Politika
65 feliratkozó
több mint 1 éve
Addig nyomja ezt a trasht a fidesz nyomi tagozata, hogy már az is felmerült hirtelen, ha csak nyakon csap egy ilyet, lehet még abból is ő jön majd ki jól😊
több mint 1 éve
Vitézy Dávid igazából 2 személy vagy ki az a mindkettő, akiről Te beszélsz?Mert miért ne következne? Mert majd tuti, csak most az egyszer, becsszóra?De a kettőnek mi köze egymáshoz?Húúúú, hát neked sikerült keverni a dolgokat rendesen, nem nekem kell megbocsájtanom Vitézynek, hanem a Tisza teszi a jelek szerint, miközben másnak meg ugyanazért (vagy kevesebbért) nem. Nekem nem Vitézyvel van bajom, hanem a Tiszával, mert ha egy ilyen ügyet így kommunikálnak (vagyis épp nem kommunikálják, mert Vitézy államtitkári múltjáról simán nem tesznek említést), akkor miért gondoljam azt, hogy ők rendszert akarnak váltani, vagy hogy később nem bocsájtanak meg ugyanígy minden másik funkcionáriusnak a fidesz érából?De hát Te írtad azt, hogy ha egy volt államtitkár kádernek megbocsátunk, mert azt mondja magáról, hogy nem is fideszes, akkor az a szemedben nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé... Ezért érdekelt, hogy mi az ami megbocsáthatatlan Vitézy-nek, de akkor ezek szerint nincs ilyen, csak így az a hozzászólás nem értelmezhető, mert akkor nem értem kinek bocsátottak meg, ami arra utal, hogy itt max vezetőváltás lehet.Vele? Semmi bajom, szerintem ő lenne a legjobb jelölt. A bajom azzal van, hogy a Tisza szerint is ő elfogadható, hiába volt államtitkár Orbán alatt, de Kiss Ambrus nem elfogadható MERT ő államtitkár volt Bajnai alatt. Nem az a baj vele, hogy Karácsony embere, vagy hogy nem ért hozzá, legalábbis a Tisza frakcióvezető nem ezekre hivatkozik, csak arra, hogy államtitkár volt. Ha nem látod ebben az ellentmondást, akkor jobban nem tudom elmagyarázniTe írtad, hogy Téged zavar, hogy megbocsátanak Vitézy-nek, érdekelt, hogy mit kell megbocsátani, miért nem vállalható ember, de erre nem kaptam választ. :/Mármint mit kell neki megbocsájtani, amit másnak nem akarnak? Kiss Ambrus azért nem lehet helyettes, mert államtitkár volt Bajnai alatt, de Vitézynél nem baj, hogy Orbán alatt az volt (meg kormánybiztos is). Nálam ez nincs rendben, főleg egy olyan erőtől, aki az Orbán rendszer leváltásának ígéretével kampányol. Persze megértem, ha másoknak ez rendben van, csak vesszen Gyurcsány, csak szerintem 2024-ben nem ez kéne a téma legyen...Megint a Messiás-várás esete.Nekem a kérdés, hogy ha leváltjuk a rendszert, de a kárdereknek megbocsájtunk, akkor a fej cseréje mennyire lesz másabb helyzet. Mert ha egy volt államtitkár maradhat, ha azt mondja magáról, hogy "de hát én nem is vagyok fideszes", akkor ennyiből maradhat bárki más is...Sobrinak való posztmodern: az 'újellenzék' egyben az 'újfidesz' is 😊A képlet továbbra is tök egyszerű: Orbán-rendszert akarsz, vagy bármi mást.
ender1112
A bármi máshoz a Tiszára tudsz szavazni, az Orbán-rendszerhez bármi másra.
Jelenleg ez az én szememben szélkakas dolog és inkább csak megijeszt, hogy egy esetleges Tisza győzelem esetén hány mostani kádernél is néznének félre a nagy rendszerváltás mellett ilyen-olyan indokkal...Pedig Orbán nem váltja le saját magát, és Jézus se fog leszállni, hogy ezt megtegye.
StormST
Ha te le akarod váltani, akkor erre a legjobb esély most (26-ban) a Tisza. Lehet nem jó, de a legjobb sansz. Még egy értelmiséginek is.
Őszentsége Sobri Jóska
Nyilván sarkítás, csak az én szememben ez a lépés most nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé...
StormST
Nem mellesleg Vitézy-vel mi is a baj, neki mit kell megbocsátani? Valóban politikai és családi okok miatt lett kinevezve, de szakmailag elismert munkát végzett (el is távolították gyorsan Lázárék) és egyelőre a Közgyűlésben se azt mutatja, hogy ő nem szakmai feladatként tekint a városvezetésre.
Jughead
StormST
Kiss Ambrus továbbra is hidegen hagy, Karácsony emberét nem megszavazni teljesen érthető döntés.
Jughead
StormST
Az, hogy mi a politikai kommunikáció egy dolog, nem mondhatják azt, hogy politikai játszma miatt nem szavazzunk meg Kiss Ambrust.
Jughead
StormST
Szerinted sincs baj Vitézy-vel, sőt őt tartod a legjobb lehetőségnek, szóval abból, hogy neki “megbocsátanak” miért következik, hogy olyanoknak is meg fognak bocsátani, akiknek nem kéne?
Nincs a kettő között logikai kapcsolat, mintha attól félnél, hogy ha egy bíró felment egy ártatlan embert, akkor a bűnöst is fel fogja menteni.
Jughead
Én azt mondom, hogy vagy mindkettőt, vagy egyiket se, nem azt, hogy csak az egyiket. Nem bűnös-ártatlan, hanem ártatlan-ártatlan, vagy bűnös-bűnös. Remélem egy bíró az utóbbi 2 esetben egyformán döntene, bár manapság már ugye ezt se lehet tudni....
StormST
több mint 1 éve
Trump is kibírta, rosszabb kondival, terheltebb személyiségszerkezettel, idősebben, komolyabb nyomás alatt.Elég átlátszó pedigSporttársak, most néztem meg a Magyar-menczer pécsi csörte videóját, és még mindig nem tértem magamhoz.Nagyon gáz, hogy a Fidesz akármelyik csicskáját küldi oda, lépten-nyomon égetik magukat és a pártjukat, ami persze Tiszának nagyon jó.
Szürreál. A kormánypárt kommunikációs igazgatója. Erre szavak nincsenek.
Vitézlő Titoknok tomz
Viszont nem értem a logikát itt mit akarnak: nem egyszerűbb volna megtiltani h ajtót nyissanak, minden bezár, mintsem ilyen kocsmai szintre lesüllyedjenek? MP-t akarják provokálni, de ma csak a fideszes söpredék idegelte fel magát.
Beki
MP-nek durranjon el az agya és zúzza le a másik felet
Ezzel saját magát írja ki a versenyből
Ennyire futja, de rohadt hosszú idő van még a választásokig. Vajon kibírja Péter addig?
topin
Ha MP el akarja érni a célját, akkor ki kell bírnia. Ezt ő tudja a legjobban.
Azért nem mindenki ösztönállat, hogy azt teszi zsigerből, indulatból amire az érzelmei ragadtatják. Te is sokat pókereztél előben, senki sem örül, ha badbeattel egy fish ellen kiesik egy versenyről, és nyilván van aki vesztes parti végén bebassza a lapokat, leüvölti a dealer fejét, kurvaanyázik mindenfele, de sok olyan is van, aki tudomásulveszi, megköszöni a játékot, majd hazamegy. És ez nem az anyagi helyzettől, vagy a prizepool méretétől függ, attól se, hogy ki pro, ki rekreációs játékos, csakis az ember karakterétől.
A politika dettó.
A tűrőképesség, a tolerancia, a türelem, a célorientáltság, az antifragilitás is politikusi skillek. Vagy vannak vagy nincsenek.
több mint 1 éve
Az volt a kemény, amikor ez leesik MP-nek és még mondja is a Menczernek, hogy látom, hogy azért jött, hogy megüssem, de nem fogom.Elég átlátszó pedigSporttársak, most néztem meg a Magyar-menczer pécsi csörte videóját, és még mindig nem tértem magamhoz.Nagyon gáz, hogy a Fidesz akármelyik csicskáját küldi oda, lépten-nyomon égetik magukat és a pártjukat, ami persze Tiszának nagyon jó.
Szürreál. A kormánypárt kommunikációs igazgatója. Erre szavak nincsenek.
Vitézlő Titoknok tomz
Viszont nem értem a logikát itt mit akarnak: nem egyszerűbb volna megtiltani h ajtót nyissanak, minden bezár, mintsem ilyen kocsmai szintre lesüllyedjenek? MP-t akarják provokálni, de ma csak a fideszes söpredék idegelte fel magát.
Beki
MP-nek durranjon el az agya és zúzza le a másik felet
Ezzel saját magát írja ki a versenyből
Ennyire futja, de rohadt hosszú idő van még a választásokig. Vajon kibírja Péter addig?
topin
több mint 1 éve
Elég átlátszó pedigSporttársak, most néztem meg a Magyar-menczer pécsi csörte videóját, és még mindig nem tértem magamhoz.Nagyon gáz, hogy a Fidesz akármelyik csicskáját küldi oda, lépten-nyomon égetik magukat és a pártjukat, ami persze Tiszának nagyon jó.
Szürreál. A kormánypárt kommunikációs igazgatója. Erre szavak nincsenek.
Vitézlő Titoknok tomz
Viszont nem értem a logikát itt mit akarnak: nem egyszerűbb volna megtiltani h ajtót nyissanak, minden bezár, mintsem ilyen kocsmai szintre lesüllyedjenek? MP-t akarják provokálni, de ma csak a fideszes söpredék idegelte fel magát.
Beki
MP-nek durranjon el az agya és zúzza le a másik felet
Ezzel saját magát írja ki a versenyből
Ennyire futja, de rohadt hosszú idő van még a választásokig. Vajon kibírja Péter addig?
több mint 1 éve
Jellemző FB-komment: "ezt a Menczert vagy bántották gyerekkorában, vagy kellett volna, hogy bántsák".Sporttársak, most néztem meg a Magyar-menczer pécsi csörte videóját, és még mindig nem tértem magamhoz.Nagyon gáz, hogy a Fidesz akármelyik csicskáját küldi oda, lépten-nyomon égetik magukat és a pártjukat, ami persze Tiszának nagyon jó.
Szürreál. A kormánypárt kommunikációs igazgatója. Erre szavak nincsenek.
Vitézlő Titoknok tomz
Viszont nem értem a logikát itt mit akarnak: nem egyszerűbb volna megtiltani h ajtót nyissanak, minden bezár, mintsem ilyen kocsmai szintre lesüllyedjenek? MP-t akarják provokálni, de ma csak a fideszes söpredék idegelte fel magát.
Beki
Öngól, a Fideszről lesír, hogy kapkodnak, eszköztelenek.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Sporttársak, most néztem meg a Magyar-menczer pécsi csörte videóját, és még mindig nem tértem magamhoz.Nagyon gáz, hogy a Fidesz akármelyik csicskáját küldi oda, lépten-nyomon égetik magukat és a pártjukat, ami persze Tiszának nagyon jó.
Szürreál. A kormánypárt kommunikációs igazgatója. Erre szavak nincsenek.
Vitézlő Titoknok tomz
Viszont nem értem a logikát itt mit akarnak: nem egyszerűbb volna megtiltani h ajtót nyissanak, minden bezár, mintsem ilyen kocsmai szintre lesüllyedjenek? MP-t akarják provokálni, de ma csak a fideszes söpredék idegelte fel magát.
több mint 1 éve
még nem jött ki a központi iránymutatás, még megy a "jólmegmondtanekiatomi""kicsi", "igazi férfi" mondja ezt az aki megkapta orbán félig elrágott kolbászának maradékát..fideszes politikus, aki nyilvánvalóan a központból kiküldött "valóságértelmezési kisokosból" dolgozik
Legalja.
gordon
r.baggio
Menczer az a jófajta fideszes aki több szavazatot hoz a Tisza pártnak , mint a sajátjának. Még, még még..
több mint 1 éve
Mert miért ne következne? Mert majd tuti, csak most az egyszer, becsszóra?De a kettőnek mi köze egymáshoz?Húúúú, hát neked sikerült keverni a dolgokat rendesen, nem nekem kell megbocsájtanom Vitézynek, hanem a Tisza teszi a jelek szerint, miközben másnak meg ugyanazért (vagy kevesebbért) nem. Nekem nem Vitézyvel van bajom, hanem a Tiszával, mert ha egy ilyen ügyet így kommunikálnak (vagyis épp nem kommunikálják, mert Vitézy államtitkári múltjáról simán nem tesznek említést), akkor miért gondoljam azt, hogy ők rendszert akarnak váltani, vagy hogy később nem bocsájtanak meg ugyanígy minden másik funkcionáriusnak a fidesz érából?De hát Te írtad azt, hogy ha egy volt államtitkár kádernek megbocsátunk, mert azt mondja magáról, hogy nem is fideszes, akkor az a szemedben nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé... Ezért érdekelt, hogy mi az ami megbocsáthatatlan Vitézy-nek, de akkor ezek szerint nincs ilyen, csak így az a hozzászólás nem értelmezhető, mert akkor nem értem kinek bocsátottak meg, ami arra utal, hogy itt max vezetőváltás lehet.Vele? Semmi bajom, szerintem ő lenne a legjobb jelölt. A bajom azzal van, hogy a Tisza szerint is ő elfogadható, hiába volt államtitkár Orbán alatt, de Kiss Ambrus nem elfogadható MERT ő államtitkár volt Bajnai alatt. Nem az a baj vele, hogy Karácsony embere, vagy hogy nem ért hozzá, legalábbis a Tisza frakcióvezető nem ezekre hivatkozik, csak arra, hogy államtitkár volt. Ha nem látod ebben az ellentmondást, akkor jobban nem tudom elmagyarázniTe írtad, hogy Téged zavar, hogy megbocsátanak Vitézy-nek, érdekelt, hogy mit kell megbocsátani, miért nem vállalható ember, de erre nem kaptam választ. :/Mármint mit kell neki megbocsájtani, amit másnak nem akarnak? Kiss Ambrus azért nem lehet helyettes, mert államtitkár volt Bajnai alatt, de Vitézynél nem baj, hogy Orbán alatt az volt (meg kormánybiztos is). Nálam ez nincs rendben, főleg egy olyan erőtől, aki az Orbán rendszer leváltásának ígéretével kampányol. Persze megértem, ha másoknak ez rendben van, csak vesszen Gyurcsány, csak szerintem 2024-ben nem ez kéne a téma legyen...Megint a Messiás-várás esete.Nekem a kérdés, hogy ha leváltjuk a rendszert, de a kárdereknek megbocsájtunk, akkor a fej cseréje mennyire lesz másabb helyzet. Mert ha egy volt államtitkár maradhat, ha azt mondja magáról, hogy "de hát én nem is vagyok fideszes", akkor ennyiből maradhat bárki más is...Sobrinak való posztmodern: az 'újellenzék' egyben az 'újfidesz' is 😊A képlet továbbra is tök egyszerű: Orbán-rendszert akarsz, vagy bármi mást.
ender1112
A bármi máshoz a Tiszára tudsz szavazni, az Orbán-rendszerhez bármi másra.
Jelenleg ez az én szememben szélkakas dolog és inkább csak megijeszt, hogy egy esetleges Tisza győzelem esetén hány mostani kádernél is néznének félre a nagy rendszerváltás mellett ilyen-olyan indokkal...Pedig Orbán nem váltja le saját magát, és Jézus se fog leszállni, hogy ezt megtegye.
StormST
Ha te le akarod váltani, akkor erre a legjobb esély most (26-ban) a Tisza. Lehet nem jó, de a legjobb sansz. Még egy értelmiséginek is.
Őszentsége Sobri Jóska
Nyilván sarkítás, csak az én szememben ez a lépés most nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé...
StormST
Nem mellesleg Vitézy-vel mi is a baj, neki mit kell megbocsátani? Valóban politikai és családi okok miatt lett kinevezve, de szakmailag elismert munkát végzett (el is távolították gyorsan Lázárék) és egyelőre a Közgyűlésben se azt mutatja, hogy ő nem szakmai feladatként tekint a városvezetésre.
Jughead
StormST
Kiss Ambrus továbbra is hidegen hagy, Karácsony emberét nem megszavazni teljesen érthető döntés.
Jughead
StormST
Az, hogy mi a politikai kommunikáció egy dolog, nem mondhatják azt, hogy politikai játszma miatt nem szavazzunk meg Kiss Ambrust.
Jughead
StormST
Szerinted sincs baj Vitézy-vel, sőt őt tartod a legjobb lehetőségnek, szóval abból, hogy neki “megbocsátanak” miért következik, hogy olyanoknak is meg fognak bocsátani, akiknek nem kéne?
Nincs a kettő között logikai kapcsolat, mintha attól félnél, hogy ha egy bíró felment egy ártatlan embert, akkor a bűnöst is fel fogja menteni.
Jughead
Én azt mondom, hogy vagy mindkettőt, vagy egyiket se, nem azt, hogy csak az egyiket. Nem bűnös-ártatlan, hanem ártatlan-ártatlan, vagy bűnös-bűnös. Remélem egy bíró az utóbbi 2 esetben egyformán döntene, bár manapság már ugye ezt se lehet tudni....

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
Azért azt látod, hogy politikailag igenis mekkora különbség van a kettő között…Amint megszavazza a Tisza Kiss Ambrust, másnap tele lenne a Fideszes média, hogy összeálltak ezek is Gyurcsánnyal. Erre nem adhatnak alapotHa meg Vitézyt szavazza meg, akkor meg azzal kenik össze, hogy "nem is ellenzéki, csak beülne a parlamentbe a pénzért igazából", egyik se jó választás...
Wester
StormST
Az egyikkel kimondják azt ami ma már senkit nem lep meg, nem üti meg az ingerküszöböt. A politikus csak a pénz érdekli. Meg a hatalom. Na bumm. 14 éve látjuk ezt nap kint nap, hozzászoktunk.
A másik meg a politikai megsemmisülés. A fidesz egyik leghatékonyabb mantráját adnák alájuk, utána még azt is kinyilatkozhatná MP hogy, engedjük be a migránsokat meg éljen a háború.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 1 éve
Sporttársak, most néztem meg a Magyar-menczer pécsi csörte videóját, és még mindig nem tértem magamhoz.Szürreál. A kormánypárt kommunikációs igazgatója. Erre szavak nincsenek.
több mint 1 éve
És ezt ki mondja majd, az ellenzéki médiaóriás? LOLAmint megszavazza a Tisza Kiss Ambrust, másnap tele lenne a Fideszes média, hogy összeálltak ezek is Gyurcsánnyal. Erre nem adhatnak alapotHa meg Vitézyt szavazza meg, akkor meg azzal kenik össze, hogy "nem is ellenzéki, csak beülne a parlamentbe a pénzért igazából", egyik se jó választás...
Wester
StormST
Lesz ez még így se!
több mint 1 éve
De a kettőnek mi köze egymáshoz?Húúúú, hát neked sikerült keverni a dolgokat rendesen, nem nekem kell megbocsájtanom Vitézynek, hanem a Tisza teszi a jelek szerint, miközben másnak meg ugyanazért (vagy kevesebbért) nem. Nekem nem Vitézyvel van bajom, hanem a Tiszával, mert ha egy ilyen ügyet így kommunikálnak (vagyis épp nem kommunikálják, mert Vitézy államtitkári múltjáról simán nem tesznek említést), akkor miért gondoljam azt, hogy ők rendszert akarnak váltani, vagy hogy később nem bocsájtanak meg ugyanígy minden másik funkcionáriusnak a fidesz érából?De hát Te írtad azt, hogy ha egy volt államtitkár kádernek megbocsátunk, mert azt mondja magáról, hogy nem is fideszes, akkor az a szemedben nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé... Ezért érdekelt, hogy mi az ami megbocsáthatatlan Vitézy-nek, de akkor ezek szerint nincs ilyen, csak így az a hozzászólás nem értelmezhető, mert akkor nem értem kinek bocsátottak meg, ami arra utal, hogy itt max vezetőváltás lehet.Vele? Semmi bajom, szerintem ő lenne a legjobb jelölt. A bajom azzal van, hogy a Tisza szerint is ő elfogadható, hiába volt államtitkár Orbán alatt, de Kiss Ambrus nem elfogadható MERT ő államtitkár volt Bajnai alatt. Nem az a baj vele, hogy Karácsony embere, vagy hogy nem ért hozzá, legalábbis a Tisza frakcióvezető nem ezekre hivatkozik, csak arra, hogy államtitkár volt. Ha nem látod ebben az ellentmondást, akkor jobban nem tudom elmagyarázniTe írtad, hogy Téged zavar, hogy megbocsátanak Vitézy-nek, érdekelt, hogy mit kell megbocsátani, miért nem vállalható ember, de erre nem kaptam választ. :/Mármint mit kell neki megbocsájtani, amit másnak nem akarnak? Kiss Ambrus azért nem lehet helyettes, mert államtitkár volt Bajnai alatt, de Vitézynél nem baj, hogy Orbán alatt az volt (meg kormánybiztos is). Nálam ez nincs rendben, főleg egy olyan erőtől, aki az Orbán rendszer leváltásának ígéretével kampányol. Persze megértem, ha másoknak ez rendben van, csak vesszen Gyurcsány, csak szerintem 2024-ben nem ez kéne a téma legyen...Megint a Messiás-várás esete.Nekem a kérdés, hogy ha leváltjuk a rendszert, de a kárdereknek megbocsájtunk, akkor a fej cseréje mennyire lesz másabb helyzet. Mert ha egy volt államtitkár maradhat, ha azt mondja magáról, hogy "de hát én nem is vagyok fideszes", akkor ennyiből maradhat bárki más is...Sobrinak való posztmodern: az 'újellenzék' egyben az 'újfidesz' is 😊A képlet továbbra is tök egyszerű: Orbán-rendszert akarsz, vagy bármi mást.
ender1112
A bármi máshoz a Tiszára tudsz szavazni, az Orbán-rendszerhez bármi másra.
Jelenleg ez az én szememben szélkakas dolog és inkább csak megijeszt, hogy egy esetleges Tisza győzelem esetén hány mostani kádernél is néznének félre a nagy rendszerváltás mellett ilyen-olyan indokkal...Pedig Orbán nem váltja le saját magát, és Jézus se fog leszállni, hogy ezt megtegye.
StormST
Ha te le akarod váltani, akkor erre a legjobb esély most (26-ban) a Tisza. Lehet nem jó, de a legjobb sansz. Még egy értelmiséginek is.
Őszentsége Sobri Jóska
Nyilván sarkítás, csak az én szememben ez a lépés most nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé...
StormST
Nem mellesleg Vitézy-vel mi is a baj, neki mit kell megbocsátani? Valóban politikai és családi okok miatt lett kinevezve, de szakmailag elismert munkát végzett (el is távolították gyorsan Lázárék) és egyelőre a Közgyűlésben se azt mutatja, hogy ő nem szakmai feladatként tekint a városvezetésre.
Jughead
StormST
Kiss Ambrus továbbra is hidegen hagy, Karácsony emberét nem megszavazni teljesen érthető döntés.
Jughead
StormST
Az, hogy mi a politikai kommunikáció egy dolog, nem mondhatják azt, hogy politikai játszma miatt nem szavazzunk meg Kiss Ambrust.
Jughead
StormST
Szerinted sincs baj Vitézy-vel, sőt őt tartod a legjobb lehetőségnek, szóval abból, hogy neki “megbocsátanak” miért következik, hogy olyanoknak is meg fognak bocsátani, akiknek nem kéne?
Nincs a kettő között logikai kapcsolat, mintha attól félnél, hogy ha egy bíró felment egy ártatlan embert, akkor a bűnöst is fel fogja menteni.
több mint 1 éve
Hihetetlen hogy ezt még mennyire sokan mennyire nem látják…Teljesen irreleváns jelenleg. Váltani kell. 2/3-a biztos nem lesz.Húúúú, hát neked sikerült keverni a dolgokat rendesen, nem nekem kell megbocsájtanom Vitézynek, hanem a Tisza teszi a jelek szerint, miközben másnak meg ugyanazért (vagy kevesebbért) nem. Nekem nem Vitézyvel van bajom, hanem a Tiszával, mert ha egy ilyen ügyet így kommunikálnak (vagyis épp nem kommunikálják, mert Vitézy államtitkári múltjáról simán nem tesznek említést), akkor miért gondoljam azt, hogy ők rendszert akarnak váltani, vagy hogy később nem bocsájtanak meg ugyanígy minden másik funkcionáriusnak a fidesz érából?De hát Te írtad azt, hogy ha egy volt államtitkár kádernek megbocsátunk, mert azt mondja magáról, hogy nem is fideszes, akkor az a szemedben nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé... Ezért érdekelt, hogy mi az ami megbocsáthatatlan Vitézy-nek, de akkor ezek szerint nincs ilyen, csak így az a hozzászólás nem értelmezhető, mert akkor nem értem kinek bocsátottak meg, ami arra utal, hogy itt max vezetőváltás lehet.Vele? Semmi bajom, szerintem ő lenne a legjobb jelölt. A bajom azzal van, hogy a Tisza szerint is ő elfogadható, hiába volt államtitkár Orbán alatt, de Kiss Ambrus nem elfogadható MERT ő államtitkár volt Bajnai alatt. Nem az a baj vele, hogy Karácsony embere, vagy hogy nem ért hozzá, legalábbis a Tisza frakcióvezető nem ezekre hivatkozik, csak arra, hogy államtitkár volt. Ha nem látod ebben az ellentmondást, akkor jobban nem tudom elmagyarázniTe írtad, hogy Téged zavar, hogy megbocsátanak Vitézy-nek, érdekelt, hogy mit kell megbocsátani, miért nem vállalható ember, de erre nem kaptam választ. :/Mármint mit kell neki megbocsájtani, amit másnak nem akarnak? Kiss Ambrus azért nem lehet helyettes, mert államtitkár volt Bajnai alatt, de Vitézynél nem baj, hogy Orbán alatt az volt (meg kormánybiztos is). Nálam ez nincs rendben, főleg egy olyan erőtől, aki az Orbán rendszer leváltásának ígéretével kampányol. Persze megértem, ha másoknak ez rendben van, csak vesszen Gyurcsány, csak szerintem 2024-ben nem ez kéne a téma legyen...Megint a Messiás-várás esete.Nekem a kérdés, hogy ha leváltjuk a rendszert, de a kárdereknek megbocsájtunk, akkor a fej cseréje mennyire lesz másabb helyzet. Mert ha egy volt államtitkár maradhat, ha azt mondja magáról, hogy "de hát én nem is vagyok fideszes", akkor ennyiből maradhat bárki más is...Sobrinak való posztmodern: az 'újellenzék' egyben az 'újfidesz' is 😊A képlet továbbra is tök egyszerű: Orbán-rendszert akarsz, vagy bármi mást.
ender1112
A bármi máshoz a Tiszára tudsz szavazni, az Orbán-rendszerhez bármi másra.
Jelenleg ez az én szememben szélkakas dolog és inkább csak megijeszt, hogy egy esetleges Tisza győzelem esetén hány mostani kádernél is néznének félre a nagy rendszerváltás mellett ilyen-olyan indokkal...Pedig Orbán nem váltja le saját magát, és Jézus se fog leszállni, hogy ezt megtegye.
StormST
Ha te le akarod váltani, akkor erre a legjobb esély most (26-ban) a Tisza. Lehet nem jó, de a legjobb sansz. Még egy értelmiséginek is.
Őszentsége Sobri Jóska
Nyilván sarkítás, csak az én szememben ez a lépés most nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé...
StormST
Nem mellesleg Vitézy-vel mi is a baj, neki mit kell megbocsátani? Valóban politikai és családi okok miatt lett kinevezve, de szakmailag elismert munkát végzett (el is távolították gyorsan Lázárék) és egyelőre a Közgyűlésben se azt mutatja, hogy ő nem szakmai feladatként tekint a városvezetésre.
Jughead
StormST
Kiss Ambrus továbbra is hidegen hagy, Karácsony emberét nem megszavazni teljesen érthető döntés.
Jughead
StormST
Az, hogy mi a politikai kommunikáció egy dolog, nem mondhatják azt, hogy politikai játszma miatt nem szavazzunk meg Kiss Ambrust.
Jughead
StormST
Ha megcsinálja őt is könnyebb lesz váltani.
Toca
Állcsúcsig vagyunk a szarba, éppen még nem hullámzik, valaki dob egy kötelet de nem kapjuk el, mert azon lementálunk, mit fog kérni cserébe, miután partra húz?
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 1 éve
Amint megszavazza a Tisza Kiss Ambrust, másnap tele lenne a Fideszes média, hogy összeálltak ezek is Gyurcsánnyal. Erre nem adhatnak alapotHa meg Vitézyt szavazza meg, akkor meg azzal kenik össze, hogy "nem is ellenzéki, csak beülne a parlamentbe a pénzért igazából", egyik se jó választás...
Wester

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
Teljesen irreleváns jelenleg. Váltani kell. 2/3-a biztos nem lesz.Húúúú, hát neked sikerült keverni a dolgokat rendesen, nem nekem kell megbocsájtanom Vitézynek, hanem a Tisza teszi a jelek szerint, miközben másnak meg ugyanazért (vagy kevesebbért) nem. Nekem nem Vitézyvel van bajom, hanem a Tiszával, mert ha egy ilyen ügyet így kommunikálnak (vagyis épp nem kommunikálják, mert Vitézy államtitkári múltjáról simán nem tesznek említést), akkor miért gondoljam azt, hogy ők rendszert akarnak váltani, vagy hogy később nem bocsájtanak meg ugyanígy minden másik funkcionáriusnak a fidesz érából?De hát Te írtad azt, hogy ha egy volt államtitkár kádernek megbocsátunk, mert azt mondja magáról, hogy nem is fideszes, akkor az a szemedben nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé... Ezért érdekelt, hogy mi az ami megbocsáthatatlan Vitézy-nek, de akkor ezek szerint nincs ilyen, csak így az a hozzászólás nem értelmezhető, mert akkor nem értem kinek bocsátottak meg, ami arra utal, hogy itt max vezetőváltás lehet.Vele? Semmi bajom, szerintem ő lenne a legjobb jelölt. A bajom azzal van, hogy a Tisza szerint is ő elfogadható, hiába volt államtitkár Orbán alatt, de Kiss Ambrus nem elfogadható MERT ő államtitkár volt Bajnai alatt. Nem az a baj vele, hogy Karácsony embere, vagy hogy nem ért hozzá, legalábbis a Tisza frakcióvezető nem ezekre hivatkozik, csak arra, hogy államtitkár volt. Ha nem látod ebben az ellentmondást, akkor jobban nem tudom elmagyarázniTe írtad, hogy Téged zavar, hogy megbocsátanak Vitézy-nek, érdekelt, hogy mit kell megbocsátani, miért nem vállalható ember, de erre nem kaptam választ. :/Mármint mit kell neki megbocsájtani, amit másnak nem akarnak? Kiss Ambrus azért nem lehet helyettes, mert államtitkár volt Bajnai alatt, de Vitézynél nem baj, hogy Orbán alatt az volt (meg kormánybiztos is). Nálam ez nincs rendben, főleg egy olyan erőtől, aki az Orbán rendszer leváltásának ígéretével kampányol. Persze megértem, ha másoknak ez rendben van, csak vesszen Gyurcsány, csak szerintem 2024-ben nem ez kéne a téma legyen...Megint a Messiás-várás esete.Nekem a kérdés, hogy ha leváltjuk a rendszert, de a kárdereknek megbocsájtunk, akkor a fej cseréje mennyire lesz másabb helyzet. Mert ha egy volt államtitkár maradhat, ha azt mondja magáról, hogy "de hát én nem is vagyok fideszes", akkor ennyiből maradhat bárki más is...Sobrinak való posztmodern: az 'újellenzék' egyben az 'újfidesz' is 😊A képlet továbbra is tök egyszerű: Orbán-rendszert akarsz, vagy bármi mást.
ender1112
A bármi máshoz a Tiszára tudsz szavazni, az Orbán-rendszerhez bármi másra.
Jelenleg ez az én szememben szélkakas dolog és inkább csak megijeszt, hogy egy esetleges Tisza győzelem esetén hány mostani kádernél is néznének félre a nagy rendszerváltás mellett ilyen-olyan indokkal...Pedig Orbán nem váltja le saját magát, és Jézus se fog leszállni, hogy ezt megtegye.
StormST
Ha te le akarod váltani, akkor erre a legjobb esély most (26-ban) a Tisza. Lehet nem jó, de a legjobb sansz. Még egy értelmiséginek is.
Őszentsége Sobri Jóska
Nyilván sarkítás, csak az én szememben ez a lépés most nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé...
StormST
Nem mellesleg Vitézy-vel mi is a baj, neki mit kell megbocsátani? Valóban politikai és családi okok miatt lett kinevezve, de szakmailag elismert munkát végzett (el is távolították gyorsan Lázárék) és egyelőre a Közgyűlésben se azt mutatja, hogy ő nem szakmai feladatként tekint a városvezetésre.
Jughead
StormST
Kiss Ambrus továbbra is hidegen hagy, Karácsony emberét nem megszavazni teljesen érthető döntés.
Jughead
StormST
Az, hogy mi a politikai kommunikáció egy dolog, nem mondhatják azt, hogy politikai játszma miatt nem szavazzunk meg Kiss Ambrust.
Jughead
StormST
Ha megcsinálja őt is könnyebb lesz váltani.
több mint 1 éve
Amint megszavazza a Tisza Kiss Ambrust, másnap tele lenne a Fideszes média, hogy összeálltak ezek is Gyurcsánnyal. Erre nem adhatnak alapot
Lesz ez még így se!
több mint 1 éve
Miért lenne nagyobb a társadalmi megfelelési kényszere? Ebben az országban, ahol a "folytatjuk"-al 3 választást lehetett már nyerni? Itt csak megválasztatni nehéz magát egy csoportnak, főleg ha utána elég gátlástalan... 😀Nekem a kérdés, hogy ha leváltjuk a rendszert, de a kárdereknek megbocsájtunk, akkor a fej cseréje mennyire lesz másabb helyzet.Akkor te tedd fel úgy a kérdést magadnak, hogy te melyik Magyarországot akarod?
StormST
Azt amelyikben a a NER az ami most, Orbán vezetésével, a már ismert haszonélvezőivel, kegyeltjeivel, nyaloncaival, balfaszaival, működési mechanizmusaival, stb., vagy azt a NER-t amelyiket MP vezeti, nagyobb társadalmi megfelelési kényszerrel, instabilabb autokratikus képességekkel, az Orbán-brancs nélkül, de csomó megtartott káderrel? Mert ugye számodra ez a két legrosszabb szcenárió, akkor te majd azt válaszd, amelyik számodra a kevésbbé rossz.
Őszentsége Sobri Jóska

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
Húúúú, hát neked sikerült keverni a dolgokat rendesen, nem nekem kell megbocsájtanom Vitézynek, hanem a Tisza teszi a jelek szerint, miközben másnak meg ugyanazért (vagy kevesebbért) nem. Nekem nem Vitézyvel van bajom, hanem a Tiszával, mert ha egy ilyen ügyet így kommunikálnak (vagyis épp nem kommunikálják, mert Vitézy államtitkári múltjáról simán nem tesznek említést), akkor miért gondoljam azt, hogy ők rendszert akarnak váltani, vagy hogy később nem bocsájtanak meg ugyanígy minden másik funkcionáriusnak a fidesz érából?De hát Te írtad azt, hogy ha egy volt államtitkár kádernek megbocsátunk, mert azt mondja magáról, hogy nem is fideszes, akkor az a szemedben nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé... Ezért érdekelt, hogy mi az ami megbocsáthatatlan Vitézy-nek, de akkor ezek szerint nincs ilyen, csak így az a hozzászólás nem értelmezhető, mert akkor nem értem kinek bocsátottak meg, ami arra utal, hogy itt max vezetőváltás lehet.Vele? Semmi bajom, szerintem ő lenne a legjobb jelölt. A bajom azzal van, hogy a Tisza szerint is ő elfogadható, hiába volt államtitkár Orbán alatt, de Kiss Ambrus nem elfogadható MERT ő államtitkár volt Bajnai alatt. Nem az a baj vele, hogy Karácsony embere, vagy hogy nem ért hozzá, legalábbis a Tisza frakcióvezető nem ezekre hivatkozik, csak arra, hogy államtitkár volt. Ha nem látod ebben az ellentmondást, akkor jobban nem tudom elmagyarázniTe írtad, hogy Téged zavar, hogy megbocsátanak Vitézy-nek, érdekelt, hogy mit kell megbocsátani, miért nem vállalható ember, de erre nem kaptam választ. :/Mármint mit kell neki megbocsájtani, amit másnak nem akarnak? Kiss Ambrus azért nem lehet helyettes, mert államtitkár volt Bajnai alatt, de Vitézynél nem baj, hogy Orbán alatt az volt (meg kormánybiztos is). Nálam ez nincs rendben, főleg egy olyan erőtől, aki az Orbán rendszer leváltásának ígéretével kampányol. Persze megértem, ha másoknak ez rendben van, csak vesszen Gyurcsány, csak szerintem 2024-ben nem ez kéne a téma legyen...Megint a Messiás-várás esete.Nekem a kérdés, hogy ha leváltjuk a rendszert, de a kárdereknek megbocsájtunk, akkor a fej cseréje mennyire lesz másabb helyzet. Mert ha egy volt államtitkár maradhat, ha azt mondja magáról, hogy "de hát én nem is vagyok fideszes", akkor ennyiből maradhat bárki más is...Sobrinak való posztmodern: az 'újellenzék' egyben az 'újfidesz' is 😊A képlet továbbra is tök egyszerű: Orbán-rendszert akarsz, vagy bármi mást.
ender1112
A bármi máshoz a Tiszára tudsz szavazni, az Orbán-rendszerhez bármi másra.
Jelenleg ez az én szememben szélkakas dolog és inkább csak megijeszt, hogy egy esetleges Tisza győzelem esetén hány mostani kádernél is néznének félre a nagy rendszerváltás mellett ilyen-olyan indokkal...Pedig Orbán nem váltja le saját magát, és Jézus se fog leszállni, hogy ezt megtegye.
StormST
Ha te le akarod váltani, akkor erre a legjobb esély most (26-ban) a Tisza. Lehet nem jó, de a legjobb sansz. Még egy értelmiséginek is.
Őszentsége Sobri Jóska
Nyilván sarkítás, csak az én szememben ez a lépés most nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé...
StormST
Nem mellesleg Vitézy-vel mi is a baj, neki mit kell megbocsátani? Valóban politikai és családi okok miatt lett kinevezve, de szakmailag elismert munkát végzett (el is távolították gyorsan Lázárék) és egyelőre a Közgyűlésben se azt mutatja, hogy ő nem szakmai feladatként tekint a városvezetésre.
Jughead
StormST
Kiss Ambrus továbbra is hidegen hagy, Karácsony emberét nem megszavazni teljesen érthető döntés.
Jughead
StormST
Az, hogy mi a politikai kommunikáció egy dolog, nem mondhatják azt, hogy politikai játszma miatt nem szavazzunk meg Kiss Ambrust.
Jughead

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
"kicsi", "igazi férfi" mondja ezt az aki megkapta orbán félig elrágott kolbászának maradékát..fideszes politikus, aki nyilvánvalóan a központból kiküldött "valóságértelmezési kisokosból" dolgozik
Legalja.
gordon

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
De hát Te írtad azt, hogy ha egy volt államtitkár kádernek megbocsátunk, mert azt mondja magáról, hogy nem is fideszes, akkor az a szemedben nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé... Ezért érdekelt, hogy mi az ami megbocsáthatatlan Vitézy-nek, de akkor ezek szerint nincs ilyen, csak így az a hozzászólás nem értelmezhető, mert akkor nem értem kinek bocsátottak meg, ami arra utal, hogy itt max vezetőváltás lehet.Vele? Semmi bajom, szerintem ő lenne a legjobb jelölt. A bajom azzal van, hogy a Tisza szerint is ő elfogadható, hiába volt államtitkár Orbán alatt, de Kiss Ambrus nem elfogadható MERT ő államtitkár volt Bajnai alatt. Nem az a baj vele, hogy Karácsony embere, vagy hogy nem ért hozzá, legalábbis a Tisza frakcióvezető nem ezekre hivatkozik, csak arra, hogy államtitkár volt. Ha nem látod ebben az ellentmondást, akkor jobban nem tudom elmagyarázniTe írtad, hogy Téged zavar, hogy megbocsátanak Vitézy-nek, érdekelt, hogy mit kell megbocsátani, miért nem vállalható ember, de erre nem kaptam választ. :/Mármint mit kell neki megbocsájtani, amit másnak nem akarnak? Kiss Ambrus azért nem lehet helyettes, mert államtitkár volt Bajnai alatt, de Vitézynél nem baj, hogy Orbán alatt az volt (meg kormánybiztos is). Nálam ez nincs rendben, főleg egy olyan erőtől, aki az Orbán rendszer leváltásának ígéretével kampányol. Persze megértem, ha másoknak ez rendben van, csak vesszen Gyurcsány, csak szerintem 2024-ben nem ez kéne a téma legyen...Megint a Messiás-várás esete.Nekem a kérdés, hogy ha leváltjuk a rendszert, de a kárdereknek megbocsájtunk, akkor a fej cseréje mennyire lesz másabb helyzet. Mert ha egy volt államtitkár maradhat, ha azt mondja magáról, hogy "de hát én nem is vagyok fideszes", akkor ennyiből maradhat bárki más is...Sobrinak való posztmodern: az 'újellenzék' egyben az 'újfidesz' is 😊A képlet továbbra is tök egyszerű: Orbán-rendszert akarsz, vagy bármi mást.
ender1112
A bármi máshoz a Tiszára tudsz szavazni, az Orbán-rendszerhez bármi másra.
Jelenleg ez az én szememben szélkakas dolog és inkább csak megijeszt, hogy egy esetleges Tisza győzelem esetén hány mostani kádernél is néznének félre a nagy rendszerváltás mellett ilyen-olyan indokkal...Pedig Orbán nem váltja le saját magát, és Jézus se fog leszállni, hogy ezt megtegye.
StormST
Ha te le akarod váltani, akkor erre a legjobb esély most (26-ban) a Tisza. Lehet nem jó, de a legjobb sansz. Még egy értelmiséginek is.
Őszentsége Sobri Jóska
Nyilván sarkítás, csak az én szememben ez a lépés most nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé...
StormST
Nem mellesleg Vitézy-vel mi is a baj, neki mit kell megbocsátani? Valóban politikai és családi okok miatt lett kinevezve, de szakmailag elismert munkát végzett (el is távolították gyorsan Lázárék) és egyelőre a Közgyűlésben se azt mutatja, hogy ő nem szakmai feladatként tekint a városvezetésre.
Jughead
StormST
Kiss Ambrus továbbra is hidegen hagy, Karácsony emberét nem megszavazni teljesen érthető döntés.
Jughead
StormST
Az, hogy mi a politikai kommunikáció egy dolog, nem mondhatják azt, hogy politikai játszma miatt nem szavazzunk meg Kiss Ambrust.
több mint 1 éve
"kicsi", "igazi férfi" mondja ezt az aki megkapta orbán félig elrágott kolbászának maradékát..Legalja.
több mint 1 éve
Nekem a kérdés, hogy ha leváltjuk a rendszert, de a kárdereknek megbocsájtunk, akkor a fej cseréje mennyire lesz másabb helyzet.Akkor te tedd fel úgy a kérdést magadnak, hogy te melyik Magyarországot akarod?
StormST
Azt amelyikben a a NER az ami most, Orbán vezetésével, a már ismert haszonélvezőivel, kegyeltjeivel, nyaloncaival, balfaszaival, működési mechanizmusaival, stb., vagy azt a NER-t amelyiket MP vezeti, nagyobb társadalmi megfelelési kényszerrel, instabilabb autokratikus képességekkel, az Orbán-brancs nélkül, de csomó megtartott káderrel? Mert ugye számodra ez a két legrosszabb szcenárió, akkor te majd azt válaszd, amelyik számodra a kevésbbé rossz.
több mint 1 éve
Na meg ha azzal fenyegetsz mindenkit h itt nagytakaritas lesz, akkor az esetleges billegoket, de jo esetben mindenkit elidegenitesz magadtol.Nekem a kérdés, hogy ha leváltjuk a rendszert, de a kárdereknek megbocsájtunk, akkor a fej cseréje mennyire lesz másabb helyzet. Mert ha egy volt államtitkár maradhat, ha azt mondja magáról, hogy "de hát én nem is vagyok fideszes", akkor ennyiből maradhat bárki más is...Figy, egyetlen dolgot mondok: minden kifizetés megállítanak a LöLö csoport felé. Ismerem a rendszert, 6 hónap alatt összeomlik az egész. Mire kiperelik az elvégzett munkák árát, a tényleg dolgozó cégek összeomlanak. Lehet, hogy maradnak az ingatlanok, de a nagy pénz az állami melókban van. Nem véletlenül ebben a szar helyzetben is nőtt a kifizetés feléjük, miközben konkrétan tudom, hogy 40-60-100 milliókkal tartoznak már alvállalkozóknak, és felszólítóra sem fizetnek (sőt, volt aki random nav ellenőrzést kapott pont arra az időszakra, amikor oda dolgozott... de persze ezt csak úgy hallottam).
Nyilván sarkítás, csak az én szememben ez a lépés most nem mutat a rendszerváltás felé, max vezetőváltás felé...
StormST
De már csak az is elég lesz, nem mondjuk az egyes kormányhivatalok vezetői repülnek, és mondjuk hirtelen az ellenőrök jó irányba kanyarodnak. Azt ne gondolja senki, hogy az államigazgatás alsóbb szintjei nincsenek tele dühös emberekkel. Ismerek olyan MÁKos dolgozót, aki kijárt tüntetni, és kb. 3 havonta behívták, hogy bért emeljenek neki, nehogy elmenjen, mert nem találnak a helyére embert.
Teljesen mindegy, ha akkora káosz lesz, mint a lengyeleknél van néhány helyen, akkor is megéri. Ha jogellenesen kell leváltani a TV elnökét, akkor is megéri.
Gyurma Pappa
Ezt leirtak a Muzsan is es sajnos ez a realitas.
Ilyet nem lehet nyiltan komondani, mara kiderult.
Majd ha megvan a pozicio es vannak sajat emberek, akkor el lehet kezdeni takaritani, ha tudsz.
Ahogy Gyurma irta, kb. a lengyeleket kell megnezni, esetleg a romanokat, de ott most epp zurzavar van.
Viszont az ukranok is egy jo pelda h a haboru elott es alatt milyen tisztogatasokat csinaltak/csinalnak es meg ott se megy egyszeruen.
több mint 1 éve
Vele? Semmi bajom, szerintem ő lenne a legjobb jelölt. A bajom azzal van, hogy a Tisza szerint is ő elfogadható, hiába volt államtitkár Orbán alatt, de Kiss Ambrus nem elfogadható MERT ő államtitkár volt Bajnai alatt. Nem az a baj vele, hogy Karácsony embere, vagy hogy nem ért hozzá, legalábbis a Tisza frakcióvezető nem ezekre hivatkozik, csak arra, hogy államtitkár volt. Ha nem látod ebben az ellentmondást, akkor jobban nem tudom elmagyarázniTe írtad, hogy Téged zavar, hogy megbocsátanak Vitézy-nek, érdekelt, hogy mit kell megbocsátani, miért nem vállalható ember, de erre nem kaptam választ. :/Mármint mit kell neki megbocsájtani, amit másnak nem akarnak? Kiss Ambrus azért nem lehet helyettes, mert államtitkár volt Bajnai alatt, de Vitézynél nem baj, hogy Orbán alatt az volt (meg kormánybiztos is). Nálam ez nincs rendben, főleg egy olyan erőtől, aki az Orbán rendszer leváltásának ígéretével kampányol. Persze megértem, ha másoknak ez rendben van, csak vesszen Gyurcsány, csak szerintem 2024-ben nem ez kéne a téma legyen...Megint a Messiás-várás esete.Nekem a kérdés, hogy ha leváltjuk a rendszert, de a kárdereknek megbocsájtunk, akkor a fej cseréje mennyire lesz másabb helyzet. Mert ha egy volt államtitkár maradhat, ha azt mondja magáról, hogy "de hát én nem is vagyok fideszes", akkor ennyiből maradhat bárki más is...Sobrinak való posztmodern: az 'újellenzék' egyben az 'újfidesz' is 😊A képlet továbbra is tök egyszerű: Orbán-rendszert akarsz, vagy bármi mást.