NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

NCAA beharangozók - SEC

Írta: vassadi — 2012. augusztus 24., 04:39

Az egyetemi futball főcsoportjainak bemutatása a Southeastern Conference-szel folytatódik.

NCAA beharangozók - SEC

Az ország legerősebb főcsoportjában a 2012-es szezontól immár 14 csapat között folyik a küzdelem. Várhatóan nyugaton és keleten is két-két gárda vív majd ádáz harcot a divízióelsőségért, mindkét csoportban vannak nagy visszatérésre készülő csapatok, valamint olyanok, akik nagyobb vetélytársaik mellett nem rúghatnak labdába, és a bowl-szereplés kiharcolásánál többre nem nagyon vágyhatnak. Bárki is hódítja el Atlantában az SEC bajnoki trófeáját, nagy összegben fogadhatunk arra, hogy az a csapat a BCS-döntőben is képviselni fogja a konferenciát.

SEC West

Alabama Crimson Tide

A nemzeti bajnoki cím védőjéhez méltóan a Crimson Tide célja idén is a BCS-döntő megnyerése, kérdés azonban, hogy meghatározó játékosok egész sorának távozása után készen áll-e a csapat már most egy olyan menetelésre, melynek végén ismét - négy éven belül harmadszor - Nick Saban és tanítványai emelhetik magasba a Coaches’ Trophy-t.
A tavalyi szezon legjobb védelméből mindössze négy visszatérő kezdővel számolhat az edzői stáb. A védőfal közepén Josh Chapman helyét az előző idényben defensive endként szereplő Jesse Williams veszi át, akitől sokan azt várják, hogy az ország legjobb védői közé fog emelkedni az előttünk álló szezonban. Az ausztrál játékos megüresedő posztján Ed Stinson az új ember, a defensive line túloldalán visszatér a tavalyi kezdő, Damion Square, és a rotációban Quinton Dial is jelentős szerepre számíthat. A linebackereknél két vezéregyéniséget, Dont’a Hightowert és Courtney Upshaw-t, valamint egy harmadik alapembert, Jerrell Harris-t kell pótolni. A tavaly egymással felváltva játszó Nico Johnson és C.J. Mosley lesz a két kezdő belül, de sok időt tölt majd a pályán Trey DePriest is, aki már freshmanként is letette a névjegyét a csapatban. Két sophomore, Adrian Hubbard és Xzavier Dickson feladata lesz az ellenfelek irányítóinak siettetése, de pass rusher szerepkörben várhatóan az újoncok közül is többeket láthatunk majd szituációs játékosként. A secondary lehet az az egység a védelemből, amely a leginkább megérzi az eddigi alapemberek távozását. Robert Lester visszatért végzős évére, és a jelek szerint Dee Milliner is legalább olyan tehetséges játékos, mint Dre Kirkpatrick, akit elsőszámú cornerbackként pótolnia kell, de Mark Barron utódja a másodéves Vinnie Sunseri lesz, míg a második számú CB posztot a junior college-ból érkező Deion Belue veszi át DeQuan Menzie-től. Tehetséges játékos Sunseri és Belue is, de nyilvánvaló a rutinbeli különbség az elődökhöz képest. Cornerback poszton John Fulton, a safety-knél HaHa Clinton-Dix és a freshman Landon Collins számíthat még jelentős játékidőre, elsősorban nickel és dime felállásoknál.
Támadó oldalon az offense sztárjának, Trent Richardsonnak a távozása jelenti a legnagyobb veszteséget. Mark Ingram és Richardson után most nincs Heisman-kaliberű running back a csapatban, helyette sokkal intenzívebb rotációval igyekeznek fenntartani a Tide futójátékának eredményességét. Eddie Lacy lesz a kezdő, aki tavaly Richardson árnyékában is jól teljesített (674 yard, 7.1-es átlag), annak ellenére, hogy a szezon elejétől lábfejsérülés hátráltatta. A csapat powerbackje, Jalston Fowler főként rövidyardos szituációknál kerülhet pályára, és jelentős szerepre számíthat az előző idényt keresztszalag-szakadás miatt kihagyó redshirt freshman, Dee Hart, valamint a spring game-en parádézó újonc, T.J. Yeldon is. Saban az offseason során többször is elmondta, hogy az új offensive coordinator, a Washington Huskies-tól érkező Doug Nussmeier alatt sokkal nagyobb hangsúlyt fog kapni a passzjáték, mint elődje, Jim McElwain idején, egyrészt a futók tehermentesítésének céljából, másrészt A.J. McCarronnak köszönhetően. Az irányító első kezdő évében game managerként jó szezont futott, mely a BCS-döntőben offensive MVP címet érő produkcióban csúcsosodott ki. Ennek megfelelően az edzői stáb idén hasonlóan konzisztens teljesítményt és további fejlődést vár tőle. A tavalyi elsőszámú célpontok (Marquis Maze, Darius Hanks, Brad Smelley) ugyan távoztak, de a mostani, Kenny Bell, Kevin Norwood, DeAndrew White, Christion Jones, Amari Cooper alkotta elkapó-gárda, kiegészítve a tight endektől Michael Williams-szel és Brian Voglerrel, határozottan jobbnak tűnik, mint az előző idény felhozatala. Az offense legnagyobb erőssége ugyanakkor egyértelműen a támadófal, mely országos szinten az elithez tartozik. A senior évére visszatérő, tavalyi Outland Trophy győztes Barrett Jones veszi át William Vlachos helyét centerként, left tackle poszton pedig a Freshman All-SEC választott Cyrus Kouandjio lesz a kezdő, akit sokan már most a legjobb pro prospectnek tartanak a támadófal tagjai közül. Jones mellett két másik All-American potenciállal bíró játékos is szerepel az offensive line-ban Chance Warmack (LG) és D.J. Fluker (RT) személyében.
A special teams nem tartozik az Alabama erősségei közé, a kickerek inkonzisztens teljesítményén túl a csapatnak puntolás és kickoff coverage terén is voltak problémái. Punter (Cody Mandell) és kicker (Jeremy Shelley, Cade Foster) poszton is maradtak a tavalyi játékosok, ugyanakkor szükség esetén utóbbi pozícióban a true freshman Adam Griffith, az idei recruiting class egyik legjobb rúgója is lehetőséghez juthat. Maze helyét Christion Jones veheti át elsőszámú returnerként.
Tuscaloosában tehetségekben most sincs hiány, a kérdés az, hogy az új kezdőjátékosok azonnal olyan szintű teljesítményt tudnak-e nyújtani, ami egy újabb nemzeti döntős hadjárathoz szükségeltetik. Ez akár rögtön az első fordulóban kiderülhet, amikor Nick Saban csapata a Michigannel mérkőzik meg Arlingtonban, de a harmadik játékhéten érkezik az újabb nagy kihívás, az Arkansas otthonában tett vizit. Két győzelem esetén nehéz elképzelni, hogy a Bama nem lép a ranglisták élére, egy vereség később akár a BCS-döntőbe is kerülhet, míg két kudarc után nem a kristálylabda, hanem a 2010-es, csalódást keltő szezon és annak megismétlődése járna mindenki fejében.

Arkansas Razorbacks

A Hogs-szal kapcsolatban mindenkit az foglalkoztat elsősorban, hogy John L. Smith irányításával is hasonlóan eredményes tud-e maradni a csapat, mint volt az offseason során elbocsátott Bobby Petrino regnálása idején. Az elmúlt három szezonban Smith volt a special teams edző Fayetteville-ben, ettől az idénytől pedig az FCS-es Weber State-nél készült levezetni, Petrino elküldése után azonban elfogadta a felkínált vezetőedzői posztot a Razorbacks-nél. Smith kinevezése inkább vészmegoldás az Arkansas részéről, bár a holtszezon közepén nem bővelkedtek a választási lehetőségekben. Hosszútávon semmiképpen sem tűnik megoldásnak; könnyen elképzelhető, hogy sikeres szereplést követően is új vezetőedző után néznek az idény végén. Petrino személyében a jelenkori egyetemi futball egyik legelismertebb edzőjétől volt kénytelen megválni a csapat, ellenben a játékoskeret erőssége alapján az Arkansas idén is ott lehet a főcsoport és az ország legjobbjai között.
Fayetteville-ben tavaly az SEC egyik leghatékonyabb támadóegysége működött. Ahhoz, hogy ez idén se legyen másképp, a kezdő irányító, Tyler Wilson visszatérése jelentheti az alapot, aki az előző szezonban 3638 passzolt yarddal a legeredményesebb volt a ligában, 24 touchdown mellé pedig mindössze 6 interceptiont dobott. A két top elkapó, Jarius Wright és Joe Adams azonban már nem áll a csapat rendelkezésére, így Cobi Hamiltonnak kell előlépnie elsőszámú receiverré. Tavaly limitált szerepkörben jól teljesített, Wright és Adams mögött 542 elkapott yarddal harmadik lett a csapaton belül, és megvan benne a potenciál, hogy az egyik legjobb elkapójává érjen a főcsoporton belül. Szintén nagy segítség lesz Wilsonnak a liga egyik legbiztosabb kezű tight endje, Chris Gragg, de kettőjükön kívül olyan célpontokra (például Javontee Herndon, Julian Horton, vagy a kérdéses státuszú Marquel Wade) kell majd támaszkodnia az irányítónak, akik eddig nem jutottak túl nagy szerephez. Knile Davis visszatérése ugyanakkor jóval kiegyensúlyozottabbá teheti az offense-t, ezzel némileg tehermentesítve Wilsont és a passzjátékot. A running back a 2010-es idény második felében félelmetes formában játszott, tavaly azonban még a felkészülési időszak során megsérült, és ki kellett hagynia a szezont. Dennis Johnson nem helyettesítette rosszul, de ha Davis teljesen egészségesen tér vissza, kétség kívül a liga egyik legjobb futójátékosa, ami óriási nyereség lenne a Hogs-nak. A Razorbacks támadófala is a jobbak közé tartozik az SEC-ben. Elsősorban a center Travis Swanson és a guard Alvin Bailey emelhető ki, de tackle poszton Brey Cookra, a Hogs tavalyi top recruitjára is érdemes figyelni. Jobb oldali guard pozícióba Mitch Smothers kerül át, míg RT-ként az ő helyét szezon közben átvevő Jason Peacock fog kezdeni.
A védelem már korántsem képvisel olyan szintet a konferencián belül, mint a csapat támadóegysége. Ezen az előző idényben az Ohio State secondary-jét edző Paul Haynes próbálhat meg változtatni, aki Willy Robinsont váltja koordinátori pozícióban. A defensive line talán a legbizonytalanabb pont: tavaly többször is előfordult, hogy futás ellen katasztrofálisan védekezett az egység, ráadásul most a nyomásgyakorlással is akadhat problémájuk, mivel a csapat eddigi elsőszámú pass rushere, Jake Bequette már nincs Fayetteville-ben. Belül Byran Jones-nak és Robert Thomas-nak kell sokkal konzisztensebb teljesítményt nyújtania ahhoz, hogy hatékonyan tudjon fellépni a csapat a futójáték ellen, míg defensive end poszton a Chris Smith, Trey Flowers, Colton Miles-Nash hármasnak kell megoldania az irányítók siettetését. A linebacker-sorban már valamivel stabilabb a helyzet: a csapat tackle-gyárosa, Jerry Franklin ugyan távozott, de Alonzo Highsmith személyében egy kiváló visszatérő kezdővel rendelkezik a Hogs, míg Tenarius Wright, aki eddig defensive endként szerepelt, posztváltása után várhatóan alapember lesz középső linebacker pozícióban, és ugyancsak biztos pont lehet a védelemben. Az ellenfelek elsősorban a földön támadták az Arkansas defense-t, és ha a front seven nem javul futás ellen, ez aligha fog változni a jövőben. Ugyanakkor ha gyakrabban kísérleteznének ellenük a levegőben, a secondary miatt egyelőre nem kell aggódniuk a csapat szurkolóinak: két underclassman, a sophomore cornerback Tevin Mitchel és a junior safety Eric Bennett jelent stabilitást a hátsó négyesben, míg a másik corner spotot alighanem az eddig kissé alulteljesítő Darius Winston foglalja el, safety poszton pedig Ross Rasner, Jerry Mitchell, valamint Davyon McKinney pályázik a kezdőbe.
Az Arkansas special teams terén is erős: Zach Hoker tavaly 27-ből 21 field goal kísérletet értékesített, 40 touchbackje országos szinten a második legtöbb volt, míg a punter Dylan Breeding 45.3 yardos rúgásonkénti átlaga a legjobb volt a ligában. Joe Adams már nem varázsol a visszahordások során, de igazán nagy minőségbeli visszaesés sem sújtja a gárdát: Dennis Johnson, aki Adams távozásával és Knile Davis felépülésével ismét elsőszámú returner lehet, a legtöbb visszahordásból szerzett yardot jegyzi az SEC jelenlegi mezőnyében.
A Razorbacks játékosai és hívei testközelből tapasztalják meg, hogy lehet bármennyire is jó a csapat, nehéz egy olyan divízióban érvényesülni, ahol két olyan óriással kell megbirkózni, mint az Alabama és az LSU. Tavaly a Bobby Petrino vezette Arkansas lényegében kihozta a maximumot a szezonból azzal, hogy csak a két későbbi nemzeti döntőstől kapott ki. Hasonló mérleggel valószínűleg a legtöbb Hogs-szurkoló idén is kiegyezne - a kérdés, hogy John L. Smith alkalmasnak bizonyul-e arra, hogy az utóbbi évek talán legerősebb Razorbacks-keretével olyan magasságokig jusson a csapattal, mint Petrino.

Auburn Tigers

A 2010-es nemzeti bajnok egy átmeneti évet követően próbál ismét versenyre kelni a konferencia top csapataival. A tavalyi 7-tel szemben már sokkal inkább bizakodásra ad okot az idei 18 visszatérő kezdő, de még így is sok a kérdőjel Gene Chizik csapata körül. Kezdve az edzői stábbal, ahol pótolni kell az offensive guru Gus Malzahnt (Scott Loeffler érkezik a helyére, aki tavaly a Temple-nél volt offensive coordinator), és a védelmet is új edző koordinálja majd Brian VanGorder személyében, aki az elmúlt négy évben az Atlanta Falcons-nál töltötte be ugyanezt a pozíciót (Auburnben Ted Roof helyét veszi át).
Tavaly Cam Newton távozása után nem sikerült megoldást találni irányító poszton. Három játékos is lehetőséget kapott, de egyikük vezérletével sem működött a passzjáték; az átlagosnál jobb védelmekkel szemben rendre tehetetlennek bizonyult az offense a levegőben. Barrett Trotter nem maradt végzős évére, így ebben a felkészülési időszakban az egyaránt underclassman Kiehl Frazier és Clint Moseley versenyzett egymással a csapatba kerülésért. Moseley nagyobb meccsrutinnal rendelkezik, Frazier viszont top recruitként került a tigrisekhez, végül pedig utóbbit nevezték ki kezdő QB-nak. Kérdés, hogy mennyire lesz hatékony a Tigers futójátéka azok után, hogy Michael Dyert - aki a futballprogram történetében eddig egyedüliként első két szezonjában egyaránt elérte az 1000 futott yardot - januárban szabályszegés miatt kitették a csapatból. Még nagyobb szerep (és teher) hárul a végzős Onterio McCalebbre, aki már eddig is a legtöbb lehetőséget kapta a két évvel ezelőtti nagydöntő MVP-je mögött. Ugyanakkor őt elsősorban külső futásoknál használták, felépítéséből adódóan kevésbé alkalmas az all-down szerepkörre. Ezt sokkal inkább a másodéves Tre Mason töltheti be, aki Dyer távozását kihasználva akár elsőszámú running backké is előléphet. Mögöttük Corey Grant és Mike Blakely is több carry-re számíthat, és akár a true freshman Jovon Robinson is azonnal komolyabb szerephez juthatott volna, tanulmányi okok miatt azonban idén nem léphet pályára. Segítséget nyújthat ellenben a futójátéknak a kiváló fullback, Jay Prosch, aki az Illinois egyetemről transzferelt az Auburnre. Az ő érkezésének köszönhetően Philip Lutzenkirchen felszabadulhat a blokkolási feladatok alól, és sokkal gyakrabban használhatják majd a passzjátékban. A liga (és talán az ország) egyik legjobb tight endjét eddig nem kereshették túl sokszor passzokkal az irányítók, bár így is hatékonyan dolgozott (karrierje során 44 elkapásából 14 végződött touchdownnal), most viszont akár Frazier elsőszámú célpontja is lehet. Szükség lesz rá, mert az Auburn wide receiver állománya nem tartozik az SEC legjobbjai közé: Emory Blake kissé alulértékelt, de kiváló deep threat, a sorban utána következők azonban eddig még nem bizonyítottak. DeAngelo Benton játéka nem érte el azt a szintet, amit sokan vártak tőle, a többiek, Travante Stallworth, Quan Bray, Trovon Reed, és Sammie Coates pedig a limitált játéklehetőség (mindannyian underclassmanek) és az irányítók gyenge játéka miatt nem tudtak kibontakozni. Ha stabilizálódik a helyzet QB poszton, alighanem ők is többet hozzá tudnak majd tenni az offense eredményességéhez. A Reese Dismukes (C) vezette támadófal tele van fiatal, javarészt másodéves játékosokkal, akik lehet, hogy csak a következő szezonra érnek be igazán, de már most is átlagos színvonalat képviselnek a ligában. Szerencsére a jelek szerint Eric Mack is bevethető lesz, aki még június elején sérült meg egy lövöldözés során.
Az Auburn védelmének vezére a defensive end Corey Lemonier, aki tavaly 47 tackle-t, 9.5 sacket, 13.5 negatív yardos szerelést, valamint 5 kiharcolt fumble-t jegyzett. Az előző idényt szinte teljes egészében kihagyó Dee Ford visszatérésével az SEC egyik legjobb pass rusher párosa állhat össze a Tigers defensive frontjában. Kettőjüknek Nosa Eguae nyújthat segítséget, aki a rotációban ugyancsak fontos eleme lesz a védelemnek. Defensive tackle poszton elsősorban a sophomore Gabe Wright gondoskodhat arról, hogy a fal belseje is megfelelő hatékonysággal vegye ki a részét mind az irányítók siettetéséből, mind a futás elleni védekezésből, mellette pedig az Angelo Blackson, Kenneth Carter, Devaunte Sigler hármas tagjai tölthetik a legtöbb időt a pályán. Egy sorral hátrébb már korántsem ennyire biztató a helyzet, a linebackerek a védelem gyenge pontját jelentik. A safety-ből átképzett Daren Bates-re, bár igencsak alulméretezett a poszthoz, nem lehet panasz, tavaly a legtöbb szerelést ő mutatatta be a csapaton belül, a másik két pozíció azonban erősen kérdéses: Jake Holland eddig nem teljesített túl meggyőzően, Kris Frost pedig redshirt freshman, és a depth is problémás. A secondary egy fokkal jobbnak tűnik, itt T’Sharvan Bell (cornerback) és Demetruce McNeal (safety) a két meghatározó játékos, de CB poszton Chris Davis is egyre nagyobb figyelmet követel magának.
A Tigers speciális egysége a liga élmezőnyéhez tartozik. McCalebb, Mason, és Bray egyaránt remek visszahordó, a punter Steven Clark tavaly Ray Guy Award döntős volt, és a kicker Cody Parkey 13/18-as field goal mutatójánál is akadtak rosszabbak. Kickoff coverage terén a legjobbak voltak az SEC-ben.
Az Auburn tavaly úgy zárt 8-5-ös mérleggel, hogy vereségeit a Clemson, az Arkansas, az LSU, a Georgia, valamint az Alabama ellen szenvedte el, előbbi négytől idegenben kaptak ki, egy SEC-élcsapatot, a South Carolinát pedig sikerült is legyőzniük Columbiában. Az ellenfelek erősségének nagyban volt köszönhető, hogy az öt vereség ellenére is bekerültek a Top 25-be a végleges BCS-rangsorban. A menetrend idén sem ígérkezik sokkal könnyebbnek (a Gamecocks kimarad, de a Clemsonnal ebben a szezonban is találkoznak, rögtön az első fordulóban), és a gárda még félúton jár az újjáépítési folyamatban. A nyugati csoport első helyéért aligha lesznek harcban Gene Chizik fiai, de idén is okozhatnak meglepetést egy, vagy akár több topcsapat ellen is.

LSU Tigers

A Tigers nagyszerű menetelést mutatott be a tavalyi alapszakaszban, a nemzet egyetlen veretlen csapataként, az SEC bajnoki címével a zsebükben várták az utószezont, a tökéletes idényről szőtt álmaikat azonban a BCS Championship Game-en elszenvedett 21-0-s vereség szertefoszlatta. Les Miles csapata azzal a céllal vág neki az új évadnak, hogy befejezze, amit egy évvel ezelőtt elkezdett.
Az offense szempontjából a legfontosabb, hogy minden jel arra utal, idén végre sikerül megoldani a támadóegység kritikus pontját, a Jarrett Lee - Jordan Jefferson páros után ugyanis pro potenciállal bíró játékosra bízhatják a QB posztot Baton Rouge-ban. Zach Mettenberger ugyan még csak most debütál kezdőként, de egyöntetű a vélemény azzal kapcsolatban, hogy az LSU tavalyi irányító-tandeménél csak jobb jöhet. A junior college-ból érkező játékos valódi pro-style QB-nak tűnik, akinek vezérletével jóval ütőképesebb és megbízhatóbb lehet a csapat passzjátéka, ez pedig akár a különbséget is jelentheti egy szinte tökéletes szezon és egy teljes egészében hibátlan, nemzeti bajnoki címmel véget érő menetelés között - a BCS-döntőben a passzjáték totális csődje miatt volt teljesen tehetetlen a Tigers offense az Alabama védelmével szemben. Az előző idényben 1000 elkapott yard fölé jutó Rueben Randle távozása után Mettenberger elsőszámú célpontja Odell Beckham Jr. lehet, aki már újoncként is biztató, Freshman All-SEC tagságot érő teljesítményt nyújtott. Mellette Jarvis Landry vagy James Wright kaphatja a legtöbb labdát, rajtuk kívül pedig Kadron Boone, valamint az eddig meglehetősen alulteljesítő Russell Shepard számíthat jelentősebb szerepre a receiverek közül. Az offense ugyanakkor még így is a futójátékra fog épülni, melynek hatékonyságáról a liga talán legsokoldalúbb running back egységének és az ország egyik legjobb támadófalának kombinációja gondoskodik. A Spencer Ware, Michael Ford, Alfred Blue, Kenny Hilliard négyesnek köszönhetően páratlan depth áll a tigrisek rendelkezésére a futóknál, a legtöbb SEC-csapatban bármelyikük kezdő lehetne. Mellettük Terrence McGee és a freshman Jeremy Hill is szóhoz juthat a rotációban. Az offensive line is bővelkedik a jobbnál jobb játékosokban: a támadófal mindkét szélét All-American potenciállal bíró OT-k, Alex Hurst, illetve Chris Faulk foglalják el, guard poszton La’el Collins, Josh Williford, és Josh Dworaczyk személyében szintén kiváló falemberek védik az irányítót és törnek utat a futók számára, középen pedig P.J. Lonergan is posztja legjobbjai közé tartozik a ligában.
Morris Claiborne és Michael Brockers egyaránt top 15-ös választott volt az idei drafton, a linebacker-sort az egység több fontos tavalyi játékosa, köztük Ryan Baker sem erősíti már, a secondary-ből Claiborne mellett kivált a kezdő safety Brandon Taylor és a cornerback Ron Brooks is, a tavalyi szezon egyik legnagyobb sztárját, a Heisman-finalista Tyrann Mathieu-t pedig augusztusban tette ki a csapat drogproblémái miatt. A Tigers a védelem minden egységében elveszített legalább egy kulcsjátékost, de ettől függetlenül a defense alighanem ebben a szezonban is ugyanolyan színvonalon fog teljesíteni, mint tavaly. A pass rush, mely már az előző idényben is rendkívül produktív volt, idén (is) félelmetesnek ígérkezik - a két kezdő defensive end, Sam Montgomery és Barkevious Mingo (tavaly 9, illetve 8 sack) egyaránt az All-American csapatba és a jövő évi draft első körébe pályázhat. A védőfal másik sztárja a kiváló run defender, és pass rush-ban is megbízható DT, Bennie Logan, akire szintén nagy jövő várhat a következő szinten is, de az ugyancsak defensive tackle poszton szereplő Anthony Johnson sokak szerint idővel még a redshirt sophomore évét követően profinak álló Brockers-nél is jobb lehet. A rotáció tagjaként a DT-knél Josh Downs és Ego Ferguson, míg a szélen vélhetően Lavar Edwards tölti majd a legtöbb időt a pályán. Az LB-sor az SEC-n belül sem tartozik a szűk értelemben vett elithez, de gyengének ez a csapatrész sem nevezhető. Kevin Minter már tavaly is bizonyított, idén pedig egyértelműen ő ennek az egységnek a vezére, ahol rajta kívül eddig jobbára tartalékként tevékenykedő játékosok (Luke Muncie, Lamin Barrow) lépnek elő kezdővé, és az újoncokra (Lamar Louis, Ronnie Feist, Kwon Alexander) is fontos szerep hárulhat. Ahogy a linebackereknél Minternek, úgy a szintén alaposan megfogyatkozott secondary-ben az országos szinten is az egyik legjobb safety-ként jegyzett Eric Reidnek kell magára vállalnia a vezér szerepét. Claiborne és a „Honey Badger” után nagy űr marad cornerback poszton, melyet elsősorban Tharold Simonnak kell betöltenie, akiben megvan a potenciál, hogy Patrick Peterson és az említett két játékos után a következő nagyszerű LSU corner legyen. Mathieu kiválásával a másik kezdő CB minden bizonnyal a redshirt freshman Jalen Collins lesz, sub-package-ek alkalmazásakor pedig David Jenkins-t vagy az újonc Derrick Raymondot hívhatják be a leggyakrabban. Reid mellett a másik safety posztot alighanem Craig Loston foglalja majd el, aki bár tehetséges játékos, teljesítményével eddig nem igazolta a korábban őt övező hype-ot, és emiatt lehet, hogy Micah Eugene - aki sebességének és a szűkös cornerback depth-nek köszönhetően nickel és dime backként is számíthat játéklehetőségre - idővel kiszorítja a kezdőcsapatból.
Mathieu nem csak a védelemben, hanem a speciális csapatrészben is csillogtatta playmaker képességeit, így természetesen az ST számára is komoly érvágás az ő hiánya. A mezőnygólok rúgását ugyanakkor változatlanul a tavaly 18 field goal kísérletből 16-ot értékesítő Drew Allemanre bízhatják, és az előző idényben szenzációsan teljesítő ausztrál punter, Brad Wing is mindössze második évére készül a csapatnál, így az LSU special teams továbbra is ligaelit szintet képvisel.
A Tigers tavaly egy lépésre került attól, hogy az egyik legnagyszerűbb szezont zárják, melyet csapat valaha produkált az egyetemi futball történetében. A BCS-döntőben a várt siker elmaradt, de ami ott a leginkább hiányzott, a jól működő passzjáték, az a közelgő idényben már a tigrisek rendelkezésére állhat. Tekintve, hogy a többi csapatrész - esetleg a komoly veszteségeket elszenvedő secondary-t leszámítva - legalább olyan erős, mint tavaly volt, reális célkitűzés a hibátlan mérleg, hogy aztán január 7-én, a Sun Life Stadiumban ismét a kristálylabdáért szálljon harcba a gárda. Az új szezon előtt az LSU-ra nemcsak az SEC-elsőség, de talán a nemzeti bajnoki cím elsőszámú esélyeseként is tekinthetünk.

Mississippi State Bulldogs

Az MSU más BCS-konferenciákban talán a bajnoki címért harcolhatna, az SEC Westben erre viszont esélyük sincs. A 2009-ben kinevezett főedző, Dan Mullen jó munkát végez, tavaly és két évvel ezelőtt is bowl-győzelemig vezette a gárdát, irányításával azonban az állami rivális Ole Miss-en kívül a nyugati divízió semelyik másik csapatát sem tudta még legyőzni a Bulldogs. A szintlépéshez elsőként ezeket a korlátokat kell áttörniük.
A támadó oldalon végbemenő személyi változások következtében az offense arculata is jelentősen átalakulhat. Az eddig erőteljesen a - nem mindig működő - futójátékra alapozó támadóegységből távozott a dual threat irányító Chris Relf, akinek a helyét egy pocket QB, Tyler Russell veszi át, és a tavalyi kezdő running back, Vick Ballard sincs már a csapatban. Starkville-ben azt várják, hogy Russell vezérletével jóval konzisztensebb lesz a passzjáték, ebben az esetben pedig idén a légitámadásra kerülhet a hangsúly Vic Koenning offense-ében. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a Bulldogs tavalyi top elkapóinak (Chad Bumphis, Chris Smith, Arceto Clark, és a tight endektől Malcolm Johnson) visszatérése is jelentős támogatást nyújthat. Tehetség szempontjából legfeljebb átlagosnak mondható a felhozatal receiverek terén, de tapasztalt játékosokról van szó, míg az első teljes értékű szezonjára készülő redshirt freshman Joe Morrow-ból akár már idén elsőszámú célpont válhat. Ballard helyén valószínűleg LaDarius Perkins fog kezdeni, de szorosan követi őt a másodéves Nick Griffin, aki komplexebb játékosnak tűnik, és jó eséllyel pályázik arra, hogy Perkins-t megelőzve - akár szezon közben - a depth chart élére ugorjon. Running back poszton két redshirt freshman, Josh Robinson és Derrick Milton     kaphat kiegészítő szerepet. A támadófalban visszatér a két guard, Tobias Smith és Gabe Jackson, valamint a center posztot újoncként szezon közben átvevő Dillon Day, akik erős interior line-t alkothatnak, a szélen azonban mindkét tavalyi kezdő tackle-t pótolni kell. Közülük a nagyobb veszteséget James Carmon hiánya jelenti a bal oldalon, az ő helyére a másodéves Blaine Clausell lép, a right tackle posztot pedig Damien Robinson örökli meg Addison Lawrence-től. Futásblokkolásnál az előző szezonban jó munkát végzett a fal, és pass protectionben sem teljesítettek rosszul, idén azonban a passzjáték várható előtérbe kerülése miatt még fontosabb lesz, milyen védelmet tudnak biztosítani az irányítónak - a két „zöldfülű” OT szerepeltetése pedig egyelőre nem sok jót ígér az SEC pass rushereivel szemben.
A védelmet kétség kívül a fal belsejében érte a legnagyobb veszteség azzal, hogy Fletcher Cox junior évét követően az NFL-t választotta, de így sem marad kiváló defensive tackle nélkül a Bulldogs: a tavaly másodhegedűsként 4.5 sackkel és 8 negatív yardos szereléssel jelentkező Josh Boyd készen áll arra, hogy Cox távozásával ő legyen az MSU defensive frontjának vezére. A csapat szurkolói abban bíznak, hogy a felkészülési időszak során remeklő Denico Autry személyében egy Boydhoz hasonló kaliberű játékos áll majd a gárda rendelkezésére a védőfal szélén is. Starkville-ben a junior college-ból idén transzferelő pass rushertől várják azt, hogy végre defensive end poszton is lesz olyan emberük, aki folyamatosan nyomást tud gyakorolni az ellenfél irányítójára, ami tavaly nagyon hiányzott az MSU-nál. A defensive line másik két kezdője Kaleb Eulls (DE) és a főként futás ellen jeleskedő Curtis Virges (DT) lesz. A linebacker-sor az előző idényben alapos átalakításon ment keresztül, de így is elfogadható teljesítményt nyújtottak, idén pedig várhatóan még jobbak lesznek. A csapatrész kulcsjátékosa Cameron Lawrence, aki a 2011-es szezonban a harmadik legtöbb tackle-t jegyezte a ligában. A túloldalon Deontae Skinner kezd, míg középen alighanem a kissé tapasztalatlan, de annál tehetségesebb Benardrick McKinney - Ferlando Bohanna páros fog szerepelni rotációban. A csapat legnagyobb sztárját a secondary-ben kell keresni: a végzős cornerback, Johnthan Banks egyike posztja elit játékosainak az országban. Banks párja, Corey Broomfield szintén a jobbak közé tartozik SEC-szinten is, és a nickel corner, Darius Slay ugyancsak átlagon felüli tehetség. Safety pozícióban Nickoe Whitley-vel és Dee Arringtonnal kiegészülve a Bulldogs a liga egyik legjobb secondary-jét vonultatja fel.
A special teams esetében ez már kevésbé igaz. A punter Baker Swedenburg eddig megbízhatóan teljesített, és Banks visszahordóként is megállja a helyét, kicker poszton viszont Derek DePasquale feladatkörét Brian Egan veszi át, aki egyelőre csak a kickoffoknál bizonyított.
Dan Mullen csapatától senki sem várja el, hogy felvegye a versenyt az Alabamával vagy az LSU-val akár csak egy meccs erejéig is, papíron azonban az összes többi főcsoport-ellenfelükkel szemben lehet esélyük. Egy esetleges bowl-győzelmet is beleszámítva akár a 10 nyert meccsel záruló szezon is reális célkitűzés lehet a Bulldogs számára, ha a két nyugati bajnokaspiránssal vívott meccsük mellett (persze ellenük is okozhatnak meglepetést) legfeljebb egy találkozót veszítenek el az alapszakaszban. Ugyanakkor ott a másik véglet, azaz hogy folytatódik a Mississippi State rossz sorozata az SEC West nem Ole Miss nevet viselő csapatai ellen, akikkel szemben - talán az újonc Texas A&M kivételével - alighanem ebben a szezonban is rendre underdogként indulnak.

Ole Miss Rebels

A Rebels irányítását az Arkansas State-et az előző idényben Sun Belt bajnoki címig vezető Hugh Freeze veszi át, aki 2006-ban és 2007-ben már dolgozott Oxfordban recruiting coordinatorként. Az új főedző nincs irigylésre méltó helyzetben, a konferencia tavaly messze legrosszabb mérleggel (2-10, 0-8) záró csapatát kell feltámasztania, miközben az FBS egyik legnehezebb menetrendje állja útjukat. Az SEC nyugati csoportja már önmagában garantálja a komoly kihívást, de az Ole Miss keletről is megkapja az egyik legerősebb csapatot, a Georgiát, non-konf mérkőzésen pedig összecsapnak a Big 12 egyik bajnokesélyesével, a Texas-szal.
Freeze-nek elsőként a backfielden kell stabilizálnia a helyzetet: egyelőre még nem döntötte el, hogy a junior college-ból érkező pro-style irányító, Bo Wallace, vagy a spread offense-be sokkal inkább illő Barry Brunetti lesz a kezdő, és tanulmányi okok miatt kérdéses a csapat elsőszámú running backjének, Jeff Scottnak a szereplése. A depth charton őt követő két játékos, Devin Thomas és H.R. Greer eddig összesen 125 futott yardot jegyez, rajtuk kívül pedig csak a redshirt sophomore Nicholas Parker, valamint az abszolút újonc I’tavius Mathers és Jaylen Walton áll rendelkezésre. Nagy szükség van Scottra, de az Ole Miss egysége még vele kiegészülve is az egyik leggyengébb RB-állomány a ligában, és ugyanez elmondható a QB-k esetében is. Az elkapóknál valamivel jobb a helyzet: a slot receiver Collins Moore sérülése érzékeny veszteség, Donte Moncrief és Ja-Mes Logan személyében azonban két megbízható kezdő erősíti a Rebels támadóegységét. Mellettük Vince Sanders és a tight end Jamal Mosley kaphatja a legtöbb passzt, valamint ebben a szezonban a tavaly még irányítóként szereplő Randall Mackey is WR-ként jut szóhoz. Az offensive line viszont újfent egy olyan csapatrész, amelytől nem sok jót várhatnak a csapat szurkolói. A két kezdő tackle, Bradley Sowell és Bobby Massie helyét az előző szezont teljes egészében kihagyó Emmanuel McCray, illetve egy junior college transzfer, Pierce Burton veszi át. A fal belseje némileg stabilabb lábakon áll, de az összkép nem ad okot túl nagy bizakodásra.
A védelemben a legnagyobb problémák a falnál jelentkeznek, amely tavaly futás ellen és pass rush-ban egyaránt borzalmas teljesítményt nyújtott. A szélen C.J. Johnson, Jason Jones, valamint Gerald Rivers, míg belül Gilbert Pena és Uriah Grant tehetik a legtöbbet azért, hogy az átalakult defensive front hatékonyabban működjön, mint tavaly, de egyrészt a kezdők is jóval a liga átlaga alatti minőséget képviselnek, másfelől depth sincs, így pedig nehéz elképzelni, hogy jelentős javulásra lesz képes az egység. A linebackereknél Mike Marry és az előző idényt térdsérülés miatt kihagyó D.T. Shackelford helye biztos a kezdőben; mindketten a gárda legjobbjai közé tartoznak. A secondary a veterán safety, Charles Sawyer vezetésével - a linebacker-sor mellett - a legbiztosabb pont az egész csapaton belül. Sawyer ugyan alulméretezett a poszthoz, de igazi playmaker, nagyon gyors, és jól szerel. Párja a Tanner Burns - Chief Brown duó egyik tagja lesz a kezdőcsapatban, a cornerback poszt Wesley Pendletonnak és Dehendret Collins-nak köszönhetően szintén nagy erőssége lehet a Rebels-nek, ötödik defensive backként, a hibrid „Huskie” pozícióban pedig Brishen Mathews fog játszani.
Az Ole Miss rúgóira eddig nem lehetett panasz, tavaly a placekicker Bryson Rose 11 mezőnygól-próbálkozásából 9 lett sikeres, a punter Tyler Campbell pedig minden fontos statisztikai mutatóban a liga élmezőnyében zárt. Jeff Scott visszahordások terén, főleg punt returnerként a jobbak közé tartozik, ebből a szempontból is fontos lenne, ha játszhatna a 2012-es szezonban.
Hugh Freeze-nek nagyon nehéz dolga lesz, ha a sorozatban 14 elveszített SEC-meccsnél járó Ole Miss-t újra komoly tényezővé akarja tenni az egyetemi futball legerősebb divíziójában. Idén elkezdheti építeni a jövőt, de legalább két-három évre szüksége lesz ahhoz, hogy jelentős áttörést érjen el a Rebels-szel. Addig még a bowl-szereplés is igencsak távolinak tűnik. Rövidtávon a legnagyobb sikert legfeljebb azzal érhetik el, ha meglepik a főcsoport egy-egy középcsapatát, ha épp jó napot fognak ki ellenük, de az utóbbi évek szerepléséhez viszonyítva már ez is előrelépést jelentene.

Texas A&M Aggies

Sokan kétkedve fogadták a Texas A&M konferencia-váltásának hírét, mondván; mihez akarnak kezdeni a „földművesek” - akik a Big 12 bajnoki címéért sem tudtak harcban lenni - az egyetemi futball legkeményebb főcsoportjában, ahol ráadásul az egyértelműen erősebbnek tartott nyugati divízióba kaptak besorolást? A TAMU lépése anyagiak szempontjából egészen biztosan kifizetődő lesz, de ami a futballt illeti, igazán nagy siker csak hosszútávon várható el a csapattól. Az új konferenciában töltött első szezonnak új vezetőedzővel vág neki az Aggies: a tavalyi, csalódást keltő szereplés után menesztett Mike Sherman helyét a Houstonból elcsábított Kevin Sumlin veszi át, aki az előző évadban a Cougars-szal csak a Conference USA döntőjében kapott ki.
Első SEC-idényében a tavaly is aránylag jól működő, az új főedző által installált spread szisztémával felvértezett támadóegységére alapozhat az Aggies, bár ezúttal már nem Big 12 védelmek állnak a gárda útjában, és Sumlinnak sem C-USA szintű csapatok ellen kell felkészítenie tanítványait. Az offense kilenc visszatérő kezdőt számlál, a QB poszt azonban egyike annak a két pozíciónak, ahol változás történik. Ryan Tannehill utódja a redshirt freshman Johnny Manziel lesz, aki Jameill Showers-t és Matt Joeckelt előzte meg a kezdőcsapatba kerülésért folyó versenyben. Sumlin vélhetően új állomáshelyén is a passzjátékra fogja alapozni az offense-t, de az A&M irányítóinak tapasztalatlanságából még adódhatnak problémák. Jeff Fuller személyében egy kezdő wide receivert elveszített a támadóegység, de a tavaly 1207 yarddal záró Ryan Swope az SEC-ben is az egyik legnagyobb sztár lehet az elkapók között. Egy ilyen go-to guy nagy segítséget jelent a tétmeccsen eddig még nem szereplő Manzielnek. Fuller helyére - amennyiben a jövőben nem hátráltatják sérülések - Uzoma Nwachukwu léphet, aki már az előző szezonban is bizonyított Tannehill harmadik számú célpontjaként. Mellettük a receivereknél többek között Nate Askew, Kenric McNeal, LeKendrick Williams, és Mike Evans várja, hogy minél több lehetőséget kapjon. Az Aggies-nél átlagon felüli running back állomány igyekszik majd tehermentesíteni a passzjátékot: az Oklahomától transzferelő Brandon Williams ugyan erre a szezonra még nem kapott játékengedélyt az NCAA-től, Christine Michael azonban a Big 12 egyik legjobb futója volt, a true freshman Trey Williams pedig az ország egyik top RB prospectjeként került College Stationbe. Kérdés azonban, hogy Michael két súlyos sérülés után (2010-ben lábtörés, tavaly ACL-szakadás miatt fejeződött be számára idő előtt a szezon) vissza tudja-e nyerni korábbi formáját, de ha igen lesz a válasz, az óriási nyereséget jelentene a TAMU számára - hatékony futójátékkal nagy terhet tudnának levenni a rutintalan irányító(k) válláról. Az offensive line tekintetében már szó sincs hasonló bizonytalanságokról, a „földművesek” a nemzet egyik legjobb támadófalával érkeznek az SEC-be. A csapatrész sztárja az All-American kaliberű left tackle, Luke Joeckel, de a túloldalon szereplő Jake Matthews is ott van a konferencia legjobb OT-i között. A főként pass protectionben nagyszerű OL-t (tavaly országos viszonylatban a második legkevesebb sacket engedték) a senior center, Patrick Lewis, valamint két másodéves guard, Jarvis Harrison és Cedric Ogbuehi teszi teljessé. Főként a két klasszis tackle SEC pass rusherekkel vívott csatáira lesz érdemes figyelni.
A védelem, mely az előző idényben a legtöbb sacket (51) jegyezte, a gyenge secondary miatt passz ellen mégis borzalmasan teljesített, sémaváltáson megy keresztül; az eddig alkalmazott 3-4-ről az új defensive coordinator, Mike Snyder irányításával 4-3-as rendszerre állnak át. Az irányítók siettetése vélhetően idén sem jelent majd gondot az Aggies számára, a futójáték hatástalanításával ellenben meggyűlhet a baja a front sevennek. Sok múlik ilyen szempontból a két leendő kezdő defensive tackle, Jonathan Mathis és Kirby Ennis teljesítményén. A fal szélén stabilabb a helyzet, köszönhetően elsősorban Damontre Moore-nak, aki tavaly Von Miller helyét vette át a „Jack” (hibrid linebacker - defensive end) pozícióban. A 4-3-as sémában klasszikus defensive endet fog játszani, és a tavalyi, 8.5 sacket és 17.5 negatív yardos szerelést hozó szezonját követően az új konferenciában is nagy dolgokat várnak tőle. Hozzá hasonló szintet képvisel egy sorral hátrébb az elmúlt idényben 9.5 sacket és 17 TFL-t gyűjtő Sean Porter, aki mellett a tackle-gyáros Jonathan Stewart, a túloldalon pedig a felkészülési időszakban kiemelkedően teljesítő Steven Jenkins fog kezdeni a linebacker-sorban. Idén is parádés lehet az Aggies front seven, de már a tavalyi szezon is bizonyította, hogy hiába a kiemelkedően produktív pass rush, ha a defensive backek nem tudnak mit kezdeni az ellenféllel. Igaz, hogy már nem Big 12 színvonalon passzoló csapatokkal néznek szembe, de így is nagy előrelépésre van szükség a secondary-től ahhoz, hogy a védelem az SEC-ben is a jobbak közé emelkedjen. A jelek szerint három sophomore, Floyd Raven, Deshazor Everett, és Howard Matthews is kezdő lesz, a végzős safety, Steven Campbell pedig, aki elvileg a csaparész vezérének számít, vagy legalábbis a három underclassman starterre való tekintettel annak kellene lennie, eddigi karrierje során folyamatosan sérülésekkel bajlódott.
A redshirt freshman kicker Taylor Bertolet a tavalyi év Lou Groza Award győztesének, Randy Bullocknak a helyét kell, hogy átvegye. A punter Ryan Epperson átlagosnak mondható statisztikákat produkált tavaly a Big 12-ben, Dustin Harris 18.6 yardos punt return átlaga azonban a legjobb volt az egész országban. Szerzett egy 72 yardos touchdownt is, a Kansas ellen pedig iskola-rekordot jelentő 162 yardot ért el punt visszahordásokból.
Új vezetőedző, új spread offense, új irányító, új védelmi séma, és nem utolsó sorban, új főcsoport. Nagy változásokon megy át a Texas A&M, de kellően erősnek tűnik a csapat ahhoz, hogy már az első itt töltött idényük során versenyképesek legyenek az SEC-ben. Nyilvánvaló, hogy a divízióelsőség szóba sem jöhet, és előfordulhat, hogy még csak megszorítani sem tudják legerősebb ellenfeleiket, de a bowl-szereplés kiharcolására mindenképpen reális esélye van az Aggies-nek, ami már önmagában pozitív kezdet lenne számukra az „új világban”.

SEC East

Florida Gators

Will Muschamp debütálása a Gators élén nem sikerült túl fényesre. Már az Urban Meyer-éra utolsó évében elért 8-5-ös mérleget is óriási csalódásként élték meg Gainesville-ben, tavaly azonban még ennél is mélyebbre süllyedtek, 1987 óta a legrosszabb idényét produkálta a csapat. A Florida elit színvonalú recruiting class-ainak köszönhetően az „alapanyag” adott, így Muschampnek második évében már el kell kezdenie szállítani az eredményeket.
A védelemben hemzsegnek a tehetségesebbnél tehetségesebb játékosok, akik idén az ország egyik legjobb egységévé állhatnak össze. A defensive line - Jaye Howard távozása ellenére is - nevek alapján a főcsoport egyik legjobbja, a problémát a sérülések jelentik. Ronald Powell tavasszal ACL-szakadást szenvedett, és bár a jelek szerint pályára tud majd lépni ebben a szezonban, erősen kérdéses, hogy ilyen rövid idő alatt teljesen regenerálódni tud-e. A védőfal egy másik tagja, a tackle Dominique Easley ugyancsak keresztszalag-szakadást követően tér vissza, bár ő még a 2011-es alapszakasz utolsó meccsén sérült meg, és ebből kifolyólag lényegesen több ideje volt a rehabilitációra. A védőfal belsejében a Powellhez és Easley-hez hasonlóan NFL potenciállal rendelkező Sharrif Floyd a másik kezdő, valamint a rotációban szerephez jutó Omar Hunter és Leon Orr is a legtöbb csapatnál alapember lehetne defensive tackle poszton, de a két, sérülésből visszatérő lineman egészségi állapota fogja meghatározni, hogy a Gators védelmi frontja szimplán csak jó, vagy domináns lesz. A linebacker-sort a Jonathan Bostic - Jelani Jenkins páros fémjelzi, akik tavaly együtt 169 tackle-t jegyeztek, és ha ugyanolyan színvonalon teljesítenek, mint eddig, a drafton is előkelő helyen választhatják ki őket. A secondary vezére a safety Matt Elam, aki azon túl, hogy posztja legjobbjai közé tartozik a ligában, kiválóan sikerült sophomore évét követően (78 tackle, 2 sack, 11 TFL, 2 interception) idén akár az All-American csapattagságot is megcélozhatja. A másik safety pozícióért a végzős Josh Evans és a true freshmanként is jelentős szerephez jutó De’Ante Saunders küzdhet meg. Az egyik CB spot sorsa sem dőlt el egyelőre, Cody Riggs és Liucheiz Purifoy között még teljesen nyílt a verseny. A nyaksérülés után visszatérő másodéves Marcus Roberson ellenben stabil kezdő lehet, és elkezdheti bizonyítani, hogy joggal tartották számon az egyik top középiskolai cornerback prospectként.
A védelemnél tulajdonképpen „csak” az a kérdés, hogy a sérüléssel bajlódó kulcsjátékosok milyen formában térnek vissza, támadó oldalon ellenben sokkal nagyobb a bizonytalanság. Tebow távozása után pro-style rendszerre váltottak, de John Brantley irányításával nem működött hatékonyan az offense, és Meyer leköszönését követően, Charlie Weis-szel a koordinátori pozícióban sem történt előrelépés. Brantley-t tavaly legyűrték a sérülések, és kellő tapasztalat hiányában a helyére lépő freshman QB-k sem tudtak javulást hozni. Weis egy év után továbbállt, a Kansas vezetőedzője lett, Gainesville-ben pedig a Boise State tavalyi offensive coordinatorára, Brent Pease-re bízták a feladatot, hogy újra működőképessé tegye a Gators támadóegységét. Mindenekelőtt irányító poszton kell stabilitást teremteni, de az edzői stáb még nem határozott abban a kérdésben, hogy Jeff Driskel vagy Jacoby Brissett kezébe adja a stafétát. Előbbi elit recruitként érkezett a Floridához, míg utóbbi nem volt annyira magasan jegyzett prospect, jelenleg azonban egyenlő esélyekkel pályáznak a kezdőcsapatba kerülésre. Kettejük párharca lényegében már az előző szezon vége óta tart, és úgy tűnik, a verseny annyira kiélezett, hogy addig nem tud (vagy nem akar) döntést hozni a staff, amíg nem látják, miként teljesítenek éles meccsen. A többi skill pozíciót is kérdőjelek övezik. Egy elsőszámú futónak is elő kell lépnie a Gators-nél, aki elvileg a végzős Mike Gillislee lesz, de Chris Rainey és Jeff Demps árnyékában eddig nem jutott túl sok lehetőséghez, és ennek megfelelően még nem tudta bizonyítani, hogy feature backként is számíthatnak rá Gainesville-ben. Ugyanakkor a két évvel ezelőtti recruiting class egyik legjobb RB prospectje, Mack Brown is több labdát kap majd, és ha olyan szintű játékot nyújt, ami a korábbi rangsorokban elfoglalt előkelő helyezése alapján várható tőle, versenyre kelhet Gillislee-vel a depth chart első helyéért. Érdemes figyelni a kitűnő fullbacket, Hunter Joyert, valamint az alapvetően H-backként alkalmazott Trey Burtont, aki igazi all-around játékos. A elkapók tavaly csalódást keltően teljesítettek, nagyon visszafogott statisztikákat produkáltak. Nyilván az irányítóknál kialakult káosz sem segítette őket, így a quarterback mizéria rendeződéséből ők is sokat profitálhatnának. Andre Debose, Quinton Dunbar, és Frankie Hammond Jr. egyaránt nagy tehetség, még ha a számaik nem is épp erről tanúskodnak. A freshman WR, Latroy Pittman már újoncként szerves része lehet az offense-nek, míg a kezdő tight end, Jordan Reed megbízható célpontként szolgál a fiatal irányítók számára. A támadófalban négy tavalyi kezdő is visszatér, de a csaparésszel folyamatosan problémák voltak az előző idény során. Az edzői stáb szerint sokat fejlődtek a felkészülés alatt, és a Xavier Nixon, James Wilson, Jonotthan Harrison, Jon Halapio, Matt Patchan összetételű egységtől szükség is van a stabilitásra a frontvonalban, különösen az eddig még nem bizonyító QB-k és running backek miatt.
A speciális egység idén is a Florida erősségei közé tartozhat: a freshman idénye felénél kezdővé avanzsáló punter, Kyle Christy tavalyi statisztikái biztatóak a jövőre nézve, kicker poszton egy Lou Groza Award döntős, Caleb Sturgis teljesít szolgálatot, míg Andre Debose a liga második legjobb kickoff visszahordási átlagával zárta az évet.
Bizonyára nem kevés olyan Gators-szurkoló van, aki titkon azt reméli, hogy a csapat már idén újra harcban lehet az SEC keleti csoportjának első helyéért. A keret erőssége alapján ez nem lenne meglepő, de időbe telik, mire teljes egészében összeáll a gárda, és ez különösen igaz az offense-re. Muschamp és a csapat számára nem feltétlenül jelentene kudarcot, ha nem tudnának lépést tartani a divízió fő esélyeseivel, de 9-10 győzelemre szükségük lesz ahhoz, hogy egyértelműen látszódjon az előrelépés. A menetrend nem ígérkezik könnyűnek, nyugatról egyrészt érkezik az állandó vetélytárs LSU, míg a Texas A&M ellenük játssza majd első SEC-meccsét, a 12th man előtt, és természetesen a nagy rivális Florida State-tel is összecsapnak, ezúttal idegenben. Hiába azonban a nehéz schedule, Gainesville-ben a dicsőséges, nemzeti bajnoki címeket hozó évek, évtizedek után nem sokáig fogják tűrni a sikertelenséget, így a csapatnál mindenkire az eredménykényszer súlyos terhe nehezedik.

Georgia Bulldogs

A Dawgs tavaly 0-2-vel kezdte a szezont, majd egy tízmeccses győzelmi sorozatnak köszönhetően SEC-döntőig jutottak, idén pedig még nagyobb babérokra tör Mark Richt alakulata.
Nehéz eldönteni, hogy Tyler Wilson vagy a Bulldogs offense kulcsfigurája, Aaron Murray a legjobb irányító a főcsoportban. A Dawgs harmadéves QB-ja tavaly úgy ért el 3149 passzolt yardot és 35 touchdownt (utóbbi a legtöbb volt a ligában), hogy nem állt rendelkezésére korábbi elsőszámú célpontja, a zseniális A.J. Green. Murray-nek köszönhetően a Georgia azon kevés SEC-csapatok egyike, akik attraktív passzjátékkal tudtak előállni a legutóbbi idényben, és a most következő szezonban is hasonló marad az offense filozófiája. Annál is inkább, mivel Isaiah Crowellt, aki már true freshmanként is a csapat running back egységének élére állt, offseasonbeli letartóztatása miatt elbocsátották. RB poszton így jókora űr maradt, melyet a másodéves Ken Malcome és az újonc Keith Marshall próbál betölteni. Green távozásával Tavarres King lett az elkapó-sor vezére, a tavaly 705 yardig jutó wide receiver pedig végzős évében is Murray fő célpontja maradhat. Mögötte nem sokkal maradt el a 655 yardot jegyző Malcolm Mitchell, aki talán még Kingnél is veszélyesebb elkapó, de a Dawgs secondary hiányosságai miatt a szezon elején (és lehet, hogy a későbbiekben is) elsősorban cornerbackként vetik be, ami igencsak limitálni fogja a támadósorban pályán töltött idejét. Ebben az esetben a végzős Marlon Brown kerülhet előtérbe, aki középiskolai karrierjét követően óriási hype-ot kapott, egyetemi szinten azonban eddig nem tudott bizonyítani. Több labdát kaphat Michael Bennett és Chris Conley is, akiktől kezdetnek nem volt rossz az újonc évükben összesen elért 608 yard és hét touchdown. A tight end poszt teljesen kicserélődik, Orson Charles és Aron White helyére Arthur Lynch és Jay Rome lép. A támadófalban három kezdőt, köztük a left tackle Cordy Glennt és a center Ben Jones-t kell pótolni, így az utóbbi években sérülések és inkonzisztens teljesítmények miatt problémás egység idén sem mondható betonbiztosnak a szezon közeledtével. A Glenn helyére lépő Kenarious Gates elődjéhez hasonlóan guard posztról kerül az OL bal szélére, de az edzői stáb maximálisan bízik abban, hogy meg fogja tudni oldani Murray vakoldalának őrzését. A fal közepére David Andrews lép, akire másodévesként szintén nagy teher nehezedik, míg a két kezdő guard Dallas Lee és Chris Burnette lesz. Right tackle pozícióban Watts Dantzler próbálja feltartóztatni a freshman John Theus-t, aki az edzéseken remekül mozgott, és már újoncként esélye lehet a csapatba kerülni.
A Georgia 3-4-es sémában működő védelme tavaly az országos elitbe emelkedett, és a folytatás is hasonlónak ígérkezik. A junior college-ból transzferelő John Jenkins azonnal alapemberré vált a háromtagú védőfal közepén, és ha töretlen marad a fejlődése, idén akár All-American szintre is érhet. Mögötte egy hasonlóan nagy potenciállal bíró játékos, Kwame Geathers várja, hogy minél többször pályára kerüljön, amire elsősorban a négyemberes defensive line-t megkövetelő nickel és dime felállásoknál lesz alkalma, ahol félelmetes párost alkothatnak majd Jenkins-szel. Defensive end poszton Abry Jones szintén kitűnően látta el feladatait, míg a másik oldalt idén a linebackerből falemberré konvertált Cornelius Washington foglalja majd el, akitől azt várják, hogy a futás megállításán túl passzjátékoknál is gyakori vendég lesz az ellenfél backfieldjén. A védelem kétségtelenül legnagyobb sztárja Jarvis Jones, aki a USC-ről érkezve első SEC-idényében 13.5 sacket és 19.5 negatív yardos szerelést ért el. Az erős oldalon az eddig csereként számításba vett Chase Vasser igyekszik majd kihasználni, hogy az ellenfelek figyelme elsősorban az All-American külső linebackerre szegeződik. Belül Alec Ogletree viszi a prímet, aki saját posztján közel olyan minőséget képvisel, mint Jones az edge rusherek között. Mellette két végzős, Christian Robinson és Michael Gilliard fog játszani rotációban, akik ha nem is túl látványosan, de megbízhatóan teljesítették feladataikat eddigi pályafutásuk során. Színvonalban a secondary sem marad el a védőfaltól és a linebacker-sortól, a szezon elején azonban több defensive back is hiányozni fog eltiltás miatt. Az egyik kezdő CB, Sanders Commings kettő, míg az All-American safety, Bacarri Rambo négy mérkőzést lesz kénytelen kihagyni. A Georgia számára szerencse a szerencsétlenségben, hogy az első négy forduló során nem találkoznak olyan csapattal, akik kiemelkedőek lennének passzjátékban, ugyanakkor a Missouri, esetleg a Vanderbilt támadói még okozhatnak kellemetlen perceket a kezdők felét nélkülöző secondary-nek, akik tavalyhoz képest Brandon Boykinnal is kevesebbek lettek. Commings helyét Damian Swann vagy a már említett Malcolm Mitchell, Rambóét pedig Connor Norman veheti át, amíg az alapemberek kényszerpihenőjüket töltik. A másik két kezdő a veterán Branden Smith (CB; kábítószer-birtoklás miatt az ő helyzete is kérdéses volt, végül azonban nem kapott eltiltást) és Shawn Williams (S) lesz, akik nagyszerű játékosok, de az idény elején még nagyobb teher nehezedik majd rájuk.
Amennyire elöl rangsorolandó ligaszinten a Dawgs támadó- és védőegysége, a speciális csapatrész annyira hátul. Tavaly is gyengén teljesített az ST, idén új kickerre és punterre van szükség az eleinte nagyon megbízható, tavaly azonban látványosan visszaeső Blair Walsh, illetve a korábbi Ray Guy Award győztes Drew Butler helyett, Boykin távozásával pedig a return game is jelentős veszteséget szenved el.
Impresszív a Georgia tavalyi tízmeccses győzelmi szériája, de a 2012-es szezonhoz támasztott nagy elvárások mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy Mark Richt fiai az elit csapatoktól rendre kikaptak. Bár nem voltak sima meccsek, de a Dawgs végül a Boise State, a South Carolina, az LSU, és a Michigan State ellen is vesztesként jött le a pályáról, ráadásul úgy, hogy a védelem, mely papíron az ország egyik legjobbja, egyik mérkőzést sem úszta meg 30 pont alatt. Az idei alapszakasz legfontosabb meccse a Georgia számára a Gamecocks elleni rangadó lesz, ahol a keleti csoport két legerősebb alakulata csap össze. Ha ezt a meccset meg tudják nyerni Murray-ék, onnantól már „egyenes” út vezethet az SEC-döntőig (nyugatról egyik top csapattal sem játszanak), ahol újra megpróbálhatják átlépni saját árnyékukat.

Kentucky Wildcats

A vadmacskák sorozatban öt évadon át mindig bowl-résztvevők voltak, tavaly azonban épp egy olyan évben sikerült lemaradniuk az utószezonról, amikor a csoportból két meghatározó csapat, a Florida és a Tennessee hosszú idő óta leggyengébb idényét produkálta, és talán esélyük lehetett volna kisebb áttörést elérni. A Wildcats helyett ez a Vanderbiltnek sikerült, és bár konkrétan a Gators-t és a Volunteers-t nem győzték le, ellenben a Kentucky-t 38-8 arányban felülmúlták hazai pályán, és ennek köszönhetően később ők kaptak bowl-meghívót, nem Joker Phillips tanítványai. Lexingtonban az jelentett némi vigaszt a szurkolók számára, hogy az alapszakasz utolsó fordulójában sikerült megtörni a rivális Tennessee elleni, több mint 20 év óta húzódó vereség-szériát, egyszersmind magukkal rántva a Vols-t a mélybe - egy győzelemmel Derek Dooley csapata kiharcolta volna a bowl-szereplés lehetőségét, így azonban ők is negatív mérleggel zártak.
Drasztikus javulásra van szükség a támadóegységtől, amely statisztikailag az SEC legrosszabbja volt tavaly, de országos szinten is pontszerzésben 117., total offense-ben 118. helyen végeztek az FBS 120 csapatos mezőnyében. A másodéves QB, Maxwell Smith újoncként négy meccsen már kezdett, idén pedig az edzői stáb maximális bizalmát élvezi, miután sikerült kiszorítania a végzős Morgan Newtont, akinek a keze vastagon benne volt a passzjáték eredménytelenségében. Ugyanakkor ha Smith elsőszámú irányítóként ezen nem tud segíteni, a magasan jegyzett recruitként Lexingtonba kerülő true freshman, Patrick Towles bevetésre vár. A futás nem sokkal működött jobban, mint a passzjáték, tavaly a csapat legeredményesebb running backje, CoShik Williams is mindössze 486 yardot ért el. Hozzá hasonlóan a többi, jelentősebb játékidőt kapó RB is visszatér, és a Kentucky-nál abban bíznak, hogy a plusz egy év tapasztalatával felvértezett játékosok rotációja hatékonyabban tudja majd termelni a yardokat a földön. Az elsőszámú WR, La’Rod King már bizonyított; amikor az irányítóktól is megfelelő támogatást kapott, jól teljesített. Mögötte azonban nagyon vékony a depth, a többi elkapó pályán mutatott játéka és statisztikáik sem tölthetik el bizakodással a Wildcats szurkolóit. A QB-knak és a tehermentesítés miatt Kingnek is szüksége lenne más, megbízható receiverek előrelépésére, de egyelőre nem látni, ki lehet az a keretből, aki erre alkalmas. Az offensive line, mely az előző szezonban elég sok fejfájást okozott az edzőknek, három kezdőt is elveszít, a két visszatérő alapember, Larry Warford (C) és Matt Smith (OG) mellett pedig rutintalan játékosok igyekeznek betölteni a frontban keletkezett űrt a két tackle, valamint bal oldali guard pozícióban.
A Rick Minter koordinálta defense-nek tavaly elsősorban a falban voltak komoly problémái, mely a közhely szerint a legfontosabb csapatrész ebben a ligában, a bajt tetézendő pedig a linebacker-sorból és a secondary-ből távozott a Cats két legjobb védőjátékosa, Danny Trevathan, illetve Winston Guy. Nyomást alig tudtak generálni, és az ellenfelek többsége könnyűszerrel futott át a defensive fronton. A pass rush javulásához a két defensive endnek, Collins Ukwunak és Alvin Dupree-nak kell hatékonyabban dolgoznia (az eredetileg linebacker Taylor Wyndhamet is kipróbálják a defensive line szélén, és ha beválik, utóbbival játszhat rotációban), míg belül továbbra is Mister Cobble és Donte Rumph tornyosul, de nagy kérdés, hogy javarészt azokkal a játékosokkal (Dupree az egyetlen új kezdő), akik már tavaly is gyengén szerepeltek, idén mennyivel lesz megbízhatóbb és produktívabb a védőfal. Trevathan gyakorlatilag egymaga csinált mindent a linebacker-sorban, az előző két szezonban ő jegyezte a legtöbb tackle-t a ligában. Kiválásával tovább gyengülhet a Wildcats már így is instabil futás elleni védelme, ráadásul az egyetlen, jelentősebb tapasztalattal bíró játékos az egységben Avery Williamson. A másik neves távozó, Winston Guy helyettesítése valamivel talán könnyebb feladat a Kentucky számára, mögötte ugyanis egy hasonlóan tehetséges játékos, Martavius Neloms várja, hogy a csapatrész vezére lehessen. A tavaly meggyőzően teljesítő Mikie Bentonnal alkotott párosuknak köszönhetően a safety poszt megoldott, a CB-knél azonban Cartier Rice és a korábbi running back, Marcus Caffey személyében két újdonsült kezdő kerül a csapatba. Azon túl, hogy eddig ők sem sokat tettek le az asztalra, a cornerback depth is igencsak megkérdőjelezhető.
Ryan Tydlacka helyett új punter érkezik, visszahordások terén pedig 2011-ben nem jeleskedett a csapat (például mindössze 1.8 yardos punt return átlagot hoztak), így a special teams-ben az egyetlen biztos pontot Craig McIntosh (tavaly 12/14-es field goal mutató) jelenti.
A támadósor az előző idénybelinél rosszabb már nem nagyon lehet, de rengeteg a kérdőjel, és az előjelek alapján a védelem se számíthat sok jóra; miközben idén a Florida-Tennessee páros kilábalni készül a hullámvölgyből, és a Vanderbilt is hasonlóan erős lehet, mint tavaly. Az SEC Easten túl, ahogy a legutóbbi évadban, úgy ezúttal is az egyik nyugati topcsapat otthonába, a Razorbacks-hez látogat a Wildcats, a szezont pedig a Big East talán legjobb csapatává érő Louisville elleni állami rangadó nyitja, szintén idegenben. A vadmacskáknak várhatóan még nehezebb dolguk lesz, ha el akarják érni, hogy egy év kihagyás után ismét pályára léphessenek decemberben is.

Missouri Tigers

A főcsoport másik újoncát eleinte a Big Tennel hozták szóba, de Columbiában bizonyára nem sokat gondolkodtak azon, hogy az SEC invitálását elfogadják-e. Bár a konferencia által lefedett államok között Missourinak nem sok köze van kelethez, a még nyugatibb Texas A&M csatlakozása miatt a Tigers-t az SEC Eastbe sorolták, ami - a jelenlegi állapotokat figyelembe véve - jóval kedvezőbb a tigrisek számára. Az Aggies-hez hasonlóan ők is inkább csak hosszútávon reménykedhetnek kiemelkedő sikerek elérésében, de felkavarhatják az állóvizet a divízióban.
Ezt mindenekelőtt a támadóegységükkel érhetik el - ennyire kiegyensúlyozott offense-zel az SEC-csapatoknak ritkán kell megbirkózniuk a főcsoporton belüli küzdelmek során. A rendszer alapját a junior irányító, James Franklin képezi, aki amellett, hogy hatékonyan passzol (tavaly 2865 yard, 21 touchdown, bár ehhez viszonyítva a 11 interception nem a legjobb arány), a futástól sem riad vissza (981 yard és 15 TD az előző idényben). Utóbbi készségére már csak azért is nagy szüksége lesz a Missouri támadósorának, mert a csapat elsőszámú running backje, Henry Josey a 2011-es szezon végén súlyos sérülést szenvedett, melynek következtében idén nem lehet ott a pályán. Persze korántsem biztos, hogy Franklin az SEC-védelmek ellen is ugyanolyan eredményesen tud majd futni, mint tette azt a Big 12-ben, és a vezetőedző, Gary Pinkel is azt nyilatkozta, hogy nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a passzokra. Josey helyén Kendial Lawrence nem szerepelt rosszul, de kérdés, hogy all-down játékosként is beválik-e. Két, eddig igencsak limitáltan használt futó, Jared McGriff-Culver és Greg White igyekszik majd segítségére lenni a rotációban. A statisztikákban történt visszaesés ellenére az elsőszámú receiver továbbra is T.J. Moe, de már újoncként jelentős szerephez juthat az ország posztoktól függetlenül idei legjobb recruitja, Dorial Green-Beckham. Mellettük L’Damian Washington és Marcus Lucas fog a leggyakrabban pályára kerülni, akikkel együtt a WR-állomány már elég megbízhatónak tűnik. A tight end Michael Egnew személyében azonban legbiztosabb célpontját veszíti el Franklin, helyére pedig egy olyan játékos, Eric Waters lép, aki karrierje során mindössze két elkapást jegyez, és tavasszal térdsérülés hátráltatta. Az offensive line ugyan elveszít három alapembert, de pótlásukra főként kezdő tapasztalattal bíró játékosok érkeznek. Hatodik évére készül a csapattal a tavalyi szezont sérülés miatt kihagyó Elvis Fisher, akinek a visszatérése bal oldali tackle posztra óriási pluszt jelenthet a Mizzou támadófala számára. Jóllehet az OL tehetségekben nem szenved hiányt, várható kezdőjátékosainak átlagos súlya 300 font alatt van, ami nem túl bizalomgerjesztő a félelmetes védőfalairól ismert SEC-ben.
A méretbeli hiányosságok azonban a Tigers defensive frontjánál jelentkeznek igazán komoly problémaként. Nagy kérdés, hogy a ligaátlaghoz képest igencsak alulméretezett DL mennyire bír majd az erőfutásokkal, és további aggodalomra ad okot, hogy három kezdő is távozott, két leendő alapember pedig vállsérülést követően tér vissza. A defensive tackle Sheldon Richardsonon és a Dominique Hamiltont pótolni igyekvő George White-on (vagy Lucas Vincenten) lesz a legnagyobb nyomás, de a szélen Brad Madisonra és Kony Ealy-re is nehéz feladat vár, ha állni akarják a sarat futás ellen. Pass rush-ban már kevésbé bizonytalan a helyzet, a két defensive end potenciál alapján az SEC-ben is a jobb passz siettetők közé tartozhat. A linebackereknél mindhárom tavalyi kezdő a csapat rendelkezésére áll. Andrew Wilson, aki idén az erős oldalra kerül át, az előző idényben a legtöbb szerelést mutatta be a csapaton belül, és a két végzős, Zaviar Gooden és Will Ebner is bizonyította már, hogy lehet rá számítani, bár utóbbit az elmúlt két évben folyamatosan sérülések hátráltatták (a 2011-es szezon nagy részét kihagyta). Az LB-sor tehát stabilnak ígérkezik, csakúgy, mint a secondary, ahol hét, kezdő tapasztalattal rendelkező defensive backből állhat össze az alap négyes. A csapatrész sztárja a cornerback E.J. Gaines, aki az új konferenciában is posztja legnagyobb tehetségei között tartható számon. Tavaly csak két interceptiont szerzett, de mellette 16 passzt is elütött. Párja, Kip Edwards szintén megbízható cover corner, míg a safety-knél a Kenji Jacksont váltó Kenronte Walker és az újoncként is jól játszó Braylon Webb fog kezdeni. A secondary-nek mindenekelőtt persze az a legnagyobb segítség, hogy már nem kell hétről hétre olyan szinten passzoló csapatokkal szembenézniük, mint a Big 12-ben.
Trey Barrow tavaly a Big 12 egyik legjobb puntere volt, Grant Ressel formahanyatlása miatt pedig a szezon második felében kickerként is bizonyíthatott, és 7/9-es field goal mutatójával itt sem okozott csalódást. A mezőnygólok rúgása idén már a redshirt freshman Andrew Baggett feladata lesz, Barrow pedig a továbbiakban eredeti szerepkörében lehet a csapat hasznára. A visszahordásokért az elsőszámú receiver és cornerback, Moe, valamint Gaines felel, akik tavaly átlagos statisztikákat produkáltak.
A támadóknál a skill posztokon nincs gond a minőséggel, míg a védelemben a back sevenre sem lehet panasz, de a Mizzou frontvonalaiban jelentkező gyengeségek ebben a ligában akár végzetesek is lehetnek, a Tigers egész szezonjára nézve is. A James Franklin vezette offense-zel a legjobb csapatokat is meglephetik, de ilyen menetrend mellett (nyugatról például az Alabamával hazai pályán és a Texas A&M ellen idegenben játszanak) a bowl-szereplés kiharcolása is nagy kihívásnak ígérkezik.

South Carolina Gamecocks

Bár Steve Spurrier csapatának tavaly nem sikerült megismételnie a 2010-es SEC-döntős szereplést (megverték a későbbi csoportelső Georgiát, de becsúszott egy váratlan vereség az Auburn ellen), a 11-2-es mérleggel története legeredményesebb szezonját érte el a Gamecocks. A dél-karolinai Columbiában egyértelmű a cél, vissza akarják hódítani a keleti divízió trónját a Dawgs-tól.
A Gamecocks támadóegységénél minden figyelem Marcus Lattimore visszatérésére összpontosul: újból csatasorba áll az ország alighanem legjobb running backje, aki tavaly a csapat hetedik meccsén szenvedett ACL-szakadást. Egyelőre kérdéses, hogy a súlyos sérülést követően ismét csúcsformában tud-e teljesíteni, de száz százalékos állapotban jelenleg nincs nála jobb futójátékos egyetemi szinten. A csapat kezdő irányítója Connor Shaw, aki Stephen Garcia elbocsátása után kapta meg a karmesteri pálcát, Lattimore kiesésével pedig még nagyobb teher nehezedett rá, de a szezon előrehaladtával folyamatos fejlődést mutatott. A junior QB inkább futásaival hívta fel magára a figyelmet (525 yard, 8 touchdown), de az idény végére passzolni is „megtanult” (az utolsó három meccsen 41/55-ös mutató, 8 TD, és mindössze egy interception), ebben a szezonban pedig játékának utóbbi részére igyekeznek helyezni a hangsúlyt. Eddigi karrierje során alaposan túlterhelték Lattimore-t, aki ugyan végig produktív tudott maradni, de idén már csak a sérülésére való tekintettel sem engedhetik meg maguknak a Gamecocks-nál, hogy annyi labdát adjanak a junior futónak, mint az eddigiekben (20 meccs alatt 412 carry és 48 elkapás). Fontos szerep hárul így a rotációban a Kenny Miles - Brandon Wilds kettősre, akik tavaly megfelelő helyettesként szolgáltak az elsőszámú running back kidőlését követően. Előbbi ugyan maga is season-ending sérülést szenvedett, de a tavaszi és nyári edzésekre a hírek szerint remek formában tért vissza. Az offense a legnagyobb veszteséget Alshon Jeffery távozásával szenvedi el, aki bár az előző szezonban nagyon inkonzisztens teljesítményt nyújtott, mégiscsak az ország egyik legjobb wide receivere volt. Ace Sanders lehet az elsőszámú elkapó, és a top recruitként érkező Shaq Rolandtől is sokat várnak már freshman évében, de más célpontoknak (például DeAngelo Smith-nek vagy Bruce Ellingtonnak) is elő kell lépniük, hogy valóban sokoldalúbb és még hatékonyabb lehessen a passzjáték. Rokevious Watkins pótlása left tackle poszton sem lesz egyszerű feladat, de az edzői stáb szerint az utódjából, a redshirt freshman Brandon Shellből idővel a liga egyik elit támadófalembere válhat. A front jobb oldalán is mindkét pozíciót új kezdő, Ronald Patrick (RG) és Mike Matulis (RT) veszi át, míg a fennmaradó két helyen változatlanul A.J. Cann (LG) és T.J. Johnson (C) szerepel. A futást eddig is kiválóan segítette a fal, és Columbiában továbbra is run heavy offense fog üzemelni, de a passzjáték eredményesebb működéséhez pass protectionben sokat kell javulniuk.
Az immár Lorenzo Ward, tavaly még Ellis Johnson (a Southern Miss vezetőedzője lett) irányította védelem erősségéről mindent elmond, hogy az előző idényben total defense kategóriában az Alabama és az LSU mögött országos 3., scoring defense-ben 11. helyen végeztek. Hiába távozott a draft első körében kiválasztott Melvin Ingram, a Gamecocks így is a nemzet egyik legjobb defensive end párosát vonultatja fel. Jadeveon Clowney, aki a tavalyi recruiting class legjobbjaként választotta a South Carolinát, szituációs pass rusherként már újonc évében a legnagyobb defensive playmakerek közé emelkedett (36 tackle, 12 TFL, 8 sack, 5 forced fumble). Egy év rutinnal a háta mögött, immár kezdőként Clowney számára határ a csillagos ég. Az is nagy segítséget jelent neki, hogy az ellenfelek nem koncentrálhatnak folyamatosan kizárólag rá, nem lehet állandóan kettőzni, mert a túloldalon egy hasonlóan veszélyes passz siettető, Devin Taylor dolgozik. Mindez fordítva is igaz; a veterán defensive end, aki nem csak az irányítók támadásában, hanem futás ellen is kimagaslóan teljesít, szintén sokat profitálhat Clowney jelenlétéből. Defensive tackle poszton elvesztették ugyan Travian Robertsont, de Kelcy Quarles tavalyi Freshman All-American elismerése mindent elmond arról, milyen kaliberű játékos áll a Gamecocks rendelkezésére a védőfal belsejében is, míg az elsősorban kitűnő run stopperként ismert Byron Jerideau ugyancsak stabilitást nyújt a defensive frontnak. A linebackerek névsorára pillantva a játékosok tapasztalata az, ami leginkább szembeötlő: a Gamecocks-nak öt senior LB-je is lesz ebben az idényben. Shaq Wilson személyében remek linebacker foglalja el a csapatrész közepét, ahol Spurrier szerint Clowney is gyakran fel fog tűnni a szezon során. Az elsőszámú tackle-felelős, Antonio Allen már nem erősíti a gárdát, az ő helyét az erős oldali, hibrid „Spur” poszton DeVonte Holloman veszi át, míg a gyenge oldalon Demario Jeffery a kezdő. Rajtuk kívül az LB-knél Reginald Bowens és Quin Smith is jelentős rutinnal rendelkezik, akik szükség esetén minőségrontás nélkül tudják helyettesíteni az alapembereket. Komoly érvágás a junior éve után profinak szegődő cornerback, Stephon Gilmore kiválása, aki a draft tizedik választottjaként kelt el, de mellette két másik tavalyi kezdőre sem számíthat a védelem abból a secondary-ből, melynek teljesítménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a defense országos második lett passz elleni védekezésben. Az egyedüli visszatérő kezdő, D.J. Swearinger ugyanakkor a liga egyik legjobb safety-je, és a South Carolina az elmúlt években sorozatban „gyártotta” a jobbnál jobb defensive backeket, így alighanem ezúttal is meg tudják majd oldani a távozók pótlását. A sérülést követően visszatérő végzős Akeem Auguste lehet az egyik kezdő cornerback, míg a másik spot valószínűleg a sokra tartott másodévesé, Victor Hamptoné lesz, Swearinger társaként pedig Brison Williams kerül az alapcsapatba.
A Gamecocks special teams jelentős problémákkal küzd: egy éve a ligán belül utolsók voltak kickoff coverage-ben és utolsó előttiek net puntingban, a puntereknél és a kickereknél sem dőlt még el, ki lesz a kezdő (Patrick Fish és Mike Williamson, illetve a végzős Adam Yates és a true freshman Nick St. Germain verseng a helyekért), valamint a visszahordásoknál is bőven van hova fejlődniük a vadkakasoknak.
A South Carolina menetrendje jóval nehezebb, mint a Georgiáé, révén az LSU és az Arkansas ellen is játszanak, de jelenleg a Gamecocks tűnik az egyetlen olyan csapatnak, amely reális eséllyel pályázik arra, hogy a Dawgs előtt végezzen a keleti csoport első helyéért folytatott versenyfutásban. Ehhez mindenképpen le kell győzniük a Bulldogs-t az East idei legnagyobb jelentőséggel bíró meccsén, és ezen felül várhatóan a nyugati csapatok közül is legalább az egyik ellen siker szükségeltetik ahhoz, hogy a főcsoport fináléjába jussanak. De lehet bármilyen nehéz a schedule (nem mellékesen az állami rivális, ACC bajnoki címre hajtó Clemson otthonában zárják az alapszakaszt), amíg Lattimore egészséges, és a defense ugyanazon a magas színvonalon tud teljesíteni hétről hétre, mint tavaly, Steve Spurrier legénysége az ország bármely csapatával szemben győzelmi reményekkel léphet pályára.

Tennessee Volunteers

A Vols, mely nem is oly rég, 2007-ben még SEC-döntőt játszott, azóta csak árnyéka korábbi önmagának; a legutóbbi négy szezonból hármat fejeztek be negatív mérleggel. Ezek közül kettő a jelenlegi főedző, Derek Dooley irányítása alatt esett meg, így amennyiben a head coach harmadik idényében sem tud előrelépést produkálni a csapattal, könnyen lehet, hogy a 2013-as szezonnak már új edzővel vág neki a gárda.
A csapat szurkolói elsősorban a Bray-Rogers-Hunter hármastól várták volna, hogy újra sikereket hoznak Knoxville-be, de a nagy trió már aligha áll össze, miután Da’Rick Rogers-t, az előző idényben 1040 yarddal záró elkapót a csapatszabályzat sorozatos megszegése miatt határozatlan időre eltiltották, és Dooley szerint nem valószínű, hogy visszatérhet. Tyler Bray, a Volunteers kezdő irányítója ellenben sokak szerint franchise QB potenciállal bír. Eddig még nem sikerült sérülésmentes szezont lehoznia (tavaly hat mérkőzésről hiányzott), így elsőként egészségesnek kell maradnia, és a pályán kívüli balhék sorának is véget kell vetnie (előbb egy jet-skis incidensbe keveredett, majd sörösüvegekkel dobált autókat), ha idén minden kétséget el akar oszlatni afelől, hogy az ország egyik legkiválóbb pro-style quarterbackje, és a játéka mellett a fejével sincsenek gondok. Rogers hiányában Bray-nek Justin Hunterre kell támaszkodnia, aki tavaly a szezon harmadik mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett, de az első két meccsen elért 302 yardjával bizonyította, hogy hasonló kaliberű receiver, mint Rogers. A sztár elkapó eltiltása miatt a junior college transzfer Cordarrelle Pattersonra vár majd jóval nagyobb szerep, akitől eddig is sokat várt az edzői stáb, és a remek tight endet, Mychal Riverát is gyakrabban keresheti Bray. Ez a pass offense nevek alapján még így is megállná a helyét bármelyik főcsoportban, és ha idén nem jönnek közbe sérülések, a Tennessee-nél a passzjáték teheti a legtöbbet azért, hogy a csapat az utóbbi évek sikertelensége után visszataláljon a helyes útra. Ez már csak azért is igaz, mert a Volunteers-nél akárcsak tavaly, úgy ebben a szezonban sem számíthatnak túl nagy eredményességre a futójátéktól. A Jim Chaney koordinálta offense 2011-ben az ország ötödik legrosszabb átlagát produkálta a földön, és a Tauren Poole-t nélkülöző, Rajion Neal, Marlin Lane, valamint Devrin Young alkotta running back állomány - bár az edzők szerint javultak a felkészülési időszak alatt - átlagos színvonalúnak is csak nagy jóindulattal nevezhető a ligában. A futójáték csődjéért talán még inkább felelőssé tehető az offensive line, melynek az irányítók megvédése nem okozott gondot (mindössze 18 sacket engedtek), a futók számára azonban nagyon gyengén blokkoltak. Egy-két posztváltással ugyan, de a left tackle pozíciót leszámítva tavalyról minden alapember visszatér (Dallas Thomas, Alex Bullard, Zach Fulton, Ja’Wuan James; míg LT-ben Antonio Richardson az új ember), így az edzői stáb abban bízhat, hogy a tavaszi és nyári edzések elegendőek voltak a támadófal tagjainak ahhoz, hogy jóval megbízhatóbb teljesítménnyel tudjanak előállni run blockingban.
A védelemben jónéhány tapasztalt kezdőjátékos visszatér, akiknek a rutinjára nagy szüksége lesz a defense-nek, mert az új koordinátor, az Alabamától érkező Sal Sunseri irányításával 3-4-es sémára állnak át. A legnehezebb feladat alighanem a remek defensive tackle, Malik Jackson pótlása lesz, aki a háromemberes védőfal közepén is biztos pont lehetett volna, az ő kiválásával azonban megbízható nose tackle-t kell találniuk a Vols védelmi edzőinek. Maurice Couch tűnik a legtehetségesebb játékosnak a DT-k között, de az előző szezonban csak az utolsó néhány meccsen tudott olyan játékot nyújtani, ami ezt igazolja. A tavaly is a csapatban szereplők közül Daniel Hood és Gregory Clark, továbbá két junior college transzfer, Darrington Sentimore és a 380 fontos Daniel McCullers jöhet még szóba a poszton, ha Couch-nak nem sikerül beváltania a hozzá fűzött reményeket. Sentimore adott esetben defensive endként is pályára kerülhet a biztos kezdőnek ígérkező Marlon Walls párjaként. A Volunteers-nek pass rush-ban sokkal többre lesz szüksége játékosaitól, akik tavaly csak 16 alkalommal tudták földre vinni az ellenfelek irányítóját. Sunseri a gyenge oldalon ugyanúgy defensive end - külső linebacker hibridet fog alkalmazni, mint az Alabama, ami a Tennessee-nél egyúttal a sémaváltás folyamatát is megkönnyíti azáltal, hogy a védelem gyakran tud majd visszaállni 4-3-as formációra, és nem kell azonnal kizárólag a játékosok számára még új rendszerre hagyatkozni. Az említett „Jack” szerepkört Knoxville-ben Jacques Smith fogja betölteni, akinek a többiekhez hasonlóan sokat kell javítania produktivitásán a tavaly összesen elért egy sackje után. A linebacker-sort a legutóbbi szezont bokasérülés miatt kihagyó Herman Leathers, valamint az újoncként egyaránt nagyszerűen, Freshman All-SEC tagsággal debütáló A.J. Johnson és Curt Maggitt teszi teljessé, akiknek köszönhetően a defense legnagyobb erőssége lehet ez a csapatrész. A secondary nem tartozik a liga élmezőnyébe, nincsenek sztárjátékosok a defensive backek között, de aránylag jó szezont futottak tavaly, és idén is hasonló várható tőlük. A hátsó négyesben a legnagyobb név a senior cornerback Prentiss Waggner, de a két standard safety, Brian Randolph és Brent Brewer, valamint a második számú CB, Justin Coleman is kezdő tapasztalattal rendelkező játékos.
A junior Michael Palardy tavaly nem tudta elég megbízhatóan lőni a mezőnygólokat, 14 kísérletéből 9 volt csak sikeres, és Matt Darral sem lehettek elégedettek Knoxville-ben, a csapat ligautolsóként végzett net puntingban. Az elsőszámú visszahordó Devrin Young lesz, aki tavaly kickoff és punt return során egyaránt jó átlagot produkált.
A Volunteers-nél bíznak abban, hogy végre minden összeáll, és sokak szerint akár a divízióelsőségért is újra harcban lehetnek. Mindenesetre hamar kiderül, mennyivel jobb a gárda Dooley harmadik évében, mint volt a legutóbbi két szezonban: a North Carolina State ellen kezdenek Atlantában, a harmadik héten pedig jön a Florida elleni csoportmeccs, amely mindkét csapat számára vízválasztó lehet.

Vanderbilt Commodores

A Vandy az előző idény egyik legnagyobb pozitív meglepetését szolgáltatta azzal, hogy James Franklin regnálásának első évében 6 meccset nyertek az alapszakaszban, melynek köszönhetően - 1982 óta mindössze második alkalommal - bowl-mérkőzést játszhattak. A Vanderbilt futballprogramjának az iskola szigorú tanulmányi követelményei miatt korántsincs akkora merítési lehetősége recruiting terén, mint a konferencia többi tagjának, ennek ellenére Franklin azonnal áttörést ért el a korábban igencsak lesajnált csapattal. Nem kérdés, hogy a Commodores célja idén a tavalyi sikerek megismétlése, adott esetben azok túlszárnyalása.
Támadó oldalon ehhez a nyolc visszatérő kezdő, és elsősorban a skill pozíciókat elfoglaló játékosok jelenthetik az alapot. A Wyomingtól transzferelő Austyn Carta-Samuels egy ideig ugyan veszélyeztette a helyét, de változatlanul Jordan Rodgers (Aaron öccse) a Dores kezdő irányítója. A végzős QB tavaly kissé inkonzisztensen teljesített, főként a turnoverek jelentettek gondot (eggyel több interceptiont jegyzett, mint TD-t), összességében viszont jól látta el feladatát, és továbbra is bízik benne az edzői stáb. Az offense sztárja azonban a running back Zac Stacy, aki az előző idényben 1193-mal új iskolarekordot állított fel az egy szezon során futott yardok számában. Súlyos térdsérüléséből felépülve visszatér a freshmanként rekordokat döntő Warren Norman, aki ha Stacy-t nem is tudja kiszorítani a kezdőcsapatból, az elsőszámú futó tehermentesítésének érdekében Jerron Seymourhoz hasonlóan sok lehetőséghez fog jutni. Rodgers passzait két remek kezdő WR várja: Jordan Matthews 2011-ben 778 elkapott yarddal negyedikként zárt az SEC-ben, Chris Boyd pedig 8 touchdownt szerzett. Még fontosabb szerep várhat a slot receiverként alkalmazott Jonathan Krause-ra, és Franklinék az irányítóból elkapóvá konvertált Josh Grady edzéseken nyújtott teljesítményével is elégedettek voltak. Wesley Johnsonnal és Ryan Seymourral a tavalyi, főleg futásblokkolásban kiváló támadófal bal oldala megmaradt, a többi pozíciót azonban új kezdők veszik át, akik többségében kevés meccsrutinnal rendelkező játékosok, így nehéz lesz ugyanazt a színvonalat hozni a frontban.
A védelem az elsőszámú pass rusher Tim Fugger, a szerelésekben élen végző Chris Marve, valamint a két kitűnő defensive back, Casey Hayward és Sean Richardson személyében legjobb játékosait veszítette el. A defensive line a legutóbbi szezonban kiváló munkát végzett futás ellen, köszönhetően elsősorban a DT-k nagyszerű játékának. Közülük is a kissé alulértékelt Rob Lohr emelkedett ki, de az idén alapemberré váló Cole Nichter sem okozott csalódást, amikor a rotáció tagjaként pályára került. Fugger helyére a szituációs játékosként jó idényt maga mögött tudó Walker May lép, aki ha kezdőként is produktív marad, rövid időn belül a liga legveszélyesebb edge rushereinek sorába verekedheti be magát. Két kezdő, Chase Garnham és Archibald Barnes visszatér a linebacker-sorban, akik közül előbbi veszi át a tackle-gyáros Marve helyét középen, újként pedig Karl Butler kerül be az alapcsapatba. Még ha gyenge pontként nem is kell tekinteni erre a csapatrészre, vitathatatlan, hogy Marve nélkül már annyira erősnek sem tűnik, mint tavaly. A secondary-ben Hayward és Richardson utódja Trey Wilson, illetve Javon Marshall lesz, akik már tavaly is alapembereknek számítottak. Marshall strong safety-be mozgatásával Kenny Ladler számára nyílik meg az út a kezdőcsapatba, míg Wilson mögött a második számú cornerback pozíciót Andre Hal szerezte meg. A secondary is legfontosabb játékosaival lett szegényebb, de potenciál alapján a jelenlegi defensive backek is az előző idénybelihez hasonló szintű egységgé állhatnak össze.
Warren Norman, akit freshmanként anno az év újoncának választottak az SEC-ben, nagyban köszönhette az elismerést visszahordóként nyújtott teljesítményének; három kickoff return touchdownt is elért. Ha teljesen egészségesen tér vissza, óriási pluszt jelenthet a Vandy ST számára. A kicker Ryan Fowler tavaly csak a szezon második felében kapta meg a lehetőséget, előtte azonban két idényen át kezdő volt. 2011-ben 7-ből 4 field goal kísérletet tudott értékesíteni, és az előtte produkált 24/34-es összesített mutatója sem a legjobb. Punter poszton Richard Kent már megbízhatóbb, tavaly statisztikailag a liga élmezőnyéhez tartozott.
James Franklin érkezésével óriási fordulat következett be a Vanderbiltnél, és a Nashville-iek minden erejükkel azon lesznek, hogy ne csak „one-year-wonder”-ként emlékezzen majd az utókor a 2011-es szereplésre. A menetrend tavalyhoz képest valamivel könnyebbnek tűnik azáltal, hogy az Alabamát és az Arkansas-t az Auburn-Missouri kettős váltja, de még így is küzdelmes út vezet az újabb bowl-részvételig. Ellenben ha az offense hatékony tud maradni, és a védelemben is pótolni tudják a távozókat, minden esélyük megvan egy újabb sikeres szezonra.


Vass Ádám (vassadi)