Seattle Seahawks
62 feliratkozó
több mint 10 éve
Ezzel arra utaltam, hogy a 2012-es volt az utolsó jó draftunk, ideje volt már ismét egy jó rookie poolnak.Rawls, Lockett, Clark.Mellesleg a QB-nk is kezdi ledolgozni a milliókat.
undisputedly
Sebii
Mind a három fenti újonc game-changer lehet nekünk 😊
Szerkesztette: undisputedly
több mint 10 éve
Nagyon sima meccs volt, pedig nem úgy indult. Mire bejött a vonal éppen Rawls fumble-jét ismételték. Aztán beindult a vonat, ahogy már régen szerettük volna. Clark kezdi megtalálni önmagát, ha így fejlődik akkor állat lesz. Lockett kapcsán már írtam korábban is, hogy megérte a sok picket, és ezt most csak megerősíteni tudom. Nálam ő az év újonca a csapatnál. Rawls pedig hihetetlen. "Ócskapiacon" beszerzett manus és tökéletesen helyettesíti Lynch-et. Nem gondoltam volna azok után, hogy a drága RB triónkból (Lynch-Turbin-Michael) 1 sérült, 2 meg már sehol sincs. PC-ék nagy kukázók.RW pedig elkezdett passzolni és nem is rosszul. Ha Helfet és Kearse nem bénázik közel tökéletes ratingot hozhatott volna le. DE ne legyünk telhetetlenek.
Javul az O fal, szerintem jó húzás volt a Novak - Lewis csere.
Szóval beköszöntött a december, az igazi foci időszaka és felpörgött a banda.
Ja és a sporik. Azok az ítéletek! Néha már én is kellemetlenül éreztem magam, mert tényleg nem szorultunk rá.
Szerkesztette: garrett27
I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 10 éve
A 125 engedett yard az idén a legkevesebb a ligában. E mutatóban a négy legjobb teljesítményből három a miénk (+49ers, Bears).
“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 10 éve
AP azért futott 8-szor csak, mert first down-on mindig kevés yardot hozott (ha hozott) és már akkor muszáj volt passzolniuk, amit öltünk... ez a mi D-nk alfája és omegája, mindig is ez volt... öld a futás, kényszerítsd a passzokat... bár a tegnap is volt néhány idegesítő zone cover, de hát mi rosszat lehet mondani, amikor 0 pontot engedtek az ellen O-nak... tökéletes.Bár a meccs rosszul kezdődött a TO-val, és még utána is nagyon úgy nézett ki, h a false startokkal megöljük a driveunkat, a végén mégis mindig jött a first down... RW megbízik a falban és most látszik, h tud ő passzolni a fal mögül, ha van fal... elképesztő volt nézni, hogy néha simán megtartották a D falat... persze most sem volt tökéletes, de sztem mindenki kiegyezne, ha minden meccsen ezt a szintet hoznák.
A labda el volt osztva, mindenkinek jutott, talán Kearse nem volt most annyira játékban, majdnem minden ült... futás, rövid-hosszú passzok, RW magic...
senkire sem lehet rossz szavunk ezen a meccsen...
Bennett offside-ot nem láttam... káprázott a szemem, vagy tényleg nem volt???
na most kezdem úgy érezni, h úgy játszunk, ahogy tudunk... December is Seahawks time...
Szerkesztette: SeaSzilaHawk
“The white tight end, baby! He’s always there when you need him.”
“The white tight end. He’s American Express. He’s everywhere you want him to be. Don’t leave home without him.”
több mint 10 éve
elkezdett jatszani a csapat , utolagos okoskodas ez , de multheti meccs ota azt gondolom a tavalyj szezonbol okulva , hogy kell a sracoknak a gyoztes superbowl (sok jatekos vesztes utana ) ota egy par honap mig minden nyar utan osszeallnak , illetve pihentetik magukat a rajatszasra , es van benne igazsag , mert a tavalyi szar merleg es szar jatek utan is elindult valami , ahogy iden is ugy tunik , es az latszik hogy egyenlore eleg volt ez a szezon eleji pihenes ( bar a csapat 4.ik negyedes egeseit nem tudom hova tenni , meg peches veresegek voltak ) , de ugy nezki megerdemlik a bizalmat sajnos nem tudtam nezni valamk baj volt a netemmel , miert csak 8x futott AP ? 21-0 nal feladta a vikings es inkabb pihentettek vagy serules ?😱
szerk: nagyon buszke vagyok a tamadofalra hogy az ev eleji 5-6 sack-ek eltuntek , es mecsenkenti 2 abszolult vallalhato a liga legrosszabb falatol, persze RW sokat ment , de ev elejen is sokat mentett
Szerkesztette: Sherman
több mint 10 éve
Rawls, Lockett, Clark.Mellesleg a QB-nk is kezdi ledolgozni a milliókat.
undisputedly
több mint 10 éve
Rawls, Lockett, Clark.
több mint 10 éve
A lényeg, hogy ellenünk a Seahawks tuti nem tesz fel 30+ pontot, erre nagy tétben fogadnék is, nálunk azért létezik védelem, nem úgy mint Pittsburgh-ben. AP meg AP, a liga no. 1. rush #D ellen is összehozott 158 yardot meg 2 TD-t, én nem féltem a Seahawks ellen se. Az biztos, hogy jó meccs lesz.A jó meccs része bejött, legalábbis részünkről. De az ilyen kijelentésekből okulva, nem vonok le elhamarkodott következtetést, mindenesetre a szezon második felében eddig elég jó a csapat.
Go Vikings!
több mint 10 éve
Valljuk be, eleg impressziv egy eredmeny 😊
-- TIME I'AM! --
több mint 10 éve
Szep munka volt... Es meg ment az oltas mikor le egydimenziosoztam a jatekukat 😊
több mint 10 éve
sok minden JÓT lehetne írni, amit majd meg is teszünk, de emeljünk ki egy valamit:Tudtuk, hogy nagyjából ezen fog múlni.
18 - 18yardon tartottuk Adrian Petersont. 18 yardon.
braxa88
I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 10 éve
mondjuk van benne igazság... én még nem mondtam le róla...lockettes kérsére nyílván nemszóval azt mondod, hogyha most Lockett lesérül és kihagy 1 és fél szezont, akkor rossz üzlet lenne? a sérülést nem lehet kiszámítani, az biztos h PRich megérte azt a picket, nagyon tehetséges... idáig sajnos a sérülések lebénították, de ő egy jó húzás volt... inkább a krisztina féle húzások, meg a Carpenter fogásokért kár... de am meg mellé lőtt pickek mellé szerencsére mindig voltak late round vagy undrafted gyémántkák... minden nem sikerülhet.Richardson IR-en. Azért csórikám nem volt egy nagy üzlet nekünk, legalábbis eddig.én nagyon bíztam benne de ezennel lemondtam rola. ujabb korai kör (2.) kuka. kurvajó az utóbbi éveink draftjai.
garrett27
braxa88
SeaSzilaHawk
de mivel RIchardson képtelen egészséges lenni, és már több súlyos sérülésevolt így igen, lemondtam róla és szar pick. Lehetvki bármennyire tehetséges ha IRen van
2.körös WR volt Allen Robinson, aki top10es WR teljesítményt nyujt, és pont az a típusu WR aki nekünk nagyon kéne.
braxa88
“The white tight end, baby! He’s always there when you need him.”
“The white tight end. He’s American Express. He’s everywhere you want him to be. Don’t leave home without him.”
több mint 10 éve
Béczkó
1 264
DuJuan Harris érkezett a gyakorló csapatból!
több mint 10 éve
lockettes kérsére nyílván nemszóval azt mondod, hogyha most Lockett lesérül és kihagy 1 és fél szezont, akkor rossz üzlet lenne? a sérülést nem lehet kiszámítani, az biztos h PRich megérte azt a picket, nagyon tehetséges... idáig sajnos a sérülések lebénították, de ő egy jó húzás volt... inkább a krisztina féle húzások, meg a Carpenter fogásokért kár... de am meg mellé lőtt pickek mellé szerencsére mindig voltak late round vagy undrafted gyémántkák... minden nem sikerülhet.Richardson IR-en. Azért csórikám nem volt egy nagy üzlet nekünk, legalábbis eddig.én nagyon bíztam benne de ezennel lemondtam rola. ujabb korai kör (2.) kuka. kurvajó az utóbbi éveink draftjai.
garrett27
braxa88
SeaSzilaHawk
de mivel RIchardson képtelen egészséges lenni, és már több súlyos sérülésevolt így igen, lemondtam róla és szar pick. Lehetvki bármennyire tehetséges ha IRen van
2.körös WR volt Allen Robinson, aki top10es WR teljesítményt nyujt, és pont az a típusu WR aki nekünk nagyon kéne.
több mint 10 éve
Richardson egy súlyos sérülés után lett nagy meglepetésre második körös, mivel épp ezért inkább csak 4-7. körös prospectnek tartották.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
szóval azt mondod, hogyha most Lockett lesérül és kihagy 1 és fél szezont, akkor rossz üzlet lenne? a sérülést nem lehet kiszámítani, az biztos h PRich megérte azt a picket, nagyon tehetséges... idáig sajnos a sérülések lebénították, de ő egy jó húzás volt... inkább a krisztina féle húzások, meg a Carpenter fogásokért kár... de am meg mellé lőtt pickek mellé szerencsére mindig voltak late round vagy undrafted gyémántkák... minden nem sikerülhet.Richardson IR-en. Azért csórikám nem volt egy nagy üzlet nekünk, legalábbis eddig.én nagyon bíztam benne de ezennel lemondtam rola. ujabb korai kör (2.) kuka. kurvajó az utóbbi éveink draftjai.
garrett27
braxa88
“The white tight end, baby! He’s always there when you need him.”
“The white tight end. He’s American Express. He’s everywhere you want him to be. Don’t leave home without him.”
több mint 10 éve
Richardson IR-en. Azért csórikám nem volt egy nagy üzlet nekünk, legalábbis eddig.én nagyon bíztam benne de ezennel lemondtam rola. ujabb korai kör (2.) kuka. kurvajó az utóbbi éveink draftjai.
garrett27
több mint 10 éve
Richardson IR-en. Azért csórikám nem volt egy nagy üzlet nekünk, legalábbis eddig.
I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 10 éve
érdekesség:"Bud Weisserre rendőrt hívtak a gyárban, ahol a Budweisert gyártják"- 444.hu
ugye Ralws RB társa Fred Jackson, középsulis RB edzője Fred Jackson, egyetemi RB edzője Fred Jackson.
(nem ugyanazok persze)
braxa88
több mint 10 éve
érdekesség:ugye Ralws RB társa Fred Jackson, középsulis RB edzője Fred Jackson, egyetemi RB edzője Fred Jackson.
(nem ugyanazok persze)
több mint 10 éve
Floyd lesz az NT nálunk ezen a meccsen. Tom Johnson sokat fog játszani. Kenrick Ellis a csere DT, nem rég kaptuk fel azután, hogy a Giants kirakta... És ennyi jelenleg a DT állományunk. Van két ifjonc a PS-en, lehet fel lesz hozva vmelyik. De safety depth is kellene, ha Harrison Smith nem tudja vállalni a játékot, szerencsére PS-en van még 2 safety-nk, de lassan tényleg kifogyunk az emberből.😕
több mint 10 éve
hát igen, Joseph pro bowl évet tol.Paul Richardson nem játszik holnap :/ pedig reménykedtem már. 1-2 hetet pluszban még kihagy. kezd tököm kilenni h nem tud egészséges lenniNagy kár, viszont a támadóknak kedvezhet, hogy az OL-nak nem Joseph-el kell szembenézni, valamint Barr ha játszik, sem lesz 100%-os.
és Jordan Hill és Dobbs se játszhat. ez kurva jó. AP ellen vékony lesz a DT sor. AJ Francies is sok snapet kaphat. maradt
Out
Marshawn Lynch (abdomen)
Paul Richardson (hamstring)
Demarcus Dobbs (concussion)
Jordan Hill (toe)
Questionable
Will Tukuafu (concussion)
Marcus Burley (ankle)
Probable
Patrick Lewis (knee)
Earl Thomas (hip)
Jeremy Lane (knee)
Michael Bennett (NIR)
+
Vikings Injury Report:
Out
(DT) Linval Joseph (foot)
(S) Andrew Sendejo (knee)
Questionable
(LB) Anthony Barr (hand/groin)
(S) Harrison Smith (knee)
Probable
(S) Robert Blanton (ankle)
(CB) Trae Waynes (ankle)
braxa88
Nadal17
Harrison Smith állítolag játszik. erős az a defense nagyon