Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 11 éve
Én is többet vártam Ertz-től, azt hittem breakout szezon lesz, de ez nem feltétlen az ő hibája. 11 personnel felállásban inkább Celeket küldi fel Kelly mert ligaelit szinten blokkol, de az is megfigyelhető, hogy mindkét irányítónk másik TE-be "szerelmes". Foles jóval többet kerest Ertz-öt, Sanchez meg Celek-et, legalábbis én így vettem észre. Viszont a héten már majdnem ugyanannyi snapet voltak fent a pályán a Seahawks ellen, volt is hír, hogy rengeteget gyakorolja Ertz a blokkolást és fokozatosan fejlődik.Egyébként lehet, hogy én emlékszem rosszul, de nagyobb vezetésnél sem nagyon szoktunk huddle-ezni, hanem azonnal felállunk a játékhoz (hogy az ellenfél ne tudjon cserélni), és így várjuk ki a támadóidőt.BleedingGreenRosszul emlékszel...többször is láttam ilyet nagyobb vezetésnél, hogy huddle van...bár lehet ilyenkor vicceket mesélnek egymásnak. 😀
Amúgy igaz kár is huddle-özni..mert ehhez is egy olyan QB kell aki lát ,pontos és észreveszi az apró részleteket. 😊
A másik. Mit szóltok a TE-k teljesítményéhez ? Összesen 5 TD-t jegyeznek ebből Celek 0. Ertz nagy előrelépését várta sztem mindenki, de ez épphogy közepes.Greengo
Kelly szavai ezzel kapcsolatban:
“We have 46 guys [active] on our team, but only a certain amount of guys can play. Brent Celek is doing a hell of a job, so it would be [an] injustice if I told Brent he has to sit because we want to put someone else on the field."
“Brent's an outstanding blocker. I think he may be the best blocking tight end in the league. I think he's a sure‑handed receiver; he had a huge game against Carolina a week ago and had over 100 yards receiving. So, I don't think it has anything to do with Zach. It has really to do with how well Brent Celek is playing.”
több mint 11 éve
Igazából annyi a különbség megvalósításban a huddle és a no huddle + uptempo között nálunk, hogy a többiek nem onnan tudják meg a playt, hogy a QB átadja nekik azt, amit a fülére mondanak, hanem az oldalvonalnál mutogatnak a segédedzők 😀Egyébként lehet, hogy én emlékszem rosszul, de nagyobb vezetésnél sem nagyon szoktunk huddle-ezni, hanem azonnal felállunk a játékhoz (hogy az ellenfél ne tudjon cserélni), és így várjuk ki a támadóidőt.BleedingGreenRosszul emlékszel...többször is láttam ilyet nagyobb vezetésnél, hogy huddle van...bár lehet ilyenkor vicceket mesélnek egymásnak. 😀
Amúgy igaz kár is huddle-özni..mert ehhez is egy olyan QB kell aki lát ,pontos és észreveszi az apró részleteket. 😊
A másik. Mit szóltok a TE-k teljesítményéhez ? Összesen 5 TD-t jegyeznek ebből Celek 0. Ertz nagy előrelépését várta sztem mindenki, de ez épphogy közepes.Greengo
több mint 11 éve
Egyébként lehet, hogy én emlékszem rosszul, de nagyobb vezetésnél sem nagyon szoktunk huddle-ezni, hanem azonnal felállunk a játékhoz (hogy az ellenfél ne tudjon cserélni), és így várjuk ki a támadóidőt.BleedingGreenRosszul emlékszel...többször is láttam ilyet nagyobb vezetésnél, hogy huddle van...bár lehet ilyenkor vicceket mesélnek egymásnak. 😀
Amúgy igaz kár is huddle-özni..mert ehhez is egy olyan QB kell aki lát ,pontos és észreveszi az apró részleteket. 😊
A másik. Mit szóltok a TE-k teljesítményéhez ? Összesen 5 TD-t jegyeznek ebből Celek 0. Ertz nagy előrelépését várta sztem mindenki, de ez épphogy közepes.

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 11 éve
Hát nem tudom mit gondoltok, mi megy a huddle-ben, de ott sincs nagyon idő tanácsokat osztogatni. A bemondott playből minden játékosnak tudnia kell mi a dolga. Nem igazán látom mit tudott volna még mondani valaki, pl. Sanchez azt mondja Maclinnek: vigyázz Sherman nagyon rád tapadt, próbáld lerázni egy double-move-val ... 😀 Ez azért nem így megy szerintem. Arról nem is beszélve, hogy amíg a Qb nem látja a védelem felállását, nemigen tud sok konkrétumot mondani. Ez pedig mindenképpen a huddle után lesz. Egyébként a no-huddle offense sem jelenti, hogy a játékosok nem kommunikálhatnak egymással a playek előtt. Sőt éppen ellenkezőleg a huddle hiánya megköveteli a gyorsabb és hatékonyabb kommunikációt, nem csak a Qb és a többiek között, hanem OL-OL, WR-WR stb, viszonylatban is, ráadásul uptempo esetén minderre kevesebb idő is van. (Egyébként nincs megtiltva itt sem, hogy két play között a játékosok röviden szót váltsanak, ha halaszthatatlan tanácsuk van a másiknak, amivel nem lehet várni a támadó sorozatok közötti ideig.) Többek között ez az egyik oka - bármit írjanak is az újságírók - hogy nem lehet akármilyen játékosokkal és bármilyen QB-vel játszani ezt az offense-t. Nem véletlenül keresünk nemcsak atletikus, hanem okos (de legalább jó játékintelligenciával rendelkező) játékosokat, akik képesek megbirkózni ezekkel a feladatokkal.Ezt értem is, de te nem érted akkor amit én mondok. 😀 Én nem erről beszélek.Nem értünk egyet. Véleményem szerint az, ha 20 mp alatt van 3&out és nem 1 perc alatt, az semmit nem változtat a védelem fáradtságán. Azt pedig még mindig nem tudom, hogy miből gondolod, hogy ha huddle van, akkor ki lehet találni párszor 10 mp alatt, hogy az eddig egész héten begyakorolt, gondosan eltervezett dolgok nem mennek, akkor mivel is lehetne áttörni a védelmet. Mert gondolom jobb routot senki nem fog futni azért, mert azt mondja neki Sanchez a huddleben, hogy "he, fussá jobb routot." hogy egy ilyen hülye példát mondjak.Áhhh... fejemet fogom. 😀
Félidőben pl lehet ezeket átgondolni, és új dolgokkal előállni, de ha lassítunk az O-n hogy meglepjük a legjobb D-t csak úgy random...hát nem érzem mitől jött volna be.Eazzy
Huddleben meg lehet olyat is tárgyalni, hogy az ellen védője mire figyel és mit csináljon most másképp az elkapó vagy a futó( egy adott playnél )...nem hiszem el, hogy erre nem is gondolsz...ha meg pár play már sikerül akkor nem mennek le 1 perc múlva...hanem halad a szekér mert az ellenfél épp a hibákat javítgatja...de komolyan elbeszélünk egymás mellett...ezért nem gyötröm magam tovább, hogy megértsd. Azt hittem elsőre is megy. 😐Greengo
Arról nem is beszélve, hogy olyan dolgokról beszélsz, ami nem történt meg. Ha már sikerül pár play....ezt így kijelenteni felelőtlen.Eazzy
Az más lapra tartozik, hogy ez az offense nagy nyomást tud helyezni a saját védelemre, főleg, ha nem sikerül haladni, mint vasárnap. De ezen szerintem nem fogunk változtatni, nem változtatjuk meg a támadósor alapvető filozófiáját 1-2 gyenge meccs miatt. Kelly nem árult zsákbamacskát, már a DC toborzásnál világossá tette, hogy olyan védelmet kell építeni, ami el tudja viselni, ha adott esetben sokat kell fent lenni, és az offense nem lesz tekintettel arra, hogy éppen pihenni szeretne-e a védelem. Így nálunk ilyen jelenetek nem fordulhatnak elő, ha a védelemnek idő előtt vissza kell mennie a pályára: www.nfl.com/videos/nfl-videos/09000d5d82182e5d/Pick-Six-Buddy-not-so-friendly-with-Gilbride, Ezt Bill Davis tudta és vállalta, és szerintem el is fogadja, mint ahogy a védők is, akiket még nem hallottam amiatt panaszkodni, hogy az O miatt túl sokat vannak fenn. Williams is csak az edzéstempót sérelmezte korábban, ami nálunk köztudottan gyorsabb, mint a meccs tempó. 😊
Meggyőződésem, hogy akár egy hétig huddle-ezhettünk volna vasárnap minden play előtt, de nem nyertünk volna. Kelly jól összefoglalta az offense játékát a meccs után: amikor "szar"-nak minősítette a támadójátékot. A huddle-től Sanchez nem dobta volna alul Coopert az int-nél (és nem vette volna észre a töküres Matthews-t az oldalvonalnál), és nem húzta volna le kevesebbszer a labdát, ahelyett, hogy passzolt volna. Az OL nem nyitott volna jobban réseket, és Shady nem esett volna hasra kevesebbszer, ahelyett, hogy megtámadta volna a rést (ha épp volt). Vasárnap alapvetően gyenge volt a játékok kivitelezése, (persze ez az ellenfél érdeme is), nem hiszem, hogy ezen a huddle sokat segített volna,
Egyébként lehet, hogy én emlékszem rosszul, de nagyobb vezetésnél sem nagyon szoktunk huddle-ezni, hanem azonnal felállunk a játékhoz (hogy az ellenfél ne tudjon cserélni), és így várjuk ki a támadóidőt.

több mint 11 éve
Carmichaelt kivágtuk
Én úgy emlékszem, meg sem próbálták idén kívül. Sem edzésen, sem preszezonban.Boykin játékának szerintem nem fekszik a pálya külső része. Pont olyan atletikus, fordulékony játékos, aki a slotban jól tud érvényesülni. Az előszezonban játszott kívül és elég borzalmas volt. Amúgy idén valamelyik első meccsen hamstring sérülést szenvedett egy puntnál (talán a Redskins ellen), azóta nem az igazi, még ha nincs is folyamatosan az injury reporton. Olyan fajta sérülése lehet, ami volt Sheldon Brownnak pár éve, amivel végig tudta játszani a szezont. Pont a gyors irányváltásokra és elindulásra - ami majdnem mindent jelent a slotban - van a legnagyobb hatással a hamstring sérülés.BleedingGreenIgazad van, ezt benéztem. De ez nem magyarázat arra, miért nem lehetett kipróbálni sem pl Boykint odakint.mustaineNem tudom, van-e még franchise, ahol 6'0" fölött van mindkét kezdő corner, szerintem nincsen.mustaineo_o a Kansas City-ben óriások vannak.
+ Giants, Seahawks, 49ers, Cards, Lions, Broncos, TitansHöri
több mint 11 éve
Nem a magasságról van szó, hanem, hogy fizikális 1-1 elleni játékra képes legyen a CB. Ez nem csak annak a függvénye, hogy 6'0 alatt vagy felett van-e a játékos.Igazad van, ezt benéztem. De ez nem magyarázat arra, miért nem lehetett kipróbálni sem pl Boykint odakint.mustaineNem tudom, van-e még franchise, ahol 6'0" fölött van mindkét kezdő corner, szerintem nincsen.mustaineo_o a Kansas City-ben óriások vannak.
+ Giants, Seahawks, 49ers, Cards, Lions, Broncos, TitansHöri
Boykin játékának szerintem nem fekszik a pálya külső része. Pont olyan atletikus, fordulékony játékos, aki a slotban jól tud érvényesülni. Az előszezonban játszott kívül és elég borzalmas volt. Amúgy idén valamelyik első meccsen hamstring sérülést szenvedett egy puntnál (talán a Redskins ellen), azóta nem az igazi, még ha nincs is folyamatosan az injury reporton. Olyan fajta sérülése lehet, ami volt Sheldon Brownnak pár éve, amivel végig tudta játszani a szezont. Pont a gyors irányváltásokra és elindulásra - ami majdnem mindent jelent a slotban - van a legnagyobb hatással a hamstring sérülés.
Carroll-lal nekem nincs semmi problémám, elfogadható dime corner, amit nem szabad lebecsülni, amikor a csapatok ilyen sok elkapót küldenek a pályára. Tavaly pl. nem volt e poszton elfogadható emberünk. Neki is fontos szerepe van, hiszen ilyenkor 6 DB van a pályán, ami megbosszulhatja magát, ha pl. nem tudnak jól szerelni vagy futás ellen védekezni. Ezért fontos, hogy a dime corner ebben is jó legyen és ha kell, egyfajta plusz LB-ként funkcionáljon. Így nagyon gyorsan lehet a nickel és a dime felállások között váltani, anélkül, hogy ténylegesen embert kellene cserélni. pl. 2-4-5-ből 2-3-6-ot csinálni stb. Nem tudjuk ő milyen lenne a szélen, de Davis nem szereti keverni a szerepeket, ezért sérülés nélkül sem ő sem Boykin nem fog a szélen játszani, és Fletcherék sem a pálya belső részén.

több mint 11 éve
Ezt értem is, de te nem érted akkor amit én mondok. 😀 Én nem erről beszélek.Nem értünk egyet. Véleményem szerint az, ha 20 mp alatt van 3&out és nem 1 perc alatt, az semmit nem változtat a védelem fáradtságán. Azt pedig még mindig nem tudom, hogy miből gondolod, hogy ha huddle van, akkor ki lehet találni párszor 10 mp alatt, hogy az eddig egész héten begyakorolt, gondosan eltervezett dolgok nem mennek, akkor mivel is lehetne áttörni a védelmet. Mert gondolom jobb routot senki nem fog futni azért, mert azt mondja neki Sanchez a huddleben, hogy "he, fussá jobb routot." hogy egy ilyen hülye példát mondjak.Áhhh... fejemet fogom. 😀
Félidőben pl lehet ezeket átgondolni, és új dolgokkal előállni, de ha lassítunk az O-n hogy meglepjük a legjobb D-t csak úgy random...hát nem érzem mitől jött volna be.Eazzy
Huddleben meg lehet olyat is tárgyalni, hogy az ellen védője mire figyel és mit csináljon most másképp az elkapó vagy a futó( egy adott playnél )...nem hiszem el, hogy erre nem is gondolsz...ha meg pár play már sikerül akkor nem mennek le 1 perc múlva...hanem halad a szekér mert az ellenfél épp a hibákat javítgatja...de komolyan elbeszélünk egymás mellett...ezért nem gyötröm magam tovább, hogy megértsd. Azt hittem elsőre is megy. 😐Greengo
Arról nem is beszélve, hogy olyan dolgokról beszélsz, ami nem történt meg. Ha már sikerül pár play....ezt így kijelenteni felelőtlen.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 11 éve
Nem értünk egyet. Véleményem szerint az, ha 20 mp alatt van 3&out és nem 1 perc alatt, az semmit nem változtat a védelem fáradtságán. Azt pedig még mindig nem tudom, hogy miből gondolod, hogy ha huddle van, akkor ki lehet találni párszor 10 mp alatt, hogy az eddig egész héten begyakorolt, gondosan eltervezett dolgok nem mennek, akkor mivel is lehetne áttörni a védelmet. Mert gondolom jobb routot senki nem fog futni azért, mert azt mondja neki Sanchez a huddleben, hogy "he, fussá jobb routot." hogy egy ilyen hülye példát mondjak.Áhhh... fejemet fogom. 😀
Félidőben pl lehet ezeket átgondolni, és új dolgokkal előállni, de ha lassítunk az O-n hogy meglepjük a legjobb D-t csak úgy random...hát nem érzem mitől jött volna be.Eazzy
Huddleben meg lehet olyat is tárgyalni, hogy az ellen védője mire figyel és mit csináljon most másképp az elkapó vagy a futó( egy adott playnél )...nem hiszem el, hogy erre nem is gondolsz...ha meg pár play már sikerül akkor nem mennek le 1 perc múlva...hanem halad a szekér mert az ellenfél épp a hibákat javítgatja...de komolyan elbeszélünk egymás mellett...ezért nem gyötröm magam tovább, hogy megértsd. Azt hittem elsőre is megy. 😐

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 11 éve
Nem értünk egyet. Véleményem szerint az, ha 20 mp alatt van 3&out és nem 1 perc alatt, az semmit nem változtat a védelem fáradtságán. Azt pedig még mindig nem tudom, hogy miből gondolod, hogy ha huddle van, akkor ki lehet találni párszor 10 mp alatt, hogy az eddig egész héten begyakorolt, gondosan eltervezett dolgok nem mennek, akkor mivel is lehetne áttörni a védelmet. Mert gondolom jobb routot senki nem fog futni azért, mert azt mondja neki Sanchez a huddleben, hogy "he, fussá jobb routot." hogy egy ilyen hülye példát mondjak.Félidőben pl lehet ezeket átgondolni, és új dolgokkal előállni, de ha lassítunk az O-n hogy meglepjük a legjobb D-t csak úgy random...hát nem érzem mitől jött volna be.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 11 éve
Skins meccs is a sport tv-n figyelem szombaton!!!! Azt hiszem egy szavunk nem lehet idén.
több mint 11 éve
Ha egyszer nem működik az uptempo akkor ne menjünk már fel mindegyik driveban ugyanazzal a stratégiával. A huddle azért van, hogy kicsit átbeszéljék kinek mi a feladata...és pont akkor jön jól ha nincs meg az "x faktor" a játékunkban. Ez nem azt jelenti, hogy ha az egyik driveban nem megy akkor húzzuk be a féket...hanem azt, hogy tudjuk mikor kell egy driveon belül kicsit lassítani (átbeszélni a játékot....) és mikor lehet megint ritmust váltani.Ez semmire nem volt válasz. Miből is gondoljuk azt, hogy ha behúzzuk a féket, akkor haladunk előre? Ez miben zavarja meg az ellenfelet? Jobban kipihenik magukat, odafigyelnek, nekünk egyébként sem az erősségünk.Azért gondolom érzi aki az up-tempot szidja, hogy itt a valamit valamiért elv van. A másik oldali D is szarul jár fáradságban mind koncentráció mind fizikai oldalon. Azzal meg azért előre elég nehéz tervezni, hogy 3&out van a támadóktól. Vagy hogy kell ezt elképzelni? 3&8-nál időt kérünk, hátha nem sikerül, és pihenjen már kicsit a D? 😀Érdekes. hogy amikor már 20 ponttal megyünk egy meccsen akkor be tudjuk húzni a féket...azaz van huddle és szinte mindig az utolsó pillanatban indítjuk el a játékot. 😉 Amúgy nem az up tempo van lehúzva...csak a helytelen/agyatlan használata.
Ha az a fel vitézek, fel módszerrel nem haladunk előrefele, akkor miből gondoljátok, hogy a lassítás bejönne? Tényleg érdekel. Mert szerintem a D-nek semmi baja nem vót ezzel eddig, azzal már inkább, hogy tehetségtelen a sec.Eazzy
Az up tempo meg ne arról szóljon már, hogy végigrohanunk a támadásoknál aztán vagy bejön vagy 3&out. Akár egy driveon belül is kell tudni tempót váltani. (ezzel is zavarva az ellenfél védelmét....azt hiszem van ilyenre is példa a ligában 😊 )Greengo
Én alapvetően arra írtam, hogy szerintem a védelmünket nem befolyásolta annyira az up tempo, mint az hogy balfaszok vannk hátul.
Arról nehéz vitázni, hogy mi van, HA lassítunk. Nehéz lesz bebizonyítani, hogy jobban mentünk volna 😉 Én a kivitelezésben látom a hibát, abban, hogy nincs semmi X faktorunk (talán Sproles) amivel a meglepetést előrántjuk. Ezért kék valami zöld. Akarom mondani egy jó QB. 😊Eazzy
Amúgy pont rávilágítasz a lényegre a végén...ha nincs megfelelő QB-d aki lát is a pályán akkor nem árt néha átbeszélni, hogy hol találhatunk rést a pajzson, hol lehetnek a hibáik. (remélem már érthető mire is gondolok)
A D meg igenis el volt fáradva( 3&hosszúk megvan ? )...és az qrvára nem segíti az amúgy is szar secondary játékosokat ha még levegőt sem kapnak. 😀

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 11 éve
Ez semmire nem volt válasz. Miből is gondoljuk azt, hogy ha behúzzuk a féket, akkor haladunk előre? Ez miben zavarja meg az ellenfelet? Jobban kipihenik magukat, odafigyelnek, nekünk egyébként sem az erősségünk.Azért gondolom érzi aki az up-tempot szidja, hogy itt a valamit valamiért elv van. A másik oldali D is szarul jár fáradságban mind koncentráció mind fizikai oldalon. Azzal meg azért előre elég nehéz tervezni, hogy 3&out van a támadóktól. Vagy hogy kell ezt elképzelni? 3&8-nál időt kérünk, hátha nem sikerül, és pihenjen már kicsit a D? 😀Érdekes. hogy amikor már 20 ponttal megyünk egy meccsen akkor be tudjuk húzni a féket...azaz van huddle és szinte mindig az utolsó pillanatban indítjuk el a játékot. 😉 Amúgy nem az up tempo van lehúzva...csak a helytelen/agyatlan használata.
Ha az a fel vitézek, fel módszerrel nem haladunk előrefele, akkor miből gondoljátok, hogy a lassítás bejönne? Tényleg érdekel. Mert szerintem a D-nek semmi baja nem vót ezzel eddig, azzal már inkább, hogy tehetségtelen a sec.Eazzy
Az up tempo meg ne arról szóljon már, hogy végigrohanunk a támadásoknál aztán vagy bejön vagy 3&out. Akár egy driveon belül is kell tudni tempót váltani. (ezzel is zavarva az ellenfél védelmét....azt hiszem van ilyenre is példa a ligában 😊 )Greengo
Én alapvetően arra írtam, hogy szerintem a védelmünket nem befolyásolta annyira az up tempo, mint az hogy balfaszok vannk hátul.
Arról nehéz vitázni, hogy mi van, HA lassítunk. Nehéz lesz bebizonyítani, hogy jobban mentünk volna 😉 Én a kivitelezésben látom a hibát, abban, hogy nincs semmi X faktorunk (talán Sproles) amivel a meglepetést előrántjuk. Ezért kék valami zöld. Akarom mondani egy jó QB. 😊
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 11 éve
Jogos. Nem tudtam h Mettenberger 6. körös, azt hittem még adtok neki kis esélyt, de ilyen late pickkel gondolom csere lesz jövőre.Lehetetlen, hogy a Tampa Washington Jets trióból senki ne vigye el Mariotát. Csak azért imádkozhatunk, hogy a Jetshez kerüljön, akkor legalább ritkábban játszunk ellene.AttisA Titans is ott van a sorban, nálunk is QB need van!Nandito
több mint 11 éve
Azért gondolom érzi aki az up-tempot szidja, hogy itt a valamit valamiért elv van. A másik oldali D is szarul jár fáradságban mind koncentráció mind fizikai oldalon. Azzal meg azért előre elég nehéz tervezni, hogy 3&out van a támadóktól. Vagy hogy kell ezt elképzelni? 3&8-nál időt kérünk, hátha nem sikerül, és pihenjen már kicsit a D? 😀Érdekes. hogy amikor már 20 ponttal megyünk egy meccsen akkor be tudjuk húzni a féket...azaz van huddle és szinte mindig az utolsó pillanatban indítjuk el a játékot. 😉 Amúgy nem az up tempo van lehúzva...csak a helytelen/agyatlan használata.
Ha az a fel vitézek, fel módszerrel nem haladunk előrefele, akkor miből gondoljátok, hogy a lassítás bejönne? Tényleg érdekel. Mert szerintem a D-nek semmi baja nem vót ezzel eddig, azzal már inkább, hogy tehetségtelen a sec.Eazzy
Az up tempo meg ne arról szóljon már, hogy végigrohanunk a támadásoknál aztán vagy bejön vagy 3&out. Akár egy driveon belül is kell tudni tempót váltani. (ezzel is zavarva az ellenfél védelmét....azt hiszem van ilyenre is példa a ligában 😊 )

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 11 éve
Azért gondolom érzi aki az up-tempot szidja, hogy itt a valamit valamiért elv van. A másik oldali D is szarul jár fáradságban mind koncentráció mind fizikai oldalon. Azzal meg azért előre elég nehéz tervezni, hogy 3&out van a támadóktól. Vagy hogy kell ezt elképzelni? 3&8-nál időt kérünk, hátha nem sikerül, és pihenjen már kicsit a D? 😀Teljesen egyetértek, én is pont ugyanígy látom/láttam.
Ha az a fel vitézek, fel módszerrel nem haladunk előrefele, akkor miből gondoljátok, hogy a lassítás bejönne? Tényleg érdekel. Mert szerintem a D-nek semmi baja nem vót ezzel eddig, azzal már inkább, hogy tehetségtelen a sec.Eazzy
több mint 11 éve
DL-t írtál, ők linebackerek. Colet szerintem Graham tudja pótolni, Ryans helyett pedig draftolni kell | (ett volna) | majd valakitEz igaz, de én azért Cole-t és a most épen sérült Ryans-t sem hagynám ki a dologból (Barwint megnéztem ő 28, az még nem rossz) és szerintem ők hatással vannak a többiek játékára. Ha más nem mentálisan. Ők nekem hiányozni fognak. Meglátjuk és legyen úgy, ahogy te mondod.dandeEgy dologtól tartok még a jövőre nézve, amiért fontos lett volna, hogy minden klappoljon: közel sincs garancia rá, hogy megint így össze tud állni DL. Pont a koruk miatt is. S ha jövőre az is hiányzik, akkor tényleg gond lesz. Az ő teljesítményük miatt is sajnálnám ha nem lenne meg a PO, nagyon megérdemelnék.dandeNe haragudj, ezt nem értem. Az egyik legfiatalabb DL-ünk van a ligában, Cox 24 lesz pár nap múlva, Logan 25 hónap végén, Thornton 26, Curry 26, Beau Allen 23. Thorntonban talán nincs túl sok upside, de a többiek szerintem bőven fognak még fejlődni.
mustaine
több mint 11 éve
Azért gondolom érzi aki az up-tempot szidja, hogy itt a valamit valamiért elv van. A másik oldali D is szarul jár fáradságban mind koncentráció mind fizikai oldalon. Azzal meg azért előre elég nehéz tervezni, hogy 3&out van a támadóktól. Vagy hogy kell ezt elképzelni? 3&8-nál időt kérünk, hátha nem sikerül, és pihenjen már kicsit a D? 😀 Ha az a fel vitézek, fel módszerrel nem haladunk előrefele, akkor miből gondoljátok, hogy a lassítás bejönne? Tényleg érdekel. Mert szerintem a D-nek semmi baja nem vót ezzel eddig, azzal már inkább, hogy tehetségtelen a sec.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 11 éve
Ez igaz, de én azért Cole-t és a most épen sérült Ryans-t sem hagynám ki a dologból (Barwint megnéztem ő 28, az még nem rossz) és szerintem ők hatással vannak a többiek játékára. Ha más nem mentálisan. Ők nekem hiányozni fognak. Meglátjuk és legyen úgy, ahogy te mondod.Egy dologtól tartok még a jövőre nézve, amiért fontos lett volna, hogy minden klappoljon: közel sincs garancia rá, hogy megint így össze tud állni DL. Pont a koruk miatt is. S ha jövőre az is hiányzik, akkor tényleg gond lesz. Az ő teljesítményük miatt is sajnálnám ha nem lenne meg a PO, nagyon megérdemelnék.dandeNe haragudj, ezt nem értem. Az egyik legfiatalabb DL-ünk van a ligában, Cox 24 lesz pár nap múlva, Logan 25 hónap végén, Thornton 26, Curry 26, Beau Allen 23. Thorntonban talán nincs túl sok upside, de a többiek szerintem bőven fognak még fejlődni.
mustaine
több mint 11 éve
Egy dologtól tartok még a jövőre nézve, amiért fontos lett volna, hogy minden klappoljon: közel sincs garancia rá, hogy megint így össze tud állni DL. Pont a koruk miatt is. S ha jövőre az is hiányzik, akkor tényleg gond lesz. Az ő teljesítményük miatt is sajnálnám ha nem lenne meg a PO, nagyon megérdemelnék.dandeNa én ettől nem tartok, elég fasza a mélység a poszton: Cox, Thornton, Logan, Curry, Bair, Allen, és még ott van Taylor Hart is. OLB-ben meg Graham, Barwin, Cole, Marcus Smith (mondjuk ő esélyesen bust :/). Erre a poszta nagyon nem is kell új ember, max havan diszkont áron Thornton helyére valaki, aki jobb, akkor lehet megérné ott váltani. Draftolni viszont most sztem hátul sem kell D-fal embert.
Lesz elég gond a secondaryvel (oda kell 3 új ember), + ILB-be is kell valaki, oda el tudok képzelni egy ilyen 2.-3. körös draftot. 1. körben ha Mariota nem elérhető, akkor CB/S, meg esetleg előrébb még egy WR. Hátul pedig lehet projektekre menni akár a secondarybe megint.
több mint 11 éve
Egy dologtól tartok még a jövőre nézve, amiért fontos lett volna, hogy minden klappoljon: közel sincs garancia rá, hogy megint így össze tud állni DL. Pont a koruk miatt is. S ha jövőre az is hiányzik, akkor tényleg gond lesz. Az ő teljesítményük miatt is sajnálnám ha nem lenne meg a PO, nagyon megérdemelnék.dandeNe haragudj, ezt nem értem. Az egyik legfiatalabb DL-ünk van a ligában, Cox 24 lesz pár nap múlva, Logan 25 hónap végén, Thornton 26, Curry 26, Beau Allen 23. Thorntonban talán nincs túl sok upside, de a többiek szerintem bőven fognak még fejlődni.
Igazad van, ezt benéztem. De ez nem magyarázat arra, miért nem lehetett kipróbálni sem pl Boykint odakint.Nem tudom, van-e még franchise, ahol 6'0" fölött van mindkét kezdő corner, szerintem nincsen.mustaineo_o a Kansas City-ben óriások vannak.
+ Giants, Seahawks, 49ers, Cards, Lions, Broncos, TitansHöri
több mint 11 éve
Nem tudom, van-e még franchise, ahol 6'0" fölött van mindkét kezdő corner, szerintem nincsen.mustaineo_o a Kansas City-ben óriások vannak.
+ Giants, Seahawks, 49ers, Cards, Lions, Broncos, Titans
több mint 11 éve
Azért a félidei az ADJ-t rendesen keresztbe vághatta a szerencsétlen McCoy fumbli. Szépen eltervezünk mindent aztán bumm egy ilyen hülyeség. Persze még lenne idő javítani de akkor is.Ami meg a Chargerst illeti azért náluk van egy Rivers, akit bár nem szeretek elismerek, hogy simán Top 10-s QB. Azért Sancho attól messze van.
Nem beszélve arról, hogy amilyen számunkra szerencsés időben, még nem összeállva találkoztunk a Colts-l, olyan szerencsétlen ütemben, már összerázódott védelemmel felálló Hawks-l
A lényeg, hogy nyerjünk vasárnap, minden más ajándék (már az is az lenne 😀)
Egy dologtól tartok még a jövőre nézve, amiért fontos lett volna, hogy minden klappoljon: közel sincs garancia rá, hogy megint így össze tud állni DL. Pont a koruk miatt is. S ha jövőre az is hiányzik, akkor tényleg gond lesz. Az ő teljesítményük miatt is sajnálnám ha nem lenne meg a PO, nagyon megérdemelnék.
több mint 11 éve
Hát én sem vagyok egy Kapernick-fan 😀 😀ja, csak ő nem jó.HöriNyilván sztem se valószínű csak felsoroltam, hogy van itt opció 😊A teljesség igénye nélkül valszeg elérhető lesz: RG3, Colt McCoy, Glennon, Josh McCown, Kaepernick, Sam Bradford, Geno Smith, EJ Manuel, Hoyer, Locker, Fitzpatrick, Mallett.Hulkeinstein100 milliós Kaepernick, ideális csere alany, utána nem tudsz hozni mellé senkit 😀
2015: $12.4 million, 2016: $13.9 million, 2017: $16.5 million, 2018: $17 million, 2019: $18.8 million, 2020: $21 million, 2021: Free AgentHöri
Amúgy ha egy jó QB-t szereznénk, simán megérne ennyit, van is rá hely a bővülő cap-ben.Hulkeinstein
több mint 11 éve
ja, csak ő nem jó.Nyilván sztem se valószínű csak felsoroltam, hogy van itt opció 😊A teljesség igénye nélkül valszeg elérhető lesz: RG3, Colt McCoy, Glennon, Josh McCown, Kaepernick, Sam Bradford, Geno Smith, EJ Manuel, Hoyer, Locker, Fitzpatrick, Mallett.Hulkeinstein100 milliós Kaepernick, ideális csere alany, utána nem tudsz hozni mellé senkit 😀
2015: $12.4 million, 2016: $13.9 million, 2017: $16.5 million, 2018: $17 million, 2019: $18.8 million, 2020: $21 million, 2021: Free AgentHöri
Amúgy ha egy jó QB-t szereznénk, simán megérne ennyit, van is rá hely a bővülő cap-ben.Hulkeinstein
