Politika

65 feliratkozó

több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Ha még mindig úgy megy a method, ahogy régebben - és miért menne másként - akkor ugye bekérnek min.elnöki kabinetbe minden minisztériumból a területhez tarto adócsökkentési/osztogatási javaslatokat és ide küldeni kell, ha akarsz, ha nem. Az egészen racionálistól a baromságokig mindent.
A másik meg tényleg amit kitalál a Karmelita magányában, Antallal meg a mérő csapattal. A szakminiszterek majd utólag megoldják ugye.
MC12
A Kata tv. megszüntetésénél "ott voltunk". 4 hónapja dolgozott egy munkacsoport rajta, meg előtte már egy évet (úgy volt már hogy év végével beszántják, tényleg sok gond volt vele). Bevitték kormányülésre (ez a nagyobbik verzió volt, minden miniszterrel), ahol felkészültek prezentációval, magyarázatokkal stb. OV elolvasta, majd meg sem várta, közölte, hogy "ehh, ez túl bonyolult _még-nekem-is_, inkább töröljük el". Szóval kiment a csapat, és kihúzta a az érdemi részeket, maradt ez a semmilyen szarság. Azt be tudták nyomni gyorsan, hogy az átalányadó át lehessen jelentkezni, de eredetileg OV ezzel sem akart foglalkozni, de ráhagyta a PM-re, így ezt be tudták szuszakolni. Kb. 30 perc alatt felhívtak 10-15 embert, akik korábban látták a javaslatot, és hozzászóltak, meg 20 embert, akik nem látták, de láttak élő átalányadózót (ebben voltam én is). Nem mondták meg miért kérdezik, tőlem annyit kérdeztek, hogy szerintem az átalányadót miért nem kedvelik az ev-k, én meg mondtam, hogy mert bonyolult (jó, ezzel spec. semmihez nem kezdtek). Emlékszem, este már az ágyban esett le, hogy miért hívott az ismerős.
Gyurma Pappa
A következő negyedéves beva alkalmával eszembe fogsz jutni ám!
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 28 256 — nabege2@yahoo.com
na 10-15 ezer lesz a havi limit, ami ha jol ertem, mozgo limit lesz Marci szerint:

 24.hu/fn/gazdasag/2025/02/24/nagy-marton-nyugdij-nyugdijas-afa-visszaterites-kedvezmenykartya-elelmiszer-vasarlas-adozas-fogyasztas/
csebi
Nyugdíjas Kerekasztal, mennyire csodálatosan hangzik.
warr_b
Van vmi Idősek Tanácsa is. Vagy volt 😄
petey
Valami ilyen kamuállást milyen jó lenne megcsípni 😂
warr_b
legyél jóban Bese atyával 😊
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 29 272 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 293 — Csodabogár

csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 854 — Lucas Scott

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 617 — zászló zászló szív
Ha még mindig úgy megy a method, ahogy régebben - és miért menne másként - akkor ugye bekérnek min.elnöki kabinetbe minden minisztériumból a területhez tarto adócsökkentési/osztogatási javaslatokat és ide küldeni kell, ha akarsz, ha nem. Az egészen racionálistól a baromságokig mindent.
A másik meg tényleg amit kitalál a Karmelita magányában, Antallal meg a mérő csapattal. A szakminiszterek majd utólag megoldják ugye.
MC12
A Kata tv. megszüntetésénél "ott voltunk". 4 hónapja dolgozott egy munkacsoport rajta, meg előtte már egy évet (úgy volt már hogy év végével beszántják, tényleg sok gond volt vele). Bevitték kormányülésre (ez a nagyobbik verzió volt, minden miniszterrel), ahol felkészültek prezentációval, magyarázatokkal stb. OV elolvasta, majd meg sem várta, közölte, hogy "ehh, ez túl bonyolult _még-nekem-is_, inkább töröljük el". Szóval kiment a csapat, és kihúzta a az érdemi részeket, maradt ez a semmilyen szarság. Azt be tudták nyomni gyorsan, hogy az átalányadó át lehessen jelentkezni, de eredetileg OV ezzel sem akart foglalkozni, de ráhagyta a PM-re, így ezt be tudták szuszakolni. Kb. 30 perc alatt felhívtak 10-15 embert, akik korábban látták a javaslatot, és hozzászóltak, meg 20 embert, akik nem látták, de láttak élő átalányadózót (ebben voltam én is). Nem mondták meg miért kérdezik, tőlem annyit kérdeztek, hogy szerintem az átalányadót miért nem kedvelik az ev-k, én meg mondtam, hogy mert bonyolult (jó, ezzel spec. semmihez nem kezdtek). Emlékszem, este már az ágyban esett le, hogy miért hívott az ismerős.

több mint 1 éve
bogjosi New England Patriots 2 045
Ez egy szép akció volt...(azzá vált, ami ellen "elméletileg" küzdött 🙂 )

https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t15.5256-10/481391625_2378542165832596_4977452621658681908_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=a27664&_nc_ohc=Gt65AvmHC7wQ7kNvwFpUa1o&_nc_oc=AdqefOT4KM9GRmmdAEVc_G-jkWQpZ-HTGvaOAv4gQGxD9g6WzXZTQAit4L_H1WIFqVo&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.xx&_nc_gid=SvRAypdnbAhOI8sn_CMErA&_nc_ss=8&oh=00_AfwuBLfla3y_uRg95hTLvZH39oK9RMBZU3bMCXYVYwkvzw&oe=69C0C514
1,2 Mio. Aufrufe · 34.955 Reaktionen | Ma Orbánnak szembesülnie kellett a "parlamentben" a saját, 18 évvel ezelőtt elmondott szavaival. Ez talán legalább megzavarta kicsit, mielőtt elmondta a minden eddiginél cinikusabb és aljasabb szózatát egyrészt arról, hogy eljött a kánaán, másrészt a sötétben bujkáló árdrágító spekulánsokról, gazbrüsszelről, de mindenek előtt az "országra törő ellenzékről , civilekről és független sajtóról". Elgondolkodtatni, vagy megállítani persze nem fogják saját szavai. De talán minket emlékeztethetnek arra - mert muszáj tudatában lennünk- hogy végre meg kell állítani ezt a gátlástalan embert és a mocskos propaganda gépezetét. De az biztos, hogy ezt nem a “parlamentben” lehet megtenni. És nem érdemes vele sokat várni. Orbán 2007-es szavait idemásolom: „Mit tudunk mi üzenni innen a jövőnek, a nálunk fiatalabbaknak? Nos hát először is azt, hogy mi nem azért mutattunk ajtót bizonyos dolgoknak, hogy most meg visszajöjjenek az ablakon. Tehát mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, meg a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk. És azt üzenjük a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy mindez visszamásszon az ablakon. Azt üzenjük az utánunk jövő generációnak, hogy ne engedjék, hogy abból a demokráciából, amit a mi új nyugat nemzedékünk kiküzdött magának, abból most egész egyszerűen demokrácia nélküli többpártrendszert csináljon. Mert Magyarországon ma éppen a demokrácia lényege, a felelősség meg az elszámoltathatóság hiányzik. Ami maradt, azok az intézmények. Ez egy demokrácia lényegét nélkülöző többpártrendszer, és nem kellene hagynunk kedves fiatalok, hogy ez így legyen. És hasonlóképpen nem kellene megengedni az utánunk következő fiataloknak, hogy miután mi a szovjet rendszer legvidámabb barakkja sorsától megszabadultunk, most a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék Magyarországot. Ezek igen is fontos üzenetek a jövő számára. Azt üzenjük innen egyfajta új nyugat nemzedékként a fiatalabbaknak, hogy igen továbbra is tartsanak ki a nyugatos Magyarország mellett, ne engedjék, hogy erről az útról Magyarországot letérítsék. Szeressék, hogy Magyarország egy nyugatos ország, ami azt jelenti, hogy hiszünk az emberi akarat szabadságában, és hiszünk az egymásért vállalt kölcsönös felelősségben, ami elválaszthatatlan része a nyugati kultúrának. Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik. A demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, csak az emberek szívéből nőhet ki, és rendezheti be az élhető magyar életet. | Hadházy Ákos
Ma Orbánnak szembesülnie kellett a "parlamentben" a saját, 18 évvel ezelőtt elmondott szavaival. Ez talán legalább megzavarta kicsit, mielőtt elmondta a minden eddiginél cinikusabb és aljasabb...

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 156 — je suis poloska
A 40 év alatti 2 gyerekes nőknél 2026 januárjától lép életbe a teljes szja-mentesség,
2027-től vonatkozik a 40-50 év közötti kétgyerekes anyákra,
2028-tól az 50-60 év közöttiekre,
2029-től a 60 év felettiekre.
zacknorb
imádni fogják. főleg azok, akik 2026-ban 41 évesek, 2027-ben 51 évesek, meg 28-ban 61 évesek.

Most komolyan, de ez így üvölt, hogy az évértékelő előtt senki nem tudta, hogy ezen gondolkodni kell, ezt ma reggel találták ki.
Gyurma Pappa
Nem csodálkoznék, ha a beszédben lett volna improvizált rész, vagy olyan, amiről nem szólt senkinek. Volt már rá példa. Utána meg rohant mindenki a minisztériumba dolgozni, hogy hogy lesz ebből hétfő reggelre valami.
MC12
ha jól hallom, akkor az összes olyan volt.

a folyosói suttogások alapján senki nem tudott semmit. a 100 gyáros kijelentésen többen megkapaszkodtak a székben, de szerencséjükre ezt nem kapta fel annyira a figyelem, mint a többit, így ráérnek elkenni.

ugyebár:  telex.hu/gazdasag/2025/02/24/ksh-beruhazasok-teljesitmenye-2024
Gyurma Pappa
A "100 gyár" szerintem olyan lesz, mint az '1 millió munkahely" volt annó, meghirdetik, de komoly végdátum vagy előre kiírt milestone-ok nélkül (mondjuk ki a fene is hajtaná be rajtuk, ugye), aztán ha egyszer nagysokára elérik, akkor lehet örömködni, még akkor is, ha mondjuk közben 150 bezárt, ha meg nem érik el soha, akkor lehet róla szép nagyokat hallgatni...
StormST
mondjuk az 1 millió munkahelyet összehozták. igaz közmunkával. de össze

az a baj, hogy a ranglétra alján, ha kiadják, hogy te most bizony gyárakat hajtasz, akkor ott bizony gyárakat kell hajtani. ha tetszik, ha nem.
Gyurma Pappa
Ez véleményes, mármint hogy meglett-e valaha az 1 millió, abszolút értékben elvileg nem, vagyis 10 év alatt biztos nem, amit ígértek, 3,84 millió foglalkoztatott volt 2010-ben, 4,7-re ment fel 2022-re, még a Mandiner is csak jósolta, hogy talán meglesz 2022-ben, pl. ebben a cikkben:

 mandiner.hu/makronom/2022/02/adocsokkentes-foglalkoztatottsag-munkahelyteremtes-gazdasagvedelem

Persze ki lehet adni, hogy mindenki csináljon gyárat, aztán leviszik a "gyár" fogalmát minden olyan cégre, amelyik 10 főt foglalkoztat és bármit előállít, szóval lehet, hogy az ő definíciójuk szerint meglesz, de nem ettől fog a gazdaság jó irányba állni szerintem...
StormST
mint a K&H-ban az egymillió KGFB szerződés anno. Kampány után 2 hónapig 0 db szerződést töröltek a rendszerben, hogy meglegyen, de végeredményben megvolt az az 1 misi 😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 421
A 40 év alatti 2 gyerekes nőknél 2026 januárjától lép életbe a teljes szja-mentesség,
2027-től vonatkozik a 40-50 év közötti kétgyerekes anyákra,
2028-tól az 50-60 év közöttiekre,
2029-től a 60 év felettiekre.
zacknorb
imádni fogják. főleg azok, akik 2026-ban 41 évesek, 2027-ben 51 évesek, meg 28-ban 61 évesek.

Most komolyan, de ez így üvölt, hogy az évértékelő előtt senki nem tudta, hogy ezen gondolkodni kell, ezt ma reggel találták ki.
Gyurma Pappa
Nem csodálkoznék, ha a beszédben lett volna improvizált rész, vagy olyan, amiről nem szólt senkinek. Volt már rá példa. Utána meg rohant mindenki a minisztériumba dolgozni, hogy hogy lesz ebből hétfő reggelre valami.
MC12
ha jól hallom, akkor az összes olyan volt.

a folyosói suttogások alapján senki nem tudott semmit. a 100 gyáros kijelentésen többen megkapaszkodtak a székben, de szerencséjükre ezt nem kapta fel annyira a figyelem, mint a többit, így ráérnek elkenni.

ugyebár:  telex.hu/gazdasag/2025/02/24/ksh-beruhazasok-teljesitmenye-2024
Gyurma Pappa
Ha még mindig úgy megy a method, ahogy régebben - és miért menne másként - akkor ugye bekérnek min.elnöki kabinetbe minden minisztériumból a területhez tarto adócsökkentési/osztogatási javaslatokat és ide küldeni kell, ha akarsz, ha nem. Az egészen racionálistól a baromságokig mindent. Össze is szokott jönni százas nagyságrendű ötlet-cunami. Na most ezt OV kifejezetten úgy nézi át, hogy nem szűrnek előtte, de azt se mondja el, hogy mi tetszik neki és mi ment a kukába, csak ugye utólag derül ki 😊 de mivel ezek általában _tényleg_ csak csütörtök délutáni ötletelés szintjén mozognak, így az "ex-has", és a "kb. ennyi lesz" - a főbb háttérszámítások. Ez az egyik része.

A másik meg tényleg amit kitalál a Karmelita magányában, Antallal meg a mérő csapattal. A szakminiszterek majd utólag megoldják ugye.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
StormST Denver Broncos 12 734 — SB 50 Champion @ Grund
A 40 év alatti 2 gyerekes nőknél 2026 januárjától lép életbe a teljes szja-mentesség,
2027-től vonatkozik a 40-50 év közötti kétgyerekes anyákra,
2028-tól az 50-60 év közöttiekre,
2029-től a 60 év felettiekre.
zacknorb
imádni fogják. főleg azok, akik 2026-ban 41 évesek, 2027-ben 51 évesek, meg 28-ban 61 évesek.

Most komolyan, de ez így üvölt, hogy az évértékelő előtt senki nem tudta, hogy ezen gondolkodni kell, ezt ma reggel találták ki.
Gyurma Pappa
Nem csodálkoznék, ha a beszédben lett volna improvizált rész, vagy olyan, amiről nem szólt senkinek. Volt már rá példa. Utána meg rohant mindenki a minisztériumba dolgozni, hogy hogy lesz ebből hétfő reggelre valami.
MC12
ha jól hallom, akkor az összes olyan volt.

a folyosói suttogások alapján senki nem tudott semmit. a 100 gyáros kijelentésen többen megkapaszkodtak a székben, de szerencséjükre ezt nem kapta fel annyira a figyelem, mint a többit, így ráérnek elkenni.

ugyebár:  telex.hu/gazdasag/2025/02/24/ksh-beruhazasok-teljesitmenye-2024
Gyurma Pappa
A "100 gyár" szerintem olyan lesz, mint az '1 millió munkahely" volt annó, meghirdetik, de komoly végdátum vagy előre kiírt milestone-ok nélkül (mondjuk ki a fene is hajtaná be rajtuk, ugye), aztán ha egyszer nagysokára elérik, akkor lehet örömködni, még akkor is, ha mondjuk közben 150 bezárt, ha meg nem érik el soha, akkor lehet róla szép nagyokat hallgatni...
StormST
mondjuk az 1 millió munkahelyet összehozták. igaz közmunkával. de össze

az a baj, hogy a ranglétra alján, ha kiadják, hogy te most bizony gyárakat hajtasz, akkor ott bizony gyárakat kell hajtani. ha tetszik, ha nem.
Gyurma Pappa
Ez véleményes, mármint hogy meglett-e valaha az 1 millió, abszolút értékben elvileg nem, vagyis 10 év alatt biztos nem, amit ígértek, 3,84 millió foglalkoztatott volt 2010-ben, 4,7-re ment fel 2022-re, még a Mandiner is csak jósolta, hogy talán meglesz 2022-ben, pl. ebben a cikkben:

 mandiner.hu/makronom/2022/02/adocsokkentes-foglalkoztatottsag-munkahelyteremtes-gazdasagvedelem

Persze ki lehet adni, hogy mindenki csináljon gyárat, aztán leviszik a "gyár" fogalmát minden olyan cégre, amelyik 10 főt foglalkoztat és bármit előállít, szóval lehet, hogy az ő definíciójuk szerint meglesz, de nem ettől fog a gazdaság jó irányba állni szerintem...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 617 — zászló zászló szív
A 40 év alatti 2 gyerekes nőknél 2026 januárjától lép életbe a teljes szja-mentesség,
2027-től vonatkozik a 40-50 év közötti kétgyerekes anyákra,
2028-tól az 50-60 év közöttiekre,
2029-től a 60 év felettiekre.
zacknorb
imádni fogják. főleg azok, akik 2026-ban 41 évesek, 2027-ben 51 évesek, meg 28-ban 61 évesek.

Most komolyan, de ez így üvölt, hogy az évértékelő előtt senki nem tudta, hogy ezen gondolkodni kell, ezt ma reggel találták ki.
Gyurma Pappa
Nem csodálkoznék, ha a beszédben lett volna improvizált rész, vagy olyan, amiről nem szólt senkinek. Volt már rá példa. Utána meg rohant mindenki a minisztériumba dolgozni, hogy hogy lesz ebből hétfő reggelre valami.
MC12
ha jól hallom, akkor az összes olyan volt.

a folyosói suttogások alapján senki nem tudott semmit. a 100 gyáros kijelentésen többen megkapaszkodtak a székben, de szerencséjükre ezt nem kapta fel annyira a figyelem, mint a többit, így ráérnek elkenni.

ugyebár:  telex.hu/gazdasag/2025/02/24/ksh-beruhazasok-teljesitmenye-2024
Gyurma Pappa
A "100 gyár" szerintem olyan lesz, mint az '1 millió munkahely" volt annó, meghirdetik, de komoly végdátum vagy előre kiírt milestone-ok nélkül (mondjuk ki a fene is hajtaná be rajtuk, ugye), aztán ha egyszer nagysokára elérik, akkor lehet örömködni, még akkor is, ha mondjuk közben 150 bezárt, ha meg nem érik el soha, akkor lehet róla szép nagyokat hallgatni...
StormST
mondjuk az 1 millió munkahelyet összehozták. igaz közmunkával. de össze

az a baj, hogy a ranglétra alján, ha kiadják, hogy te most bizony gyárakat hajtasz, akkor ott bizony gyárakat kell hajtani. ha tetszik, ha nem.

több mint 1 éve
StormST Denver Broncos 12 734 — SB 50 Champion @ Grund
A 40 év alatti 2 gyerekes nőknél 2026 januárjától lép életbe a teljes szja-mentesség,
2027-től vonatkozik a 40-50 év közötti kétgyerekes anyákra,
2028-tól az 50-60 év közöttiekre,
2029-től a 60 év felettiekre.
zacknorb
imádni fogják. főleg azok, akik 2026-ban 41 évesek, 2027-ben 51 évesek, meg 28-ban 61 évesek.

Most komolyan, de ez így üvölt, hogy az évértékelő előtt senki nem tudta, hogy ezen gondolkodni kell, ezt ma reggel találták ki.
Gyurma Pappa
Nem csodálkoznék, ha a beszédben lett volna improvizált rész, vagy olyan, amiről nem szólt senkinek. Volt már rá példa. Utána meg rohant mindenki a minisztériumba dolgozni, hogy hogy lesz ebből hétfő reggelre valami.
MC12
ha jól hallom, akkor az összes olyan volt.

a folyosói suttogások alapján senki nem tudott semmit. a 100 gyáros kijelentésen többen megkapaszkodtak a székben, de szerencséjükre ezt nem kapta fel annyira a figyelem, mint a többit, így ráérnek elkenni.

ugyebár:  telex.hu/gazdasag/2025/02/24/ksh-beruhazasok-teljesitmenye-2024
Gyurma Pappa
A "100 gyár" szerintem olyan lesz, mint az '1 millió munkahely" volt annó, meghirdetik, de komoly végdátum vagy előre kiírt milestone-ok nélkül (mondjuk ki a fene is hajtaná be rajtuk, ugye), aztán ha egyszer nagysokára elérik, akkor lehet örömködni, még akkor is, ha mondjuk közben 150 bezárt, ha meg nem érik el soha, akkor lehet róla szép nagyokat hallgatni...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
peach Atlanta Falcons 15 804 — a new hope (again)
Nem ez a lényeg, hanem nézzétek meg, hogy a topik is miről szól: LMBTQ, gyerek után járó kedvezmények, nyugdíjasok áfája.

Most ki fog derülni, hogy mennyire jó politikus és mennyire jó kampányszakember MP és Tóth, mert most a Fidesz tematizál, elég sikeresen, ahogy a kis mintánk is igazolja.
Gyurma Pappa
Ha meg mindig ott tartunk h kampanyszavak fognak donteni arrol h maradjon-e OV rendszere vagy sem, akkor megint nem tanultunk semmit.

Engem nem erdekel h MP mit mond.
Neki jelenleg megvan a hattere a valtozashoz, ez erdekel. MZP-nel is ez erdekelt.

Ha egy kavicsnak lenne 30-40%-a, akkor arra szavaznek.
Lúdas Solymi
te igen. Kovácsné Hargitai Irén, 45 éves kesztyűgyári dolgozó, Szentlőrincen arra fog szavazni, aki mellett nagyobb biztonságban érzi magát.

Pont leszarja Orbán Viktor a véleményed, és igazából egy kicsit MP is, hiszen te már biztosan rá szavazol.
Gyurma Pappa
Aztan mi can akkor hogyha MP erre raiger? Vagy azt mondja h a magyar csaladokert van o is es tud jobbat, egyszerubbet?

En megszopaznam OV-t es raigernek, aztan ha megkerdezne h hogyan meg mibu, akkor visszakerdeznek h ti hogyan?
Majd Nagy Marton elmondja, igaz?

MP nem az oellenzek (de szep szo ez is, ki talalta ki es mikor?) h belealljon egy ilyenbe, neki ezt kell megfogni es tovabbvinni.

Sztem erosen dolgoznak azon h mikent fogjak meg a Fidesz kommunikaciojat es huzzak at magukhoz.

OV nem igert semmi olyat ezzel ami nem megvalosithato es nem modosithato, hat miert menne vele szembe MP?
Lúdas Solymi
elvileg ugye ő ezt már hamarabb megtette azzal, hogy bejelentette, hogy amennyiben megválasztják az egyik első intézkedése az az alapvető élelmiszerek áfájának az 5%-ra csökkentése lenne. szóval ezt a részt elvileg csak jól kell lekommunikalni, hogy ő mindenkinek adja nem csak a nyugiknak.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 617 — zászló zászló szív
A 40 év alatti 2 gyerekes nőknél 2026 januárjától lép életbe a teljes szja-mentesség,
2027-től vonatkozik a 40-50 év közötti kétgyerekes anyákra,
2028-tól az 50-60 év közöttiekre,
2029-től a 60 év felettiekre.
zacknorb
imádni fogják. főleg azok, akik 2026-ban 41 évesek, 2027-ben 51 évesek, meg 28-ban 61 évesek.

Most komolyan, de ez így üvölt, hogy az évértékelő előtt senki nem tudta, hogy ezen gondolkodni kell, ezt ma reggel találták ki.
Gyurma Pappa
Nem csodálkoznék, ha a beszédben lett volna improvizált rész, vagy olyan, amiről nem szólt senkinek. Volt már rá példa. Utána meg rohant mindenki a minisztériumba dolgozni, hogy hogy lesz ebből hétfő reggelre valami.
MC12
ha jól hallom, akkor az összes olyan volt.

a folyosói suttogások alapján senki nem tudott semmit. a 100 gyáros kijelentésen többen megkapaszkodtak a székben, de szerencséjükre ezt nem kapta fel annyira a figyelem, mint a többit, így ráérnek elkenni.

ugyebár:  telex.hu/gazdasag/2025/02/24/ksh-beruhazasok-teljesitmenye-2024

több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 954 — Kinek mit intézett a kormánya
A 40 év alatti 2 gyerekes nőknél 2026 januárjától lép életbe a teljes szja-mentesség,
2027-től vonatkozik a 40-50 év közötti kétgyerekes anyákra,
2028-tól az 50-60 év közöttiekre,
2029-től a 60 év felettiekre.
zacknorb
imádni fogják. főleg azok, akik 2026-ban 41 évesek, 2027-ben 51 évesek, meg 28-ban 61 évesek.

Most komolyan, de ez így üvölt, hogy az évértékelő előtt senki nem tudta, hogy ezen gondolkodni kell, ezt ma reggel találták ki.
Gyurma Pappa
Nekem a nyuggerek SZJA kártyájáról jön le ez iszonyatosan.

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 421
A 40 év alatti 2 gyerekes nőknél 2026 januárjától lép életbe a teljes szja-mentesség,
2027-től vonatkozik a 40-50 év közötti kétgyerekes anyákra,
2028-tól az 50-60 év közöttiekre,
2029-től a 60 év felettiekre.
zacknorb
imádni fogják. főleg azok, akik 2026-ban 41 évesek, 2027-ben 51 évesek, meg 28-ban 61 évesek.

Most komolyan, de ez így üvölt, hogy az évértékelő előtt senki nem tudta, hogy ezen gondolkodni kell, ezt ma reggel találták ki.
Gyurma Pappa
Nem csodálkoznék, ha a beszédben lett volna improvizált rész, vagy olyan, amiről nem szólt senkinek. Volt már rá példa. Utána meg rohant mindenki a minisztériumba dolgozni, hogy hogy lesz ebből hétfő reggelre valami.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 854 — Lucas Scott
A 40 év alatti 2 gyerekes nőknél 2026 januárjától lép életbe a teljes szja-mentesség,
2027-től vonatkozik a 40-50 év közötti kétgyerekes anyákra,
2028-tól az 50-60 év közöttiekre,
2029-től a 60 év felettiekre.
zacknorb
imádni fogják. főleg azok, akik 2026-ban 41 évesek, 2027-ben 51 évesek, meg 28-ban 61 évesek.

Most komolyan, de ez így üvölt, hogy az évértékelő előtt senki nem tudta, hogy ezen gondolkodni kell, ezt ma reggel találták ki.
Gyurma Pappa
en elek a gyanuperrel, hogy csak OV tudta ezt. ennyire kidolgozatlan dolgot is ritkan lattunk mar toluk pedig volt mindig vmi uj.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 617 — zászló zászló szív
A 40 év alatti 2 gyerekes nőknél 2026 januárjától lép életbe a teljes szja-mentesség,
2027-től vonatkozik a 40-50 év közötti kétgyerekes anyákra,
2028-tól az 50-60 év közöttiekre,
2029-től a 60 év felettiekre.
zacknorb
imádni fogják. főleg azok, akik 2026-ban 41 évesek, 2027-ben 51 évesek, meg 28-ban 61 évesek.

Most komolyan, de ez így üvölt, hogy az évértékelő előtt senki nem tudta, hogy ezen gondolkodni kell, ezt ma reggel találták ki.

több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 156 — je suis poloska
rip Pride
Amadeus the Young
Itt volt már az ideje, nem is kellett volna engedni hogy ilyeneket rendezzenek
kapitnono
Milyeneket?
Rendezvényeket, ahol magyar állampolgárok élnek a szólás- és gyülekezési jogukkal?
Ez tényleg durva, hogy még nincs betiltva, pláne, hogy van, aki olyannyira visszaél vele, hogy még politikai okból is él ezekkel a jogokkal. Beszarás.
Tüntikéznek baszki, zászlókat lengetnek, és csúnyákat mondanak akiről csak akarnak. Elbaszott dolog ez a demokráciáskodás, ideje visszavágni a vadhajtásait mielőbb, még a végén elkapatják magukat, és bezavarnak a rendszer mérnöki pontossággal és művészi eleganciával megkomponált valóságába.
Őszentsége Sobri Jóska
Csak sajnálni tudom azokat akinek az alkotmányos jog érvényesítése abban merül ki hogy rózsaszín tangában egy láncos nyakörvvel vergődik egy kocsin...
kapitnono
jóég te mennyire el vagy tévedve és egészen látszik mennyire beszoptad a propagandát.
voltam pride-on és csupán azokat nem láttam akikre te fújsz, vagy feltételezed, hogy ott vannak.
de ha még ott is vannak, az neked hogy, mikor és miért probléma? (buziskodjanak a négy fal között? vagy mi?) nehogymár egy veled nem egy értéket valló manapság az országban kb elnyomott ember megmutathassa, hogy ő is létezik! skandallum!
Fontos_Vidra
Engem is elborzasztana egy tangás hapsi, de kurva könnyen ki tudtam védeni hogy ne jöjjön szembe, nem kell odamenni és tuti nem látsz ilyet. 365-napból egyet csak kibírok hogy, véletlenül se menjek arra...
Nem sok dologra igaz, de erre igen a "minek ment oda" mondás.

Egyébként fogalmam sincs milyen arcok jártak arra, mert még sosem láttam, de emiatt a jövőben is annyira fog zavarni a rendezvény, mint az elmúlt 20 évben, semennyire. Végigvezetve a dolgot, ordas nagy faszság betiltani, mert akit eddig zavart volna, az nyilván eddig se ment ki, az ő életére ez a döntés nulla ráhatással kéne legyen. Nyilván nem a bede zsoltikra gondolok, őket eddig is érdekelte a rendezvény, hiszen rendre kimentek 😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 995
itt nem csak arról van szó, hogy ne essen tovább az újszülöttek száma, hanem hogy idekösse az embereket, külföld ne legyen opció

az ország valós lakosságának száma megdöbbentően alacsony az (egykoron) standard 10 millióhoz képest, hisz ausztriában, németországban, hollandiában a magyarok nagy része úgy él kint, hogy egyébként magyar lakcímkártyája, személyije, taj-kártyája, bankszámlája van, tehát az állam annyit lát, hogy ő csak egy munkanélküli. itt közel 1 millió magyarról beszélünk, és erre jönnek rá a tényleges külföldre költözők. szóval az ország lakossága a jelenleg nyilvántartottnál jóval alacsonyabb, rogánéknál tuti van ilyen lenyomozott valós stat. ez nyilván egy hétről-hétre, hónapról-hónapra egyre inkább növekvő szám, ráadásul pont a kényes korosztályból, hisz nem a 18 alattiak, 60 felettiek húznak el
Cruyffista
Ez a Fidesznek annyira nem problema.
Amelyik ketkezi munkas kint dolgozik, az a penzet itt fogja elkolteni, a nyugdijat meg kintrol fogja kapni.

Sok nyugdijas meg haza fog jonni, mert itt jobban el majd mint Nemetbe’ meg Angolba’. Max lekoltozik Spanyolba’.
Meg itt nincsenek migrancsok.

Erdekelne egy torok/roman stat h naluk ezzel kapcsolatban mi a helyzet, mennyit nyert ezzel az orszag.

Es hat ott is latjuk h aki kulfoldon el es szavaz, az nem feltetlenul egyenlo azzal h Fidesz ellenes, sot.
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 995
Nem ez a lényeg, hanem nézzétek meg, hogy a topik is miről szól: LMBTQ, gyerek után járó kedvezmények, nyugdíjasok áfája.

Most ki fog derülni, hogy mennyire jó politikus és mennyire jó kampányszakember MP és Tóth, mert most a Fidesz tematizál, elég sikeresen, ahogy a kis mintánk is igazolja.
Gyurma Pappa
Ha meg mindig ott tartunk h kampanyszavak fognak donteni arrol h maradjon-e OV rendszere vagy sem, akkor megint nem tanultunk semmit.

Engem nem erdekel h MP mit mond.
Neki jelenleg megvan a hattere a valtozashoz, ez erdekel. MZP-nel is ez erdekelt.

Ha egy kavicsnak lenne 30-40%-a, akkor arra szavaznek.
Lúdas Solymi
te igen. Kovácsné Hargitai Irén, 45 éves kesztyűgyári dolgozó, Szentlőrincen arra fog szavazni, aki mellett nagyobb biztonságban érzi magát.

Pont leszarja Orbán Viktor a véleményed, és igazából egy kicsit MP is, hiszen te már biztosan rá szavazol.
Gyurma Pappa
Aztan mi can akkor hogyha MP erre raiger? Vagy azt mondja h a magyar csaladokert van o is es tud jobbat, egyszerubbet?

En megszopaznam OV-t es raigernek, aztan ha megkerdezne h hogyan meg mibu, akkor visszakerdeznek h ti hogyan?
Majd Nagy Marton elmondja, igaz?

MP nem az oellenzek (de szep szo ez is, ki talalta ki es mikor?) h belealljon egy ilyenbe, neki ezt kell megfogni es tovabbvinni.

Sztem erosen dolgoznak azon h mikent fogjak meg a Fidesz kommunikaciojat es huzzak at magukhoz.

OV nem igert semmi olyat ezzel ami nem megvalosithato es nem modosithato, hat miert menne vele szembe MP?
több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
itt nem csak arról van szó, hogy ne essen tovább az újszülöttek száma, hanem hogy idekösse az embereket, külföld ne legyen opció

az ország valós lakosságának száma megdöbbentően alacsony az (egykoron) standard 10 millióhoz képest, hisz ausztriában, németországban, hollandiában a magyarok nagy része úgy él kint, hogy egyébként magyar lakcímkártyája, személyije, taj-kártyája, bankszámlája van, tehát az állam annyit lát, hogy ő csak egy munkanélküli. itt közel 1 millió magyarról beszélünk, és erre jönnek rá a tényleges külföldre költözők. szóval az ország lakossága a jelenleg nyilvántartottnál jóval alacsonyabb, rogánéknál tuti van ilyen lenyomozott valós stat. ez nyilván egy hétről-hétre, hónapról-hónapra egyre inkább növekvő szám, ráadásul pont a kényes korosztályból, hisz nem a 18 alattiak, 60 felettiek húznak el
Cruyffista
Nem győzöm lájkolni.

Akárhova fordulok pucolást látok, a fizetőképes ügyfélköröm zöme az vagy külföldi, vagy külföldön élő magyar (magyar lakcím papíron ofc), akinek az itteni ügyeit kell intézni. Én úgy látom vállalkozóként a magam buborékjában, hogy a természetes személyek piacán gyakorlatilag elfogyott a belföldi fizetőképes kereslet.

Cserébe szociális alapon közel 120 ügyet viszek állam általi kirendelésben, aminek hála napi szinten szembesülök ennek az országnak a leírhatatlan nyomorával. Itt Budapesten. Nem kell ehhez vidékre menni, Csepelen olyat lát az ember, hogy szólni nem tud a döbbenettől. Egymást érik az elátkozott sorsú, szerencsétlen, nem ritkán vagy mentális beteg, vagy funkcionális analfabéta kirendelt ügyfelek, akiket az út szélén hagyott a magyar állam az elmúlt 15 évben.

És közben sorban húzzák le a rolót a kollégák is, ahogy forgolódom itt, megcáfolva minden társadalmi sztereotípiát a témában.
Amadeus the Young
nincs mese es mas megoldas. el kell menni egy NERes ceghez jogtanacsosnak.
csebi
Ne tudd meg hányan megcsinálták már. Legutóbb egy olyan kollegát hallottam lehúzni a rolót, akinek saját nemzetközi praxisú irodája volt, alkalmazott ügyvédekkel, jelöltekkel, mindennel.