ACC figyelő - 13.

A Virginia Tech már döntős, de ki lesz az ellenfele? Megteszi az utolsó lépést is a North Carolina State vagy a Florida State ölébe hullik a lehetőség?

 

 

A hét új, Bowl képes csapata I

Duke @ Georgia Tech 20-30

 

14 éve mindig Bowl meccset vív a Georgia Tech, így lesz ez idén is, hála a Duke elleni győzelemnek, ami a 6. volt a szezonban. Így már nem kell izgulni a Georgia ellen szezonzárón. Szünetben még 13-6-ra a kék ördögök vezettek, de a TD-t futó mobilis QB, Brandon Connette ismét bizonyította, hogy passzolásban veszélytelen, és Mario Butler 85 yardos picksixével átvette a vezetést a GT. Will Snyderwine, a Duke kickere 18 sikeres FG után a negyedik negyedben kettőt is hibázott (34 illetve 54 yardról), pedig a meccs elején 52-ről be tudott találni. Sean Renfree, a kezdő QB már négy meccs óta nem adta el a labdát, és most is 334 yarddal segítette övéit. A másik offense legjobbja Anthony Allen 165 yardot tett meg az option offense-ben, átlépve a szezonban az 1000 yardos határt is. Váratlan megoldásokban sem volt hiány, az első Duke touchdownt Alex King punter 16 yardos futása készítette elő. Tevin Washington, beugró QB csak két sikeres passzt könyvelhetett el, de a második győzelmet ért, hiszen a 4. negyed közepén Stephen Hill 79 yardos touchdownt csinált belőle.

A Duke legnagyobb riválisa, a North Carolina ellen zárja az évet, mint mindig, a Georgia Tech pedig mint említettem az állami rivális Dawgs ellen lép pályára. Három állami ACC vs SEC rivalizálás lesz a hétvégén, egyetlen győzelemre sem számítok a konf részéről.

összefoglaló

 

A hét új, Bowl képes csapata II

Virginia @ Boston College 13-17

 

Montel Harrisnek megsérült a térde, és hétfőn már meg is műtötték, de az előtte lévő idő is elég volt neki, hogy a szezon nyolcadik 100+ yardos meccsét is megfussa, és csapata győztes touchdownját is megszerezze a harmadik negyedben. Harris helyettese, Andre Williams első playre 59 yardos megiramodással mutatott rá, hogy benne is lehet bízni. A meccs végén még volt esélye fordítani a Cavaliersnek, de Mike Kuechly, az év védője díjra is jelölt MLB a 6 yardos vonalon elütötte Verica passzát.  A BC Eagles 12. Bowl meccsére készül zsinórban.

A szezonzárón a Virginia nem sok jóra számíthat a V-tech ellen, a Boston College-nek viszont jó esélye lett volna a Syracuse ellen Harrisszel zsinórban 5. győzelmük megszerzésére, de nélküle mindenképpen az Orange a találkozó esélyese. Ha nem lenne világos, ez a párharc a Boston vs New York rivalizálás miatt került a záróhét programjába.

 

A hét új, Bowl képes csapata III

Clemson @ Wake Forest 30-10

 

A konf idei leggyengébb csapata lett a Wake Forest, bár egy szombati bravúr még változtathat ezen. Kyle Parker utolsó évében is bowlra vitte a csapatát, ettől függetlenül nem feltétlen az ő maradásának tudható be ez a 6-5-ös pillanatnyi mérleg. Andre Ellington továbbra is harcképtelen, így Jamie Harpernek kellett ismét nyakába venni a csapatot, tette ezt 142 yarddal és egy TD-vel. A Clemson a BC-hez hasonlóan 12 éve mindig ott van a bowlozók között. A tigrisek összyardjainak felénél is kevesebbet összeszedő Wake Forest csak 0-23 után a 4. negyedbeli garbage timeban tudott feliratkozni a táblára. Da’Quan Bowers, az ország sack királya kétszer verte a földhöz Tanner Price-t. Legalább Jimmy Newman kicker bevágta zsinórban a 10. FG próbálkozását is, és már csak kettővel van elmaradva Sam Swank iskolarekordjától. Az esélye valószínűleg meglesz megdönteni szombaton.

A Clemson egyszer már idén nagyon felszívta magát egy SEC élcsapat ellen, a most #2 helyen álló Auburnt kényszerítették hosszabításra. Az a gyanúm, a South Carolina ellen nem fog ilyen jól muzsikálni a csapat. A WF kilóg a sorból a SEC párbajával, hiszen a Vanderbilt nem közvetlen riválisa, hiszen ők Tennessee-ből jönnek. Az ínyenceknek úgy harangozhatnám be a mérkőzést, hogy az ACC és a SEC leggyengébb csapata összecsap. Nem a Deacons az esélyes.

összefoglaló

 

A hét állami rangadója

North Carolina State @ North Carolina 29-25

 

Sokkal nagyobb téttel bíró meccs volt ez, mint a fenti három, hiszen a Wolfpack saját kezében tartva a sorsát, folyamatos győzelmekkel a csoportja élére kerül év végén,  ráadásul látjuk a névből, hogy ezek a csapatok sem egymás nagy barátai. [Volt is egy páros kiállítás a meccsen, Reddick (LB) és Jarvis Williams (WR) civakodott össze.]

Hatalmas ellenállást mutatott be a hazai Tar Heels, nagy szó lett volna, ha épp ők ütik el állami riválisukat a döntőtől. Nem sok hiányzott.  Owen Spencer egy 4. kísérletre felpattanó labdát váltott TD-re, és TJ Graham punt return TD-je is a bravúr kategóriába tartozott a farkasoknál. Az volt a gond a kékeknél, hogy csak a field goalok jöttek sorozatban, így 19-10 után Graham touchdownja sokkolóan hatott rájuk. A helyzet komolyságát mutatja, hogy Josh Czajkowski rúgót annak elelnére visszaparancsolták a gyepre, hogy sérülése miatt az orvosok legszívesebben egész évre kivonták volna már a forgalomból. TJ Yates megint fenomenális volt, a UNC irányítója 411 yarddal újabb iskolarekordot döntött és 27-25-re felhozta csapatát 1 perccel a meccs vége előtt, de a kettest nem tudta megoldani. A végeredményt egy Terrell Manning safety állította be. Anthony Elzy (RB) 9 elkapásból 178 yardot tett meg a North Carolina színeiben.

A UNC ha tartja formáját, akkor esélyesként megy neki a Duke elleni alapszakasz zárónak, míg az NC State ha nyer Marylandben, akkor döntőzni fog az ACC-ben.

 

A konf első döntőse

Virginia Tech @ Miami 31-17

 

A Hokies megnyerte a Coastal csoportot, és függetlenül a Virginia elleni meccstől, már döntős az ACC-ben, ahol ha nyer, akkor az Orange Bowlon is felléphetnek. Ki gondolta volna ezt a James Madison elleni vereség után?

Három negyeden át fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a Miami 6 turnoverével nem volt esélye végig tartani a lépést Ryan Williamsékkel. Az említett RB karrierje 11. száznál több yardos meccsét játszotta, és csapata 2 TD-jét szerezte. Tyrod Taylor nem volt nagy formában, csak 96 yardot passzolt, amiből Danny Coale kapott el 83-at, de meccsvégi futott touchdownjával ő is a főszereplők közé lépett. A freshman Stephen Morrisék ellen 464 yardot nyelt be a VT védelme (Lamar Miller egyedül 163 yardot futott ellenük), de amíg 3 labdát képesek szerezni az utolsó 9 percben, addig ez megbocsátható bűn. 1999 óta nem volt egy meccs alatt ennyi labdaeladása a hurrikánoknak. Tán nem meglepő, akkor is a Beamer Ball fogott ki rajtuk. Leonard Hankersonnak azért sikerült megszerezni a szezonban a 12. elkapott TD-jét, így beelőzve Michael Irvint immár egyedül ő a U csúcstartója. Azért nagy szó ez, mert ezen a meccsen az ismét picket fogó Jayron Hosley őrizte a végzős WR-t.

A Hokies toronymagas esélyes a szombati állami rangadón is, míg a Miami a South Florida ellen zárhatja le csalódást keltő szezonját. A Hurricanes 2004-es ACC-hez való csatlakozása óta képtelen volt megnyerni a konferenciát.

összefoglaló

 

A hét rangadója

Florida State @ Maryland 30-16

 

A Seminoles végére ért az ACC menetrendnek, és a záró találkozón is megtette a magáét, így tartja helyét az élen az Atlantic csoportban. A NC State utolsó meccse viszont hátra van, ugyanitt, Marylandben, és az egymás elleni eredmény miatt, ha a Wolfpack nyer, akkor az azonos mérleg ellenére ők döntőznek.

Szenvedős győzelem volt ez, hiszen a fekete mezes Terps ugyanúgy harcban állt a döntőért a meccs előtt, és 16-23-as állásnál a 4. downnak is nekimentek 36 másodperccel a lefújás előtt, de Danny O’Brien passzát Nick Moody lopta el és váltotta 90 yardos touchdownra. Tíz meccs alatt 8, a FSU ellen viszont 4 turnovert mutatott be a Maryland, ez lett a vesztük. A Noles offense nem volt jó passzban, Bert Reeden kívül Ponder alig tudott megjátszani valakit, előtte ráadásul az 5. számú RG takarított. A védelemből Brandon Jenkins dícsérhető, aki fumblet is okozott, valamint az INT-et is jegyző Greg Reid.

Szombaton a Florida ellen érdekes meccsre készül az FSU, még talán nekik van a legtöbb esélyük az ACC-ből, hogy elkapják erősebb konfbéli riválisukat. Közben pedig lehet reménykedni, hogy a farkasok botlanak.

összefoglaló

 

 A 13. hét párosítása 

November 27.

18:00 Boston College @ Syracuse

18:00 Virginia Tech @ Virginia

18:00 South Florida @ Miami

21:30 Florida @ Florida State

21:30 North Carolina State @ Maryland

21:30 North Carolina @ Duke

November 28.

1:00 South Carolina @ Clemson

1:30 Wake Forest @ Vanderbilt

1:45 Georgia Tech @ Georgia

 

Herczeg Ádám (Höri)