Alabama Crimson Tide
7 feliratkozó
több mint 12 éve
Ádi! remek beszámolót írtál, gratulálok!
több mint 12 éve
Holnap megmérkőzünk a nagy rivális Auburnnel, jön a 2013-as Iron Bowl.
Sokan mondják, hogy az idei meccs kiemelt helyet foglal el az utóbbi évek, évtized(ek) Alabama-Auburn párharcainak sorában, de talán az egész rivalizálás történetében is. Minek is köszönhető ez?
Leginkább annak, hogy az SEC-döntő létrehozása (1992) óta most először fordul elő, hogy ki-ki meccset vív egymással a két csapat a nyugati csoport első helyéért, azaz hogy a játékhét minden más eredményétől függetlenül az Iron Bowl nyertese megy a fináléba. A két gárda által eddig lejátszott 77 mérkőzés közül csak hat volt olyan, amelyet az Alabama és az Auburn is top 10-es csapatként várt, arra pedig még nem volt példa, hogy mindkét együttest top 4-ben rangsorolták közvetlenül az Iron Bowl előtt (no. 3 vs. no. 5 volt az eddigi úgymond legrangosabb összecsapás még ’71-ben). Mellesleg nem csak mi pályázunk a nagydöntőre, és az Auburn számára sem puszta kárörömöt jelentene, ha megfosztanának minket ettől a lehetőségtől, hanem egy győzelemmel még nekik is esélyük lehet a National Championship Game-re.
Egy kicsit az idei Auburnről és arról, hogy mivel is nézünk szembe ezen a meccsen:
Nem túl gyakori jelenség, hogy egy 3-9-es mérlegű, 8-ból 8 konfmeccset bukó csapat a következő szezonban 10 győzelmet ér el, és lehet ez még több is a Tigers esetében (utoljára az 1975/76-os Kentucky tudta azt megcsinálni, hogy előbb nyeretlen maradt a főcsoportban, majd a rá következő évben SEC-bajnok lett).
Ennek a pálfordulásnak az első számú letéteményese egyértelműen Gus Malzahn, aki 2009 és 2011 között már dolgozott a csapatnál támadókoordinátorként, ezt követően tett egy egyéves kitérőt az Arkansas State-nél, ahol Sun Belt bajnoki címig vezette a Red Wolvest, majd Gene Chizik eltávolítása után örömmel tért vissza immár főedzőként Auburnbe, ahol óriási tisztelet övezi (egy ilyen szezon után meg pláne, függetlenül attól, miként alakul az Iron Bowl).

Malzahn Auburnben működtetett offense-ének két legfőbb jellegzetessége az up-tempo / no-huddle, illetve hogy a támadószisztéma erőteljesen futásorientált - nem nagyon törődnek olyan dolgokkal, mint a kiegyensúlyozott playhívás; ha úgy adódik, 7 passzkísérlettel is lehozzák a meccseket (vs. Tennessee). A mérkőzésenkénti 320.3 futott yardos átlag a második legjobb mutató az egész FBS-ben, míg a 179.6 passzolt yardos átlag mindössze a 103. helyre elegendő; igaz, mindössze hét olyan csapat van, amelyik kevesebb passzal próbálkozott, mint a tigrisek. Lehet tehát egydimenziósnak titulálni a Tigers offense-t, de tény, hogy azzal az egy dimenzióval is igencsak hatékony az auburni támadóegység.
A junior college-ból transzferelő kezdő irányító, Nick Marshall is inkább a földön veszélyeztet, 10 meccs alatt 823 futott yardot és 9 touchdownt hozott össze, főként az Auburn playbookjának integráns részét képező read-option játékoknak köszönhetően. A Tigersnél az úgymond hagyományos futójáték is rendkívül hatékonyan működik: Tre Mason már tavaly, a Scot Loeffler-féle teljesen életképtelen offense-ben is összehozott egy 1000+ yardos szezont, de Malzahn rendszerében - melybe eredetileg is recruitolták - él igazán, eddig 1153 yard és 17(!) touchdown fűződik a nevéhez. Mason igazi all-down back, belső és külső futásoknál egyformán eredményes, mögötte Corey Grant és Cameron Artis-Payne áll rendelkezésre change-of-pace opcióként, Jay Prosch személyében pedig egy NFL-kompatibilis fullbacket (H-backet) is bevethetnek. A skill playerek mellett az OL-től is megfelelő támogatást kap a futójáték; a támadófalból a másodéves vakoldali tackle, Greg Robinson és a végzős center, Reese Dismukes kimondottan jó játékosnak számít SEC-viszonylatban is.
A VT-s Trey Edmunds nyitó fordulóbeli, 77 yardos touchdownját leszámítva gyakorlatilag még csak kisebb megingása sem volt a futás elleni védelmünknek, de az Auburnéhez hasonló futójátékkal még nem kerültünk szembe idén. A hagyományos futójáték limitálása ígérkezik könnyebbnek (vagy kevésbé nehéznek); az igazán húzós feladat a zone read levédekezése, melyet a tradicionális 2 backes felállásoktól kezdve a Diamond formationön át a four-wide setig mindenféle formációból futtatnak a tigrisek támadói, a snap előtt rengeteg motionnel, melyek olykor csak a védők összezavarását szolgálják, a zone readet gyakran package-elik például (fake) screenekkel, stb. Fel van adva tehát a lecke a stábnak.
A DL-ben adott a Stinson-Pagan-Robinson-Ivory-Lake rotáció, ahogy az LB-sor belsejében Mosley és DePriest, egyiküket akár spy-ként is rá lehet állítani Marshallra, OLB-ben pedig Hubbard mellett valószínűleg most is többnyire Devall lesz a pályán, aki robbanékonyabb, atletikusabb játékos, mint Dickson. A safety-ktől is nagy szükség lesz a megfelelő run supportra, de Clinton-Dixről tudjuk, hogy elit a posztján, és szerencsére Landon Collins kezdőként való szerepeltetése is csak leadership szempontjából jelent visszalépést Sunserihez képest - ami engem illet, minden várakozásomat felülmúlta az egykori ötcsillagos recruit alapemberként nyújtott teljesítménye.
WR fronton az Auburnnél Sammie Coates egyértelmű első számú receiver, igazi big play threat, elkapásonként 22.9 yardot átlagol. Belue-nak és Cyrus Jonesnak nagyon résen kell lennie. Coates mellett Quan Bray-nek is megvan a sebessége ahhoz, hogy hosszú passzokat lehessen rá hívni; Ricardo Louis - akinek a georgiai védők a game-winning TD-t ajándékozták - is kezdi kibontakoztatni playmaker képességeit, a Dawgs ellen közel 200 total yardot szorgoskodott össze; illetve tight end poszton C.J. Uzomah az első számú opció, aki inkább WR-TE hibrid. Malzahn a kötelező blokkoláson túl is szereti bevonni az elkapókat a futójátékba, rendszeresen előkerül egy-egy end around, reverse, jet sweep, többnyire Louisra játszva ezeket.

A Tigers védőkoordinátora Ellis Johnson, aki tavaly a Southern Miss vezetőedzőjeként nagyot bukott a 0-12-es szezonnal (más kérdés, hogy a Golden Eagles idén is nyeretlen), előtte viszont elit védelmet épített fel a South Carolinánál, illetve ’97 és 2000 között nálunk is dolgozott DC-ként. Auburnben tipikus bend-but-don’t-break védelem működik: yardokat bőséggel engednek, a red zone defense-ük viszont az egyik legjobb az SEC-ben. Johnson alap formációként a 4-2-5-öt preferálja, ahol az egyik játékos kvázi safety-linebacker kombó. Kezdetnek ez nem rossz a 12/22 personnel ellen, melyre a power running game-ünk épül, de ugyanitt a hiperatletikus Howard igazi matchup rémálom passzjátéknál a szokványos linebackerek és safety-k számára, valamint Yeldon és Drake (főleg utóbbi) az OT-ken kívüli futásokkal is állandó fenyegetést jelent - jól jön tehát a tigriseknek egy ilyen hibrid játékos és az általa biztosított extra sebesség a pályán.
Nem hiszem, hogy Nussmeier túl sokat variálna, az egyszerű ground-and-poundot kell erőltetni (már csak azért is, hogy minél tovább pályán kívül tartsuk Marshallt és társait), abból play-action, és amikor már kellően berendezkedett a futás megállítására az Auburn, akkor egy-két deep pass Coopernek, Bellnek, vagy White-nak. A Tigers sokat javult run defense terén, egész jól megfogták a földön például a Texas A&M-et, a Georgiát és az Ole Misst is, de olyan futásblokkolással, amilyenre a mi támadófalunk képes, működnie kell a ground-and-poundnak.
McCarron megvédése már egy fokkal nehezebb lesz, Dee Ford igen korrekt pass rusherré érett végzős évére, eddig 8 sacket gyűjtött be úgy, hogy az első két meccsen egyáltalán nem játszott, illetve rajta kívül DE poszton LaDarius Owens és a true freshman Carl Lawson sem ügyetlen passzsiettető. Belül Gabe Wright és Nosa Eguae a két alapember; maradjunk annyiban, hogy egyikük sem lefelé húzza a védőfal minőségét. A Miss State ellen főként az interior line-nak voltak gondjai pass protectionben, és a Tigers kezdő DT-párosa is okozhat még kellemetlen pillanatokat Steenéknek. A kezdő center, Ryan Kelly kisebb térdsérülés miatt game-time decision státuszban van; nyilván fontos lenne, hogy pályára tudjon lépni, de Chad Lindsay gond nélkül pótolta azon a három meccsen, amit korábban ki kellett hagynia Kelly-nek.
Az Auburnnél a két klasszikus linebacker, Jake Holland (Mike) és Cassanova McKinzy (Will) is megbízható játékos, illetve a rotáció miatt ugyancsak jelentős játékidőt kapó Kris Frost pályára lépése sem jelent minőségbeli visszaesést. A már említett hibrid („Star”) szerepkört Robenson Therezie tölti be; vele kapcsolatban a kérdés az, hogy base-ben mennyire hagyja őt a pályán Johnson, mivel ő azért inkább safety, mint linebacker, és ha bent van Power O ellen is, akkor tudatosan lehet rá játszani futójátéknál, ez pedig elég kedvező mismatch számunkra. A secondary-ből az első számú corner, Chris Davis emelhető ki, a többiek inkább csak jó iparosok, ráadásul az egyik kezdő safety, Joshua Holsey térdsérülés miatt októberben kidőlt a sorból.

Az ST mindkét oldalon elit. Nálunk adott Christion Jones, aki az ország egyik legjobb returnere, míg az Auburnnél Tre Mason és Corey Grant a kickoffokat, Chris Davis a puntokat hordja vissza nagyon jó átlaggal. Az FBS összes csapata közül a Tigers engedte a legkevesebb punt returnt, szám szerint négyet (Steven Clark a punter), miközben nálunk Mandell idén végképp az NCAA legjobb punterei közé emelkedett. Net puntingban országos elsők vagyunk 42.03 yardos átlaggal, az Auburn hatodik. Cody Parkey rutinos, megbízható kicker, az SEC egyik legjobbja, kickoffoknál jegyzett 57 touchbackje például a legtöbb az FBS-ben. Mi is elégedettek lehetünk Fosterrel, eddig csak egy field goal kísérletet rontott, bár különösebb nyomás egyik próbálkozásnál sem nehezedett rá.
Malzahn szerintem rögtön a meccs elején megpróbál egy váratlan húzással nagy játékot, TD-t elérni (legyen az egy trükkös játék, vagy csak szimplán egy - play action utáni - hosszú passz az egyik elkapónak, kihasználva, ha adott esetben man-to-man védekeznek rajtuk a cornerek safety help nélkül, vagy bármi más), amivel azonnal momentumhoz juthatnának a bizonyára egyébként is extramotivált tigrisek, akik ráadásul hazai közönség előtt játszanak. Ugyanakkor bármekkora mágus is Malzahn, és nyilván kell is egy ilyen meccsen, hogy az edzők valamilyen szinten megtörjék a playcalling tendenciáit, de azt nem hiszem, hogy a mérkőzés folyamán gyökeresen eltérne az eddigi taktikától, felfogástól, és kis túlzással egy csapásra pass heavy módba kapcsolna az auburni támadógépezet. Egy ilyen mértékben a futójátékra alapozó offense ellen adja magát prioritásként, hogy kényszerítsük őket passzokra, de azt azért tudni kell, hogy Marshall ilyen téren sincs teljesen elveszve. Mettenberger példája ugrik be, aki tavaly egy ugyancsak run-first offense-ben (még ha annál az LSU-nál sokkal inkább megvolt a run-pass balance, mint a mostani ellenfélnél) játszott ellenünk breakout meccset. Mindenesetre a kiindulási alap ez lesz; ki kell iktatni az egydimenziós offense működő dimenzióját, a futójátékot. A bye week miatt az Auburnnek két hete volt felkészülni ellenünk, bár Chattanooga elleni meccs ide vagy oda, az edzők nyilván nálunk is inkább a Tigersre koncentráltak. Majdnem olyan érdekes sakkjátszma lesz ez Malzahn és Saban között, mint a szezon elején a Saban-Sumlin/Manziel clash volt.
A lényeg viszont, hogy az utóbbi két év blowoutjai után most ismét igazi, vérre menő Iron Bowlt láthatunk majd.
ROLL TIDE!
több mint 12 éve
McCarron tegnap az öccsének, a walk-on Corey-nak is kiosztott egy 3 yardos passzt. McCarron papa - aki Mobile-ban dolgozik tűzoltóként - ezt a sisakot ajándékozta Sabannek a meccs előtt:
Nem csak a pályán arattunk újabb győzelmet, hanem recruiting fronton is: Josh Frazier, egy négycsillagos defensive tackle prospect commitolt tegnap a Bamához.
több mint 12 éve
Jövőre a Southern Miss lesz a negyedik non-konf ellenfelünk, így teljes a 2014-es schedule.több mint 12 éve
the rich get richer (Da'Shawn Hand)HabiAz egyértelműség kedvéért: a 2014-es class no. 1 recruitja commitolt az Alabamához.
Összeállhat az A'Shawn - Da'Shawn páros. 😊
több mint 12 éve
Remek meccs volt! Igazi College rangadó, két brutális tradicióval rendelkező csapat között, 100e+ néző által szolgáltatott fergeteges hangulatban.Nagyon jól kezdett az LSU, viszont a 2 labdaszerzés helyrehozott minket, és kis előnnyel fordultunk a félidőben. Az LSU egyenlítése felbosszantotta a csapatot, és 3 TD-vel lenyomtuk a Tigrincseket.
A 2. félidőre lett meg sikeres recept, amikor a futás beindult. Yeldon-Drake duó, méltó utódja az Ingram-Richardson / Richardson-Lacy / Lacy-Yeldon duóknak! Azért ez félelmetes, hogy ilyen futópárosaink vannak már hosszú évek óta. Az utánpótlás is biztosított: Hart, Tenpenny. Természetesen az ő sikerességük letéteményese a szenzációs O fal, ami szintén évek óta a legjobb a ligában! A.J McCarron pedig szinte az összes létező QB csúcs tartója az egyetemen! Számomra érthetetlen miért ilyen alulértékelt irányító. Szerintem annyit simán hozna mint pl. Alex Smith, sőt, és elnézve milyen kutyaütők vannak az NFL-ben (Gabbert, Ponder, Cassel, Bradford, Locker, Freeman) simán benne van egy jóféle game manager szint. Nem beszélve arról, hogy a siker genetikailag bele van kódolva!
A védelemnek volt baja a passzokkal az első félidőben, Belue-ra dobálgattak sikerrel. C.J. Mosley beast volt, igazi sztár lesz az NFL-ben! DL is megbízhatóan teljesített, forrnak ki a jövő nagy sztárjai!!
Elnézve a visszalévő meccseket, a ( másik Tigris) Auburn elleni Iron Bowl látszik izgalmasabbnak, de nem hiszem, hogy gond lenne. A Csattanómaszlagok és a Misszi State sima lesz. A SEC döntő a Missouri ellen nem lesz akadály, jók a (harmadik) Tigrisek, de messze nincsenek a szintünkön.
Igazi Tigrismészárlásnak néz ki az idei év, csak nehogy az állatvédők bepereljenek minket! 😛
A BCS döntőben jöhetne a (negyedik) Tigris a Clemson, csakhogy teljes legyen a kollekció! 😛 (tudom nincs esély rá)
A Florida State - Ohio State - Oregon trióból valakit várok.
Egy képecske, hogy milyen pólót kell venni:
több mint 12 éve
60 Minutes: Nick Sabanwww.cbsnews.com/video/watch/?id=50158430n
zseniális

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
a legjobbr(t)ól olvasni mindenki számára tanulságos!jjncaa
több mint 12 éve

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Sajnálom nagyon, az egyik kedvenc játékosom a mostani keretből, igazi vezéregyéniség, és remek formát mutatott eddig.Sunseri térde megsérült, pontos diagnózis csak ma lesz, de Saban azt nyilatkozta, hogy súlyosnak tűnik. Az alapján, ahogy beszéltek róla a meccs után (pl. a helyére lépő Collins), sanszosan season-ending. 😕vassadiUpdating a previous item, Alabama junior S Vinnie Sunseri will miss the remainder of the 2013 season due to a torn ACL in his left knee, according to beat writer Marq Burnett.
Saban told reporters that the injury could be serious following the school's win over Arkansas. "Vinnie, from a character standpoint as a person, is one of the best guys I've ever had the opportunity to coach," Saban added. Top prospect Ha Ha Clinton-Dix returned form a two game suspension, so the timing could be worse.empty taxi
Collins így marad kezdő a szezon hátralévő részében, Sunserit pedig várjuk vissza jövőre.
több mint 12 éve
Sunseri térde megsérült, pontos diagnózis csak ma lesz, de Saban azt nyilatkozta, hogy súlyosnak tűnik. Az alapján, ahogy beszéltek róla a meccs után (pl. a helyére lépő Collins), sanszosan season-ending. 😕vassadiUpdating a previous item, Alabama junior S Vinnie Sunseri will miss the remainder of the 2013 season due to a torn ACL in his left knee, according to beat writer Marq Burnett.
Saban told reporters that the injury could be serious following the school's win over Arkansas. "Vinnie, from a character standpoint as a person, is one of the best guys I've ever had the opportunity to coach," Saban added. Top prospect Ha Ha Clinton-Dix returned form a two game suspension, so the timing could be worse.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
LOL és pont ezt nem láttam. Első meccs a szezonban amit kihagyok. 😊GreengoMost én is csak az első negyedet néztem, 14-0-s előny és a szokásos kilátástalan játék az Arkansas-tól, nyugodtan válthattam a Clemson - Florida State-ra, aztán az sem lett izgalmasabb. Felvételről azért majd pótolni fogom.
Drake megint 100 yard felett, 2 TD-vel, illetve az újonc Derrick Henry 6 carry-ből 111 yardot futott, volt egy 80 yardos TD-je a 4. negyed végén (total yardban Yeldon is 100 fölé jutott). O.J. Howardnak is megvan az első touchdown.
Sunseri térde megsérült, pontos diagnózis csak ma lesz, de Saban azt nyilatkozta, hogy súlyosnak tűnik. Az alapján, ahogy beszéltek róla a meccs után (pl. a helyére lépő Collins), sanszosan season-ending. 😕
több mint 12 éve
LOL és pont ezt nem láttam. Első meccs a szezonban amit kihagyok. 😊

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 12 éve
52-0 az Arkansas ellen. Az LSU elszenvedte második SEC-vereségét is, így a konfdöntős szereplésünk már szinte biztos.
több mint 12 éve
Kiderült, hogy Clinton-Dix eltiltása két meccsre szólt az NCAA jóváhagyásával, úgyhogy az Arkansas ellen ma már pályára léphet.A sérülésből lábadozó kezdő center, Ryan Kelly a héten már edzett, elképzelhető, hogy ő is visszatér már a mai meccsen. Ha így is lesz, szinte biztos, hogy nem játssza végig a 60 percet, hanem rotálni fogják Chad Lindsay-vel, aki egyáltalán nem végzett rossz munkát Kelly helyetteseként. Az OL egy másik posztján már a Kentucky elleni meccsen is ment a variálás, Austin Shepherd és a true freshman Grant Hill felváltva játszott RT-ben. Saban nem a levegőbe beszélt, amikor korábban azt nyilatkozta, az újonc nagyon közel áll ahhoz, hogy a csapat öt legjobb támadófal-embere közé sorolják.
több mint 12 éve
Ennél azért valamivel komolyabb az ügy; mint kiderült, HaHa pár száz dolláros kölcsönt kapott az egyik assistant strength coach-tól (őt már parkolópályára is tették), miután június végén kirabolták (az autójából vittek el pénzt, ruhákat, stb.). A hírek szerint a csapat 1-3 meccses eltiltást állapított meg, az NCAA ezt vagy elfogadja, vagy ha másképp ítélik meg a helyzetet, akkor növelhetik az eltiltás mértékét. Dareusnak is volt egy hasonló, ennél valamivel súlyosabb ügye 2010-ben, ő 2000 dollárt fogadott el egy ügynöktől, emiatt eredetileg négy meccsre meszelték el, aztán kettőre redukálták az eltiltást. Ezek alapján nem kell attól tartani, hogy Clinton-Dixet esetleg a szezon hátralévő részére eltiltják. Ha 3 vagy akár 4 meccsig tart a kényszerpihenő, akkor ugyanazt el lehet mondani, mint a sérülés miatt hiányzó Ryan Kelly esetében; ebbe nem fog belehalni a csapat. Lényeg, hogy az LSU ellen bevethető legyen.
több mint 12 éve
HaHa Clinton-Dix a csapatszabályzat megszegése miatt határozatlan időre szóló eltiltást kapott. Elvileg semmi komoly, ezek az eltiltások nem szoktak sokáig tartani. Addig is: Collins time.
több mint 12 éve
Shutout az Ole Miss offense ellen, "ahogy azt mindenki várta"... 😀A Rebels up-tempo játékának esélye sem volt kibontakozni ellenünk, egyetlen olyan drive volt, amikor no-huddle-ben végig tudtak jönni a pályán, de ez a támadássorozat is 4th down stoppal zárult. A futást különösen jól fogtuk, igaz eleinte a lázadók védelme is, de így legalább megbizonyosodhattunk arról, hogy lehet számítani Fosterre, aki 3-ból 3 FG-t értékesített, köztük egy 53 yardosat (karriercsúcs). A második félidőben aztán Yeldon TD-je nagyjából el is döntötte a meccset, onnantól már a földön sem nagyon tudták feltartóztatni az offense-t (Drake-nek is majdnem meglett az első 100 yardos meccse).
Az újonc Eddie Jackson igen komoly teljesítménnyel tette le a névjegyét, tudatosan rá játszottak (Belue emberére nem is nagyon dobott labdát Wallace, egy konkrét esetre emlékszem, abból 4th down stop lett), de állta a sarat, volt interceptionje, corner blitznél leütött passza, mínusz yardos szerelése, egyszer Moncrief kezéből is kiütötte a labdát. Nagyon meggyőző volt, és összességében is jó volt látni, hogy a CB-állomány elbírt a Rebels elég veretes elkapógárdájával. A védelemből még talán Mosley-t és Clinton-Dixet lehet kiemelni, harmadik/negyedik kísérletnél hoztak több kulcsjátékot, és a safety is részben Mosley érdeme volt.
A kezdő center, Ryan Kelly MCL-húzódást szenvedett, néhány hétig nem lesz bevethető, Saban szerint legrosszabb esetben egy hónapig is eltarthat a kényszerpihenő. Georgia State, Kentucky, Arkansas, Tennessee a következő négy meccs, ezeket nélküle is hozni kell, utána bye week, majd november 9-én érkezik az LSU; nyilván az a cél, hogy erre a meccsre száz százalékos legyen Kelly.
több mint 12 éve
Aha

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Ez volt az a sportszerűtlen gesztus amiért felfüggesztést kapott Yeldon?jjncaa
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 12 éve
több mint 12 éve
Nem tudom ki, hogy van vele, de én utálom az ilyen pontgazdag meccseket.Alabama NinersAmeddig a Bama mellett van a több pont addig annyira nem zavar 😊


jjncaa