Jacksonville Jaguars
32 feliratkozó
több mint 11 éve
Egyébként teszem hozzá, hogy nálam ez elég kétes "üzenet" a FO-tól is.Mert gáznak vélem, hogy egyre jobban kivehető, hogy nem tesznek meg mindent a győzelemért. Ez nem lenne gáz, ha Henne képes volna jó játékra is, meg Bortles ne mutatta volna meg edzéseken, TC-ben és előszezonban, hogy brutálisan jó tud lenni, ráadásul olyan iramban fejlődik, hogy az már durva.
Ezzel a locker roomban is azt sugallod a játékosaidnak, hogy nem érdekel téged a győzelem. És egyébként még pár ilyen hét, és a Jax játékosai üvölteni fognak a motiválatlanságtól. És igazuk van.
Van egy edzőm, akinek ott a padon a fiatal tehetsége, aki már most jobb, mint a kezdő, de nem hajlandó berakni, lényegtelen, milyen okokból. Nem sérült a gyerek. Jó a gyerek. A kezdő meg szar. Rosszabb szinte nem lehetne a helyzet. De baszik berakni ennek ellenére a fiatalt, ki sem próbálja, amikor vele lehet győzhetne a csapat.
Ez mit sugall? Hogy az edző nem akar nyerni, vagy nem érdekli a győzelem, lemondott a sikerről. Ha ő így gondolja, akkor a játékos miért gondolkozzon máshogy? Elveszti a hitét a stábban, a csapatban, aztán csókolom, szarik a játékra onnantól kezdve, nem tesz meg mindent a győzelemért. És igaza van. Minden csapat olyan mentalitással lép pályára, mint az edzője. Jó edzőnek tartom Bradleyt és tetszik a Jax építkezése, de jelenleg úgy vélem, súlyos hibát akar elkövetni, amivel igazából a csapatát fogja elveszíteni, még ha esetleg nem is rúgnák ki...
Szt meg azért láthattuk jó néhány alkalommal, mi van akkor, ha a társaság nem hisz az edzői stábban.
több mint 11 éve
És? Minden fordulóban van 10 QB, akinek a hete épp a folyamatos menekülésről szól. Ebben mi meglepő? Lucknak két éve szólt erről, Roethlisbergernek ennek sokszorosa. A zsebet érezni kell, a nyomástól meg nem rögtön befosni, összerogyni és hasonlók.Nem mondanám, hogy sokáig tartogatta volna, egyszerűen sokszor volt olyan h a Redskins D# 2-3 tagja egyszerűen lazán megverte a JAX OL-t, élen Kerrigan-nel.BekiHát skacok mondjuk a 10 sack nem csak Hanne hibája. Össze kénebkapni magát az O linenak...Szidjátok a futót, de h a fal nem nyit neki utat nem tud futni...Tomcsik10 sacknél nem lehet csak a QB a hibás. Viszont Hennenél évek óta hátrányként emlegetik, hogy nagyon sokáig szórakozik a labdával és tartogatja. Én nem láttam a meccset, de van rá egy tippem, hogy a 10 sack fele legalább emiatt volt. 5-6 biztosan nem az ő hibája volt..Stez
Ahogy írtam, 10 sack nem lehet csak a QB hibája. De ez fordítva is igaz, 10 sack nem is lehet csak az OL hibája.
Arról egyébként meg nem is beszéltünk, hogy mindenki mentálisan gyökérnek kezeli Bortlest. De ha ő valóban olyan mentálisan gyökér, hogy kezdőként megártana neki X sack, meg X vereség, akkor vajon az mennyire lehetne jó neki, hogy tudja, hogy egy lúzer csapatba van, ahol nem képesek abszolút nyerni, ráadásul még egy olyan QB-t sem tud kiszorítani, aki valljuk be, egy fos.
Igazából ennek pont annyira van értelme, mint annak, hogy "szegényt óvjuk, mert sokat kapna, ami az önbizalmára hatással lesz, meg hú, veszíteni fog, hogy dolgozza fel".
Ez nem kurvák sportja. Bortles ha mentálisan erős és rendben van, akkor ezek semmit sem jelentenek majd neki. Ha pedig mentálisan gyenge, akkor lehet padoztatni még 8 évet is, a sackek és a sikertelenség után 8 év múlva is kurva lenne belőle.
Az meg mellékes, hogy valóban, Manning nem is egy évig szenvedett a Coltsnál. Folyamatosan veszített, folyamatosan dobálta a pickeket. Mára pedig future HOF QB. Puff.
Ez nem függ a vereségek számától, nem függ semmi mástól, mint a játékosok jellemétől és mentális erejétől. Akinek ez 23 évesen Gabberti magasságokban van, annak 35 évesen is ez lesz, ez nem korfüggő. És fordítva is igaz ez. Nincs veszítenivaló Bortles beállításával, csak nyerni lehet, ez az egy év tapasztalat egy szezonban, ahol elvárás nincs, aranyat ér. Az éles játék a védelmek ellen, nem pedig az edzés és a papírok tartogatása a padon.
Jajj meg fog sérülni. Igaz, ezzel az erővel addig soha ne lépjen pályára, amíg a Jax nem épít egy PO contender csapatot, mert igazából akkor csak kockáztat a FO.
Elment a szezon? Kikaptatok egy laza PO csapattól, aztán meg zakóztatok egy nagyot egy simán gyenge csapat ellen. És? Szezon előtt sem volt ez PO csapat, de középcsapat simán lehetne. Bortlesnek 1-2 meglepi győzelem sokkal nagyobb mentális pluszt ad, mint amennyit elvesz 8 vereség. Ráadásul már a TC-ben is odáig volt az egész locker room érte, ki a fene tudja, hogy milyen lökést ad a csapatnak? Hogy mennyire javul az OL is, mert ő mondjuk jobban érzi a nyomást, a zsebet, jobban menekül? Ki tudja, hogy az elkapók mennyivel bíznak jobban benne, mint Henneben, ezáltal jobban koncentrálnak például?
És ha valami megindul a támadóknál, az hatással lehet a védőkre is? Szerintem igen.
Egy évet a kukába dobjanak, látván Hennet?
több mint 11 éve
Engem lassan inkább az kezd érdekelni, hogy ennyire borzasztó marad-e a csapat teljesítménye, vagy összeszedik magukat? Rendben van, Henne olyan amilyen, és a sérülés is sok. De a fél NFL Henne szintű QB-val nyomja, és sérülések is hegyekben vannak mindenütt. Azért lassan Bortles nélkül is kéne valamit produkálni, elvégre évek óta topban elöl húz a csapat, és még a Bortles 1/3-a utáni 2/3 is majdnem első körös erősségű pick. Plusz pénz is van a sapka alatt, a tulaj is hajlandónak látszik pénzt áldozni rá, voltak offseason erősítések is. Azért az offseason nem csak Bortlesről szólt, hanem arról is, hogy Gus új szemléletet hozott, hogy azért a csapat is épül, stb. Na, ebből eddig csak a Bortlesre, mint megváltóra várás látszik....peterk2005érdemes visszaolvasni a 2013. szeptember 30-i kommenteket, mikor azon ment a vita, hogy tankoljon-e a csapat egy QB-re vagy illene pár mérkőzést nyerni azért bármilyen módon 😊 egy évre rá megint ott tartunk, hogy az idei szezonban már nincsenek "tétmeccsek", bár legalább a megváltó már elméletileg ott ül a padon...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Nem mondanám, hogy sokáig tartogatta volna, egyszerűen sokszor volt olyan h a Redskins D# 2-3 tagja egyszerűen lazán megverte a JAX OL-t, élen Kerrigan-nel.Hát skacok mondjuk a 10 sack nem csak Hanne hibája. Össze kénebkapni magát az O linenak...Szidjátok a futót, de h a fal nem nyit neki utat nem tud futni...Tomcsik10 sacknél nem lehet csak a QB a hibás. Viszont Hennenél évek óta hátrányként emlegetik, hogy nagyon sokáig szórakozik a labdával és tartogatja. Én nem láttam a meccset, de van rá egy tippem, hogy a 10 sack fele legalább emiatt volt. 5-6 biztosan nem az ő hibája volt..Stez
több mint 11 éve
Egyetértek - Peyton Manning 3-13al és rekord mennyiségű INTtel zárta az újonc szezonját, egy előző évben 1/1es csapatot vezetve. Ártott neki hosszú távon a tapasztalat? Aligha.És előbb-utóbb már nem is lehet Hennet játszatni, legalábbis jó indok nem lesz rá. 0-5nél pl. miért kéne őt játszatni? Mert majd 6.-ra más eredmény jön, mint az elmúlt másfél évben?
Beszédes volt, hogy Bradley hétfőn kb 30 mpben válaszolt arra, hogy Henne kezd-e a héten. Szerintem már nincs sok meccs hátra, amíg Bortles ideje eljön. Mondjuk most lenne ideálisabb ezt meglépni és nem mondjuk a Chargers ellen.
több mint 11 éve
Az egyetem, az edzőtábor, sőt még az előszezon is lófasz. Sőt, az edzések is hét közben. Az ember élesben tanul a legtöbbet, össze sem hasonlítható az előszezonnal meg az edzőtáborral.Ezért van az egyetem. Meg az edzőtábor. Meg az előszezon. A légkört így is szokja, cserébe a vereséget nem kell szoknia.Viszont egy olyan évben, ahol elvárás tulajdonképpen nincs, viszont élesben játszhat, tanulhat, szokhatja a légkört, annak nagyon is lenne értelme. A tapasztalat baromira fontos.StezAkkor akarják játszatni Bortles-t, ha van értelme. Jelen pillanatban nincs értelme - nem csak azért, mert ripszropsz összetörne egy UFC-nél is szarabb fal mögött, hanem mert semmi érdemi jelentősége nincs a játszatásának.MakaHát skacok mondjuk a 10 sack nem csak Hanne hibája. Össze kénebkapni magát az O linenak...Szidjátok a futót, de h a fal nem nyit neki utat nem tud futni...Tomcsik10 sacknél nem lehet csak a QB a hibás. Viszont Hennenél évek óta hátrányként emlegetik, hogy nagyon sokáig szórakozik a labdával és tartogatja. Én nem láttam a meccset, de van rá egy tippem, hogy a 10 sack fele legalább emiatt volt. 5-6 biztosan nem az ő hibája volt. Csak most a kérdés, hogy akkor a Jax addig jegeli Bortlest, amíg a fal szar? És ha a fal évekig szar, mint ahogy a Coltsnál akár most, akár PM idejében, akkor sosem jön Bortles? 😀
Ez poénos, de komolyan, a Colts fal azután ekkora fos, hogy hoztunk két FA-t jó pénzért, fossá draftoltuk magunkat 2-5. körös OL-ekkel, plusz pár éve első körben Castonzót is szintén draftról hoztuk.
Szóval jó falat azért nem egyszerű összepakolni.Stez
Az már csak plusz, hogy nem akarjuk tönkretenni azzal, hogy lesérül.
Az idei meccsek nem tétmeccsek.Maka
Az meg, hogy az idei meccsek nem tétmeccsek, ez kétoldalú. Egyik oldalról van, amit te mondasz, hogy ne is játsszon akkor, ne veszítsen, stb. A másik oldal, hogy pont ezért játsszon, mert addig is tanul, mert a játék, az ellenfél éles. Kikap? És? Mindenki kikap. Ha Bortles most kinyal egymás után hatszor és az mentálisan tönkreteszi, akkor alapból nem alkalmas erre a játékra, de akkor jövőre sem lesz az.
több mint 11 éve
Ezért van az egyetem. Meg az edzőtábor. Meg az előszezon. A légkört így is szokja, cserébe a vereséget nem kell szoknia.Viszont egy olyan évben, ahol elvárás tulajdonképpen nincs, viszont élesben játszhat, tanulhat, szokhatja a légkört, annak nagyon is lenne értelme. A tapasztalat baromira fontos.StezAkkor akarják játszatni Bortles-t, ha van értelme. Jelen pillanatban nincs értelme - nem csak azért, mert ripszropsz összetörne egy UFC-nél is szarabb fal mögött, hanem mert semmi érdemi jelentősége nincs a játszatásának.MakaHát skacok mondjuk a 10 sack nem csak Hanne hibája. Össze kénebkapni magát az O linenak...Szidjátok a futót, de h a fal nem nyit neki utat nem tud futni...Tomcsik10 sacknél nem lehet csak a QB a hibás. Viszont Hennenél évek óta hátrányként emlegetik, hogy nagyon sokáig szórakozik a labdával és tartogatja. Én nem láttam a meccset, de van rá egy tippem, hogy a 10 sack fele legalább emiatt volt. 5-6 biztosan nem az ő hibája volt. Csak most a kérdés, hogy akkor a Jax addig jegeli Bortlest, amíg a fal szar? És ha a fal évekig szar, mint ahogy a Coltsnál akár most, akár PM idejében, akkor sosem jön Bortles? 😀
Ez poénos, de komolyan, a Colts fal azután ekkora fos, hogy hoztunk két FA-t jó pénzért, fossá draftoltuk magunkat 2-5. körös OL-ekkel, plusz pár éve első körben Castonzót is szintén draftról hoztuk.
Szóval jó falat azért nem egyszerű összepakolni.Stez
Az már csak plusz, hogy nem akarjuk tönkretenni azzal, hogy lesérül.
Az idei meccsek nem tétmeccsek.
you don't even know what you like and you don't like
több mint 11 éve
Engem lassan inkább az kezd érdekelni, hogy ennyire borzasztó marad-e a csapat teljesítménye, vagy összeszedik magukat? Rendben van, Henne olyan amilyen, és a sérülés is sok. De a fél NFL Henne szintű QB-val nyomja, és sérülések is hegyekben vannak mindenütt. Azért lassan Bortles nélkül is kéne valamit produkálni, elvégre évek óta topban elöl húz a csapat, és még a Bortles 1/3-a utáni 2/3 is majdnem első körös erősségű pick. Plusz pénz is van a sapka alatt, a tulaj is hajlandónak látszik pénzt áldozni rá, voltak offseason erősítések is. Azért az offseason nem csak Bortlesről szólt, hanem arról is, hogy Gus új szemléletet hozott, hogy azért a csapat is épül, stb. Na, ebből eddig csak a Bortlesre, mint megváltóra várás látszik....


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Viszont egy olyan évben, ahol elvárás tulajdonképpen nincs, viszont élesben játszhat, tanulhat, szokhatja a légkört, annak nagyon is lenne értelme. A tapasztalat baromira fontos.Akkor akarják játszatni Bortles-t, ha van értelme. Jelen pillanatban nincs értelme - nem csak azért, mert ripszropsz összetörne egy UFC-nél is szarabb fal mögött, hanem mert semmi érdemi jelentősége nincs a játszatásának.MakaHát skacok mondjuk a 10 sack nem csak Hanne hibája. Össze kénebkapni magát az O linenak...Szidjátok a futót, de h a fal nem nyit neki utat nem tud futni...Tomcsik10 sacknél nem lehet csak a QB a hibás. Viszont Hennenél évek óta hátrányként emlegetik, hogy nagyon sokáig szórakozik a labdával és tartogatja. Én nem láttam a meccset, de van rá egy tippem, hogy a 10 sack fele legalább emiatt volt. 5-6 biztosan nem az ő hibája volt. Csak most a kérdés, hogy akkor a Jax addig jegeli Bortlest, amíg a fal szar? És ha a fal évekig szar, mint ahogy a Coltsnál akár most, akár PM idejében, akkor sosem jön Bortles? 😀
Ez poénos, de komolyan, a Colts fal azután ekkora fos, hogy hoztunk két FA-t jó pénzért, fossá draftoltuk magunkat 2-5. körös OL-ekkel, plusz pár éve első körben Castonzót is szintén draftról hoztuk.
Szóval jó falat azért nem egyszerű összepakolni.Stez
több mint 11 éve
Akkor akarják játszatni Bortles-t, ha van értelme. Jelen pillanatban nincs értelme - nem csak azért, mert ripszropsz összetörne egy UFC-nél is szarabb fal mögött, hanem mert semmi érdemi jelentősége nincs a játszatásának.Hát skacok mondjuk a 10 sack nem csak Hanne hibája. Össze kénebkapni magát az O linenak...Szidjátok a futót, de h a fal nem nyit neki utat nem tud futni...Tomcsik10 sacknél nem lehet csak a QB a hibás. Viszont Hennenél évek óta hátrányként emlegetik, hogy nagyon sokáig szórakozik a labdával és tartogatja. Én nem láttam a meccset, de van rá egy tippem, hogy a 10 sack fele legalább emiatt volt. 5-6 biztosan nem az ő hibája volt. Csak most a kérdés, hogy akkor a Jax addig jegeli Bortlest, amíg a fal szar? És ha a fal évekig szar, mint ahogy a Coltsnál akár most, akár PM idejében, akkor sosem jön Bortles? 😀
Ez poénos, de komolyan, a Colts fal azután ekkora fos, hogy hoztunk két FA-t jó pénzért, fossá draftoltuk magunkat 2-5. körös OL-ekkel, plusz pár éve első körben Castonzót is szintén draftról hoztuk.
Szóval jó falat azért nem egyszerű összepakolni.Stez
you don't even know what you like and you don't like
több mint 11 éve
Hát skacok mondjuk a 10 sack nem csak Hanne hibája. Össze kénebkapni magát az O linenak...Szidjátok a futót, de h a fal nem nyit neki utat nem tud futni...Tomcsik10 sacknél nem lehet csak a QB a hibás. Viszont Hennenél évek óta hátrányként emlegetik, hogy nagyon sokáig szórakozik a labdával és tartogatja. Én nem láttam a meccset, de van rá egy tippem, hogy a 10 sack fele legalább emiatt volt. 5-6 biztosan nem az ő hibája volt. Csak most a kérdés, hogy akkor a Jax addig jegeli Bortlest, amíg a fal szar? És ha a fal évekig szar, mint ahogy a Coltsnál akár most, akár PM idejében, akkor sosem jön Bortles? 😀
Ez poénos, de komolyan, a Colts fal azután ekkora fos, hogy hoztunk két FA-t jó pénzért, fossá draftoltuk magunkat 2-5. körös OL-ekkel, plusz pár éve első körben Castonzót is szintén draftról hoztuk.
Szóval jó falat azért nem egyszerű összepakolni.
több mint 11 éve
Chris Smith visszajött a practice squadba.
több mint 11 éve
Húha, úgy látom IK nagyon beborult, már mióta nem jelentkezett. Reméljük nincs baj 😀dandeHa egy ekkora pofon kellett, hogy Stanley Parable módján rátaláljon a social medián kívüli életre, hát annyi baj legyen. 😊
you don't even know what you like and you don't like
több mint 11 éve
Húha, úgy látom IK nagyon beborult, már mióta nem jelentkezett. Reméljük nincs baj 😀
több mint 11 éve
Hát skacok mondjuk a 10 sack nem csak Hanne hibája. Össze kénebkapni magát az O linenak...Szidjátok a futót, de h a fal nem nyit neki utat nem tud futni...
több mint 11 éve
A Colts ellen egy lefutott meccsen nem is kell játszatni. Majd a 6. hét környékén lehet berakni a kezdőbe.
több mint 11 éve
Amúgy a terv egyértelműen az, hogy addig játszatjuk Henne-t, míg tőből le nem szakad a lába. Helyes.www.bigcatcountry.com/2014/9/15/6153007/chad-henne-starting-qb-colts-jaguars-blake-bortles
you don't even know what you like and you don't like
több mint 11 éve
Miért? Eddig irányító és futó nélkül játszottunk, egy TE ide-oda már semmit nem számít.Adam Caplan @caplannfl 4 min😕 TE nélkül érdekes lesz.Húsrágó
#Jaguars starting TE Marcedes Lewis (high ankle/out 6-8 weeks) and rookie WR Allen Hurns (ankle) is day-to-day, team announced.Beki
you don't even know what you like and you don't like
több mint 11 éve
Adam Caplan @caplannfl 4 min😕 TE nélkül érdekes lesz.
#Jaguars starting TE Marcedes Lewis (high ankle/out 6-8 weeks) and rookie WR Allen Hurns (ankle) is day-to-day, team announced.Beki
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Adam Caplan @caplannfl 4 min#Jaguars starting TE Marcedes Lewis (high ankle/out 6-8 weeks) and rookie WR Allen Hurns (ankle) is day-to-day, team announced.
több mint 11 éve
Coach Gus Bradley did not rule out starting Blake Bortles in next week's game vs. the Colts.When asked directly if he'll consider throwing Bortles into the fire in Week 3, Bradley gave some coachspeak instead of saying no. "Right now, we've got a lot of things we need to correct," he said. "We'll take a look at that all on film." The Redskins crowded the box against Chad Henne on Sunday, giving up zero lanes in the run game and sacking him 10 times. The only reason not to make the move to Bortles at this point is protection concerns.
több mint 11 éve
A 10 sack java a RT folyamatos szerencsétlenkedése miatt jött, de a nyomás mindenhonnan érkezett folyamatosan. Ez az O fal gyökeresen el van baszva.Addig csak gyorsban valaki, aki látta a meccset írja már meg legyen szíves, hogy Henne sétált bele a védőkbe, vagy a fal tényleg ENNYIRE szar...N-DrewA kettő együtt.iktriad
Toby 1 yardos futásátlagot produkált, 3,5 millával túl van fizetve.
Sok kínos drop is benne volt abban, hogy nem ment az offense-nek.
De a labda másik oldalán is volt gond bőven. A secondary konkrétan láthatatlanná vált, olyan 5-8 yardos lemaradások - elváltások voltak hátul, hogy a hosszú játékokat rettenetesen ette a defense. A passrush a korábbi évekhez képest előre lépett, de Philyben ment ez ennél jobban is 😊 És a fáradtság nem indok, mert az első félidő közepén is ugyanolyan szarok voltak.
több mint 11 éve
Igen, ezzel teljesen egyetértek, de ez business. Nem fogják megtartani Gus-t,ha idén kilátástalan bottom teljesítményt nyújt a csapat. Mert a Skins-t nem lebecsülve, de nem egy veretes brigád.Részben egyetértek, másrészt viszont Bortles a franchise legfontosabb hosszú távú befektetése jelenleg. Szerintem azt kell mérlegelni, hogy reális esély van-e vele PO-ba jutni. A Colts szerintem erősebb, és a Houston is elég meggyőző eddig, vagyis számomra erre a kérdésre inkább nem a válasz. Ráadásul újonc irányító esetén a komfort és az önbizalom kérdése elég lényeges, itt nem pár karcolásról és széltől óvásról van szó, hanem arról, hogy van-e akkora hozadéka a csapat számára a játékának, megéri-e azt a mértékű kockázatot (ami nem annyira a sérülés, mint inkább az önbizalomvesztés, a technikai alapok szétesése, stb. Ráadásul nincs mellette épkézláb futójáték sem, van 3 újonc elkapó, egy középszar TE, a veterán, rutinos elkapó meg sérült non-stop. Szerintem ebből a helyzetből kevesebbet tud tanulni Bortles, mint amekkora a rizikó.somoskovigKorábban már kifejtettem, hogy szerintem miért érdemes padoztatni , de az általam látottak alapján Henne nem tudja megcsinálni a run-run-deep rendszer alap követelményét, a deep ballt, vagy a konzisztens 3rd downt, akár a magic playt.Olvasgatva a meccsről... Blake time? 😊undisputedly10 sacket hozott össze az O-fal, ennyire még Henne sem vár sokat, Blake time? :-/somoskovig
Az egy nagyon fontos stratégiai döntés,hogy ha mérföldnyi különbséget nem adna az újonc irányítód bevetése, akkor a tapasztaltabbat játszatod, de ez nem óvoda. Nem HS.
Nyerni kell. Azért mert Blake összeszed pár karcolást, és lesznek nehéz döntései, nem lehet a végletekig padoztatni. Gus nem Blake édesanyja, hogy óvja még a széltől is. Bortles profi játékos, és igen, talán jobb lenne kicsit később kezdetni, de most van rá szükség. MErt többet tud mint Henne, ez nem vitás. Vállalni kell a kockázatot. RW, Luck, RG3 mind egyből kezdett, persze nem biztos,hogy ez mind jó hasonlat, de van amikor vállalni kell a kockázatot. Ez egy egy idényes, 16 meccses alapszakaszból álló bajnokság. Még akkor is, ha bottom csapat vagy, nem ülsz és várod a hóhért.
Eredményt kell produkálni, és ha a Washington ellen sem ment így, akkor valamit át kell kalibrálni.undisputedly
Luck-nál is benne van a pakliban,hogy beépült a gunslingerség, de betették, mert ő adta a legnagyobb esélyt a csapatnak a győzelemre. Minden Qb-ra ráfér a padozás, mert még egy Manning is tanul új dolgokat, viszont van, amikor a szurkolók elkedvetlenedése, a szakmai stáb pozíciója, a csapat morálja megköveteli,hogy megcselekedd. Nem arról van szó elvégre,hogy a biztos vágóhídra küldi, csak arról,hogy ad neki egy esélyt élesben...
több mint 11 éve
Szerintem pedig egy okos, jó irányító 23 évesen minden meccsből baromi sokat tanul, legyen az győzelem vagy vereség. Rizikó? Az mindenhol van. De szvsz koránt sem akkora, mint ahogy azt te ecseteled. Nem mindenki Gabbert. Most akkor Roethlisberger mit gondoljon, akit 390-szer sackeltek az utóbbi X évben?Részben egyetértek, másrészt viszont Bortles a franchise legfontosabb hosszú távú befektetése jelenleg. Szerintem azt kell mérlegelni, hogy reális esély van-e vele PO-ba jutni. A Colts szerintem erősebb, és a Houston is elég meggyőző eddig, vagyis számomra erre a kérdésre inkább nem a válasz. Ráadásul újonc irányító esetén a komfort és az önbizalom kérdése elég lényeges, itt nem pár karcolásról és széltől óvásról van szó, hanem arról, hogy van-e akkora hozadéka a csapat számára a játékának, megéri-e azt a mértékű kockázatot (ami nem annyira a sérülés, mint inkább az önbizalomvesztés, a technikai alapok szétesése, stb. Ráadásul nincs mellette épkézláb futójáték sem, van 3 újonc elkapó, egy középszar TE, a veterán, rutinos elkapó meg sérült non-stop. Szerintem ebből a helyzetből kevesebbet tud tanulni Bortles, mint amekkora a rizikó.somoskovigKorábban már kifejtettem, hogy szerintem miért érdemes padoztatni , de az általam látottak alapján Henne nem tudja megcsinálni a run-run-deep rendszer alap követelményét, a deep ballt, vagy a konzisztens 3rd downt, akár a magic playt.Olvasgatva a meccsről... Blake time? 😊undisputedly10 sacket hozott össze az O-fal, ennyire még Henne sem vár sokat, Blake time? :-/somoskovig
Az egy nagyon fontos stratégiai döntés,hogy ha mérföldnyi különbséget nem adna az újonc irányítód bevetése, akkor a tapasztaltabbat játszatod, de ez nem óvoda. Nem HS.
Nyerni kell. Azért mert Blake összeszed pár karcolást, és lesznek nehéz döntései, nem lehet a végletekig padoztatni. Gus nem Blake édesanyja, hogy óvja még a széltől is. Bortles profi játékos, és igen, talán jobb lenne kicsit később kezdetni, de most van rá szükség. MErt többet tud mint Henne, ez nem vitás. Vállalni kell a kockázatot. RW, Luck, RG3 mind egyből kezdett, persze nem biztos,hogy ez mind jó hasonlat, de van amikor vállalni kell a kockázatot. Ez egy egy idényes, 16 meccses alapszakaszból álló bajnokság. Még akkor is, ha bottom csapat vagy, nem ülsz és várod a hóhért.
Eredményt kell produkálni, és ha a Washington ellen sem ment így, akkor valamit át kell kalibrálni.undisputedly
Sosem vette fel a dolgot, sosem kezdett el szarni a védőktől. Ez nem sackfüggő, nem hitfüggő, ez egyedül QB függő. Hogy mentálisan hogyan kezeli ezeket a dolgokat. És hogy ha most Gabbert-szinten kezeli Bortles ezeket, akkor jövőre is így fogja. Erre nem a kor és a padozás lesz a megoldás. Csak idén, hetente 3-5-7 Qb-t látsz,, sok közülük 30+ éves, aki nem tud mit kezdeni a nyomással és rögtön összeszarja magát, akkorákat hibázik, hogy nézni is fáj és az önbizalmán is meglátszanak a bibik.
Valaki mentálisan vagy elég, vagy nem. Mondom, szerintem ez nem korfüggő. Jellemfüggő, karakterfüggő.
Ráadásul elveszik egy éve, ahol pont nem lenne rajta nyomás, mert eredményt senki sem vár el, csak azt, hogy tanuljon. Hogy játsszon, küzdjön, hibázzon, de tanuljon a hibáiból.
több mint 11 éve
Lehet pont az a gáz, hogy a Washington ellen sem sikerült. 😀 Mert ez a Skins egyáltalán nem erős.Egyébként pedig lehet nyálazni a 10 sackre, csak éppenséggel lehet, hogy ez a fal tegnap Bortlessal 4 sacket nyelt volna be, míg egy Manninggel egyet. Ezt nem tudhatja senki sem. Ami biztos, egy QB, aki nem szarik be, érzi a nyomást, jobban mozog a zsebben, mérföldekkel feljavítja a falat is, csökkenti a sackek számát, stb.
Nem tudhatja senki sem, hogy Bortles hogyan változtatna a dolgokon. Amíg ki nem próbálja, Bradley sem fogja tudni.
A nagy kérdés továbbra is az, hogy kipróbálja-e, vagy sem?
Lehet, hogy Bortlesszel ez a fal 15 sacket nyalna be, de én igazából kétlem. De ez az én véleményem.
Gabbert punci-típus volt, aki két sack után már a fűszáltól is félt, Bortles nem az, ez szemmel látható, innentől kezdve az OC_HC párosnak kell eldöntenie, van-e értelme berakni kezdeni. Szerintem mindenképp lenne. Nélküle ez a csapat 1/1 aspiráns, benne szvsz lenne pár meglepetés.
És egyébként kissé csalódás Henne is, többet vártam tőle, de hogy ennyire fogalmatlan legyen valaki, még engem is meglepett azok után, hogy láttam már játszani elég sokszor. És azt látom, hogy ő is visszaesik, egyre inkább. Nagyon szép és jó, hogy faszán kezdett előző héten, mint kiderült, az OC még talán azt is megtervezte neki, hogy mikor fingjon, csak éppen ez sem állapot.
Sokáig már nem lehet kapaszkodni a Gabbert-esetbe, az a nagy igazság. Csúnyán bebukott, de igazából a legtöbb dologban nem is hasonlít Bortlesre. Wilson és Luck példája pedig azért jól mutatja, hogy igenis lehet valaki jó, ilyen fiatalon is. Ellenpéldát is lehet találni nyilván, csak az a gond, hogy Bortlesnél még mindig nincsenek meg azok a problémák, amikben ő attól fejlődik, hogy padozik. Neki ilyen hiányossága nincsen. Az, ami meg van, az oké, csak az pont attól fejlődik, hogy folyamatosan játszik, élesben, nem egy szaros edzésen.
Na puff, sackelni fogják 1-2-3-4-5-6-szor. Minden QB-nak van ilyen meccse.