2012-es szabálymódosítások az NFL-ben

Ezen a héten zajlik Floridában az éves nagy NFL tulajdonosi/edzői konferencia, melynek során a következő szezonra vonatkozó változásokat is megszavazták a megjelentek

Pár hete az egyetemi futballban is nagy horderejű döntések születtek (például a kickoff 30 yardról a 35 yardos vonalra való áthelyezése), és a profi mérkőzéseket is nagyban befolyásolhatják a most bejelentett módosítások.

 
 
- A 2010-ben bevezetett hosszabbításos szabály 2012-től nemcsak a rájátszásban, hanem az alapszakaszban is hatályban lesz. Tehát ha az OT-ben az első támadásnál csak mezőnygólt szerez az egyik csapat, akkor nincs hirtelen halál, a másik fél is próbálkozhat. Touchdown esetén azonnal vége a meccsnek
- A főedzőknek már egyetlen kérdéses labdavesztésnél sem kell bedobniuk a piros zászlót, minden turnovernél automatikus challenge következik, hasonlóan a pontszerzéseknél bevett gyakorlathoz
- Amennyiben egy játékos belerúg a földön pattogó, még „élő” labdába, az illegális megmozdulás egyben kísérletvesztéssel is jár majd
- A túl sok pályán tartózkodó játékos „halott labda” szabálytalanságot jelent
- A crackback blokkot ezentúl 15 yardos büntetéssel sújtják, minden esetben
 
A javaslatok között volt, de nem vezették be az irányítók illegális „horse collar”-szerelését, tehát ha a védő az ellenfél QB-ját a zsebben, meznyaknál fogva rántja le, nem jár a 15 yard büntetés. Az asztalon maradt még az előszezoni keretek 90 főre való bővítésének, illetve a sérültlistára (IR) tett, nyolcadik héttől újra aktiválható játékos terve, amit a májusi, atlantai találkozón vitatnak meg újra. A 2016-os Super Bowl helyszínét ebben az évben már nem jelöli ki az NFL, vélhetően a Los Angeles-i stadionkálvária is közrejátszik ebben.