Újra működünk, köszi a türelmet!

Az option rendszerek

Jelenlegi cikkünkben egy olyan offense-rendszerbe (pontosabban rendszerek családjába) tekintünk bepillantást, amely sokak számára teljességgel ismeretlen lehet.


Az option offense-ek az option futásokon alapulnak. Mint ahogy az a névből talán kikövetkeztethető, az option futás röviden azt jelenti, hogy a play előtt adott bizonyos számú lehetőség arra, hogy ki fog futni a labdával, és a QB a védelem olvasása közben dönti el, hogy melyik lehetőséget választja. Ez az olvasás lehet snap előtti, vagy pedig a snap után - miközben fut a play - választja ki a QB a lehetőségek közül a legmegfelelőbbet, attól függően, hogy hogyan reagál a védelem. Nagyon fontos, hogy - mivel a QB-nak is futnia kell a labdával - csak rendkívül atletikus, és mobilis QB-kal lehet option offense-t játszani, lényegében a QB mobilitása, agilitása még fontosabb is, mint a passzolási képességei.

Igen sokféle egymástól kisebb-nagyobb mértékben különböző option futás (valamint option passz) létezik, de a lényegüket tekintve két nagy csoportra lehet osztani őket: double optionre, és triple optionre.

Double option

A legegyszerűbb option play-ek a double optionök, ilyenkor két lehetőség közül választhat az irányító. Az egyik, hogy ő maga tartja meg a labdát, a másik pedig az, hogy egy laterallal (hátrapassz) átadja azt az őt követő running backnek. A snap után a hívástól függően jobbra, vagy balra indul meg a QB, miközben egy adott védő mozgását olvassa. Ez a védő általában egy defensive end, vagy egy külső linebacker szokott lenni. Mindeközben egy running back felveszi az ún. pitch relationshipet, ami azt jelenti, hogy ugyanazzal a sebességgel olyan pozícióban követi a QB-t (ez kb. 5 yarddal kijjebb, és 3 yarddal a QB mögött), hogy az könnyen át tudja neki adni a labdát egy gyors pitch-csel (ez a labda kidobásának a neve, sima futóplay-eknél is, ha nem közvetlen a handoff, hanem "rögbipassz"-szerűen dobja a QB a labdát, akkor pitch néven hivatkozunk rá).  Alapvetően a QB célja az, hogy az adott védőt döntésre kényszerítse. Ha ez a védő a QB-t támadja, akkor az kidobja a labdát, ha pedig a pitchbacket (így szoktak hivatkozni a pitchet váró RB-re), akkor visszavág befelé, és maga fut a labdával. Az is elképzelhető, hogy a DE "macska-egér" játékot kezdeményez, és megpróbálja mindkét opciót levédekezni azzal, hogy jó pozícióba helyezi magát a két fenyegetés közé. Ekkor lehetséges az is, hogy az irányító csak egy fake pitchet csinál, és maga vág vissza. Mivel a fent leírtak nagyon gyorsan játszódnak le, egy option QB-nak nem csak gyors lábbal, hanem gyors reflexekkel is kell rendelkeznie.

Egyszerű double option play shotgun felállásból. A motionben érkező wingback lesz a pitchback, a másik running back blokkol.

Sokszor látni olyan play-eket, amikor az offense shotgunban áll fel egy RB-vel, és a snap után a QB odanyújtja neki a labdát, amit vagy visszahúz (és ő maga fut vele), vagy nem. Ezek a read option play-ek, ilyenkor a defensive endet olvassa a QB, aki azon az oldalon van, amerre a running back útja vezet. Ha a DE befelé dolgozik, a futó kapja a labdát, ha kifelé, akkor a QB visszahúzza, és a másik irányba indul meg vele. Vince Young egyetemi évei alatt a Longhorns tagjaként rengetegszer használta ezt a play-t sikeresen, de Tim Tebow (Florida), és Pat White (West Virginia) is a legtöbbször ilyen futásokkal hozzák a futott yardjaikat.

Triple option
A triple option második két opciója teljes mértékben megegyezik a double optionnel, a plusz egy opciót, ami egyben ilyenkor az első is, a fullback adja, akit ilyenkor divebacknek is neveznek. A triple optionnél az első opció tehát a diveback, aki a tackle-ken belül támadja a LOS-t. A QB odanyújtja neki a labdát, és közben olvassa az adott kulcsot, aki minden valószínűség szerint egy DT lesz. Ha nem támadja az adott lyukat a védő, akkor odaadja a labdát az irányító. Amennyiben ez a védő rámozdul a FB-re, akkor a QB visszahúzza a labdát, de a futó folytatja tovább a play-t, mintha nála lenne a labda. Természetesen hasonlóan a play actionhöz, it is kiemelkedő fontosságúak a "színészi képességek". A fent leírt folyamat tökéletes kivitelezése rengeteg gyakorlást, és odafigyelést igényel, hiszen a legkisebb hiba is labdavesztéshez vezet. Innentől kezdve a triple option ugyanaz, mint a double option, a QB támadja a széleket, míg egy másik futó pitch relationshipben követi őt.

Egy klasszikus triple option play, ahol a QB a második opciót, azaz saját magát választja.

Természetesen ezzel csak az option futások alapjaiba tekintettünk bele, az évek során az innováció, és az edzők kreativitása számos érdekes option futást hozott létre ezeken az alapokon.

A wishbone offense

Az optionhöz (azon belül a triple optionhöz) talán leginkább köthető formáció a wishbone, amelyet kifejezetten a triple option futtatására hoztak létre.

A felállás, és a hozzá köthető offense a köztudatba Emory Bellard, és a Texas egyetem révén került a 60-as években. De a wishbone gyökereit az 50-es évek texasi középiskolai futballjában kell keresnünk. A Texasban található Forth Worth-i William Monnig középiskola edzője, Charles "Spud" Cason a klasszikus - és akkoriban szinte univerzálisan használatban lévő- T-formációt megváltoztatva kezdett el kísérletezni egy újfajta offense-el. Ő ezt Monnig T formációnak nevezte. Az 50-es évek elején Emory Bellard a Corpus Christiben található Alice High Schoolban volt a HC - és nem mellékesen ex-Lions guard - Ox Emerson asszisztense, aki szintén hasonló módszerrel próbálkozott, hogy valahogy jobban ki tudja használni a lassabb, de erősebb játékosait a futójáték során. Bellard az 50-es évek végén a Forth Worth-től nem messze lévő Breckenridge High School nevű iskola vezetőedzője lett. Cason és Emerson ötleteiből merítve a Breckenridge az irányítása alatt két 3A osztályú (egyszerűen kifejezve minél nagyobb a szám az A előtt, annál magasabb osztályú divízióról van szó az amerikai középiskolai fociban) texasi állami bajnokságot nyert, majd 1966-ban ugyanezzel az offense-zel a San Angelo Central High School élén nyerte meg a 4A osztályú bajnokságot.

1967-ben Bellardot leszerződtette Darrell Royal, a Texas Longhorns vezetőedzője, rá egy évre támadókoordinátor lett a csapatnál. Miután '67-ben offense szempontból igen sikertelen évet zárt a csapat, Royal és Bellard teljesen új offense rendszer installálása mellett döntött. Ez lett a wishbone offense, melynek létrehozatala során a saját középiskolai gyökerei mellett Bellard a Texas A&M, és a Houston option rendszereit használta fel.

Az offense 3 running backet használ, ezek közül a QB mögött lévő fullback, a másik kettő pedig halfback, külön jobb és bal halfra lebontva (azaz egy játékos csak az egyik oldal feladatát tanulja meg). A fullback nagyobb, erősebb, de lassabb, mint a halfok. Az offense kiegyensúlyozott mindkét oldalra, kidolgozásánál pontosan az volt az egyik szempont, hogy a split end oldalára is hatékonyan tudjanak futni belőle. Egy ideig nem volt a felállásnak neve, de hamarosan elkezdtek neveket javasolni a sportújságírók Royalnak, akinek az egyértelműen adódó "Y" név helyett jobban tetszett a wishbone név, amely egy madarakban található, fordított Y (rövid szárral) alakú csont (magyarul villacsont a neve).

A wishbone sikeres futtatásához kulcsfontosságú, hogy a falemberek között megfelelő távolság legyen (a szakzsargon erre line splits néven hivatkozik). A guardok kb. 60 cm-re vannak a centertől, a tackle-k és a tight end pedig minimum 60, maximum 120 cm-re. Az alap formáció mellett a Texas két fő variációt használt még, főleg a passzjáték elősegítésére, ezeket a következő ábrákon láthatjuk.



Most pedig részletesen kivesézzük a wishbone triple optiont, ahogy azt a Texas futotta. Lássuk először is az egyes emberek alapfeladatát:
Endek (split és tight): A cornerbackeket kell megblokkolniuk (ők az ún. "force" játékosok általában, akiknek a feladata futásoknál azok befelé kényszerítése)
Tackle-k: Befelé dolgoznak, a backside (nem play-oldali) T cutoff blockot hajt végre egy safety-n. A cutoff block azt jelenti, hogy egy belülről érkező, a play-t üldöző védőt elvág a play-től a blokkoló.
Guardok: a nose guardtól eggyel kijebb lévő embereket blokkolják
Center: drive block a nose-on
Lead Halfback (ez az a half, aki blokkol): Az első három lépés során oldalra indul meg, majd keményen felfelé vág, és kiveszi a játékból a pitch-ért felelős embert (alapesetben kívülről a második védő lesz ez a boxban).
Trailing halfback (ő a pitchback): párhuzamosan a LOS-al halad maximális sebességgel, a külső vállát követi a lead halfnak, majd a blokkját kihasználva vált irányt.
Fullback: A guard-tackle lyukat támadja maximális sebességgel. Ahogy a labdát a hasába nyomja a QB, finoman ráfog. Ha bennhagyja a labdát, akkor az FB fut vele. Ha kihúzza, akkor egy ideig még "játszik", majd blokkolja az egyik linebackert a tackle külső oldalán.
Quarterback: A play irányába nyit 45 °-ban, majd kinyújtja a fullbacknek a labdát. A DE-től eggyel beljebb lévő embert olvassa, ha az felveszi az FB-t, visszahúzza a labdát, ha nem veszi fel, odaadja neki végleg. Ha továbbmegy a külső option felé, akkor a DE-t olvassa, és a már fentebb leírt módon reagál.


Különböző defense-ek eltérő blokkolási szisztémát követelhetnek meg. A változásokat sokszor a LOS-on kommunikálva adja meg a QB, de az elsődleges fontosságú dolog azt biztosítani, hogy a play-oldali G és T között kialakuljon egy futósáv. Ha gond van az olvasással (hamis kulcsokat ad a D, rosszul reagál a QB, stb.), akkor előre is meg lehet határozni, hogy pl. a FB biztosan nem kapja meg a labdát (persze ettől még eljátsszák a handoffot), vagy épp fordítva, mindenféle olvasás nélkül odaadja neki a QB.

A wishbone-ban nagyon fontos, hogy a fullback tudjon futni. Sokszor ehhez nem elég a triple option, és más play-eket is be kell integrálni, hogy működjön ez. Ilyenek a FB trap, és a trap option. A fullback trap egy meglehetősen konzisztens play, a legtöbb defense ellen működőképes. A play kulcsa a névből adódóan az egyik guard által végrehajtott csapda, amit az első, centeren túl lévő védőfal-emberen hajt végre.

Ennek goal line változatában egy 6-2-es goal line defense ellen kifejezetten az A-lyukon megy be a guard.



A FB trapre alapul a trap option, amelynek alkalmazását meg kell hogy előzze a trap párszori "elsütése". Mikor a linebacker már az első lépéseknél feljebb lépnek a trapre, itt az ideje a trap option hívásának. Mivel a kezdeti lépések hasonlóak a traphez, ha a trap jól működik, akkor a linebackerek, és a FS le kell hogy "fagyjanak" egy kis időre. A blokkolás is hasonló, azzal a különbséggel, hogy a csapdázó G most nem kifelé dolgozza az embert, hanem befelé próbálja egy log blockkal.


Természetesen nem ez a 3 play van a wishbone offense-ben, hanem sokkal több, de ezek adják egy meccsen a futóplay-ek 60-70 %-át, ezért ezek a legfontosabbak. A wishbone a 70-es években volt népszerűsége csúcsán, és nem kicsit ironikus, hogy a legnagyobb sikereket nem a Texas, vagy a Texas A&M (Bellard később itt lett vezetőedző) érte el vele, hanem az Oklahoma, akik egészen a 90-es évek közepéig használták, nyilván kisebb-nagyobb módosításokkal az évek során. Barry Switzer OC, később HC tökéletesítette a rendszert, és 1971-ben a mai napig rekordnak számító 470 meccsenkénti futott yardot hozott össze a Sooners a wishbone segítségével.

Mivel a wishbone erősen a futásra helyezi a hangsúlyt, ezért ha hátrányban van egy csapat, vagy hosszú-yardos szituációt kell megoldani, akkor elég nehéz dolga van egy ilyen offense-nek. A flexbone a wishbone egy módosulata, amely nevéből adódóan flexibilisebb offense, és pontosan ezen problémák kiküszöbölésére lett kitalálva. Az Air Force-nál lett bevezetve először 1982-ben Fisher DeBerry által. Az eltérés a wishbone-tól az, hogy a két half feljebb van tolva a tackle-k mellé-mögé. A flexbone-ban ezen játékosokra slotback néven hivatkozunk.

Triple option a flexbone-ból

A flexbone sokkal inkább alkalmasabb a passzjátékra, mint a wishbone. Természetesen itt is a triple option a fő mozgatórugó, de sokkal több lehetőség nyílik a play-action passzokra, illetve az olyan passzokra, ahol a QB (vagy akár a slotback) mozgás közben passzol.

A Georgia Southern a 90-es években 6 Division I-Championship Subdivision bajnoki címet nyert a flexbone segítségével, és 90-es évekre mindhárom katonai akadémia átvette az offense-t. 2007-re csupán az Air Force, és a Navy maradtak az utolsó csapatok az elsőosztályban, akik a flexbone-t használták alapformációként, de a 2008-as szezonban a Georgia Tech Yellow Jackets a volt Navy edző, Paul Johnson vezetésével áttért a flexbone offense-re, így közel 2 évtized után a Ramblin’ Wreck lett az első BCS iskola, amely ezt a rendszert használja.

Egyéb option rendszerek


A hagyományos I-formációból is lehet optiont használni, ezt nevezik Nebraska I-offense-nek is. Nevét a Nebraska Cornhuskers által használt offense rendszerről kapta, ahol Tom Osborne 1980-tól egészen 1997-ig, míg utódja, Frank Solich 2003-ig alkalmazta. Az I-formáció kiegyensúlyozottabb támadást kínál az optionre "kihegyezett" rendszereknél, nem helyez akkora hangsúlyt az optionre (főleg a double option használatos), ugyanúgy épít az erőfutásra, a counterekre, és a bootlegekre. Tom Osborne kedvenc passzplay-e pl. a counter sweep bootleg volt, ami egy misdirection-ön, és futás-passz optionön (a QB első opciója a futás, és csak a második a passz) alapuló passz play.


A spread option a spread offense-t, és az optiont ötvözi. A fő option jellegzetesség ebben a rendszerben a már fentebb említett read option. A 3-4 receiveres felállások rákényszerítik a védelmet, hogy a pálya egészét védekezzék le, mivel az offense mozgatórugója a passz. De általában egy RB-t mindig hagynak fent, akivel a QB sokszor hajt végre option play-eket, így a defense kezét igen komoly gúzsba köthetik. A legismertebb spread optiont használó csapatok jelenleg a Florida (Urban Meyer), a Michigan (Rich Rodriguez), vagy a Kansas State (Bill Snyder). Az, hogy melyikük a spread option kitalálója, vitatott. Általában Rodriguezt szokás a spread option atyjának tekinteni, de vannak akik azt mondják, hogy Snydertől leste el az offense alapjait. Mások pedig azt állítják, hogy egymástól függetlenül dolgozták ki a rendszereiket a 90-es évek végén.

A wing-t offense, amelyről már volt szó, hasonlóan a wishbone-hoz egy 3 running backes rendszer. Gyökerei egészen a futball legkorábbi éveihez vezethetőek vissza, a misdirectionre alapuló futásokkal, húzásokkal, csapdákkal. Ez talán a legklasszikusabb, a mai napi széles körben használt rendszer (már ha eltekintünk azoktól, aki ma is single winget használnak). Az option nagyszerű kiegészítőül szolgál az alap Wing-T play-ekhez, főleg a veer triple option, és a trap option használatosak. A 60-as, 70-es években az Ara Parseghian vezette Notre Dame Fighting Irish a Wing-T segítségével ért el nagyszerű eredményeket, manapság középiskolákban, és kisebb egyetemeken alkalmazzák.


Az option ma

Az NFL-ben soha nem használt egy csapat sem alap offense-ként optiont. Ennek oka, hogy az NFL védelmekben minden egyes poszton hihetetlenül gyors, és gyorsan reagáló játékosok vannak, akik folyamatosan megfognák az option futásokat. Ettől függetlenül történtek próbálkozások az option beillesztésére. 2006-ban az Atlanta Falcons, kihasználandó a kivételes adottságú Michael Vick képességeit, összeállított egy option csomagot. Ez meglepően sikeres lépés volt, nem kis mértékben ennek köszönhetően Warrick Dunnal karöltve mindketten 1000+ futott yardos szezont hoztak össze. Egy 2007-es Jets-Patriots meccsen a sérült Kellen Clemens helyére behozott Brad Smith-szel (aki a Missouri egyetemen QB volt, a de a Jets-nél - legalábbis papíron - WR-t játszik) jópár option futást hívtak, de ezekkel nem sikerült komolyabb előrehaladást produkálni.


A tisztánlátás végett érdemes megemlíteni, hogy manapság az NCAA-ben is már csak kevesen használják a wishbone-t, vagy más option rendszereket, egyedül a Georgia Tech, és a katonai akadémiák (az Army 2008-ban tért vissza a wishbone-ra hosszabb szünet után) azok, amelyek fő offense-ként "valódi" option offense-t használnak. Maga Darrell Royal mondta egy Longhorns edzésen az újságíróknak, hogy a wishbone a múlté. Valóban, manapság egyre inkább az a trend érvényesül az NCCA vezető csapatainál, hogy próbálnak az NFL offense-ekhez hasonló "Pro" rendszereket használni, mivel a játékosok is szívesebben mennek olyan helyekre, ahol nagyobb esélyük van az NFL-hez közelebb álló stílusú rendszerekben játszani. Ezzel együtt az option érdekes színfoltja az amerikai futballnak, és remélhetőleg mindig lesz olyan "elvetemült" offenzív koordinátor, aki e rendszer mellett teszi le a voksát, tovább színesítve ezzel amúgy se egysíkű játékunkat.

Írta Demeter Ádám