Politika
65 feliratkozó
több mint 10 éve
Ezt most nem értem. Az én állításomból miért következik, hogy én minden menekültet tárt karokkal várok? Én csak nem utasítom el élből az összeset egy általánosítással, hogy csak azért jön mert rombolni és ölni akar.vandemineknagyon helyesen teszed. és bármilyen kényelmes is azt gondolni, hogy a "másik oldalon" (brr) csupa egy bites hülye van, ez talán mégsem igaz.
több mint 10 éve
Az a "vicces", hogy itt van egy halom katona (Vásárhelyen is van vagy kétezer hivatásos) akit lehetne határőrként használni. De nem, inkább csinálják a semmit pedig jobb megoldás lenne mint a fal.Ezt pofázom én is. Nyilván hogy nem állapot ez a mennyiségű menekült, és ezt valahogy legalább lassítani kell, de miközben folynak el a milliárdok a Grippen törésekre, a honvédek csak a hont nem védik...
Ez meg kurvára a kormány felelőssége.Bazzani
Az én állításomból miért következik, hogy én minden menekültet tárt karokkal várok? Én csak nem utasítom el élből az összeset egy általánosítással, hogy csak azért jön mert rombolni és ölni akar.vandeminekMert ha nem zsigerből utálod a "majmokat", akkor szereted őket, és ha szereted őket, akkor be akarod fogadni a kertedbe, és egyébként is te is majom vagy, ja vagy mittomén.
Lásd még Sobri pár nappal ezelőtti bejegyzése...

több mint 10 éve
Az a "vicces", hogy itt van egy halom katona (Vásárhelyen is van vagy kétezer hivatásos) akit lehetne határőrként használni. De nem, inkább csinálják a semmit pedig jobb megoldás lenne mint a fal.Ez meg kurvára a kormány felelőssége.
több mint 10 éve
Az a durva, hogy az EU már féléve mondja, hogy adnak lóvét, határőrt, bármit. Csak kérjünk. De itt csak ez a buta, xenofób politikai kommunikáció megy csak.SchleckAz kéne még bazmeg, hogy idegen katonák is jöjjenek!!!
több mint 10 éve
Ezt most nem értem. Az én állításomból miért következik, hogy én minden menekültet tárt karokkal várok? Én csak nem utasítom el élből az összeset egy általánosítással, hogy csak azért jön mert rombolni és ölni akar.De nem is vesszük egy kalap alá a verekedő huligánokat a családos, békés szurkolókkal. Magyarországon viszont minden menekültet terroristának néznek.vandeminekminden menekült terrorista. a másik oldalon meg mindegyik patikusgyógyszerészmérnök.
tényleg megérett ez az ország arra, hogy földig gyalulják.jorge
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 10 éve
éppen most kapunk az eu-tól 8 millát, mert elismerik, hogy nehéz helyzetben vagyunk...valaki megint nagyot fog szakítani ebbőlKlaci79Az a durva, hogy az EU már féléve mondja, hogy adnak lóvét, határőrt, bármit. Csak kérjünk. De itt csak ez a buta, xenofób politikai kommunikáció megy csak.
több mint 10 éve
éppen most kapunk az eu-tól 8 millát, mert elismerik, hogy nehéz helyzetben vagyunk...valaki megint nagyot fog szakítani ebből
több mint 10 éve
Yesterday an ISIS member stopped the car of a Christian couple.ISIS member: Are you Muslim?
Christian man: Yes, I'm Muslim.
ISIS member: If you are a Muslim, then recite a verse of Quran.
Christian man recited a verse from the Bible.
ISIS member: Ok yallah go.
Later his wife tells him: "I cannot believe the risk you just took.
Why did u tell him that we are Muslims?
If he knew you were lying he would have killed both of us."
"Do not worry! If they knew the Quran they would not kill people" answered the Husband.
több mint 10 éve
De nem is vesszük egy kalap alá a verekedő huligánokat a családos, békés szurkolókkal. Magyarországon viszont minden menekültet terroristának néznek.vandeminekminden menekült terrorista. a másik oldalon meg mindegyik patikusgyógyszerészmérnök.
tényleg megérett ez az ország arra, hogy földig gyalulják.
több mint 10 éve
A balhézást meg lehet provokálni és lehet úgy csinálni, hogy lehetőleg minél kevésbé fordulhasson elő. Egy szurkolói tömegben sem szerencsés a fradi és az újpest drukkereket egymás mellé ültetni. Ha balhé van, akkor meg nem biztos, hogy csak az a megoldás marad, hogy tiltsuk be a focit.peterk2005viszont senkiben fel sem merül, hogy mentegesse a szurkolókat, vagy egy szurkolói verekedés miatt a kormányt hibáztassa.jorge
De nem is vesszük egy kalap alá a verekedő huligánokat a családos, békés szurkolókkal. Magyarországon viszont minden menekültet terroristának néznek.A balhézást meg lehet provokálni és lehet úgy csinálni, hogy lehetőleg minél kevésbé fordulhasson elő. Egy szurkolói tömegben sem szerencsés a fradi és az újpest drukkereket egymás mellé ültetni. Ha balhé van, akkor meg nem biztos, hogy csak az a megoldás marad, hogy tiltsuk be a focit.peterk2005viszont senkiben fel sem merül, hogy mentegesse a szurkolókat, vagy egy szurkolói verekedés miatt a kormányt hibáztassa.jorge
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 10 éve
A balhézást meg lehet provokálni és lehet úgy csinálni, hogy lehetőleg minél kevésbé fordulhasson elő. Egy szurkolói tömegben sem szerencsés a fradi és az újpest drukkereket egymás mellé ültetni. Ha balhé van, akkor meg nem biztos, hogy csak az a megoldás marad, hogy tiltsuk be a focit.peterk2005viszont senkiben fel sem merül, hogy mentegesse a szurkolókat, vagy egy szurkolói verekedés miatt a kormányt hibáztassa.
több mint 10 éve
Nem is azt szokták, hanem bezárják a stadiont 😀Nyilván, de a kerítésen lógás, kifelé mutogatás, kukaégetés, autótörés, ezek mind-mind vallási indíttatású cselekedetek? Az éremnek mindig két oldala van, ha most bejelentenék, hogy építünk 10milliárdért még 5 telepet, hogy elkülönítsük egymástól őket akkor nem lenne lázongás? Miért nem kórházra, fizetésemelésekre..stbgordonSzerintem az nem kórházból menne, meg fizetésemelésből, erre lehetne EU pénzt szerezni. Egyébként ha jól tudom eddig se költöttünk szinte semmit a menekültügyre. Talán félmilliárdot az egészre évente. Egy századvéges elemzés ötször annyi. A kerítés meg hússzor annyi lesz.
A balhézást meg lehet provokálni és lehet úgy csinálni, hogy lehetőleg minél kevésbé fordulhasson elő. Egy szurkolói tömegben sem szerencsés a fradi és az újpest drukkereket egymás mellé ültetni. Ha balhé van, akkor meg nem biztos, hogy csak az a megoldás marad, hogy tiltsuk be a focit.peterk2005
De ne érts félre, én nem kampányolok egyik oldal mellett/ellen sem csak szerintem az hülyeség, hogy ezt Orbánék provokálják.
több mint 10 éve
Nyilván, de a kerítésen lógás, kifelé mutogatás, kukaégetés, autótörés, ezek mind-mind vallási indíttatású cselekedetek? Az éremnek mindig két oldala van, ha most bejelentenék, hogy építünk 10milliárdért még 5 telepet, hogy elkülönítsük egymástól őket akkor nem lenne lázongás? Miért nem kórházra, fizetésemelésekre..stbgordonSzerintem az nem kórházból menne, meg fizetésemelésből, erre lehetne EU pénzt szerezni. Egyébként ha jól tudom eddig se költöttünk szinte semmit a menekültügyre. Talán félmilliárdot az egészre évente. Egy századvéges elemzés ötször annyi. A kerítés meg hússzor annyi lesz.
A balhézást meg lehet provokálni és lehet úgy csinálni, hogy lehetőleg minél kevésbé fordulhasson elő. Egy szurkolói tömegben sem szerencsés a fradi és az újpest drukkereket egymás mellé ültetni. Ha balhé van, akkor meg nem biztos, hogy csak az a megoldás marad, hogy tiltsuk be a focit.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Nyilván, de a kerítésen lógás, kifelé mutogatás, kukaégetés, autótörés, ezek mind-mind vallási indíttatású cselekedetek?Aránylag könnyű balhét szítani egy feleannyi befogadóképességűre összebarkácsolt helyen. Nyilván a ramadanozókat a konyha mellé, eszedni a imádságoskönyveket, a kurdokat berakni a szunnitákhoz, az örményeket az azeriekhez, de ismerős ez...sutianapAkkor rosszul láttam és nem történt semmi? Vagy a Viktorék csinálták? Vagy melyik vélemény az elfogadott? Vagy a mórahalmi barátom beszámolója sem igaz, hogy egyre kevésbé mernek utcára menni?BazzaniDebrecenben elkezdődött amitől tartottam.Bazzaniszerk. ááá inkább törlöm, úgysincs értelme ... mehet a demagógia a populizmussal karöltve.csebi
Az éremnek mindig két oldala van, ha most bejelentenék, hogy építünk 10milliárdért még 5 telepet, hogy elkülönítsük egymástól őket akkor nem lenne lázongás? Miért nem kórházra, fizetésemelésekre..stb
több mint 10 éve
Úgy értesültem, hogy nagy balhé volt reggel Debrecenben.Vascsöves támadásokról, több sérültről hallottam.De a forrásom nem hivatalos csatorna, csak egy helyi lakos.
több mint 10 éve
Egyébként borzalmas, ami ebben az országban a fejekben uralkodik. Mérhetetlen düh, gyűlölet, csalódottság és ostobaság bántóan erős keveréke, amit a rendszerváltás leggátlástalanabb, legaljasabb kormánya gusztustalanul kihasznál. Véletlenül beleolvastam egy, a témáról folyó fb beszélgetésbe (meg az elmúlt hetekben még volt pár ilyen, hasonló színvonalon), és egészen hihetetlen, hogy az emberek többsége már ott tart, hogy az az ámokfutás, amit a narancsmaffia hónapok óta művel elterelendő a figyelmet az egyre nagyobb lopásról jó, sőt, üdvözlendő.dankodavidEhhez sajnos nem elég néhány év, a társadalmi folyamatok lassabbak. Ráadául sok összetevősek, a környezet is nagy hatással lehet rájuk - lásd az éppn imént linkelt görög történetet. De lehetne mondani a portugálokat. is. Valahol nem véletlen, hogy mind a görögök, mind a portugálok ott tartanak ahol tartanak. Az az EU pénz is elég komoly ami hozzánk érkezik támogatásként (nagyon sokra lehetne menni vele, ha jól használnánk ), de ehhez képest az a pénz amit akkoriban a görögök, portugálok kaptak, az szabályos pénzeső volt. És mire mentek vele? Kb. semmire, 35 év után sincsenek előbbre. ÉS NEM IGAZ, hogy meramocskosháttérhatalom, meg-kihasználták-őket-tagazdagok-ésapénztőke, meg a többi ökörség miatt. Az írek még mélyebbről indultak mint a portugálok, és meg lehet őket nézni. Vagy a finnek. Vagy a norvégok, stb. Van mocskostőke, meg van háttérhatalom, de az olyan, mint az időjárás. Adottság. Van és kész. De attól, hogy mindkettőnek időnként elveri az eső a termést, attól még a jó gazda idővel mindig megtalálja a boldogulását, a rossz gazda meg kocsmába jár és szidja az időjárást.
A görögök ezt tették, és mi is nagyon erre hajazunk sajnos. Szidjuk az időjárást - az EU-tól az USA-n át a bevándorlóktól a cigányokon át mindenkit -, de magunkkal nem igazán tudunk mit kezdeni. Az esélyekkel nem élünk, hanem inkább folyton csodát várunk. Most éppen keletről, de a szélirány tulajdonképpen mindegy. Csoda nyugatról, délről v. északról se jött, és nem is jön csak úgy. Az rajtunk múlik. Mi vagyunk azok, akik hagytuk az egyik kormányt is visszaélni azzal, hogy meg lett választva, és most hagyjuk a másikat is. Oldaltól függetlenül. És ha netán a jobbik lesz, minden bizonnyal az is vissza fog vele élni, és azt is hagyni fogjuk.
Az elmúlt években bár sokszor megfordult a fejemben a távozás gondolata, de mostanra juttattak el oda az emberek (és nem a fidesz, őket leszarom, elkönyveltem őket a történelemkönyvek lábjegyzetébe való kártevőkként) a mérhetetlen butaságukkal, hogy erősen fontolóra vettem az egyetem félbehagyását és a lelécelést egy élhető, nem gyűlölködésre és gyűlöletkeltésre épülő országba, ahol nem azt kapom az arcomba mindenhonnan, hogy mi nem hibázhatunk, csak MÁS, csak a mocskosEu, mocskoskülföld, mocskosmenekültek. Itthon az elmúlt években valódi megoldások helyett csak új ellenségképek gyártásával foglalatoskodott a regnáló bűnszervezet, nekem pedig ezt egyre kevésbé veszi be a gyomrom. dankodavidNa, ezt felejtsd el kurvagyorsan. 😊 Kimenni csak úgy érdemes, hogy van képzettséged - minél magasabb - és nyelvtudásod. Már persze akkor, ha megteheted. De te megteheted. 😊 Hidd el, nagyon más mérnökként és buszsofőrként dolgozni odakint. Mindkettő jobban él, mint itthon, de akkor is. Sőt, másabb mint itthon, mert itthon a nyomott bérek miatt a képzettek és a kevésbé képzettek jövedelme is alapvetően csak megélhetésre elég, efölött nem sok jut - legfeljebb az egyik kicsit kevesebbet aggódik a sárga csekk miatt, mint a másik. Nyugaton viszont mindenki megkeresi az alap, nyugodt megélhetéshez szükséges minimumot, akinek munkája van. Ezért ha ott keresi valaki ennek a többszörösét, az sokkal többet ér életminőségben...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Aránylag könnyű balhét szítani egy feleannyi befogadóképességűre összebarkácsolt helyen. Nyilván a ramadanozókat a konyha mellé, eszedni a imádságoskönyveket, a kurdokat berakni a szunnitákhoz, az örményeket az azeriekhez, de ismerős ez...Akkor rosszul láttam és nem történt semmi? Vagy a Viktorék csinálták? Vagy melyik vélemény az elfogadott? Vagy a mórahalmi barátom beszámolója sem igaz, hogy egyre kevésbé mernek utcára menni?BazzaniDebrecenben elkezdődött amitől tartottam.Bazzaniszerk. ááá inkább törlöm, úgysincs értelme ... mehet a demagógia a populizmussal karöltve.csebi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Akkor rosszul láttam és nem történt semmi? Vagy a Viktorék csinálták? Vagy melyik vélemény az elfogadott? Vagy a mórahalmi barátom beszámolója sem igaz, hogy egyre kevésbé mernek utcára menni?Debrecenben elkezdődött amitől tartottam.Bazzaniszerk. ááá inkább törlöm, úgysincs értelme ... mehet a demagógia a populizmussal karöltve.csebi
több mint 10 éve
www.origo.hu/itthon/20150629-kosa-nem-erti-miert-nem-repulovel-elso-osztalyon-jonnek-a-menekultek.htmlehhez csupán annyit tennék hozzá mielőtt jönne a sok helyeslő, hogy "igen valószínű", hogy egy valóban üldözött személyt engednek legálisan kilépni származási országának repülőterén (ugye előtte útlevelet is kért és kapott), majd természetesen vízumot is kap Schengenen belülre. igen valószínű ...
mindig meg tud lepni, hogy ez a pali mekkora kretén...Klaci79
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 10 éve
Debrecenben elkezdődött amitől tartottam.Bazzaniszerk. ááá inkább törlöm, úgysincs értelme ... mehet a demagógia a populizmussal karöltve.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 10 éve
Egyébként borzalmas, ami ebben az országban a fejekben uralkodik. Mérhetetlen düh, gyűlölet, csalódottság és ostobaság bántóan erős keveréke, amit a rendszerváltás leggátlástalanabb, legaljasabb kormánya gusztustalanul kihasznál. Véletlenül beleolvastam egy, a témáról folyó fb beszélgetésbe (meg az elmúlt hetekben még volt pár ilyen, hasonló színvonalon), és egészen hihetetlen, hogy az emberek többsége már ott tart, hogy az az ámokfutás, amit a narancsmaffia hónapok óta művel elterelendő a figyelmet az egyre nagyobb lopásról jó, sőt, üdvözlendő.
Az elmúlt években bár sokszor megfordult a fejemben a távozás gondolata, de mostanra juttattak el oda az emberek (és nem a fidesz, őket leszarom, elkönyveltem őket a történelemkönyvek lábjegyzetébe való kártevőkként) a mérhetetlen butaságukkal, hogy erősen fontolóra vettem az egyetem félbehagyását és a lelécelést egy élhető, nem gyűlölködésre és gyűlöletkeltésre épülő országba, ahol nem azt kapom az arcomba mindenhonnan, hogy mi nem hibázhatunk, csak MÁS, csak a mocskosEu, mocskoskülföld, mocskosmenekültek. Itthon az elmúlt években valódi megoldások helyett csak új ellenségképek gyártásával foglalatoskodott a regnáló bűnszervezet, nekem pedig ezt egyre kevésbé veszi be a gyomrom.
A legelborzasztóbb, legszörnyűbb az egészben nem a fidesz terelése és gyűlöletkeltésre épülő politikája, hanem, hogy sikerrel járnak.
Pulvis et umbra sumus.
több mint 10 éve
www.origo.hu/itthon/20150629-kosa-nem-erti-miert-nem-repulovel-elso-osztalyon-jonnek-a-menekultek.htmlmindig meg tud lepni, hogy ez a pali mekkora kretén...
több mint 10 éve
ennél már csak az lenne durvább, ha kiderülne, hogy le lett zsírozva az egész.Viszont -ismerve ezeket a geciket- cseppet sem lenne meglepő.
de az már nagyon konteóblogos tartalom lenne.slowmotion
Pulvis et umbra sumus.
több mint 10 éve
ennél már csak az lenne durvább, ha kiderülne, hogy le lett zsírozva az egész.Debrecenben elkezdődött amitől tartottam.BazzaniA helyzet az az. hogy korántsem akarom védeni azokat, aki akcióznak, de most őszintén, napok óta hallani lehetett, hogy feszültség van, de kurvára semmi nem történt ennek a csökkentésére.
Hipotézis igazolva, a kormánynak van igaza. Ja, hogy... izé...Gyurma Pappa
de az már nagyon konteóblogos tartalom lenne.
több mint 10 éve
Tanulságos történet azért a görög: index.hu/tudomany/tortenelem/2015/06/29/mindenrol_az_elmult_200_ev_tehet/Elszórni is mi is remekül el tudjuk az EU pénzt, metrót építettünk már, és most már olimpiát is akarunk. Előre a lenini úton. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
