Jacksonville Jaguars

32 feliratkozó

több mint 12 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 063 — Jaguars fan
KC masszív csapat én ott nem tartom komoly esélyesnek a Jagst. Raiders persze más tészta, bár kb ők is úgy vannak vele, hogy azon a meccsen lesz esélyük.
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Két érdekesség.
Nézem a ma megjelent power rankingeket és eddig nagy meglepetésemre nem találtam olyat ahol utolsók vagyunk. Úgy tűnik a Raiderset nálunk is rosszabbra tartják mindenhol. Érdekes lesz a jövő heti összecsapást.
iktriad
Szerintem az év két legkönnyebb meccsét játsszuk az első két héten, és itt lesz meg egyedül esély arra, hogy nyerjünk zsinórban kettőt. Nem mondom, hogy 2-0-nal kezdjük a szezont, de nagyobb esély van rá, mint ahogy azt az emberek gondolják. (Persze, tavaly egész évben nyertünk ennyit.)

Optimista Jags drukkerként ezt a két meccset magunknak adom, szerény véleményem szerint az otthoni Cards és BIlls elleni meccsek is behúzhatóak, a négy Titans és Colts elleni derbiből is behúzunk majd legalább egyet szvsz. Ez 5 győzelem, ott van még a Browns elleni idegenbeli és a Chargers elleni otthoni, ezek az extrák, reálisan szerintem 3 és 6 győzelem között leszünk, de ha sikerülne 2-0-nal kezdeni, akkor a 6 nem tűnik elérhetetlennek.

Más kérdés, hogy akarunk-e ennyit nyerni.Maka
Ha Gabbert a válasz a QB kérdésünkre akkor 100%, hogy igen.
A tankolás szerintem abszolút nem fordult meg se Caldwell, se Gus fejében. Most azokat az embereket keresik, akik köré fel lehet építeni ezt a csapatot. Olyan szempontból nem számítanak a Wk idén, hogy mindketten tisztában vannak azzal, hogy ez egy több éves építési folyamat lesz. De már idén is szeretnének versenyképesek lenni, és ha lehet minél többet nyerni. 5-6 W lehet, hogy rosszabb draftpoziciót eredményez, de nyugodtabb munkát is. Ha elérjük ezt a számot, mindenki(a szurkolótábort és elemzőket is beleértve) azt fogja mondani, hogy az új vezetés jó írányba tart a csapatépítéssel.

A sorsoláselemzéseddel és az első 2 meccs igenis hozható véleményeddel abszolút egyetértek. Mondjuk más kérdés hogy az offensünk (ami ha a Dvel összevetem, egyértelműen az erősebb egységünknek kéne, hogy legyen) hogy boldogul ezzel az igencsak komoly Kansas Dvel. Plusz ha jól tudom, STben elég jól produkáltak a preseasonban, mi meg oda most hoztunk egy rakás új embert... Mondjuk Ace Sanders személyében nekünk is lehet egy nagyon komoly fegyverünk, ami bevethetünk már akár vasárnap (bár mivel Ace kezdő WR lesz, kérdés mennyit fogjuk használni....).

Ó és az sem ártana tudni, hogy ki a fene kezd nálunk QBban vasárnap, bár erre a kérdésre ma szerintem megkapjuk a választ.
több mint 12 éve
Maka Jacksonville Jaguars Tulane Green Wave 2 780
Két érdekesség.
Nézem a ma megjelent power rankingeket és eddig nagy meglepetésemre nem találtam olyat ahol utolsók vagyunk. Úgy tűnik a Raiderset nálunk is rosszabbra tartják mindenhol. Érdekes lesz a jövő heti összecsapást.
iktriad
Szerintem az év két legkönnyebb meccsét játsszuk az első két héten, és itt lesz meg egyedül esély arra, hogy nyerjünk zsinórban kettőt. Nem mondom, hogy 2-0-nal kezdjük a szezont, de nagyobb esély van rá, mint ahogy azt az emberek gondolják. (Persze, tavaly egész évben nyertünk ennyit.)

Optimista Jags drukkerként ezt a két meccset magunknak adom, szerény véleményem szerint az otthoni Cards és BIlls elleni meccsek is behúzhatóak, a négy Titans és Colts elleni derbiből is behúzunk majd legalább egyet szvsz. Ez 5 győzelem, ott van még a Browns elleni idegenbeli és a Chargers elleni otthoni, ezek az extrák, reálisan szerintem 3 és 6 győzelem között leszünk, de ha sikerülne 2-0-nal kezdeni, akkor a 6 nem tűnik elérhetetlennek.

Más kérdés, hogy akarunk-e ennyit nyerni.

you don't even know what you like and you don't like
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Íme a 10 legfontosabb játékos a Jags keretében idén Mike DiRocco szerint
 espn.go.com/blog/jacksonville-jaguars/post/_/id/213/jaguars-top-10-mjd-starts-on-top
Gabbert 4. , Anger és Scobee 5. és 6. (a legfontosabb védő csak ezután jön (természetesen Poz az), ez kábé mindent elárul a keret erősségéről...

Viszont az ESPNnél 29.ek(!) vagyunk az eheti power rankingben.
 espn.go.com/nfl/powerrankings/_/year/2013/week/1
Nem vagyunk méltók rá, hogy kettessel kezdődjön a helyezésünket jelző szám. 😀😀😀
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Két érdekesség.
Nézem a ma megjelent power rankingeket és eddig nagy meglepetésemre nem találtam olyat ahol utolsók vagyunk. Úgy tűnik a Raiderset nálunk is rosszabbra tartják mindenhol. Érdekes lesz a jövő heti összecsapást.

Ez meg Priscotól való:
Five non-first-round rookies who have caught my eye
1. Jaguars CB Dwayne Gratz -- He competes. And he will start. He is a physical corner who will excel in Gus Bradley's press-man scheme -- even if he might have some growing pains without much of a pass rush.
 www.cbssports.com/nfl/writer/pete-prisco/23384382/preseason-musings-readoption-qbs-should-prepare-to-get-blasted
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Jones-Drew hogy halad a felépülésben? Játszik hétvégén?Collapo
Igen. Már az elöszezonban is játszott. Az még kérdéses, hogy annyi carryje lesz a hétvégén, mint általában, lehet a héten még nem akarjuk annyira leterhelni.
több mint 12 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Jones-Drew hogy halad a felépülésben? Játszik hétvégén?

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Lonnie Pryor lett a 8. tag a practice squadban.
Antwon Blaket claimelte a Steleers. A többi tegnap elbocsátott játékos (így Kyle Love és Shipley) FA lett.

Gabbert ma dobált már az edzésen. Bár még mindig kényelmetlen érzései vannak a hüvelykujj miatt, a várt menetrend szerint gyógyul. Szerdán majd többet fogunk tudni.
Bradley elégedett volt azzal, amit látott ma tőle.

Marcedes és Forsett is edzett ma, Mincey és Rackley nem. Előbbi szerdén mindenképp edz majd, utóbbi megpróbál....

Ja és idén minden szerdai edzés nyilvános lesz!
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
És Tony Pashos is.Maka
És tényleg. Azért az utóbbi hatalmas nagy 😀😀😀
több mint 12 éve
Maka Jacksonville Jaguars Tulane Green Wave 2 780
És Tony Pashos is.

you don't even know what you like and you don't like
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eugene Monroe és Will Ta’ufo’ou is bekerült a Pro Football Focus "preseason legjobbjai" csapatába.
 www.profootballfocus.com/blog/2013/09/02/2013-pff-team-of-preseason/
Ja és Daryl Smith is....
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Thomas a Bears 6. körös pickje volt 2011ben. Akkor nem játszott, tavaly igen, minden meccsen. Volt 5 tacklje, valamint a nyitómeccsen a Colts ellen egy forced fumbleja. Babich jól ismeri.
iktriad
Nálunk csak ST ember volt, a védelembe nem engedték fel szerencsére. Viszont special teamben tényleg hasznos játékos.tüsi91
Akkor ő veszi át Andy Studebaker szerepét.
több mint 12 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Thomas a Bears 6. körös pickje volt 2011ben. Akkor nem játszott, tavaly igen, minden meccsen. Volt 5 tacklje, valamint a nyitómeccsen a Colts ellen egy forced fumbleja. Babich jól ismeri.
iktriad
Nálunk csak ST ember volt, a védelembe nem engedték fel szerencsére. Viszont special teamben tényleg hasznos játékos.
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A linkben ott van Gabbert (és Stanzi) elemzése is. Jelentem szakadok a röhögéstől az "erősségek" résznél olvasottakon.iktriad
😀 😀

Mondjuk nem fair 2 év távlatából felemlegetni, elvégre az NFL scoutok is marha sok hibát vétenek. Még nem találták fel azt a módszert, amivel előre meg lehet tudni, hogy kiből lesz Ras-I Downling és kiből Kam Chancellor. 😊 Nektek sem jelentene gondot, hogy a Szöszi bust lesz, ha egy becsúszott rossz pick lenne, és amúgy aratnátok a drafton. De, pl. a tavalyi drafton - elöl húzva - sikerült begyűjteni egy Blackmon-t, aki a pályán még csak-csak használható, de vannak character issue-i, egy Branch-et, aki nem érdemli meg, hogy rosteren legyen, egy puntert, és Brandon Marshall kettőt, aki most került a Broncos PS-ba. És, ha csak erről az 1 évről lenne szó.... A GM Gene időszak utolsó 3 évében, mindháromszor top10-ben húzva, az első 2 körös választottak Blackmon, Branch, Gabbert, Backley, Tyson Alualu , D'Anthony Smith. Ez még a Polian éra utolsó éveivel összemérve is hajaj, pedig azt nehéz alulmúlni. 😀 A 2013-as draft sokkal jobban néz ki nálatok is. Ebből kell még pár év, és lesz csapat is.

Csak összehasonlításul, a Polian éra utolsó 3 évéből Castonzo (2011 1. kör), Kavell Conner (2010 6.kör), Pat Angerer (2010 2. kör), Fili Moala (2009 2. kör), Donald Brown (2009 1. kör) és - nálunk is egy punter 😊 - Pat McAfee (2009 6. kör) van már csak a Coltsnál rosteren. Az összes többi - Ijalana, Nevis, Delone Carter, Jerry Hughes, Thomas, McClendon, Eldridge, Powers, Collie, Taylor, Curtis Painter ésatöbbi - már lesérülte magát, vagy ordas bust lett. Nem mintha a rosteren maradók közül a korai pickek megérték volna a pickük értékét. Donal Brown az 1. körével a RB depht végére csusszant be, Moala a 2. körével csodával határosan fogott rostert, De legalább a punter McAfee-t mi is imádjuk. 😀 Szóval, nálunk is csak PM fedte el a borzalmat ami FO szinten folyt. A 2012-es draftról, Luckot leszámítva is több kezdő(!!!) van ma a csapatban, mint Polian utolsó 6!!!! évéből. (2006-2008-ból egyedül Bethea van még a csapatnál). Polian 6 év alatt nem tudott olyan névsort összeszedni, mint a 2012-es: Luck, Fleener, Dwayne Allen, T.Y. Hilton, Chapman, Ballard. Még azzal együtt is, hogy Fleener fejlődése lassabb, mint reméltük.peterk2005
Épp most számoltam össze a tervezett kezdőből 10 játékos van csak a Gene Smith érából, 8 Caldwelléből, (és 3 illetve 1 Shack Harris és Coughlin idejéből - mind támadók).

Gene Smith 10 - Gabbert, Monroe, Rackley, Blackmon, Shorts, Alualu, Babin, Posluszny, Allen, Lowery
Caldwell: 8 - Joeckel, Sanders, Miller, Marks, Hayes, Ball, Cyprien, Gratz,
Shack Harris: 3 - Jones-Drew, Lewis, Nwaneri
Coughlin 1 - Meester
több mint 12 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 291 — The only discipline that lasts, is self discipline
A linkben ott van Gabbert (és Stanzi) elemzése is. Jelentem szakadok a röhögéstől az "erősségek" résznél olvasottakon.iktriad
😀 😀

Mondjuk nem fair 2 év távlatából felemlegetni, elvégre az NFL scoutok is marha sok hibát vétenek. Még nem találták fel azt a módszert, amivel előre meg lehet tudni, hogy kiből lesz Ras-I Downling és kiből Kam Chancellor. 😊 Nektek sem jelentene gondot, hogy a Szöszi bust lesz, ha egy becsúszott rossz pick lenne, és amúgy aratnátok a drafton. De, pl. a tavalyi drafton - elöl húzva - sikerült begyűjteni egy Blackmon-t, aki a pályán még csak-csak használható, de vannak character issue-i, egy Branch-et, aki nem érdemli meg, hogy rosteren legyen, egy puntert, és Brandon Marshall kettőt, aki most került a Broncos PS-ba. És, ha csak erről az 1 évről lenne szó.... A GM Gene időszak utolsó 3 évében, mindháromszor top10-ben húzva, az első 2 körös választottak Blackmon, Branch, Gabbert, Backley, Tyson Alualu , D'Anthony Smith. Ez még a Polian éra utolsó éveivel összemérve is hajaj, pedig azt nehéz alulmúlni. 😀 A 2013-as draft sokkal jobban néz ki nálatok is. Ebből kell még pár év, és lesz csapat is.

Csak összehasonlításul, a Polian éra utolsó 3 évéből Castonzo (2011 1. kör), Kavell Conner (2010 6.kör), Pat Angerer (2010 2. kör), Fili Moala (2009 2. kör), Donald Brown (2009 1. kör) és - nálunk is egy punter 😊 - Pat McAfee (2009 6. kör) van már csak a Coltsnál rosteren. Az összes többi - Ijalana, Nevis, Delone Carter, Jerry Hughes, Thomas, McClendon, Eldridge, Powers, Collie, Taylor, Curtis Painter ésatöbbi - már lesérülte magát, vagy ordas bust lett. Nem mintha a rosteren maradók közül a korai pickek megérték volna a pickük értékét. Donal Brown az 1. körével a RB depht végére csusszant be, Moala a 2. körével csodával határosan fogott rostert, De legalább a punter McAfee-t mi is imádjuk. 😀 Szóval, nálunk is csak PM fedte el a borzalmat ami FO szinten folyt. A 2012-es draftról, Luckot leszámítva is több kezdő(!!!) van ma a csapatban, mint Polian utolsó 6!!!! évéből. (2006-2008-ból egyedül Bethea van még a csapatnál). Polian 6 év alatt nem tudott olyan névsort összeszedni, mint a 2012-es: Luck, Fleener, Dwayne Allen, T.Y. Hilton, Chapman, Ballard. Még azzal együtt is, hogy Fleener fejlődése lassabb, mint reméltük.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Pryort sajnálom önös érdek miatt ....Janek
Ja és úgy tűnik practice squados se lesz. 😕
több mint 12 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 617 — Apu ökölbeszorított keze
Pryort sajnálom önös érdek miatt ....

több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Adam Stitesnak igaza volt, Brandon II Marshallnak volt máshonnan is ajánlata. A Denver leigazolta a practice squadjába.

DJ Williams nem tud fullbacket játszani. Valószínűleg a Green Bay is abba bukott bele, hogy erőltették. Ő TE/WR jellegű játékos, testileg nem tight end de remek elkapó. Azt hittük, hogy rohadt jó lesz az NFL-ben, mert Mallett szórta Arkansasban rendesen labdával, de nem lett az. Van egyébként ismertetője az NFL általános témákban, akárcsak S.Burtonnek.
Ezek közül Harbor a leginkább használható, ő tuti megragad itt. A többi a szokásos kispesti jöttment, talán Guy nem olyan reménytelen mert még fiatal.Höri
Köszi a szakvéleményt és a linket. A Honvédos hasonlatért külön jár a pluszpont (legalább is nálam 😀).

A linkben ott van Gabbert (és Stanzi) elemzése is. Jelentem szakadok a röhögéstől az "erősségek" résznél olvasottakon.
több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
DJ Williams nem tud fullbacket játszani. Valószínűleg a Green Bay is abba bukott bele, hogy erőltették. Ő TE/WR jellegű játékos, testileg nem tight end de remek elkapó. Azt hittük, hogy rohadt jó lesz az NFL-ben, mert Mallett szórta Arkansasban rendesen labdával, de nem lett az. Van egyébként ismertetője az NFL általános témákban, akárcsak S.Burtonnek.
Ezek közül Harbor a leginkább használható, ő tuti megragad itt. A többi a szokásos kispesti jöttment, talán Guy nem olyan reménytelen mert még fiatal.

több mint 12 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 549
Winston Guy érkezett ugye
én sajnálom h elment mert Shermannel mindig hatalmas eszmecseréket tudtak folytatni. (a video kötelező 09:24től )

több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Mike DiRocco elemzése a beszerzett játékosokról.
 espn.go.com/blog/afcsouth/post/_/id/53447/jaguars-add-seven-will-keep-looking
Caldwellnek 2 dolog volt főleg fontos - sebesség és ST bevethetőség az új fiúkban. mCCoy és McClendont leszámítva mindenki hasznos STs volt eddigi csapataiknál.
A GM azt is mondta, hogy még nem végzett, lehet a ma máshol kitett emberek közül is igazolhatunk még 1 vagy 2 játékost holnap.
Bár 2 TEt claimeltünk, Marcedesnek ehhez nincs közé Caldwell szerint, a kezdő TE bevethető lesz szerinte a Chiefs ellen. Plusz Harbort akár WRként is lehet majd használni.
McCoy hivatalosan is DEként van számon tartva a depth charton(LB volt a Philyben). LEO posztra jött.
Harborra és Williamsre is passzelkapóként tekintenek, Williams akár FBt is tud játszani ha kell (mint tavaly Zach Potter).
Guy Winston Caldwell szerint mindkét S poszton bevethető lesz. Sokat várnak tőle STben is.
Loveot azért küldtük el, mert 6 ember is tud DTt játszani ha kell.
Pryort pedig a 2 TE érkezése miatt kellett elküldeni.
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Megvan a practice squad és a kirakottak listája is. A gyakorlócsapatban 1 hely még kiadó.

Practice squad:
Marcus Burley
Ryan Davis
Matt Scott
Jeremy Ebert
Drew Nowak
Tobias Palmer
Steven Terrell

Szerintem Lonnie Pryoré lesz majd az utolsó hely. Vagy esetleg egy LBé, hiszen az, hogy Marshallt így vissza akartuk hozni, arra utal, hogy akarunk 1 LBt oda is.

Jaguars cut lista - Prosinski és Branch is maradt.

Antwon Blake
Brent Brackett
Dan Gerberry
Kyle Love
Lonnie Pryor(!)
Jordan Shipley(!!!)
Andy Studebaker.

Caldwell 7 játékost claimelt, mind a 7et megkaptuk. Lonnie Pryor cutja volt a legnehezebb döntés elmondása szerint.

Mi szereztük be a legtöbb játékost waiverről, beelőzve Brownst (6) és a Chiefst(4) ebben a kategóriában.
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Az utolsó 2 új jaguár: OG Jacques McClendon (Falcons) és LB J.T. Thomas (Bears).

Jacques McClendont anno Chris Polian(ismerős a név?...) draftolta a 4. körben, játszott is 4 kemény meccset abban az évben (és ennyi volt az NFL pályája). Anno volt a Lions, Steelers és legutóbb a Falcons játékosa.

Thomas a Bears 6. körös pickje volt 2011ben. Akkor nem játszott, tavaly igen, minden meccsen. Volt 5 tacklje, valamint a nyitómeccsen a Colts ellen egy forced fumbleja. Babich jól ismeri.

Íme akkor a 7 új fiú listája:
1. TE D.J. Williams (Green Bay),
2. DE Chris McCoy (Philadelphia)
3. TE Clay Harbor (Philadelphia)
4. S Winston Guy (Seattle).
5. WR Stephen Burton (Minnesota).
6. OG Jacques McClendon (Atlanta).
7. LB J.T. Thomas (Chicago).

Matt Scott és Ryan Davis is practice squados.

Brandon II Marshall elutasította a Jags gyakorlócsapatos ajánlatát. Ez kicsit 😀😀😀, de valószínűleg van máshonnan is ajánlata.
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kyle Love az egyik ember, akinek mennie kell. Ez nekem meglepetés.

Drew Nowak közben az első hivatalos tagja a Jaguars practice squadjának. Örülök neki.
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Halloren szerint 7(!!!!!) ember jött waiverről. Hét.

Az 5. új jaguár egy WR, Stephen Burton, a Vikingstól! 2011es 7. körös pick volt Minesotában. 15 meccsen játszott, 1en kezdett, 73 elkapott yardja és 1 TDje van eddig.

A másik kettő név még nem ismert.

Ez 7 cutot jelent (Brackett, Prosinski, szerintem Knox, Blake és még 3 ember állása veszélyben).