Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 225
A JGR gondolt egyet, és Chris Gabehartot előléptette competition directornak, így Hamlin úgy crew chieft kapott, hat év után először. A probléma csak az hogy nem is kérdezték meg róla, nem is szóltak neki, csak a tegnapi csapat meetingen közölték vele mindenki előtt.
Chris Gayle (aki eddig az 54-esnél irányított) lesz az új CC a 11-es autónál, ami önmagában nem lesz rossz, de egy évek óta működő eredményes kapcsolatot miért kellett szétszedni, azt nem tudom. (6 év és 23 győzelem).

Eddig minden szart is megbeszéltek Dennyvel, most meg hogy már egyértelműen ő a no.1 versenyző a csapatnál, ez így minimum érdekes.
Mikey
Remélem azt jelenti, hogy lassan kiteszik a szűrét
🤘 gaben 🤘
Miért? Mert még mindig a legjobb-legkonzisztensebb győzelmi esély a csapatból?
több mint 1 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 293 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
F-1?

Gasly, Russell fantasztikus munkát végzett.
Leclerc megint a gumira fogja, míg Sainznak rendbe volt minden.
Verstappen sztem már most megnyeri a VB-t, mert a McLaren baromi gyenge volt, vagyis az időmérőn mindenképp.
..és remélem a Ferrai sok-sok pontot fog hozni.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 604 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
A JGR gondolt egyet, és Chris Gabehartot előléptette competition directornak, így Hamlin úgy crew chieft kapott, hat év után először. A probléma csak az hogy nem is kérdezték meg róla, nem is szóltak neki, csak a tegnapi csapat meetingen közölték vele mindenki előtt.
Chris Gayle (aki eddig az 54-esnél irányított) lesz az új CC a 11-es autónál, ami önmagában nem lesz rossz, de egy évek óta működő eredményes kapcsolatot miért kellett szétszedni, azt nem tudom. (6 év és 23 győzelem).

Eddig minden szart is megbeszéltek Dennyvel, most meg hogy már egyértelműen ő a no.1 versenyző a csapatnál, ez így minimum érdekes.
Mikey
Remélem azt jelenti, hogy lassan kiteszik a szűrét
🤘 gaben 🤘
A csávó max akkor megy el, ha visszavonul, vagy a 23XI-ezni akar.
több mint 1 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 081 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
A JGR gondolt egyet, és Chris Gabehartot előléptette competition directornak, így Hamlin úgy crew chieft kapott, hat év után először. A probléma csak az hogy nem is kérdezték meg róla, nem is szóltak neki, csak a tegnapi csapat meetingen közölték vele mindenki előtt.
Chris Gayle (aki eddig az 54-esnél irányított) lesz az új CC a 11-es autónál, ami önmagában nem lesz rossz, de egy évek óta működő eredményes kapcsolatot miért kellett szétszedni, azt nem tudom. (6 év és 23 győzelem).

Eddig minden szart is megbeszéltek Dennyvel, most meg hogy már egyértelműen ő a no.1 versenyző a csapatnál, ez így minimum érdekes.
Mikey
Remélem azt jelenti, hogy lassan kiteszik a szűrét

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 225
A JGR gondolt egyet, és Chris Gabehartot előléptette competition directornak, így Hamlin úgy crew chieft kapott, hat év után először. A probléma csak az hogy nem is kérdezték meg róla, nem is szóltak neki, csak a tegnapi csapat meetingen közölték vele mindenki előtt.
Chris Gayle (aki eddig az 54-esnél irányított) lesz az új CC a 11-es autónál, ami önmagában nem lesz rossz, de egy évek óta működő eredményes kapcsolatot miért kellett szétszedni, azt nem tudom. (6 év és 23 győzelem).

Eddig minden szart is megbeszéltek Dennyvel, most meg hogy már egyértelműen ő a no.1 versenyző a csapatnál, ez így minimum érdekes.

Szerkesztette: Mikey
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Gasly ezt honnan hozta össze?

Sainz pedig amúgy zseniális formában van.
több mint 1 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 313 — No one likes us, cause no one like us
Na kulapinto nyomott egy Latifi ala Szargent manővert.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 225
 www.jayski.com/2024/11/21/jtg-daugherty-racing-becomes-hyak-motorsports/

Na ez is egy hülye név.
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 353 — #NoStress
NEWS: NASCAR at COTA will have a new look in 2025! The NASCAR Cup and Xfinity Series will race on the 2.3-mile, 20-turn configuration of the road course in March.
zacknorb

zacknorb
Márcsak a pálya limitet kéne bevezetni
Heisman nádor
Az S kanyarokban be is van. De amúgy ez miért fáj ennyire?
Ha mindenkinek szabad, akkor nem tökmindegy?
shawnka
Hát ha már ki van rajzolva egy pálya ív, akkor engem zavar ha rohadtul nem figyelnek oda rá, hanem mehet mindenki ameddig akar. 😀
Én amikor Nascaros játékkal játszottam anno ott bevettük mind a kanyarokat. Esztétikusabb. Közel sem a prioritás Nascar szabályok között, de jó lenne.
Heisman nádor
Én megkedveltem a NASCAR-t az elmúlt három idényben, idén már szinte mindegyik versenyt láttam, a PO-ban mindet, de úgy vélem, hogy az épített pályák gagyik, unalmasak, nem erről szól a NASCAR.
A NASCAR -legalábbis nekem- az oválokon körözésről szól, az ívválasztásokról, tiszta levegőkről, vonatozásról, benzin-, gumicsere-, sárgazászlóvárós stratégiákról, nem a kanyargásról balra-jobbra. Rengeteg széria használ ilyen épített pályákat, ha ezeken autózást akarnék nézni, akkor találhatnék látványosabbat annál, hogy alapvetően oválra optimalizált stockcarok sutáskodnak, mint valami nagy és lomha monstrumok. Egy moto3 vagy gokartverseny szórakoztatóbb, mint az épített pályák a NASCAR-ban. Szerintem tévút minden, ami nem klasszik ovál, rovál, superspeedway.
Őszentsége Sobri Jóska
Azt azért remélem tudod, hogy a road course versenyzés mindig is része volt a NASCAR-nak.

És hát nagyon sok jó road course versenyző is van a jelenlegi mezőnyben is.
Mikey
Tudom, de attól még nekem nem kell tetszenek. 😊
Illetve az ilyen pályák beleillesztve az alapvetően oválok sorozatába nekem testidegenek, de ettől még lehet más, ellenkező vélemény is ugyanilyen valid. Így kicsit olyan, mintha két sorozat lenne egybe szuszakolva, de úgy, hogy a vegső győztes az csak az oválok menője lehet, pl. egy Van Gisbergen behúzhatja akár az összes road courset, a végső 4-be esélye nincs odaérni, nemhogy bajnoknak lenni.
De ez csak egy észrevétel, a lényegi mondanivaló csak annyi, hogy nekem a stockcarokkal az ilyen versenyek böszmék, unalmasak. Akár követik a pályaívet akkurátusan, akár nem.

több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 225
NEWS: NASCAR at COTA will have a new look in 2025! The NASCAR Cup and Xfinity Series will race on the 2.3-mile, 20-turn configuration of the road course in March.
zacknorb

zacknorb
Márcsak a pálya limitet kéne bevezetni
Heisman nádor
Az S kanyarokban be is van. De amúgy ez miért fáj ennyire?
Ha mindenkinek szabad, akkor nem tökmindegy?
shawnka
Hát ha már ki van rajzolva egy pálya ív, akkor engem zavar ha rohadtul nem figyelnek oda rá, hanem mehet mindenki ameddig akar. 😀
Én amikor Nascaros játékkal játszottam anno ott bevettük mind a kanyarokat. Esztétikusabb. Közel sem a prioritás Nascar szabályok között, de jó lenne.
Heisman nádor
Én megkedveltem a NASCAR-t az elmúlt három idényben, idén már szinte mindegyik versenyt láttam, a PO-ban mindet, de úgy vélem, hogy az épített pályák gagyik, unalmasak, nem erről szól a NASCAR.
A NASCAR -legalábbis nekem- az oválokon körözésről szól, az ívválasztásokról, tiszta levegőkről, vonatozásról, benzin-, gumicsere-, sárgazászlóvárós stratégiákról, nem a kanyargásról balra-jobbra. Rengeteg széria használ ilyen épített pályákat, ha ezeken autózást akarnék nézni, akkor találhatnék látványosabbat annál, hogy alapvetően oválra optimalizált stockcarok sutáskodnak, mint valami nagy és lomha monstrumok. Egy moto3 vagy gokartverseny szórakoztatóbb, mint az épített pályák a NASCAR-ban. Szerintem tévút minden, ami nem klasszik ovál, rovál, superspeedway.
Őszentsége Sobri Jóska
Azt azért remélem tudod, hogy a road course versenyzés mindig is része volt a NASCAR-nak.

És hát nagyon sok jó road course versenyző is van a jelenlegi mezőnyben is.
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 29 878 — nabege2@yahoo.com
jó, de itt Európában megszoktuk, hogy az autóversenynek az is a lényege, hogy xy be tudja-e jól venni a kanyart 68x és nem az, hogy csak úgy ímmel-ámmal vesszük figyelembe a pályahatárokat
tudom a Nascar Amerikában van 😊
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 353 — #NoStress
NEWS: NASCAR at COTA will have a new look in 2025! The NASCAR Cup and Xfinity Series will race on the 2.3-mile, 20-turn configuration of the road course in March.
zacknorb

zacknorb
Márcsak a pálya limitet kéne bevezetni
Heisman nádor
Az S kanyarokban be is van. De amúgy ez miért fáj ennyire?
Ha mindenkinek szabad, akkor nem tökmindegy?
shawnka
Hát ha már ki van rajzolva egy pálya ív, akkor engem zavar ha rohadtul nem figyelnek oda rá, hanem mehet mindenki ameddig akar. 😀
Én amikor Nascaros játékkal játszottam anno ott bevettük mind a kanyarokat. Esztétikusabb. Közel sem a prioritás Nascar szabályok között, de jó lenne.
Heisman nádor
Én megkedveltem a NASCAR-t az elmúlt három idényben, idén már szinte mindegyik versenyt láttam, a PO-ban mindet, de úgy vélem, hogy az épített pályák gagyik, unalmasak, nem erről szól a NASCAR.
A NASCAR -legalábbis nekem- az oválokon körözésről szól, az ívválasztásokról, tiszta levegőkről, vonatozásról, benzin-, gumicsere-, sárgazászlóvárós stratégiákról, nem a kanyargásról balra-jobbra. Rengeteg széria használ ilyen épített pályákat, ha ezeken autózást akarnék nézni, akkor találhatnék látványosabbat annál, hogy alapvetően oválra optimalizált stockcarok sutáskodnak, mint valami nagy és lomha monstrumok. Egy moto3 vagy gokartverseny szórakoztatóbb, mint az épített pályák a NASCAR-ban. Szerintem tévút minden, ami nem klasszik ovál, rovál, superspeedway.

több mint 1 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 534 — "Montoya por favor!"
NEWS: NASCAR at COTA will have a new look in 2025! The NASCAR Cup and Xfinity Series will race on the 2.3-mile, 20-turn configuration of the road course in March.
zacknorb

zacknorb
Márcsak a pálya limitet kéne bevezetni
Heisman nádor
Az S kanyarokban be is van. De amúgy ez miért fáj ennyire?
Ha mindenkinek szabad, akkor nem tökmindegy?
shawnka
Hát ha már ki van rajzolva egy pálya ív, akkor engem zavar ha rohadtul nem figyelnek oda rá, hanem mehet mindenki ameddig akar. 😀
Én amikor Nascaros játékkal játszottam anno ott bevettük mind a kanyarokat. Esztétikusabb. Közel sem a prioritás Nascar szabályok között, de jó lenne.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 1 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 742 — Tyrone Creek
NEWS: NASCAR at COTA will have a new look in 2025! The NASCAR Cup and Xfinity Series will race on the 2.3-mile, 20-turn configuration of the road course in March.
zacknorb

zacknorb
Márcsak a pálya limitet kéne bevezetni
Heisman nádor
Az S kanyarokban be is van. De amúgy ez miért fáj ennyire?
Ha mindenkinek szabad, akkor nem tökmindegy?
több mint 1 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 534 — "Montoya por favor!"
NEWS: NASCAR at COTA will have a new look in 2025! The NASCAR Cup and Xfinity Series will race on the 2.3-mile, 20-turn configuration of the road course in March.
zacknorb

zacknorb
Márcsak a pálya limitet kéne bevezetni

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 604 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Juncos Hollinger Racing announces that Sting Ray Robb will be in one of its IndyCar rides next season (no announcement on whether the No. 77 or 78).

Csávó példaképem, a legjobb dolog benne a neve, 0 teljesítmény, és kap még ülést.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 604 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
NEWS: NASCAR at COTA will have a new look in 2025! The NASCAR Cup and Xfinity Series will race on the 2.3-mile, 20-turn configuration of the road course in March.
zacknorb
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 604 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
NEWS: NASCAR at COTA will have a new look in 2025! The NASCAR Cup and Xfinity Series will race on the 2.3-mile, 20-turn configuration of the road course in March.
több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 225
Ja, még azt várom, hogy a Front Row is bejelentse a teljes felállást, ami a pletykák szerint az lesz hogy:
#4 Noah Gragson
#14 Zane Smith
#34 Todd Gilliland
Mikey
Ez már fix
zacknorb
Igen, a bizonytalan másfélre gondoltam. Merthogy állítólag a 4-est megkapja Noah, amit amúgy imádnék, másrészt Zane is hazatér.

Hosszútávon ez egyébként egy nagyon odabaszós lineup lenne.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 604 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Ja, még azt várom, hogy a Front Row is bejelentse a teljes felállást, ami a pletykák szerint az lesz hogy:
#4 Noah Gragson
#14 Zane Smith
#34 Todd Gilliland
Mikey
Ez már fix
több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 225
Ja, még azt várom, hogy a Front Row is bejelentse a teljes felállást, ami a pletykák szerint az lesz hogy:
#4 Noah Gragson
#14 Zane Smith
#34 Todd Gilliland
több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 225
NEWS: Riley Herbst is headed to the Cup Series in 2025! He will drive the No. 35 full time for 23XI Racing.
zacknorb
Daytonában, Talladegában és Atlantában helyből contender lesz, de egyébként a tökéletes példája a fizetős versenyzőknek.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 604 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
NEWS: Riley Herbst is headed to the Cup Series in 2025! He will drive the No. 35 full time for 23XI Racing.
több mint 1 éve
kristof New York Giants USC Trojans 9 190 — Browns GM
Bezzecchihez hozzászólva, én nem temetném még őt sem.
Cowboykarcsi90
én sem értettem a tegnapi hozzászólásokat, 2024 kuka volt, de bizonyosan nem felejtett el motorozni.

Martin: 01:39.8590
Bezz: 01:39.9950

a vb-cím szerintem abszolút MM-nek áll, maximum Pecco lehet rá veszélyes. Martin és Bezz, ill. a KTM-es kvartett is nagyon tetszene, de ott a motorok nem lesznek elég jók, ill. én sajnos azt is bele tudom látni, hogy a KTM épp csak be tudja fejezni az évadot pénz hiányában.

Oh, what a tangled web we weave
When first we practise to deceive!
több mint 1 éve
Cowboykarcsi90 3 639 — …not me…Im in my prime!
Pecco amúgy mondott egy olyat, hogy az már most látszik, hogy erőforrás téren a 25-ös gép “huge step” a GP24hez képest. Most hogy ezt a konkrét lóerőre értette - bár ugye ezzel sosem volt gondja a bolognaiaknak kb. mióta a GPben vannak - vagy az erőátvitelre/kezelhetőségre, azt nem részletezte. Érdekes lesz ez a szezon. Lehet hogy mennyiségre nem fogja annyira uralni a Ducati a mezőnyt mint eddig, az elvesztett motorok na meg persze a motorosok(a Martin-Enea-Bezz trio azért egy pokoli gyors hármas) miatt de szerintem olyan szempontból lényegi változás nem lesz, hogy a VB címért ugyanúgy két Ducatis fog menni. Csak most lehet már márkatársaknak se lesz esélye.

Bezzecchihez hozzászólva, én nem temetném még őt sem. Neki nagyon nem feküdt a GP23/24-es hátsó Michelin kombináció. Amire amúgy maga MM is sokat panaszkodott. Ne felejtsük el ilyen könnyen, hogy a 23’-as szezon jó közepéig, egy legit VB kontendernek tűnt az olasz. Ha az Apriliaval ismét egy olyan motorra talál, ami fekszik neki, nem lesz Ő rossz. Nyilván nem Martin szint, de nem is ez lesz elvárva tőle.

A köridőknek itt még sok jelentőséget nem kell tulajdonítani, de azért Quartararo helyezése bíztató.

Acosta végre, használhatja a 37-es rajtszámot, az az ami hozzá tartozik.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!