Detroit Lions
34 feliratkozó
több mint 13 éve
Na de most tényleg minek még RB?Smith ok, LeShoure visszatérhet szerdától, Bell bíztató nagyon, Logan meg a returner/RB. K.Williams meg cut lesz ha LeShoure jön. 4RB nem elég? Inkább jönne olyan WR aki el tud szakadni az emberétől, vagy valami normális DB...
több mint 13 éve
nagyan fasza volt a front7, sokszor jól olvasták a futást.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Slaton mellett Grant is próbálkozik (újra).
több mint 13 éve
Kicsit fordítva ülünk a lovon mint tavaly.Akkor bombaformában kezdtünk, nem volt ennyi sérülés. Majd a POra lett sérült a fél csapat és fogyott el a D# teljesen.
Remélem hétvégére a 3 sérültből legalább kettő visszatér az offense meg éledezni fog. Dominálni kell a Titanst akik eddig nagyon gyengék.
Ez a Frisco a macik torkán is meg fog akadni, a vikingekről nem is beszélve. Egy ilyen brutál meccsünk lesz még idén ahol semmi jóra nem számítok, a Houston elleni. A többiben a W és az L is benne van.
9-7nél jobbak nem leszünk szerintem.
több mint 13 éve
Nem régiben érkeztem haza, egy harmadik világ beli országból ahol az internet még nem egy könnyen elérhető dolog. Így az első meccs nekem kimaradt( de már töltöm) szerencsére a tegnapi meccset már tudtam nézni. A No.1 csapat ellen játszottunk. Legalábbis az en Power rankingom a Packs elleni győzelmük után, odakerultek. Nem mondom, hogy brilliroztunk, de én sokkal rosszab teljesítményt vártam a D-től a secondaryt látva. Várom a felépüléseket és az eltiltásból való visszatérését Leshourenek. Az első meccs kötelező W volt. A második meg kötelező L.
Most ismét jöhet egy győzelem. Olyan amiért mar mutatni is kell valamit 😉
A csoportot velemyezve pedig meg mindenki egyforma mutatóval rendelkezik. A Min gyengének látszik. A CHI-val nagy harcban lehetünk. És láttuk hogy idén a Pacs is verhető. Szerencsés körbe véresen eredményével, idén is szoríthatunk a PO-ért. És Lions fanként nekem már ez is nagy öröm.
Igaz én is az örök pesszimista volnék....
One Team
One Detroit
One Pride
több mint 13 éve
Ha az előző szezonban még nem mondtam volna eleget, akkor Linehan takarodj!Madden átokról meg nem ebszélnék, egyszerűen elég kellemetlen, hogy melletted senkis em képest egy elkapásra sem, mert a fényesre nyalt seggű Titus Young lassan bármit próbálhat, nem képes elszakadni még egy Jarrett Bush szintű CB-től sem, Burleson a tavalyi alibit is alulmúlja, Pettigrew meg szintén 1-2 villanáson kívül lófasz. Szóval igen, kellemetlen, amikor a védelem fele inkább leszarja ezt a sok szerencsétlent, és rád vált ki. Na meg kellemetlen, amikor ilyen playeket hív az elmebeteg OC.
Stafford meg egy beszari pöcs, már a legeleje óta látszott, hogy nem meri megdobni a labdákat igazán, próbál óvatoskodni.
Pedig Staffordban pont a vakmerősége és a nagy labdái az extra, amikel meg mert dobni és amikkel meccseket lehetett nyerni. Ez jelenleg kibaszottul kevés.
több mint 13 éve
Ma megmutattok, hogy miért nem vagyunk SB esélyes csapat.Láthatatlan elkapók, gyenge playcalling, üres secondary, millió misstackle.
Nevetséges, hogy a defense tartja a csapatot már másodszor meccsben. megatron 0Td két meccsen, csak hat valamit az a Madden átok.
Mondjuk ennél csak könnyebb meccseink lesznek, ez a Frisco defense tényleg az egyik legjobb a ligában, ha nem a legjobb...
Reméljük felépülnek a sérültjeink, a következő két meccset nyerni kell. Aztán jön a neheze.
több mint 13 éve
Mivel nagyon kevésszer vagyunk a 10órási műsorsávban (asszem talán egyszer) így nagy esély van, hogy csak a MNF lesz képernyőn. Mondjuk ha a Cards és mi is jól szereplünk akkor az egymás elleni esélyes még, mert az abban az időpontban van amikor közvetítenek. Én még az utolsó fordulóbeli Bears meccsre is látok esélyt, mert akkor már variálhatják a meccsek kezdését. Lenne még egy MNF-unk a Falcons ellen, de azt előrehozták szombatra.Hajnalban leszek én is, már kivettem a szabit holnapra.
Tartok egy nagy NFL nézést 7től holnap reggelig. 😊
több mint 13 éve
Sziasztok!! SZerintetek idén a sport1-2 hány detroit meccset fog adni?? Ha jól néztem lesz egy MNF Chicago ellen de aztán kb ennyi lesz?? 😊Ma meg GO LIONS!!! ESPN America este 02:20kor 😊
Detroit= Barry Sanders,Calvin Johnson, Matthew Stafford, Ndamukong Suh, Jason Hanson, My Best Team Ever!! 😊
több mint 13 éve
Jobb is, nehogy ellenünk támadjon fel 😊Erről megoszlanak az infók.Lions, who as i have been reporting looking to beef up at RB, will work out Steve Slaton next week. Slaton worked out for Bears today.Ryan Grant iránt nem érdeklődtetek?Gergőbácsi
Ki látta utoljára Slatont játszani?
Nagyjából sztem ez azt jelenti (amit eddig is tudtunk), hogy Best már nem játszik idén(?).Bazzani
Mindenesetre ő tuti nem lesz oroszlán.Bazzani
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 13 éve
Erről megoszlanak az infók.Lions, who as i have been reporting looking to beef up at RB, will work out Steve Slaton next week. Slaton worked out for Bears today.Ryan Grant iránt nem érdeklődtetek?Gergőbácsi
Ki látta utoljára Slatont játszani?
Nagyjából sztem ez azt jelenti (amit eddig is tudtunk), hogy Best már nem játszik idén(?).Bazzani
Mindenesetre ő tuti nem lesz oroszlán.
több mint 13 éve
Persze, olvastam. Igazából nem is értem, hogy mit akarunk tőle.Lions, who as i have been reporting looking to beef up at RB, will work out Steve Slaton next week. Slaton worked out for Bears today.Visszahoztuk helyette Bellt. Így azért belőheted a szintjét. füligjimmy
Ki látta utoljára Slatont játszani?
Nagyjából sztem ez azt jelenti (amit eddig is tudtunk), hogy Best már nem játszik idén(?).Bazzani
Smith jó, LeShoure visszatérhet. 3.-5. RBnek meg bőven alkalmas a Logan, Williams, Bell hármas.
több mint 13 éve
Lions, who as i have been reporting looking to beef up at RB, will work out Steve Slaton next week. Slaton worked out for Bears today.Ryan Grant iránt nem érdeklődtetek?
Ki látta utoljára Slatont játszani?
Nagyjából sztem ez azt jelenti (amit eddig is tudtunk), hogy Best már nem játszik idén(?).Bazzani
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 13 éve
Lions, who as i have been reporting looking to beef up at RB, will work out Steve Slaton next week. Slaton worked out for Bears today.Visszahoztuk helyette Bellt. Így azért belőheted a szintjét.
Ki látta utoljára Slatont játszani?
Nagyjából sztem ez azt jelenti (amit eddig is tudtunk), hogy Best már nem játszik idén(?).Bazzani
I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.
- Abe Simpson
több mint 13 éve
Lions, who as i have been reporting looking to beef up at RB, will work out Steve Slaton next week. Slaton worked out for Bears today.Ki látta utoljára Slatont játszani?
Nagyjából sztem ez azt jelenti (amit eddig is tudtunk), hogy Best már nem játszik idén(?).
több mint 13 éve
Egyrészt ez egy kurva nagy túlzás, másrészt egy olyan secondarynél ami most tevődött össze nem meglepő.tavaly sem működött ez az agyonszexualizálás, de az tavaly volt 😊Legyen igazad, bár én nem vagyok olyan biztos ebben a DL agyonbassza dologban. A gyengécske Rams OL ellen sem működött 100%osan a dolog (főleg a DEk nem értek oda), akkor mi lesz a sokkal jobb Frisco ellen?3 kezdő secondary játékosunk nem játszik valószinűleg.Elmondom, senkit nem érdekel ez sem a túloldalon, sem nálunk. Így is meg kell oldani oszt kész. Ha a DL agyonbassza Kovács Sanyit, marad a futás, azt meg amúgy sem Houston oldaná meg.
Eddig sem mi voltunk az esélyesek, most meg pláne nem.
Bazzani
MacPhisto
De hát én ugye az örök pesszimista vagyok...
Viszont ha meglátom ezt a CB felhozatalt (Lacey, Florence, Green, Barnes) akkor azonnal görcsbe rándul a gyomrom. Moss meg pacsizik valahol Manningham-el ugyanezért.Bazzani
pedig ha nem érnek oda Smith-hez akkor szétkapja a secondaryt.
láttam az nfl.com-on a playbookot, a Rams WR-ek egész meccsen szinte szabadon voltak, az máés kérdés hogy Bradford vagy túldobta őket vagy rossz helyre ment.
remélem nagyon jó meccs lesz.petey
A Rams ellen két kezdő hiányzott a Frisco ellen 3 fog.
több mint 13 éve
Snap számok a Rams ellen:Offense:
•QB Matthew Stafford, LT Jeff Backus, LG Rob Sims, C Dominic Raiola, RG Stephen Peterman, RT Gosder Cherilus, WR Calvin Johnson, TE Brandon Pettigrew - 69/69 (100%)
•WR Nate Burleson - 55/69 (80%)
•RB Kevin Smith - 49/69 (71%)•TE Tony Scheffler - 45/69 (65%)
•WR Titus Young - 40/69 (58%)•TE Will Heller - 8/69 (12%)
•RB Stefan Logan - 5/69 (7%)
•RB Keiland Williams - 3/69 (4%)
•RB Joique Bell, OT Riley Reiff - 1/69 (1%)
Defense:
•S Erik Coleman - 58/58 (100%)
•CB Jacob Lacey - 57/58 (98%)
•LB Stephen Tulloch, S John Wendling - 56/58 (97%)
•LB DeAndre Levy - 50/58 (86%)
•LB Justin Durant - 48/58 (83%)
•DT Ndamukong Suh - 41/58 (71%)
•CB Bill Bentley - 39/58 (67%)
•DE Cliff Avril - 38/58 (66%)
•DE Kyle Vanden Bosch - 37/58 (64%)
•DT Corey Williams - 35/58 (60%)
•CB Drayton Florence - 32/58 (55%)
•DT Nick Fairley - 20/58 (34%)
•DE Willie Young, DT Sammie Hill - 19/58 (33%)
•DE Lawrence Jackson - 18/58 (31%)
•CB Jonte Green - 8/58 (14%)
•S Amari Spievey - 4/58 (7%)
•LB Ashlee Palmer - 2/58 (3%)
több mint 13 éve
tavaly sem működött ez az agyonszexualizálás, de az tavaly volt 😊Legyen igazad, bár én nem vagyok olyan biztos ebben a DL agyonbassza dologban. A gyengécske Rams OL ellen sem működött 100%osan a dolog (főleg a DEk nem értek oda), akkor mi lesz a sokkal jobb Frisco ellen?3 kezdő secondary játékosunk nem játszik valószinűleg.Elmondom, senkit nem érdekel ez sem a túloldalon, sem nálunk. Így is meg kell oldani oszt kész. Ha a DL agyonbassza Kovács Sanyit, marad a futás, azt meg amúgy sem Houston oldaná meg.
Eddig sem mi voltunk az esélyesek, most meg pláne nem.
Bazzani
MacPhisto
De hát én ugye az örök pesszimista vagyok...
Viszont ha meglátom ezt a CB felhozatalt (Lacey, Florence, Green, Barnes) akkor azonnal görcsbe rándul a gyomrom. Moss meg pacsizik valahol Manningham-el ugyanezért.Bazzani
pedig ha nem érnek oda Smith-hez akkor szétkapja a secondaryt.
láttam az nfl.com-on a playbookot, a Rams WR-ek egész meccsen szinte szabadon voltak, az máés kérdés hogy Bradford vagy túldobta őket vagy rossz helyre ment.
remélem nagyon jó meccs lesz.
több mint 13 éve
Szevasztok Oroszlánok. Csak annyi, hogy ugyan verjétek már cipóra a nagy önbizalommal rendelkező San Franciska csapatát...köszi! 😀Medvepapami? 😊
inkább azon izgulj hogy Ware ne ölje meg Mr.Preseasont holnap 😀
több mint 13 éve
Szevasztok Oroszlánok. Csak annyi, hogy ugyan verjétek már cipóra a nagy önbizalommal rendelkező San Franciska csapatát...köszi! 😀MedvepapaHa ez csak így menne... 😊
több mint 13 éve
Legyen igazad, bár én nem vagyok olyan biztos ebben a DL agyonbassza dologban. A gyengécske Rams OL ellen sem működött 100%osan a dolog (főleg a DEk nem értek oda), akkor mi lesz a sokkal jobb Frisco ellen?3 kezdő secondary játékosunk nem játszik valószinűleg.Elmondom, senkit nem érdekel ez sem a túloldalon, sem nálunk. Így is meg kell oldani oszt kész. Ha a DL agyonbassza Kovács Sanyit, marad a futás, azt meg amúgy sem Houston oldaná meg.
Eddig sem mi voltunk az esélyesek, most meg pláne nem.
Bazzani
MacPhisto
De hát én ugye az örök pesszimista vagyok...
Viszont ha meglátom ezt a CB felhozatalt (Lacey, Florence, Green, Barnes) akkor azonnal görcsbe rándul a gyomrom. Moss meg pacsizik valahol Manningham-el ugyanezért.
több mint 13 éve
Szevasztok Oroszlánok. Csak annyi, hogy ugyan verjétek már cipóra a nagy önbizalommal rendelkező San Franciska csapatát...köszi! 😀
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 13 éve
3 kezdő secondary játékosunk nem játszik valószinűleg.Elmondom, senkit nem érdekel ez sem a túloldalon, sem nálunk. Így is meg kell oldani oszt kész. Ha a DL agyonbassza Kovács Sanyit, marad a futás, azt meg amúgy sem Houston oldaná meg.
Eddig sem mi voltunk az esélyesek, most meg pláne nem.
Bazzani
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 13 éve
WR Calvin Johnson (Foot) - ProbableDE Lawrence Jackson (Calf) - Questionable
DT Corey Williams (Knee) - Questionable
LB Travis Lewis (Quad) - Doubtful
CB Chris Houston (Ankle) - Doubtful
CB Bill Bentley (Concussion) - Out
S Louis Delmas (Knee) - Doubtful
Kiemeltem a lényeget.
3 kezdő secondary játékosunk nem játszik valószinűleg.
Eddig sem mi voltunk az esélyesek, most meg pláne nem.
Nagyjából minden támadásunkból pontokat kellene szerezni, úgy lehet esélyünk.
Lions | Mikel Leshoure will get carries in Week 3
Detroit Lions offensive coordinator Scott Linehan said the team will give RB Mikel Leshoure carries Week 3 after he completes his two-game suspension. Linehan said he hopes Leshoure will be able to build on what he did during the preseason. Linehan said he has not thought about how he will split carries between Leshoure and RB Kevin Smith.
A Titans ellen viszont visszatér LeShoure, Houston és alighanem Bentley is (Delmas?).
Ott illene nyerni.
több mint 13 éve
Burleson Wired for Sound - Week 1www.detroitlions.com/media-center/videos/Burleson-Wired-for-Sound---Week-1/7a2d685c-af27-4d22-9b05-7d931edca8e6
Tudom, hogy Stez nem szereti, de gondoltam hátha másnak érdekes. 😉