Big East figyelő 17.

A Pittsburgh fumble bemutatóval veszítette el a Big East vezetést, a Louisville kivívta a bowl szereplést, a USF bravúr győzelmet aratott és az utolsó játéknap előtt két komoly esélyes maradt a BCS helyre...

A tizenharmadik játékhét mérkőzéseinek összefoglalói:

Rutgers Scarlet Knights-Louisville Cardinals 13-40
A Piscatawayben rendezett mérkőzés a várakozásoknak megfelelően kezdődött. A Rutgersnek nem nagyon sikerült first downokat elérnie, miközben a Cards futójátéka átgázolt a múlt héten botrányosan teljesítő védelmen. A második negyed elején már három TD volt a Louisville előnye, köszönhetően Bilal Powell három TD-jének. Az RB két esetben elkapással szerezte a csapat pontjait, és csak egy ízben jutott futással az endzoneba. A következő drivera már nem Justin Burke, a Cards csere QB-je érkezett, ugyanis meghúzódott, és nem tudott tovább játszani. A helyére lépő harmadik számú irányító, Will Stein azonban nem hozott összeomlást a csapatnál, mi több, első driveját egy Cameron Grahamnek adott TD passzal fejezte be. A félidő végéhez közeledve végre sikerült a Scarlet Knightsnak is egy sikeres drive-ot vezetnie. Főleg Jeremy Deering és Jordan Thomas futásaira építve haladtak előre, és utóbbi szerezte a Rutgers első pontjait 17 yardos TD-jével. A védelem is életjelet mutatott, első alkalommal sikerült puntra kényszeríteniük ellenfelüket 29 perc eltelte után... A harmadik negyedben, a biztos előny tudatában kissé visszavett a Louisville, és ennek köszönhetően többet volt a labda Greg Schiano csapatánál. Egy-egy futott TD született mindkét oldalon, a Cardsét Jeremy Wright, a Knightsét Jeremy Deering érte el. A negyedik negyedben, amikor a Rutgers még próbált közelebb zárkózni, megmutatkozott az ezer sebből vérző csapat legnagyobb problémája is. Chas Doddot egy driveban öt play alatt négyszer sackelték, majd az ezt követő driveban négy play alatt kétszer, és az utolsó playben a siettetés következménye egy Johnny Patricknek dobott interception lett. Patrick második pickje volt ez  már a meccsen, és ezzel egészen az endzoneig futott vissza, kialakítva a 40-13-as végeredményt. Megérdemelten nyerte a mérkőzést Charlie Strong csapata, amely ezzel a győzelemmel kivívta a bowl kvalifikációt. Az egyetlen negatívum Louisville szempontból a Big East legproduktívabb TE-jének, Cameron Grahamnek a valószínűleg súlyos térdsérülése volt.
A mérkőzés legjobbja: Bilal Powell (RB, Louisville) 123 futott yard, 1 futott TD, 28 elkapott yard, 2 elkapott TD

Pittsburgh Panthers-West Virginia Mountaineers 10-35
A Backyard Brawlt a Pittsburgh kezdhette, és azonnal megpróbálták lerohanni a WVU-t. Wannstedték hívták sorban a passzplayeket, de ez szinte azonnal visszaütött. Tino Sunseri ugyanis eladta a labdát az első driveban, amivel Brandon Hogan majdnem TD-re futott vissza. 2 yardról azonban nem volt nehéz dolga a goal line RB-nek, Ryan Clarkenak, aki megszerezte a vezetést a Mountaineersnek. Hamarosan egyenlített a Pitt, a passzai mellett futásaival is veszélyeztető Tino Sunseri TD passzt adott Devin Streetnek. A második negyedben aztán önmegsemmisítésbe kezdett a Pittsburgh, nem kevesebb, mint négy fumblet követtek el, és ezekből kettő labdavesztéssel is végződött. Hiába volt a labda többet a Panthersnél, hiába volt alig pályán a WVU offense, a szünetben vezettek, mert Ray Graham fumbleje után Noel Devine egyetlen nagy playe miatt endzone közelbe értek, és a teljesen szabadon hagyott TE, Will Johnson révén TD-t értek el. Azt lehetett várni, hogy a Pitt összeszedi magát a második félidőre, és talán többre megy az offense az addig remeklő ’Eers védelem ellen. Aztán az első driveban kapott egy 71 yardos TD-t a csapat, Tavon Austin lefutotta a CB-ket, a safetyket, mindenkit. A két TD-s hátrányban annyira kétségbeestek Wannstedték, hogy nekimentek egy 4. és 3-nak a WVU 29 yardján, és nem sikerült értékesíteni a kísérletet, újra odaadták az ellenfélnek a labdát. Hogy valami jó is történjen, a D megállította a WVU-t, és Sunseri első passza Jonathan Baldwint találta meg, fél pályányit haladt előre a Pitt. Itt azonban megállt a tudomány, és végül csak egy FG-lal tudták csökkenteni a hátrányukat. A 11 pontos előnyben magabiztos West Virginia elővette a futójátékát, és próbálta futtatni az órát. A kevés változatosság ellenére a Panthers nem tudta megfogni a futókat, és el is jutottak a morgantowniak a redzoneba. Geno Smith passza ismét Austint találta meg, aki második TD-jét szerezte. Hatan „fogták” az endzoneban elszakadni próbáló Austint és Jock Sanderst, mégse sikerült kivédekezni a szituációt... A kétségbeesetten passzoló Pitt a negyedik negyed elején ismét eladta a labdát. Sunseri rossz snapet kapott, és addig várt a labdára való vetődéssel, amíg késő nem lett. Scooter Berry szedte össze a labdát a WVU-nak. A válasz drive Ryan Clarke második TD-jével végződött, amelyet követően 25 pontosra nőtt a West Virginia előnye. A Panthers már hiába próbálkozott, nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez. Dave Wannstedt csapat elsősorban annak köszönhette a vereséget, hogy rengeteg hibát követett el, a négy labdaeladás, a sok fumble miatt folyamatosan rohanni kellett az eredmény után, és bizony a nagyon hatékonyan játszó WVU defense ellen nehéz nagy hátrányból visszajönni a mérkőzésekbe. Bill Stewarték nem nyújtottak jó produkciót támadóoldalon ezúttal sem, de a védelem jó teljesítménye, és a Panthers hibái miatt magabiztosan nyertek. Győzelmével a West Virginia előrébb lépett a Big East konferencia esélyeseinek rangsorában, de még mindig szüksége van egy UConn vereségre a végső siker kivívásához.
A mérkőzés legjobbja: Brandon Hogan (CB, West Virginia) 6 szerelés, 1 kivédekezett passz, 1 interception, 1 kiharcolt fumble

Connecticut Huskies-Cincinnati Bearcats 38-17
A Connecticut szombaton már úgy lépett pályára, hogy tudta, két mérkőzést kell nyernie, és BCS Bowl résztvevő lesz. Ennek megfelelően is kezdték a mérkőzést, koncentrált játékot nyújtottak, a cél közvetlenül a szemük előtt lebegett. Természetesen Jordan Todman, a gárda RB-je volt az, aki először veszélyeztetett. 38 yardos futásával a redzoneba ért a csapat, és hamarosan TD-re is váltották a lehetőséget a klasszis FB, Anthony Sherman elkapásával. Azonban a jó dologgal rossz is párosult, a drive során Todman karja megsérült, és a kiváló RB az oldalvonalon álldogált a következő két driveban, a UConn szurkolók pedig elkezdtek aggódni. Mindeközben a Cincy offense egy FG-lal közelebb zárkózott, de hamarosan tovább növelte előnyét a Huskies, a Todmant helyettesítő Robbie Frey TD futásával. Az ezt követő Bearcats driveban a Cincinnati régi arcát láthattuk, pontos passzokkal haladtak előre, és a Connecticut védelme nem igazán tudott hozzászólni az eseményekhez. Armon Binns TD-jével zárkózott ismét a Cincinnati. Todman nélkül a Huskies inkább a passzjátékra épített, és Zach Frazer FG közelbe is vezette a csapatot, és Dave Teggart, a kicker nem hibázott. Zach Collaros, a Bearcats QB-je ismét egy remek driveot vezetett, amely azonban interceptionnel zárult, amellyel Kendall Reyes a másik endzoneig futott vissza (TD-jét azonban érvénytelenítették). Nem sokáig váratott azonban magára az újabb UConn pontszerzés, amelyért a félidő utolsó előtti playével a pályára visszatérő  Jordan Todman volt a felelős. A harmadik negyedben nem tudtak mit kezdeni egymással a felek. A Cincy próbált felzárkózni, de hiába igyekeztek, a döntő szituációban elrontott passzok, és egy kihagyott FG miatt ez nem sikerült. A negyedik negyed aztán áttörést hozott, a Bearcats Collaros futásával feljött egy TD-re, de aztán semmi sem az ő szándékaik szerint alakult. Az ezúttal sokat szaladgáló Collaros a záró játékrészben három interceptiont dobott, és eközben a UConn folyamatos futásokkal őrizte a labdát, mi több, Todman további két TD-t szerzett. A sokat hibázó Cincyt így végül 3 TD különbséggel verte a Huskies. Bizonyossá vált a mérkőzést követően, hogy a Cincinnati idén nem játszik bowl mérkőzést, illetve, hogy a UConnak már csupán egy sikerre van szüksége a történelmi tett kivívásához, a BCS Bowl szerepléshez. A mérkőzés hőse Todman volt, aki egy negyedet kihagyva, fájdalmak közepett is szemkápráztató játékkal és statisztikákkal zárt.
A mérkőzés legjobbja: Jordan Todman (RB, Connecticut) 175 futott yard, 3 futott TD

Miami (Fl) Hurricanes-South Florida Bulls 20-23, hosszabbítás után
Talán az egész college foci szezon legunalmasabb első félidejét láthattuk Miamiban. A támadósorok nem tudtak mit kezdeni a védelmekkel, követték egymást a puntok. A futók mindkét oldalon termelékenyek voltak, de nem jutott el egyik csapat sem TD-ig. BJ Daniels sérülten próbált életet lehelni a USF passzjátékba, de ismét sikertelenül próbálkozott. A másik irányító, Stephen Morris is képtelen volt arra, hogy értékelhetően hozzájáruljon csapata támadójátékához. Aztán az utolsó percekben megélénkült a játék. A Miami eljutott a Bulls 1 yardjáig, ott azonban hatalmasat hibázott. Damien Berry, a Canes RB-je fumblet követett el az endzoneba tartva, amit a USF szerzett meg, így a TD helyett touchback lett az eredmény, és jöhetett a Bulls a saját 20-asáról. A labdaszerzés hatalmas lendületet adott a csapatnak, és BJ Daniels passzaival, illetve a Plancher-Murray RB duó térnyeréseivel FG közelbe értek. Maikon Bonani nem hibázott, így 3-0-ra vezetett a szünetben Skip Holtz csapata. A második félidőben már nem BJ Daniels volt a csapat QB-je, a sérült játékost az a Bobby Eveld váltotta, aki idén jelent meg a South Florida háza táján, és walk-on freshmanként lett a csapat tagja. Az ösztöndíj nélkül játszó irányítót eleinte próbálta védeni a nagy blamától Holtz, és főleg a futásra épített. Ennek eredménye az lett, hogy a nyitó driveban egészen a Miami 12 yardjáig haladt a csapat. Ott azonban Moise Plancher egy fumble következtében elvesztette a labdát. Stephen Morris azonban tett róla, hogy hamar pontot szerezhessen a USF, interceptiont dobott, és még a gyengélkedő Bulls O-nak is sikerült 18 yardot megtennie a TD-ig, amelyet Demetris Murray futott. Megelégelve Morris gyengélkedését, Randy Shannon is QB-t cserélt. Egy hónap után kapott ismét lehetőséget a csapatban a nagy remények után ismét csalódást okozó Jacory Harris. Az idén interceptionjeiről elhíresült irányító ezúttal hihetetlen lendületet adott a Canesnek. A Miami sorozatban 17 pontot szerzett, és átvette a vezetést. Azonban hiába akadozott a támadójáték, Bobby Eveld még tartogatott egy kis meglepetést az ellenfélnek. Az újonc QB vállára vette a csapatot, és a negyedik negyed végéhez közeledve egyenlítő drive-ot vezetett, amelyet az ő futott TD-je zárt. Az utolsó két percben aztán Jacory Harris vezetésével elindult a Canes a mérkőzés megnyeréséért. A passzjátéknak köszönhetően egészen a USF térfelének közepéig jutottak, ahonnan egy távoli FG akár értékesíthető is lett volna. Harris azonban eladta a labdát, amely Jerrell Young kezében halt el. A hosszabbításban a Miami csupán FG-ig jutott, így a USF támadhatott a győzelemért. Eveld leleményessége, és Murray futásai révén el is jutottak az 1 yardig, ahonnan utóbbi játékos nem hibázott. A South Florida Bulls a hosszabbításban kivívott győzelmével a Big East idei legnagyobb skalpját gyűjtötte be, a BJ Daniels helyére beugró Bobby Eveld nagyszerű teljesítményének is köszönhetően. A mérkőzés után érkezett a hír, hogy a Miami egyetem vezetősége elbocsátotta a vesztes főedzőt, Randy Shannont.
A mérkőzés legjobbja: Bobby Eveld (QB, South Florida) 120 passzolt yard, 1 futott TD

Syracuse Orange-Boston College Eagles 7-16
A Syracuse számára ezúttal sem kezdődött jól az otthoni összecsapás. A Boston College, elsősorban a sztár RB-t, Montel Harrist helyettesítő Andre Williamsnek köszönhetően 62 yardos driveval kezdett, amelynek a végén Nate Freeze értékesítette a FG kísérletet. Támadóoldalon a Cuse az öltözőben rekedt, és ahogy telt, múlt az idő, egyre kínosabb lett az offense produkciója. Sem Delone Carternek, sem Antwon Baileynek nem ment a futás, a passzjáték meg még annyira sem működött. A félidőig a főleg futásokkal próbálkozó BC még értékesített egy FG-t, így 6-0 volt az állás a javukra a szünetben. Mindeközben feljegyezhettük azt a lehangoló statisztikát, hogy a Syracuse csupán egyetlen egyszer lépte át a félpályát egy félidő alatt. Az első félidőben megsérülő Delone Carter helyére lépő Antwon Bailey vezetésével jól kezdte a második játékrészt a Marrone gárda, hiszen átvette a vezetést az RB TD-jével. Innentől azonban nem volt megállás, már csak az Eagles szerzett pontokat. Futtatták a remeklő Andre Williamst, akinek játéka további 10 pontot eredményezett. Az Orange védelme nem tudott mit kezdeni a Boston College támadófalával, az offense pedig visszaesett a Bailey TD-t követően. Borzalmas támadójátékot nyújtva maradt alul a Syracuse a BC ellen odahaza.
A mérkőzés legjobbja: Andre Williams (RB, Boston College) 185 futott yard, 1 futott TD

A konferencia állása:
 

1. Connecticut 4-2 7-4
2. West Virginia 4-2 8-3
3. Pittsburgh 4-2 6-5
4. Syracuse 4-3 7-5
5. South Florida 3-3 7-4
6. Louisville 3-4 6-6
7. Cincinnati 2-4 4-7
8. Rutgers 1-5 4-7


A legnagyobb esélyesek az automatikus BCS helyre:

1. Connecticut Huskies (4-2): Ha nyernek az utolsó héten Tampában a USF ellen, ők a befutók.
2. West Virginia Mountaineers (4-2): Ha a UConn kikap és ők nyernek a Rutgers ellen, ők képviselik a konferenciát a BCS bowlon.

A Pittsburgh csak akkor esélyes a BCS hely megszerzésére, ha mind a UConn, mind a WVU vereséget szenved, és ők nyernek a Cincy ellen. A három vereséggel álló csapatok (Syracuse, USF) csupán akkor lehetnek tényezők, ha a Huskies, a Mountaineers és a Panthers is kikap a zárófordulóban. A Louisville, a Cincinnati és a Rutgers már kiszállt a versengésből matematikailag is.

Erősorrend:
 

Helyezés Csapat Indoklás Előző hét
1. West Virginia Mountaineers Nagyszerű védekező játékkal nyerték a Backyard Brawlt, de megköszönhetik a győzelmet a Panthers támadóinak is. Elsősorban a remek védelemnek köszönhetően elsők, a támadójáték még mindig akadozik. 2.
2. Connecticut Huskies Jól teljesített a védelem, Zach Frazer idén talán először elfogadhatóan játszott, de ismét Todmanről szólt minden. Az RB sérülten is diadalra vezette a Huskiest. Ha BCS Bowlba jut a UConn, bizony kezdhetik a Jordan Todman szobor állítását a Rentschler Field közelében. 3.
3. Pittsburgh Panthers Túl sokat hibáztak az idény legfontosabb mérkőzésén, és ennek megfelelően el is vesztették a biztosnak tűnő vezetésüket. Dave Wannstedt pozíciója akár meg is inoghat a vereség után... 1.
4. South Florida Bulls A konferencia első bravúr győzelmét szerezte a Holtz csapat, természetesen ezúttal is egy elsősorban a védelmekről szóló szoros mérkőzésen. 5.
5. Louisville Cardinals A Strong csapat számára a Rutgers elleni nagyszerű játékot hozó győzelemmel véget ért az alapszakasz, de készülhetnek a nagy sikert jelentő bowlra. Továbbra is tartható a játékukat látva, hogy jobbak ők, mint azt a mutatójuk sejteti. 6.
6. Syracuse Orange Egyre rosszabbul játszanak, mióta kivívták a bowl szereplést. Borzasztóan kínos játékkal kaptak ki a Boston Collegetól. A bowl mérkőzésig lesz mit rendbetennie Doug Marronenak. 4.
7. Cincinnati Bearcats Vereségükkel biztossá vált, hogy nem lesznek bowl résztvevők. Kínos dolog ez a két BCS bowl után és ezzel a játékosállománnyal... 7.
8. Rutgers Scarlet Knights Katasztrófa, 109 pontot kaptak az elmúlt két mérkőzésen. A támadójáték mellett a védelem is darabjaira hullott végérvényesen. 8.


Szereplés a ranglistákon:

AP Top 25: West Virginia 23. (az elmúlt héten: -)
BCS rangsor: West Virginia 24. (az elmúlt héten: -)

Bowl figyelő
 

Csapatok Bowl státusz Jósolt bowl Várható ellenfél
Connecticut Már kivívta a kvalifikációt BCS Bowl (Fiesta Bowl) Big12 #1
West Virginia Már kivívta a kvalifikációt Champs Sports Bowl** ACC #3
Pittsburgh Már kivívta a kvalifikációt Meineke Car Care Bowl ACC #4
Syracuse* Már kivívta a kvalifikációt New Era Pinstripe Bowl Big12 #7
Louisville Már kivívta a kvalifikációt BBVA Compass Bowl SEC #8/#9
South Florida Már kivívta a kvalifikációt Beef O’Brady’s St. Petersburg Bowl C-USA #5
Cincinnati Nem teljesítette a kvalifikációs követelményeket - -
Rutgers Nem teljesítette a kvalifikációs követelményeket - -

* A bowl kvalifikáció során csupán egy FCS csapat elleni győzelem vehető figyelembe, így a Syracusenak minimum 7 mérkőzést kellett nyernie a bowl részvételhez, nem 6-ot.
** A Champs Sports Bowl szerződésének megfelelően a következő négy évből egyszer a Big East meghívottját a Notre Dame helyettesítheti.

Beharangozók, tizennegyedik játékhét:

A hét mérkőzése: South Florida Bulls-Connecticut Huskies

Ez lesz az a mérkőzés, amely eldönti azt, hogy mely csapat játszik idén BCS bowlt a konferenciából. A Connecticut, amikor pályára lép, már ismerni fogja a másik két mérkőzés eredményét, tehát tudni fogják, hogy a West Virginia hogyan szerepelt a Rutgers ellen. Ez azonban nem könnyíti meg a helyzetüket, hiszen most is tudják, ha a (feltehetően) Fiesta Bowlon akarnak játszani, nyerniük kell, nincs más feltétel. A USF viszont egy elég kellemetlen ellenfél, akikkel nagyon sok csapatnak meggyűlt idén a baja. Szinte minden mérkőzésükön belekényszerítik az ellenfelet a futójátékuk és a védelmük segítségével abba, hogy kialakuljon egy olyan mérkőzés, amelyen a legkisebb előrehaladásért is nagyon meg kell küzdeni. Hasonló a két csapat a támadójáték terén, mindkettő a futásban tekinthető jónak, és a passzjátékuk gyenge. A védelem terén hiába javult nagyon sokat a Connecticut, a Bulls előnyben van, hiszen egységként még mindig ők működnek jobban. A South Floridának azonban nincs UConn szintű támadófala, és egy Jordan Todmanje. Mint minden Connecticut mérkőzésen, itt is elmondható, hogyha a futójáték Todman vezetésével kibontakozik, Randy Edsalléknak nagy esélye van a győzelemre. Azt azonban muszáj megemlítenünk, hogy nem lesz ez egy egyszerű történet, nagyon meg kell majd küzdenie a UConnak azért a BCS Bowlért.

A hét rivalizálása: Cincinnati Bearcats-Pittsburgh Panthers

A Cincy és a Pitt rivalizálása elég újnak tekinthető. A River City Rivalry meccseit mindössze 2005 óta rendezik meg évről évre. Korábban négy alkalommal találkoztak, 1921-ben, 1922-ben, 1979-ben és 1981-ben, de csak 2005 óta van nagyobb jelentősége összecsapásuknak. Az eddigi 9 mérkőzésükön 7 Panthers és 2 Bearcats siker született, úgy, hogy az utolsó két mérkőzést a Cincinnati nyerte. A tavalyi összecsapásuk különösen nevezetes. A veretlen (11-0) Cincy a 9-2-vel álló Panthershez látogatott. A Pitt 31-10-es előnyt szerzett, de a nagy előnyt sikerült elveszíteni. A negyedik negyed végén már 38-38 volt az állás. A Pitt RB-je, Dion Lewis 1:36-tal a vége előtt megfutotta aznapi harmadik TD-jét, de az extra pont kimaradt. Az idő rövidsége nem volt akadály, Armon Binns TD-t szerzett, és a Cincinnati nyert 45-44-re, úgy, hogy a mérkőzésen szinte végig hátrányban volt. A Bearcats ennek a győzelemnek köszönhetően veretlenül zárta az alapszakaszt.
Az idei mérkőzésen az eddig látottak alapján a Panthers lenne esélyesebb, a kérdés azonban az, hogy két csalódott csapat csatáján melyik együttes lesz motiváltabb. A Bearcatsnek már nincs miért küzdenie, a bowl részvétel már nem lehetséges és a konferenciáért való versenytől is elbúcsúztak. Dion Lewisék ezzel szemben már bowl résztvevők, de az egyetem presztízse miatt annyira nem kell küzdeniük egy jobb bowl meghívóért. A BCS bowlért való versenyben van még kicsi, nem igazán kézzelfogható esélyük, de a realitás nem nekik kedvez. Az azonban nagyon botrányos lenne, ha a Pitt azok után, hogy a szezon előtt toronymagasan a konferencia esélyese volt szinte mindenkinél, 6-6-tal fejezné be az alapszakaszt. Ezért gondolom úgy, hogy talán képes lesz még egyszer összekapni magát a Wannstedt csapat a bowl mérkőzése előtt.

Egyéb mérkőzés: West Virginia Mountaineers-Rutgers Scarlet Knights

A WVU-nak meg kell nyernie ezt a mérkőzést ahhoz, hogy esélye legyen a BCS bowlra, és nagyon jók az esélyeik a győzelemre. A szezon előtt úgy gondoltuk, hogy talán ez a két csapat rendelkezhet a konferencia legjobb védelmeivel. Az idény végére viszont elmondhatjuk, hogy míg a Mountaineers beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a Rutgersnek ez csupán a szezon első felében sikerült. A Rutgers támadóoldali gyengélkedéséhez szokott szurkolóknak az elmúlt két hétben el kellett viselni egy védelmi összeomlást is, semmi nem működik úgy Greg Schiano csapatánál, ahogy kellene. A játékosok a jelek szerint nem tudtak megküzdeni Eric LeGrand tragédiájával sem, hiszen azóta hétről hétre romlik a teljesítményük, és öt mérkőzést veszítettek sorozatban. A West Virginiának kedvez szinte minden. Két dologra kell ügyelniük, hogy ne bízzák el magukat a Backyard Brawl nagy győzelme után, és hogy ne adjanak el annyi labdát, amennyit a UConn ellen pár hete sikerült. Ha megnyerik a mérkőzést, este szurkolhatnak a szurkolók és játékosok is a USF-nek.

Kezdési időpontok és tippek:

december 4. szombat
18:00 Cincinnati-Pittsburgh (17-27)
18:00 West Virginia-Rutgers (30-7)

december 5. vasárnap
02:00 South Florida-Connecticut (13-20)

Szabadnapos: Louisville, Syracuse

Gaál Sándor (gsn)