Politika

69 feliratkozó

12 hónapja
Eazzy Philadelphia Eagles 5 265 — No one likes us, cause no one like us
Minden rendben van az egészségüggyel, biztos minden bőrprobléma ráér 1 évet, minek nézne rá valaki...

Eazzy
Ez becsapós, mert előjegyezhető időpont nincs, de nem is szükséges.
Odamész, üldögélsz, és amikor sorrakerülsz ellátnak.
Én két hete a 6.kerületi rendelőnel voltam, bementem a fülészetre, mondtam a betegirányítónál, hogy nekem mindegy kihez megyek, csak a szokásos tavaszi fülmosás, adtak egy sorszámot, és 45 perc múlva meg is voltam. Aki időpontra megy, annak meg mondjuk 10 percet kell várnia. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
aha, ez mindenhol így működik. Múltkor ugyanígy fülészet, már a betegfelvevőnél elhajtottak volna időpont nélkül ha nem hazudom azt hogy akut, és napok óta fáj, sima mosás helyett. Így mondták menjek fel, beszéljem meg a dokival fogad-e. Ő adott egy sorszámot, majd folyamatosan jöttek az időpontosok, be nem hívott volna mikor már 2 órája ott ültem, így két és fél óra után hazamentem, otthagytam. Az időpontosoknál is már alapból kezdett fél óra csúszás lenni egy idő után.
zavi27
Sajnos inkább ez a második a jellemző, de nyilván örvendetes, ha van ahol flottul megy a dolog.

Don't talk the walk, Walk the talk!
12 hónapja
Tactful Cactus Green Bay Packers 15 554
 telex.hu/belfold/2025/05/20/laponyi-zsolt-ormester-fegyelmi-targyalas-meghallgatas
warr_b
Klasszik bolsi tempó, teljesen jellemző rájuk.
még egy repedés a halálcsillagon. Ilyenből kell még sok-aki szembe mer szállni és megkockáztat egy évet.
ozibozi
Reméljük jövőre Luke beviszi a végső döfést nekik
Beki
Száááznyolcvaaaaaan!

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
12 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 24 114 — Kinek mit intézett a kormánya

zacknorb
OV bejegyzéshez meg:
"zászló zászló szív"
kittli

Poloska vagyok.
12 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 058 — Így remélem megfelelek nektek.....
Lehet lenne helye egy szerzői jogokról szóló "jogügyletnek" 😏

 index.hu/kultur/2025/05/20/harcosok-klubja-orban-viktor-chuck-palahniuk-reakcio-film-fidesz/
12 hónapja
fake.id 1 887 — sixseveeeeeen
Minden rendben van az egészségüggyel, biztos minden bőrprobléma ráér 1 évet, minek nézne rá valaki...

Eazzy
Ez becsapós, mert előjegyezhető időpont nincs, de nem is szükséges.
Odamész, üldögélsz, és amikor sorrakerülsz ellátnak.
Én két hete a 6.kerületi rendelőnel voltam, bementem a fülészetre, mondtam a betegirányítónál, hogy nekem mindegy kihez megyek, csak a szokásos tavaszi fülmosás, adtak egy sorszámot, és 45 perc múlva meg is voltam. Aki időpontra megy, annak meg mondjuk 10 percet kell várnia. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
igen, bpn vmi normálisabb kerületben tényleg így van. 13.-ban is teljesen élhető és normális időpontokat szórnak kb mindenre, amit a kerületi sztk el tud látni (tehát ami nem súlyosabb, mint amit az egynapos sebészet menedzselni bír). csak egyfelől az ország igen kis részében megy ez így, valamint hiába van egy tonna kórház, amint komolyabb para van vagy valami krónikus probléma vagy nem elég agilis háziorvos, aki jól ír beutalót, egyből nem ilyen fényes a helyzet itt sem
12 hónapja
kittli Pittsburgh Steelers 2 921 — Steelers fan

zacknorb
OV bejegyzéshez meg:
"zászló zászló szív"

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
12 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 24 114 — Kinek mit intézett a kormánya

Poloska vagyok.
12 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 377 — The Mathematician
Harc harc harc🤣
 www.instagram.com/reel/DJ1ziDLNm_z/?igsh=NHUzZGdvdWhsMWgz
JéBé
csak ezt promózzák

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 670 — Amerikai sportok rajongója
Minden rendben van az egészségüggyel, biztos minden bőrprobléma ráér 1 évet, minek nézne rá valaki...

Eazzy
Ez becsapós, mert előjegyezhető időpont nincs, de nem is szükséges.
Odamész, üldögélsz, és amikor sorrakerülsz ellátnak.
Én két hete a 6.kerületi rendelőnel voltam, bementem a fülészetre, mondtam a betegirányítónál, hogy nekem mindegy kihez megyek, csak a szokásos tavaszi fülmosás, adtak egy sorszámot, és 45 perc múlva meg is voltam. Aki időpontra megy, annak meg mondjuk 10 percet kell várnia. Ennyi.
Őszentsége Sobri Jóska
aha, ez mindenhol így működik. Múltkor ugyanígy fülészet, már a betegfelvevőnél elhajtottak volna időpont nélkül ha nem hazudom azt hogy akut, és napok óta fáj, sima mosás helyett. Így mondták menjek fel, beszéljem meg a dokival fogad-e. Ő adott egy sorszámot, majd folyamatosan jöttek az időpontosok, be nem hívott volna mikor már 2 órája ott ültem, így két és fél óra után hazamentem, otthagytam. Az időpontosoknál is már alapból kezdett fél óra csúszás lenni egy idő után.
12 hónapja
JéBé Green Bay Packers 8 059
Harc harc harc🤣
https://scontent.cdninstagram.com/v/t51.71878-15/498300734_2817273495150378_2232239236986253146_n.jpg?stp=cmp1_dst-jpg_e35_s640x640_tt6&_nc_cat=109&ccb=7-5&_nc_sid=18de74&efg=eyJlZmdfdGFnIjoiQ0xJUFMuYmVzdF9pbWFnZV91cmxnZW4uQzMifQ%3D%3D&_nc_ohc=P5bxecokXkcQ7kNvwHTJUFh&_nc_oc=AdpLWqpc6CmCCJcqD8rmY_FiMOD4bolwx9q1BNX4ql99k9fLJxolWl_N-VYSwyLOMAg&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.cdninstagram.com&_nc_gid=_mxwJt5S5OBxG8NMTdL64g&_nc_ss=7b60f&oh=00_Af6Z4nIIkj-qV1g_UTVAh4Wo_P-PyqOcnN2DwfjZVqS1gw&oe=6A0FC51C
túrósrudi on Instagram: "hk"
23K likes, 340 comments - turosrudi on May 19, 2025: "hk".
12 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 27 801 — Cowboys fan
 telex.hu/belfold/2025/05/20/laponyi-zsolt-ormester-fegyelmi-targyalas-meghallgatas
warr_b
És vajon államtitkár úr ellen indult fegyelmi h nem betartva a szolgálati utat tette ki engedély nélkül a képet?
csebi
ugyan már, hát önként lemondott a képmáshoz való jogáról, amikor az eredeti kampányt elvállalta. vagy majd erre fogják csavarni a törvény szövegét.
12 hónapja
Beki New York Jets 2 753
 telex.hu/belfold/2025/05/20/laponyi-zsolt-ormester-fegyelmi-targyalas-meghallgatas
warr_b
Klasszik bolsi tempó, teljesen jellemző rájuk.
még egy repedés a halálcsillagon. Ilyenből kell még sok-aki szembe mer szállni és megkockáztat egy évet.
ozibozi
Reméljük jövőre Luke beviszi a végső döfést nekik
12 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 687 — Lucas Scott
 telex.hu/belfold/2025/05/20/laponyi-zsolt-ormester-fegyelmi-targyalas-meghallgatas
warr_b
És vajon államtitkár úr ellen indult fegyelmi h nem betartva a szolgálati utat tette ki engedély nélkül a képet?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
12 hónapja
ozibozi New York Giants 21 540
 telex.hu/belfold/2025/05/20/laponyi-zsolt-ormester-fegyelmi-targyalas-meghallgatas
warr_b
Klasszik bolsi tempó, teljesen jellemző rájuk.
még egy repedés a halálcsillagon. Ilyenből kell még sok-aki szembe mer szállni és megkockáztat egy évet.
12 hónapja
ozibozi New York Giants 21 540
Egy másik gyöngyszem
a saját oldaláról a faszinak.

 www.facebook.com/share/v/1BdVpdStRR/?mibextid=wwXIfr
ozibozi
ez a faszi úgy néz ki, mint aki a Fábrisóban a Delhuszadzsonra karaokézott, amíg az asszonypajtás adta a háttértáncost.
slowmotion
Ebből a videóból pontosan átjön, hogy ő már nem érti szerencsére ami történik, miért van ez az egész. Nekik kiadták a partközpontból az ukázt, ő teljesítette, es dokumentálta hogy ő megtette amit kértek tőle.

Pont mint a 87-88-ban a MSZMP közép es kisvezetői.
“Ez csak egy kis nehézség, de majd fent úgyis megoldják” mentalitás
12 hónapja
Nomac New England Patriots 4 465 — balazs.t85@gmail.com
12 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 27 801 — Cowboys fan
Egy másik gyöngyszem
a saját oldaláról a faszinak.

 www.facebook.com/share/v/1BdVpdStRR/?mibextid=wwXIfr
ozibozi
ez a faszi úgy néz ki, mint aki a Fábrisóban a Delhuszadzsonra karaokézott, amíg az asszonypajtás adta a háttértáncost.
12 hónapja
ozibozi New York Giants 21 540
Egy másik gyöngyszem
a saját oldaláról a faszinak.

 www.facebook.com/share/v/1BdVpdStRR/?mibextid=wwXIfr
12 hónapja
warr_b Washington Commanders 29 979 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 telex.hu/belfold/2025/05/20/szolidaritasi-nyilatkozat-a-magyar-sajto-tamogatasara

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
12 hónapja
warr_b Washington Commanders 29 979 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 telex.hu/belfold/2025/05/20/laponyi-zsolt-ormester-fegyelmi-targyalas-meghallgatas

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
12 hónapja
ozibozi New York Giants 21 540
Ez a saját oldaláról van a miniszter bácsinak.
Majdnem kiesett a telefon a kezemből.

Ez simán elmenne záró jelenetnek a Szomszédokban.

 www.facebook.com/share/r/1EvN1G3ZXu/?mibextid=wwXIfr

Szerkesztette: ozibozi
12 hónapja
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 920 — Salus populi suprema lex esto
Itt tényleg a VargaZsék, a bűnözők és a szoci nyuggerek maradtak. Ne legyen igazam, de itt szerintem csúnya haláltusa lesz, egyszerűen nincs meg OV-ban az a class, hogy méltósággal exiteljen.
Amadeus az áttelelt poloska
Hát ez az.
Én el se tudom képzelni, hogy beleférjen az önképébe az, hogy átadja a hatalmat.
Pókerben, sakkban is van olyan, aki teljesen tiszta körülmények között veszít, de a dealer arcába dobja a lapjait, a zsetonokat, vagy felborítja a táblát és kézfogás nélkül elviharzik. Csak ezek nem hatnak ki mások életére.
Szerintem 26-ban nem az lesz a kérdés, hogy ki kapja a több szavazatot, ki nyeri a választást, hanem az, hogy lesz e egyáltalán választás, és mit tesz Orbán.
Őszentsége Sobri Jóska
Ez az amitől én is nagyon tartok.
Meg attól, hogy ha nem lesz választás pl., akkor sem fog semmi történni, ebbe is belenyugszik a társadalom szerintem...
12 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 987 — #NoStress