Politika

69 feliratkozó

több mint 3 éve
Törölt felhasználó
 telex.hu/gazdasag/2022/12/01/jovore-40-szazalekkal-is-tobb-lehet-a-tarsashazak-kozos-koltsege
Már alig várom a jövő évi lakógyűlést, ahol a nyuggerek majd óbégatnak a kképviselővel, hogy ő ugyan nem fog többet fizetni stb. Persze, azt mindig hozzáteszik, hogy semmi sem készül. 😀
Beki
anyosomeknal (tizemeletes panel III. kerulet, nem Bekasmegyer) 3000 Fttal noveltek a kozos koltseget. nehezen ment at, sokan tiltakoztak ellene.
csebi
Nálunk tavaly is emeltek 1k-val (felújítási díj részt). Pár napja elmélkedtem erről egyik lakóval, hogy lényegében tavaly is csak lakástakarékkal tudtunk vmit újítani, emellett festés és ezernyi dolgot kellene 50 éves panelen eszközölni, viszont idén minden emelkedik (szemétszállítás, takarítás, villany), így emelés tuti lesz, de semmi felújításra nem lesz pénz.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 368 — Lucas Scott
Petiminiszterről mindig önmagam egyik első és legkényelmetlenebb esete jut eszembe. Karrierem legelején, mikor 2 hete voltam az új cégnél, elküldtek az egyik legfontosabb beszállítóhoz "ismerkedni és tárgyalni". Nyilván mivel két hete voltam ott, kb három kolléga nevén és a kávéautomata működésén kívül az égvilágon semmit nem tudtam felmutatni, ezek pedig ugye egy üzleti meetingen viszonylag irrelevánsak. Szóval miután túlestünk a hát te ki vagy és miért jöttél körön, folytattuk az elmúlt napok meccseivel (asszem pont EB volt), majd megittam a kávét, miközben kaptam három businesst érintő kérdést amire az örök nyerő -let me get back to you with thisben maradtunk- (aka kurvára fingom sincs mi a faszról pofázol báttya). Szerintem életem leghosszabb 20 perce volt. Aztán mégsem akartam olyan indokolatlanul korán visszamenni a céghez, mert gyanús lett volna, úgyhogy elmentem megebédelni a város másik felébe.

Visszaérve természetesen prezentáltam, hogy milyen jót beszélgettünk, piacról, termékekről, keretszerződés módosításának lehetőségeiről stb stb. Természetesen a későbbiekben született business, de őszintén nekem ahhoz nulla közöm volt, csak meglovagoltam a már kitaposott út végét. Mindenki rendkívül elégedett volt, csak én tudtam magamban, hogy mekkora délibáb az egész 😀

Szóval én valahogy így képzelem kakadu mindennapos tevékenységét.
Hanni
rosszul kepzeled. nagyon fontos projekteket visz a NERnek, sikeresen. csak hat azokat nem lehet kurtolni a nagy vilagba.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 368 — Lucas Scott
 telex.hu/gazdasag/2022/12/01/jovore-40-szazalekkal-is-tobb-lehet-a-tarsashazak-kozos-koltsege
Már alig várom a jövő évi lakógyűlést, ahol a nyuggerek majd óbégatnak a kképviselővel, hogy ő ugyan nem fog többet fizetni stb. Persze, azt mindig hozzáteszik, hogy semmi sem készül. 😀
Beki
anyosomeknal (tizemeletes panel III. kerulet, nem Bekasmegyer) 3000 Fttal noveltek a kozos koltseget. nehezen ment at, sokan tiltakoztak ellene.
csebi
Egyébként mi történik ha nem szavaznak meg egy ilyet - ergo nem megy át? Forrás híján nem fogja befizetni a villanyszámlát a közös képviselő és leáll a lift?
bobi0092
nem feltetlen. bizonyos dolgoktol akkor elveszik. nem, hogy felujitas, allagmegovas nem lesz.. nem kotnek uj szerzodest a takaritora, nem lesz aki kitolja a nagy 'ezust' kukat kedd reggel. nem lesz rovarirtas stb.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 687 — Poloska confirmed
Petiminiszterről mindig önmagam egyik első és legkényelmetlenebb esete jut eszembe. Karrierem legelején, mikor 2 hete voltam az új cégnél, elküldtek az egyik legfontosabb beszállítóhoz "ismerkedni és tárgyalni". Nyilván mivel két hete voltam ott, kb három kolléga nevén és a kávéautomata működésén kívül az égvilágon semmit nem tudtam felmutatni, ezek pedig ugye egy üzleti meetingen viszonylag irrelevánsak. Szóval miután túlestünk a hát te ki vagy és miért jöttél körön, folytattuk az elmúlt napok meccseivel (asszem pont EB volt), majd megittam a kávét, miközben kaptam három businesst érintő kérdést amire az örök nyerő -let me get back to you with thisben maradtunk- (aka kurvára fingom sincs mi a faszról pofázol báttya). Szerintem életem leghosszabb 20 perce volt. Aztán mégsem akartam olyan indokolatlanul korán visszamenni a céghez, mert gyanús lett volna, úgyhogy elmentem megebédelni a város másik felébe.

Visszaérve természetesen prezentáltam, hogy milyen jót beszélgettünk, piacról, termékekről, keretszerződés módosításának lehetőségeiről stb stb. Természetesen a későbbiekben született business, de őszintén nekem ahhoz nulla közöm volt, csak meglovagoltam a már kitaposott út végét. Mindenki rendkívül elégedett volt, csak én tudtam magamban, hogy mekkora délibáb az egész 😀

Szóval én valahogy így képzelem kakadu mindennapos tevékenységét.
több mint 3 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 835
 telex.hu/gazdasag/2022/12/01/jovore-40-szazalekkal-is-tobb-lehet-a-tarsashazak-kozos-koltsege
Már alig várom a jövő évi lakógyűlést, ahol a nyuggerek majd óbégatnak a kképviselővel, hogy ő ugyan nem fog többet fizetni stb. Persze, azt mindig hozzáteszik, hogy semmi sem készül. 😀
Beki
anyosomeknal (tizemeletes panel III. kerulet, nem Bekasmegyer) 3000 Fttal noveltek a kozos koltseget. nehezen ment at, sokan tiltakoztak ellene.
csebi
Egyébként mi történik ha nem szavaznak meg egy ilyet - ergo nem megy át? Forrás híján nem fogja befizetni a villanyszámlát a közös képviselő és leáll a lift?
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 368 — Lucas Scott
 telex.hu/gazdasag/2022/12/01/jovore-40-szazalekkal-is-tobb-lehet-a-tarsashazak-kozos-koltsege
Már alig várom a jövő évi lakógyűlést, ahol a nyuggerek majd óbégatnak a kképviselővel, hogy ő ugyan nem fog többet fizetni stb. Persze, azt mindig hozzáteszik, hogy semmi sem készül. 😀
Beki
anyosomeknal (tizemeletes panel III. kerulet, nem Bekasmegyer) 3000 Fttal noveltek a kozos koltseget. nehezen ment at, sokan tiltakoztak ellene.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
 telex.hu/gazdasag/2022/12/01/jovore-40-szazalekkal-is-tobb-lehet-a-tarsashazak-kozos-koltsege
Már alig várom a jövő évi lakógyűlést, ahol a nyuggerek majd óbégatnak a kképviselővel, hogy ő ugyan nem fog többet fizetni stb. Persze, azt mindig hozzáteszik, hogy semmi sem készül. 😀
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 368 — Lucas Scott
Most ugye az van, hogy annyira nincsenek már barátai Viktornak, hogy egyszerűen tét nélkül lehet szopatni. Teljesen elértéktelenedett a politikai súlya, nincs rá szükség, mint rézfaszú bagolyra se, sőt már nem ő az ágyalatti szörny sem, mert sokkal konkrétabb szörny is van.

Na, ezt mérte fel végtelenül szarul a magyar külügy, nem csak politikai szinten, de az egész végrehajtás is. Ez most nem csak a Navra meg a VJ felelőssége, itt az utolsó diplomata is óriási csapdába lavírozta a kormányt.

Gyurma Pappa
vannak itt otletek:
 24.hu/kulfold/2022/12/01/orban-kormany-kulpolitika-iranyvaltas-velemeny/

csebi
Ehhez mar tul keso.
undisputedly
Egyetértek
Gyurma Pappa
Ugyanmár 😊 a politikában kb. semmikor és semmihez nincs túl késő. Néhány ilyen eset van persze , Putyinnak túl késő, ő már valóban nem ülhet egy asztalhoz komoly nyugati vezetővel egyenrangú félként bárhogy végződik a háborúja. Meg van még 1-2-3 egyéb tömeggyilkos diktátor akik szintén. OV ennek a környékén sincs.

Ezek a lépések logikusak, egyértelműek és valóban nagyon sokat segítenének OV elszigeteltségén, ha mindezeket megtenné, akkor 1-2-3 éven belül ugyanúgy bratyizna mindekivel és le se szarná senki, hogy itt mi történik. Ahogy kb ‘19-ig - személyes véleményem szerint inkább ‘22 február végéig - a komoly döntéshozókat valóban nem érdekelte különösebben, hogy ov mit hogy intéz a határokon belül.

Ami bizonyos szempontból rosszabb, hogy külpolitikailag ha nem változtat OV és a nemzetközi politikában sem változik radikálisan semmi - akkor a senkiföldjén maradunk. Nem basznak ki minket sehonnan, egyrészt mert nem tudnak, másrészt mert gazdaságilag még mindig inkább megéri a multiknak az ország, mint nem, harmadrészt senkinek nem áll érdekében még egy Szerbia Európa majdnem közepén. De a klub rendes tagjai se leszünk, maximum pro forma, a fontos döntésekből kihagynak és pénzt is csak lassan, csorgatva, meg-megállva kapunk majd.
Mi ki se léphetünk, Kínának - bárkinek - addig vagyunk érdekesek, amíg - ha csak pro forma is - de a klubok tagjai vagyunk, ennyi és ilyen pénz hosszútávon máshonnan nem tud és nem fog jönni.
Nagyon érdekes lesz figyelni, hogy mozdul-e bármi.
MC12
Sok szempontból igazad van. De azt gondolom, hogy Petiminiszter annyi bólogatót rakott magaköré és olyan szinten nincs respektje már sehol, hogy hatékonyan nem fog tudni semmit ügyintézni. Politikai szempontból már most a senki földjén vagyunk, szervezetileg kinullázta magát a külügy, ahogy látszik az Uniós diplomácia is kuka.

Ebben az értelemben, ennek a konkrét csapatnak késő kiigazgatni, rendezgetni, szervezgetni. Fullos csere, talán megoldaná. Már hogy nem OV, hanem a külügy, nyilván.

Csak erre meg a hazai politikai akarat nem lesz meg.
Gyurma Pappa
Csak OV borzasztóan rugalmatlan ebben a kérdésben, ami meglepő ahhoz képest, hogy belpolitikailag mennyire flexibilis.
MC12
Miért rugalmatlan?
Amadeus von Dollárbaloldal
Ez egy jó kérdés. Senki más nincs és nem volt ebben a 12 évben ezen a szinten Pintéren és Vargán kívül akihez ennyire ragaszkodott volna - de az előbbi kettőnek tized annyi ügye sem volt - akar nyílt, akár nem nyilvános khm. - mint Petinek. Sokkal kevesebbért dobott ki simán minisztereket. Itt én továbbmennék már a politikai érdeken és feltételezek egy szorosabb érzelmi viszonyt (apa-fiú) ami felülírja a politikai racionalitást.

És mivel az egész OV külpolitikának Peti az arca, alfája és omegája, így vissza is értünk a start mezőhöz. Új politikát nem vihetsz petivel - petit nem akarja leváltani.
MC12
azert ne felejtsuk el azt, hogy eleg komoly forrasokbol jottek a hirek (nekem is belsos kapcsolatok erositettek ezt) meg COVID elott, hogy a szokasos midtermi atalakitasnal 2020ban az volt a cel, hogy Petiminiszter megkapja KGM-t es Novak Katalin lesz a KM. csak aztan valsagban nem valtoztat csapaton elv jott, es hat ezzel lenyegeben oda is hajozta magat OV, hogy nem tudja mar attenni mashova az eltelt kozel 3 ev utan, mert azzal beismerne, hogy vmi nem kerek. ezt meg nem engedheti meg maganak, mert annyira felmagasztolta SzPt.
sztem ezert rugalmatlan, sokkal tobb a riziko belpolitikailag az, hogy ha levaltja, atszervezi, mint ha hagyja ezt. kulpolitikailag meg jelen helyzetben nem lathat annyira erdemleges rovidtavu elonyt benne, hogy erdemes lenne ezt meglepni. raadasul azt se felejtsuk el, hogy SzPnek gyonyoru orosz kapcsolatai vannak, Lavrovbacsi 'szabad idejeben tanitja csuzlival loni hetvegente'. na most jelen helyzetben a kijelolt iranynak megfeleloen erre szukseg van. sokkal nagyobb szukseg erre, mint egy europeer kulugyminiszterre.
csebi
Ezzel nem értek egyet, ha Peti előáll, hogy ő elfáradt, neki a családjára kell koncentrálnia 10-en X év élvonalbeli politika után (mégha ez csak a szokásos bullshit is) és szépen békében elvonul - meg se rezzenne a belpoltika. És ezt meg is tenné OV-ért ha kérné. De nem kéri. Most, ma én se váltanám le, most nincs értelme tényleg pánik-intézkedésnek tűnne, de jövő év feléig, nyáron engen meglepne, ha nem tenné ezt meg akár az általad vázolt formában (SZP megy kgm-nek, valami euro-pr meg sima km-nek) akár tényleg hátravonva egy időre. De mégegyszer, ez reálpolitika és reál-gondolkodás, de az ő viszonyukban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ez játsza a fő szerepet.
MC12
mivel 'ehhez tul keso' volt a felutes, ezert a mostban gondolkozom.
nyilvan a tengapi hir utan, nem lehet ezt jelenleg meglepni. nyar az mas kerdes. addig sok viz folyik felfele a Niluson.
de ugye SzP a kozponti jegyzetfuzete a kormanynak. mai napig emlekszem, hogy 2 miniszter nem ertett egyet, hogy mi hogyan hangzott el, mire OV kozbevagott, hogy 'mindjart megerkezik a Peter, majd o megmondja, hogyan volt'. kell o a kormanyban mkepp, kulonben hogyan emlekeznenek arra mi hangzott el a kormanyulesen?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 462

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”

Szerkesztette: csebi

Eazzy Philadelphia Eagles 5 252 — No one likes us, cause no one like us
Ez a hosszú távú probléma, az EU ezért is vezeti ki azt a fajta szaldó rendszert ami nálunk is működött. Eddig teljesen oké a dolog. Nem ezzel van a gond, ezt tudtuk, be van (be volt) tervezve. A gond az egyik napról a másikra való döntéssel van (ismét), és az indoklásával, ami abban a formában ahogy indokolták, nem igaz.
peterk2005 udvari bolond
Ez így van.
De az se tesz jót amikor a H.András félretájékoztat, hogy mekkora barom döntés. A formája igen, egyébként kell.

nyaron van volgyben a fogyasztas? meg ezzel a rengeteg klimaval is?csebi
Igen, még ígyis. Lekérhető a Mavir honlapjáról, 5000 vs 6000 GW kb most a különbség. De persze érdemes napi szinten is megnézni.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 210 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Látom, hogy megépült a jégpálya is a Vezér felcsúti szülőfalujában, miközben az ország oktatása megy a kutyák elé.

Nem lesz így jó, csak szólok...

 www.facebook.com/photo/?fbid=584172520378497&set=pcb.584174450378304

 www.facebook.com/photo?fbid=584172777045138&set=pcb.584174450378304

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 462
Most ugye az van, hogy annyira nincsenek már barátai Viktornak, hogy egyszerűen tét nélkül lehet szopatni. Teljesen elértéktelenedett a politikai súlya, nincs rá szükség, mint rézfaszú bagolyra se, sőt már nem ő az ágyalatti szörny sem, mert sokkal konkrétabb szörny is van.

Na, ezt mérte fel végtelenül szarul a magyar külügy, nem csak politikai szinten, de az egész végrehajtás is. Ez most nem csak a Navra meg a VJ felelőssége, itt az utolsó diplomata is óriási csapdába lavírozta a kormányt.

Gyurma Pappa
vannak itt otletek:
 24.hu/kulfold/2022/12/01/orban-kormany-kulpolitika-iranyvaltas-velemeny/

csebi
Ehhez mar tul keso.
undisputedly
Egyetértek
Gyurma Pappa
Ugyanmár 😊 a politikában kb. semmikor és semmihez nincs túl késő. Néhány ilyen eset van persze , Putyinnak túl késő, ő már valóban nem ülhet egy asztalhoz komoly nyugati vezetővel egyenrangú félként bárhogy végződik a háborúja. Meg van még 1-2-3 egyéb tömeggyilkos diktátor akik szintén. OV ennek a környékén sincs.

Ezek a lépések logikusak, egyértelműek és valóban nagyon sokat segítenének OV elszigeteltségén, ha mindezeket megtenné, akkor 1-2-3 éven belül ugyanúgy bratyizna mindekivel és le se szarná senki, hogy itt mi történik. Ahogy kb ‘19-ig - személyes véleményem szerint inkább ‘22 február végéig - a komoly döntéshozókat valóban nem érdekelte különösebben, hogy ov mit hogy intéz a határokon belül.

Ami bizonyos szempontból rosszabb, hogy külpolitikailag ha nem változtat OV és a nemzetközi politikában sem változik radikálisan semmi - akkor a senkiföldjén maradunk. Nem basznak ki minket sehonnan, egyrészt mert nem tudnak, másrészt mert gazdaságilag még mindig inkább megéri a multiknak az ország, mint nem, harmadrészt senkinek nem áll érdekében még egy Szerbia Európa majdnem közepén. De a klub rendes tagjai se leszünk, maximum pro forma, a fontos döntésekből kihagynak és pénzt is csak lassan, csorgatva, meg-megállva kapunk majd.
Mi ki se léphetünk, Kínának - bárkinek - addig vagyunk érdekesek, amíg - ha csak pro forma is - de a klubok tagjai vagyunk, ennyi és ilyen pénz hosszútávon máshonnan nem tud és nem fog jönni.
Nagyon érdekes lesz figyelni, hogy mozdul-e bármi.
MC12
Sok szempontból igazad van. De azt gondolom, hogy Petiminiszter annyi bólogatót rakott magaköré és olyan szinten nincs respektje már sehol, hogy hatékonyan nem fog tudni semmit ügyintézni. Politikai szempontból már most a senki földjén vagyunk, szervezetileg kinullázta magát a külügy, ahogy látszik az Uniós diplomácia is kuka.

Ebben az értelemben, ennek a konkrét csapatnak késő kiigazgatni, rendezgetni, szervezgetni. Fullos csere, talán megoldaná. Már hogy nem OV, hanem a külügy, nyilván.

Csak erre meg a hazai politikai akarat nem lesz meg.
Gyurma Pappa
Csak OV borzasztóan rugalmatlan ebben a kérdésben, ami meglepő ahhoz képest, hogy belpolitikailag mennyire flexibilis.
MC12
Miért rugalmatlan?
Amadeus von Dollárbaloldal
Ez egy jó kérdés. Senki más nincs és nem volt ebben a 12 évben ezen a szinten Pintéren és Vargán kívül akihez ennyire ragaszkodott volna - de az előbbi kettőnek tized annyi ügye sem volt - akar nyílt, akár nem nyilvános khm. - mint Petinek. Sokkal kevesebbért dobott ki simán minisztereket. Itt én továbbmennék már a politikai érdeken és feltételezek egy szorosabb érzelmi viszonyt (apa-fiú) ami felülírja a politikai racionalitást.

És mivel az egész OV külpolitikának Peti az arca, alfája és omegája, így vissza is értünk a start mezőhöz. Új politikát nem vihetsz petivel - petit nem akarja leváltani.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 793 — zászló zászló szív
Most ugye az van, hogy annyira nincsenek már barátai Viktornak, hogy egyszerűen tét nélkül lehet szopatni. Teljesen elértéktelenedett a politikai súlya, nincs rá szükség, mint rézfaszú bagolyra se, sőt már nem ő az ágyalatti szörny sem, mert sokkal konkrétabb szörny is van.

Na, ezt mérte fel végtelenül szarul a magyar külügy, nem csak politikai szinten, de az egész végrehajtás is. Ez most nem csak a Navra meg a VJ felelőssége, itt az utolsó diplomata is óriási csapdába lavírozta a kormányt.

Gyurma Pappa
vannak itt otletek:
 24.hu/kulfold/2022/12/01/orban-kormany-kulpolitika-iranyvaltas-velemeny/

csebi
Ehhez mar tul keso.
undisputedly
Egyetértek
Gyurma Pappa
Ugyanmár 😊 a politikában kb. semmikor és semmihez nincs túl késő. Néhány ilyen eset van persze , Putyinnak túl késő, ő már valóban nem ülhet egy asztalhoz komoly nyugati vezetővel egyenrangú félként bárhogy végződik a háborúja. Meg van még 1-2-3 egyéb tömeggyilkos diktátor akik szintén. OV ennek a környékén sincs.

Ezek a lépések logikusak, egyértelműek és valóban nagyon sokat segítenének OV elszigeteltségén, ha mindezeket megtenné, akkor 1-2-3 éven belül ugyanúgy bratyizna mindekivel és le se szarná senki, hogy itt mi történik. Ahogy kb ‘19-ig - személyes véleményem szerint inkább ‘22 február végéig - a komoly döntéshozókat valóban nem érdekelte különösebben, hogy ov mit hogy intéz a határokon belül.

Ami bizonyos szempontból rosszabb, hogy külpolitikailag ha nem változtat OV és a nemzetközi politikában sem változik radikálisan semmi - akkor a senkiföldjén maradunk. Nem basznak ki minket sehonnan, egyrészt mert nem tudnak, másrészt mert gazdaságilag még mindig inkább megéri a multiknak az ország, mint nem, harmadrészt senkinek nem áll érdekében még egy Szerbia Európa majdnem közepén. De a klub rendes tagjai se leszünk, maximum pro forma, a fontos döntésekből kihagynak és pénzt is csak lassan, csorgatva, meg-megállva kapunk majd.
Mi ki se léphetünk, Kínának - bárkinek - addig vagyunk érdekesek, amíg - ha csak pro forma is - de a klubok tagjai vagyunk, ennyi és ilyen pénz hosszútávon máshonnan nem tud és nem fog jönni.
Nagyon érdekes lesz figyelni, hogy mozdul-e bármi.
MC12
Sok szempontból igazad van. De azt gondolom, hogy Petiminiszter annyi bólogatót rakott magaköré és olyan szinten nincs respektje már sehol, hogy hatékonyan nem fog tudni semmit ügyintézni. Politikai szempontból már most a senki földjén vagyunk, szervezetileg kinullázta magát a külügy, ahogy látszik az Uniós diplomácia is kuka.

Ebben az értelemben, ennek a konkrét csapatnak késő kiigazgatni, rendezgetni, szervezgetni. Fullos csere, talán megoldaná. Már hogy nem OV, hanem a külügy, nyilván.

Csak erre meg a hazai politikai akarat nem lesz meg.
Gyurma Pappa
Csak OV borzasztóan rugalmatlan ebben a kérdésben, ami meglepő ahhoz képest, hogy belpolitikailag mennyire flexibilis.
MC12
Miért rugalmatlan?
Amadeus von Dollárbaloldal
Amiért az orvosok is tök jól értenek a joghoz/könyveléshez: egy területen jók, a másik területen is elhiszik, hogy mindenre képesek, de közben lefagynak az első problémától. Petiminszter egy ilyen 8 éves agyfagyás.

több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 691

Teljesen egyetértek abban, hogy petiminszter kidobása nulladik lépés és szimbolikusan mindenképpen szükséges. Nem azért, mert bárki más ne OV akaratàt tükrözné - tehát tökmindegy, hogy Peti vagy Tibor vagy Janos vétóz - egyszerűen elhasználódott, komolyanvehetetlen és nulla a hitele. És Peti meg is értené, nem balhézna ebben 100%ig biztos vagyok. Csak OV borzasztóan rugalmatlan ebben a kérdésben, ami meglepő ahhoz képest, hogy belpolitikailag mennyire flexibilis.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 909 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Most ugye az van, hogy annyira nincsenek már barátai Viktornak, hogy egyszerűen tét nélkül lehet szopatni. Teljesen elértéktelenedett a politikai súlya, nincs rá szükség, mint rézfaszú bagolyra se, sőt már nem ő az ágyalatti szörny sem, mert sokkal konkrétabb szörny is van.

Na, ezt mérte fel végtelenül szarul a magyar külügy, nem csak politikai szinten, de az egész végrehajtás is. Ez most nem csak a Navra meg a VJ felelőssége, itt az utolsó diplomata is óriási csapdába lavírozta a kormányt.

Gyurma Pappa
vannak itt otletek:
 24.hu/kulfold/2022/12/01/orban-kormany-kulpolitika-iranyvaltas-velemeny/

csebi
Ehhez mar tul keso.
undisputedly
Egyetértek
Gyurma Pappa
Ugyanmár 😊 a politikában kb. semmikor és semmihez nincs túl késő. Néhány ilyen eset van persze , Putyinnak túl késő, ő már valóban nem ülhet egy asztalhoz komoly nyugati vezetővel egyenrangú félként bárhogy végződik a háborúja. Meg van még 1-2-3 egyéb tömeggyilkos diktátor akik szintén. OV ennek a környékén sincs.

Ezek a lépések logikusak, egyértelműek és valóban nagyon sokat segítenének OV elszigeteltségén, ha mindezeket megtenné, akkor 1-2-3 éven belül ugyanúgy bratyizna mindekivel és le se szarná senki, hogy itt mi történik. Ahogy kb ‘19-ig - személyes véleményem szerint inkább ‘22 február végéig - a komoly döntéshozókat valóban nem érdekelte különösebben, hogy ov mit hogy intéz a határokon belül.

Ami bizonyos szempontból rosszabb, hogy külpolitikailag ha nem változtat OV és a nemzetközi politikában sem változik radikálisan semmi - akkor a senkiföldjén maradunk. Nem basznak ki minket sehonnan, egyrészt mert nem tudnak, másrészt mert gazdaságilag még mindig inkább megéri a multiknak az ország, mint nem, harmadrészt senkinek nem áll érdekében még egy Szerbia Európa majdnem közepén. De a klub rendes tagjai se leszünk, maximum pro forma, a fontos döntésekből kihagynak és pénzt is csak lassan, csorgatva, meg-megállva kapunk majd.
Mi ki se léphetünk, Kínának - bárkinek - addig vagyunk érdekesek, amíg - ha csak pro forma is - de a klubok tagjai vagyunk, ennyi és ilyen pénz hosszútávon máshonnan nem tud és nem fog jönni.
Nagyon érdekes lesz figyelni, hogy mozdul-e bármi.
MC12
Az, hogy diplomaciaban teljesen es vegervenyesen nem lehet egy orszagnak "elasnia" magat, az alapvetes. Nem is ezt allitottam. Magyarorszag itt lesz remelhetoleg 50-100-200 ev mulva is, diplomaciai kapcsolatokkal.

Itt most a FIdeszrol beszelunk. Ezekhez a korrekcios intezkedesekhez mar tul melyre asta magat a vezetes. Ha elolvastad a cikket, lathatod milyen javaslatok vannak benne:

-kulugy es kulgazdasag kettevalasztasa: az egesz orbani ujkori kulpolitika alapja, hogy a kulgazdasagnak van alarendelve, mert csak a "biznisz" szamit, abbol lehet ugye lopni;

vagy

-faroljunk ki Paks2-bol es szerzpdjunk a franciakkal vagy del-koreaiakkal: az egesz orosz fugges alfaja es omegaja ez a projekt, meg a lengyel-magyar szovetseget is felaldoztuk;

vagy

-uj jobboldali centralista EU partszovetseg megalakitasa: ehhez is tul sok sebet ejtett mar az OV es a fidesz az europai neppartban es minden olyan partban amelyik szoba johet;

vagy

-alljunk le az EU-s veto tomeges hasznalataval (ezt meg lehetne tenni arcvesztes es a 2021-2027-es koltsegvetes folyositasanak tudataban, de nem fogjuk, illetve a kinai es orosz erdekek EU-s kiszolgalasaval se fogunk leallni, mert Orban szerint a kelete a jove, oda kell sodrodnunk es a nyugati szovetsegi rendszer bukasban van, masreszt egobol sem hagyna abba.

Szoval amig az orszag, mint allamegyseg sosem fog elszigetelodni vegervenyesen, ez nem igaz az orban-rendszerre.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 219
Most ugye az van, hogy annyira nincsenek már barátai Viktornak, hogy egyszerűen tét nélkül lehet szopatni. Teljesen elértéktelenedett a politikai súlya, nincs rá szükség, mint rézfaszú bagolyra se, sőt már nem ő az ágyalatti szörny sem, mert sokkal konkrétabb szörny is van.

Na, ezt mérte fel végtelenül szarul a magyar külügy, nem csak politikai szinten, de az egész végrehajtás is. Ez most nem csak a Navra meg a VJ felelőssége, itt az utolsó diplomata is óriási csapdába lavírozta a kormányt.

Gyurma Pappa
vannak itt otletek:
 24.hu/kulfold/2022/12/01/orban-kormany-kulpolitika-iranyvaltas-velemeny/

csebi
Ehhez mar tul keso.
undisputedly
Egyetértek
Gyurma Pappa
Ugyanmár 😊 a politikában kb. semmikor és semmihez nincs túl késő. Néhány ilyen eset van persze , Putyinnak túl késő, ő már valóban nem ülhet egy asztalhoz komoly nyugati vezetővel egyenrangú félként bárhogy végződik a háborúja. Meg van még 1-2-3 egyéb tömeggyilkos diktátor akik szintén. OV ennek a környékén sincs.

Ezek a lépések logikusak, egyértelműek és valóban nagyon sokat segítenének OV elszigeteltségén, ha mindezeket megtenné, akkor 1-2-3 éven belül ugyanúgy bratyizna mindekivel és le se szarná senki, hogy itt mi történik. Ahogy kb ‘19-ig - személyes véleményem szerint inkább ‘22 február végéig - a komoly döntéshozókat valóban nem érdekelte különösebben, hogy ov mit hogy intéz a határokon belül.

Ami bizonyos szempontból rosszabb, hogy külpolitikailag ha nem változtat OV és a nemzetközi politikában sem változik radikálisan semmi - akkor a senkiföldjén maradunk. Nem basznak ki minket sehonnan, egyrészt mert nem tudnak, másrészt mert gazdaságilag még mindig inkább megéri a multiknak az ország, mint nem, harmadrészt senkinek nem áll érdekében még egy Szerbia Európa majdnem közepén. De a klub rendes tagjai se leszünk, maximum pro forma, a fontos döntésekből kihagynak és pénzt is csak lassan, csorgatva, meg-megállva kapunk majd.
Mi ki se léphetünk, Kínának - bárkinek - addig vagyunk érdekesek, amíg - ha csak pro forma is - de a klubok tagjai vagyunk, ennyi és ilyen pénz hosszútávon máshonnan nem tud és nem fog jönni.
Nagyon érdekes lesz figyelni, hogy mozdul-e bármi.
MC12
Sok szempontból igazad van. De azt gondolom, hogy Petiminiszter annyi bólogatót rakott magaköré és olyan szinten nincs respektje már sehol, hogy hatékonyan nem fog tudni semmit ügyintézni. Politikai szempontból már most a senki földjén vagyunk, szervezetileg kinullázta magát a külügy, ahogy látszik az Uniós diplomácia is kuka.

Ebben az értelemben, ennek a konkrét csapatnak késő kiigazgatni, rendezgetni, szervezgetni. Fullos csere, talán megoldaná. Már hogy nem OV, hanem a külügy, nyilván.

Csak erre meg a hazai politikai akarat nem lesz meg.
Gyurma Pappa
Akkor ezek szerint várható, hogy Petiminisztert előléptetik valami magasabb pozícióba és odaraknak egy olyan embert aki képes viselkedni is?
több mint 3 éve
Bazsinho Buffalo Bills 1 267
 www.facebook.com/jozsef.kincses.798/videos/523835736328527/

DE azzal az utolso diplomata sem tud mit kezdeni, hogy ha tenyleg atmegy meg ezen a szuron
csebi
Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy így van, amit mondasz, nagy általánosságban, én ugye eredeti hsz-ben csak és kizárólag az EU-s tárgyalásra gondoltam. Ott lehet, hogy sok ejtőernyős volt, de forrásaim szerint itt az elmúlt 6 hónapban mindenki várta Navrától a csodát, és baszott dolgozni. Hogy máshogy lehet, hogy a cseh soros elnökség alatt történik mindez, és őszintén meglepődünk rajta?
Gyurma Pappa
Ez engem meglep, tőle kifejezetten azt vártam, hogy duplán fogja odatenni magát.
Amadeus von Dollárbaloldal
Félreértetted: ő dolgozott, a többiek malmoztak.
Gyurma Pappa
amugy Navra nelkul sztem itt ez mar eldolt volna korabban. de azert a COM (nem kis EP nyomasra) tole szokatlanul modositott az elvarasokon is.
csebi
amennyire az EP képviselő ismerősöktől tudom (nem magyarok), gyakorlatilag a házelnökök V4-es lemondása volt az a pillanat, ahol egyértelművé vált politikai szinten, hogy Magyarország egyedül fog maradni. Melonit hetek óta nem éri el a magyar diplomácia sem a politika, a lengyelek illedelmi köröket futnak, de nem igazán akarnak egyeztetni. Gyakorlatilag a sálas eseten kívül semmi nem jött ki a V4-es találkozóról, azért mert semmi nem történt.

Na, és ez már csak az én következtetésem: ha 2 héttel ezelőtt már a politika tudta, hogy OV sarokba szorult, akkor a diplomácia régen tudta vagy tudnia kellett volna. És ez csak úgy lehetséges, ha nem végezte el valaki a házi feladatát.