Az Alabama kriptonitja és egy új éra előszele

Írták: kristof, vassadi — 2013. szeptember 18., 18:28

Az év legnagyobb egyetemi futballmeccsének történései, miértjei és utózöngéi.

Az Alabama kriptonitja és egy új éra előszele

A 2013-as futballszezon kezdetét megelőző hónapokban egyetlen más egyetemi mérkőzést sem övezett ahhoz fogható hype és várakozás, mint amiben a bajnoki címvédő Alabama és a Johnny Manziel vezette Texas A&M csatája részesült. Szombaton nyugodt szívvel konstatálhattuk, hogy a „rematch” felnőtt az elvárásokhoz - ha a találkozó színvonala mellett a csapatok rangját, a mérkőzés tétjét és minden más körülményt figyelembe veszünk, akkor nem nagy merészség kijelenteni, hogy a szezon, vagy legalábbis az alapszakasz legnagyobb meccsén vagyunk túl.

Hogyan is alakult az Aggies és a Crimson Tide rangadója?

Johnny Manzielék csakúgy, mint az előző idényben, ezúttal is villámrajtot vettek. Kevin Sumlin alakulatának támadóegysége azonnal megcélozta a Tide védelmének leggyengébb pontját, nevezetesen hogy a kétszeres bajnoki címvédő keretében jelenleg nincs igazán kiemelkedő tehetség cornerback poszton. Az FBS egyik legjobb wide receiverére, Mike Evansre ráadásul eleinte nem is a csapat legjobb CB-jét, Deion Belue-t állították Kirby Smarték, hanem előbb az első kezdő idényében járó John Fultonra, majd a következő drive-ban a tavaly még elkapóként szereplő Cyrus Jonesra bízták az őrzését. A földművesek hosszú passzokkal ezt könyörtelenül kihasználták; alig több mint hét perc elteltével 14-0-s vezetésre tett szert az Aggies.

A két csapat 2012-es mérkőzésén az akkor SEC-újonc A&M az első játékrészben 20 ponttal lépett el a Tide-tól, Nick Saban tanítványai azonban ezúttal sikeresen elkerülték a hasonló nyitányt. A 3&outtal végződő első támadássorozat után a következő két drive-ban, passzorientált playhívást alkalmazva könnyűszerrel menetelt végig a pályán a Bama támadóegysége. Előbb a fontos meccseken mindig megvillanó Kevin Norwood látványos elkapásával szereztek pontokat, majd egy flea-flicker játék során DeAndrew White gyalogolhatott az end zone-ba egyenlítést érően.

Az Aggies támadósorának mindeközben sikerült egy-egy nagy játékot elérni, továbbra is főként a vékony alabamai CB depth, illetve Manziel páratlan scrambling képességeinek kihasználásával, a pontszerzés azonban elmaradt. A Tide egyenlítését követő drive-ban Manziel egy alkalommal egészen fantasztikus játékkal segítette first downhoz csapatát. Akkor úgy tűnt, ez akár a meccs jelképes play-e is lehet, ahogy egy évvel korábban az A&M második touchdownja.

A támadássorozat végén azonban Manziel fade route-on saját elkapója helyett Cyrus Jones kezébe dobta a labdát, innentől pedig átvette az irányítást a vendégcsapat. Nem sokkal később A.J. McCarron harmadik TD-jét is megszerezte: az irányító screen passzát az a Kenny Bell váltotta 51 yardos touchdownra, aki két héttel ezelőtt személyes problémák miatt még fel akart hagyni a futballal. Az Aggies ezt követően csak 4 yardot tudott haladni, így Doug Nussmeier egysége hamar visszakapta a labdát. Hét perc volt hátra a félidőből, ezért az addigi up-tempo felfogás helyett folyamatos futásokkal, saját 7 yardos vonalukról indulva lepörgették az órát, T.J. Yeldon touchdownt szerzett, a fennmaradó 45 másodperc alatt pedig a földművesek már nem tudtak pontokat elérni, így 28-14-es Tide-vezetéssel vonulhattak nagyszünetre a csapatok.

A második félidő elején végképp az Alabama oldalára került a momentum azáltal, hogy Jarrick Williams sikeresen levédekezte Manziel passzát, a felpattanó labda Vinnie Sunseri kezében kötött ki, a safety pedig meg sem állt az end zone-ig. Cade Foster extra pontja a 35. megválaszolatlan egységet jelentette a Bama számára.

A mérkőzésnek azonban még távolról sem volt vége. Az A&M rögtön TD-vel köszönt be, Malcome Kennedy - kihasználva a coverage-beli hibát - könnyedén szerzett hatpontost, miután a drive-ot elsősorban Ben Malena és Tra Carson futásai építették fel. Érkezett a válasz az Alabamától (Kenyan Drake TD), majd mindkét csapat egy-egy punttal végződő drive-ot tudott felmutatni, ezután viszont Kennedy ismét megtalálta az utat az ellenfél end zone-jába. Valamivel több, mint 13 perccel a meccs vége előtt, 14 pontos előnyben indíthatott drive-ot az Alabama, így tehát gyakorlatilag egy mezőnygól is elegendő lett volna a mérkőzés lezárásához. Minden gond nélkül eljutottak az Aggies 1 yardos vonalára, Yeldon azonban fumble-t vétett, így visszaadta az esélyt a hazaiaknak.

Belue ekkor már sérülés miatt nem tartózkodott a pályán, így Sumlinék ismét előhúzták a cilinderből Evanst: Manziel 95 yardos TD passzt osztott ki elsőszámú elkapójának.

8 perc volt hátra, 7 pontra csökkent az Alabama előnye, így az Aggies játékosai és szurkolói ismét elérhető közelségben érezhették a győzelmet, vagy legalábbis az egyenlítést. Ehhez „csak” annyi kellett volna, hogy a védelem képes legyen ismét megállítani az Alabama offense-t (még labdaszerzésre sem feltétlenül volt szükség), de Mark Snyder egységének minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult: McCarron negyedik touchdownját is megszerezte a támadássorozat végén. Két és fél perce maradt Manzielnek és társainak, sikerült is a pontszerzés (Kennedy harmadszor), az onside kick nyomán azonban Amari Cooper kezeiben kötött ki a labda, így a Tide 49-42-es győzelemmel állt bosszút a tavalyi fiaskóért.

A Texas A&M és az Alabama találkozóját körülvevő legfontosabb kérdések egyike az volt, hogy Nick Saban és a Tide védelme miként próbálja majd útját állni Manzielnek, illetve Kevin Sumlin komplett támadóegységének. A nézőkön, szurkolókon túl a szakmabeliek (főedzők, védőkoordinátorok, stb.) is érdeklődve várták, mit talál ki a négyszeres nemzeti bajnok head coach a regnáló Heisman-győztes ellen. A mérkőzés előtt számos szakíró szólalt meg vagy írt cikket a témával kapcsolatban. Egyesek a Saban és Bill Belichick által közösen kifejlesztett, „Rip/Liz Match” elnevezésű mintaillesztéses (pattern-matching) coverage-ben látták a siker kulcsát, elsősorban azért, mert ezzel a sémával stabilabbá tehető a passzvédekezés a pálya középső részén sub formációkban, melyek rendszeres használatát az Aggies a folyamatos spread felállásokkal óhatatlanul kikényszeríti. Voltak, akik a QB spy jelentőségét hangsúlyozták ki; ezt a szerepkört az egyetemi futball talán legjobb linebackerére, C.J. Mosley-ra bízhatta Saban. Mások egészen Sumlin támadósémájáig mentek vissza, és a packaged playek hatékony levédekezésének fontosságára hívták fel a figyelmet. Különböző vélemények születtek a témával kapcsolatban, abban viszont gyakorlatilag mindenki egyetértett, hogy Manziel limitálásának sikerességétől függ a bajnoki címvédő győzelme. A Crimson Tide pedig megnyerte a meccset, így adja magát a kérdés: hogyan sikerült kordában tartania Sabannek és csapata védőegységének az Aggies irányítóját?

A válasz egyszerű: sehogy.

Johnny Football újfent az alabamai védelem kriptonitjának bizonyult. A Saban-érában még soha nem kapott ennyi pontot a defense. Ennél is beszédesebb adat, hogy a 628 engedett yard új iskolarekordnak számít. Manziel dobott ugyan két interceptiont, de nem hogy komoly kritika nem érheti a teljesítményét; megint fantasztikusat alkotott az ország legjobb védősora ellen: karriercsúcsot jelentő 464 yardot és 5 touchdownt passzolt közel 72%-os pontossággal, 14 próbálkozásból pedig a földön is elért 98 yardot (ha a sackek miatti levonást nem számítjuk, akkor átlépte a 100 yardos határt). Edzői és kivitelezésbeli hibákra, valamint egyéb hátráltató tényezőkre egyaránt lehet példákat felhozni a Bama oldalán (rossz CB-elosztás, a „Hail Johnny”, büntetések, sérülések, és még sorolhatnánk), de ami igazából számít, az a tény: Manziel még nagyobb pusztítást végzett, mint tavaly. Kissé sarkított megfogalmazással, a jelenkori egyetemi futball legnagyobb védelmi géniuszának nem (most sem) volt ellenszere Johnny Footballra.

Itt jön képbe a Crimson Tide támadószekciója. Doug Nussmeier egysége 10 érdemi drive-ból (az utolsóban már csak a victory formationre és egy térdelésre volt szükség) 7-szer megállíthatatlanul gázolt át az Aggies védelmén, ezek közül 6 alkalommal touchdown lett a támadássorozat eredménye (Yeldon goal line fumble-je rontja le a mérleget). Nyilván közrejátszott ebben az is, hogy a Mark Snyder által koordinált védősor nem épp világverő alakulat: Julien Obiohán kívül a földműveseknek nincs igazán komoly passzsiettetőjük, és még a másodéves defensive end is igencsak le van maradva a konferencia élmezőnyétől; a linebacker-sorban csak Steven Jenkins számít stabil pontnak, aki Yeldon labdavesztése előtt is megvillant, de egyedül ő is kevés; az alapvetően jó erőkből álló secondary pedig megfelelő pass rush támogatás nélkül szintén csak félkarú óriás. Ettől függetlenül megsüvegelendő az a domináns teljesítmény, amellyel az alapszakasz legfontosabb meccsén előállt az alabamai offense, és amellyel megnyerte a meccset a csapatnak.

Amari Cooper ellen a mérkőzés nagy részében remek munkát végzett Deshazor Everett, csak a felé szálló passzok harmadát tudta lehúzni a Bama sztár wide receivere (2 catch, 34 yard), mögötte viszont lényegében a Tide teljes elkapóállománya terítékre került; Kevin Norwood, valamint az inkább big play threatként, mintsem folyamatosan megjátszható célpontként számon tartott DeAndrew White és Kenny Bell is szerzett touchdownt. Az utóbbi években Tuscaloosában inkább csak blokkolásban erős tight endeket foglalkoztattak, Brian Vogler, és még inkább a freshman O.J. Howard viszont új dimenziót nyithat a Crimson Tide passzjátékában. Ketten együtt a Kyle Fielden is elértek 6 elkapásból 92 yardot, ebből 68-at az újonc vállalt. Rutinosabb játékos lévén még Vogler kerül pályára gyakrabban, de a félelmetesen atletikus Howard az, aki valódi matchup rémálom lehet a védelmek számára. Az alabamai offense hagyományosan a ground-and-pound stílusról ismert, de a szombati meccsen már ízelítőt kaptunk abból, mire lehet képes a támadóegység egy McCarron szintű irányítóval és ilyen fegyverarzenállal passzorientált üzemmódban. Az Aggies második pontszerzését követő három támadássorozatuk során a vendégek összesen 12 alkalommal hívtak passzt, és mindössze kétszer adták valamelyik running back kezébe a labdát, végig up-tempo módban haladtak, a három drive átlagosan 1 perc 48 másodpercig tartott és 78 yardot ölelt fel (átlagban közel 17 yard/play). A következő támadássorozatot hét perccel a szünet előtt indíthatta a csapat, az óra lepörgetésének céljából visszatértek a futásközpontú játékhoz, majd a második félidőben egy 3&out után az interception return TD már 21 pontos előnyhöz juttatta őket, így újfent a time management került előtérbe, ennek megfelelően az up-tempo offense-t és a pass heavy playcallingot már nem vették elő. Az említett három drive alatt azonban megmutatta a támadósor, hogy a levegőben éppúgy képes dominálni, mint a földön.

A futások megszokott hatékonyságát és egyúttal a passzjáték eredményességét a támadófal munkája alapozta meg. Nehézkesen indult a szezon az újjáalakult csapatrész számára, a Virginia Tech elleni produkció láttán voltak, akik azt mondták, a tavalyi dominancia után idén bizonytalan pont is lehet az OL, szombaton azonban alaposan rácáfolt az egység a kétkedőkre. Az Alabama running backjei 6.3-as átlaggal futottak összesen 234 yardot, az A&M védői egyetlen egy negatív yardos szerelést tudtak csak végrehajtani, és szemmel láthatóan McCarron is végig zavartalanul passzolhatott, hivatalos (de nem minden esetben hiteles) feljegyzések szerint a fal mindössze egyszer engedett irányító-siettetést 29 dropback alatt. A Tide leghosszabb futása 16 yardos volt, ebből is látszik tehát, hogy még csak nem is néhány nagy játék hozta a nagy yardmennyiséget, hanem a csapat - mindenekelőtt a támadófal (egyébként elvárt) nagyszerű blokkolása révén - konzisztensen képes volt haladni a földön, minden egyes labdacipeléssel egy újabb szöget verve az Aggies koporsójába.

Hogyan tovább?

A Manziellel kapcsolatos kérdéseket nagyjából megválaszolta ez a mérkőzés: Johnny Football pályán nyújtott teljesítményére semmiféle kihatással nincs a számtalan holtidénybeli balhéja, és idén is a Heisman trófea egyik fő esélyese lesz. Csapatszinten már kevésbé biztató a helyzet a korábban BCS-döntős menetelésről áhítozó texasiak számára, ezzel a vereséggel szinte elérhetetlen távolságba került a pasadenai kirándulás. Ahhoz is nagy mázli kell, hogy egyáltalán a divízióelsőség még realitássá váljon; ehhez a körbeverések ideális alakulása mellett alighanem az is elengedhetetlen lenne, hogy egyik-másik vetélytársnak becsússzon egy váratlan vereség. Arról nem is szólva, hogy ezzel a védelemmel a földműveseknek olyan csapatoktól is tartaniuk kell, mint a Texast térdre kényszerítő Ole Miss (a lázadók már tavaly is az utolsó pillanatokig meccsben voltak az Aggies ellen) vagy épp az Auburn. Az Alabama sem veheti félvállról ezeket az együtteseket, de ha minden a papírformának megfelelően alakul, akkor az SEC nyugati csoportjának első helyéről (ismét) az LSU-val vívott rangadó dönthet.

Érdemes belegondolni, hogy két évvel ezelőtt az év meccse (sőt, az „évszázad meccse”), melyet szintén két SEC-csapat, az Alabama és az LSU játszott, 9-6-os végeredménnyel zárult, míg ehhez képest a mostani (SEC-)szezon csúcsrangadója 49-42-es pontzuhatagot hozott. A két mérkőzés jól mutatja, milyen folyamat játszódik le jelenleg a Southeastern Conference-ben, az egyetlen olyan főcsoportban, melyet a védelmek fémjeleznek - legalábbis eddig így volt. Forradalomról (még) túlzás lenne beszélni, de egyértelműen látszik az új trendek alakulása délkeleten. Ezek főként a Texas A&M konf-váltásához köthetők, de ha jobban körülnézünk a főcsoporton belül, láthatjuk, hogy nem csak Kevin Sumlin és az Aggies ténykedése számít újszerűnek az SEC-ben. Az Ole Misst mindenekelőtt a Hugh Freeze-féle up-tempo offense repíti előre, méghozzá rohamos mértékben. Gus Malzahn személyében egy kiváló offenzív guru vette át az Auburn irányítását, aki ugyanazt a támadófilozófiát hozza vissza, amely néhány évvel ezelőtt nemzeti bajnoki címhez segítette a Cam Newton vezette gárdát. A Texas Tech-től érkező támadókoordinátor, Neal Brown az Air Raid alapjain nyugvó rendszer felépítésén dolgozik a Kentucky-nál. A Missouri SEC-beli szárnybontogatását tavaly sérülések nehezítették, idén viszont Gary Pinkel csapatának Big 12-ben „nevelkedett” támadóegységében is megvan a potenciál az áttörésre. És akkor ott vannak még az olyan „anomáliák”, mint amikor az egész FBS legjobb védelmét felvonultató együttes a támadósorával nyeri a meccset.

Az SEC-ben végbemenő támadó oldali változások megérnének egy külön misét, vagy legalábbis egy külön cikket, amire a későbbiekben talán sor is kerül, miután a szezon előrehaladtával tisztább képet kapunk erről a folyamatról. Mindenesetre valami elkezdődött...

De folytatódik-e valami más?

Az Alabama és a Texas A&M párharca a college foci híveit két év alatt két instant klasszikussal ajándékozta meg, melyekről még sokáig fognak beszélni. Mindez nem kis részben volt köszönhető Johnny Manziel személyének, az Aggies irányítója azonban - redshirt sophomore lévén - a 2013-as szezont követően jelentkezhet az NFL draftra, és már csak a balhéktól nem épp mentes egyetemi karrierjéből kiindulva is könnyen elképzelhető, hogy első adandó alkalommal profinak áll. Az egyetemi futball kedvelői csak remélhetik, hogy lesz még Alabama vs. Johnny Football összecsapás a jövőben.


Hozzászólások

több mint 4 éve
Gogo New England Patriots Army West Point Black Knights 3 — Tuskó Hopkins
Nagyon jó cikk lett!

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 4 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 7 — Eagles fan
Fúúú basszus ez nagyon jó és tartalmas cikk lett. Köszi és Grat! 😊
Azért az LSU elleni is nagyon várós meccs és simán az is a legjobbak között lehet még a szezonban.


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 4 éve
gaben Oakland Raiders Texas Longhorns 91 — Longhorns Still Strong
Korrekt cikk. Köszi.

Give me the Cup!!!
több mint 4 éve
Höri Indianapolis Colts Maryland Terrapins 185 — bútor
Azért az LSU elleni is nagyon várós meccs és simán az is a legjobbak között lehet még a szezonban.Greengo
jaja, ahhoz képest mennyire lesajnáltuk őket a szezon előtt, hihetetlen magas szinten kezdték az évet. Jarvis Landry 4 Prez.

ha a SEC döntő a bajnoki elődöntő, akkor az LSU-Alabama lesz a negyeddöntő.


https://www.indiegogo.com/projects/jani-amerikaba-megy-football-sports
több mint 4 éve
sapka Washington Redskins 15
szerintem túl nagy jelentőséget adtok a meccsnek
Sumlin folyamatos m2m védekezése, safety nélkül! nem tudta megfogni a bama spreadet, ez szerintem nem olyan meglepő, ezt egy nfl-csapat corner állománya is megirigyelhetné (ha sikerülne!), akár egy fősulis támadósortól elszenvedve
a másik oldalon pedig szintén gyenge volt, bár nem a taktika, de a cornerjáték, erre nincs semmiféle mentség; nem tudtak elég nagy tehetségeket idénre recruitolni, pl. korábbról Kirkpatrick, mint no1 HS cb, illetve Milliner sem volt akárki...
Sumlin húzott egy merészet ami a meccsbe került, Bama pedig lehet idén nem lesz bajnok a strukturális problémák miatt, ami szerintem college szinten nagyon meglepő 😊, főleg egy kirakatcsapatnál
kíváncsi vagyok van-e Sumlinban annyi ambíció, hogy rövid időn belül az NFL-be is bekopogtasson

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 4 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Oklahoma Sooners 87 — Jedi Master
Jó cikk lett, de vajon akar-e Manziel évekre a Jaguars irányítója lenni??? Nem hiszem!

több mint 4 éve
Alabama Niners San Francisco 49ers Alabama Crimson Tide 41 — Ország gyöngye aranya legszebb megye Baranya....kivéve Komló
Ádi remek cikk lett!
Attól függetlenül, hogy Manziel óriásit játszott, bőven kellett hozzá a CB-k hibáinak sora. Nagyon jól megtalálta a TAMU az egyetlen lehetőséget ahol nyerhetnek. Ami feltünő volt, hogy Manziel passzainál óriási szerencsefaktorok vannak, volt legalább 3 passz amit eldobott vaktában, és csak a WR-nek köszönhető(meg a DB-k töketlenségének), hogy elkapás lett belőle, és ez hozott több mint 100+ yardot. Itt arra akarok rámuatni, hogy ez nem fog a végtelenségig tartani, valamint ezek az elkapások könnyen konvertálódhatnak INT-ekre. Az egyértelmű egyetemi szinten a siker Manzielnek ki van kövezve. A jövője viszont nagyon kérdéses az NFL-ben, komoly karakter problémák vannak vele. Ezt a játéksémát az NFL-ben senki nem fogja alkalmazni, még miatta sem. A DB sorok fényévekkel jobban akikkel majd találkozni fog, és passz rushról ne is beszéljünk. Kiváncsian várom kijön e draftra, szerintem ki fog egyébként. ChargersLT jól megfogalmazott egy valós problémát, Manziel aligha akar egy gyenge csapatba játszani, mi lesz ha olyan "merészeli" dradtolni?
Akiről méltánytalanul kevés szó esik az AJ McCarron, akit be akartak statujázni egy game manager QB-nak, viszont a tavalyi és az idei év is mutataja, messze efelett áll, az egyik legalulértékeltebb QB-nak tartom. Nagyon remélem jó helyen kel el a drafton, már 3x bajnokként!
több mint 4 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46 — GM of the Year 2015
Akiről méltánytalanul kevés szó esik az AJ McCarron, akit be akartak statujázni egy game manager QB-nak, viszont a tavalyi és az idei év is mutataja, messze efelett áll, az egyik legalulértékeltebb QB-nak tartom. Nagyon remélem jó helyen kel el a drafton, már 3x bajnokként!Alabama Niners
Így igaz, szép csendben élete egyik legjobb meccsét játszotta ő is. Ha ez az offense valóban olyan szinten nyitni fog a passzjáték felé, mint az várom/várják, akkor neki is több lehetősége lesz megmutatni, hogy mit tud. A 'McCarron mint Heisman-esélyes' dolognak sohasem voltam nagy híve, de ha még inkább előtérbe kerül a passzjáték, akkor összehozhat olyan statisztikákat, melyek egy esetleges újabb SEC bajnoki címmel és nemzeti döntős szerepléssel kombinálva már valós esélyessé emelhetik őt. Nussmeieréknél talán az is szempont lesz, hogy a draftértékének javítása érdekében (is) az eddiginél nagyobb hangsúlyt helyeznek a passzjátékra (itt nyilván nem arra gondolok, hogy pl. 3 pontos előnyben, öt perccel a meccs vége előtt úgy megyünk neki az ellenfélnek, hogy empty set, és folyamatos passz hívások).

Attól függetlenül, hogy Manziel óriásit játszott, bőven kellett hozzá a CB-k hibáinak sora. Nagyon jól megtalálta a TAMU az egyetlen lehetőséget ahol nyerhetnek. Ami feltünő volt, hogy Manziel passzainál óriási szerencsefaktorok vannak, volt legalább 3 passz amit eldobott vaktában, és csak a WR-nek köszönhető(meg a DB-k töketlenségének), hogy elkapás lett belőle, és ez hozott több mint 100+ yardot. Itt arra akarok rámuatni, hogy ez nem fog a végtelenségig tartani, valamint ezek az elkapások könnyen konvertálódhatnak INT-ekre.Alabama Niners
A gyenge CB játékot én is kiemeltem, és írtam már a topikban korábban is, pl. a recruiting class kapcsán vagy a spring practice utáni áttekintőben, hogy a mostani állomány kissé aggasztó. Balszerencsére ez be is igazolódott, viszont a szerencsefaktoron kívül, amit írtál, még azt is kiemelném, hogy ilyen szintű offense-zel már nem fogunk találkozni. Pontosabban, ha mondjuk összejön egy Oregon vagy Ohio State elleni nagydöntő, ott nyilván megint rettentő nehéz dolgunk lenne, de ott nem a CB-WR matchupok miatt kellene igazán aggódnunk (bár az LSU sem lesz piskóta, ellenünk tavaly is nagyon elkapták a fonalat passzjátékban, a Mettenberger-Beckham-Landry trió idén is hasít). Míg ugye az A&M-nél adott Evans, aki országos szinten top 3/4 elkapó, és mögötte is sorakoznak a jobbnál jobb receiverek, idén is nem egy kiemelkedő recruit érkezett. Azt még hozzátenném, hogy szombaton csak egy-két snapet töltött a pályán Geno Smith, aki elvileg a legtehetségesebb cornerünk, csak egyrészt ugye az ittas vezetése miatt a nyitómeccsről eltiltották, és gondolom ez is közrejátszott abban, hogy ennyire limitáltan használták az Aggies ellen, másrészt ő a nickel (Star) pozíció várományosa volt ebben a szezonban, ahol Jarrick Williams a TAMU ellen is kimondottan jól játszott. Ha a későbbiekben is ezt a szintet tudja hozni, akkor nem bánom, ha ő megragad ott, és akkor Smith-t a szélen lehet hasznosítani. Bár nem tudom, erre mennyire áll készen, de Fultont, aki career backup szint, talán ki tudná szorítani.
Érdeklődve várom, hogy az Ole Miss támadósora mire lesz képes ellenünk, a Freeze-féle up-tempo / no-huddle okozhat bőven fejfájást Smartéknak (mellesleg a bye week miatt két teljes hetük van a felkészülésre), illetve az ő WR-soruk is elég ütős a Moncrief-Treadwell-Logan hármas révén, előbbi kettővel (6-3, 226, illetve 6-3, 215) fizikálisan sem lesz egyszerű felvenni a versenyt a cornereinknek. Egyébként a cikkben felhozott SEC-s arculatváltás szempontjából ez a meccs, illetve a most hétvégi LSU-Auburn is mérvadó lehet.
több mint 4 éve
toxique Oakland Raiders 27 — A Cowboys szimpatizáns
Nagyon jó lett a cikk! Gratula!
több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 16 — SuperBowl Champions 2013/2014
Nem követem a college történéseit, de az érdekel,hogy Manziel mennyire nfl kompatibilis.
Valaki pár sort írhatna.
Köszi.

Never underestimate the heart of a champion!

Coaching tree -->Pete Carroll - HC/Seahawks
Dan Quinn - HC/Falcons
Ken Norton Jr. - DC/Raiders

több mint 4 éve
meme Cincinnati Bengals 5
"Akiről méltánytalanul kevés szó esik az AJ McCarron, akit be akartak statujázni egy game manager QB-nak, viszont a tavalyi és az idei év is mutataja, messze efelett áll, az egyik legalulértékeltebb QB-nak tartom. Nagyon remélem jó helyen kel el a drafton, már 3x bajnokként!Alabama Niners"

Hozzánk bengals-hoz jöhetne "gyufafej" helyett. Jó helye lenne, türelmes a vezetőség, alakul egy komoly gárda 😊

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
  Naptár
2017. december
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31