Heti körkép - NFC South, 1. hét

Nézzük mi történt az első héten az NFC déli csoportjában.

NFC South

 

Ez történt az előző fordulóban:

 

Felemás hetet zárt az NFC South 4 csapata, hiszen míg a Saints és a Buccaneers győzelemmel kezdett, addig a Falcons és a Panthers vereséggel volt kénytelen elhagyni a pályát az első fordulóban. A bajnok a szezon nyitómeccsén a tavalyi NFC-döntő visszavágóját játszotta le a Minnesota ellen, és elsősorban stabil védelmének köszönhetően sikerült diadalt aratnia. A győzelem könnyebb is lehetett volna, ha nincs Hartley két kihagyott mezőnygólja és ha nem csak 3 darab sikeres 3. kísérletet sikerül felmutatni. Érdekesség, hogy Sean Payton vezetőedzői regnálása során most sikerült először 14 szerzett ponttal meccset nyerni. A Tampa Bay egy igazi alsóházi rangadón csapott össze a Cleveland együttesével, és 14-3-as hátrányból sikerült megfordítania a mérkőzést többek között egy Ronde Barber-féle interception és Josh Freeman 2 TD-passza segítségével. A megújult védelem viszonylag jól teljesített, leszámítva egy-egy rövidzárlatot (ket 40 yardnál hosszabb passzjátékot is sikerült benyelni, bár erre némi mentség lehet Talib hiányzása). A Falcons egy igazi védelmi háborúban maradt alul a Steelers ellen, ráadásul a hosszabításban, ami külön fájdalmassá teszi a vereséget. A többre hivatott támadók nem igazán remekeltek, így a védelemre hárult, hogy meccsben tartsa a csapatot, amit 4 negyeden keresztül sikerült is megtenni, mígnem a ráadásban egy 50 yardos futott TD-t kapva semmissé tették addigi erőfeszítéseiket. A Carolina a tavalyi évhez hasonló jeleket mutat, hiába Jake Delhomme távozása, a helyére lépő Matt Moore 33 passzából mindössze 14 volt sikeres, 3 interceptiont is dobott, ráadásul még egy elvesztett fumble is a neve mellé került. A védelem futás ellen jól dolgozott (leszámítva 2 nagy játékot), de passz ellen hiába a 3 megszerzett pick, Hakeem Nicks egymaga csinált bohócot a secondary-ből 3 TD-jével.


3 dolog, amire figyelni kell az 1. játékhét tapasztalatai alapján:

 

New Orleans Saints:
1. A védelem a jelek szerint folytatja a tavalyi évben kezdődő fejlődést, és képesnek tűnik arra, hogy akkor is meccsben tartsa a Szenteket, ha a támadók az átlagnál rosszabb napot fognak ki.
2. Drew Brees továbbra is nagyon hatékonyan osztja el a labdákat, 75%-os pontosság mellett 8 játékos is elkapott legalább két passzt.
3. A hatékonyságon bőven lehet még javítani, hiszen a két kihagyott mezőnygól és a mindössze 27%-os 3rd down sikeresség miatt nem sikerült simán nyerni a meccset.

 

Tampa Bay Buccaneers:
1. A védelem nagyon jól dolgozott futás ellen, a jelek szerint nem volt hiábavaló, hogy az idei draft első két körében két DT is érkezett (McCoy és Price).
2. Josh Freeman jelentős lépést tett előre az előző szezonhoz képest, jó százalékkal passzolt és a labdára is vigyázott.
3. A viszonylag vékony elkapó gárda egyelőre nem igazán tudta kitermelni azt az elkapót, akire minden helyzetben biztosan lehet számítani, senki nem érte el az 50 elkapott yardot sem a csapatból.

 

Atlanta Falcons:
1. A védelem még Babineaux eltiltása ellenére is nagyon jól állt a lábán főleg a futás ellen, és a Peterson – Lofton Weatherspoon linebacker-trió is igen jó meccset zárt.
2. A támadók elsőre nem kaptak könnyű feladatot a Steelers védelmének képében, de egyelőre mind a futás, mind a passzjáték igen halovány volt, Turner 2,2 yardot átlagolt, Ryan pedig nem igazán találta a ritmust.
3. Az 1. számú elkapó megvan, az 1. számú cornerback viszont még keresés alatt: Roddy White 13 elkapással 111 yardot szerzett, viszont a másik oldalon Hines Ward is hozta a maga 100 yard feletti meccsét.

 

Carolina Panthers:
1. A csapatnak továbbra is a futójátékot kell előtérbe helyeznie, mert egyrészt Matt Moore messze nem volt olyan magabiztos, mint tavaly 1-2 meccsen, másrészt Steve Smith mellett nincs még egy megbízható célpont a keretben.
2. Passz ellen nagy bajok vannak a hátsó alakzatban, Gamble és Marshall rengeteg hibával játszott, és a két safety sem tudta őket kisegíteni. Másrészt viszont labdaszerzésekre mindig számíthatunk tőlük.
3. A védelem futás ellen megbízható, Dan Connor jó meccset zárt MLB poszton, így Thomas Davis sérülése és Beason emiatt történő szélre kerülése nem okozott zavart a csapatban.

 

A hét legjobbjai:

 

Legjobb támadó: Josh Freeman (QB, Tampa Bay)
Messze nem a legerősebb fal mögött, messze nem a legjobb WR-állománynak dobálva Freeman mégis azt hozta, amit a Bucs szurkolói várnak tőle. 11 pontos hátrányból fordította meg a meccset, passzainak 60%-a sikeres volt, dobott 2 TD-t, vigyázott a labdára – és mindezt törött hüvelykujjal tette.

 

 

 

Legjobb védő: Dan Connor (LB, Carolina)
Connor azt hozta, ami miatt középre tette az edzői stáb Davis sérülése után, hatékonyan lépett fel a futások ellen, összesen 10 szóló és 3 assziszt szerelést jegyzett, továbbá az ő neve mellé került a Carolina egyetlen sack-je is.

 

 

 

Legjobb újonc támadó: Mike Williams (WR, Tampa Bay)
Bár az 5 elkapás, és főleg az ebből szerzett 30yard nem nevezhető kiugró teljesítménynek, de a korábban balhésnak és problémásnak tartott Williams számára élete első NFL-meccsén TD-vel bemutatkozni jó ómen lehet a továbbiakra nézve.

 

Legjobb újonc védő: Sean Weatherspoon (LB, Atlanta)
Újoncként első meccsén kezdett a Missouri egyetem első körben kiválasztott tehetsége, és 8 tackle bemutatásával jelezte, nincs megilletődve a „nagyok” között sem.

 

 

 

Nagyvizit:
Szerencsére az első körben tapasztalt komoly sérülésekből a divízió nagyjából kimaradt, Matt Moore agyrázkódása a jelek szerint rendbe fog jönni a hétvégére, így Jimmy Clausen NFL-debütálására kezdőként még várnunk kell. A Tampa csapatában Kellen Winslow hagyott ki edzést térdsérülés miatt, a Falcons Eric Coleman SS sérülése miatt aggódhat leginkább, a Panthers továbbra is hiába vár Jeff Otah gyógyulására, míg a New Orleans nem nélkülöz kezdő játékost a heti edzéseken.

 

Statisztika tanszék:
• Drew Brees 64 meccset játszott eddig a New Orleans színeiben, ebből immár 30. alkalommal zárt 100 feletti passer rating mutatóval.
Tony Gonzalez, a Falcons TE játékosa lett az első az NFL történetében, aki tight endként legalább 1000 passzt kapott el. Az összesített örökranglistán is igen előkelő helyen áll, hiszen rajta kívül mindössze 6 játékos tagja az Ezresek Klubjának.

 

 

 

Előretekintés:
A következő fordulóban egy belháborúra kerül sor a csoportban a Tampa Bay és a Carolina között, mely mindkét csapat számára nagyon fontos meccs lehet már a szezon elején, hiszen a Tampa győzelmével 2-0-ával kezdhetnék az idényt, míg a Panthers máris 0-2-vel állna. A Falcons az első fordulóban ugyan győzelmet arató, de messze nem meggyőző Arizona csapatát fogadja, és jó eséllyel indul harcba az első győzelem megszerzéséért. A Saints pedig a nyitómeccs után újra kiemelt műsoridőben, ezúttal a hétfő esti rangadón lép pályára a 49ers vendégeként.

 

Somoskövi Gergely (somoskovig)