Politika
65 feliratkozó
több mint 10 éve
A világ az.A kis pártokra szavazás meg pont annyit ér, mint amikor valakit elküldenek a picsába, majd 3 óra múlva otthon, egyedül, kinyitja a szekrényajtót, és az ott lógó kabátjába suttogja, hogy a "ti kurva anyátokat".Nézd, én kb. 10 évet éltem (megszakításokkal) Angliában, sok mindenben ez a szemléletemet is befolyásolta (érthetően). Náluk például a liberálisok évtizedek óta nem voltak kormányon. Mégis van egy relative komoly és állandó szavazóbázisuk, komoly lobby erejük, és társadalmi befolyásuk. És a szavazóik nem flusztráltak, hogy semmit nem ér a szavazatuk.
A lelkednek lehet, hogy jót tesz (bár én kétlem), de érdemben semmit se számít.Sobri Jóska
Szóval én megfordítom a dolgot: Amit leírsz - a győztesre szavazás kényszere - az éppenséggel a mi éretlen, keleti demokráciafelfogásunk következménye. Csak fekete-fehér alapon látjuk egyelőre a demokráciát. Vagy győzöl és minden a tiéd, vagy vesztes vagy, és akkor húzd le magad a vécén, semmit nem érsz. Szerintem a világ bonyolultabb ennél (szerencsére).peterk2005
De ahogy te is írod, nálunk nem úgy működik, ahogy pl. Angliában.
több mint 10 éve
www.pecsistop.hu/regio/az-eget-azaz-az-eget-vilagitja-egy-uj-led-lampa-pecsett/1312898/LOL, na ez a hír annak a klasszikus esete, amikor az utált hatalom már a rossz időért is felelőllés válik. 😀
......Amadeus91


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
www.pecsistop.hu/regio/az-eget-azaz-az-eget-vilagitja-egy-uj-led-lampa-pecsett/1312898/......
több mint 10 éve
A kis pártokra szavazás meg pont annyit ér, mint amikor valakit elküldenek a picsába, majd 3 óra múlva otthon, egyedül, kinyitja a szekrényajtót, és az ott lógó kabátjába suttogja, hogy a "ti kurva anyátokat".Nézd, én kb. 10 évet éltem (megszakításokkal) Angliában, sok mindenben ez a szemléletemet is befolyásolta (érthetően). Náluk például a liberálisok évtizedek óta nem voltak kormányon. Mégis van egy relative komoly és állandó szavazóbázisuk, komoly lobby erejük, és társadalmi befolyásuk. És a szavazóik nem flusztráltak, hogy semmit nem ér a szavazatuk.
A lelkednek lehet, hogy jót tesz (bár én kétlem), de érdemben semmit se számít.Sobri Jóska
Szóval én megfordítom a dolgot: Amit leírsz - a győztesre szavazás kényszere - az éppenséggel a mi éretlen, keleti demokráciafelfogásunk következménye. Csak fekete-fehér alapon látjuk egyelőre a demokráciát. Vagy győzöl és minden a tiéd, vagy vesztes vagy, és akkor húzd le magad a vécén, semmit nem érsz. Szerintem a világ bonyolultabb ennél (szerencsére).


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Disznótorosban: kolbász, krumpliköret, torma 1100-1300 ingadozva, napi ajánlat (only főétel) 1000.Arról nem is beszélve, hogy ezen a pénzen szép szelet pecsenyét, meg szál sült kolbászt kaptál volna kenyérrel, savanyúsággal bármelyik piacon...... Fene az édes szádat! 😊csi77Hát ez az, hogy eleddig nem is tudtam, hogy azt teszem.Te mit urizálsz? 😉Klaci79cink.hu/itt-a-remek-alkalom-hogy-megvedjem-rogan-antalt-es-a-c-1694500206Ja, durva.
Ez is annyira csodálatos. 3-4 eurós süti!! Hallatlanság!Schleck
Szombaton ettem a Leroyban egy ricottatortát málnaöntettel 1390-ért, tegnap meg a Fridaysben egy New York Cheesecake-t 1290-ért. És még ugye a végén jattot is adtam. Politikusbűnöző lettem!Sobri Jóska
Ettől igazán durva ez a gasztronómia!Sobri Jóska
Mindegy is, nekem az utolsó pösti sütiélményem egy somlói volt a Dubarryban, 1600 vagy 1800-ért. Szerencsére a csaj fizette a sajátját.
több mint 10 éve
Hát nem így étkezik egy keményen dolgozó kisember...Hát ez az, hogy eleddig nem is tudtam, hogy azt teszem.Te mit urizálsz? 😉Klaci79cink.hu/itt-a-remek-alkalom-hogy-megvedjem-rogan-antalt-es-a-c-1694500206Ja, durva.
Ez is annyira csodálatos. 3-4 eurós süti!! Hallatlanság!Schleck
Szombaton ettem a Leroyban egy ricottatortát málnaöntettel 1390-ért, tegnap meg a Fridaysben egy New York Cheesecake-t 1290-ért. És még ugye a végén jattot is adtam. Politikusbűnöző lettem!Sobri Jóska
Ettől igazán durva ez a gasztronómia!Sobri Jóska
több mint 10 éve
Na ja. De elkapattam mgam, amikor feketén-lilán megláttam, hogy mennyit spóroltam a rezsin már megint, és gondoltam valamire csak el kell herdálnom az így megspórolt vagyonokat.Arról nem is beszélve, hogy ezen a pénzen szép szelet pecsenyét, meg szál sült kolbászt kaptál volna kenyérrel, savanyúsággal bármelyik piacon...... Fene az édes szádat! 😊csi77Hát ez az, hogy eleddig nem is tudtam, hogy azt teszem.Te mit urizálsz? 😉Klaci79cink.hu/itt-a-remek-alkalom-hogy-megvedjem-rogan-antalt-es-a-c-1694500206Ja, durva.
Ez is annyira csodálatos. 3-4 eurós süti!! Hallatlanság!Schleck
Szombaton ettem a Leroyban egy ricottatortát málnaöntettel 1390-ért, tegnap meg a Fridaysben egy New York Cheesecake-t 1290-ért. És még ugye a végén jattot is adtam. Politikusbűnöző lettem!Sobri Jóska
Ettől igazán durva ez a gasztronómia!Sobri Jóska
több mint 10 éve
Arról nem is beszélve, hogy ezen a pénzen szép szelet pecsenyét, meg szál sült kolbászt kaptál volna kenyérrel, savanyúsággal bármelyik piacon...... Fene az édes szádat! 😊Hát ez az, hogy eleddig nem is tudtam, hogy azt teszem.Te mit urizálsz? 😉Klaci79cink.hu/itt-a-remek-alkalom-hogy-megvedjem-rogan-antalt-es-a-c-1694500206Ja, durva.
Ez is annyira csodálatos. 3-4 eurós süti!! Hallatlanság!Schleck
Szombaton ettem a Leroyban egy ricottatortát málnaöntettel 1390-ért, tegnap meg a Fridaysben egy New York Cheesecake-t 1290-ért. És még ugye a végén jattot is adtam. Politikusbűnöző lettem!Sobri Jóska
Ettől igazán durva ez a gasztronómia!Sobri Jóska
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 10 éve
Hát ez az, hogy eleddig nem is tudtam, hogy azt teszem.Te mit urizálsz? 😉Klaci79cink.hu/itt-a-remek-alkalom-hogy-megvedjem-rogan-antalt-es-a-c-1694500206Ja, durva.
Ez is annyira csodálatos. 3-4 eurós süti!! Hallatlanság!Schleck
Szombaton ettem a Leroyban egy ricottatortát málnaöntettel 1390-ért, tegnap meg a Fridaysben egy New York Cheesecake-t 1290-ért. És még ugye a végén jattot is adtam. Politikusbűnöző lettem!Sobri Jóska
Ettől igazán durva ez a gasztronómia!
több mint 10 éve
Jattra gondolsz?Te mit urizálsz? 😉Klaci79cink.hu/itt-a-remek-alkalom-hogy-megvedjem-rogan-antalt-es-a-c-1694500206Ja, durva.
Ez is annyira csodálatos. 3-4 eurós süti!! Hallatlanság!Schleck
Szombaton ettem a Leroyban egy ricottatortát málnaöntettel 1390-ért, tegnap meg a Fridaysben egy New York Cheesecake-t 1290-ért. És még ugye a végén jattot is adtam. Politikusbűnöző lettem!Sobri Jóska
több mint 10 éve
Te mit urizálsz? 😉cink.hu/itt-a-remek-alkalom-hogy-megvedjem-rogan-antalt-es-a-c-1694500206Ja, durva.
Ez is annyira csodálatos. 3-4 eurós süti!! Hallatlanság!Schleck
Szombaton ettem a Leroyban egy ricottatortát málnaöntettel 1390-ért, tegnap meg a Fridaysben egy New York Cheesecake-t 1290-ért. És még ugye a végén jattot is adtam. Politikusbűnöző lettem!Sobri Jóska
több mint 10 éve
Valóban szar volt, de mindig Fridays Sundae-t eszek, és gondoltam újítok. Hiba volt.De legalább szar az a Cheesecake (legalábbis az Oktogonon az volt múlt héten)...cink.hu/itt-a-remek-alkalom-hogy-megvedjem-rogan-antalt-es-a-c-1694500206Ja, durva.
Ez is annyira csodálatos. 3-4 eurós süti!! Hallatlanság!Schleck
Szombaton ettem a Leroyban egy ricottatortát málnaöntettel 1390-ért, tegnap meg a Fridaysben egy New York Cheesecake-t 1290-ért. És még ugye a végén jattot is adtam. Politikusbűnöző lettem!Sobri Jóska
Egyébként meg igen, ez felháborító, mert Oberlaa inkább trendi lett az elmúlt pár évben, mint jó, vagy csak én öregedtem meg és az apfel strudel már nem úgy esik, mint 15 éve. Hehh, 15 éve politikus bűnöző vagyok?
Na, van még kérdés, hogy a drága magyar ellenzéknek van-e bármi esélye elmozdulni abból a posványból, amiben most szenved? Szerintem szögezzük le, hogy nincs...Gyurma Pappa
És bevallom, hogy életem legjobb cheesecakejét Bécsben(!!) ettem, a Hotel Marriottban, a Ringen, 8(!!!nyolc!!) euróért. Igaz, ketten alig bírtunk vele akkora volt, de gyanús is volt, így visszagondolva, olyan sárgás volt a színe...
több mint 10 éve
Ha megpróbálnak a rezsicsökkentésnél még posztkomcsibbak lenni, az vicces és egyben komoly verseny lesz

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
De legalább szar az a Cheesecake (legalábbis az Oktogonon az volt múlt héten)...cink.hu/itt-a-remek-alkalom-hogy-megvedjem-rogan-antalt-es-a-c-1694500206Ja, durva.
Ez is annyira csodálatos. 3-4 eurós süti!! Hallatlanság!Schleck
Szombaton ettem a Leroyban egy ricottatortát málnaöntettel 1390-ért, tegnap meg a Fridaysben egy New York Cheesecake-t 1290-ért. És még ugye a végén jattot is adtam. Politikusbűnöző lettem!Sobri Jóska
Egyébként meg igen, ez felháborító, mert Oberlaa inkább trendi lett az elmúlt pár évben, mint jó, vagy csak én öregedtem meg és az apfel strudel már nem úgy esik, mint 15 éve. Hehh, 15 éve politikus bűnöző vagyok?
Na, van még kérdés, hogy a drága magyar ellenzéknek van-e bármi esélye elmozdulni abból a posványból, amiben most szenved? Szerintem szögezzük le, hogy nincs...

több mint 10 éve
cink.hu/itt-a-remek-alkalom-hogy-megvedjem-rogan-antalt-es-a-c-1694500206Ja, durva.
Ez is annyira csodálatos. 3-4 eurós süti!! Hallatlanság!Schleck
Szombaton ettem a Leroyban egy ricottatortát málnaöntettel 1390-ért, tegnap meg a Fridaysben egy New York Cheesecake-t 1290-ért. És még ugye a végén jattot is adtam. Politikusbűnöző lettem!
több mint 10 éve
Szépen felmondod a nagypártok propagandáját, grat 😊 a fidesz '90-ben, de még '94-ben is 5%-os párt volt, '98-ban így kerültek kormányra (igaz koalícióban)Ja.
baggio
De azóta azért történt egysmás.
Ez nem a nagypártok propagandája, bár így hangzott a 90-es években.
De mostanra, a 2010-es évekre ez a valóság, 25 év szabadrablás és hatalomban való jártasságszerzést követően.
Ami "baki" vagy tapasztalatlanság még belefért a demokrácia hajnalán, azokat már nem követik el negyed évszázaddal késöbb.
több mint 10 éve
cink.hu/itt-a-remek-alkalom-hogy-megvedjem-rogan-antalt-es-a-c-1694500206Ez is annyira csodálatos. 3-4 eurós süti!! Hallatlanság!
több mint 10 éve
Szépen felmondod a nagypártok propagandáját, grat 😊 a fidesz '90-ben, de még '94-ben is 5%-os párt volt, '98-ban így kerültek kormányra (igaz koalícióban)Szerk.: és ha már kétfarkú kutyák, a farok által csóvált MSZP/SZDSZ-es bábjáték megint egy külön történet

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Évek óta arra várok, hogy a kétfarkú kutyák végre elinduljanak egy választáson, de hiába...
több mint 10 éve
Mert? Tényleg csak ez a két alternatíva van? A nem szavazás is alternatíva. 😊Ez elég óvodásan hangzik, ne is haragudj.
Vagy valamelyik kis párt, amelyik nem tömbös. Mondjuk pl. LMP. Zöldek, meg gazdaságilag borzasztó balos dolgaik vannak, amik tőlem nagyon távol állnak. De gondolkozom rajtuk. Kormányra úgyse kerülnek, és legalább kritikusak akár a baloldal, akár a Fidesz, akár a Jobbik alakít kormányt. Ha hatalmat nem választhat az ember, legalább a kritika lehetőségét szélesítse. 😊peterk2005
A nem szavazás persze alternatíva, ahogy ha ég a házad is választhatod, hogy ülsz, és nem teszel semmit, ahelyett, hogy nekikezdenél oltani, kiugrnál az ablakon, vagy hívnád a tűzoltókat. Buddha bizos büszke lenne rád, hogy a "békés elevenen megfővés útját" választottad.
A kis pártokra szavazás meg pont annyit ér, mint amikor valakit elküldenek a picsába, majd 3 óra múlva otthon, egyedül, kinyitja a szekrényajtót, és az ott lógó kabátjába suttogja, hogy a "ti kurva anyátokat".
A lelkednek lehet, hogy jót tesz (bár én kétlem), de érdemben semmit se számít.
több mint 10 éve
Mert? Tényleg csak ez a két alternatíva van? A nem szavazás is alternatíva. 😊Vagy valamelyik kis párt, amelyik nem tömbös. Mondjuk pl. LMP. Zöldek, meg gazdaságilag borzasztó balos dolgaik vannak, amik tőlem nagyon távol állnak. De gondolkozom rajtuk. Kormányra úgyse kerülnek, és legalább kritikusak akár a baloldal, akár a Fidesz, akár a Jobbik alakít kormányt. Ha hatalmat nem választhat az ember, legalább a kritika lehetőségét szélesítse. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Ennyire mélyre nem süllyedhetünk...vagy mégis 😕Sajnos igen, utálom is magam érte rendesen...Amadeus91444.hu/2015/03/30/jobbik-kulpol-gyongyosi/Azt már érzed, hogy 2018-ban a Fideszre fogsz szavazni, hogy ne a Jobbik nyerjen?Sobri Jóska
Erős nyitása a hétnek.Amadeus91
több mint 10 éve
Sajnos igen, utálom is magam érte rendesen...444.hu/2015/03/30/jobbik-kulpol-gyongyosi/Azt már érzed, hogy 2018-ban a Fideszre fogsz szavazni, hogy ne a Jobbik nyerjen?Sobri Jóska
Erős nyitása a hétnek.Amadeus91
több mint 10 éve
444.hu/2015/03/30/jobbik-kulpol-gyongyosi/Azt már érzed, hogy 2018-ban a Fideszre fogsz szavazni, hogy ne a Jobbik nyerjen?
Erős nyitása a hétnek.Amadeus91
