Edzőtábor előzetes IV.

Sorozatunkban ezúttal az NFC keleti csoportján tekintünk végig. A fő pozícióharcokon kívül azokra a játékosokra is kitérünk, akikre kiváltképp figyelniük kell a szurkolóknak.

Dallas Cowboys



Roy Williams vs. Dez Bryant:
a legnagyobb hírverés e körül a párharc körül van, ha a Cowboys szóba kerül, nem véletlenül. Williams gigantikus fizetését eddig a legkevésbé sem szolgálta meg, az sem lett volna teljesen váratlan ha megszabadulnak tőle ebben az offseasonben, mert az szinte bizonyos volt hogy ilyen előnytelen szerződést senki sem vállal át a Dallastól. Végül a cutra nem került sor, viszont Dez Bryant személyében az idei draft class legjobb elkapója érkezett, és meglepő módon az idei elsőkörös újoncok közül elsőként írta alá a szerződését, ezzel is elhivatottságáról téve tanúbizonyságot. A Miles Austin mögötti helyért tehát nagy verseny lesz, Williams nem engedhet meg magának több a tavalyihoz hasonló gyenge évet, Bryantet pedig fűti a bizonyítási vágy...

Running back: a kezdő személye Marion Barber és Felix Jones között fog eldőlni. Egyelőre Jones tűnik esélyesebbnek, mindenki emlékszik még rá mit tett a csapatért a tavalyi szezonban. Barber nagyrészt sérülten küzdötte végig a 2009-es évadot, most viszont teljes erőben térhet vissza, súlyt is adott le, tehát készen áll arra hogy visszaállítsa 1-2 évvel ezelőtti renoméját. Mögöttük még ott van Tashard Choice is, aki egy sérülés esetén szintén nagy szerepet kaphat. Felettébb erős RB-gárda ez, “kellemes gond” ilyen párharcokat figyelni a training camp során.

Left tackle: Flozell Adams elköszöntével Doug Free és a Ramstől szerzett Alex Barron fog megküzdeni a vakoldali tackle pozícióért. Free felépítésében nem az a tipikus Cowboys-falember, korántsem olyan domináns a futójáték támogatásában mint Flozell Adams volt, viszont pass protectionben biztosabb mint Barron, akinek legnagyobb hátránya kétségkívül a rengeteg büntetés, amit okoz csapatának. Ebből a szempontból ő jobban hasonlít Adamsre, bár egy ilyen egyezésről azt hiszem szívesen lemondtak volna Dallasban. Barron előnye a fejlődési lehetősége, sokan reménykednek abban hogy a levegőváltozás jót tett neki és végre beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Free safety: Alan Ball és Michael Hamlin küzd meg ezért a helyért. Ball igazi ball-hawker safety, több érzéke van a labdák lehalászásához mint Hamlinnek, viszont mint tackler, korántsem olyan meggyőző mint riválisa, és a defense leghátsó embereként ez sem elhanyagolható szempont...

Dime cornerback: Mike Jenkins ésTerrence Newman mint kezdők, illetve Orlando Scandrick mint nickel helye viszonylag biztos, a dime corner helyért azonban nagy verseny alakulhat ki az újonc Jamar Wall és Bryan McCann, valamint a rutinos Cletis Gordon között. Wall mellett a fizikalitása, McCann mellett az atletizmusa és playmaker volta, Gordon mellett pedig a tapasztalata és visszahordói képességi szólnak. Az eddigi gyakorlatokon a hírek szerint McCann volt a legmeggyőzőbb.

David Buehler: tavaly gondban volt a Dallas kicker poszton, Folk és Suisham sem volt megoldás. Ezúttal a tavaly még csak kezdőrúgásokért felelős Buehler próbálhat szerencsét.

Helye: Alamodome / Marriott Residence Inn, San Antonio, TX, illetve Oxnard River Ridge, Oxnard, Cal.
Kezdete: július 24.


Philadelphia Eagles



Kevin Kolb
: 11 év után új irányítóval vág neki a szezonnak az Eagles, így érthető hogy hatalmas figyelem irányul Kolb felé. 3 évet töltött felkészüléssel, tanulással McNabb mögött, így minden oka megvan a Philadelphia szimpatizánsoknak az optimizmusra. Akik már látták az offseasonben játszani, kivétel nélkül pozitív dolgokról számoltak be, nagyon úgy néz ki hogy Kolb felnő a feladathoz.

Nate Allen: Marlin Jackson sérülésével a rookiera hatalmas felelősség hárul, hiszen kezdőként vághat neki majd az új szezonnak. A mini campek során elégedettek voltak vele az edzők, de én szemény szerint szkeptikus vagyok, ugyanis ha viszaemlékezünk tavaly szintén egy rookie-ra támaszkodott a csapat ezen a poszton Quintin Demps személyében, és nem sült el túl jól a dolog...

Linebacker: Stewart Bradley, az elsőszámú MLB egy teljes kihagyott év után tér vissza, a kérdés csak az, képes lesz-e hozni sérülés előtti formáját. A Lionstól szerzett Ernie Sims-hez is nagy reményt fűznek a csapatnál, a felszerelés nélküli edzéseken jól mozgott, jó játékára mint egy falat kenyérre lenne szüksége a defense-nek. A másik külső linebacker posztján a tavaly meglepetésszerűen berobbanó Moise Fokou lehet a befutó.

Cornerback: ezen a poszton beszélhetünk a legnagyobb position battle-ről. Asante Samuel helye megkérdőjelezhetetlen, de hogy Sheldon Brown távoztával a másik oldalon ki fog kezdeni, azt egyelőre homály fedi. A legnagyobb esélye talán Ellis Hobbsnak van, de szorosan ott van mögötte Joselio Hanson, az újonc Trevard Lindley, illetve a safety-cornerback hibrid Macho Harris is.

Defensive end: Trent Cole helye természetesen atombiztos, a másik oldalon már nem beszélhetünk ilyen állandóságról. Juqua Parkerre mint veteránra továbbra is számíthatnak Reidék, az újonc Brandon Graham érkezte azonban felforgathatja az állóvizet, könnyen elképzelhető hogy az edzőtáborban kezdő helyet vív ki magának. Mögötte nem szabad megfeledkezni a szintén rookie Daniel Te'o-Nesheimről és a Seattle-ből érkező Darryl Tappről sem.

Center: Jamaal Jackson továbbra sem hadra fogható, így Nick Cole-ra vár valószínűleg a helyettesítése. Ha ő nem válik be, akkor Mike McGlynn vagy A.Q. Shipley nyerhet játékidőt.

Helye: Lehigh University, Bethlehem, PA
Kezdete: július 29. (újoncoknak július 26.)


New York Giants



Perry Fewell: a friss defensive coordinatornak nincs egyszerű dolga, tavaly ugyanis a Lions és a Rams után a Giants kapta a legtöbb pontot az egész ligában. Az idei offseason (és a training camp is) tehát a defense-ről szól.

Osi Umenyiora: tavaly egyáltalán nem rettegte a liga Osi nevét, ennek ellenére a játékos nem éppen visszafogott, szerény nyilatkozataival tűnt ki az offseasonben. Érdekes lesz látni hogy Umenyiora végre a játékkal foglalkozik-e, vagy pedig továbbra is jártatja a száját. Ha az utóbbiról lesz szó, akkor ott van mögötte Mathias Kiwanuka, aki nem jönne zavarba ha kezdenie kéne.

Jason Pierre-Paul: a csapat elsőkörös választása egyfolytában téma szurkolók körében. Úgy tűnik első évében leginkább third downoknál lehet pályán az elképesztő fizikai adottságokkal rendelkező JPP.

Keith Bulluck: a középső linebacker posztján nagy lyuk tátongott eddig, úgy tűnt Jonathan Goffnak kell majd betöltenie ezt az űrt, de a napokban a csapat megszerezte a veterán Keith Bulluckot aki képes lehet arra hogy megoldja ezt a problémát. (bár kora miatt hosszútávon nyilván nem számíthatnak rá).

Matt Dodge: Jeff Feagles 22 év után leköszönt, most már a 7. körben húzott Dodge mellett van mentorként, a szurkolók izgulhatnak hogy Dodge-nak sikerül-e akár csak megközelítenie “mestere” karrierjét.

Safety: A nem kevés pénzért szerzett Antrel Rolle.kezdőhelye biztos, párja a tavalyi szezont szinte teljes egészében kihagyó Kenny Phillips lesz, aki elvileg már a training campre megfelelő állapotban lesz. Ha esetleg mégsem, akkor a Seattle-ből szalajtott Deon Grant léphet akcióba. Chad Jones sajnálatos balesete nagyon nem jött jól az egységnek (persze mikor jön jól egy ilyen eset...), ez a depth már korántsem olyan meggyőző.

Left tackle: ez a poszt a tavalyi draft második körében húzott William Beatty és a veterán David Diehl között fog eldőlni. Amennyiben Beatty kerül ki győztesen a harcból, Diehl visszamehet guardba (az eredeti posztjába). Ebben az esetben a vesztes Rich Seubert, a megbízható, rutinos guard lehet. Akármelyik verzió lép érvénybe, az kijelenthető hogy a támadófal megfelelőnek tűnik, véleményem szerint ezzel nem lesz különösebb gondja az Óriásoknak.

Running back: Brandon Jacobs kezdeni fog továbbra is, Ahmad Bradshaw pedig a műtéteknek köszönhetően újult erővel jelentkezhet játékra. Ami bizonytalan, az a harmadik futó személye, ez a hely a tavaly már kipróbált (bár túl sok sikerrel nem járó) Danny Ware és a másodéves Andre Brown között fog eldőlni.

Quarterback: Eli Manning mögött Rhett Bomar és Jim Sorgi küzdhet a backup posztért, a training camp és a preseason elég időt ad az edzői stábnak hogy eldöntsék ezt a kérdést.

Helye: University at Albany, Albany, NY
Kezdete: augusztus 1.


Washington Redskins



Donovan McNabb
: Jason Campbell után egyértelmű előrelépés, Shanahan rendszerében McNabb tündökölhet is akár. A teljesen újjáépített offensive line sok jót nem sugall, de McNabb Philadelphiában jópárszor megmutatta, hogy kivételes érzékkel bújik ki a legreménytelenebb helyzetekből is. Azt is megszokhatta már, hogy nincsenek igazán nagynevű elkapói, és szorgos iparosokkal kell működőképes passzjátékot bemutatnia.

Wide receiver: Santana Moss továbbra is number one elkapó, mögötte azonban nagy tülekedés alakulhat ki a másik kezdő helyért, leginkább Malcolm Kelly és Devin Thomas között. Szinte lehetetlen megmondani ki lesz a győztes, Kelly felépítése megfelelőbb, magasabb, és jobb kezei vannak mint Thomasnak, viszont Thomas-szal szemben nem használja ki eléggé a testét. Ha a camp alatt sikerülne némi önbizalmat szereznie, előnyben lehetne.

Linebacker: a 3-4es védelemben Brian Orakpo, London Fletcher és Rocky McIntosh személyében 3 linebacker már megvan, McIntosh esetében valószínűsíthető hogy az egyik ILB szerepét fogja betölteni, ezzel pedig az egyetlen üres hely az erős oldali LB lesz. Két játékos esélyes erre a helyre, Andre Carter és Lorenzo Alexander. Carter már korábban is játszott OLB-t, akkor kevés sikerrel, bár állítása szerint a mostani rendszer könnyebben tanulható. Alexander egy igazi mindenes, megfordult már mindkét falban, és a special teamben is, most pedig az edzők meglehetősen elégedettek az OLB-ként végzett munkájával...

Running back: Clinton Portis tavaly sérülés miatt idejekorán fejezte be a szezont, kérdés hogy vissza tud-e térni megfelelő formában. Larry Johnson lehet a kihívója, aki a minicampeken nagyszerűen helytállt. Portist mindenesetre nem lesz egyszerű kiszorítani, hiszen Shanahan érkeztével a szokásosnál sokkal komolyabban veszi a munkát, több mint 10 fontot leadott az offseasonben. Az viszont tény hogy az “elhasználtság” kezd meglátszani rajta, már tavaly sem volt az igazi a sebessége, így ha kiszorítani nem is, tehermentesíteni bizonyára tudja majd Johnson.

Helye: Redskins Park, Ashburn, VA
Kezdete: július 29.


Borsik Tamás (Tomeee)