Alabama Crimson Tide

Nussmeier mégis távozik, a Michigannél lesz OC. :-/ Nagy kár érte, én maximálisan elégedett voltam a munkájával.

A hírek szerint elképzelhető, hogy Lane Kiffin már ma interjúra érkezik Tuscaloosába. Már a Sugar Bowlra való felkészülés során is járt a csapatnál, akkor még "brainstormingolni". Rajta kívül Freddie Kitchens (egykori Alabama QB, jelenlegi Cardinals QB coach), Billy Napier (jelenlegi WR edzőnk), Mike Groh (egykori alabamai és jelenlegi Bears WR coach), valamint Rick Neuheisel (korábbi Colorado, Washington és UCLA főedző) neve is felmerült a lehetséges jelöltek között.

Elég csúnyára sikeredett a szezon vége. Sajnos az utolsó meccseken minden beütött a pályán aminek nem kellett vna. ( McCarron hibák ; kihagyott FG-ok ; a fal gyengélkedése és ezzel sok benyelt sack ; RZ fumblecitisz ; helyenként rossz edzői döntések...és még lehetne sorolni... ) McCarront sajnálom a legjobban. Így a végére(draft előtt) kicsit bemocskolta a kartonját.
Mind1 ... a következő szezonnak remélhetőleg tiszta fejekkel és magas célkitűzésekkel vágunk neki.Greengo

Én mindent egybevetve - az Auburn elleni vereségtől függetlenül - elégedett lettem volna ezzel a szezonnal, ha a Sugar Bowlt sikerül megnyerni, így viszont egyértelműen csalódás ez az idény.
Ahogy mondod, tegnap kb. minden összejött, negatív értelemben. Az egyetlen igazi pozitívum Derrick Henry coming out partyja volt: 9 labdaérintés, 161 total yard, 2 TD. Nem rossz egy eddig csak garbage time-ban lehetőséghez jutó true freshmantől egy ilyen jelentőségű meccsen. Én már az idény előtt is arra számítottam, hogy ő lesz a második számú futó Yeldon mögött, Drake viszont élni tudott a lehetőséggel, amit a nagyobb rutin előjogán kapott, de az Auburn ellen a második félidőben és az Oklahoma ellen egyáltalán nem került pályára, Henry produkciója után pedig rögtön el is kezdődtek a találgatások Drake esetleges transzfereléséről. Az edzői stáb bizalmának hiánya mellett azt hozták fel még érvként, hogy előfordult már korábban, hogy eltiltották át rövidebb időre. Nem lepne meg, ha távozna, de azért remélem, hogy marad. Akárhogy is, Henry-től breakout szezont várok.

A következő idény eléggé átmeneti jellegű évnek néz ki. Persze most sem rebuilding, csak reloading, de az Oklahoma elleni vereség is rávilágított, hogy ez a csapat most nem volt "championship caliber", és igencsak kétséges, hogy többek között McCarron és Mosley nélkül mire leszünk képesek 2014-ben. Egyrészt idő kell majd az új QB-nak, másrészt tegnap is láthattuk, hogy az a védelem, ami az elmúlt években még tökéletesen megfelelt olyan csapatokkal szemben, mint az LSU vagy a Notre Dame (hogy csak a két nagydöntős ellenfelet említsem), az új trendek (no-huddle, up-tempo, pass heavy spread offense-ek...) ellen már korántsem az igazi. A pályán és azon kívül (értsd: recruiting terén) is látszik, hogy a stáb gőzerővel dolgozik azon, hogy megfelelően alkalmazkodni tudjon a védelem (ez már csak azért is elengedhetetlen, mert az SEC is egy elég jelentős támadó oldali szemléletváltáson megy keresztül), de még a folyamat közepén járunk. Emiatt külön örülök, hogy Saban maradt, és eddig még Smartra sem csapott le senki, ezáltal pedig ők vezethetik végig a defense-t ezen a procedúrán.
Én úgy látom most a dolgokat, hogy a 2014-es szezonban is meg lehet célozni a kétszámjegyű győzelmet, azonban ha ezt az Auburnt nem bontják meg, akkor nagyon nehéz lesz letaszítani őket az SEC trónjáról, két éven belül viszont újra bajnoki kaliberű csapat állhat össze Tuscaloosában.

Elég csúnyára sikeredett a szezon vége. Sajnos az utolsó meccseken minden beütött a pályán aminek nem kellett vna. ( McCarron hibák ; kihagyott FG-ok ; a fal gyengélkedése és ezzel sok benyelt sack ; RZ fumblecitisz ; helyenként rossz edzői döntések...és még lehetne sorolni... ) McCarront sajnálom a legjobban. Így a végére(draft előtt) kicsit bemocskolta a kartonját.
Mind1 ... a következő szezonnak remélhetőleg tiszta fejekkel és magas célkitűzésekkel vágunk neki.

A Sugar Bowl előtt pozitív fejlemények recruiting téren: Tony Brown révén egy ötcsillagos CB-vel bővült az idei class. Kellett is nagyon egy elit corner ennek az egységnek.

Caleb Gulledge után LaMichael Fanning is a Jacksonville State-re transzferel.empty taxi

A szezon első felében a true freshmanek is többet játszottak, mint ő, az idény második felében pedig el volt tiltva. Jövőre Pagan - A'Shawn Robinson kezdő DE páros, mögöttük ott lesz Jonathan Allen, és érkezik a no. 1 recruit Da'Shawn Hand is. Megleszünk Fanning nélkül.

A Sugar Bowlról egyébként rajta kívül Xzavier Dicksont is eltiltották, de mivel Denzel Devall szezon közben már egyértelműen átvette tőle a kezdő helyet 'Jack' poszton, az ő hiánya sem akkora érvágás.

Caleb Gulledge után LaMichael Fanning is a Jacksonville State-re transzferel.

Lane Kiffin - Saban invitálására - a héten Tuscaloosában tartózkodik, és a támadóegység edzőinek munkáját segíti. :#

Ennél is rosszabb hír, hogy Steen sérülés miatt nem játszhat a Sugar Bowlban. 😕

The Process continues: Saban szerződést hosszabbított a csapattal. (Y)

McCarron nyerte az év legjobb egyetemi játékosának járó Maxwell Awardot! A Heismanre nincs sok esélye, de ennyit megérdemelt.

Kissé meglepődött a bejelentés hallatán: 😊

Mosley nyerte az ország legjobb linebackerének járó Butkus Awardot. További díjakat is begyűjthet a hét folyamán; a Nagurski Trophy (legjobb védő), a Lombardi Award (legjobb falember vagy linebacker) és a Bednarik Award (legjobb védő) döntősei között egyaránt ott van. A csapaton belül is őt választották a szezon legjobb játékosának.

Hivatalos: Sugar Bowl - No. 3 Alabama vs. No. 11 Oklahoma

Alabama - Ohio State meccs mekkora lenne! Durvább lenne, mint az FSU-Auburn döntő.

Mivel az Ohio State vereségének is köszönhetően az Auburn nagydöntőt fog játszani, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy mi a Sugar Bowlban lépünk pályára.

Titkon remélem, hogy az Oregon lesz a másik csapat, akit meghívnak a szervezők, de minden valószínűség szerint az Oklahoma lesz az ellenfél, akiknek a Bedlam megnyerésével nyílt esélyük az at-large helyre. Nekik annyira nem örülnék; a Ducksnak határozottan, és akkor már inkább az Oklahoma State (a 2011-es szezon eseményei után különösen érdekes párosítás lenne), de függetlenül attól, hogy tegnap behúztak egy valóban elismerésre méltó upsetet, az idei Soonerst nem (sem) tartom sokra. Még volt egy Notre Dame elleni idegenbeli sikerük, ami megsüvegelendő, de elég csak a West Virginia és a TCU elleni szenvedésükre gondolni, vagy épp arra, amit az Iowa State és a Kansas elleni találkozó elején műveltek (három 2-7-es és egy 1-8-as konfmérlegű csapatról beszélünk), a Texas és a Baylor elleni sima vereségről nem is szólva... Bár az is igaz, hogy az idei Ducks annyira nem "hot", az Okie State-et meg ugye elintézték Stoopsék, és a Sugar Bowlnak is egyrészt ott a területi érdekeltség, másrészt nyilván a szervezők jobban járnak (anyagiak, stb. szempontjából), ha a két historical powerhouse-t eresztik össze. Arra sajnos vajmi kevés esély van, hogy egy Alabama - Ohio State párharcot össze tudnak hozni.

Nem meglepő, hogy Sarkisian távozása után Nussmeier neve is felmerült a Washington lehetséges HC jelöltjei között (mielőtt szerződtettük OC-nek, a Huskiesnál töltötte be ugyanezt a posztot), sőt, egyesek a vezetőedzői pozíció legfőbb esélyesének tartják.

Csak azért írtam ezt le, mert nem teljesen elképzelhetetlen dolog számunkra a pasadenai kirándulás január 1-jén, csak nagyon valószínűtlen.vassadi

Említsük csak meg azt a forgatókönyvet, hogy a Florida State, Ohio State és Auburn is bukja a bajnoki döntőjét. Lesz elég csapat, amely kiszorítja az Alabamát a top2-ből? 😉 Oklahoma State és Mizzou? nem fogadnék rá nagy összegben. Ennél nagyobb pofont nehéz elképzelni a BCS rendszernek. Mókás lenne követni a nyilatkozatháborúkat és az ESPN vergődését.

Még mindig valószínűbb forgatókönyv, mint hogy a Spartans kicsúszik a top14-ből szerintem.DoM

Az SEC-finálé végeredménye ilyen szempontból nem is lényeges; ha a Florida State és az Ohio State is alulmarad a konfdöntőben, akkor - lényegében amire te is utaltál - 99%, hogy az Alabama nagydöntős, az ellenfél pedig értelemszerűen az SEC bajnoka. Kell ennél nagyobb slusszpoén a BCS-rendszer zárásaként? 😊

De én személy szerint nem tudom elképzelni (még ha nyilván nem is lehetetlen scenario), hogy ezek után az FSU és az OSU is kikap hétvégén (le a kalappal a Duke előtt, de egy lyukas garast nem tennék rájuk; a college foci történetének egyik legnagyobb upsetje lenne, ha legyőznék a Nolest). Úgyhogy én már elkönyveltem, hogy a Bama idén nem lesz ott a BCS-döntőben. Tavaly az Aggies elleni vereség után is egyértelmű volt, hogy van még reális esély a nagydöntőre, csak a Notre Dame, Kansas State, Oregon trióból legalább kettőnek el kell hasalnia, és tudjuk, hogy a college fociban ezek a fordulatok mindig benne vannak (ezért is mondtam most október közepén, hogy a végére szerintem nem marad kettőnél több veretlen [mármint olyan, aki a nagydöntő szempontjából releváns tényező, mert a Northern Illinois ugye nem az], és be is jött). Ugyebár csak egy hetet kellett várni a Wildcats és a Ducks botlására. Most viszont "kicsivel" nagyobb szenzáció szükségeltetne ahhoz, hogy innen még BCS-döntőbe kerüljünk.

Más: Adott esetben akár még a Sugar Bowlban is összejöhet az Iron Bowl rematch. Csak ehhez mondjuk az is kellene, hogy az Orange Bowl valami oknál fogva passzolja a Bamát, ami nem túl valószínű.

Csak azért írtam ezt le, mert nem teljesen elképzelhetetlen dolog számunkra a pasadenai kirándulás január 1-jén, csak nagyon valószínűtlen.vassadi

Említsük csak meg azt a forgatókönyvet, hogy a Florida State, Ohio State és Auburn is bukja a bajnoki döntőjét. Lesz elég csapat, amely kiszorítja az Alabamát a top2-ből? 😉 Oklahoma State és Mizzou? nem fogadnék rá nagy összegben. Ennél nagyobb pofont nehéz elképzelni a BCS rendszernek. Mókás lenne követni a nyilatkozatháborúkat és az ESPN vergődését.

Még mindig valószínűbb forgatókönyv, mint hogy a Spartans kicsúszik a top14-ből szerintem.

Nagyon minimális esélyünk a Rose Bowl szereplésre is van. Ehhez az kellene, hogy a Michigan State (nagyon) kikapjon a Big Ten döntőben, és utána a 14. hely mögé csússzon a rangsorban, tehát ne legyen jogosult az at-large BCS Bowl meghívóra. Tényleg nagyon kicsi erre a sansz, mert egyrészt nem hiszem, hogy a másodikként rangsorolt Buckeyestól elszenvedett vereség annyira visszavetné az MSU megítélését, azt meg főleg nem gondolom, hogy az OSU nagyon elkalapálná a Spartanst (sőt, ha most tippelnem kellene a B1G-döntő végkimenetelére...), illetve olyan dolgok kellenek még például, mint az Arizona State győzelme a Stanford ellen a Pac-12 fináléjában, a 10-2-es Oregonnak és Clemsonnak kellene befurakodnia a Michigan State elé, vagy épp a MAC-bajnok Northern Illinoisnak, Oklahoma-győzelem a Bedlamen, stb. És lehet, hogy még ezek sem bizonyulnának elegendőnek. Meg hát ugye 100. évfordulóját ünnepli a Rose Bowl, Big Ten vs. Pac-12 tradíció... Csak azért írtam ezt le, mert nem teljesen elképzelhetetlen dolog számunkra a pasadenai kirándulás január 1-jén, csak nagyon valószínűtlen.

Ha az SEC-bajnok nagydöntőbe jut, akkor nekünk irány New Orleans és a Sugar Bowl, de mind közül a legvalószínűbb scenario az, hogy az Orange Bowlban fogunk szerepelni az utószezonban.

Már a tavalyi nagydöntő alatt is írtam, hogy egy ilyen menetelés után nem leszek csalódott, ha ebben a szezonban nem játszunk BCS-döntőt, és ezt most is tartom. Sokkal inkább az zavar, hogy a legnagyobb rivális ellen elbuktuk a párharc történetének talán legnagyobb meccsét, ilyen körülmények között. Nem egy alkalmunk volt lezárni a meccset a negyedik negyedben, de vagy a kivitelezésbe csúszott hiba, vagy edzői baklövésekkel tettünk magunknak keresztbe. A végjátékot inkább nem is kommentálom. Nyilvánvaló volt, hogy előbb vagy utóbb véget ér ez a nagy sorozat (a dinasztia, ha úgy tetszik), csak az az igazán fájó, hogy mindez épp a legfőbb vetélytárs ellen történt. Lesz miért bosszút állni a jövő évi Iron Bowlon, egy várhatóan még jobb (de minimum ugyanennyire erős) Auburn ellen.

Egy at-large BCS Bowl meghívó így is kinéz nekünk; ha kellően motiváltan tudnak pályára lépni a játékosok, és megnyerjük azt a meccset, akkor összességében nem lesz ez egy rossz szezon.

Ádi! remek beszámolót írtál, gratulálok!

Holnap megmérkőzünk a nagy rivális Auburnnel, jön a 2013-as Iron Bowl.



Sokan mondják, hogy az idei meccs kiemelt helyet foglal el az utóbbi évek, évtized(ek) Alabama-Auburn párharcainak sorában, de talán az egész rivalizálás történetében is. Minek is köszönhető ez?

Leginkább annak, hogy az SEC-döntő létrehozása (1992) óta most először fordul elő, hogy ki-ki meccset vív egymással a két csapat a nyugati csoport első helyéért, azaz hogy a játékhét minden más eredményétől függetlenül az Iron Bowl nyertese megy a fináléba. A két gárda által eddig lejátszott 77 mérkőzés közül csak hat volt olyan, amelyet az Alabama és az Auburn is top 10-es csapatként várt, arra pedig még nem volt példa, hogy mindkét együttest top 4-ben rangsorolták közvetlenül az Iron Bowl előtt (no. 3 vs. no. 5 volt az eddigi úgymond legrangosabb összecsapás még ’71-ben). Mellesleg nem csak mi pályázunk a nagydöntőre, és az Auburn számára sem puszta kárörömöt jelentene, ha megfosztanának minket ettől a lehetőségtől, hanem egy győzelemmel még nekik is esélyük lehet a National Championship Game-re.

Egy kicsit az idei Auburnről és arról, hogy mivel is nézünk szembe ezen a meccsen:

Nem túl gyakori jelenség, hogy egy 3-9-es mérlegű, 8-ból 8 konfmeccset bukó csapat a következő szezonban 10 győzelmet ér el, és lehet ez még több is a Tigers esetében (utoljára az 1975/76-os Kentucky tudta azt megcsinálni, hogy előbb nyeretlen maradt a főcsoportban, majd a rá következő évben SEC-bajnok lett).

Ennek a pálfordulásnak az első számú letéteményese egyértelműen Gus Malzahn, aki 2009 és 2011 között már dolgozott a csapatnál támadókoordinátorként, ezt követően tett egy egyéves kitérőt az Arkansas State-nél, ahol Sun Belt bajnoki címig vezette a Red Wolvest, majd Gene Chizik eltávolítása után örömmel tért vissza immár főedzőként Auburnbe, ahol óriási tisztelet övezi (egy ilyen szezon után meg pláne, függetlenül attól, miként alakul az Iron Bowl).



Malzahn Auburnben működtetett offense-ének két legfőbb jellegzetessége az up-tempo / no-huddle, illetve hogy a támadószisztéma erőteljesen futásorientált - nem nagyon törődnek olyan dolgokkal, mint a kiegyensúlyozott playhívás; ha úgy adódik, 7 passzkísérlettel is lehozzák a meccseket (vs. Tennessee). A mérkőzésenkénti 320.3 futott yardos átlag a második legjobb mutató az egész FBS-ben, míg a 179.6 passzolt yardos átlag mindössze a 103. helyre elegendő; igaz, mindössze hét olyan csapat van, amelyik kevesebb passzal próbálkozott, mint a tigrisek. Lehet tehát egydimenziósnak titulálni a Tigers offense-t, de tény, hogy azzal az egy dimenzióval is igencsak hatékony az auburni támadóegység.
A junior college-ból transzferelő kezdő irányító, Nick Marshall is inkább a földön veszélyeztet, 10 meccs alatt 823 futott yardot és 9 touchdownt hozott össze, főként az Auburn playbookjának integráns részét képező read-option játékoknak köszönhetően. A Tigersnél az úgymond hagyományos futójáték is rendkívül hatékonyan működik: Tre Mason már tavaly, a Scot Loeffler-féle teljesen életképtelen offense-ben is összehozott egy 1000+ yardos szezont, de Malzahn rendszerében - melybe eredetileg is recruitolták - él igazán, eddig 1153 yard és 17(!) touchdown fűződik a nevéhez. Mason igazi all-down back, belső és külső futásoknál egyformán eredményes, mögötte Corey Grant és Cameron Artis-Payne áll rendelkezésre change-of-pace opcióként, Jay Prosch személyében pedig egy NFL-kompatibilis fullbacket (H-backet) is bevethetnek. A skill playerek mellett az OL-től is megfelelő támogatást kap a futójáték; a támadófalból a másodéves vakoldali tackle, Greg Robinson és a végzős center, Reese Dismukes kimondottan jó játékosnak számít SEC-viszonylatban is.
A VT-s Trey Edmunds nyitó fordulóbeli, 77 yardos touchdownját leszámítva gyakorlatilag még csak kisebb megingása sem volt a futás elleni védelmünknek, de az Auburnéhez hasonló futójátékkal még nem kerültünk szembe idén. A hagyományos futójáték limitálása ígérkezik könnyebbnek (vagy kevésbé nehéznek); az igazán húzós feladat a zone read levédekezése, melyet a tradicionális 2 backes felállásoktól kezdve a Diamond formationön át a four-wide setig mindenféle formációból futtatnak a tigrisek támadói, a snap előtt rengeteg motionnel, melyek olykor csak a védők összezavarását szolgálják, a zone readet gyakran package-elik például (fake) screenekkel, stb. Fel van adva tehát a lecke a stábnak.
A DL-ben adott a Stinson-Pagan-Robinson-Ivory-Lake rotáció, ahogy az LB-sor belsejében Mosley és DePriest, egyiküket akár spy-ként is rá lehet állítani Marshallra, OLB-ben pedig Hubbard mellett valószínűleg most is többnyire Devall lesz a pályán, aki robbanékonyabb, atletikusabb játékos, mint Dickson. A safety-ktől is nagy szükség lesz a megfelelő run supportra, de Clinton-Dixről tudjuk, hogy elit a posztján, és szerencsére Landon Collins kezdőként való szerepeltetése is csak leadership szempontjából jelent visszalépést Sunserihez képest - ami engem illet, minden várakozásomat felülmúlta az egykori ötcsillagos recruit alapemberként nyújtott teljesítménye.
WR fronton az Auburnnél Sammie Coates egyértelmű első számú receiver, igazi big play threat, elkapásonként 22.9 yardot átlagol. Belue-nak és Cyrus Jonesnak nagyon résen kell lennie. Coates mellett Quan Bray-nek is megvan a sebessége ahhoz, hogy hosszú passzokat lehessen rá hívni; Ricardo Louis - akinek a georgiai védők a game-winning TD-t ajándékozták - is kezdi kibontakoztatni playmaker képességeit, a Dawgs ellen közel 200 total yardot szorgoskodott össze; illetve tight end poszton C.J. Uzomah az első számú opció, aki inkább WR-TE hibrid. Malzahn a kötelező blokkoláson túl is szereti bevonni az elkapókat a futójátékba, rendszeresen előkerül egy-egy end around, reverse, jet sweep, többnyire Louisra játszva ezeket.



A Tigers védőkoordinátora Ellis Johnson, aki tavaly a Southern Miss vezetőedzőjeként nagyot bukott a 0-12-es szezonnal (más kérdés, hogy a Golden Eagles idén is nyeretlen), előtte viszont elit védelmet épített fel a South Carolinánál, illetve ’97 és 2000 között nálunk is dolgozott DC-ként. Auburnben tipikus bend-but-don’t-break védelem működik: yardokat bőséggel engednek, a red zone defense-ük viszont az egyik legjobb az SEC-ben. Johnson alap formációként a 4-2-5-öt preferálja, ahol az egyik játékos kvázi safety-linebacker kombó. Kezdetnek ez nem rossz a 12/22 personnel ellen, melyre a power running game-ünk épül, de ugyanitt a hiperatletikus Howard igazi matchup rémálom passzjátéknál a szokványos linebackerek és safety-k számára, valamint Yeldon és Drake (főleg utóbbi) az OT-ken kívüli futásokkal is állandó fenyegetést jelent - jól jön tehát a tigriseknek egy ilyen hibrid játékos és az általa biztosított extra sebesség a pályán.
Nem hiszem, hogy Nussmeier túl sokat variálna, az egyszerű ground-and-poundot kell erőltetni (már csak azért is, hogy minél tovább pályán kívül tartsuk Marshallt és társait), abból play-action, és amikor már kellően berendezkedett a futás megállítására az Auburn, akkor egy-két deep pass Coopernek, Bellnek, vagy White-nak. A Tigers sokat javult run defense terén, egész jól megfogták a földön például a Texas A&M-et, a Georgiát és az Ole Misst is, de olyan futásblokkolással, amilyenre a mi támadófalunk képes, működnie kell a ground-and-poundnak.
McCarron megvédése már egy fokkal nehezebb lesz, Dee Ford igen korrekt pass rusherré érett végzős évére, eddig 8 sacket gyűjtött be úgy, hogy az első két meccsen egyáltalán nem játszott, illetve rajta kívül DE poszton LaDarius Owens és a true freshman Carl Lawson sem ügyetlen passzsiettető. Belül Gabe Wright és Nosa Eguae a két alapember; maradjunk annyiban, hogy egyikük sem lefelé húzza a védőfal minőségét. A Miss State ellen főként az interior line-nak voltak gondjai pass protectionben, és a Tigers kezdő DT-párosa is okozhat még kellemetlen pillanatokat Steenéknek. A kezdő center, Ryan Kelly kisebb térdsérülés miatt game-time decision státuszban van; nyilván fontos lenne, hogy pályára tudjon lépni, de Chad Lindsay gond nélkül pótolta azon a három meccsen, amit korábban ki kellett hagynia Kelly-nek.
Az Auburnnél a két klasszikus linebacker, Jake Holland (Mike) és Cassanova McKinzy (Will) is megbízható játékos, illetve a rotáció miatt ugyancsak jelentős játékidőt kapó Kris Frost pályára lépése sem jelent minőségbeli visszaesést. A már említett hibrid („Star”) szerepkört Robenson Therezie tölti be; vele kapcsolatban a kérdés az, hogy base-ben mennyire hagyja őt a pályán Johnson, mivel ő azért inkább safety, mint linebacker, és ha bent van Power O ellen is, akkor tudatosan lehet rá játszani futójátéknál, ez pedig elég kedvező mismatch számunkra. A secondary-ből az első számú corner, Chris Davis emelhető ki, a többiek inkább csak jó iparosok, ráadásul az egyik kezdő safety, Joshua Holsey térdsérülés miatt októberben kidőlt a sorból.



Az ST mindkét oldalon elit. Nálunk adott Christion Jones, aki az ország egyik legjobb returnere, míg az Auburnnél Tre Mason és Corey Grant a kickoffokat, Chris Davis a puntokat hordja vissza nagyon jó átlaggal. Az FBS összes csapata közül a Tigers engedte a legkevesebb punt returnt, szám szerint négyet (Steven Clark a punter), miközben nálunk Mandell idén végképp az NCAA legjobb punterei közé emelkedett. Net puntingban országos elsők vagyunk 42.03 yardos átlaggal, az Auburn hatodik. Cody Parkey rutinos, megbízható kicker, az SEC egyik legjobbja, kickoffoknál jegyzett 57 touchbackje például a legtöbb az FBS-ben. Mi is elégedettek lehetünk Fosterrel, eddig csak egy field goal kísérletet rontott, bár különösebb nyomás egyik próbálkozásnál sem nehezedett rá.

Malzahn szerintem rögtön a meccs elején megpróbál egy váratlan húzással nagy játékot, TD-t elérni (legyen az egy trükkös játék, vagy csak szimplán egy - play action utáni - hosszú passz az egyik elkapónak, kihasználva, ha adott esetben man-to-man védekeznek rajtuk a cornerek safety help nélkül, vagy bármi más), amivel azonnal momentumhoz juthatnának a bizonyára egyébként is extramotivált tigrisek, akik ráadásul hazai közönség előtt játszanak. Ugyanakkor bármekkora mágus is Malzahn, és nyilván kell is egy ilyen meccsen, hogy az edzők valamilyen szinten megtörjék a playcalling tendenciáit, de azt nem hiszem, hogy a mérkőzés folyamán gyökeresen eltérne az eddigi taktikától, felfogástól, és kis túlzással egy csapásra pass heavy módba kapcsolna az auburni támadógépezet. Egy ilyen mértékben a futójátékra alapozó offense ellen adja magát prioritásként, hogy kényszerítsük őket passzokra, de azt azért tudni kell, hogy Marshall ilyen téren sincs teljesen elveszve. Mettenberger példája ugrik be, aki tavaly egy ugyancsak run-first offense-ben (még ha annál az LSU-nál sokkal inkább megvolt a run-pass balance, mint a mostani ellenfélnél) játszott ellenünk breakout meccset. Mindenesetre a kiindulási alap ez lesz; ki kell iktatni az egydimenziós offense működő dimenzióját, a futójátékot. A bye week miatt az Auburnnek két hete volt felkészülni ellenünk, bár Chattanooga elleni meccs ide vagy oda, az edzők nyilván nálunk is inkább a Tigersre koncentráltak. Majdnem olyan érdekes sakkjátszma lesz ez Malzahn és Saban között, mint a szezon elején a Saban-Sumlin/Manziel clash volt.

A lényeg viszont, hogy az utóbbi két év blowoutjai után most ismét igazi, vérre menő Iron Bowlt láthatunk majd.

ROLL TIDE!

McCarron tegnap az öccsének, a walk-on Corey-nak is kiosztott egy 3 yardos passzt. McCarron papa - aki Mobile-ban dolgozik tűzoltóként - ezt a sisakot ajándékozta Sabannek a meccs előtt:



Nem csak a pályán arattunk újabb győzelmet, hanem recruiting fronton is: Josh Frazier, egy négycsillagos defensive tackle prospect commitolt tegnap a Bamához.

Jövőre a Southern Miss lesz a negyedik non-konf ellenfelünk, így teljes a 2014-es schedule.

 www.worldstarhiphop.com/videos/video.php?v=wshhSg1rJ7cDPDmIkYGJ

the rich get richer (Da'Shawn Hand)Habi

Az egyértelműség kedvéért: a 2014-es class no. 1 recruitja commitolt az Alabamához.

Összeállhat az A'Shawn - Da'Shawn páros. 😊

the rich get richer (Da'Shawn Hand)