Big East figyelő 12.

Ismét minden a feje tetejére állt a Big Eastben. Véget ért a Cincinnati 13 mérkőzéses Big Easten belüli győzelmi sorozata, kikapott a WVU a Syracuse ellen és lenullázták az eddig remeklő UConn offenset...

A nyolcadik játékhét mérkőzéseinek összefoglalói:

Cincinnati Bearcats-South Florida Bulls 30-38
Hogyan szenvedhetsz úgy vereséget, hogy 590 támadóyardot mutatsz fel, több, mint kétszer annyi first downt érsz el, mint az ellenfél, és 3 elkapód is 130 elkapott yard felett zár? Elképzelhetetlennek tűnik? A Cincinnati a hétvégén megmutatta, hogyan lehetséges ez... Az első negyed nagy részében még semmilyen előjelet nem láthattunk, a USF-nek nem sikerült first downt elérnie az első két driveból, majd a Cincy ért be a redzoneba, de egy sack miatt csupán FG-ra volt lehetőségük, amit Jake Rogers értékesített is. A negyed vége felé aztán elkezdett éledezni a Bulls, és jól felépített futó playekkel illetve reversekkel haladtak előre. A 86 yardos drive-ot BJ Daniels futott TD-je zárta. A Bearcats puntja után a USF az első playből megszerezte második TD-jét, mindezt az a Bulls, amely az elmúlt két mérkőzésen nem ért el TD-t... Ekkor látszott már, hogy a Cincy D-vel gondok lehetnek a továbbiakban is. Armon Binns a következő driveban válaszolt, de Maikon Bonani FG-jával tovább növelte előnyét a USF. A Cincynek megvolt az esélye az egyenlítésre, de egy szerencsés play kellett ahhoz, hogy egyáltalán sor kerülhessen erre. Marcus Barnett egy elkapást követően nagyszerűen kerülte el védőjét, és meg sem állt az endzoneig. Egyetlen probléma, hogy a 4 yardnál kilépett, és Collaroséknak három playből nem sikerült TD-t szereznie, így maradt a FG és a Bulls előny a szünetben. Zach Collarosnak, a Cincy QB-jének az első félidőben nagyon sok rossz passza volt, és ezt csak folytatta a második játékrészben. Majdnem interceptiont dobott az első playnél, majd a redzoneban már nem volt menekvés, Mistral Raymond ugyanis megelőzte DJ Woodsot. Hamarosan sikerült azért közelebb kerülnie a Bearcatsnek (16-17-re jöttek fel), de a USF a következő playből azonnal a Cincy redzonejába ért, Dontavia Bogan 67 yardos elkapásának köszönhetően. Demetris Murray TD-t szerzett a lehetőségből. A következő driveban a Cincy 4. és 2-nek ment neki és természetesen az nem sikerült, ez egy ilyen nap volt... És a válasz a USF részéről egy 71 yardos TD futás lett... A negyedik negyedben Barnett TD-jével zárkózott a Cincy 4. és 6-nál, de BJ Daniels erre is válaszolt, majd Binns érte el második TD-jét egy szerencsével visszaszerzett Collaros fumble után, amelynél a QB lábsérülést szenvedett. 3 és fél perccel a vége előtt támadhatott a Bearcats az egyenlítésért, de már Collaros nélkül, akit Chazz Anderson váltott. 4. és 5 következett a jól haladó driveban a South Florida 16 yardjáról, de sikertelen maradt a kísérlet, így győzött Skip Holtz együttese. A Cincinnati önmagát verte meg a mérkőzésen. A védelem minősíthetetlenül játszott a Big East legrosszabb támadóegysége ellen, a támadójáték pedig akadozott. Mondhatnánk, hogy életre kelt a Bulls offense, de egyszerűen annyi történt, hogy megkapták a lehetőséget az ellenféltől arra, hogy kibontakozzanak. Azt viszont érdemes kiemelnünk, hogy talán idén első alkalommal játszott magabiztosan a USF QB-je, BJ Daniels. Az elmúlt két remek produkció után a Bearcats mindennek látszott ismét, csak Big East esélyes csapatnak nem... Érdemes kiemelnünk a mérkőzéssel kapcsolatban DJ Woods hősies játékát. A múlt héten agyrázkódást szenvedő Cincinnati elkapó remekül játszott a mérkőzésen. Ismét partvonalra szorult egy darabig egy ütközést követően, de hamar visszaállt, mintha mi sem történt volna. A másik oldalon a USF legjobb DE-jének, Craig Marshallnak, várhatóan egész éves elvesztése okoz problémát, miután két helyen eltört a talpcsontja.
A mérkőzés legjobbja: BJ Daniels (QB, South Florida) 13/16, 286 yard, 2 TD, 35 futott yard, 2 futott TD

West Virginia Mountaineers (20.)-Syracuse Orange 14-19
A WVU-nak meg kellett volna nyernie ezt a mérkőzést a papírforma szerint, de valahogy erre mégsem került sor. Az okokat reggelig lehetne sorolni, annyira szerteágazóak. Az első negyedben annyira még nem voltak látványos gondjai a hazaiaknak, annak ellenére, hogy Geno Smith két interceptiont is dobott. 14-10-es WVU vezetéssel fordultak a csapatok a második negyedre, a két WVU TD-t Tavon Austin (Smith passza után) és Ryan Clark szerezte, a másik oldalon pedig Ross Krautman FG-ja és Van Chew TD elkapása volt a 10 pont oka. Az első negyed után azonban már csak a Syracuse szerzett pontokat három Krautman FG révén, a West Virginia pedig önmegsemmisítő üzemmódba kapcsolt. Smith tovább gyengélkedett, még a szünetig megdobta harmadik interceptionjét, és a mérkőzés hátralevő részében is állandó gondot okozott neki a Cuse rá nehezedő nyomása (5 sackig jutott a Marrone gárda a WVU fal ellen). A futójáték ezúttal sem tudta tehermentesíteni az idén először gyengén játszó QB-t, és a playhívás is nagyon komoly kérdéseket vetett fel. A védelemnek pedig csupán a két RB, a második negyedben megsérülő Delone Carter és a helyére beugró csere, Antwon Bailey megállítása lett volna a feladata, de ez megoldhatatlan gondot jelentett számukra. Passzra elvétve vállalkozott az Orange – összesen 63 yardig jutottak – ennek ellenére képtelen volt megállítani a futást az egyébként jó futás elleni védelemmel rendelkező WVU. Magyarán leírhatjuk, hogy ami becsődölhetett a Mountaineersnél, az be is csődölt, miközben a Cuse kevés kockázatot vállalva, a remeklő Doug Hogue vezette védelem hathatós közreműködése mellett megnyerte a mérkőzést, véget vetve nyolc meccses WVU elleni vereségsorozatának.
A mérkőzés legjobbja: Doug Hogue (WLB, Syracuse) 10 szerelés, 1,5 szerelés negatív yardért, 0,5 sack, 2 interception, 1 kivédekezett passz

Pittsburgh Panthers-Rutgers Scarlet Knights 41-21
A mérkőzés elsőszámú kérdése az volt, hogy hogyan reagál a Rutgers Eric LeGrand sérülésére, vajon megérinti-e őket a pályán is, vagy képesek lesznek belőle még több erőt meríteni. Az első félidőben inkább az utóbbit, a másodikban talán kicsit az előbbit tapasztalhattuk, de a második félidő gyengélkedése köszönhető volt a Pitt remek játékának is. A meccs elején a Rutgers került azonnal jó helyzetbe, mivel Tino Sunseri interceptiont dobott, aminek köszönhetően elég volt a Knightsnak egy fél pályát leküzdenie a TD-ig, amelyet végül az idén eléggé eltűnt Joe Martinek futott. A válasz azonban hamarosan jött, egy hosszú Panthers drive-val, amelynek végén Sunseri passzából a TE, Mike Cruz egyelített. A második negyed első playekor Chas Dodd, a Rutgers QB-je interceptiont dobott, ennek nem lett különösebb következménye, de hamarosan már a Pitt vezetett, miután Ray Graham futott TD-t szerzett egy hosszú, Jonathan Baldwinnak szálló Sunseri bomba után. De nem sokáig maradt Wannstedtéknél az előny, mert hamarosan egyenlített a Rutgers. Egy blokkolt puntot követően Brandon Bing szerezte meg a labdát az endzoneban. A szünetig annyira nagy szenvedést nem mutatott be a Rutgers offense, mint a korábbi hetekben, a Pitt jobb volt, de nem alaptalanul volt döntetlen az állás. A második félidőben viszont alig volt már momentuma a Schiano csapatnak. Labdavesztések követték egymást, a first downok elérése is problémát okozott, a Pittsburgh védőfala dominálta a Scarlet Knights támadófalát. Így nem csoda, hogy a Pittsburgh átvette az irányítást, és sorozatban 27 pontot szerzett, eldöntve a mérkőzést. A két sztár támadó, a WR Baldwin és az RB Dion Lewis is TD-t szerzett, idei legjobb teljesítményét nyújtva, ami mindenképpen pozitív előjel a jövőre nézve. Tino Sunseri pedig továbbra is kiváló formát mutatott. De a mérkőzés legjobbja a Panthers védőfala volt, ehhez kétség sem férhet. Végül még egy TD-t szerzett a Rutgers, a Chas Doddot váltó Tom Savage passza révén, de ez már teljesen mindegy volt az eredmény szempontjából.
A mérkőzés legjobbja: Brandon Lindsey és Jabaal Sheard (DE-k, Pittsburgh) összesen 9 szerelés, 5 sack, 1 kiharcolt fumble, 1 kivédekezett passz

Louisville Cardinals-Connecticut Huskies 26-0
A két csapat összecsapásának fantasztius támadójátékot kellett volna hoznia, pontgazdag, végletekig kiélezett mérkőzésen, de mégsem így történt. Ennek elsőszámú oka a UConnál kereshető, ahol láthatóan nagyon súlyos törést eredményeztek a hétkőzi események. A kezdő QB, Cody Endres eltiltása, és a kezdő LG, Erik Kuraczea elküldése nem eredményezett mást, mint a csapat teljes összeomlását. Endres helyén az abszolút újonc Michael Box kezdett QB poszton, és bár az első driveban még jó jeleket mutatott, hamarosan kiderült, hogy képtelen pótolni Endrest. A Huskies remek támadójátéka nem érte el a mérkőzésen a 200 yardot, és a klasszis RB, Jordan Todman is 100 yard alatt maradt, ez pedig mindenképpen a Cards D-t, illetve a védelemmel foglalkozó edzők remek munkáját dícséri. Az első negyedet két hosszú drive uralta, amelyek közül csupán a Connecticuté zárulhatott volna eredménnyel, de Dave Teggart kihagyott egy 29 yardos FG-t. Ezután már azonban nagyon kevés momentuma volt a UConnak. Cameron Graham TD elkapásával vezetett a Louisville, majd a következő driveban Box Johnny Patrickot, az ellenfél CB-jét találta meg a labdával. Innentől pedig csak a Bilal Powell és Adam Froman vezette Cardsról szólt a mérkőzés. A szünetig 13 pontos előnyt építettek, amelyet a második félidőben is 13 szerzett pont követett. Hatalmas tett, hogy nem tudott ellenük pontot szerezni a Huskies offense. Boxot a második félidőben Zach Frazer váltotta, de ez sem használt sokat a Huskiesnak. Érdemes még kiemelnünk a térdsérülés után visszatérő Doug Beaumont 74 yardos punt return TD-jét Louisville oldalon, illetve azt, hogy a UConn special teamje is borzalmasan alulteljesített ezen az estén.
A mérkőzés legjobbja: A teljes Cardinals védelem, a UConn támadójátékának 200 yard alatt és 0 szerzett ponton tartása miatt.

A konferencia állása:
 

1. Pittsburgh 2-0 4-3
2. Syracuse 2-1 5-2
3. West Virginia 1-1 5-2
4. Louisville 1-1 4-3
  Rutgers 1-1 4-3
6. Cincinnati 1-1 3-4
7. South Florida 1-2 4-3
8. Connecticut 0-2 3-4


Erősorrend:
 

Helyezés Csapat Indoklás Előző hét
1. Pittsburgh Panthers A javulás mértéke egész egyszerűen elképesztő, a Panthers ezen a héten már a játék minden elemében remekelt. 3.
2. West Virginia Mountaineers Nem lehet egy papíron ilyen jó játékosokból álló csapat ennyire Geno Smith függő. 1.
3. Louisville Cardinals Domináltak a UConn ellen, és a Pittsburgh mögött ők vannak talán a legjobb formában a Big Eastben. 4.
4. Syracuse Orange Meglepő győzelmet értek el a listavezető otthonában, a védelem kiválóan játszott, érdemeik elvitathatatlanok. 7.
5. Cincinnati Bearcats Érthetetlen vereséget szenvedtek érthetetlen játékkal... Nem ismerjük az igazi arcukat, hétről hétre mást nyújtanak. 2.
6. Rutgers Scarlet Knights A második félidőre elfogyott az erő, súlyos vereséget szenvedtek a Pittől. Állandó problémákkal küzdenek a szezon folyamán, de még így is közel a bowl szereplés kivívása. 6.
7. South Florida Bulls Ki érti ezt? Két héten át pontot alig bírnak szerezni, aztán szereznek 38-at a Cincy ellen. 8.
8. Connecticut Huskies Megalázták őket, szó szerint. Gyors fordulat kell, mert különben teljesen elúszhat a Huskies szezonja. 5.


Szereplés a ranglistákon:

AP Top 25: - (az elmúlt héten: West Virginia 20.)
BCS rangsor: - (az elmúlt héten: West Virginia 20.)

Beharangozók, kilencedik játékhét:

A hét mérkőzése: Pittsburgh Panthers-Louisville Cardinals

A Big East két legjobb formában levő csapatának összecsapása nagyon érdekesnek bizonyulhat. Az első számú dolog, amit érdemes figyelni, az a Louisville támadófal és a Pittsburgh védőfal küzdelme a mérkőzés folyamán. A Pitt mindent meg fog tenni a remeklő RB, Bilal Powell megfogásáért, igaz, ez még idén egyetlen csapatnak sem sikerült. A találkozónak a jelenlegi összképet tekintve a Panthers az esélyese, a játék minden részében kezdik azt nyújtani, ami elvárható volt szezon előtt, sőt, a QB, Tino Sunseri még túl is teljesíti az utóbbi három hétben az elvártat. Mélyebb csapat is a Pitt, ez is hozzájárulhat Wannstedték győzelméhez a kiválóan játszó Strong gárda ellen.

Egyéb mérkőzések: Connecticut Huskies-West Virginia Mountaineers; Cincinnati Bearcats-Syracuse Orange

A UConnál ezúttal nem Michael Box, hanem Zach Frazer fog kezdeni, így legalább a rutin meglesz QB poszton, de hogy a játék milyen lesz, az egy rejtély. A WVU-nak elengedhetetlen az, hogy sikerüljön nyerni a Cuse elleni hazai vereség után, ha meg szeretnék nyerni a ligát. A múlt heti Huskies szereplést látva elképzelhetetlennek tűnik, hogy a Connecticut talpra álljon, és meglepje a Mountaineerst, és az sem segít, hogy még sohasem győzték le a WVU-t. De jól tudjuk, ez a Big East, itt bármi megtörténhet...

A Cincinnati és a Syracuse is elveszített egy-egy nagyon fontos játékost az elmúlt héten. A Cincynél Zach Collaros, a QB dőlt ki, míg a Cusenál a RB, Delone Carter. Nem lehet eldönteni, hogy melyikük a fontosabb a csapatuk számára, de az egészen biztos, hogy mindketten olyan játékosok, akikre csapatuk támadójátéka épül. Carter esetében kedvezőbbek a hírek, ő valószínűleg játszhat, Collaros viszont alig edzett a héten, így lehet Chazz Anderson kezd majd a Bearcatsben. A Cincy egy botrányosan rossz meccsen, az Orange pedig egy legendás győzelmen van túl, mindenképpen Doug Marrone csapata van jobb mentális állapotban. Azonban Butch Jones együttese, a Bearcats az, amely számára fontosabb a mérkőzés. Ha ezt az összecsapást elbukják, 3-5-re romlik a mérlegük, és távolodni kezd a bowl szereplés. Ők az esélyesek, ha éppen a jó arcukat mutatják, de egy elmúlt hetihez hasonló botrányos teljesítmény esetén ismét meglepetést okozhat az Orange.

Kezdési időpontok és tippek:

október 30. szombat
02:00 Connecticut-West Virginia (13-27)
18:00 Cincinnati-Syracuse (31-24)
18:00 Pittsburgh-Louisville (27-20)

Szabadnapos: Rutgers, South Florida

Gaál Sándor (gsn)