Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 12 éve
Egyébként PM megemlítette a lost fumble-t is. Azt mondta, kezd nagyon elege lenni belőle, mert sorozatban most már többedik alkalommal pont olyankor kapják el hátulról, amikor éppen megindítaná a dobást. Azt mondta nem is emlékszik, mikor volt ilyen pechsorozata. Nos, ha jól tudom összesen egyszer, valamikor talán 2006 környékén. Abban az évben mondjuk SB-t nyert. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Nem volt abban semmi szándékos, peches szitu volt az egész. Annyira azért nem tűnt súlyosnak sem, talán nem lesz komolyabb gond. Azért ha szakadás, egyebek lett volna, akkor nem szaladgált volna utána 2 perccel play action labdát adni, meg nem veszekszik a bírókkal a timeout-on. Akkor szvsz tuti lejön és megy fel Oswi. Inkább az a gond, hogy PM nem olyan, mint a többi játékos, hogy pihenhet 1-2 hetet egy ilyennel. Neki muszáj pályára lépnie, ha nyerni akarjuk a csoportot.Most jön rosszul nagyon a Chiefs menetelése, mert ha úgy állnánk 8-1-re, hogy a Chiefs mögöttünk van 2-3 meccsel, akkor simán eldobhatnánk 1-2 meccset, főleg, hogy az AFC-ben idén nem fognak tolongani a 13-3-as csoportgyőztesek...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Írnak mindenhol mindent. Boka lesz az igencsak. Egyébként tavaly épp a Chargers McGahee-t kapta el. Nem gyanakszom, csak fura, hogy ellenük sérül meg mindig valaki komolyabban... (lehet, hogy csak balszerencse)akikeDögöljön meg a szomszéd tehene, izé vadlova!
Vannak ilyen véletlenek, sztem ez az.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Igen, akkor a térdét fogta, de a bokái már jó pár hete rosszak, meg előtte English is megcsavargatta pont ugyanazt a lábát, szóval majd kiderül az MRI után, hogy tényleg mi a helyzet...Mikor lent maradt, a jobb térdét fogta, ha jól emlékszem.ulpianusManning azt nyilatkozta, hogy a térde eléggé fáj, holnap megy MRI-re. Hold your breath....peterk2005Pontosabban azt mondta, hogy "lower leg", tehát nem részletezte, hogy a bokája fáj vagy a térde...StormST
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Írnak mindenhol mindent. Boka lesz az igencsak. Egyébként tavaly épp a Chargers McGahee-t kapta el. Nem gyanakszom, csak fura, hogy ellenük sérül meg mindig valaki komolyabban... (lehet, hogy csak balszerencse)



There is only one person that carries the ball right here!
több mint 12 éve
Mikor lent maradt, a jobb térdét fogta, ha jól emlékszem.Manning azt nyilatkozta, hogy a térde eléggé fáj, holnap megy MRI-re. Hold your breath....peterk2005Pontosabban azt mondta, hogy "lower leg", tehát nem részletezte, hogy a bokája fáj vagy a térde...StormST

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Manning azt nyilatkozta, hogy a térde eléggé fáj, holnap megy MRI-re. Hold your breath....peterk2005Pontosabban azt mondta, hogy "lower leg", tehát nem részletezte, hogy a bokája fáj vagy a térde...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Manning azt nyilatkozta, hogy a térde eléggé fáj, holnap megy MRI-re. Hold your breath....


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Nem volt rossz ez. Tudom, 40 pontos átlagnál 28 pontot szerezni már-már botrány. 😊 De nekem tetszett a meccs, főleg a védelem miatt. Megint egy rövid yardos szituból kaptunk egy hetest, amúgy 13 ponton tartottuk őket, pedid látva idén 4-5 meccsüket, a mai napon kimondottan jól játszottak. SZerintem az offense-el sincs semmi baj, egyszerűen 28-6 után érezhetően átmentek eredmény tartásba, ami eddig - és a legtöbb csapat ellen - működött is, ilyenkor szokott megnyílni az INT és sack zsák. Ma az újabb fumble (ezzel kezdeni kell azért majd valami) beleköpott a levesbe, és a Bolts is egy nagyon labdára vigyázós csapat idén, így INT és sack eső helyett idő ölős, futós előny tartásos lett a vége. De egy percig nem aggódtam, hogy ne lenne meg a meccs. Kell ilyen meccs is.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Kiszenvedtük...Viszont egy rekord így is meglett: Ez volt Pat Bowlen 300. győzelme owner-ként, így ő lett az első owner, aki ezt a győzelemszámot 30 évnél rövidebb idő alatt elérte!
A game ball megosztva Fox-é és Bowlen-é...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Healthy scratch...Nem fér be, de ez a korán draft-olt DL játékosok esetében nem szokott nagy meglepetés lenni...
Szerk.: Meg a nem korán draftoltaknál se... 😀
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Nekem úgy rémlik, hogy nem sérült, hanem egyszerűen nem fér be a keretbe már hetek óta többedik alkalommal. Teljesen nem biztos, sorry, ha tévedek.
több mint 12 éve
addig ok 😀 de mi a sérülése? nekem ő kimaradt mint maródiSly?NegritisSylvester Williams...
StormST
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Sly?NegritisSylvester Williams...
Hillman még mindig a kutyaházban van, vagy sérült? 😊xrace77Doghouse...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Hillman még mindig a kutyaházban van, vagy sérült? 😊
több mint 12 éve
Sly?
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Inactives:Champ, Kuper, Walton, Dysert, Sly Williams, Hillman, Ihenacho
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Akkor te is úgy játszol fantasy-t ahogy én. 😀: 😀(Ha fantasy miatt kérdezed, akkor ha van más opció, inkább kezdess mást. Ha nincs, akkor figyeld a híreket. 😊)peterk2005Van a szintén questionable Michael Griffin xDempty taxi


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
(Ha fantasy miatt kérdezed, akkor ha van más opció, inkább kezdess mást. Ha nincs, akkor figyeld a híreket. 😊)peterk2005Van a szintén questionable Michael Griffin xD

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Questionable. Mivel korrekt backupja van, nem kell siettetni a pályára lépését. De a srác fiatal, nagyon akar játszani, és úgy gyógyul, mint a timelapse felvétel. 😊 Úgyhogy nem lepne meg, ha ő kezdene.(Ha fantasy miatt kérdezed, akkor ha van más opció, inkább kezdess mást. Ha nincs, akkor figyeld a híreket. 😊)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Ihenacho játszik ma?

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
próbálom nézni a meccset, de nem tudom mi lesz a vége 😀
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Nagyon színvonalas beharangozó lett, köszönjük szépen! Ezek szerint a passzjátéktól újra szuper számokat, pontzuhatagot várhatunk. Reméljük a védelem nem a dallasi formáját hozza, nem adunk el sok labdát sem, és akkor nem lehet gond.
több mint 12 éve
NFL 10. Hét: Broncos - Chargers beharangozó


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Fox-t kiengedték a kórházból 😊
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data