Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Politika

63 feliratkozó

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 655 — Lucas Scott
(800 fős ellenzéki tüntetés a Pegazus-ügy miatt helló)
MC12
Megnéztem ezt a videót, pár mondatot Hajnaltól, Z. Kárpáttól, Dorosztól, Donáthtól, Aratótól és kedvem támadt most azonnal, még ma, hirtelen felindulásból szavazni egyet a Fideszre, belső késztetésként, hogy az ember tegyen valamit az ilyen életképtelen, világtalan, valóságtól elrugaszkodott niemandok ellenében:

Sobri Jóska
Most a Pegazus kapcsán miért is?
csebi
Hallgasd meg miket mondanak, teljesen irreleváns, hogy a Pegasus adta az alapot, hogy megnyilvánuljanak.
Bántóan életszerűtlen ostobaságok.
Sobri Jóska
Bántóan életszerűtlen ostoba kormánytagokat is ugyanúgy lehet találni akik a nem váltó műtétek kapcsán meg nagyobb hülyeségeket nyilatkoznak. Ezért nem értem a határvonalat h akkor miért is a Fideszre kellene szavazni ezen értékítélet alapján.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 655 — Lucas Scott
1.2-es alapkamat...ohhh
úgy látszik az 5.3-as infláció már tényleg sok...a hitelesek meg ott kezdhetnek dőlni a kardjukba
Klaci79
Ó az a rengeteg, elenyésző önerővel kötött, 50-60 milliós csokos jelzáloghitel. .

Akkorát fog durranni, hogy a devizahiteles cirkusz fityfene lesz hozzá képest.

Csak a gyerekeket sajnálom, akiknek katasztrófa lesz a gyerekkora emiatt.
Amadeus
Remélem annyira lesz igazad ezzel mint amennyire a honfitársaidnak a sportesemények kapcsán berobbanó koronavírussal Mo-n😁

(Még ha esetleg nem is pont te írtad anno)
davemayer
Attól meg h nem lett igazunk (halistennek), kockázatos volt.
csebi
Pont ez az, hogy normálisan felmérve a helyzetet és tudva hogy a döntő többség azèrt betartja a szabályokat nem volt meg az a kockázat amiről beszéltek, főleg hogy bergamoztak.
davemayer
Milyen szabályokat? Mert én azért maszkot nem láttam sok emberen …

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 203 — #NoStress
(800 fős ellenzéki tüntetés a Pegazus-ügy miatt helló)
MC12
Megnéztem ezt a videót, pár mondatot Hajnaltól, Z. Kárpáttól, Dorosztól, Donáthtól, Aratótól és kedvem támadt most azonnal, még ma, hirtelen felindulásból szavazni egyet a Fideszre, belső késztetésként, hogy az ember tegyen valamit az ilyen életképtelen, világtalan, valóságtól elrugaszkodott niemandok ellenében:

Sobri Jóska
Most a Pegazus kapcsán miért is?
csebi
Hallgasd meg miket mondanak, teljesen irreleváns, hogy a Pegasus adta az alapot, hogy megnyilvánuljanak.
Bántóan életszerűtlen ostobaságok.

több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 15 732 — "Grammar maci"
(800 fős ellenzéki tüntetés a Pegazus-ügy miatt helló)
MC12
Megnéztem ezt a videót, pár mondatot Hajnaltól, Z. Kárpáttól, Dorosztól, Donáthtól, Aratótól és kedvem támadt most azonnal, még ma, hirtelen felindulásból szavazni egyet a Fideszre, belső késztetésként, hogy az ember tegyen valamit az ilyen életképtelen, világtalan, valóságtól elrugaszkodott niemandok ellenében:

Sobri Jóska
Most a Pegazus kapcsán miért is?
csebi
Aki random nem hányja el magát ezektől a nevektől annak szerintem felesleges erről beszèlni, úgysem értetek majd egyet. Az hogy mivel kapcsolatban szólaltak meg szerintem az ő hsz-e szempontjából irreleváns.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 15 732 — "Grammar maci"
1.2-es alapkamat...ohhh
úgy látszik az 5.3-as infláció már tényleg sok...a hitelesek meg ott kezdhetnek dőlni a kardjukba
Klaci79
Ó az a rengeteg, elenyésző önerővel kötött, 50-60 milliós csokos jelzáloghitel. .

Akkorát fog durranni, hogy a devizahiteles cirkusz fityfene lesz hozzá képest.

Csak a gyerekeket sajnálom, akiknek katasztrófa lesz a gyerekkora emiatt.
Amadeus
Remélem annyira lesz igazad ezzel mint amennyire a honfitársaidnak a sportesemények kapcsán berobbanó koronavírussal Mo-n😁

(Még ha esetleg nem is pont te írtad anno)
davemayer
Attól meg h nem lett igazunk (halistennek), kockázatos volt.
csebi
Pont ez az, hogy normálisan felmérve a helyzetet és tudva hogy a döntő többség azèrt betartja a szabályokat nem volt meg az a kockázat amiről beszéltek, főleg hogy bergamoztak.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 655 — Lucas Scott
(800 fős ellenzéki tüntetés a Pegazus-ügy miatt helló)
MC12
Megnéztem ezt a videót, pár mondatot Hajnaltól, Z. Kárpáttól, Dorosztól, Donáthtól, Aratótól és kedvem támadt most azonnal, még ma, hirtelen felindulásból szavazni egyet a Fideszre, belső késztetésként, hogy az ember tegyen valamit az ilyen életképtelen, világtalan, valóságtól elrugaszkodott niemandok ellenében:

Sobri Jóska
Most a Pegazus kapcsán miért is?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 655 — Lucas Scott
1.2-es alapkamat...ohhh
úgy látszik az 5.3-as infláció már tényleg sok...a hitelesek meg ott kezdhetnek dőlni a kardjukba
Klaci79
Ó az a rengeteg, elenyésző önerővel kötött, 50-60 milliós csokos jelzáloghitel. .

Akkorát fog durranni, hogy a devizahiteles cirkusz fityfene lesz hozzá képest.

Csak a gyerekeket sajnálom, akiknek katasztrófa lesz a gyerekkora emiatt.
Amadeus
Remélem annyira lesz igazad ezzel mint amennyire a honfitársaidnak a sportesemények kapcsán berobbanó koronavírussal Mo-n😁

(Még ha esetleg nem is pont te írtad anno)
davemayer
Attól meg h nem lett igazunk (halistennek), kockázatos volt.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 203 — #NoStress
(800 fős ellenzéki tüntetés a Pegazus-ügy miatt helló)
MC12
Megnéztem ezt a videót, pár mondatot Hajnaltól, Z. Kárpáttól, Dorosztól, Donáthtól, Aratótól és kedvem támadt most azonnal, még ma, hirtelen felindulásból szavazni egyet a Fideszre, belső késztetésként, hogy az ember tegyen valamit az ilyen életképtelen, világtalan, valóságtól elrugaszkodott niemandok ellenében:

több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 15 732 — "Grammar maci"
1.2-es alapkamat...ohhh
úgy látszik az 5.3-as infláció már tényleg sok...a hitelesek meg ott kezdhetnek dőlni a kardjukba
Klaci79
Ó az a rengeteg, elenyésző önerővel kötött, 50-60 milliós csokos jelzáloghitel. .

Akkorát fog durranni, hogy a devizahiteles cirkusz fityfene lesz hozzá képest.

Csak a gyerekeket sajnálom, akiknek katasztrófa lesz a gyerekkora emiatt.
Amadeus
Remélem annyira lesz igazad ezzel mint amennyire a honfitársaidnak a sportesemények kapcsán berobbanó koronavírussal Mo-n😁

(Még ha esetleg nem is pont te írtad anno)

Szerkesztette: davemayer

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Lecsó Denver Broncos 3 405
Ha összejön a 3 gyerek, akkor nem tudják megszívni a CSOK-osok, csak bizonyos idő után tudnak egyszerűen elválni, addig ha nem is élnek együtt, papíron maradnak férj és feleség.
Ha meg nem jön össze a 3 gyerek, akkor eleve "elbaszták", nem teljesítettek, és akkor rábasznak.
Romló gazdasági mutatók mellett nyilván jobban basznak rá.
De ez nem olyan, mint a hitelválság volt, nem tud "berobbanni" nemfizetés esetén se, hiszen az ingatlanok évről évre értékesebbek, míg a tartozás meg nem nő ezzel arányosan.
Sobri Jóska
Jön még kutyára dér Jóska, én azt mondom, hogy addig nyújtózkodjon mindenki, amíg a takaró ér. Ez minimális önerő + csok + kamatmentes csok hitel + piaci jelzáloghitel kombó nem jelent jót a nagykönyv szerint.
Amadeus
Az nagy baj lenne. Ha már elfogadtuk ezt a kapitalizmus nevű játékot, akkor el kell fogadni hogy ennek a hitel nevű eleme az egyik legfontosabb tényezője. Ha nincs hitel kurva nagy baj van. És ebbe beletartozik a céges hitel, a lakáshitel meg a cofidis is (ez utolsót rühelljem bármennyire). Szóval egy rendesen működő kapitalista gazdaságban szükséges, hogy a cégek és állampolgárok hol jobban hol csak kevésbé de túlnyújtózzanak a takarón. (Igen, tudom vannak elképesztően tudatosan élő emberek, akik banki hitelt még szaros villával sem piszkálnának ( és ők nem néznek tévét csak mezzot) nekik ehhez gratulálok) MC12
Szerintem nem erre gondolt. A "normál" hitelelési rendszer szerves (szükséges) része a kapitalizmusnak, de csak akkor működik jól, ha a hitelek jól kalkulált és vállalható rizikóval kerülnek ki. A túl nyújtózkodás az, amikor olyan - túlzott - kockázatot vállal a hitel felvevője, amit a körülmények nem indokolnak. Ez is része ugyan a kapitalizmusnak, de ezt a jelenséget válságnak, buborék kipukkadásnak nevezik, és károsnak tartják. 😊
peterk2005
Meg akkor működne jól, ha bármi köze lenne a piacon lévő pénzmennyiséghez. Vagyis ha az a pénz lenne kihitelezhető, amire másnak épp nincs szüksége (betét). Amit jelenleg a kerbankok hitelezési gyakorlata mutat (nulla %-os tartalékráta, végtelen mennyiségű számlapénz, stb) az kb az egyik legnagyobb problémája a világgazdaságnak.
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
Ha összejön a 3 gyerek, akkor nem tudják megszívni a CSOK-osok, csak bizonyos idő után tudnak egyszerűen elválni, addig ha nem is élnek együtt, papíron maradnak férj és feleség.
Ha meg nem jön össze a 3 gyerek, akkor eleve "elbaszták", nem teljesítettek, és akkor rábasznak.
Romló gazdasági mutatók mellett nyilván jobban basznak rá.
De ez nem olyan, mint a hitelválság volt, nem tud "berobbanni" nemfizetés esetén se, hiszen az ingatlanok évről évre értékesebbek, míg a tartozás meg nem nő ezzel arányosan.
Sobri Jóska
Jön még kutyára dér Jóska, én azt mondom, hogy addig nyújtózkodjon mindenki, amíg a takaró ér. Ez minimális önerő + csok + kamatmentes csok hitel + piaci jelzáloghitel kombó nem jelent jót a nagykönyv szerint.
Amadeus
Az nagy baj lenne. Ha már elfogadtuk ezt a kapitalizmus nevű játékot, akkor el kell fogadni hogy ennek a hitel nevű eleme az egyik legfontosabb tényezője. Ha nincs hitel kurva nagy baj van. És ebbe beletartozik a céges hitel, a lakáshitel meg a cofidis is (ez utolsót rühelljem bármennyire). Szóval egy rendesen működő kapitalista gazdaságban szükséges, hogy a cégek és állampolgárok hol jobban hol csak kevésbé de túlnyújtózzanak a takarón. (Igen, tudom vannak elképesztően tudatosan élő emberek, akik banki hitelt még szaros villával sem piszkálnának ( és ők nem néznek tévét csak mezzot) nekik ehhez gratulálok)

Ez a csok meg túl van kicsit misztifikálva. 2016 és 2021 közötti 5 évben durván 400 milliárdnyi csokot folyósítottak, azaz évente kb. 80 milliárdot. Ez egyszerűen nem tétel. És a radikális emelkedése se várható már, minden évben összejön 40-50-60 milliárd de ez egy kezelhető történet. Szóval ég és föld mondjuk a deviza válság meg e között a különbség.
MC12
Nem azt mondtam, hogy ne legyen hitel. De olyan hitelt ne vegyen fel senki, amit nem tud fizetni.
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 665
Ha összejön a 3 gyerek, akkor nem tudják megszívni a CSOK-osok, csak bizonyos idő után tudnak egyszerűen elválni, addig ha nem is élnek együtt, papíron maradnak férj és feleség.
Ha meg nem jön össze a 3 gyerek, akkor eleve "elbaszták", nem teljesítettek, és akkor rábasznak.
Romló gazdasági mutatók mellett nyilván jobban basznak rá.
De ez nem olyan, mint a hitelválság volt, nem tud "berobbanni" nemfizetés esetén se, hiszen az ingatlanok évről évre értékesebbek, míg a tartozás meg nem nő ezzel arányosan.
Sobri Jóska
Jön még kutyára dér Jóska, én azt mondom, hogy addig nyújtózkodjon mindenki, amíg a takaró ér. Ez minimális önerő + csok + kamatmentes csok hitel + piaci jelzáloghitel kombó nem jelent jót a nagykönyv szerint.
Amadeus
Az nagy baj lenne. Ha már elfogadtuk ezt a kapitalizmus nevű játékot, akkor el kell fogadni hogy ennek a hitel nevű eleme az egyik legfontosabb tényezője. Ha nincs hitel kurva nagy baj van. És ebbe beletartozik a céges hitel, a lakáshitel meg a cofidis is (ez utolsót rühelljem bármennyire). Szóval egy rendesen működő kapitalista gazdaságban szükséges, hogy a cégek és állampolgárok hol jobban hol csak kevésbé de túlnyújtózzanak a takarón. (Igen, tudom vannak elképesztően tudatosan élő emberek, akik banki hitelt még szaros villával sem piszkálnának ( és ők nem néznek tévét csak mezzot) nekik ehhez gratulálok) MC12
Szerintem nem erre gondolt. A "normál" hitelelési rendszer szerves (szükséges) része a kapitalizmusnak, de csak akkor működik jól, ha a hitelek jól kalkulált és vállalható rizikóval kerülnek ki. A túl nyújtózkodás az, amikor olyan - túlzott - kockázatot vállal a hitel felvevője, amit a körülmények nem indokolnak. Ez is része ugyan a kapitalizmusnak, de ezt a jelenséget válságnak, buborék kipukkadásnak nevezik, és károsnak tartják. 😊
peterk2005
Ezekben neked mind igazad van. De a CSOK-ra kizárólag politikai alapon megy a nyünnyögés, meg ilyen jövőbelátó jóslásokkal, hogy "úgyse lesz 3 gyerek".Szerintem meg lesz 3 gyerek 😊 ez legalább annyira alátámasztott érvelés, minthogy nem lesz 😊

Akik szerint pedig a CSOK miatt drágult a piac mégegyszer leírom, hogy egy évben 80 milliárdnyi csok megy az emberekhez, csak a teljes lakáspiaci forgalom 2018-ban 2700 milliárd forint volt. A többit össze lehet rakni.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 964
Igazából mióta emelkednek az ingatlanárak és az albérletárak, valamint bevezetésre kerültek a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek és a CSOK, a bedőlt hitelt felvevők túlnyomórésze is jobban jár, mint azok, akik albérletben tengődnek. Innentől pedig felesleges előre sajnálni bárkit is.
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 665
 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/27/csok-csaladi-otthonteremtesi-kedvezmeny-hitel-buntetes-visszafizetes-3-gyerek-vallalas-nem-teljesul/
Klaci79
Esküszöm ez a cikk konzervben megvan valahol, és félévente a 444-HVG-24.hu előveszi és újra megkérdezi ugyanezeket a szakértőket akik újra elmondják ugyanazt amit már 1-2-3-4 éve is elmondtak 😊 ha egy feltétel amit vállalsz, nem teljesül addig a határidőig amit vállaltál, akkor vissza kell fizetned a zsét+bünti. Ez amúgy mióta meglepő és kinek? Írjunk cikket minden félévben arról, hogy ha felveszed a hitelt és nem fizeted a törlesztőt….kapaszkodjatok……a bank felmondja a szerződést és a végén egy összegben kell visszafizetned + kamatok! Ez veszélyes. 😊
MC12
Tehát megnyugodhatunk, mert azt mondod, nem lesz olyan tucatjával, hogy vállaltak 3 gyereket, de egy sem jött össze. Ebben az országban ugyanis nincs olyan felelőtlen ember, aki az ingyenpénz reményében bármit bevállalna, hogy végre lakáshoz juthasson. Mert az emberek általában jól felkészültek különösen azok, akik a 3 gyerekben látják az új otthon lehetőségét.
Lehet Te már unod ezt a cikket, szerintem jó sokszor le kell írni (igaz még az sem segít), hogy h csak 1 vagy 2 gyerek sikerül akkor bizony szopás van, de bő nyállal. (0-ról nem is beszélve) Különösen ha ezt a pénzt csak önrésznek veszik fel. Mert a többi bizony piaci kamat lesz, ahol a jegybank emelése már észrevehető tényező.
Klaci79
Tucatjával? Jó esetben ezrével lesznek ilyenek, rossz esetben sok ezrével és ez teljesen normális. Ezt hívják "rossz hitelnek", minden hiteltermék esetében van ilyen arány, a bankok ezt kalkulálják, általában 6-8% körül, ők a szar hitelesek, akiket rosszul mért fel a bank, radikálisan megváltoztak a törelsztési képességeik stb. Megnéztem, kb 150 ezer család vette igénybe a csokot, azaz normális esetben ha itt húznánk egy vonalat, akkor 9-13 ezer bedőlés az normális, semmi rendkívüli nem lenne - már persze a politikai hangulatkeltésen túl. Vagy akkor menjünk az utcára egy szabadon választott hitelermék esetén, hogy szemét bank - kormány - soros - ufók hagytak EZRÉVEL bedőlni hiteleseket.

A devizahitel-válság csúcsán a nem fizető rossz hitelesek aránya 22% volt, ami minden gazdasági szereplő szerint egy borzasztóan magas szám és csúcs volt. Azóta semmilyen termék bedőlési aránya a környékén sem járt. És most a moratórium vége után - ami szerintem veszélyesebb mint ez a csok-os gumirágás - várják a pesszimista becslések 10% köré a nem fizető hiteleseket. Az optimisták 3-4% a realisták meg 6-7% körül.

Másrészről teljesen értelmetlen leírni a cikkeket X-edjére mert az érintettek nem olvassák el -vagy el sem jut hozzájuk, vagy nem akarják tudni a valóságot, vagy nem érdekli őket mindegy is - kizárólag arra jó, hogy te meg én akik - vélhetően - nem érintettek, értelmiségi vitát folytassunk róla - ez egyébként szórakoztató csak ne tulajdonítsunk neki nagyobb jelentőséget annál ami.
Ez kb. ugyanaz a szitu mint amikor az ellenzék tematizálni akar a jogállamisággal ami a lőtéri kutyát nem érdekli (800 fős ellenzéki tüntetés a Pegazus-ügy miatt helló) és azon kívül, hogy okosabb bal meg jobboldaliak elmékednek egymással, semmiféle hatást nem vált ki sehol.

Harmadrészt ne emlegesd az ingyenpénzt mert jön Gyurma és kiakad 😊 😊 😊

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 22 066
a három vagy 4 gyerekesek nagy hányada anyagilag sokkal szarabbul él a csok nélkül is mint a gyermektelen vagy akár az 1-2 gyerekesek.
A "gyerek lenni qrva drága" akkor is ha nem válnak el és a nagyszülők tudnak támogatni. Amikor vállnak, és fogynak a szülők, onnantól meg horror.
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/27/csok-csaladi-otthonteremtesi-kedvezmeny-hitel-buntetes-visszafizetes-3-gyerek-vallalas-nem-teljesul/
Klaci79
Ugye ez a cikk azokról szól, akik 3-t vállaltak és 0 sikerült.
Ez szerinted mennyire általános?
Illetve azt írja a cikk, hogy 10-et kaptak, és legrosszabb esetben büntetéssel 19-t kell visszaadni 10 év múlva.
Egy most 50 milliós új ingatlan 10 év múlva szerinted mennyit fog érni?
Sobri Jóska
Nem csak azokról. Ott van benne, hogy mi van 1-2 esetén is:
"Két gyermek esetén ugyanis csak 2,6 millió forintos támogatásra válik jogosulttá a házaspár, egy gyermek esetén pedig 600 ezer forintra, így pedig – a gyermekek számától függően – a maradék 7,4 millió vagy 9,4 millió forintot vissza kell fizetni."

Szerintem is az azért ritkább lesz, hogy egy sem jön össze, de amint jön egy kis gyereknevelés, stb...hát nem biztos, hogy együttmarad a pár.
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/27/csok-csaladi-otthonteremtesi-kedvezmeny-hitel-buntetes-visszafizetes-3-gyerek-vallalas-nem-teljesul/
Klaci79
Esküszöm ez a cikk konzervben megvan valahol, és félévente a 444-HVG-24.hu előveszi és újra megkérdezi ugyanezeket a szakértőket akik újra elmondják ugyanazt amit már 1-2-3-4 éve is elmondtak 😊 ha egy feltétel amit vállalsz, nem teljesül addig a határidőig amit vállaltál, akkor vissza kell fizetned a zsét+bünti. Ez amúgy mióta meglepő és kinek? Írjunk cikket minden félévben arról, hogy ha felveszed a hitelt és nem fizeted a törlesztőt….kapaszkodjatok……a bank felmondja a szerződést és a végén egy összegben kell visszafizetned + kamatok! Ez veszélyes. 😊
MC12
Tehát megnyugodhatunk, mert azt mondod, nem lesz olyan tucatjával, hogy vállaltak 3 gyereket, de egy sem jött össze. Ebben az országban ugyanis nincs olyan felelőtlen ember, aki az ingyenpénz reményében bármit bevállalna, hogy végre lakáshoz juthasson. Mert az emberek általában jól felkészültek különösen azok, akik a 3 gyerekben látják az új otthon lehetőségét.
Lehet Te már unod ezt a cikket, szerintem jó sokszor le kell írni (igaz még az sem segít), hogy h csak 1 vagy 2 gyerek sikerül akkor bizony szopás van, de bő nyállal. (0-ról nem is beszélve) Különösen ha ezt a pénzt csak önrésznek veszik fel. Mert a többi bizony piaci kamat lesz, ahol a jegybank emelése már észrevehető tényező.
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 208 — The only discipline that lasts, is self discipline
És akkor a jegybanki alapkamat emelése mennyire tesz jót a hitelkihelyezéseknek, a beruházási kedvnek?

A csok pedig olyan vásárlóerőt generált, hogy kiegészítve a babaváróval, a napelemes palyázatokkal és a lakásfelújítási tamogatással, hogy teljesen eltorzította az építőipart és egy robbanás előtti buborékot csinált belőle.
Szokol
Én a szüleim házán tavaly ősszel komplett tetőt cseréltettem, és az volt a terv, hogy idén jön a napelemes rendszer plusz a szigetelés felújítása. De lemondtam róla. Olyan abszurd árak vannak a piacon - a 6-8 hónappal ezelőtti árakhoz képest is -, hogy inkább várok 1 évet. Legrosszabb esetben nem mennek vissza az árak, és jövőre lesz ugyanennyi. De az az érzésem, hogy lesz egy helyrerázódás és megéri várni.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 208 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ha összejön a 3 gyerek, akkor nem tudják megszívni a CSOK-osok, csak bizonyos idő után tudnak egyszerűen elválni, addig ha nem is élnek együtt, papíron maradnak férj és feleség.
Ha meg nem jön össze a 3 gyerek, akkor eleve "elbaszták", nem teljesítettek, és akkor rábasznak.
Romló gazdasági mutatók mellett nyilván jobban basznak rá.
De ez nem olyan, mint a hitelválság volt, nem tud "berobbanni" nemfizetés esetén se, hiszen az ingatlanok évről évre értékesebbek, míg a tartozás meg nem nő ezzel arányosan.
Sobri Jóska
Jön még kutyára dér Jóska, én azt mondom, hogy addig nyújtózkodjon mindenki, amíg a takaró ér. Ez minimális önerő + csok + kamatmentes csok hitel + piaci jelzáloghitel kombó nem jelent jót a nagykönyv szerint.
Amadeus
Az nagy baj lenne. Ha már elfogadtuk ezt a kapitalizmus nevű játékot, akkor el kell fogadni hogy ennek a hitel nevű eleme az egyik legfontosabb tényezője. Ha nincs hitel kurva nagy baj van. És ebbe beletartozik a céges hitel, a lakáshitel meg a cofidis is (ez utolsót rühelljem bármennyire). Szóval egy rendesen működő kapitalista gazdaságban szükséges, hogy a cégek és állampolgárok hol jobban hol csak kevésbé de túlnyújtózzanak a takarón. (Igen, tudom vannak elképesztően tudatosan élő emberek, akik banki hitelt még szaros villával sem piszkálnának ( és ők nem néznek tévét csak mezzot) nekik ehhez gratulálok) MC12
Szerintem nem erre gondolt. A "normál" hitelelési rendszer szerves (szükséges) része a kapitalizmusnak, de csak akkor működik jól, ha a hitelek jól kalkulált és vállalható rizikóval kerülnek ki. A túl nyújtózkodás az, amikor olyan - túlzott - kockázatot vállal a hitel felvevője, amit a körülmények nem indokolnak. Ez is része ugyan a kapitalizmusnak, de ezt a jelenséget válságnak, buborék kipukkadásnak nevezik, és károsnak tartják. 😊

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 430 — Steelers fan
Ha összejön a 3 gyerek, akkor nem tudják megszívni a CSOK-osok, csak bizonyos idő után tudnak egyszerűen elválni, addig ha nem is élnek együtt, papíron maradnak férj és feleség.
Ha meg nem jön össze a 3 gyerek, akkor eleve "elbaszták", nem teljesítettek, és akkor rábasznak.
Romló gazdasági mutatók mellett nyilván jobban basznak rá.
De ez nem olyan, mint a hitelválság volt, nem tud "berobbanni" nemfizetés esetén se, hiszen az ingatlanok évről évre értékesebbek, míg a tartozás meg nem nő ezzel arányosan.
Sobri Jóska
Jön még kutyára dér Jóska, én azt mondom, hogy addig nyújtózkodjon mindenki, amíg a takaró ér. Ez minimális önerő + csok + kamatmentes csok hitel + piaci jelzáloghitel kombó nem jelent jót a nagykönyv szerint.
Amadeus
Az nagy baj lenne. Ha már elfogadtuk ezt a kapitalizmus nevű játékot, akkor el kell fogadni hogy ennek a hitel nevű eleme az egyik legfontosabb tényezője. Ha nincs hitel kurva nagy baj van. És ebbe beletartozik a céges hitel, a lakáshitel meg a cofidis is (ez utolsót rühelljem bármennyire). Szóval egy rendesen működő kapitalista gazdaságban szükséges, hogy a cégek és állampolgárok hol jobban hol csak kevésbé de túlnyújtózzanak a takarón. (Igen, tudom vannak elképesztően tudatosan élő emberek, akik banki hitelt még szaros villával sem piszkálnának ( és ők nem néznek tévét csak mezzot) nekik ehhez gratulálok)

Ez a csok meg túl van kicsit misztifikálva. 2016 és 2021 közötti 5 évben durván 400 milliárdnyi csokot folyósítottak, azaz évente kb. 80 milliárdot. Ez egyszerűen nem tétel. És a radikális emelkedése se várható már, minden évben összejön 40-50-60 milliárd de ez egy kezelhető történet. Szóval ég és föld mondjuk a deviza válság meg e között a különbség.
MC12
És akkor a jegybanki alapkamat emelése mennyire tesz jót a hitelkihelyezéseknek, a beruházási kedvnek?

A csok pedig olyan vásárlóerőt generált, hogy kiegészítve a babaváróval, a napelemes palyázatokkal és a lakásfelújítási tamogatással, hogy teljesen eltorzította az építőipart és egy robbanás előtti buborékot csinált belőle.
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 665
 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/27/csok-csaladi-otthonteremtesi-kedvezmeny-hitel-buntetes-visszafizetes-3-gyerek-vallalas-nem-teljesul/
Klaci79
Esküszöm ez a cikk konzervben megvan valahol, és félévente a 444-HVG-24.hu előveszi és újra megkérdezi ugyanezeket a szakértőket akik újra elmondják ugyanazt amit már 1-2-3-4 éve is elmondtak 😊 ha egy feltétel amit vállalsz, nem teljesül addig a határidőig amit vállaltál, akkor vissza kell fizetned a zsét+bünti. Ez amúgy mióta meglepő és kinek? Írjunk cikket minden félévben arról, hogy ha felveszed a hitelt és nem fizeted a törlesztőt….kapaszkodjatok……a bank felmondja a szerződést és a végén egy összegben kell visszafizetned + kamatok! Ez veszélyes. 😊

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 430 — Steelers fan
 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/27/csok-csaladi-otthonteremtesi-kedvezmeny-hitel-buntetes-visszafizetes-3-gyerek-vallalas-nem-teljesul/
Klaci79
Ugye ez a cikk azokról szól, akik 3-t vállaltak és 0 sikerült.
Ez szerinted mennyire általános?
Illetve azt írja a cikk, hogy 10-et kaptak, és legrosszabb esetben büntetéssel 19-t kell visszaadni 10 év múlva.
Egy most 50 milliós új ingatlan 10 év múlva szerinted mennyit fog érni?
Sobri Jóska
Szerintem 40 millát. Vagy 10 fityinget. Forint lesz meg egyáltalán? Azt se tudjuk, jövőre mi lesz, nem hogy 10 év múlva.