Politika
66 feliratkozó
több mint 3 éve
telex.hu/eletmod/2023/01/06/orban-viktor-olaszorszag-roma-etterem-kiprobaltuk-szamla-la-bussolaaz első, amire rámutattak, a Lévai Anikó előtt fekvő salátás tál volt (ebben volt a polip is), a 40 eurós (kb. 16 ezer forint), úgynevezett „a ház vegyes előételei”;
majd a „nyers hal mixre” böktek, ez 150 euróba (kb. 60 ezer forint) került;
végül pedig a katalán homárra (50 euró, azaz kb. 20 ezer forint), amihez egy élő homárt is bemutattak nekünk a medencéből.
több mint 3 éve
ja persze. de gondolom megbeszélte előtte a könyvelőjével. már persze csak akkor, ha suttyó, de nem hülye.sztem te is tudod hogy egy suttyó vállalkozó nem azért veszi hanem hogy kurvázzon 😊hát ha pénzügyileg be van tervezve új eszközök beszerzése, akkor be kell őket szerezni, különben túl jó lesz az eredmény, és adót kell fizetni a nyereség után. a következő pár évben meg majd jól leírják amortizációként részletekben.haver akkor mondott fel a főnökénél (kovácsüveg, szeged, 10 éve)azért ehhez is pofa kell, hogy az ország első embereként kibaszd a fotót a fullos százezres ebédedről miközben állami pénzen repkedsz európában, itthon meg milliós tömegek azért imádnak mert hatósági áras a csirkefarhát 😂az en fonokom anno jo 20 eve azt magyarazta, hogy milye tv-t vett es mennyiert...
peach
kozben a fizunk nem volt annyi egy honapban 😀
YoungZeeZee
mikor a vatta új suvból kiszállva közölte hogy nem tudja odaadni az ehavi fizetését egybe csak 20% előleget mer nem megy jól a cégnek
Negritis, a vajda
slowmotion
Negritis, a vajda
több mint 3 éve
sztem te is tudod hogy egy suttyó vállalkozó nem azért veszi hanem hogy kurvázzon 😊hát ha pénzügyileg be van tervezve új eszközök beszerzése, akkor be kell őket szerezni, különben túl jó lesz az eredmény, és adót kell fizetni a nyereség után. a következő pár évben meg majd jól leírják amortizációként részletekben.haver akkor mondott fel a főnökénél (kovácsüveg, szeged, 10 éve)azért ehhez is pofa kell, hogy az ország első embereként kibaszd a fotót a fullos százezres ebédedről miközben állami pénzen repkedsz európában, itthon meg milliós tömegek azért imádnak mert hatósági áras a csirkefarhát 😂az en fonokom anno jo 20 eve azt magyarazta, hogy milye tv-t vett es mennyiert...
peach
kozben a fizunk nem volt annyi egy honapban 😀
YoungZeeZee
mikor a vatta új suvból kiszállva közölte hogy nem tudja odaadni az ehavi fizetését egybe csak 20% előleget mer nem megy jól a cégnek
Negritis, a vajda
slowmotion
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
hát ha pénzügyileg be van tervezve új eszközök beszerzése, akkor be kell őket szerezni, különben túl jó lesz az eredmény, és adót kell fizetni a nyereség után. a következő pár évben meg majd jól leírják amortizációként részletekben.haver akkor mondott fel a főnökénél (kovácsüveg, szeged, 10 éve)azért ehhez is pofa kell, hogy az ország első embereként kibaszd a fotót a fullos százezres ebédedről miközben állami pénzen repkedsz európában, itthon meg milliós tömegek azért imádnak mert hatósági áras a csirkefarhát 😂az en fonokom anno jo 20 eve azt magyarazta, hogy milye tv-t vett es mennyiert...
peach
kozben a fizunk nem volt annyi egy honapban 😀
YoungZeeZee
mikor a vatta új suvból kiszállva közölte hogy nem tudja odaadni az ehavi fizetését egybe csak 20% előleget mer nem megy jól a cégnek
Negritis, a vajda
több mint 3 éve
most nevetsz, de érdekes, hogy a Fidesz egy komcsi belügyminiszterrel indult és egy komcsi belügyeshez ér végül körbe.Ha jól emlékszem Jóska őt is nagyra tartja, körbe is értünk 😂Konkrétan Biszku Béla.amúgy nem a legnagyobb kommerek hangoztatták ugyanezt az átkosban?“ A magyarok nem szeretik, ha valaki kívülről beleavatkozik az ügyeikbe – a RIA orosz állami hírügynökség szerint ez az egyik fő oka annak, hogy az Orbán-kormány inkább Moszkva, mintsem Brüsszel felé fordul. A diszkrét zsidózásba torkolló cikk szerint a másik ok az, hogy a „nemzeti-konzervatív, antikommunista és keresztény” Orbánnak könnyebb közös hangot találnia Moszkvával, mint a LMBTQ- és egyéb liberális agendát toló EU-val. Az is kiderült, hogy 1956 az egykori nácik szélsőjobboldali lázadása volt.”Na, mindig tanul az ember valamit, ma sem hiába nyitottam meg a zinternetet...
Amadeus von Dollárbaloldal
warr_b
csebi
Amadeus von Dollárbaloldal
warr_b
több mint 3 éve
Ha jól emlékszem Jóska őt is nagyra tartja, körbe is értünk 😂Konkrétan Biszku Béla.amúgy nem a legnagyobb kommerek hangoztatták ugyanezt az átkosban?“ A magyarok nem szeretik, ha valaki kívülről beleavatkozik az ügyeikbe – a RIA orosz állami hírügynökség szerint ez az egyik fő oka annak, hogy az Orbán-kormány inkább Moszkva, mintsem Brüsszel felé fordul. A diszkrét zsidózásba torkolló cikk szerint a másik ok az, hogy a „nemzeti-konzervatív, antikommunista és keresztény” Orbánnak könnyebb közös hangot találnia Moszkvával, mint a LMBTQ- és egyéb liberális agendát toló EU-val. Az is kiderült, hogy 1956 az egykori nácik szélsőjobboldali lázadása volt.”Na, mindig tanul az ember valamit, ma sem hiába nyitottam meg a zinternetet...
Amadeus von Dollárbaloldal
warr_b
csebi
Amadeus von Dollárbaloldal

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Konkrétan Biszku Béla.amúgy nem a legnagyobb kommerek hangoztatták ugyanezt az átkosban?“ A magyarok nem szeretik, ha valaki kívülről beleavatkozik az ügyeikbe – a RIA orosz állami hírügynökség szerint ez az egyik fő oka annak, hogy az Orbán-kormány inkább Moszkva, mintsem Brüsszel felé fordul. A diszkrét zsidózásba torkolló cikk szerint a másik ok az, hogy a „nemzeti-konzervatív, antikommunista és keresztény” Orbánnak könnyebb közös hangot találnia Moszkvával, mint a LMBTQ- és egyéb liberális agendát toló EU-val. Az is kiderült, hogy 1956 az egykori nácik szélsőjobboldali lázadása volt.”Na, mindig tanul az ember valamit, ma sem hiába nyitottam meg a zinternetet...
Amadeus von Dollárbaloldal
warr_b
csebi
több mint 3 éve
azért ehhez is pofa kell, hogy az ország első embereként kibaszd a fotót a fullos százezres ebédedről miközben állami pénzen repkedsz európában, itthon meg milliós tömegek azért imádnak mert hatósági áras a csirkefarhát 😂nem értitek a helyzetet. Viktor tudja, hogy mennyire nehéz a zemberek helyzete, ezért helyettünk is elment ilyen puccos helyre, hogy kipipálhassuk, hogy ez is megvolt egyikünknek
peach
több mint 3 éve
Ha jól emlékszem, azok a kapitalista nyugat által támogatott ellenforradalmárok voltak, de olyan mindegy. Most hallottam a rádióban (a szüleimhez menve állandóan ilyen gyöngyszemekre bukkanok, ezt nézik, hallgatják), hogy a századvég(? azt hiszem ők, vagy valami hasonló "kutatóintézet") csinált egy európai szintű felmérést a fűtési nehézségekről., És az jött ki nekik, hogy Európában a legtöbb ember Görögországban, Portugáliában és Franciaországban nem tudja megfelelően kifűteni az otthonát. A legkevesebb meg Magyarországon és Ausztriában. Na ja. Abban a buborékban ahová ezeket gyártják, el is hiszik az emberek. Portugáliában és Görögországban egyébként most éppen 15-18 fokok vannak az legtöbb régióban. 😀amúgy nem a legnagyobb kommerek hangoztatták ugyanezt az átkosban?“ A magyarok nem szeretik, ha valaki kívülről beleavatkozik az ügyeikbe – a RIA orosz állami hírügynökség szerint ez az egyik fő oka annak, hogy az Orbán-kormány inkább Moszkva, mintsem Brüsszel felé fordul. A diszkrét zsidózásba torkolló cikk szerint a másik ok az, hogy a „nemzeti-konzervatív, antikommunista és keresztény” Orbánnak könnyebb közös hangot találnia Moszkvával, mint a LMBTQ- és egyéb liberális agendát toló EU-val. Az is kiderült, hogy 1956 az egykori nácik szélsőjobboldali lázadása volt.”Na, mindig tanul az ember valamit, ma sem hiába nyitottam meg a zinternetet...
Amadeus von Dollárbaloldal
warr_b
csebi
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
amúgy nem a legnagyobb kommerek hangoztatták ugyanezt az átkosban?“ A magyarok nem szeretik, ha valaki kívülről beleavatkozik az ügyeikbe – a RIA orosz állami hírügynökség szerint ez az egyik fő oka annak, hogy az Orbán-kormány inkább Moszkva, mintsem Brüsszel felé fordul. A diszkrét zsidózásba torkolló cikk szerint a másik ok az, hogy a „nemzeti-konzervatív, antikommunista és keresztény” Orbánnak könnyebb közös hangot találnia Moszkvával, mint a LMBTQ- és egyéb liberális agendát toló EU-val. Az is kiderült, hogy 1956 az egykori nácik szélsőjobboldali lázadása volt.”Na, mindig tanul az ember valamit, ma sem hiába nyitottam meg a zinternetet...
Amadeus von Dollárbaloldal
warr_b
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Technikailag de.gondolom nem a te pénzedből tankolta meg a kocsit mikor elment megvenni a tévét és nem a te pénzedből fizette azt ki. más különbség nincs a hasonlatodban😊azért ehhez is pofa kell, hogy az ország első embereként kibaszd a fotót a fullos százezres ebédedről miközben állami pénzen repkedsz európában, itthon meg milliós tömegek azért imádnak mert hatósági áras a csirkefarhát 😂az en fonokom anno jo 20 eve azt magyarazta, hogy milye tv-t vett es mennyiert...
peach
kozben a fizunk nem volt annyi egy honapban 😀
YoungZeeZee
peach

több mint 3 éve
“ A magyarok nem szeretik, ha valaki kívülről beleavatkozik az ügyeikbe – a RIA orosz állami hírügynökség szerint ez az egyik fő oka annak, hogy az Orbán-kormány inkább Moszkva, mintsem Brüsszel felé fordul. A diszkrét zsidózásba torkolló cikk szerint a másik ok az, hogy a „nemzeti-konzervatív, antikommunista és keresztény” Orbánnak könnyebb közös hangot találnia Moszkvával, mint a LMBTQ- és egyéb liberális agendát toló EU-val. Az is kiderült, hogy 1956 az egykori nácik szélsőjobboldali lázadása volt.”Na, mindig tanul az ember valamit, ma sem hiába nyitottam meg a zinternetet...
Amadeus von Dollárbaloldal

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
“ A magyarok nem szeretik, ha valaki kívülről beleavatkozik az ügyeikbe – a RIA orosz állami hírügynökség szerint ez az egyik fő oka annak, hogy az Orbán-kormány inkább Moszkva, mintsem Brüsszel felé fordul. A diszkrét zsidózásba torkolló cikk szerint a másik ok az, hogy a „nemzeti-konzervatív, antikommunista és keresztény” Orbánnak könnyebb közös hangot találnia Moszkvával, mint a LMBTQ- és egyéb liberális agendát toló EU-val. Az is kiderült, hogy 1956 az egykori nácik szélsőjobboldali lázadása volt.”
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 964
nem az en penzembol, de pofa kell ehhez is ugy ahogy te irtad.gondolom nem a te pénzedből tankolta meg a kocsit mikor elment megvenni a tévét és nem a te pénzedből fizette azt ki. más különbség nincs a hasonlatodban😊azért ehhez is pofa kell, hogy az ország első embereként kibaszd a fotót a fullos százezres ebédedről miközben állami pénzen repkedsz európában, itthon meg milliós tömegek azért imádnak mert hatósági áras a csirkefarhát 😂az en fonokom anno jo 20 eve azt magyarazta, hogy milye tv-t vett es mennyiert...
peach
kozben a fizunk nem volt annyi egy honapban 😀
YoungZeeZee
peach
abba bele sem gondoltam h mibol ment ki.
több mint 3 éve
gondolom nem a te pénzedből tankolta meg a kocsit mikor elment megvenni a tévét és nem a te pénzedből fizette azt ki. más különbség nincs a hasonlatodban😊azért ehhez is pofa kell, hogy az ország első embereként kibaszd a fotót a fullos százezres ebédedről miközben állami pénzen repkedsz európában, itthon meg milliós tömegek azért imádnak mert hatósági áras a csirkefarhát 😂az en fonokom anno jo 20 eve azt magyarazta, hogy milye tv-t vett es mennyiert...
peach
kozben a fizunk nem volt annyi egy honapban 😀
YoungZeeZee
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 3 éve
haver akkor mondott fel a főnökénél (kovácsüveg, szeged, 10 éve)azért ehhez is pofa kell, hogy az ország első embereként kibaszd a fotót a fullos százezres ebédedről miközben állami pénzen repkedsz európában, itthon meg milliós tömegek azért imádnak mert hatósági áras a csirkefarhát 😂az en fonokom anno jo 20 eve azt magyarazta, hogy milye tv-t vett es mennyiert...
peach
kozben a fizunk nem volt annyi egy honapban 😀
YoungZeeZee
mikor a vatta új suvból kiszállva közölte hogy nem tudja odaadni az ehavi fizetését egybe csak 20% előleget mer nem megy jól a cégnek
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 964
azért ehhez is pofa kell, hogy az ország első embereként kibaszd a fotót a fullos százezres ebédedről miközben állami pénzen repkedsz európában, itthon meg milliós tömegek azért imádnak mert hatósági áras a csirkefarhát 😂az en fonokom anno jo 20 eve azt magyarazta, hogy milye tv-t vett es mennyiert...
peach
kozben a fizunk nem volt annyi egy honapban 😀
több mint 3 éve
azért ehhez is pofa kell, hogy az ország első embereként kibaszd a fotót a fullos százezres ebédedről miközben állami pénzen repkedsz európában, itthon meg milliós tömegek azért imádnak mert hatósági áras a csirkefarhát 😂
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 3 éve
Elmész Roma egyik legelegánsabb éttermébe és a kajahoz kikéred a tabasco szoszt …hat lattam dojcsokat bors-szóróval és kecsupot is kerestek, a digó pincér megállt mint kölökmacska a kuvasz előtt, belül is hullott a haja...
csebi
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Elmész Roma egyik legelegánsabb éttermébe és a kajahoz kikéred a tabasco szoszt …
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
„Siránkoznak az értelmiségiek, a népboldogító felvilágosítók, hogy a tanításuknak rossz a hatásfoka, hogy a nép nem tanul semmiből, hogy az előző nemzedék tapasztalatait a következő nem veszi át. A műveltséget, a szép iránti fogékonyságot akarják terjeszteni, idealizálják a népet, maguk is népfiak akarnak lenni, ezek a reménytelenül idealista értelmiségiek; ő is népfi akart lenni, bolond narodnyik.Adynak ez az agresszív nemzetkritika jobban állt, minden jogos panasza mellett sem sütött belőle a gyűlölet.
Nem látják be, hogy a nép a magáét nagyon is megtanulta, mert minden újabb nemzedéknek a pofájába vágják, és ha elfeledte volna, újra megtanulja: azé a hatalom, akinél a fegyver. Annak földig hajolva hódolni kell, rimánkodni kegyért, pillanatnyi enyhületért, hatalommorzsáért, akárki legyen is: tatár, török, német, orosz, zsidó, sváb, román, szerb vagy magyar, legyen az herceg vagy gróf, lovas tengerész vagy pártfőtitkár, altiszt vagy őrmester, jegyző vagy segédmunkás.
Akit pedig a hatalom legsilányabb gyakorlója gúnyolni méltóztatik, azt ki kell röhögni, még ha az anyánk is.
A népnek nincsen iróniája, a gúnyt remekül érti.
Az erőszak nyelvén kell szólni hozzá, más nyelvet nem beszél, és ha kedvesen szólítják meg, gyöngeséget szimatol és harap. Legázolják, aki nem üvölt. Merő irigység ez a mocsári világ, víz alá rejtőznek, és följelentik azt, aki a nádszálon keresztül óránként eggyel többször veszi a levegőt. Gyűlölnek mindent, ami rajtuk kívül eleven, legyen az növény, állat vagy ember. Görbe, sunyi, babonás lelkek, megmondják nekik, ki a boszorkány, ki ver szemmel, és agyonütik. Az intéző titkos óhaját kiszimatolják, a lányukat, a feleségüket, az anyjukat az intéző ágyába gyömöszölik, és amíg az a nőt döngöli, az ágy alatt a csizmáját suvickolják a nyelvükkel. Ezt tanulta a nép ezer évig, és ez valódi tudás, nem pedig homályos, időleges, foszlékony elvek és eszmék.”
(Spiró György)
Amadeus von Dollárbaloldal
több mint 3 éve
Elnézést. Megyek is elmondok egy imát országunk miniszterelnökéhez címezve.ELHIBÁZOTT brüsszeli szankciók.Azt hittem a brüsszeli szankciók miatt.Szemét ukránok!!!Egyeduli europai orszagkent benne vagyunk a top10 elelmiszer inflacios listaban. Zimbabwe, Iran, Ruanda, Suriname stb. Diszes tarsasag:hvg.hu/gazdasag/20230103_magyar_krumpli_serteshus_arstop_dragulas_keszlet
www.worldbank.org/en/topic/agriculture/brief/food-security-update?cid=ECR_LI_worldbank_EN_EXT
undisputedly
Jön a röfikre egy 80-as. Az még sokat fog segíteni.
csipkelli
Miattuk van.
Bazzani
Mikey
Tessék pontosan írni.
Még félreértik az egybites fideszesek.
Bazzani
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
ELHIBÁZOTT brüsszeli szankciók.Azt hittem a brüsszeli szankciók miatt.Szemét ukránok!!!Egyeduli europai orszagkent benne vagyunk a top10 elelmiszer inflacios listaban. Zimbabwe, Iran, Ruanda, Suriname stb. Diszes tarsasag:hvg.hu/gazdasag/20230103_magyar_krumpli_serteshus_arstop_dragulas_keszlet
www.worldbank.org/en/topic/agriculture/brief/food-security-update?cid=ECR_LI_worldbank_EN_EXT
undisputedly
Jön a röfikre egy 80-as. Az még sokat fog segíteni.
csipkelli
Miattuk van.
Bazzani
Mikey
Tessék pontosan írni.
Még félreértik az egybites fideszesek.

