Las Vegas Raiders

40 feliratkozó

több mint 9 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Egyébként érdekes ez a kérdés. Egy Brady meg tudta már több esetben is tenni, hogy a szerződését átstrukturálták (persze sajnálni nem kell), hogy a csapat egyben tudjon maradni. Akkor ezt más is meg tudja tenni. Az már más kérdés, hogy meg fogja e tenni, de én bízom benne mindkét esetben, hogy igen. Csak sajnos ott van az ügynök, aki felbiztatja a két kis emberünket, hogy itt az ideje pénzt keresni és ez lesz a baj. Carr eddig is elvolt a pénzéből, pedig nem nagy lóvét akasztott le, természetesen nem sajnálom tőle a lóvét, de ha emiatt nem tudunk normális csapatot rakni köré, akkor törhet az a szárkapocs újra...
több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 196 — WHO DAT!!!!
Ilyen gondjaink is régen voltak, hogy 2-3-4 olyan játékos szerződéshosszabbításával kell foglalkoznunk, akik újoncként kerültek a csapathoz és jók és nagy szerződést kell nekik adni.

Carr, Mack, Gabe Jackson, Cooper

Amúgy én biztos, hogy nem adnék 20 millió/év szerződést egy játékosnak sem, mert

"Bazmeg akkor játsszál egyedül fasz vagy menjél oda, ahol ki tudják ezt fizetni neked, de ott is egyedül leszel és akkor leshetsz, nem lesz soha eredményed csapatszinten, hiába vagy jó játékos.Itt most van egy viszonylag jól alakuló csapat, amit könnyen szélnek lehet ereszteni, mert nem lesz hely a sapi alatt. Úgyhogy írjál alá olcsóé vagy szevasz"

Én így érvelnék!
Bruce
Van venne igazság amit leírtál, de idénre van pl: majd 50 milla helyetek, jövőre meg majd 90.Azért ebből valahogy csak ki lehet okoskodni, bár tény hogy nem kéne elszállni a szerződések nagyságával, mert az akkor tényleg könnyen a csapat rovására mehet.

több mint 9 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 468
Az ED kb a 2. legfontosabb poszt. Mack Simán megéri a 20+t, egyrészt neked játszik másrészt nem ellened. Carr fontosabb, de más nem. 2 ekkora szerződés még belefér. Az OL fenntartása mondjuk nehezebb lenne úgy, de ott meg nem egyszerre jár le mindenkinek...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 9 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
J. Houston kapott 6 evre 100 milliot `15ben, osztan `16ban V. Miller szinten 6 evre 115 milliot. Mack tobbet fog kerni, ami mar siman 20m/ev lehet. A 3 srac kepessegei es jateka nagyjabol ugyanaz, miert ne tenne?

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 9 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Ilyen gondjaink is régen voltak, hogy 2-3-4 olyan játékos szerződéshosszabbításával kell foglalkoznunk, akik újoncként kerültek a csapathoz és jók és nagy szerződést kell nekik adni.

Carr, Mack, Gabe Jackson, Cooper

Amúgy én biztos, hogy nem adnék 20 millió/év szerződést egy játékosnak sem, mert

"Bazmeg akkor játsszál egyedül fasz vagy menjél oda, ahol ki tudják ezt fizetni neked, de ott is egyedül leszel és akkor leshetsz, nem lesz soha eredményed csapatszinten, hiába vagy jó játékos.Itt most van egy viszonylag jól alakuló csapat, amit könnyen szélnek lehet ereszteni, mert nem lesz hely a sapi alatt. Úgyhogy írjál alá olcsóé vagy szevasz"

Én így érvelnék!
Bruce
Belichick stikában órákat ad tárgyalástechnikából?!? 😀

 mmqb.si.com/mmqb/2017/01/27/nfl-new-england-patriots-roster-building-bill-belichick-super-bowl-51

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Ilyen gondjaink is régen voltak, hogy 2-3-4 olyan játékos szerződéshosszabbításával kell foglalkoznunk, akik újoncként kerültek a csapathoz és jók és nagy szerződést kell nekik adni.

Carr, Mack, Gabe Jackson, Cooper

Amúgy én biztos, hogy nem adnék 20 millió/év szerződést egy játékosnak sem, mert

"Bazmeg akkor játsszál egyedül fasz vagy menjél oda, ahol ki tudják ezt fizetni neked, de ott is egyedül leszel és akkor leshetsz, nem lesz soha eredményed csapatszinten, hiába vagy jó játékos.Itt most van egy viszonylag jól alakuló csapat, amit könnyen szélnek lehet ereszteni, mert nem lesz hely a sapi alatt. Úgyhogy írjál alá olcsóé vagy szevasz"

Én így érvelnék!
több mint 9 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 468
Ha nem is a legjobban kereső de top5 környéke. Azért a 20 millát kicsit sokallom. Szerintem olyan 18 milla / év környéke reálisabb. Rohadt jó Mack de azért még nem Miller vagy Watt hogy top pénzt akarjon.
Tomcsik
Miért nem Miller?
2015 és 2016 szezonban Mack szerzett 26db sacket, míg Miller 24,5db-ot.
Emellett pedig a futás ellen jobb, mint Miller.
Millernek nagyobb neve van ez tény, de hogy jobb játékos lenne abban azért nem vagyok biztos.

Azt meg még hozzá tenném, hogy Mack supporting castja gyengébb, mint Milleré...még...

A szerződést 2018ban fogja kapni valószínűleg, miután az 5. éves opcióját már lehívták, sztem egyáltalán nem elrugaszkodott a 20M\év, de mondjuk én nagyon boldog lennék, ha ez alatt maradna.
Rolni
Hejj ha Miller is játszhatna évi 2 meccset Sombrero&co ellen. Az a meccsenkénti 5 sack mindenki statisztikájában jól mutat. 😛 😊

Ja amúgy, Mack abszolút ugyanaz a kategória mint Miller, és mire ővele kell hosszabbítani nagyobb lesz a cap, emiatt (feltételezve, hogy tartja ezt a szintet) arányaiban nagyobb szerződés kell. sőt Mack ügynöke ha jól teszi a dolgát az addigi legnagyobb szerződést kell hogy kérje, ami addigra nem is biztos, hogy Milleré lesz...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 9 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
Ha nem is a legjobban kereső de top5 környéke. Azért a 20 millát kicsit sokallom. Szerintem olyan 18 milla / év környéke reálisabb. Rohadt jó Mack de azért még nem Miller vagy Watt hogy top pénzt akarjon.
Tomcsik
Miért nem Miller?
2015 és 2016 szezonban Mack szerzett 26db sacket, míg Miller 24,5db-ot.
Emellett pedig a futás ellen jobb, mint Miller.
Millernek nagyobb neve van ez tény, de hogy jobb játékos lenne abban azért nem vagyok biztos.

Azt meg még hozzá tenném, hogy Mack supporting castja gyengébb, mint Milleré...még...

A szerződést 2018ban fogja kapni valószínűleg, miután az 5. éves opcióját már lehívták, sztem egyáltalán nem elrugaszkodott a 20M\év, de mondjuk én nagyon boldog lennék, ha ez alatt maradna.
Rolni
Miller csak azért nagyobb név (még), mert előbb érkezett, Mack (ha így folytatja) simán lenyomja sztm és sokba fog kerülni ha meg akarjuk tartani. Carr&Mack elég jó személyiségek huzzák egymást felfelé dominálnak tehát pagare lesz ez.
több mint 9 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
Ha nem is a legjobban kereső de top5 környéke. Azért a 20 millát kicsit sokallom. Szerintem olyan 18 milla / év környéke reálisabb. Rohadt jó Mack de azért még nem Miller vagy Watt hogy top pénzt akarjon.
Tomcsik
Miért nem Miller?
2015 és 2016 szezonban Mack szerzett 26db sacket, míg Miller 24,5db-ot.
Emellett pedig a futás ellen jobb, mint Miller.
Millernek nagyobb neve van ez tény, de hogy jobb játékos lenne abban azért nem vagyok biztos.

Azt meg még hozzá tenném, hogy Mack supporting castja gyengébb, mint Milleré...még...

A szerződést 2018ban fogja kapni valószínűleg, miután az 5. éves opcióját már lehívták, sztem egyáltalán nem elrugaszkodott a 20M\év, de mondjuk én nagyon boldog lennék, ha ez alatt maradna.

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 9 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 234
Titkon abban reménykedem, hogy Carr is lesz olyan alázatos, hogy a csapat érdekeit a sajátja elé helyezi és olyan fizetést ír alá, amivel van esély a csapat játékosait megtartani. Persze ez csak ábránd a részemről, mert neki az az érdeke, hogy ő minél többet keressen. De reménykedni reménykedem benne.

Macknél nem gondolom, hogy olyan űrszámok lennének, de majd kiderül. A lényeg, hogy ne az legyen, hogy mellettük és a tavalyi FA igazolásaink mellett, majd nem lesz normális csapat, mert akkor kenhetjük az egészet a hajunkra!
Bruce
Nem hinném, hogy ne kb piaci áron írna alá Carr. Most, hogy feszkózik-e még 1-2M-ért vagy nem az lehet korrektség kérdése, de hogy 5M-s összeget nem fog engedni az ügynöke abban szinte biztos vagyok.

Ha nézegeti az ember Andrew Luck szerződését és annak átlagos 24,5M-s éves tartalmát szerintem jó irányba nézeget. Luck PO győzelmek után kapta ezt a szerződést, így ebből lehet kicsit esetleg lefele faragni szerintem, de nagyságrendet nem lehet fogni rajta. Én most 24M-t mondanék, ha kellene ilyet mondanom.

Von Miller 19M-t átlagol, de Mack csak jövőre kap új szerződést, ami sztem azt jelenti, hogy 20M-s deal lesz az évente kb. Ezzel a Giants után a 2. csapat lehetünk (ha addig vki be nem lép a "klubba"), ahol van 20+M-s QB deal és 20+M-s D játékos.

Ez a két szerződés jön és ezzel együtt is kell tudni gazdálkodni versenyképes csapatot, ha jól draftolunk rendre.

Latavius Murray visszaigazolása szerintem nem Carr pénzétől függ majd. Egyszerűen az a kérdés, hogy mennyit kér és az arányban van-e azzal amennyire JDR, a stáb, illetve Reggie értékeli őt. TayTrain nem rossz futó, de nem is egy feature back, innentől kezdve én évi 5M-t már biztos nem adnék neki. 4M körül tudnék jó érzéssel rábólintani a dologra, bár amennyire tele van a draft RBkkel lehet még annyiért sem.
Rolni
Nagyon sok múlik azon is, hogy Cousinsnak mikor lesz szerződése és az mennyi lesz...attól Carr többet akar majd és jogosan,de szerintem Carr-nál az évi 25 sem elképzelhetetlen.
Mack, meg, biztos, hogy a legjobban fizetett védő akar majd lenni, ha idén is domináns lesz.
Pari
Ha nem is a legjobban kereső de top5 környéke. Azért a 20 millát kicsit sokallom. Szerintem olyan 18 milla / év környéke reálisabb. Rohadt jó Mack de azért még nem Miller vagy Watt hogy top pénzt akarjon.

több mint 9 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!

Ez kvázi azt jelenti, hogy nem megyünk egyenlőre Vegasba sztem, bár van aki azt gondolja ez egy zseniális húzás, mert SA indította be a Nevadai politikusokat a kapcsolatai révén, viszont most már nélküle is megy a szekér, viszont így nem kell részt adni neki semmilyen módon...Goldman Sachs neve kerül emlegetésre mint befektető...nem tudom ők mennyivel jobbak 😊

Szerkesztette: Rolni

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 9 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
A kaszino mugul Adelson ki lett pöckölve az új stadion projektből...
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/garpq33bjcczvvsj50kp
Adelson no longer involved in Raiders' Las Vegas stadium plan
The official source for NFL news, video highlights, fantasy football, game-day coverage, schedules, stats, scores and more.

kiváncsi vagyok ez milyen hatással lesz/lehet ez az üzletre.
Tudom, hogy ez már nem az a maffia, de azért túl lehetne gondolni egy film érdekében😊
több mint 9 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Titkon abban reménykedem, hogy Carr is lesz olyan alázatos, hogy a csapat érdekeit a sajátja elé helyezi és olyan fizetést ír alá, amivel van esély a csapat játékosait megtartani. Persze ez csak ábránd a részemről, mert neki az az érdeke, hogy ő minél többet keressen. De reménykedni reménykedem benne.

Macknél nem gondolom, hogy olyan űrszámok lennének, de majd kiderül. A lényeg, hogy ne az legyen, hogy mellettük és a tavalyi FA igazolásaink mellett, majd nem lesz normális csapat, mert akkor kenhetjük az egészet a hajunkra!
több mint 9 éve
peterbadbone Las Vegas Raiders USC Trojans 1 619 — Sin City Raiders fan
Valamelyik szaki azt írta, hogy szép ez a kampány, de Murray maradása pont attól függ, hogy Carr új szerződése mikorra lesz meg és, hogy mennyit költenek rá meg Mackre és hogy emellett marad-e hely Murray, Watson stb... fizujára. Ebben is van valami, mert ha sokáig húzzák, akkor lehet lesz egy csapat aki beleszerelmesedik Lataviusba.

több mint 9 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Carr "kampányol" Murray maradásáért. Ebben a pólóban nyomja az edzéseket:

A TayTrain, Murray saját márkája.
peterbadbone
Igen én is olvastam már korábban is, meg most egy új cikkben is volt róla szó. Gyakorlatilag szerintem egy évet még simán le tudnak változatlan formában tolni. Max két-három játékos kell az offense-be ha marad a futószekció. Kell egy RT, akár az első körben is. Kell egy WR és egy TE, az egyik jöhet FA-ról is akár.

A védelembe meg második körben jöhet egy ILB, aki nem egy mélynövésű faszpörgettyű, hanem normális méretekkel rendelkezik. 3. körben meg akkor a WR vagy a TE és kész is.
több mint 9 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
Kiváncsi vagyok, milyen lesz ősszel, mikor visszatérünk LA-be.
Surda
Csóri kis stadion full Ezüst-Fekete lesz!
gaben
Az tutti
Öröm lesz nézni
Surda
Kronke-t meg fogja ütni a guta az első silver n black telt házas meccsen 😊)
Pari
Idén csak Chargers lesz nem?
gaben
Comptonban öröm tüzek gyúlnak....újra 😀
több mint 9 éve
peterbadbone Las Vegas Raiders USC Trojans 1 619 — Sin City Raiders fan
Carr "kampányol" Murray maradásáért. Ebben a pólóban nyomja az edzéseket:

A TayTrain, Murray saját márkája.

több mint 9 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 932 — Deion Sanders for president!
Kiváncsi vagyok, milyen lesz ősszel, mikor visszatérünk LA-be.
Surda
Csóri kis stadion full Ezüst-Fekete lesz!
gaben
Az tutti
Öröm lesz nézni
Surda
Kronke-t meg fogja ütni a guta az első silver n black telt házas meccsen 😊)
Pari
Idén csak Chargers lesz nem?

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 9 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Kiváncsi vagyok, milyen lesz ősszel, mikor visszatérünk LA-be.
Surda
Csóri kis stadion full Ezüst-Fekete lesz!
gaben
Az tutti
Öröm lesz nézni
Surda
Kronke-t meg fogja ütni a guta az első silver n black telt házas meccsen 😊)
több mint 9 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
Kiváncsi vagyok, milyen lesz ősszel, mikor visszatérünk LA-be.
Surda
Csóri kis stadion full Ezüst-Fekete lesz!
gaben
Az tutti
Öröm lesz nézni
több mint 9 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 932 — Deion Sanders for president!
Kiváncsi vagyok, milyen lesz ősszel, mikor visszatérünk LA-be.
Surda
Csóri kis stadion full Ezüst-Fekete lesz!

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 9 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Hülye ez a King, Kelcével is összehaverkodott... 😀

Mindegy, ebből is látszik, hogy nem olyan élesek ezek a szurkálódások ott az NFL-ben, csak a szurkolók fújják fel a dolgot 😊
több mint 9 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 420 — Sworn to the Dark
King lespanolt Talibbal a Pro Bowlon.

hát nem tudom, találhatott volna valaki normálisabbat is, mint a pöcsfej Talib, de ő tudja.

built for this shit