Buffalo - New York Jets összefoglaló

Buffalo Bills 17-14 New York Jets
Írta: Fekete Tamás (fetomy)


Izgalmas csatát ígért a két "kis" csapat mérkőzése. A Jets a New England és a Baltimore elleni veresége mellett egy győzelemmel is rendelkezett, melyet a Miami legyőzésével szerzett, míg a Bills nyeretlenül várta a találkozót, hiszen a Broncos elleni hihetetlenül izgalmas meccsen történt vereséget két sima követte a Pittsburgh és a Patriots ellen. A hazaiak dolgát nehezítette több kulcsjátékos sérülése. A védelemből Ko Simpsn és Paul Posluszny fájhat a leginkább, míg a támadóalakzatból J.P. Losman volt az, aki nem tudta vállalni a játékot, így Trent Edwrds-nak kellett helytállnia.

Az első két játékrész a védelmek csatája volt. A driveok végén rendre punt következett. Csak a Bills játékosai tudtak pontszerzés közelébe férkőzni, azonban előbb egy fumble, majd később egy interception miatt kellett lemondaniuk a pontokról. A második negyed végén aztán már a Zöld-Fehérek kerültek a Buffalo kapujának közelébe, Pennington még egy fake spike-ot is bemutatott, aminek köszönhetően 1 másodperccel a félidő vége előtt a hazaiak 19 yardosáról rúghattak Field Goal-t. Mike Nugent azonban a kapufára rúgta a labdát, így 0-0-ával fordulhattak a csapatok. A második félidőben aztán már pontokat is láthattak a Ralph Wilson Stadionba kilátogató nézők. Marshawn Lynch-nek köszönhetően vezetést szereztek a vörös-kékek. Az újonc RB egyszerűen hihetetlen testi erővel rendelkezik, amit ez esetben is bizonyított, hiszen TD-jéhez vezető utolsó 1-2 yardot már több védővel szembenállva tette meg. Pár perccel később Laveranues Coles fantasztikus elkapásával egyenlített a Jets. Az utolsó negyedben 10 ponttal lépett el a Bills, Ryan Lindell Field Goal-jának, majd Trent Edwards passzának köszönhetően. A 10 pontos előny megszerzésében nagy szerepe volt Jabari Greer-nek, aki előbb Kowalewski-t állította meg 1 yardos elkapása után, majd rögtön a második play-ben lekapta Pennington passzát, így szinte rögtön visszakapták a labdát. A következő Jets drive végén Washington futott be a hazaiak endzone-jába, 3 pontra csökkentve hátrányukat. A következő Bills drive Moorman rúgásával ért véget, aminek köszönhetően a saját 26 yardosáról kezdhetett a vendég alakulat, 1:43-el a vége előtt. Pennington szép és gyorsa passzainak köszönhetően 11 másodperccel a meccs lefújása előtt a Buffalo 39-eséről készülhettek támadni. A Bills rajongók már lélekben készültek a hosszabbításra, illetve vereségre, hiszen már a Broncos ellen is hihetetlen izgalmas, szinte utolsó utáni Field Goal-al kaptak ki. Chad Pennington oldalpasszát azonban Terrence McGee kapta el, melynek köszönhetően a Buffalo megszerezte idei első győzelmét, a Jets pedig harmadik vereségét.

Mindkét csapatra igen nehéz mérkőzés vár, hiszen a Jets városi rangadót játszik a Giants-el, a Bills pedig az eddig szárnyaló Cowboys-t fogadja. Leírni azonban egyiküket sem szabad. A Giants is kapott már ki idén, valamint mégiscsak egy városi rangadóról van szó, ami plusz erőt adhat a Jets-nek. A Bills sem esélytelen, hiszen a Patriots ellen is volt esélyük, míg ki nem esett a védelemből Posluszny. Ha az ő hiányát meg tudják oldani, az ellenfelek tarthatnak a buffaloiaktól, hiszen a támadóalakzatban a két újonc nagyszerűen játszik.

A meccs embere: Trent Edwards (QB - Buffalo Bills) és Marshawn Lynch (RB - Buffalo Bills) igazi kulcsembereivé váltak csapatuknak. Lynch nem hoz 150 yardokat, de elvégzi a dolgát. A gólvonal közelében egyszerűen életveszély. Még a New England sem tudta megállítani. Csodálatra méltő testtel rendelkezik, hiszen rendre még több védőnek nekifeszülve is képes yardokat megtenni. Edwards 1973 óta az első QB, aki első, kezdőként vívott mérkőzésén győzelemre vezette a csapatot. Végig jól játszott, és döntéseire sem lehet panasz. Ha ezt a teljestményt hozza továbbra is, akkor hatalmas csata lehet majd a kezdő QB posztért Losman-el.

Pontszerzések:
1. negyed:
Nem volt.
2. negyed:
Nem volt.
3. negyed:
06:44. Marshawn Lynch (10 yardos futás. Sikeres XP) 7-0
02:13. Laveranues Coles (5 yardos passz, Chad Pennington. Sikeres XP) 7-7
4. negyed:
10:49. Rian Lindell (46 yardos Field Goal) 10-7
06:56. Michael Gaines (1 yardos passz, Trent Edwards. Sikeres XP) 17-7
03:02. Leon Washington (8 yardos futás. Sikeres XP) 17-14

Fontosabb statisztikák: