Carolina-New Orleans Összefoglaló

Carolina Panthers 16 - 13 New Orleans Saints

Írta: Kocsis Gábor (gabokocka) 


Gyakorlatilag az életben maradásért küzdött a New Orleans ezen a hétvégén, hiszen három vereség után egyértelműen győzelmi kényszerben fogadták az egyik legnagyobb riválisukat, a Carolina Panthers csapatát. A pihenő után (bye weekes volt a Saints a múlt héten) jól kezdett a hazai védelem, egyből puntra kényszerítették a David Carr által irányított támadóegységet. Brees azonban nem talált még tavalyi önmagára, egy interception után a Panthers került jó helyzetbe, Kasay mezőnygólja után pedig 3-0-ra vezetést is szereztek. Brees összekapta magát, egy szép támadást vezetett amelynek a végén azonban nem sikerült feltenni az i-re a pontot, maradt Mare mezőnygólja és a 3-3-as döntetlen. A Carolina következő drive-ja elég rövidre sikeredett, ráadásul egy sack során Carr meg is sérült, kérdésesnek tűnt számára a folytatás. Matt Moore került a figyelem középpontjába, rövid ideje volt végiggondolni, hogy mit is csináljon majd ha a pályára lép, mert a Saints is hamar puntolt és máris ott állt Justin Hartwig mögött a játéktéren. Nem játszott megilletődötten, rögtön egy hosszú passzt eresztett el, amit Keary Colbert halászott le a levegőből. A Panthers újabb mezőnygólt rúghatott, amit Kasay sikeresen végrehajtott, így visszavették a vezetést. Következett ismét a New Orleans, Brees vezetésével több, mint 10 percig támadtak, azonban megint nem sikerült touchdownt elérni, Mare csak egyenlíteni tudott. Ez után érdemleges dolog már nem történt az első félidőben, azon kívül, hogy kiderült, David Carr visszatérhet. 6-6-os állásnál vonultak pihenőre a felek. A második félidőben a Saints-nek elég volt 3 perc ahhoz, amire az első félidőben 30 perc nem, touchdownt szereztek. Kulcsfontosságó játék volt, amikor Henderson kapott el egy nagyszerű passzt, a támadás végén pedig Karney 2 yardos futásával alakult 13-6-ra az eredmény. A Panthers támadójátéka nem igazán klappolt, nem tudtak mit kezdeni a Saints védekezésével, ami az eddigi meccseket tekintve azért meglepetésnek mondható. A harmadik negyed végén a hazaiak ismét egy gigantikus méretű drive vezetésébe kezdtek, kétszer is 4. kísérletre sikerült first downt elérniük (egyszer a punter, Weatherford fake punt futása után). Azonban ez a támadás rosszabbul végződött, mint az első félidei 10 perces drive, mert Mare mezőnygól kísérletét Peppers blokkolta, gyakorlatilag a semmiből jött vissza a meccsbe a Panthers. Carr megemberelte magát, Steve Smith és Keary Colbert segítségével sikerült kiegyenlíteni, az utolsó passzt szokás szerint Smitty jegyezte, ötödik touchdownját szerezve ebben a szezonban. Innentől kezdve kezdődött az őrület. Brees passzát Henderson ejtette Harris kezébe, interception! Nyerő helyzetben voltak a vendégek, tíz yardra kerültek egy biztos mezőnygól kísérlettől. Carr azonban hibázott Fauriánnak szánt passza magas lett, McKenzie szerezte meg ezzel pedig fordult a kocka. Mare rúghatott 54 yardról, miután a Panthers védelme megállította a Saints támadóit. A kísérlet rossz volt, a saját 45 yardjáról indulhatott a vendég gárda 2 perccel a meccs előtt. Carr ezúttal a biztonságra törekedett, Foster futásaival és rövid passzokkal operáltak. Smith elkapása és az elkapás után megtett öt yardja után 52 yardról próbálkozhatott Kasay. Bizonyította, hogy nem véletlenül egyik legjobb rúgója a ligának, nem remegett meg a lába, 16-13-ra nyertek a Párducok.

A Saints (0-4) szezonjának gyakorlatilag lőttek, innen aligha támadnak fel. A Panthers (3-2) bár holtversenyben vezeti a csoportját, nagyon nehéz helyzetben van Delhomme sérülése miatt.  

A meccs embere: John Kasay (K - Carolina Panthers) háromból három, egy rúgónál nincs ennél fontosabb adat, pályafutás 11. győzelmet jelentő mezőnygóljával pedig nagyon fontos sikerhez juttatta csapatát.

Pontszerzések:
1. negyed
08:11 John Kasay (23 yardos Field Goal) 3-0
03:27 Olindo Mare (25 yardos Field Goal) 3-3
2. negyed
11:22 John Kasay (35 yardos Field Goal) 6-3
01:02 Olindo Mare (28 yardos Field Goal) 6-6
3. negyed
12:18 Mike Karney (2 yardos futás. Sikeres XP) 6-13
4. negyed
03:53 Steve Smith (17 yardos elkapás, David Carr. Sikeres XP) 13-13
00:00 John Kasay (52 yardos Field Goal) 16-13

Fontosabb statisztikák: