, hogy a másik csapat offense feláll, Thomas mély hangján elordítja magát, hogy "screen right" majd a snapet követ?? tizedmásodpercben már áttört a LOS-on és megcsinálta a tacklet. 2004-ben mindössze 13 mérk??zésen lépett pályára, de így is 145 szerelést szerzett. 2005-ben 14 mérk??zés alatt 162 szerelést mutatott be, szemmel láthatólag nem tudott meccsenként 10 szerelés alá kerülni, mindig ott volt ahol a labdás ember. 2006-ban produkálta utolsó nagy idényét, 16 mérk??zésen 165 szerelés, az eredmény a 7. Pro Bowl meghívó, és 5. All-Pro választás. 2007 nemcsak a Miami számára bizonyult katasztrofális idénynek, Thomas is b??n rossz évet zárt. Öt mérk??zésen lépett pályára, majd egy New England elleni vereséget követ??en egy Patriots szurkoló hátulról belehajtott Zach Thomas gépkocsijába. Thomasnál a balesetet követ??en heves migrén szer?? tünetek jelentkeztek, majd röviddel kés??bb sérültlistára tette a csapat. Ekkor húzta utoljára magára a Miami Dolphins 54-es mezét. Thomas 12 éves karrierje a Dolphins színeiben akkor ért véget, amikor 2008. február 14-én a Miami vezet??sége felbontotta szerz??dését.

Thomas visszatért szül??államába, és a 2008-as idényt a Dallas Cowboys színeiben, annak 3-4-es védelmében ILB poszton töltötte. 14 mérk??zésen kezdett, 94 szerelést jegyzett. Ám egy év után otthagyta a Cowboys-t és a 2009-es idény el??szezonjában már a Kansas City Chiefs mezét húzta magára, de miután a preseasonban sem került bevetésre egészsgéügyi problémái és formája miatt, cutolta a Chiefs. 2010. május 20-án egy napos szerz??dést kötött a Miami Dolphins-szal, ezt követ??en jelentette be visszavonulását.

Ha Zach Thomas karrierjét próbáljuk értékelni, akkor a puszta számok mögé kell tekintenünk. Ne feledjük, az NFL-ben nincs átfogó, Thomas egész karrierjét átölel?? tackle stat, így nem is tudunk egész pontos számot adni, hogy pontosan mennyi szerelést szerzett a Dolphins legendás 54-ese. Egyes becslések 1639-r??l beszélnek (csak a Dolphins színeiben). A profi liga félhivatalos becslése szerint 1076-nél állt meg, ami több, mint amennyivel bármelyik Hall of Famer LB rendelkezik. Thomas emellett még 20,5 sacket és 17 interceptiont is produkált. Zach Thomas lényege azonban nem ezek az impresszív számok, hanem az az attit??d és az a példátlan alázat, amellyel a játék iránt viseltetett. Megszállott tanulmányozója volt a futballnak, kiemelked?? játékintelligenciával rendelkezett. Lehet, hogy nem volt elég nagy, vagy elég er??s, de óriási szíve és még nagyobb küzdeni akarása hozzásegítette ahhoz, hogy az amerikaifoci legnagyobbjai között említsük a nevét.

Elismerései:
5-szörös All Pro els?? számú csapat tagja (1998, 1999, 2002, 2003, 2006)
2-szeres All Pro második számú csapat tagja (2001, 2005)
7-szeres Pro Bowler (1999-2003, 2005, 2006)
a 2000-es All Decade team tagja

 

Csanádi Alexander (Briareos)