Jacksonville Jaguars
32 feliratkozó
több mint 8 éve
Akárki is csinálja - még mindig Caldwell, vagy mást is odaenged már, nem tudom, de - az utóbbi két évben kifejezetten jól draftoltatok. Bortles egy érthetetlen történet, egyszerűen nem értem. Valami azt súgja, hogy nála inkább szakmai hiba történt, amiért nem a GM a hunyó hanem a szakmai stáb. De tudjafene, tényleg nem értem.Van benne valami. Néztem Chris Smitht tegnap a Bengalsban, ha így játszott volna nálunk, még mindig a Jaxben lenne... Sidenote: soha többé ne tradeljük kondíciós pickért játékost a Cincybe, mert szupersztárt csinálnak belőle.... És ott van Andre Branch esete, aki szintén nagyon jó kis játékos lett Miamiban. Az más kérdés, hogy nem adtam volna neki akkora szerződést, mint amit kapott. De tény, hogy egyre több esetben bukik ki(megint - hisz a Del Rio érában is látunk ilyesmit - hello Reggie Nelson), hogy az edzők kurták el a dolgot. Sajna ritka a Sen'Derrick Marks jelenség, hogy valakinek mi találjuk meg az igazi posztját.
Nem Caldwell-t védem persze, csak szerintem a sikertelenségben nálatok az edzői szinten bőven voltak hunyók. Hozzáteszem, ha ezzel az idei rosterrel megint fejreálltok, akkor QB probléma ide vagy oda, a rossz szereplésért ismét a szakmai stáb lesz a hunyó. Ilyen rostert nem sok GM tesz a szakmai stáb feneke alá az NFL-ben, ezzel minimum versenyképesnek kellene tudni lenni. Ahogy a Texans is az volt Osweiler meg a többi gyönyör ellenére az elmúlt években. Vagy a Vikings, a tavalyi Denver, stb. Valami hasonlóra ez a roster is képes lehetne, Bortlesestül is.
peterk2005
Ami Caldwell draftjait illeti, a pasas kicsit olyan, mint Shack Harris(kvázi GM 2003-08 között) és Gene Smith keveréke. Shack Harrisé, mert az 1. körös pickjeiből kb 3 kuka, Ramsey meg kb az ölünkbe pottyant. (100%, hogy ha a Cowboys nem viszi Zeket, most DeForest Bucknert bustolnánk be nagyban...) de a későbbi körökben és UDFA-ban vannak nagy találatai. És részben Gene Smith-es is a munkássága, mert a 4 önálló draftjából 2 teljesen rossznak tűnik (2013 és egyre inkább a 2015-ös is). Caldwellnek az a pechje Shack Harrisszel ellentétben, hogy ő egy bűnrossz keretet kapott, amiben szinte semmi tehetség nem volt, szemben Harrisszel, akire TC egy igen korrekt keretet hagyott hátra(Fred Taylor, Jimmy Smith, Henderson, Stroud, Meester, Rob Meier, Kyle Brady. Garrard, Paul Spicer hogy csak a legfontosabbakat említsem és még Brunell is kereten volt 2003-ban) ,és így volt mire építkezni.
Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
Akárki is csinálja - még mindig Caldwell, vagy mást is odaenged már, nem tudom, de - az utóbbi két évben kifejezetten jól draftoltatok. Bortles egy érthetetlen történet, egyszerűen nem értem. Valami azt súgja, hogy nála inkább szakmai hiba történt, amiért nem a GM a hunyó hanem a szakmai stáb. De tudjafene, tényleg nem értem.Nem Caldwell-t védem persze, csak szerintem a sikertelenségben nálatok az edzői szinten bőven voltak hunyók. Hozzáteszem, ha ezzel az idei rosterrel megint fejreálltok, akkor QB probléma ide vagy oda, a rossz szereplésért ismét a szakmai stáb lesz a hunyó. Ilyen rostert nem sok GM tesz a szakmai stáb feneke alá az NFL-ben, ezzel minimum versenyképesnek kellene tudni lenni. Ahogy a Texans is az volt Osweiler meg a többi gyönyör ellenére az elmúlt években. Vagy a Vikings, a tavalyi Denver, stb. Valami hasonlóra ez a roster is képes lehetne, Bortlesestül is.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Atyaég - az ESPN-es Bill Barnwell szerint Caldwell kapott egy 2 első körös picket tartalmazó ajánlatot a Billstől(akik Sammy Watkinst akarták elhozni vele) a 2014-es draft idején, de Dave visszautasította, hogy draftolja Bortlest... www.bigcatcountry.com/2017/8/25/16202586/bill-barnwell-reporting-caldwell-took-bortles-in-spite-of-trade-offer
No comment. Hogy van ennek a pasasnak még állása nálunk, ráadásul még mindig ő a GM. Na ezért leszünk idén is bottom 5 csapat a kurvagyengének tűnő sorsolásunk ellenére....
Ha már az emlegetett szamár szóba került, íme a preseasonbeli teljesítménye:
Főbb statok: 34/23 206 yard 1 TD, 1 INT
Passzhatékonyság távolságokra leosztva:
Line of scrimmage mögött: – 2/3 13 yard
1-5 yard 16/12 75 yard 1 TD
6-10 yard 7/5 63 yard
11-15 yar 3/2 33 yard 1 INT – 2 of 3 for 33 yards (one interception).
16 + yards 5/1 18 yard (anno ez volt a specialitása 2015-ben...)
Bortles leghosszabb passza 30 yardos volt Ben Koyacknak, de ebből 23 Koyack tett meg azt elkapás után...
több mint 8 éve
Mai hiányzók az edzésen:Westbrook
Greene
Yeldon
Grant
Williams
Watford
Rivera
Bennett
Linder visszajött a tegnapi pihi után.
több mint 8 éve
Főleg, hogy Del Rio nagyon szerette volna őt megszerezni állítólag.A Jaguars összes QB-ja egy listán, aki dobott legalább egy passzt Jags meccsen:világ csodája, hogy Brady Quinnt megúsztátok.
www.bigcatcountry.com/2017/8/26/16209624/12-days-until-kickoff-power-ranking-every-jaguars-quarterback-who-has-thrown-a-pass
Én Bortlest a 35 TDs, rekordokat döntő szezonja miatt Top 5-be raktam volna, de most érthetően nagyon mélyen van a megítélése. Az első 3-al tökéletesen egyetértek, a sorrenddel is.
iktriad
Amadeus
több mint 8 éve
A Jaguars összes QB-ja egy listán, aki dobott legalább egy passzt Jags meccsen:világ csodája, hogy Brady Quinnt megúsztátok.
www.bigcatcountry.com/2017/8/26/16209624/12-days-until-kickoff-power-ranking-every-jaguars-quarterback-who-has-thrown-a-pass
Én Bortlest a 35 TDs, rekordokat döntő szezonja miatt Top 5-be raktam volna, de most érthetően nagyon mélyen van a megítélése. Az első 3-al tökéletesen egyetértek, a sorrenddel is.
iktriad
több mint 8 éve
Ő tud menekülni ha nagy gáz van (hogy összehozzon vagy egy fumblet v agy egy 1st downt, általában ez a 2 opció szokott kijönni belőle...),Áh ez túl egyszerű, ő átlépi a LOS-t és utána passzol 😀
iktriad

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Marqise Lee is dobott tavaly TD-t a Titans ellen. És Bortles kapta el. 😊 😊 😊A Jaguars összes QB-ja egy listán, aki dobott legalább egy passzt Jags meccsen:MJD nekem kicsit hiányzik a listáról, Gabbert elé befért volna, dobott TD és INT-et is 😊
www.bigcatcountry.com/2017/8/26/16209624/12-days-until-kickoff-power-ranking-every-jaguars-quarterback-who-has-thrown-a-pass
Én Bortlest a 35 TDs, rekordokat döntő szezonja miatt Top 5-be raktam volna, de most érthetően nagyon mélyen van a megítélése. Az első 3-al tökéletesen egyetértek, a sorrenddel is.
iktriad
Húsrágó
több mint 8 éve
A Jaguars összes QB-ja egy listán, aki dobott legalább egy passzt Jags meccsen:MJD nekem kicsit hiányzik a listáról, Gabbert elé befért volna, dobott TD és INT-et is 😊
www.bigcatcountry.com/2017/8/26/16209624/12-days-until-kickoff-power-ranking-every-jaguars-quarterback-who-has-thrown-a-pass
Én Bortlest a 35 TDs, rekordokat döntő szezonja miatt Top 5-be raktam volna, de most érthetően nagyon mélyen van a megítélése. Az első 3-al tökéletesen egyetértek, a sorrenddel is.
iktriad
Szerkesztette: Húsrágó
több mint 8 éve
A Jaguars összes QB-ja egy listán, aki dobott legalább egy passzt Jags meccsen:www.bigcatcountry.com/2017/8/26/16209624/12-days-until-kickoff-power-ranking-every-jaguars-quarterback-who-has-thrown-a-pass
Én Bortlest a 35 TDs, rekordokat döntő szezonja miatt Top 5-be raktam volna, de most érthetően nagyon mélyen van a megítélése. Az első 3-al tökéletesen egyetértek, a sorrenddel is.
Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
Végre némi jó hír - 3 fontos kezdő visszatért edzeni: Fournette, Lee, Bouye és Dante is újra edzésbe állt.Nem edzett ma:
Bennett
Watford
Yeldon
Rivera
Greene
Linder
M. Williams (a 7. körös FB)
Grant - fejsérülés miatt - az is gáz.
Remélem Linder csak pihentetve van, az kéne még, hogy valami baja legyen az egyetlen tapasztalt és jó támadófalemberünnek.
több mint 8 éve
A sérülés esetén garantálttá váló dolgot nem értem teljesen. Ha teszem azt Blakenek elszakad az ACL-je a 3. héten, akkor bármi IR-re pakolás nélkül, automatikusan garantálttá válik az a pénz? (és pl csak IR szintű sérüléskor?)Ha a jövő szezon kezdetén(március) nem megy át az orvosi teszten, akkor garantálta válik a teljes összeg. Egy ACL szakadás esetén ez 100%, hogy így lenne.
winston
Szerencsére Blake inkább a Garrard, mint a Leftwich iskola tartósság ügyében (1 snapet hagyott ki, mióta kezdő asszem, akkor is Henne csak egy térdelésre jött be ), de annyira Jaguars-os sztori lenne, hogy pont most lesérüljön. Főleg a "remek" támadófalunk mögött, bár pillanatnyilag most ennek köszönheti, hogy visszakapta a kezdő posztot....
Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
A sérülés esetén garantálttá váló dolgot nem értem teljesen. Ha teszem azt Blakenek elszakad az ACL-je a 3. héten, akkor bármi IR-re pakolás nélkül, automatikusan garantálttá válik az a pénz? (és pl csak IR szintű sérüléskor?)
több mint 8 éve
Amikor a Jaguarsnak utoljára pozitív mérlegel zárult a szezonja (és bejutott a playoffba) 2007-ben még:Obama szenátor volt, az utódja meg egy valóságshow műsorvezető.
Az IPhone még ki se jött.
A Lost és a Doktor House népszerűségük csúcsán voltak. A Breaking Bad vagy a Trónok Harca még el se kezdődött.
Borltes 15, Ramsey 13, Myles Jack és Fournette 12 éves volt.
A twiitter 1 éve volt aktív.
twitter.com/MadeByTim/status/901438450779529217
Kijött a szezon új plakátja, csak lemaradt, hogy ez már a 4. rész.
twitter.com/junioraumanac/status/901426777360396288/photo/1
Az alcím ez lehetne: utolsó esély, hogy újra minden elronts, és mégis legyen 19 millió $-od garantáltan...
több mint 8 éve
Sajnos Bortles kezdetésében maximálisan benne van, hogy olyan szar az O-line amilyen(ki is volt az egység edzője az elmúlt 2 évben?....). Ő tud menekülni ha nagy gáz van (hogy összehozzon vagy egy fumblet v agy egy 1st downt, általában ez a 2 opció szokott kijönni belőle...), Henne nem nagyon. Marrone is ezt mondta első indoknak, hogy miért hozta ezt a döntést.
www.jaguars.com/media-gallery/videos/Marrone-I-look-at-everything/42b843fd-ba80-4b56-b374-5171c56bd9b6
Blake reakciója a bejelentésről:
www.jaguars.com/media-gallery/videos/Bortles-Doesnt-change-the-mindset/dd479ff6-1547-4250-97b7-f56d55f9a430
Henne reakciója:
twitter.com/ryanohalloran/status/901499131449008129
twitter.com/ryanohalloran/status/901499294364176385
Halloren gyors helyzetelemzése:
www.youtube.com/watch?v=sg-O8xELlUM
Meg még pár extra pont itt:
jacksonville.com/sports/2017-08-26/10-thoughts-jaguars-decision-start-blake-bortles-against-houston
Egy biztos, a póráz nagyon rövid lesz Blaken, és nem lennék meglepve, ha Londonban már Checkdown Chad lenne a kezdő QB....
A nap statja: A Texans elleni 6 meccsen Bortles mérlege 0-6 és 24-szer sackelték. Még jó, hogy Blake mobilis.
Még egy probléma a sokezerből. A Jags jelenleg nem tud futni (pedig nagon akar), és a überfaszának kikiáltott D nem tudja megállítani a futást. Itt egy Halloren elemzés erről is.
www.youtube.com/watch?v=n7OgfmXqsmk
És a végére egy meglepő roster move - kiraktuk Audie Colet. Elég biztosnak tűnt a helye az 53-ban mert jó speacial teamer.nek tartotta mindenki. Ez vagy Blair Brownnak vagy Hayes Pullardnak jó hír. Vagy egy 7. WR-nek(Shane Wynn)?
The Race is over: Bortles a kezdő QB....van erről egy gondolatom, de majd később.Gyenge csapat vagy sem, ugyanúgy dobott egy buta picket és a rosszul sikerült 2 pontosnál is dobott egyet, amit vissza vihettek volna picksixre normál esetben..
A gondolat pedig a következő bár lehet, hogy hülyeség. Szóval az előző meccsel éppen, hogy Borltes-t akarták helyzetbe hozni, ami sikerült is. Bár ezt a részt már nem láttam, de, ha jól sejtem, neki már egy gyengébb csapat ellen lehetett jól játszania, mint Henne-nek, és ez alapján nyugodtabb szívvel lehet azt mondani, hogy ő a kezdő QB. Ez persze csak spekuláció de benne lehet. Ha Bortles is hasonló erősségű csapat ellen játszott akkor nem szóltam.
dande
több mint 8 éve
The Race is over: Bortles a kezdő QB....van erről egy gondolatom, de majd később.A gondolat pedig a következő bár lehet, hogy hülyeség. Szóval az előző meccsel éppen, hogy Borltes-t akarták helyzetbe hozni, ami sikerült is. Bár ezt a részt már nem láttam, de, ha jól sejtem, neki már egy gyengébb csapat ellen lehetett jól játszania, mint Henne-nek, és ez alapján nyugodtabb szívvel lehet azt mondani, hogy ő a kezdő QB. Ez persze csak spekuláció de benne lehet. Ha Bortles is hasonló erősségű csapat ellen játszott akkor nem szóltam.
Szerkesztette: dande2
több mint 8 éve
twitter.com/notoriousIT/status/900950059797192705
több mint 8 éve
Statok és elemzések tegnapról - az OL továbbra is szenved. jacksonville.com/sports/jaguars/2017-08-25/jaguars-insider-another-tough-outing-offensive-line
És ez bizony már Coughlin sara is:
twitter.com/zach_goodall/status/901059645900566528
Hogy is volt TC kiejlentése a bemuatkozó sajtótájékoztatón? Már abban is nyerni akar, hogy kié lesz a legjobb ebéd. Nos a pályán és azon kivül történtek nem éppen ezt a képet festik az egyszerű szurkoló számára....
www.bigcatcountry.com/2017/8/25/16202524/jaguars-quarterback-battle-signing-blake-bortles-benched
Lasan ez lesz a Jags szurkolók theme songja. Főleg az első sor ("Hello darkness my old friend")
Szeptember 10-ig mindenki szedje elő a szado-mazo szettet, ami alap követelmény, hogy legyen egy igazi Jaguars szurkolnál. A Texans ellen kezdődik zsinórban a 7. mazochista maraton. Alig várom---
több mint 8 éve
Marrone még nem mondott semmit QB ügyben, és nincs időpont arról, hogy mikor nevezi meg a kezdőirányítót.Mindenesetre nem tűnt túl elégedettnek egyikükkel sem.
twitter.com/mike_e_kaye/status/900919695695642624
jacksonville.com/sports/jaguars/2017-08-24/jaguars-fall-carolina-24-23-third-preseason-game
twitter.com/ryanohalloran/status/900922784062242816
Westbrook elővigyázatosából nem játszott.
Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
vissza is térhetne a focira, mert volt szerencsém személyesen megnézni baseballozás közben, és hát amit ott művel az max. szobordöntögetésnek jó 😊És nem nekem kellet beírnom.a mértékeadó nfltrderumors adatbázisa szerint Kaep után a 2. legjobb FA QB Robert Griffin III szóval ennyit a piacról.jöhetnek mindketten + Tebow, aztán mehet a tripleopcsön
Höri
baggio
Mikor pedig annyira adja magát, mondhatni triviális megoldás. 😀
Oké, jövőre kiismernék a rendszert, de egy SB is több, mint a semmi.
Azért ki hitte volna, hogy még 2017-ben is be kell tennem ezt a képet?
americaswhiteboy.com/wp-content/uploads/2013/10/Tim-Tebow-Jacksonville-Jaguars.jpg
Sobri Jóska

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
Ne haragudjatok, minden tisztelettel Ik, Maka, Húsrágó s a többiek, felé, de sokkal mélyebb gondok vannak ez alapján a meccs alapján, mint hogy Henne v Bortles ag irányító... Kezdve ott h kb tök mindegy kit állítanak az OL mögé, esélye sincs....legalábbis egyenlőre..twitter.com/PriscoCBS/status/900890355272491012
dande
Hello zsinórban 7.(!!!) Top 5-ös pick. Majd viszünk egy QB-t jövőre, hogy jól bebustoljuk. A Jaguars mottója hivatalosan is ez lett: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. "
Amúgy Blake egész jól nyomja ma a pickjét leszámítva. ....
Shao Khan Kaepről:
twitter.com/md_1010xl/status/900821458892582912
twitter.com/md_1010xl/status/900821686618075137
twitter.com/md_1010xl/status/900821869259051008
De itt a lényeg
twitter.com/md_1010xl/status/900822299603075072
több mint 8 éve
Ne haragudjatok, minden tisztelettel Ik, Maka, Húsrágó s a többiek, felé, de sokkal mélyebb gondok vannak ez alapján a meccs alapján, mint hogy Henne v Bortles ag irányító... Kezdve ott h kb tök mindegy kit állítanak az OL mögé, esélye sincs....legalábbis egyenlőre..
több mint 8 éve
És nem nekem kellet beírnom.a mértékeadó nfltrderumors adatbázisa szerint Kaep után a 2. legjobb FA QB Robert Griffin III szóval ennyit a piacról.jöhetnek mindketten + Tebow, aztán mehet a tripleopcsön
Höri
baggio
Mikor pedig annyira adja magát, mondhatni triviális megoldás. 😀
Oké, jövőre kiismernék a rendszert, de egy SB is több, mint a semmi.
Azért ki hitte volna, hogy még 2017-ben is be kell tennem ezt a képet?
több mint 8 éve
a mértékeadó nfltrderumors adatbázisa szerint Kaep után a 2. legjobb FA QB Robert Griffin III szóval ennyit a piacról.jöhetnek mindketten + Tebow, aztán mehet a tripleopcsön
Höri

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
Chase Daniel alig várja, hogy kezdő legyen végre valahol. Vagy szólni mahomesnak, hogy szoríjja má ki alexejevicset a kezdőből. Van itt lehetőség dögivel 😀 amúgy hajrá brandon!
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
