Dallas-Minnesota Összefoglaló

Minnesota Vikings 14 – 24 Dallas Cowboys

Írta: Szilágyi Szabolcs (Brady)

A vikingek a Dallas otthonába utaztak vasárnap. A Minnesota-nak fontos lett volna a győzelem, hogy elmozduljon csoportja utolsó helyéről, ehhez az idén elég erősre sikeredett Cowboys-ot kellet volna legyőzniük idegenben. Az elején nagyon beindult a Dallas-i gépezet, Tony Romo megtalálta Terrell Owens-t a viking védők mögött az endzone-ban, 0-7. A vikingeket nem olyan fából faragták, akik feltartott kézzel néznék, hogy elverik őket, be is vetették az egyik legjobb fegyverüket, Adrian Peterson-t az újonc futott, aki áthámozva magát a Dallas-i védelmen 20 yardos futásával még a negyed vége előtt kiegyenlített. A második negyed a védelmeké volt, méghozzá a Minnesota védelmemé, Tony Romo ismét Owens-t találta meg a passzával, de Owens, Antoine Winfield-el való ütközése során kiejtette a labdát, amit Ben Leber kaparintott meg, majd mikor már majdnem földre vitték okosan egy oldalpasszal továbbította a labdát Cedric Griffin-nek, aki előtt tiszta volt az út a célterületig és megszerezte csapatának az áhított vezetést a félidő vége előtt. A második félidőre mintha az öltözőben maradt volna a vikingek offense-e és defense-e is. A Cowboys Marion Barber 1yardos TD futása révén kiegyenlített. A Minnesota FG távolságig tudott csak eljutni, de ott is rosszul sültek el a dolgok. Ryan Longwell rúgását blokkolták és Pat Watkins vissza is futott vele,14-21. A Vikings-t újabb balszerencse érte, amikor Adrian Peterson kezéből kiütötték a labdát és a Dallas újra jó pozícióból jöhetett, de ebből már csak egy FG-ra jutotta. ami a végeredményt állította be, 14-24.

A Dallas győzelmével megőrizte a csoport elsőségét a Giants előtt, A Cowboys a következő héten pihen és készül a két hét múlva esedékes Eagles elleni mérkőzésükre. A Minnesota evvel a vereséggel nem tudott elmozdulni az NFC North utolsó helyéről. A vikingek jövő héten a hasonló eredménnyel álló Philadelphiát fogadják otthonukban.

A legjobb támadó játékos(ok): Terrell Owens (Cowboys - WR) és Marion Barber (Cowboys - RB) fontos yardokat és pontokat szereztek csapatuk végső győzeleméért. Owens 103yardot és 1TD-t, míg Barber 96yardot és 1TD-t szerezet a mérkőzésen.
 
A legjobb védő játékos(ok): Bradie James (Cowboys - LB) nagyon odafigyelt futásokra (6T, 3A) és Tarvaris Jackson alatt is meg rengette egyszer a főldet (1SCK).

Pontszerzések:
1.negyed
6:36 Terrell Owens (5 yardos passz, Tony Romo, Sikeres XP) 0-7
0:43 Adrian Peterson (20 yardos futás, Sikeres XP) 7-7
2.negyed:
1:39 Cedric Griffin (50 yardos fumble return. Sikeres XP) 14-7
3.negyed:
6:55 Marion Barber (1 yardos futás, Sikeres XP) 14-14
2:52 Pat Watkins (68 yardos return, Sikeres XP) 14-21
4.negyed:
10:34 Nick Folk (45 yardos Field Goal) 14-24

Fontosabb statisztikák: