Big 12
3 feliratkozó
több mint 13 éve
Shermant kitette a Texas A&M. Ment a mellébeszélés itt is, de meglepő lett volna, ha egy ilyen szezon után nem váltják le.
több mint 13 éve
Grat deny, szép ismertetô, bár szerintem sajnos ez lesz az utolsó border war, a két egyetem viszonya nagyon megromlott az utóbbi idôbenJJEttől tartok én is. Pedig azért 120 év történelmét (tekintsünk el az egy év kieséstől) csak így eldobni...
több mint 13 éve
Grat deny, szép ismertetô, bár szerintem sajnos ez lesz az utolsó border war, a két egyetem viszonya nagyon megromlott az utóbbi idôben

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
GSN beharangozójába nem fért bele a nagyon erős utolsó hét miatt a Border War, úgyhogy pár sor tőlem.Ezt a találkozót hagyományosan a Kansas Jayhawks vívja a Missouri Tigersszel, 1891. október 31. óta, azaz 120 éve. A rivalizálás a két egyetem között az a polgárháború előtt kezdődött még, majd az évszázad végétől sportban is vetekedni kezdtek. Ugyan 2004 óta a mérkőzés nem War már, hanem Border Showdown (09.11 óta nem szeretik az amerikaiak a két egyetem vezetője szerint a war szót), ennek ellenére rangjából semmit nem veszített. Az egyetemi sportok történetében ez a második legrégebb óta tartó rivalizálás, eddig 56 Missouri siker, 54 Kansas siker, valamint 9 döntetlen született, egy mérkőzés pedig az 1. világháború alatt elmaradt. A 119 meccsből sok volt emlékezetes momentum, de párat azért összeszedegettem én is külföldi források alapján:
- Az első találkozó, 1891. Haloween. 22-10-re nyert a Kansas.
- 1909-1910-es szezonban mindkettő csapat veretlen volt a meccs előtt (Mizzou 6 W, 1 T; Kansas 8W), a mérkőzést 12-6-ra nyerte meg a Tigers.
- 1911-ben a Missouri hazai pályán fogadta a Kansast (először a rivalizáció történetében) és ez lett az egyetemi sportok első Homecoming meccse! Az eredmény 3-3 lett.
- 2007 óta a mérkőzést Kansasben, az Arrowhead stadionban, a Kansas City Chiefs otthonában rendezik meg, hagyományosan teltház előtt. (Kívétel tavaly, a Kansas pocsék [és a Mizzou nagyszerű 😛] éve miatt közel 10ezer szabad hely volt a stadionban.)
- 2007. november 24-én mindkettő csapat a legjobbak között volt, a Kansas a 2., a Missouri a 3. helyen volt rangsorolva. Még a találkozó előtt az első LSU kikapott, így a győzelmével a Tigers (36-28) első helyen lett rangsorolva a BCS rangsorában. Fájdalom, hogy a Sooners a Big 12 döntőben jobbnak bizonyult.
- Az előbb említett meccsen több mint 80000 néző volt kint a helyszínen, mely a 2. legtöbb az Arrowhead történetében.
- A találkozó győztese az Indian War Drum trófeát birtokolhatta egy évig 1937-től. Érdekesség, hogy az 1980-as években egyszer eltűnt a trófea, majd Új Mexikóban élő indiánok készítettek egy újat. Később előkerült az eredeti, ami azóta a College Hall of Fameben van.
- 2007 óta a korábbi trófeát a Lamar Hunt tróea váltotta le, így emlékezve meg a Chiefs egykori tulajdonosa előtt, aki engedélyezte, hogy az Arrowheadbe kerüljön a Border War.
- A legemlékezetesebb mérkőzés az 1960-as meccs volt eddig. Ekkor a Tigers 9-0-ás mérleggel, első helyen rangsoroltként várta a meccset, köszönhetően a kemény védelmének (senkit nem engetek 9 meccs alatt kétszámjegyű szerzett pontig, 3-szor nulláztak is), valamint a támadóknál Mel Westnek és Norris Stevensonnak és a jól használt T-formációnak. A Jayhawks 6-2-es mérleggel várta a meccset, előtte a Syracuse ellen és az Iowa ellen kapott ki, mindkettő ellenfele a meccs előtt első helyen volt rangsorolva. Ezzel a Kansas lett az első csapat az NCAA történetében, aki egy év alatt 3-szor is a No.1 csapat ellen kényszerült játszani. A Kansas is védelméről volt nevezetesebb inkább, 9.1 pontot engedtek átlagosan, kétszer nulláztak. A meccset a Kansas kezdte jobban, kétszer is elég közel kerültek a Tigers gólvonaljához, de egyszer a Tigers 4. kísérletre mutatott be a saját gólvonalján sikeres védekezést, ezzel turnover on downs jött. Másodszor pedig közel 10 yardos sacket hozott össze a védelem a saját 12 yardosán ezzel mezőnygólra kényszerűt a Kansas, melyet elhibázott. A túloldalt a Tigers egyszer sem tudott félpályáig sem eljutni, sőt egészen a harmadik negyedig várni kellett az első first downra. A második first down pedig majd a negyedik negyedben jött. De a kettő között előbb a Jayhawks összehozott egy sikeres mezőnygólt, illetve egy fumblet összeszedve, majd egy jó passzt adva touchdownt is elértek. Ezután újabb gyors stop következett a KU védelemtől, majd teljesen demoralizálták a Mizzou védelmét, 13 játékon keresztül 69 yardot hoztak ellenük, és a drive végén egy 2 yardos futásnak köszönhetően a szezon során először engedett 10 pontnál többet a Tigers. Ezután végre a Tigers is pontokat szerzett, alig 5 perccel a vége előtt 17-7-re jöttek fel. Ezután sikerült is megfogni a Kansast, majd újabb igéretes támadás jött, melynek a végén egy mélységi passzal próbálkozott a Tigers. Ez azonban kipattant az elkapó mellkasáról, amit a levegőben összeszedett egy Kansas játékos és egészen a Tigers térfeléig vitte vissza. 1 perc volt hátra, de a Jayhawks nem futott, inkább passzolt és újabb TD-t szerzett. A következő meccsén a Kansas újra nyert, ezzel a Big 8 konferencia győztese lett. Egészen 1 hétig, mert az NCAA ezután elvette tőlük és a második Missouri kapta a díjat. Az ok: szabálytalanul csábították el a TCU-val már megegyező Bert Coent (aki a meccsen 2 TD-t szerzett, egyet futva, egyet elkapva, összesen 69 yardig jutott), köszönhetően Bud Adamsnek. Coen tagadott, a KU tagadott, Adams tagadott, de a liga döntött. 2007-ben aztán Coen beismerte, valóban Adams nem éppen legaálisan győzte meg a Kansas mellett. Ennek ellenére hivatalosan sose ismerte el magát a Missouri a Big 8 győzteseként ebben az évben, ahogy fogalmaztak, kikaptak az elsőtől. Külön pikantérai még, hogy a veresége miatt a MU lecsúszott a No.1 helyről, amit a Minnesota Grophers kapott meg, a botrány után pedig már késő lett volna módosítani. A Tigers ugyan utolsó meccsén nyert az Orange Bowlon a Navy ellen, de valójában legalább a Rose Bowlon kellett volna szerepelni, ahol a Minnesota kikapott.
- A legnagyobb Jayhawks siker 32-0 1930-ból
- A legnagyobb Mizzou siker 48-0 1969, 1978, 1979, 1986-ból.
- Jelenleg 2 Mizzou win a sorozat.
- A Border War nem csak focira vonatkozik, de ez az igazi része. Kosárban pl. egyértelmű a Jayhawks előnye (171-94), de röplabdában a MU a sokkal jobb, vagy baseballban is.
Még egy fontos információ a végére, a mérkőzés holnap, azaz szombaton 21:30-kor kezdődik magyar idő szerint az Arrowhead stadionból. Az esélyesebb a Tigers, de ez az a meccs, ahol bármi megtörténhen. (Akit érdekelnek azért az idei csapatok, itt olvashatja.
Ajánlom mindenkinek, hosszú ideig lehet most nem lesz Border War, bár lehet a konferencia váltás miatt ez lesz az egyik non-konferencia meccse a két csapatnak. De azért nem ugyanaz lesz a szezon elején egy ilyen meccs, mint ilyenkor az utolsó fordulóban.
több mint 13 éve
Béczkó
1 264
Elhiszem, eddig nem láttam Aggies meccset. Statisztikát nézegettem meccsről meccsre, és ott mindig azt láttam, hogy Tannehill csak úgy szórja a touchdownt. Idén jó sok INT dobott már.
több mint 13 éve
Azért az nem semmi, hogy a Texas A&M elég jól kezdte a meccset, de a meccs közepe táján teljesen elfogyott a csapat.BéczkóMegszokott jelenség.
több mint 13 éve
Béczkó
1 264
Elég fura volt ez a tegnapi meccs. Még ennyi eladott labdát 😀. Azért az nem semmi, hogy a Texas A&M elég jól kezdte a meccset, de a meccs közepe táján teljesen elfogyott a csapat. Tannehill is érdekes, most nagyon pocsékul játszott. Harris, ha jól emlékszek ő volt, eléggé ordibált a saját edzőjével. A Longhorns első touchdown játéka elég szép volt, és ötletes. Én azt hittem az Aggies jobb.
több mint 13 éve
gsn
3 548
Életem legcsodásabb Lone Star Showdownján vagyok túl 😊 😊, ez a csapat Harsinnal és Diazzal 5 éven belül nemzeti bajnok lesz.Nem rajtuk múlik a rivalizálás folytatása, a Texas mondott nemet nekik.
Ha a Ganajtúrók egy ilyen pofon után nem térnek vissza a rivalizáláshoz, hanem elkullognak Délkeletre, azt az átkot mondom rájuk, hogy 100 évig ne nyerjenek SEC-bajnoki címet. Az unokáim a síromnál majd belesuttogják a földbe, hogy bejött-e.Dzsokijuing
Texas A&M athletic director Bill Byrne reached out to his counterpart at the state capitol on Friday afternoon regarding the continuation of the Texas-Texas A&M rivalry after the Aggies make their 2012 move to the SEC and was told that the Longhorns have no room on their non-conference schedule to play the Aggies at least through 2018.
Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
Életem legcsodásabb Lone Star Showdownján vagyok túl 😊 😊, ez a csapat Harsinnal és Diazzal 5 éven belül nemzeti bajnok lesz.Ha a Ganajtúrók egy ilyen pofon után nem térnek vissza a rivalizáláshoz, hanem elkullognak Délkeletre, azt az átkot mondom rájuk, hogy 100 évig ne nyerjenek SEC-bajnoki címet. Az unokáim a síromnál majd belesuttogják a földbe, hogy bejött-e.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Egyébként most láttam az espn-es összefoglalóban, h az a meccsvégi rúgás hogy maradt ki. OMG.Robillumafölé ment 😀
csípte a pózna végén lévő zászlót 😀

több mint 13 éve
Ráadásul Senior Day-en aratták a bowl-részvételt érő győzelmet.
több mint 13 éve
Az Iowa State egyébként először nyert az AP-listán top 6-ban rangsorolt csapat ellen, eddig 0-56-2-es mérleget tudtak felmutatni.vassadiVolt is buli a meccs után 😊 .
Öltöző:
http://www.cyclones.com/mediaPortal/player.dbml?catid=907&id=815120
Pálya:
http://www.cyclones.com/mediaPortal/player.dbml?catid=1005&id=815024
Egyébként most láttam az espn-es összefoglalóban, h az a meccsvégi rúgás hogy maradt ki. OMG.

If you are looking for the identity of the Steelers franchise in 2013, just stop it.
- 2013 Pittsburgh Steelers running game: 86,4 yard/game, 27th in the league (3,5 y/c, 29th).
- 2013, Steelers@Patriots 31-55, 610 total yards by the Patriots. More points and more yards than any team ever had amassed against a Steelers franchise in business now for 81 NFL seasons.
- The Steelers' run defense allowed 115,6 yards per game (4,3 y/c) in 2013.
WAKE UP TOMLIN!
több mint 13 éve
hagyjad már, 6'1 és 190 font a manus 😀HöriHa nem jön be, marad a Denard Robinson - Taylor Martinez vonal.
Az Iowa State egyébként először nyert az AP-listán top 6-ban rangsorolt csapat ellen, eddig 0-56-2-es mérleget tudtak felmutatni.
több mint 13 éve
Érdemes figyelni az Iowa State redshirt freshman QB-jára, Jared Barnettre; ő lehet a Tebow-Klein-féle sorban a következő.vassadihagyjad már, 6'1 és 190 font a manus 😀

több mint 13 éve
Érdemes figyelni az Iowa State redshirt freshman QB-jára, Jared Barnettre; ő lehet a Tebow-Klein-féle sorban a következő.
több mint 13 éve
pillanatnyilag most az a helyzet, hogy a West Virginia VAGY a Louisville megy a Big XII-beJJA WVU a befutó.
több mint 13 éve
pillanatnyilag most az a helyzet, hogy a West Virginia VAGY a Louisville megy a Big XII-bea konf vezetoinek is lenne egy kis esze, nem 10, hanem 12 tagra koncentralnanak

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Big 12 legokosabb sportprogramja a Mizzou, 81% diplomázik le az itteni sportösztöndíjasok közül, ez a legmagasabb arány a konferenciában.DenyAzért ez egy komoly érv az SEC-átlépés ELLEN 😀
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Big 12 legokosabb sportprogramja a Mizzou, 81% diplomázik le az itteni sportösztöndíjasok közül, ez a legmagasabb arány a konferenciában.DenyMár csak azért a médiacirkuszért kiszabnám a Mizzoura a death penaltyt, amit az elmúlt hetekben kavartak. 😛
több mint 13 éve
Big 12 legokosabb sportprogramja a Mizzou, 81% diplomázik le az itteni sportösztöndíjasok közül, ez a legmagasabb arány a konferenciában.
több mint 13 éve
The Big 12 has told West Virginia it will be accepted into the conference pending formal approval, which could happen as soon as later Tuesday, a Big 12 source said. West Virginia will be accepted into the conference as a replacement for Missouri, which the conference believes is departing for the SEC. However, according to the source, West Virginia's acceptance into the Big 12 is not contingent on Missouri leaving.vassadidurva, remelem megy hamarosan a Louisville, es talan a Boise State is

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
The Big 12 has told West Virginia it will be accepted into the conference pending formal approval, which could happen as soon as later Tuesday, a Big 12 source said. West Virginia will be accepted into the conference as a replacement for Missouri, which the conference believes is departing for the SEC. However, according to the source, West Virginia's acceptance into the Big 12 is not contingent on Missouri leaving.
több mint 13 éve
Ami durvább, az az Oklahoma State 4. helye. Ha kihúzzák a Bedlamig veretlenül és ott is nyernek, nagydöntőt játszanak....és a Kansas State még mindig őrzi veretlenségét. 😊DoM11. hely a BCS rangsorban. 😊vassadi
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)