Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 9 éve
Tetszik a Gilbert trade, gyakorlatilag semmit nem adtunk érte, egy próbát megér.Egy risk van csupán és az a fizuja, mivel az utolsó évében 2 milla körül van neki a garantált. Mivel 1/8-as volt, így ez nem csoda, így ha nem válik be, akkor ezt cipeljük.....de ne ebből induljunk ki...
Nem véletlenül volt első körös, van tehetsége, az a kérdés, hogy mi ki tudjuk-e hozni belőle.
Ha igen, nagyon jól jártunk, ha nem na puff.
tenorx
több mint 9 éve
A 7/5 rookie arány simán jó, főleg egy olyan csapatban ahol egy-két pozíción kívül nem nagyon van lyuk..(persze ahol meg van, ott van..) Hozzáteszem emellett rögtön, hogy 1-3 körig elvárt, hogy ott legyen az 53-ban egy rookie és rögtön legyen impact, de onnantól kezdve már sokkal inkább a csapattól is magától függ és egyébként innentől a PS az esélyes(ebb)....Az volt a terv, hogy Grant is 53-ba megy és ezen felül fogunk kukázni CB-t még....de közben adódott a lehetőség és mi éltünk vele és így Grantnál vágtuk el a CB sort. Nem egyértelmű, hogy Gilbert nálunk megragad, már azért sem, mert a srácnál a off the field cuccok is voltak/vannak, de egy 2018-as 6. kört ez nagyon megért és még azt az árat is, hogy Grantot elviszik....aminek egyébként centi esélye sincs, hiszen egy totálisan átlagos preseasont tolt le all in all, és ráadásul nála még az is kérdéses, hogy corner, vagy safety lesz a végső pozíciója. A legvalószínűbb az, hogy nálunk köt ki, de ott sem az 53-ba, hanem a PS-be, mi ugyanis elsősorban még slot cornert keresünk sokkal inkább...
Az pedig, hogy Golson ott van az 53-ban az azt jelenti, hogy visszavárjuk idén, legalábbis megvan az esélye.....menni fog azonnal IR-ra és emellett megyünk a piacra egy "helyettesért"...
Egyébként Gilbert nagyszerű returner....szóval Rogers mellett van idén még egy ígéretes prospect végre Brown kiváltására....
Szerkesztette: Klemó
több mint 9 éve
Tetszik a Gilbert trade, gyakorlatilag semmit nem adtunk érte, egy próbát megér.Nem véletlenül volt első körös, van tehetsége, az a kérdés, hogy mi ki tudjuk-e hozni belőle.
Ha igen, nagyon jól jártunk, ha nem na puff.
több mint 9 éve
Golsont a kerethirdetési határidő után fogjuk IR-re tenni, aztán jön a helyére egy külsős corner vagy Grant.Nem is mondtam Ádi, hogy kell OT, csak azt, hogy Hubbard gáz. TE, az kell (kösz, Süti)
A két kezdő OT mögött ott van Ryan Harris, aki LT-t és RT-t is tud játszani, és idén Hubbardöt is játszatták mindkét tackle poszton, úgyhogy OT-igazolást én nem várok.
vassadi
Grant pedig továbbáll, úgyhogy újabb külsős lehet a megoldás, úgy, hogy dobáltuk a cetliket DB-re az utóbbi két évben.
több mint 9 éve
Golsont a kerethirdetési határidő után fogjuk IR-re tenni, aztán jön a helyére egy külsős corner vagy Grant.TEt akart írni, bár asszem Tóni Mókaakivel beszélgettünk
A két kezdő OT mögött ott van Ryan Harris, aki LT-t és RT-t is tud játszani, és idén Hubbardöt is játszatták mindkét tackle poszton, úgyhogy OT-igazolást én nem várok.
vassadi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
Elől jött a csikóhal, a reményhal meg utoljára. 😊 Green hol lesz, otthon várja a telefonokat... Nevör májnd...a rosterről:Golson-nál bármennyire se tetszik neked legalább a remény él, hogy lehet belőle valami, Grant-nél láthattuk a nagy semmit...Millner aztán nagyon vonzó opció, nyilván azért is vágta ki a Jets...7. héttől ott lesz Green, ennél több OT pedig amíg mindhárom egészséges, nem lesz a rosteren...
aki jó, hogy ott van: T. Matakevich, J. Dangerfield, D. Richardson, Z. Mettenberger
aki rossz, hogy odakerült: S. Golson, L. Jones, X. Grimble, C. Hubbard
aki hiányzik onnan: D. Grant (elviszi valaki, D. Milliner (Jets kivágta), egy TE és egy OT
legvékonyabb a tight end, a cornerback és az offensive tackle felhozatal.
AlterEgó
Klaci79
több mint 9 éve
Golsont a kerethirdetési határidő után fogjuk IR-re tenni, aztán jön a helyére egy külsős corner vagy Grant.A két kezdő OT mögött ott van Ryan Harris, aki LT-t és RT-t is tud játszani, és idén Hubbardöt is játszatták mindkét tackle poszton, úgyhogy OT-igazolást én nem várok.
több mint 9 éve
a rosterről:Golson-nál bármennyire se tetszik neked legalább a remény él, hogy lehet belőle valami, Grant-nél láthattuk a nagy semmit...Millner aztán nagyon vonzó opció, nyilván azért is vágta ki a Jets...7. héttől ott lesz Green, ennél több OT pedig amíg mindhárom egészséges, nem lesz a rosteren...
aki jó, hogy ott van: T. Matakevich, J. Dangerfield, D. Richardson, Z. Mettenberger
aki rossz, hogy odakerült: S. Golson, L. Jones, X. Grimble, C. Hubbard
aki hiányzik onnan: D. Grant (elviszi valaki, D. Milliner (Jets kivágta), egy TE és egy OT
legvékonyabb a tight end, a cornerback és az offensive tackle felhozatal.
AlterEgó
több mint 9 éve
a rosterről:aki jó, hogy ott van: T. Matakevich, J. Dangerfield, D. Richardson, Z. Mettenberger
aki rossz, hogy odakerült: S. Golson, L. Jones, X. Grimble, C. Hubbard
aki hiányzik onnan: D. Grant (elviszi valaki, D. Milliner (Jets kivágta), egy TE és egy OT
legvékonyabb a tight end, a cornerback és az offensive tackle felhozatal.
több mint 9 éve
Nem rossz ez a Gilbert trade. Csodát persze nem kell tőle várni, de aki azt látja bele, hogy a Browns szimplán ránk sózott egy rakás hulladékot (még ha a semminél csak kicsivel is nagyobb ellenértékért), az téved. Ahogy már elhangzott, azon nem kell csodálkozni, hogy a clevelandi játékostemetőben nem lett belőle semmi, de nem a tehetségével volt/van a gond. Nálunk tiszta lappal indul, nagy elvárások nélkül, egyszerű project játékosként; meglátjuk, itt sikerül-e vállalható játékossá felépíteni.
több mint 9 éve
Most 53-ra megyünk le, a PSbe maj visszaigazolunk 10-et a napokban.Ayers, Hamilton, BBD, Feiler, Grant, Garner, Lyons, Feeney (???), S. Johnson (???), Long (őket tippelem vissza)
sutianap
több mint 9 éve
Bárcsak Bradybe állna bele 😀 egyfehérszérfiaranyatérHát olyan tehetségű qbt mint Vinopal kivágni, vadbaromság😊 én is figyeltem, hogy jobban áll bele, mint Brady 😊
sutianap
AlterEgó

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
Most 53-ra megyünk le, a PSbe maj visszaigazolunk 10-et a napokban.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
Hát olyan tehetségű qbt mint Vinopal kivágni, vadbaromság😊 én is figyeltem, hogy jobban áll bele, mint Brady 😊
sutianap
több mint 9 éve
Teljesen felesleges tartogatni őket, egyik se mutatott semmi...sajnosteljesen logikus döntések a kivágásnálHm, azért az idei 7 pickből 2 out (Feeney, Ayers) 1 pedig dögrováson van (Hawkins)
Klaci79
A tavalyi 7 pickből 2 out (Holliman kapásból, Grant egy évre rá), 1 folyamatos betegség (Golson 😊 )
most kell örülni???
AlterEgó
Nem örülni kell vagy búslakodni, de kiderül 4 meccsen és az edzéseken, hogy van náluk 53+10 ember, aki hasznosabb
Én is sajnálom a kukába ment pick-eket, de tény, hogy momentumuk nem volt akkor amikor mondjuk az UDFA Richardson bizonyított és odatette magát...De pl Matakevich ott tudott ragadni és mindent meg is tett ezért
több mint 9 éve
Grant a trade miatt ment, majd PSbe visszagyönnek tizen, ha tudnak.teljesen logikus döntések a kivágásnálHm, azért az idei 7 pickből 2 out (Feeney, Ayers) 1 pedig dögrováson van (Hawkins)
Klaci79
A tavalyi 7 pickből 2 out (Holliman kapásból, Grant egy évre rá), 1 folyamatos betegség (Golson 😊 )
most kell örülni???
AlterEgó

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
Hát olyan tehetségű qbt mint Vinopal kivágni, vadbaromság

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
teljesen logikus döntések a kivágásnálHm, azért az idei 7 pickből 2 out (Feeney, Ayers) 1 pedig dögrováson van (Hawkins)
Klaci79
A tavalyi 8 pickből 2 out (Holliman kapásból, Grant egy évre rá), 1 folyamatos betegség (Golson 😊 )
idén jobb a draft, mivel a tavalyi DB need húzások elszálltak mint a győzelmi zászló... ezért kellett bedobálni 2 picket idén is ide. most kell örülni???
Szerkesztette: Gizinéni
több mint 9 éve
teljesen logikus döntések a kivágásnál
több mint 9 éve
Na ez igen, a tehetség meg van benne, csak ki kell hozni, ami hát ugye a barnáknál nem divat. Nagyon bízom benne, hogy bejön ez a húzás 😊
több mint 9 éve
browns- ban ki volt az akire azt mondhatjuk hogy jó volt mostanában...(csak 1-2 ofalember) 😀valaki tudja, hogy gilbertnek fekszik e a mi alap cover2-nk, vagy miben jó, mert én évi 2 barna meccset látok, amin az ő szekönderijüket megesszük, szóval az nem mérvadó
több mint 9 éve
2018/6 az övék...na erre nagyon kíváncsi vagyok....egy nagy rakás fos volt eddig nfl-ben, de a Browns-nál ezzel sokan így vannak....tehetsége van az tuti
több mint 9 éve
Gilbert in da house!! Yeah!