New York Giants

49 feliratkozó

több mint 11 éve
Blevi 8 238 — Lions & Cowboys fan
Tavaly a GB elleni meccsetek után volt hasonló hangulat, csak fordított kicsengéssel. Nem trollkodás vagy ilyesmi, de mivel mi mind szurkolók vagyunk (akik egyáltalán nem semlegesek) sztem érthető hogy ebből akadnak félreértések. Nem eredmény követtem nem tudom ott mi történt, de külsősként, Nekem a mostani értekezést meg érdekes is olvasni a szabályok miatt, és itt a Giants topicban sztem teljes kulturált mederben folyik a dolog, a meccs hevében meg Ti is tuti mondtatok már olyat amit megbántatok később.
Amúgy a csoport legnagyobb esélyesei még mindig Ti vagytok szóval igazából nem történt semmi különös, mindenki kikapott + jövő héten az Eagles-Cowboys ahol valaki szintén ki fog kapni. Ha most pénzt kellene raknom a PO-ra rátok fogadnék.
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
usa todayen konkrétan idézik a bírót, hogy ő élesben úgy látta, érezte, hogy az ütés hatására veszti el a teljes kontrollt a labda felett BigBen, és ezért volt fumble szerinte. amúgy ezzel teljesen egyet tudok érteni, hogy véleményes eléggé...én így látom (nem állítom, hogy jól) te így látod (nem állíthatod, hogy jól)

de az, hogy a többi dologra még csak normális választ sem lehet kapni, csak dobálóznak az emberek a 14 ponttal, meg a bírók elcsalták a meccset, meg a hurrikán miatt volt ez meg mittudomén, az háborít fel engem...

sztem semmi köze nem volt ezekhez a hurrikánnak, egyszerűen nehéz szitukat, nem feltétlenül jól ítélnek meg a bírók... szerencsére nem ezeken múlott a győzelem...csebi
Senki nem dobálózik ezekkel. Mindenki annyit mond, hogy rosszul döntöttek és a kétes, erősen vitatható helyzetekben mindig a Giants-nek kedveztek.

De nem ezen múlt, mint ahogy amifociban sose ezen múlik. Ha elég jó vagy, nyerni fogsz.

A Giants-szel meg aztán senkinek semmi baja.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
utolsó 2 kérdés:
5 yardon belül szabályos-e, ha a CB fogja jammeli, majd még rajta tartja a kezét (eddig elfogadható sztem), majd meghúzza, majd arrébb próbálja tenni, meg még meg is löki, az szabályos? mert ha szted igen, és nem erre találták ki az holdingot meg az illegal contactot, akkor fölösleges mostantól bmiről is beszélnünk...

futó példa az csak egy nagyon bizarr példa volt, hogy akár az is lehetne ennyi erővel...

amúgy a lényegre nem válaszoltál semmit:Ben bal kézzel próbálja bebiztosítani, magához húzni, de nem tudja, épp amiatt, mert Osi hozzáér... és sztem emiatt FUMBLE, nem incomplete...

ja és Tuck rule-nál meg úgy van, ha megy a dobó mozdulat előre, és akkor ütik meg, mikor már előre megy a keze, akkor incomplete, itt még akkor ütötték meg mikor nem ment előre... nem helyes a szabály értelmezésed, vagy csak nem ismered eléggé..."When [an offensive] player is holding the ball to pass it forward, any intentional forward movement of his arm starts a forward pass, even if the player loses possession of the ball as he is attempting to tuck it back toward his body." ha gondolod lefordíthatom, bár fentebb a lényegét összefoglaltam... (2. felét is leírom, akkor is incomplete ha később akkor veszti el, amikor magához öleli... de ez lényegtelen az esetünknél, mert fordítva történt... mert az ütés a kéz előremozdulása előtt volt)
ja és a giantset segítő ítéletek nem +14 pontot jelentettek, hanem maximum 11-et, bár lehet ezt is rosszul tudom...
csebi
Sima jammelés volt, de ez belefér, ha másként látjuk - ki ki saját íze kedve szerint.

Osi valóban előtte ért hozzá, de a labdabirtoklás megmaradt egyértelműen birtokolta, uralta és kontrollálta a labdát, miközben ment tovább, immár előre a dobómozdulat. Innentől ez incomplete - szokott lenni.

14 pont a DPI, hit és fumble-ből jön össze.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
A szabályt egyformán értelmezzük.
Megnéztem, kimerevítettem. Cruz előrenyújtott bal karja alatt üti meg Cark a vállával-könyökével a bordáit. Btw ahogy lefeküdt, majd rövid idő múlva felállt, Hofi erre mondta Papp Laci egyik ellenfeléről, hogy ki-bejárt a szeme, mint az asztalfiók; nem volt levegője.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
Szsziszka New York Giants 604 — Giants fan
A bíró personal foultot fújt és fejre mért ütésnek titulálta az esetet. Az egyértelmű, h nem fejre ment, az indoklás tehát nem helytálló. Viszont a defenseless receiver szabály nem csak a fejre mért ütést tiltja akkor, ha védtelen elkapóról van szó. Cruz az volt, mert épp elkapni próbálta alabdát.Szsziszka
Cruz védtelen elkapó volt. A szabály a fejüket és a nyakukat védi. ("Forcibly hitting the defenseless player’s head or neck area" ) Valamint a sisakkal nem lehet ütni sehol ebben az esetben. ("Lowering the head and making forcible contact with the top/crown or forehead/”hairline” parts of the helmet against any part of the defenseless player’s body." ) Cruz-nak a bordáit (mellkasát) dolgozta meg Clark a vállával.tomi-tomi
Nem csak sisakkal tilos ütni, vállal is a fejre és a nyak tájékra (sisakkal máshova is):
(b) Prohibited contact against a player who is in a defenseless posture is:
(1) Forcibly hitting the defenseless player’s head or neck area with the helmet, facemask, forearm, or shoulder, regardless of whether the defensive player also uses his arms to tackle the defenseless player by encircling or grasping him; and
A másik ha megnézed nem a bordáit találj el, legalábbis nem alul. A váll/mellkas felső részén csattan. Hogy az beletartozik-e a "neck-area" fogalmába, az jó kérdés. Ezért írtam h szabályértelmezés függvénye.
több mint 11 éve
yooker New York Giants 7 318 — Expect the Best !
inkább örüljünk hogy besegített z Atlanta, bár jól tartotta magát a Dallas, és reménykedjünk hogy botlik a Philly is ma!bár azért inkább nekik adom a mai meccset!
több mint 11 éve
yooker New York Giants 7 318 — Expect the Best !
de féltem hogy ez lesz ebből.. mi lett volna, ha nyerünk is Szesze
pont ezen röhögtem most! 😊
több mint 11 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
A bíró personal foultot fújt és fejre mért ütésnek titulálta az esetet. Az egyértelmű, h nem fejre ment, az indoklás tehát nem helytálló. Viszont a defenseless receiver szabály nem csak a fejre mért ütést tiltja akkor, ha védtelen elkapóról van szó. Cruz az volt, mert épp elkapni próbálta alabdát.Szsziszka
Cruz védtelen elkapó volt. A szabály a fejüket és a nyakukat védi. ("Forcibly hitting the defenseless player’s head or neck area" ) Valamint a sisakkal nem lehet ütni sehol ebben az esetben. ("Lowering the head and making forcible contact with the top/crown or forehead/”hairline” parts of the helmet against any part of the defenseless player’s body." ) Cruz-nak a bordáit (mellkasát) dolgozta meg Clark a vállával.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
Szesze New York Giants 18 944 — Giants fan
de féltem hogy ez lesz ebből.. mi lett volna, ha nyerünk is Szesze
Lezárjam egy időre a topikot? 😊vassadi
majd inkább én állok odébb egy időre
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 564
de féltem hogy ez lesz ebből.. mi lett volna, ha nyerünk is Szesze
Lezárjam egy időre a topikot? 😊
több mint 11 éve
Szesze New York Giants 18 944 — Giants fan
de féltem hogy ez lesz ebből.. mi lett volna, ha nyerünk is
több mint 11 éve
Szsziszka New York Giants 604 — Giants fan
Én absz nem húzom fel magam azon, h másként látja a két tábor, és nincs is bajom egyik Steelers fannal sem, sőt a Steelers-szel sem. Azt meg már írtam h egyértelműen jobbak voltak ezen a meccsen. Ezt csak azért szögeztem le még egyszer, mert a lényegi mondanivalóm sem méregből, vagy a Vasas fanok értelmetlen cseszegetése miatt írom:
Bigben kérdésben tartom a korábbi véleményem, de a Clark-Cruz kérdésben nem beszéltünk a defenseless receiver szabályról. Márpedig a szabály az szabály. 😛
A bíró personal foultot fújt és fejre mért ütésnek titulálta az esetet. Az egyértelmű, h nem fejre ment, az indoklás tehát nem helytálló. Viszont a defenseless receiver szabály nem csak a fejre mért ütést tiltja akkor, ha védtelen elkapóról van szó. Cruz az volt, mert épp elkapni próbálta alabdát. Ez alappján a szabály alapján lehetett szabálytalannak minősíteni a játékot (szabályértelmezés kérdése). Az más kérdés h a bíró nem erre hivatkozott. Szóval nem annyira tök egyértelmű h szabályos volt az a bírók által szabálytalannak ítélt játék. A defenseless receiver szabály lényegét összeszedi ez a cikk:
 profootballtalk.nbcsports.com/2011/12/27/nfl-attempts-to-clarify-the-defenseless-player-rules/
több mint 11 éve
Jan Pittsburgh Steelers 4 923 — Steelers fan
Üdv!

Nem akarok itt trollkodni, meg magyarázkodni sem, csak pár gondolat: voltak vitatható ítéletek, melyek a Giants-nek kedveztek. Olyan vitatható ítéletek, amelyek a Steelersnek kedveztek, emlékeim szerint nem voltak. Javítsatok ki, ha tévedek.

Szabálytalanságok: Clark nagyot ütött, de nem volt h2h. Lassításban meg lehet nézni, vállal érkezett. De egyébként volt a meccsen helmet to helmet: Rolle szállt bele a feltápászkodó Wallace-ba. Az ismétlésen látszott, hogy először a sisakja ért oda MW sisakjához. Én a sport tv-ben viszonylag jól láttam, a zebrák a helyszínen nem.

A második Cruz/Lewis DPI előtt Harrison megkerülte az emberét, kb egy méterre a QB mögött a karjánál fogva húzták vissza. Ez szabálytalanság, úgy hívják hogy holding. A szabálykönyv szerint erre zászló, play vége, 10 yard penalty. Helyette ment a passz, és aztán ránk fújták a DPI-t.

A véleményes eseteken (birtokolta vagy sem) nem akarok rugózni, amit lehet legalább kétféleképpen értelmezni, azt fogják is. Ki-ki a saját nézőpontja szerint.

Felmerült itt, hogy Clark sérülést akart okozni. Nem látok a fejébe, nem tudom mit akart. Rolle fejébe se látok bele.Annak a fejébe sem látok bele, aki kiütötte Raineyt. Azt tudom, hogy egy komolyabb sérülés volt a meccsen, -Raineyt kocsival vitték le- azt pedig nem mi okoztuk.

Eredménykövető: elborult az agyam ezektől a fejleményektől, és beírogattam olyanokat, amiket egyébként nem szoktam. Természetesen elnézést kérek mindenkitől, akire nézve sértő volt.
több mint 11 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Amikor megtörténik az ütés Osi részéről, BigBen csuklója a labda alá fordul, majd a labda szépen keresztbe fordul a kezében. Mi van akkor, ha a bíró úgy ítélte meg, hogy nincs egyértelmű vizuális bizonyíték arra vonatkozóan, hogy amikor előre mozdul a karja, az akkor már keresztben álló labda elhajításának a szándéka, mozdulata, nem pedig a birtoklás visszaszerzése.
Véleményes a döntés nagyon, de lehet, hogy így ítélte meg, nem pedig megsajnálta a szegény new yorki lakosságot. gyurczi
Alapvetően és önmagában csak ezt az esetet nézve hasonlóan látom én is - most már, lehiggadva.
De ennek az ítéletnek voltak előzményei. Az a bizonyos DPI is véleményes volt. A Clark hit büntetése pedig érthetetlen. Később volt az az eset, amikor a Williams-klán zabigyereke, Mike Wallace tápászkodott fel, hogy tovább fusson és a Giants safety letarolta. Elsőre zászló (eddig hasonlít a Cruz-Clark találkára), majd a bírók megbeszélték, hogy semmi szabálytalan nem történt - nos, ezt megtehették volna ugyanilyen jogosan korábban is. Egy TD-vel véget érő drive-ban két véleményes ítéletet is a Giants javára hoztak meg. (S magára a TD-re is csak azt tudták mondani, hogy helyben hagyjuk.)
Ezek után érkeztünk el a fumble-hoz. A Tuck Rule vitatható részéhez ennek az esetnek semmi köze nincs. (A Raiders ellen "az irányító be akarta húzni a labdát" részre hivatkozva vették el a fumble-t. Szerintem pump fake volt, TB-nek fogalma nem volt, hogy érkezik a blitz.) Számomra teljesen elfogadható, hogy a bíró ezt elsőre labdavesztésnek látta - BigBen bal kezének mozdulata arról árulkodik, hogy ő maga is így érezte reflexből. Szerintem emiatt a mozdulat miatt nem vonták vissza az ítéletüket.
De abszolút meg tudom érteni a Steelers szurkolók felháborodását, ennyi véleményes ítélet rövid időn belül csak az egyik fél irányába természetesen vágja ki a biztosítékot. (Tegnap este én is meg voltam győződve arról, hogy tolják Krahácsot.)
Nektek meg nem kéne ennyire izgatni magatokat emiatt. Tavaly a Packers volt a bírók "kedvence", most éppen a Giants van a soron. Btw sokak szerint meg a Steelers a bírói hibák konstans kedvezményezettje.
Jó (kitűnő) csapatotok van idén is - a szokásosnak mondható néhány homály meccsel.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 970 — Lucas Scott
usa todayen konkrétan idézik a bírót, hogy ő élesben úgy látta, érezte, hogy az ütés hatására veszti el a teljes kontrollt a labda felett BigBen, és ezért volt fumble szerinte. amúgy ezzel teljesen egyet tudok érteni, hogy véleményes eléggé...én így látom (nem állítom, hogy jól) te így látod (nem állíthatod, hogy jól)

de az, hogy a többi dologra még csak normális választ sem lehet kapni, csak dobálóznak az emberek a 14 ponttal, meg a bírók elcsalták a meccset, meg a hurrikán miatt volt ez meg mittudomén, az háborít fel engem...

sztem semmi köze nem volt ezekhez a hurrikánnak, egyszerűen nehéz szitukat, nem feltétlenül jól ítélnek meg a bírók... szerencsére nem ezeken múlott a győzelem...

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
gyurczi New York Giants 2 343 — Giants fan
Amikor megtörténik az ütés Osi részéről, BigBen csuklója a labda alá fordul, majd a labda szépen keresztbe fordul a kezében. Mi van akkor, ha a bíró úgy ítélte meg, hogy nincs egyértelmű vizuális bizonyíték arra vonatkozóan, hogy amikor előre mozdul a karja, az akkor már keresztben álló labda elhajításának a szándéka, mozdulata, nem pedig a birtoklás visszaszerzése.
Véleményes a döntés nagyon, de lehet, hogy így ítélte meg, nem pedig megsajnálta a szegény new yorki lakosságot.

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 11 éve
Roth Pittsburgh Steelers 277 — #HereWeGo
 www.nesn.com/2012/11/ben-roethlisberger-forward-pass-ruled-fumble-by-nfl-officials-in-steelers-giants-game-animation.html

 www.cbssports.com/nfl/blog/eye-on-football/20833737/was-steelers-qb-ben-roethlisbergers-fumble-really-tuck-rule

 espn.go.com/blog/nflnation/post/_/id/66172/refs-shouldve-overturned-big-ben-fumble

 nfl.si.com/2012/11/04/ben-roethlisberger-fumble-vs-giants-ignites-tuck-rule-controversy/?xid=si_topstories

Nézegesd amíg te is belátod.

több mint 11 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 970 — Lucas Scott
utolsó 2 kérdés:
5 yardon belül szabályos-e, ha a CB fogja jammeli, majd még rajta tartja a kezét (eddig elfogadható sztem), majd meghúzza, majd arrébb próbálja tenni, meg még meg is löki, az szabályos? mert ha szted igen, és nem erre találták ki az holdingot meg az illegal contactot, akkor fölösleges mostantól bmiről is beszélnünk...

futó példa az csak egy nagyon bizarr példa volt, hogy akár az is lehetne ennyi erővel...

amúgy a lényegre nem válaszoltál semmit:Ben bal kézzel próbálja bebiztosítani, magához húzni, de nem tudja, épp amiatt, mert Osi hozzáér... és sztem emiatt FUMBLE, nem incomplete...

ja és Tuck rule-nál meg úgy van, ha megy a dobó mozdulat előre, és akkor ütik meg, mikor már előre megy a keze, akkor incomplete, itt még akkor ütötték meg mikor nem ment előre... nem helyes a szabály értelmezésed, vagy csak nem ismered eléggé..."When [an offensive] player is holding the ball to pass it forward, any intentional forward movement of his arm starts a forward pass, even if the player loses possession of the ball as he is attempting to tuck it back toward his body." ha gondolod lefordíthatom, bár fentebb a lényegét összefoglaltam... (2. felét is leírom, akkor is incomplete ha később akkor veszti el, amikor magához öleli... de ez lényegtelen az esetünknél, mert fordítva történt... mert az ütés a kéz előremozdulása előtt volt)
ja és a giantset segítő ítéletek nem +14 pontot jelentettek, hanem maximum 11-et, bár lehet ezt is rosszul tudom...

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
A fumble-nál lehet vitatkozni, de elég konstans vélemény, hogy birtokban maradt a labda az előremozgásnál, s a legvégén (tehát miután a labdabirtoklással együtt ment a dobómozdulat előre), kicsúszott a kezéből a labda. Ez esetben lehet fumble, de akkor nem fumble forced.

A hit viszont nem kérdés. A szabály az szabály. A labda tipped, és ezután levegőben volt a labda, amikor jött a hit vállal. Semmiféle szabálytalanság nem volt. Ez nagyon nagy hiba volt. Mint ahogy az első DPI is véleményes volt, de egyesek szerint (én ezzel már nem értek egyet) a fumble returnnél Millert is szabálytalanul takarították.

Akárhogy nézzük, ez 1 egyértelmű hiba és 3 véleményes döntésnél mindannyiszor a Giants-nek kedveztek, ami kicsit sem nevezhető korrektnek. Az én meglátásom szerint pedig 3 rossz döntés volt (DPI, hit, fumble), a negyedik jogos volt, sztem Miller rájátszott, bár ez tök lényegtelen, ha incomplete-nak adják a passzt, mint ahogy mindig szokták, amikor megvan az előretartó dobómozdulat a labdabirtoklással.Soldados
sztem akkor kb mind1 h fumble forced vagy fumble, nem? lényeg, hogy akkor az alapján szted is fumble...
még hozzá annyit, hogy látszik, hogy Ben bal kézzel próbálja bebiztosítani, magához húzni, de nem tudja, épp amiatt, mert Osi hozzáér... ez rohadtul nem incomplete, ennyi erővel ha a line of scrimmage mögött egy futó kezét megütik, de mielőtt a labda kijön teljesen a kezéből, a keze előremegy akkor az incomplete??? nagyon szépen látszik, hogy Ben próbálja bal kézzel magához ölelni, de nem tudja, mert nincs meg a birtoklás, ami konstans vélemény...

cruz előtt meg azért nézd meg h a CB mit művelt már előtte vele, az a FELHÁBORÍTÓ h már arra nem dobtak zászlót (erről kb mki elfelejt beszélni, csak én nem vagyok vak úgy néz ki), a hit amúgy legal volt...

DPI-t az valóban véleményes, és ahogy Millert megblokkolták az meg szabályos volt... vagy az mi alapján nem? akkor nézd meg, hogy Sanders hosszú punt return-nél meg az egyik óriást konkrétan hátulról meghúzzák, hogy ne érjen oda...

tököm ki van amúgy, hogy ezeket a hibákat meg észre sem veszitek...csebi
Erről szól a tuck rule. Tök mindegy, hogy mi van, ment a dobómozdulat előre, a labda birtokolva volt, tehát incomplete. (Maga a szabály óriási faszság, nézd csak meg a Tuck Rule Game-t vagy bármelyik ilyen esetet, egyik QB sem akarja eldobni a labdát, kiesik a kezéből, de mivel megy előre a dobómozdulat, ezért incomplete) Sose láttam, hogy ez ne így lett volna. Ez az első eset. Érdemes elolvasni a vezető portálok cikkeit róla. ("Tuck Rule csak Bradyre vonatkozik" és ehhez hasonló epés megjegyzések tömkelege van megírva semleges, azaz vezető portálokon. 😉)

A futókat ne is keverd ide, dobómozdulatról beszélünk. (Gadget play esetén szóba jöhetne persze RB is)

Cruz eseténél persze, hogy volt kontakt, nem is tiltják a szabályok, hisz öt yardon belül volt. 😉

A többi esetet lehet emlegetni (pl Sanders hosszú returnje), de semmi nem múlt rajta, egy árva pontot nem szereztünk belőle. (Viszont a Giantset segítő kétes ítéleteken 14 pont múlott.)

Az mindenesetre nem kérdés, hogy ezen a meccsen a Giants erősen élvezte a hazai pálya előnyét.

De részemről befejeztem, nem vagyok a bírózás híve. mert ha elég jó vagy, nyersz. Mindössze azt szerettem volna jelezni igazából, hogy emlékeim szerint senki nem szidta a Giantset, nincs is miért, nem ők hibáztak. Az meg sztem természetes, hogy ilyen fontos és téves ítéleteknél megy a bírózás a meccs hevében. De ez nem egyenlő, a Giants utálatával. Személy szerint én pl bírom a Giantset.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Szesze New York Giants 18 944 — Giants fan
A fumble-nál lehet vitatkozni, de elég konstans vélemény, hogy birtokban maradt a labda az előremozgásnál, s a legvégén (tehát miután a labdabirtoklással együtt ment a dobómozdulat előre), kicsúszott a kezéből a labda. Ez esetben lehet fumble, de akkor nem fumble forced.

A hit viszont nem kérdés. A szabály az szabály. A labda tipped, és ezután levegőben volt a labda, amikor jött a hit vállal. Semmiféle szabálytalanság nem volt. Ez nagyon nagy hiba volt. Mint ahogy az első DPI is véleményes volt, de egyesek szerint (én ezzel már nem értek egyet) a fumble returnnél Millert is szabálytalanul takarították.

Akárhogy nézzük, ez 1 egyértelmű hiba és 3 véleményes döntésnél mindannyiszor a Giants-nek kedveztek, ami kicsit sem nevezhető korrektnek. Az én meglátásom szerint pedig 3 rossz döntés volt (DPI, hit, fumble), a negyedik jogos volt, sztem Miller rájátszott, bár ez tök lényegtelen, ha incomplete-nak adják a passzt, mint ahogy mindig szokták, amikor megvan az előretartó dobómozdulat a labdabirtoklással.Soldados
sztem akkor kb mind1 h fumble forced vagy fumble, nem? lényeg, hogy akkor az alapján szted is fumble...
még hozzá annyit, hogy látszik, hogy Ben bal kézzel próbálja bebiztosítani, magához húzni, de nem tudja, épp amiatt, mert Osi hozzáér... ez rohadtul nem incomplete, ennyi erővel ha a line of scrimmage mögött egy futó kezét megütik, de mielőtt a labda kijön teljesen a kezéből, a keze előremegy akkor az incomplete??? nagyon szépen látszik, hogy Ben próbálja bal kézzel magához ölelni, de nem tudja, mert nincs meg a birtoklás, ami konstans vélemény (szted)...

cruz előtt meg azért nézd meg h a CB mit művelt már előtte vele, az a FELHÁBORÍTÓ h már arra nem dobtak zászlót (erről kb mki elfelejt beszélni, csak én nem vagyok vak úgy néz ki), a hit amúgy legal volt...itt a bírók azt hibázták, hogy nem jó dologra dobták, bár azért az elgondolkoztató, hogy ha tipped van, akkor kb bkit lebombázhatok... Clark itt azért sztem a sérülésre ment...

DPI-t az valóban véleményes, és ahogy Millert megblokkolták az meg szabályos volt... vagy az mi alapján nem? akkor nézd meg, hogy Sanders hosszú punt return-nél meg az egyik óriást konkrétan hátulról meghúzzák, hogy ne érjen oda...

tököm ki van amúgy, hogy ezeket a hibákat meg észre sem veszitek...csebi
Nem hiszem, h ezt tovább kéne ragozni, egyrészt semmi értelme és baromira nincs kedvem még itt is azt olvasgatni, h miért is totálisan egyértelmű szitu (és persze csalás a hurrikán miatt támogatott szerencsétlen new-yorkiak javára) az amit percekig néznek vissza a bírók és aztán jóváhagynak.
Mivel így is kikaptunk, így teljesen felesleges erről agonizálni. Nyert a tegnapi jobb aztán pont.
több mint 11 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 970 — Lucas Scott
A fumble-nál lehet vitatkozni, de elég konstans vélemény, hogy birtokban maradt a labda az előremozgásnál, s a legvégén (tehát miután a labdabirtoklással együtt ment a dobómozdulat előre), kicsúszott a kezéből a labda. Ez esetben lehet fumble, de akkor nem fumble forced.

A hit viszont nem kérdés. A szabály az szabály. A labda tipped, és ezután levegőben volt a labda, amikor jött a hit vállal. Semmiféle szabálytalanság nem volt. Ez nagyon nagy hiba volt. Mint ahogy az első DPI is véleményes volt, de egyesek szerint (én ezzel már nem értek egyet) a fumble returnnél Millert is szabálytalanul takarították.

Akárhogy nézzük, ez 1 egyértelmű hiba és 3 véleményes döntésnél mindannyiszor a Giants-nek kedveztek, ami kicsit sem nevezhető korrektnek. Az én meglátásom szerint pedig 3 rossz döntés volt (DPI, hit, fumble), a negyedik jogos volt, sztem Miller rájátszott, bár ez tök lényegtelen, ha incomplete-nak adják a passzt, mint ahogy mindig szokták, amikor megvan az előretartó dobómozdulat a labdabirtoklással.Soldados
sztem akkor kb mind1 h fumble forced vagy fumble, nem? lényeg, hogy akkor az alapján szted is fumble...
még hozzá annyit, hogy látszik, hogy Ben bal kézzel próbálja bebiztosítani, magához húzni, de nem tudja, épp amiatt, mert Osi hozzáér... ez rohadtul nem incomplete, ennyi erővel ha a line of scrimmage mögött egy futó kezét megütik, de mielőtt a labda kijön teljesen a kezéből, a keze előremegy akkor az incomplete??? nagyon szépen látszik, hogy Ben próbálja bal kézzel magához ölelni, de nem tudja, mert nincs meg a birtoklás, ami konstans vélemény (szted)...

cruz előtt meg azért nézd meg h a CB mit művelt már előtte vele, az a FELHÁBORÍTÓ h már arra nem dobtak zászlót (erről kb mki elfelejt beszélni, csak én nem vagyok vak úgy néz ki), a hit amúgy legal volt...itt a bírók azt hibázták, hogy nem jó dologra dobták, bár azért az elgondolkoztató, hogy ha tipped van, akkor kb bkit lebombázhatok... Clark itt azért sztem a sérülésre ment...

DPI-t az valóban véleményes, és ahogy Millert megblokkolták az meg szabályos volt... vagy az mi alapján nem? akkor nézd meg, hogy Sanders hosszú punt return-nél meg az egyik óriást konkrétan hátulról meghúzzák, hogy ne érjen oda...

tököm ki van amúgy, hogy ezeket a hibákat meg észre sem veszitek...

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 4 504 — 毎日何かを学ぶ
Azt hiszem páran akik a Chilibe is eljöttek félreértették, a Giants-el mint csapattal semmi bajunk sem volt. Mi mindig, na jó a hollók azért kicsit kivétel, minden ellenfelet maximálisan tisztelünk.
Most a bírókkal volt problémánk, de azt hiszem, hogy a Chiliben lévők és a tenger túlpartján élő szakértők egyszerre nem láthatták rosszul. Véleményesek voltak bizonyos döntések amelyekből láttunk már ugyanilyennél ide és oda is ítéletet, most az volt a furcsa, hogy csak oda volt. Max respect az óriásoknak, hogy ilyen előzmények után kiálltak és nem kértek halasztást, megtehették volna és azt hiszem mindenki morgás nélkül fogadta volna el. Az NFC-ből idén is ti vagytok a legnagyobb esélyesek és azt hiszem a végén újra a Friscoval harcolhattok majd a SB-ért ezúttal a Meetlife-ban.
Good luck a továbbiakban.
több mint 11 éve
Szesze New York Giants 18 944 — Giants fan
Ez a meccs egy határ szar volt a részünkről, az offense dekoncentrált fos volt, a ST szégyen. Az élvezeti faktor nulla volt, amit az eredménykövető sikeresen mínuszba tolt. A jövőben asszem inkább magamban nézem a meccseket, mert ez kurvára nem hiányzik. Kevés szarabb dolog van, mint végignézni ahogy az elejétől a végéig szenved a csapatod, az első perctől az utolsóig 'hallgatod' az ellenfél szurkolóinak ócsároló megjegyzéseit, ha jogos ha nem és a végén még ki is kapsz.. Azért a Steelersnek gratula a játékhoz, abban jók voltak tényleg.
több mint 11 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Én nem tudom, ki miért és mennyire utálja a Giantset, de sztem nagyon is jó és szimpatikus csapat. A meccsen sem a Giants-szel volt baj, hanem a sporikkal, akik nagyon csúnyán belenyúltak a meccsbe.

Voltak egyértelmű hibáik és olyanok, amelyek minimum megkérdőjelezhetőek, elég csak a vezető portálokat megnézni, mindenhol téma a rossz ítéletek.

De erről NEM a Giants tehet, nem is őket szidta senki. De ahogy mondani szoktam: ha elég jó vagy, akkor így is nyersz, most ez történt.

Sok sikert a továbbiakban!Soldados
Én tartom, hogy a NYG sima SB esélyes a játékosállományt tekintve!
Osi-JPP-JT ligalegjobb, az elkapóik tudása félelmetes + Éliás nálam top5 QB - kiröhöghettek. Fura, nehéz megfogalmazni, hogy nem szeretem az óriásokat, de mégis szeretem nézni, amit csinálnak úgy általában.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
A fumble-nál lehet vitatkozni, de elég konstans vélemény, hogy birtokban maradt a labda az előremozgásnál, s a legvégén (tehát miután a labdabirtoklással együtt ment a dobómozdulat előre), kicsúszott a kezéből a labda. Ez esetben lehet fumble, de akkor nem fumble forced.

A hit viszont nem kérdés. A szabály az szabály. A labda tipped, és ezután levegőben volt a labda, amikor jött a hit vállal. Semmiféle szabálytalanság nem volt. Ez nagyon nagy hiba volt. Mint ahogy az első DPI is véleményes volt, de egyesek szerint (én ezzel már nem értek egyet) a fumble returnnél Millert is szabálytalanul takarították.

Akárhogy nézzük, ez 1 egyértelmű hiba és 3 véleményes döntésnél mindannyiszor a Giants-nek kedveztek, ami kicsit sem nevezhető korrektnek. Az én meglátásom szerint pedig 3 rossz döntés volt (DPI, hit, fumble), a negyedik jogos volt, sztem Miller rájátszott, bár ez tök lényegtelen, ha incomplete-nak adják a passzt, mint ahogy mindig szokták, amikor megvan az előretartó dobómozdulat a labdabirtoklással.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!