Politika

52 feliratkozó

2 hónapja
Nomac New England Patriots 4 696 — balazs.t85@gmail.com
Erre jövök haza, hogy Gulyás Gergely aggódik a jogállamisági vége miatt? Szegény, remélem azért nem lesznek rossz álmai emiatt.
Gyurma Pappa
Török és én pár hét csúszással de egyetértünk ismét, habár én radikálisabb vagyok nála. A Fidesznek egyetlen hatásos lépése maradt - és hát az is csak ímmel - ámmal, hunyorogva - ha bojkottàlja a parlamentet, sőt, én vissza is adnám mandátumokat, de legalábbis kiprovokàlnám, hogy a Házszabály alapján fosszák meg a mandátumtól, ha lehet (talán ha egy évig nem megy be akkor van ilyen, de rég olvastam) büntessék rommà a frakciót, innentől nem ismerik el ami történik stb. Ehhez most meglesz a kommunikációs keret, el lehet ebben mozogni.

Egyszerűen nincs veszíteni valójuk (a mentelmi jog se) , úgyhogy nyugodtan húzhatnak valami vàratlant, én mondjuk ezt mondtam màr június elején egy frakciónál dolgozó barátomnak is, hogy baszki, azt csináljátok, amit az ellenzék 16 évig, miből gondoljàtok, hogy más lesz a vége? 😊 jelenleg pontosan azt a szerepet töltitek be, pontosan ugyanolyan hasznosan, mint anno OV-nak a mindenkori ellenzék. Fasza bokszzsák.

Ha bent maradnak a Parliban - és a héten még ez volt a mondás, továbbra is hisznek ebben az “egy év múlva majd visszatérünk” marhaságban - akkor az tökéletes MP-nek, még jobb, ha lesz petíció, meg obstrukció, tüntetés (!!!!)meg kiskutya füle, amit már láttunk és meguntunk 1000szer. Az 50 nap alatt kiderült, hogy MP mit akar a Fidesztől, mire tartja őket, innentől egyvalamit tehetsz, ha nem az ő szabályai szerint játszol.

A vagyonvisszaszerzési hivatal így is, úgy is jön, akit le akarnak váltani, így is, úgyis leváltják, megszüntetik, kirúgják, elzárják a csapot stb. csak akkor hajlandó mozdulni máshogy a Tisza, ha azt a sajtóval karöltve a választók követelik ki (erre láttunk pèldát már ugye nem egyet) vagy valamelyik nemzetközi szervezet, leginkább az EU azt mondja, slussz. Pénz, amennyi kell a sajtóhoz, pártstruktúrához, emberekhez, van, azt nem abból tartják fenn, amit a parlament oszt. Akkor minek játszol alá?

De ez csak az én elmélkedésem, semmi
Olyan jelet nem láttam idáig, hogy ne tetszene a Fidesznek az, hogy ők ebben elücsörögnek.
MC12
És mi lenne az üzenet?

"Csináltunk egy valóban szar választási rendszert, csak most mi lettünk a lófasz rosszabbik oldalán, így már nem tetszik"

"Elcsalták a választást, amit mi szerveztünk és mi akartuk elcsalni, csak nem sikerült"

"Mi bezzeg nem így csináltuk 16 évig, akkor az ellenzéknek sokkal sokkal sokkal több hatása volt, becsszó"

"Mi úgy fogjuk képviselni a 2,5 millió szavazónkat, hogy meg se próbáljuk őket képviselni"

Vagy mi?
StormST
A Tisza 50 nap alatt úgy él és élt vissza a hatalommal, ahogy a Fidesz meg sem próbálta 16 év alatt, eljött az önkény kora és a jogállam vége, ehhez nem tudunk és fogunk asszisztálni - Jónapot. Vagy valami ilyesmi, hát fizetnek ott elég embert hogy kitaláljon két mondatot 😊

Igaz? Nem. De ez a politikai aktus nem is erről szól, hanem a cselekvésről többek között, márpedig a Fidesz jelenleg nem cselekvő, hanem passzív szemlélő, akibe MP belerúg ha arra jár, és egyébként szó szerint semmi értelme annak, hogy ott ülnek.

De megfordítom a kérdést, most jobb? Te vagy akire néznek a Lendvaiban ma, nem egy hónapja, nem a választások előtt, ma. És felteszik a kérdést, Storm - és peterk is, csak nem akartam kétszer leírni a kommentet 😊 - mi legyen? Maradjunk vagy menjünk? Mit csináljunk? És arra nem válasz, hogy váltsuk le OV-t, meg tisztuljunk meg vagy húzzunk elő új és hiteles arcokat (kiket, honnan…..), merthogy holnap kell csinálni valamit.

A Fidesz egyenletnek szerintem nincs megoldása. A parlamenten belül nincs értelme a jelenlétüknek, sőt az ellenfélnek a leghasznosabb, a parlamenten kívül se látni, hogy forradalmi tömegek támogatnák őket, szóval két lehetősèg van, az óellenzéki út, amivel el lehet lébecolni ezt a 3 évet (hiszen utána a Fidesz frakció összes ismert arcának kuka) vagy kilépsz a játékból (otthagyod a parlamentet). Az egyiknek tudjuk a végét, láttuk 4szer, a másik legalább valami olyan, amilyet mèg nem láttunk (anno csak Feri alatt mentek ki a fideszes képviselők, szerintem masszív hülyeség lenne azt kopizni). Rosszabb helyzetbe nem kerülhetnek.
MC12
ha engem kérdeznének a Lendvaiban, akkor

- OV lemond, kilép
- OV új pártot alapít, MPP (Magyar Patrióta Párt)
- levitézlett arcok mennek önkori cégek fb tagként draskovicstiborkodni
- fidesz-kdnp végelszámolás

Szívesen, 1.500.000 lesz a tanácsadás (add tovább nekik)
resistance is futile
Elég olcsón dolgozol...Hol marad a Fideszes túlárazás? 😀 Három nullát dobj hozzá.
2 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116

És miért lenne gond, ha egy nb1-es csapat játékosa nem 4-5 milliót keresne, hanem csak 4-5százezret. Legalább több helyi lenne a csapatokban. Aik tényleg törzsszurkolok azok ugyanúgy kimennének a meccsre, meg az is nézne ugyanúgy a tévében, aki eddig , mivel úgy is csak ezt tudja nézni, mert nincs PL,laliga előfizetése..egyedül a focistáknak lenne rosszabb, az átlag magyar életére semmilyen hatással nem lenne.
Pep71
4-500 ezer Ft az amatőr szintre vinné vissza a focit. Egyébként nekem nincs azzal sem bajom, csak gondoltam jelzem.
szaba
Az NB1 most is amatőr szint kb, csak borzalmasan túlfizetve. Ha vki befolyásos ember a rokonod, akkor simán beraknak egy nb1-es csapatba. Pl az ország kedvenc Tomikájának a fia is ment csapatról csapatra, focizni kb annyira tud mint mi itt forumrol..egy a sok közül
Pep71
mondjuk őt is többet láttam a Dojoban, mint a pályán
2 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 720

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
2 hónapja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
2 hónapja
NB2 New England Patriots 29 868 — nabege2@yahoo.com
Jó, de Hajdú tudna ellene vallani, Deák Dani meg max a farka méretét tudná elmondani 😊
mediamunkások át lettek verve és ezt baromira jó nézni
2 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Amúgy Orbán egyre nagyobb csalódás nekem. Nem a politikai tevékenysége, mert azt 2 évtizede nem szeretem. Azt se hiszem már el kb. 20 éve, hogy lennének őszinte, önzetlen ideológiai kötődései, értékei. De azt például feltételeztem, hogy csapat játékos. Hogy saját magára vonatkozóan is igaz, hogy a Fidesz a minden, senkit nem hagyunk magára, meg a többi. És nagyon úgy tűnik, hogy egy fenét. Ahogy azonnal a TEK főnök hóna alá nyúlt, demonstratívan kinevezve őt, viszont szó nélkül végignézi a NER propaganda médiában azt a vérengzést ahogy kíméletlenül vágják vissza, arra utal, hogy szarik ő a Fideszen belül is mindenkire, aki nem közvetlenül neki vallott és vállalt hűséget. Egy klasszik keresztapát jobban érdekli, hogy mi van az embereivel, a "népével", mint Orbánt...

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
2 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Török és én pár hét csúszással de egyetértünk ismét, habár én radikálisabb vagyok nála. A Fidesznek egyetlen hatásos lépése maradt - és hát az is csak ímmel - ámmal, hunyorogva - ha bojkottàlja a parlamentet, sőt, én vissza is adnám mandátumokat, de legalábbis kiprovokàlnám, hogy a Házszabály alapján fosszák meg a mandátumtól, ha lehet (talán ha egy évig nem megy be akkor van ilyen, de rég olvastam) büntessék rommà a frakciót, innentől nem ismerik el ami történik stb. Ehhez most meglesz a kommunikációs keret, el lehet ebben mozogni.

Egyszerűen nincs veszíteni valójuk (a mentelmi jog se) , úgyhogy nyugodtan húzhatnak valami vàratlant, én mondjuk ezt mondtam màr június elején egy frakciónál dolgozó barátomnak is, hogy baszki, azt csináljátok, amit az ellenzék 16 évig, miből gondoljàtok, hogy más lesz a vége? 😊 jelenleg pontosan azt a szerepet töltitek be, pontosan ugyanolyan hasznosan, mint anno OV-nak a mindenkori ellenzék. Fasza bokszzsák. MC12
Ehh, jelenleg azt is simán rájuk húznák, ha kimennének a parlamentből. "Tizenhat évig viccet csináltatok a parlamentből, és most, hogy újra van vita, újra működik, kivonultok?"

Volt miniszterekkel, államtitkárokkal, sok ciklusos vénekkel, Pócsokkal stb. csinálhatnának akármit, maradnának pofozózsák. Az lehetett volna esetleg működőbb alternatíva, ha teljes resetet csinálnak és egyetlen volt kormánytagot, régi arcot se tettek volna a frakcióba, hanem csak friss, ropogós újoncokat, De az meg megléphetetlen volt, mert Orbán azt üzente volna vele, hogy igazatok van, mi szarok voltunk.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
2 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 720
Erre jövök haza, hogy Gulyás Gergely aggódik a jogállamisági vége miatt? Szegény, remélem azért nem lesznek rossz álmai emiatt.
Gyurma Pappa
Török és én pár hét csúszással de egyetértünk ismét, habár én radikálisabb vagyok nála. A Fidesznek egyetlen hatásos lépése maradt - és hát az is csak ímmel - ámmal, hunyorogva - ha bojkottàlja a parlamentet, sőt, én vissza is adnám mandátumokat, de legalábbis kiprovokàlnám, hogy a Házszabály alapján fosszák meg a mandátumtól, ha lehet (talán ha egy évig nem megy be akkor van ilyen, de rég olvastam) büntessék rommà a frakciót, innentől nem ismerik el ami történik stb. Ehhez most meglesz a kommunikációs keret, el lehet ebben mozogni.

Egyszerűen nincs veszíteni valójuk (a mentelmi jog se) , úgyhogy nyugodtan húzhatnak valami vàratlant, én mondjuk ezt mondtam màr június elején egy frakciónál dolgozó barátomnak is, hogy baszki, azt csináljátok, amit az ellenzék 16 évig, miből gondoljàtok, hogy más lesz a vége? 😊 jelenleg pontosan azt a szerepet töltitek be, pontosan ugyanolyan hasznosan, mint anno OV-nak a mindenkori ellenzék. Fasza bokszzsák.

Ha bent maradnak a Parliban - és a héten még ez volt a mondás, továbbra is hisznek ebben az “egy év múlva majd visszatérünk” marhaságban - akkor az tökéletes MP-nek, még jobb, ha lesz petíció, meg obstrukció, tüntetés (!!!!)meg kiskutya füle, amit már láttunk és meguntunk 1000szer. Az 50 nap alatt kiderült, hogy MP mit akar a Fidesztől, mire tartja őket, innentől egyvalamit tehetsz, ha nem az ő szabályai szerint játszol.

A vagyonvisszaszerzési hivatal így is, úgy is jön, akit le akarnak váltani, így is, úgyis leváltják, megszüntetik, kirúgják, elzárják a csapot stb. csak akkor hajlandó mozdulni máshogy a Tisza, ha azt a sajtóval karöltve a választók követelik ki (erre láttunk pèldát már ugye nem egyet) vagy valamelyik nemzetközi szervezet, leginkább az EU azt mondja, slussz. Pénz, amennyi kell a sajtóhoz, pártstruktúrához, emberekhez, van, azt nem abból tartják fenn, amit a parlament oszt. Akkor minek játszol alá?

De ez csak az én elmélkedésem, semmi
Olyan jelet nem láttam idáig, hogy ne tetszene a Fidesznek az, hogy ők ebben elücsörögnek.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
2 hónapja
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 149 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Volt eü államtitkár inkább nem írom le a nevét,de szívem szerint úgy basznám pofán,hogy a feje kijönne a seggén....Volt valami 20 rangú nem tudom hol és már elkezdte számonkérni,,hogy eddig mit nem tartották be és igérék a gyógyszerek 0%-os áfáját amit kb 5 perceg megcsinálni.....inkább szakvizsgájat tenné le plusz a sógora és a lélegeztető biszniszről mondjon valamit

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
2 hónapja
kittli Pittsburgh Steelers 3 010 — Steelers fan
 24.hu/belfold/2026/07/04/vitezy-david-autopalya-koncesszio-meszaros-lorinc/
Beki
Ebből mit lehet visszaszerezni reálisan?
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Magát az autópályát.
Azt nehéz trezorba tenni, vagy kivinni az országból.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
2 hónapja
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 619 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
 24.hu/belfold/2026/07/04/vitezy-david-autopalya-koncesszio-meszaros-lorinc/
Beki
Ebből mit lehet visszaszerezni reálisan?

2 hónapja
szaba Buffalo Bills 13 295
Erre jövök haza, hogy Gulyás Gergely aggódik a jogállamisági vége miatt? Szegény, remélem azért nem lesznek rossz álmai emiatt.
Gyurma Pappa
Nyugi, nem volt ott.
2 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
Erre jövök haza, hogy Gulyás Gergely aggódik a jogállamisági vége miatt? Szegény, remélem azért nem lesznek rossz álmai emiatt.

2 hónapja
Nomac New England Patriots 4 696 — balazs.t85@gmail.com
 www.reddit.com/r/hungary/comments/1unb90l/orbán_viktor_bécsben_tárgyalt_a_habsburgokkal/

Ez most nekem új volt, ezek azok a hírek amikor mindig fellángol benne hogy addig üssük őket amíg mozognak.
Nomac
Van erről valami megbízható forrás is a Redditen kívül?
Lúdas Solymi
Én sem találtam mást, a találkozóval kapcsolatban. Nem is az a lényeg. Nekem ez a Habsburg Ottó Alapítvány volt új, még erre is szórták a pénzt..
2 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 9 741
 www.reddit.com/r/hungary/comments/1unb90l/orbán_viktor_bécsben_tárgyalt_a_habsburgokkal/

Ez most nekem új volt, ezek azok a hírek amikor mindig fellángol benne hogy addig üssük őket amíg mozognak.
Nomac
Van erről valami megbízható forrás is a Redditen kívül?
2 hónapja
Beki New York Jets 3 239
 24.hu/belfold/2026/07/04/vitezy-david-autopalya-koncesszio-meszaros-lorinc/
2 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
A KT vétójogának elvétele jó ötlet, eddig nem tudom hogy maradt ki a tervek közül.

Szerkesztette: Jughead
2 hónapja
Nomac New England Patriots 4 696 — balazs.t85@gmail.com
 www.reddit.com/r/hungary/comments/1unb90l/orbán_viktor_bécsben_tárgyalt_a_habsburgokkal/

Ez most nekem új volt, ezek azok a hírek amikor mindig fellángol benne hogy addig üssük őket amíg mozognak.
2 hónapja
Pep71 Green Bay Packers 3 896
És miért lenne gond, ha egy nb1-es csapat játékosa nem 4-5 milliót keresne, hanem csak 4-5százezret. Legalább több helyi lenne a csapatokban. Aik tényleg törzsszurkolok azok ugyanúgy kimennének a meccsre, meg az is nézne ugyanúgy a tévében, aki eddig , mivel úgy is csak ezt tudja nézni, mert nincs PL,laliga előfizetése..egyedül a focistáknak lenne rosszabb, az átlag magyar életére semmilyen hatással nem lenne.
Pep71
4-500 ezer Ft az amatőr szintre vinné vissza a focit. Egyébként nekem nincs azzal sem bajom, csak gondoltam jelzem.
szaba
Az NB1 most is amatőr szint kb, csak borzalmasan túlfizetve. Ha vki befolyásos ember a rokonod, akkor simán beraknak egy nb1-es csapatba. Pl az ország kedvenc Tomikájának a fia is ment csapatról csapatra, focizni kb annyira tud mint mi itt forumrol..egy a sok közül
Pep71
Te tudod, hogy mi a különbség amatőr és professzionális sport között? Nem a játék minősége.
De továbbra is mondom, nekem ezzel sincs bajom, ha ebbe az irányba vezetjük a focit, viszont nem elvárható, minthogy nem is volt ígérve, hogy ez egyik napról a másikra fog megtörténni.
szaba
Igen tudom. PL vs NB1..az, H annak van nevezve , attól nem lesz az 😁
El tudod képzelni, H a City-ben egy politikus fia csak azért játszik mert azt mondták , h neki kell a hely?
2 hónapja
Beki New York Jets 3 239
 24.hu/belfold/2026/07/04/magyar-peter-sulyok-tamas-menesztes-alkotmanymodositas/
2 hónapja
szaba Buffalo Bills 13 295
És miért lenne gond, ha egy nb1-es csapat játékosa nem 4-5 milliót keresne, hanem csak 4-5százezret. Legalább több helyi lenne a csapatokban. Aik tényleg törzsszurkolok azok ugyanúgy kimennének a meccsre, meg az is nézne ugyanúgy a tévében, aki eddig , mivel úgy is csak ezt tudja nézni, mert nincs PL,laliga előfizetése..egyedül a focistáknak lenne rosszabb, az átlag magyar életére semmilyen hatással nem lenne.
Pep71
4-500 ezer Ft az amatőr szintre vinné vissza a focit. Egyébként nekem nincs azzal sem bajom, csak gondoltam jelzem.
szaba
Az NB1 most is amatőr szint kb, csak borzalmasan túlfizetve. Ha vki befolyásos ember a rokonod, akkor simán beraknak egy nb1-es csapatba. Pl az ország kedvenc Tomikájának a fia is ment csapatról csapatra, focizni kb annyira tud mint mi itt forumrol..egy a sok közül
Pep71
Te tudod, hogy mi a különbség amatőr és professzionális sport között? Nem a játék minősége.
De továbbra is mondom, nekem ezzel sincs bajom, ha ebbe az irányba vezetjük a focit, viszont nem elvárható, minthogy nem is volt ígérve, hogy ez egyik napról a másikra fog megtörténni.
2 hónapja
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 600 — Ajmo Vatreni
.....
A következő szezontól pedig lennének olyan csapatok, amelyek nem tudnák vállalni az első osztályt. De lehet a másodikat sem.
Nemes samu09
És miért lenne gond, ha egy nb1-es csapat játékosa nem 4-5 milliót keresne, hanem csak 4-5százezret. Legalább több helyi lenne a csapatokban. Aik tényleg törzsszurkolok azok ugyanúgy kimennének a meccsre, meg az is nézne ugyanúgy a tévében, aki eddig , mivel úgy is csak ezt tudja nézni, mert nincs PL,laliga előfizetése..egyedül a focistáknak lenne rosszabb, az átlag magyar életére semmilyen hatással nem lenne.
Pep71
Tuti hogy csökkenni fognak a fizetések a legtöbb csapatnál. Ez nem lesz feltétlenül rossz (sőt) mert harc lesz a csapatba kerülésért, hogy megmutathassák magukat, és esetleg el tudjanak menni többért.
Meg nem lesznek 30-40 fős keretek sem, mert nem fér bele. Nem hiszem hogy ez a magyar focinak rosszat tenne.
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Meg mondjuk nem csak azoknak a csapatoknak lesz esélye az NB1-re akik valami NERes csecsen lógnak.
2 hónapja
samu09 Houston Texans 4 732 — I like the Texans, I like who we are
És miért lenne gond, ha egy nb1-es csapat játékosa nem 4-5 milliót keresne, hanem csak 4-5százezret. Legalább több helyi lenne a csapatokban. Aik tényleg törzsszurkolok azok ugyanúgy kimennének a meccsre, meg az is nézne ugyanúgy a tévében, aki eddig , mivel úgy is csak ezt tudja nézni, mert nincs PL,laliga előfizetése..egyedül a focistáknak lenne rosszabb, az átlag magyar életére semmilyen hatással nem lenne.
Pep71
4-500 ezer Ft az amatőr szintre vinné vissza a focit. Egyébként nekem nincs azzal sem bajom, csak gondoltam jelzem.
szaba
Az NB1 most is amatőr szint kb, csak borzalmasan túlfizetve. Ha vki befolyásos ember a rokonod, akkor simán beraknak egy nb1-es csapatba. Pl az ország kedvenc Tomikájának a fia is ment csapatról csapatra, focizni kb annyira tud mint mi itt forumrol..egy a sok közül
Pep71
Nem mondtam, hogy rossz lenne, ha kevesebbet keresnének a játékosok. Engem azt se érdekel, ha annyit keresnek amennyit most, de azt ne az állam, hanem a tulaj pénzéből oldják meg.
2 hónapja
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 619 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Most naív leszek. Ha a támogatás 50-60%-át hirtelen elvenné az állam, a foci bedőlne. Lehet dolgoznak a háttérben azon, hogy 2-3-4 év alatt vezetik ki a többszörösen túlárazott támogatást, addig van idejük a kluboknak felkészülni. Így lenne értelme.
Nemes samu09
Ezt nem értem.
Ha mindenhonnan kiveszik, az ugyanaz, mintha sehonnan se vennék.
Mitől dőlne be?
Őszentsége Sobri Jóska
Az eddigi ezer milliárdos költségvetés helyett megye1es szintű költségvetésre lenne csak képes a többség? Bedőlés alatt nem azt értem, hogy megszűnne az első osztály.
Nemes samu09
Hanem mit?
Hogy nem nyer EB-t a válogatott vagy EL-t a Fradi?
Őszentsége Sobri Jóska
A válogatott nem indul az nb1-ben. Feltételezem hogy nem trollkodsz, szóval elég szomorú, hogy ezt hitted.
A fradiról nem is beszélek, annak szerintem gatya.
A bedőlés az én értelmezésemben a színvonal komoly esését jelenti. Abba ne menjünk bele, hogy milyen színvonal volt eddig.
Ha most hirtelen csak az utánpótlás támogatására állnak át, a csapatok kerete egyből átrendeződne. A játékosok nagy részét nem tudnák megtartani, csak azokat, akik senkinek nem kellenek. Az utánpótláshoz nem tudnak nyúlni.