NFL eredménykövetés - 1 aktív topik
Pittsburgh Steelers - Dallas Cowboys
2
2
2:20
USA és a világ
31 feliratkozó
11 hónapja
Mike Pence nem csak játszaDehogy vannak. Csak dumálnak, bár sajnálatos módon lehet még rajtuk némi szavazatot szerezni, ezért némelyik politikus keresztényt játszik.Ja, csak a hitgyüli és társai sehol nincsenek hatalmon már jó ideje, míg az iszlám nemolyanjóemberek még jó pár országban főnökök.amerika jelentős részében ők vannak hatalmon
ender1112
Negritis, a vajda
ender1112
Texas és Flordia is megy a Discovery Institute által tolt "creatinist" faszság felé
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
11 hónapja
Lúdas Solymi
7 936
Tehát az európai kultúrkör vagy kereszténység az gyenge volt amíg egymással háborúztak?Csak az erős 'kultúrkör' képes nagy háborúkat elindítani, a gyengék kénytelenek helyileg öldökölni.Mondd már el kérlek, hogy melyik kultúrkör volt az amelyik az elmúlt 100-120 évben elindított 2 világháborút, kiirtott több millió zsidót és kisebbséget?Nem azt írtam, hogy kérdéses, hanem azt, hogy ne csináljunk úgy mintha több ezer éves szakadék lenne a két kultúra között, mikor a keresztény kultúrkörben a változások nem is olyan rég kezdődtek.Csak az egyik serpenyőben a szavazati jog, az egyforma fizetés azonos munkakörért, a gyerek vs karrier meg hasonló kérdések vannak, a másikban meg a házasságtörésért halálra kövezés meg az iskolába járáshoz való jog. A kettő között azért nem 50-60 év a különbség...
És ezzel nem felmenteni akarom az elkövetett atrocitásokat vagy elnyomást csak a szemellenzősséget kellene elfelejteni meg úgy csinálni mintha mi évszázadokkal előrébb lennénk.
De kösz, hogy te is besorolsz egy kategóriába, anélkül, hogy értelmezni próbálnád amit írtam.
Bár, tőled mást nem is nagyon vártam.
Szerk.: Sőt, neked még útlevél se kell, csak menjél el a Fideszhez azt kérdezd meg, hogy ők mit gondolnak a nőkről és a helyükről.
Lúdas Solymi
somoskovig
Különbséget kellene tenni a vallás, a vallásgyakorlás és az iszlám fundamentalizmus között...
Lúdas Solymi
ender1112
Vagy akkor a középkori muszlimok akkor erősek voltak a hódításaik miatt?
Vagy akkor most hogy van ez?
11 hónapja
Dehogy vannak. Csak dumálnak, bár sajnálatos módon lehet még rajtuk némi szavazatot szerezni, ezért némelyik politikus keresztényt játszik.Ja, csak a hitgyüli és társai sehol nincsenek hatalmon már jó ideje, míg az iszlám nemolyanjóemberek még jó pár országban főnökök.amerika jelentős részében ők vannak hatalmon
ender1112
Negritis, a vajda
11 hónapja
Lúdas Solymi
7 936
Nem írtam sehol, hogy fideszes lennél, szóval hagyjuk is.Nem nehez ertelmezni amit irtal. 3 sorrol van szo.1. Szerintem te nem akarod érteni, hogy miről írtam, így akkor összefoglalom.gondolom, hogy beleástad magad a témába, mármint az iszlám és a nők - nászúton is Damaszkuszba voltál, ott nejed mint a fehérmagus ment át az ajtókon, míg téged az előtérben a lócán tartogattak, teljes mértékben átlátod mind jogilag, mind életvitelileg a teljes iszlám világot, s ezt konvertálni tudod a keresztény viszonyokra, kis időcsúsztatással mongyuk nagyanyámra, aki a teljes életét kendőben élte le - de hat lassuk bé akkor a szakadék akkora, hogy teljességgel biztos, hogy egy évezred van a világok köztÉn csak arra próbáltam utalni, hogy alacsonyan szálltak ebben a topicban az “antiszemita” jelzők.Gréta Thunberg kiállt a palesztinok, a szabad Palesztina és Gáza mellett (jelentsen ez bármit 😊 ) akkor most Gréta antiszemita?visszaváltottunk gyökkettőbe?
Mondjuk Grétától is megkérdezném, hogy milyen érzés kiállni egy olyan kultúra mellett, ahol nőként nem hogy tüntetést nem szervezhetne péntekenként a suli helyett, hanem ezért minimum börtön járna, de mondjuk a halálbüntetés se lenne túl meglepő ítélet.
MC12
tényleg nem csodálkozom mikor sikerül mindent összemosni, a likud-ellenes megnyilvánulasokat antiszemitizmusként feltüntetni, aztán rácsavarunk hogy a palesztinok mind terroristak, az iszlam csupa vahabitából áll
mongyuk sokmindenkitől sokmindent nemvárok el
tőled igen
Gróf de sutianap
És azért mert valaki azt mondja, hogy nem fair ami a palesztinokkal, mint néppel történik, az még nem legalizálja a Hamász ocsmány cselekedeteit.
És az is igaz, hogy az iszlám országokban a nők igen komoly kihívásokkal küzdenek az általános jogok terén, ezzel vitatkozni, hát. Nem biztos, hogy szerencsés.
MC12
zwei - Légyszives akkor te, vagy valaki idézze már be, hogy ki mejik hozzászólasban éltette a Hamaszt vagy adott hangot egyetértésének eme embertelen cselekedetekkel - én kérem akkor a kizárását. Gusztustalan és felháborító, hogy háttérzöngeként ojanokat zsolozmazgattok, amire senki nem adott okot, csak valami baszom hibás logikai átkapcsolas miatt azt feltételezitek, hogy a beszélőnél jobban ismeritek a mozgatórugóket. Ez hitvany dolog.
Gróf de sutianap
2. Az elmúlt két hétben a topicot olvasva kiderült, hogy peterk és lehet csebi is - többek mellett - antiszemita, mert esetleg nem azt gondolják, amit a fősodor szerint illik - legalábbis megkapták (vagy lehet hogy csak peterk már nem emlékszem) a jelzőt, és ezzel én nem értettem egyet, de eléggé elharapódzott néhányszor a beszélgetést így nem mentem bele.
3. Amire jött néminemű ütemkéséssel Gréta meg a kiállása Palesztina mellett, és akkor gondoltam, megjegyezem, hogy ha valakire, akkor rà nehéz azt mondani, hogy antiszemita lenne, szóval _azért mert valaki szerint free Palesztina meg i stand a palesztin nép_ még nem lesz antiszemita, sőt peterk meg csebi, Grétàval ellentétben, aki egy kurva szót, Twitter üzenetet nem szólt a Hamász terror-akciója ellen, masszívan elítélték azt. Ebben a kontextusban tehát Gréta szélsőségesebb antiszemita mint a topicba írogatók 😊
Erre utaltam azzal, hogy alacsonyan szálltak azok az antiszemita jelzők a topicban. De írhattam volna azt is, hogy könnyű kézzel lettek szórva, és ha mondjuk peterk antiszemita, akkor el fognak fogyni a jelzőink azokra, akik valóban azok.
4. Aki szerint a nők helyzetének összehasonlítása kérdéses, meg vita téma lehet a közelt-kelet és Európa kapcsán, az tegye fel magának a kérdést, hogy a lánya Dániában, Portugàliában, Görögországban, vagy Szíriában, Libanonban, esetleg Iránban menjen egyetemre, engedné jó szívvel hosszabb időre és kész is vagyunk. (És akkor jófejségből Szaúd-Arábiát bele se tettem a listába)
5. Tevagyahulye!
MC12Jo eg, ezek a kommentek. En szegyellem magam mar lassan. Ludas Solymi, fogj egy konyvet a kezedbe, vagy ha azt nem is, akkor az utleveled. Wizz Air repul dubai-ba, onnet barmelyik masik muszlim tobbsegu orszagba eljutsz. Tolts el egy hetet es ird le mit lattal, hogyan bannak a nokkel. Vagy ha nincs ra lehetoseged, csapd fel az internetet, kezdj mondjuk a “becsuletgyilkossag” cimszoval.Nem azt írtam, hogy kérdéses, hanem azt, hogy ne csináljunk úgy mintha több ezer éves szakadék lenne a két kultúra között, mikor a keresztény kultúrkörben a változások nem is olyan rég kezdődtek.
Tenyleg megerett a nyugat is a pusztulasra, ha ilyen embereket termelunk ki.
undisputedly
És ezzel nem felmenteni akarom az elkövetett atrocitásokat vagy elnyomást csak a szemellenzősséget kellene elfelejteni meg úgy csinálni mintha mi évszázadokkal előrébb lennénk.
De kösz, hogy te is besorolsz egy kategóriába, anélkül, hogy értelmezni próbálnád amit írtam.
Bár, tőled mást nem is nagyon vártam.
Szerk.: Sőt, neked még útlevél se kell, csak menjél el a Fideszhez azt kérdezd meg, hogy ők mit gondolnak a nőkről és a helyükről.
Lúdas Solymi
Mar onmagaban bele se akartam menni a szekularizacioba illetve a masik oldalon annak hianyaba, holott ez az egy kiemelten fontos kulonbseg a nyugat es a muszlim orszagok kozott, de ezt most hagyjuk.
Nem letezik olyan koordinatarendszer, ahol a kollektiv nyugat es a muszlim tobbsegu orszagokat osszehasonlitva akar csak megkozelitoleg hasonlo ertekelest kapna a ket oldal ha a nok helyzetet nezzuk. (Bocs, letezik. Az ENSZ valamelyik sohivatala biztosan adott ki mar ilyen nyilatkozatot nem egyet, nem kettot).
De nem is csak a nok helyzete a lenyeges. Siitak es szunnitak kerdes nelkul harcolnak egymassal egy europai szemmel felfoghatatlan kerdese . Mintha mi azert allnank haboruban europaban, mert mondjuk a lengyelek szerint harommal tobb szent van, szerintunk meg harommal kevesebb es ezert oljuk egymast ezer eve.
Es mint ilyen, a te okfejtesed is rohejes. Az meg, hogy a fideszt megint minek hozod ide, szinten rohejes, foleg mivel nem vagyok az. De meg ha megkerdeznem a Semjent, hogy mi a velemenye a nokrol, vagy a Shobert Norbert nevu influenszert, es azt mondanak, hogy a konyhaban a helyuk, meg ez az allaspont is ezer meg egy szazalekkal jobb helyet bizyositana a nok szamara, mint barmeyik muszlim tobbsegu orszag. Akkor is, ha az o allaspontjuk is eredendoen hibas.
Az ilyen kommentek jol mutatjak, hogy mennyire kikopott a kritikus es racionalis gondolkodas europaban is. Vagy csak az internet ad teret minden alulinformalt vagy szelsoseges velemenynek, ki tudja. Az biztos ha betetted volna a labad valamelyik emlitett orszagba, akar csak par napra is, nem irtal volna ekkora hulyeseget.
Btw, megjegyzem, hogy a nokkel kereskedo, buntetoeljaras alatt allo, szociopata es hiressn nogyulolo influenszer, Andrew Tate nemreg tert at a vallasukra, mert hogy vegre megtalalta a kozeget ahol hozza hasonloan gondolkodnak a nokrol.
Szep tarsasag.
undisputedly
De neked is azt tudom írni amit lentebb somoskovignak...
Mert ugye te képviseled itt a kritikus és racionális gondolkodást? Hagyjad már magad...
11 hónapja
Ja, csak a hitgyüli és társai sehol nincsenek hatalmon már jó ideje, míg az iszlám nemolyanjóemberek még jó pár országban főnökök.amerika jelentős részében ők vannak hatalmon
ender1112
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
11 hónapja
Csak az erős 'kultúrkör' képes nagy háborúkat elindítani, a gyengék kénytelenek helyileg öldökölni.Mondd már el kérlek, hogy melyik kultúrkör volt az amelyik az elmúlt 100-120 évben elindított 2 világháborút, kiirtott több millió zsidót és kisebbséget?Nem azt írtam, hogy kérdéses, hanem azt, hogy ne csináljunk úgy mintha több ezer éves szakadék lenne a két kultúra között, mikor a keresztény kultúrkörben a változások nem is olyan rég kezdődtek.Csak az egyik serpenyőben a szavazati jog, az egyforma fizetés azonos munkakörért, a gyerek vs karrier meg hasonló kérdések vannak, a másikban meg a házasságtörésért halálra kövezés meg az iskolába járáshoz való jog. A kettő között azért nem 50-60 év a különbség...
És ezzel nem felmenteni akarom az elkövetett atrocitásokat vagy elnyomást csak a szemellenzősséget kellene elfelejteni meg úgy csinálni mintha mi évszázadokkal előrébb lennénk.
De kösz, hogy te is besorolsz egy kategóriába, anélkül, hogy értelmezni próbálnád amit írtam.
Bár, tőled mást nem is nagyon vártam.
Szerk.: Sőt, neked még útlevél se kell, csak menjél el a Fideszhez azt kérdezd meg, hogy ők mit gondolnak a nőkről és a helyükről.
Lúdas Solymi
somoskovig
Különbséget kellene tenni a vallás, a vallásgyakorlás és az iszlám fundamentalizmus között...
Lúdas Solymi
Szerkesztette: ender1112
11 hónapja
Lúdas Solymi
7 936
Mondd már el kérlek, hogy melyik kultúrkör volt az amelyik az elmúlt 100-120 évben elindított 2 világháborút, kiirtott több millió zsidót és kisebbséget?Nem azt írtam, hogy kérdéses, hanem azt, hogy ne csináljunk úgy mintha több ezer éves szakadék lenne a két kultúra között, mikor a keresztény kultúrkörben a változások nem is olyan rég kezdődtek.Csak az egyik serpenyőben a szavazati jog, az egyforma fizetés azonos munkakörért, a gyerek vs karrier meg hasonló kérdések vannak, a másikban meg a házasságtörésért halálra kövezés meg az iskolába járáshoz való jog. A kettő között azért nem 50-60 év a különbség...
És ezzel nem felmenteni akarom az elkövetett atrocitásokat vagy elnyomást csak a szemellenzősséget kellene elfelejteni meg úgy csinálni mintha mi évszázadokkal előrébb lennénk.
De kösz, hogy te is besorolsz egy kategóriába, anélkül, hogy értelmezni próbálnád amit írtam.
Bár, tőled mást nem is nagyon vártam.
Szerk.: Sőt, neked még útlevél se kell, csak menjél el a Fideszhez azt kérdezd meg, hogy ők mit gondolnak a nőkről és a helyükről.
Lúdas Solymi
somoskovig
Különbséget kellene tenni a vallás, a vallásgyakorlás és az iszlám fundamentalizmus között...
11 hónapja
Ja, csak a hitgyüli és társai sehol nincsenek hatalmon már jó ideje, míg az iszlám nemolyanjóemberek még jó pár országban főnökök.az iszlám nem csupa vahabitából áll, ahogy a kereszténység se maga a higyüliNem azt írtam, hogy kérdéses, hanem azt, hogy ne csináljunk úgy mintha több ezer éves szakadék lenne a két kultúra között, mikor a keresztény kultúrkörben a változások nem is olyan rég kezdődtek.Csak az egyik serpenyőben a szavazati jog, az egyforma fizetés azonos munkakörért, a gyerek vs karrier meg hasonló kérdések vannak, a másikban meg a házasságtörésért halálra kövezés meg az iskolába járáshoz való jog. A kettő között azért nem 50-60 év a különbség...
És ezzel nem felmenteni akarom az elkövetett atrocitásokat vagy elnyomást csak a szemellenzősséget kellene elfelejteni meg úgy csinálni mintha mi évszázadokkal előrébb lennénk.
De kösz, hogy te is besorolsz egy kategóriába, anélkül, hogy értelmezni próbálnád amit írtam.
Bár, tőled mást nem is nagyon vártam.
Szerk.: Sőt, neked még útlevél se kell, csak menjél el a Fideszhez azt kérdezd meg, hogy ők mit gondolnak a nőkről és a helyükről.
Lúdas Solymi
somoskovig
Gróf de sutianap
11 hónapja
Nem nehez ertelmezni amit irtal. 3 sorrol van szo.1. Szerintem te nem akarod érteni, hogy miről írtam, így akkor összefoglalom.gondolom, hogy beleástad magad a témába, mármint az iszlám és a nők - nászúton is Damaszkuszba voltál, ott nejed mint a fehérmagus ment át az ajtókon, míg téged az előtérben a lócán tartogattak, teljes mértékben átlátod mind jogilag, mind életvitelileg a teljes iszlám világot, s ezt konvertálni tudod a keresztény viszonyokra, kis időcsúsztatással mongyuk nagyanyámra, aki a teljes életét kendőben élte le - de hat lassuk bé akkor a szakadék akkora, hogy teljességgel biztos, hogy egy évezred van a világok köztÉn csak arra próbáltam utalni, hogy alacsonyan szálltak ebben a topicban az “antiszemita” jelzők.Gréta Thunberg kiállt a palesztinok, a szabad Palesztina és Gáza mellett (jelentsen ez bármit 😊 ) akkor most Gréta antiszemita?visszaváltottunk gyökkettőbe?
Mondjuk Grétától is megkérdezném, hogy milyen érzés kiállni egy olyan kultúra mellett, ahol nőként nem hogy tüntetést nem szervezhetne péntekenként a suli helyett, hanem ezért minimum börtön járna, de mondjuk a halálbüntetés se lenne túl meglepő ítélet.
MC12
tényleg nem csodálkozom mikor sikerül mindent összemosni, a likud-ellenes megnyilvánulasokat antiszemitizmusként feltüntetni, aztán rácsavarunk hogy a palesztinok mind terroristak, az iszlam csupa vahabitából áll
mongyuk sokmindenkitől sokmindent nemvárok el
tőled igen
Gróf de sutianap
És azért mert valaki azt mondja, hogy nem fair ami a palesztinokkal, mint néppel történik, az még nem legalizálja a Hamász ocsmány cselekedeteit.
És az is igaz, hogy az iszlám országokban a nők igen komoly kihívásokkal küzdenek az általános jogok terén, ezzel vitatkozni, hát. Nem biztos, hogy szerencsés.
MC12
zwei - Légyszives akkor te, vagy valaki idézze már be, hogy ki mejik hozzászólasban éltette a Hamaszt vagy adott hangot egyetértésének eme embertelen cselekedetekkel - én kérem akkor a kizárását. Gusztustalan és felháborító, hogy háttérzöngeként ojanokat zsolozmazgattok, amire senki nem adott okot, csak valami baszom hibás logikai átkapcsolas miatt azt feltételezitek, hogy a beszélőnél jobban ismeritek a mozgatórugóket. Ez hitvany dolog.
Gróf de sutianap
2. Az elmúlt két hétben a topicot olvasva kiderült, hogy peterk és lehet csebi is - többek mellett - antiszemita, mert esetleg nem azt gondolják, amit a fősodor szerint illik - legalábbis megkapták (vagy lehet hogy csak peterk már nem emlékszem) a jelzőt, és ezzel én nem értettem egyet, de eléggé elharapódzott néhányszor a beszélgetést így nem mentem bele.
3. Amire jött néminemű ütemkéséssel Gréta meg a kiállása Palesztina mellett, és akkor gondoltam, megjegyezem, hogy ha valakire, akkor rà nehéz azt mondani, hogy antiszemita lenne, szóval _azért mert valaki szerint free Palesztina meg i stand a palesztin nép_ még nem lesz antiszemita, sőt peterk meg csebi, Grétàval ellentétben, aki egy kurva szót, Twitter üzenetet nem szólt a Hamász terror-akciója ellen, masszívan elítélték azt. Ebben a kontextusban tehát Gréta szélsőségesebb antiszemita mint a topicba írogatók 😊
Erre utaltam azzal, hogy alacsonyan szálltak azok az antiszemita jelzők a topicban. De írhattam volna azt is, hogy könnyű kézzel lettek szórva, és ha mondjuk peterk antiszemita, akkor el fognak fogyni a jelzőink azokra, akik valóban azok.
4. Aki szerint a nők helyzetének összehasonlítása kérdéses, meg vita téma lehet a közelt-kelet és Európa kapcsán, az tegye fel magának a kérdést, hogy a lánya Dániában, Portugàliában, Görögországban, vagy Szíriában, Libanonban, esetleg Iránban menjen egyetemre, engedné jó szívvel hosszabb időre és kész is vagyunk. (És akkor jófejségből Szaúd-Arábiát bele se tettem a listába)
5. Tevagyahulye!
MC12Jo eg, ezek a kommentek. En szegyellem magam mar lassan. Ludas Solymi, fogj egy konyvet a kezedbe, vagy ha azt nem is, akkor az utleveled. Wizz Air repul dubai-ba, onnet barmelyik masik muszlim tobbsegu orszagba eljutsz. Tolts el egy hetet es ird le mit lattal, hogyan bannak a nokkel. Vagy ha nincs ra lehetoseged, csapd fel az internetet, kezdj mondjuk a “becsuletgyilkossag” cimszoval.Nem azt írtam, hogy kérdéses, hanem azt, hogy ne csináljunk úgy mintha több ezer éves szakadék lenne a két kultúra között, mikor a keresztény kultúrkörben a változások nem is olyan rég kezdődtek.
Tenyleg megerett a nyugat is a pusztulasra, ha ilyen embereket termelunk ki.
undisputedly
És ezzel nem felmenteni akarom az elkövetett atrocitásokat vagy elnyomást csak a szemellenzősséget kellene elfelejteni meg úgy csinálni mintha mi évszázadokkal előrébb lennénk.
De kösz, hogy te is besorolsz egy kategóriába, anélkül, hogy értelmezni próbálnád amit írtam.
Bár, tőled mást nem is nagyon vártam.
Szerk.: Sőt, neked még útlevél se kell, csak menjél el a Fideszhez azt kérdezd meg, hogy ők mit gondolnak a nőkről és a helyükről.
Lúdas Solymi
Mar onmagaban bele se akartam menni a szekularizacioba illetve a masik oldalon annak hianyaba, holott ez az egy kiemelten fontos kulonbseg a nyugat es a muszlim orszagok kozott, de ezt most hagyjuk.
Nem letezik olyan koordinatarendszer, ahol a kollektiv nyugat es a muszlim tobbsegu orszagokat osszehasonlitva akar csak megkozelitoleg hasonlo ertekelest kapna a ket oldal ha a nok helyzetet nezzuk. (Bocs, letezik. Az ENSZ valamelyik sohivatala biztosan adott ki mar ilyen nyilatkozatot nem egyet, nem kettot).
De nem is csak a nok helyzete a lenyeges. Siitak es szunnitak kerdes nelkul harcolnak egymassal egy europai szemmel felfoghatatlan kerdese . Mintha mi azert allnank haboruban europaban, mert mondjuk a lengyelek szerint harommal tobb szent van, szerintunk meg harommal kevesebb es ezert oljuk egymast ezer eve.
Es mint ilyen, a te okfejtesed is rohejes. Az meg, hogy a fideszt megint minek hozod ide, szinten rohejes, foleg mivel nem vagyok az. De meg ha megkerdeznem a Semjent, hogy mi a velemenye a nokrol, vagy a Shobert Norbert nevu influenszert, es azt mondanak, hogy a konyhaban a helyuk, meg ez az allaspont is ezer meg egy szazalekkal jobb helyet bizyositana a nok szamara, mint barmeyik muszlim tobbsegu orszag. Akkor is, ha az o allaspontjuk is eredendoen hibas.
Az ilyen kommentek jol mutatjak, hogy mennyire kikopott a kritikus es racionalis gondolkodas europaban is. Vagy csak az internet ad teret minden alulinformalt vagy szelsoseges velemenynek, ki tudja. Az biztos ha betetted volna a labad valamelyik emlitett orszagba, akar csak par napra is, nem irtal volna ekkora hulyeseget.
Btw, megjegyzem, hogy a nokkel kereskedo, buntetoeljaras alatt allo, szociopata es hiressn nogyulolo influenszer, Andrew Tate nemreg tert at a vallasukra, mert hogy vegre megtalalta a kozeget ahol hozza hasonloan gondolkodnak a nokrol.
Szep tarsasag.
Szerkesztette: undisputedly
11 hónapja
az iszlám nem csupa vahabitából áll, ahogy a kereszténység se maga a higyüliNem azt írtam, hogy kérdéses, hanem azt, hogy ne csináljunk úgy mintha több ezer éves szakadék lenne a két kultúra között, mikor a keresztény kultúrkörben a változások nem is olyan rég kezdődtek.Csak az egyik serpenyőben a szavazati jog, az egyforma fizetés azonos munkakörért, a gyerek vs karrier meg hasonló kérdések vannak, a másikban meg a házasságtörésért halálra kövezés meg az iskolába járáshoz való jog. A kettő között azért nem 50-60 év a különbség...
És ezzel nem felmenteni akarom az elkövetett atrocitásokat vagy elnyomást csak a szemellenzősséget kellene elfelejteni meg úgy csinálni mintha mi évszázadokkal előrébb lennénk.
De kösz, hogy te is besorolsz egy kategóriába, anélkül, hogy értelmezni próbálnád amit írtam.
Bár, tőled mást nem is nagyon vártam.
Szerk.: Sőt, neked még útlevél se kell, csak menjél el a Fideszhez azt kérdezd meg, hogy ők mit gondolnak a nőkről és a helyükről.
Lúdas Solymi
somoskovig
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
11 hónapja
Gréta Thunberg kiállt a palesztinok, a szabad Palesztina és Gáza mellett (jelentsen ez bármit 😊 ) akkor most Gréta antiszemita?na most akkor elemezzük már ezt:
Mondjuk Grétától is megkérdezném, hogy milyen érzés kiállni egy olyan kultúra mellett, ahol nőként nem hogy tüntetést nem szervezhetne péntekenként a suli helyett, hanem ezért minimum börtön járna, de mondjuk a halálbüntetés se lenne túl meglepő ítélet.
MC12
a műnek két része van - az első csúfolódós részben, a művész egy álságosan "vad" felütést tesz, amely által kikarikírozza a túlzott érzékenységet
ám eztán jön a második rész, ahol a költő belekeveredik a már kinevetett közönség által, a piedesztára léptetett hölgy megcsúfolásába - amely nemmellesleg csúszik vidám "sorosmigráns" fideszvilágképi torzításba
én, mint kritikus, erre az utsó, egyáltalàn nem elegáns csavarra mondottanvolt - agyökkettőt
capisi?!
majha direkt propot akarok megkeresem a mindenek kiindulóját, az origót
(mindez szamlaszinten, 2db kimenő 50e, és egy 120e inkasszó, direktigénytelenfideszpropagandamiatt)
Szerkesztette: sutianap
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
11 hónapja
Nem azt írtam, hogy kérdéses, hanem azt, hogy ne csináljunk úgy mintha több ezer éves szakadék lenne a két kultúra között, mikor a keresztény kultúrkörben a változások nem is olyan rég kezdődtek.Csak az egyik serpenyőben a szavazati jog, az egyforma fizetés azonos munkakörért, a gyerek vs karrier meg hasonló kérdések vannak, a másikban meg a házasságtörésért halálra kövezés meg az iskolába járáshoz való jog. A kettő között azért nem 50-60 év a különbség...
És ezzel nem felmenteni akarom az elkövetett atrocitásokat vagy elnyomást csak a szemellenzősséget kellene elfelejteni meg úgy csinálni mintha mi évszázadokkal előrébb lennénk.
De kösz, hogy te is besorolsz egy kategóriába, anélkül, hogy értelmezni próbálnád amit írtam.
Bár, tőled mást nem is nagyon vártam.
Szerk.: Sőt, neked még útlevél se kell, csak menjél el a Fideszhez azt kérdezd meg, hogy ők mit gondolnak a nőkről és a helyükről.
Lúdas Solymi
11 hónapja
Ahová én járok, ott két hete még minden narancs-fekete volt, nem piros 😂télapó cuccok már 2 hete kint vannakDehonnem, közeledik a karácsony (nem az), a halloweeni bizbaszok után már a télapócuccok is kikerültek a boltokban.Amúgy itt lesz még valami érdekes a témával kapcsolatban is vagy most mindenki úgy érzi, hogy a másikat kell leoltani, hogy ő a hülye ? 🤨nem igazán van érdemi történés jelenleg
Toca
Negritis, a vajda
warr_b
Negritis, a vajda
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
11 hónapja
télapó cuccok már 2 hete kint vannakDehonnem, közeledik a karácsony (nem az), a halloweeni bizbaszok után már a télapócuccok is kikerültek a boltokban.Amúgy itt lesz még valami érdekes a témával kapcsolatban is vagy most mindenki úgy érzi, hogy a másikat kell leoltani, hogy ő a hülye ? 🤨nem igazán van érdemi történés jelenleg
Toca
Negritis, a vajda
warr_b
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
11 hónapja
Dehonnem, közeledik a karácsony (nem az), a halloweeni bizbaszok után már a télapócuccok is kikerültek a boltokban.Amúgy itt lesz még valami érdekes a témával kapcsolatban is vagy most mindenki úgy érzi, hogy a másikat kell leoltani, hogy ő a hülye ? 🤨nem igazán van érdemi történés jelenleg
Toca
Negritis, a vajda
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
11 hónapja
Amúgy itt lesz még valami érdekes a témával kapcsolatban is vagy most mindenki úgy érzi, hogy a másikat kell leoltani, hogy ő a hülye ? 🤨nem igazán van érdemi történés jelenleg
Toca
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
11 hónapja
Lúdas Solymi
7 936
1. Szerintem te nem akarod érteni, hogy miről írtam, így akkor összefoglalom.gondolom, hogy beleástad magad a témába, mármint az iszlám és a nők - nászúton is Damaszkuszba voltál, ott nejed mint a fehérmagus ment át az ajtókon, míg téged az előtérben a lócán tartogattak, teljes mértékben átlátod mind jogilag, mind életvitelileg a teljes iszlám világot, s ezt konvertálni tudod a keresztény viszonyokra, kis időcsúsztatással mongyuk nagyanyámra, aki a teljes életét kendőben élte le - de hat lassuk bé akkor a szakadék akkora, hogy teljességgel biztos, hogy egy évezred van a világok köztÉn csak arra próbáltam utalni, hogy alacsonyan szálltak ebben a topicban az “antiszemita” jelzők.Gréta Thunberg kiállt a palesztinok, a szabad Palesztina és Gáza mellett (jelentsen ez bármit 😊 ) akkor most Gréta antiszemita?visszaváltottunk gyökkettőbe?
Mondjuk Grétától is megkérdezném, hogy milyen érzés kiállni egy olyan kultúra mellett, ahol nőként nem hogy tüntetést nem szervezhetne péntekenként a suli helyett, hanem ezért minimum börtön járna, de mondjuk a halálbüntetés se lenne túl meglepő ítélet.
MC12
tényleg nem csodálkozom mikor sikerül mindent összemosni, a likud-ellenes megnyilvánulasokat antiszemitizmusként feltüntetni, aztán rácsavarunk hogy a palesztinok mind terroristak, az iszlam csupa vahabitából áll
mongyuk sokmindenkitől sokmindent nemvárok el
tőled igen
Gróf de sutianap
És azért mert valaki azt mondja, hogy nem fair ami a palesztinokkal, mint néppel történik, az még nem legalizálja a Hamász ocsmány cselekedeteit.
És az is igaz, hogy az iszlám országokban a nők igen komoly kihívásokkal küzdenek az általános jogok terén, ezzel vitatkozni, hát. Nem biztos, hogy szerencsés.
MC12
zwei - Légyszives akkor te, vagy valaki idézze már be, hogy ki mejik hozzászólasban éltette a Hamaszt vagy adott hangot egyetértésének eme embertelen cselekedetekkel - én kérem akkor a kizárását. Gusztustalan és felháborító, hogy háttérzöngeként ojanokat zsolozmazgattok, amire senki nem adott okot, csak valami baszom hibás logikai átkapcsolas miatt azt feltételezitek, hogy a beszélőnél jobban ismeritek a mozgatórugóket. Ez hitvany dolog.
Gróf de sutianap
2. Az elmúlt két hétben a topicot olvasva kiderült, hogy peterk és lehet csebi is - többek mellett - antiszemita, mert esetleg nem azt gondolják, amit a fősodor szerint illik - legalábbis megkapták (vagy lehet hogy csak peterk már nem emlékszem) a jelzőt, és ezzel én nem értettem egyet, de eléggé elharapódzott néhányszor a beszélgetést így nem mentem bele.
3. Amire jött néminemű ütemkéséssel Gréta meg a kiállása Palesztina mellett, és akkor gondoltam, megjegyezem, hogy ha valakire, akkor rà nehéz azt mondani, hogy antiszemita lenne, szóval _azért mert valaki szerint free Palesztina meg i stand a palesztin nép_ még nem lesz antiszemita, sőt peterk meg csebi, Grétàval ellentétben, aki egy kurva szót, Twitter üzenetet nem szólt a Hamász terror-akciója ellen, masszívan elítélték azt. Ebben a kontextusban tehát Gréta szélsőségesebb antiszemita mint a topicba írogatók 😊
Erre utaltam azzal, hogy alacsonyan szálltak azok az antiszemita jelzők a topicban. De írhattam volna azt is, hogy könnyű kézzel lettek szórva, és ha mondjuk peterk antiszemita, akkor el fognak fogyni a jelzőink azokra, akik valóban azok.
4. Aki szerint a nők helyzetének összehasonlítása kérdéses, meg vita téma lehet a közelt-kelet és Európa kapcsán, az tegye fel magának a kérdést, hogy a lánya Dániában, Portugàliában, Görögországban, vagy Szíriában, Libanonban, esetleg Iránban menjen egyetemre, engedné jó szívvel hosszabb időre és kész is vagyunk. (És akkor jófejségből Szaúd-Arábiát bele se tettem a listába)
5. Tevagyahulye!
MC12
Jo eg, ezek a kommentek. En szegyellem magam mar lassan. Ludas Solymi, fogj egy konyvet a kezedbe, vagy ha azt nem is, akkor az utleveled. Wizz Air repul dubai-ba, onnet barmelyik masik muszlim tobbsegu orszagba eljutsz. Tolts el egy hetet es ird le mit lattal, hogyan bannak a nokkel. Vagy ha nincs ra lehetoseged, csapd fel az internetet, kezdj mondjuk a “becsuletgyilkossag” cimszoval.Nem azt írtam, hogy kérdéses, hanem azt, hogy ne csináljunk úgy mintha több ezer éves szakadék lenne a két kultúra között, mikor a keresztény kultúrkörben a változások nem is olyan rég kezdődtek.
Tenyleg megerett a nyugat is a pusztulasra, ha ilyen embereket termelunk ki.
undisputedly
És ezzel nem felmenteni akarom az elkövetett atrocitásokat vagy elnyomást csak a szemellenzősséget kellene elfelejteni meg úgy csinálni mintha mi évszázadokkal előrébb lennénk.
De kösz, hogy te is besorolsz egy kategóriába, anélkül, hogy értelmezni próbálnád amit írtam.
Bár, tőled mást nem is nagyon vártam.
Szerk.: Sőt, neked még útlevél se kell, csak menjél el a Fideszhez azt kérdezd meg, hogy ők mit gondolnak a nőkről és a helyükről.
Szerkesztette: Lúdas Solymi
11 hónapja
Amúgy itt lesz még valami érdekes a témával kapcsolatban is vagy most mindenki úgy érzi, hogy a másikat kell leoltani, hogy ő a hülye ? 🤨
11 hónapja
Jo eg, ezek a kommentek. En szegyellem magam mar lassan. Ludas Solymi, fogj egy konyvet a kezedbe, vagy ha azt nem is, akkor az utleveled. Wizz Air repul dubai-ba, onnet barmelyik masik muszlim tobbsegu orszagba eljutsz. Tolts el egy hetet es ird le mit lattal, hogyan bannak a nokkel. Vagy ha nincs ra lehetoseged, csapd fel az internetet, kezdj mondjuk a “becsuletgyilkossag” cimszoval.Hát....de.Tehát akkor összefoglalva.Nem gondolom, hogy süti erre utalt.
Aki az izraeli szempontokkal szimpatizál az iszlámgyűlölő, palesztinellenes zsarnok, aki a palesztinok álláspontját érzi magáénak és legitimnek az antiszemita és aki azt mondja, hogy a nők és bármilyen más nem heteroszexuális, nem muszlim és nem hímnemű csoport jogai és élete szerencsésebb a zsidó-keresztény kultúrkörben az hülye.
Akkor azt hiszem én megtudtam mindent ami fontos.
zinedine5
De amúgy valahol az iszlám vallást elmaradottnak beállítani úgy, hogy a keresztény országokban a nők szavazati jogot is csak az elmúlt 50-60 évben kaptak és sokak szerint a helyük még mindig a konyhában lenne...
Arról nem is beszélve, hogy azért még a modern keresztény világban is kihívásokkal küzdenek az általános jogok terén.
Lúdas Solymi
zinedine5
Tenyleg megerett a nyugat is a pusztulasra, ha ilyen embereket termelunk ki.
11 hónapja
ha nincs fa, nem lesz erdőtűz!erdő nélküli lombkornoasétányt mindenhova
hvg.hu/eurologus/20231020_Euromilliardokat_koltenek_a_tagallamok_az_erdotuz_elleni_vedekezesre
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
11 hónapja
MC12
6 153
1. Szerintem te nem akarod érteni, hogy miről írtam, így akkor összefoglalom.gondolom, hogy beleástad magad a témába, mármint az iszlám és a nők - nászúton is Damaszkuszba voltál, ott nejed mint a fehérmagus ment át az ajtókon, míg téged az előtérben a lócán tartogattak, teljes mértékben átlátod mind jogilag, mind életvitelileg a teljes iszlám világot, s ezt konvertálni tudod a keresztény viszonyokra, kis időcsúsztatással mongyuk nagyanyámra, aki a teljes életét kendőben élte le - de hat lassuk bé akkor a szakadék akkora, hogy teljességgel biztos, hogy egy évezred van a világok köztÉn csak arra próbáltam utalni, hogy alacsonyan szálltak ebben a topicban az “antiszemita” jelzők.Gréta Thunberg kiállt a palesztinok, a szabad Palesztina és Gáza mellett (jelentsen ez bármit 😊 ) akkor most Gréta antiszemita?visszaváltottunk gyökkettőbe?
Mondjuk Grétától is megkérdezném, hogy milyen érzés kiállni egy olyan kultúra mellett, ahol nőként nem hogy tüntetést nem szervezhetne péntekenként a suli helyett, hanem ezért minimum börtön járna, de mondjuk a halálbüntetés se lenne túl meglepő ítélet.
MC12
tényleg nem csodálkozom mikor sikerül mindent összemosni, a likud-ellenes megnyilvánulasokat antiszemitizmusként feltüntetni, aztán rácsavarunk hogy a palesztinok mind terroristak, az iszlam csupa vahabitából áll
mongyuk sokmindenkitől sokmindent nemvárok el
tőled igen
Gróf de sutianap
És azért mert valaki azt mondja, hogy nem fair ami a palesztinokkal, mint néppel történik, az még nem legalizálja a Hamász ocsmány cselekedeteit.
És az is igaz, hogy az iszlám országokban a nők igen komoly kihívásokkal küzdenek az általános jogok terén, ezzel vitatkozni, hát. Nem biztos, hogy szerencsés.
MC12
zwei - Légyszives akkor te, vagy valaki idézze már be, hogy ki mejik hozzászólasban éltette a Hamaszt vagy adott hangot egyetértésének eme embertelen cselekedetekkel - én kérem akkor a kizárását. Gusztustalan és felháborító, hogy háttérzöngeként ojanokat zsolozmazgattok, amire senki nem adott okot, csak valami baszom hibás logikai átkapcsolas miatt azt feltételezitek, hogy a beszélőnél jobban ismeritek a mozgatórugóket. Ez hitvany dolog.
Gróf de sutianap
2. Az elmúlt két hétben a topicot olvasva kiderült, hogy peterk és lehet csebi is - többek mellett - antiszemita, mert esetleg nem azt gondolják, amit a fősodor szerint illik - legalábbis megkapták (vagy lehet hogy csak peterk már nem emlékszem) a jelzőt, és ezzel én nem értettem egyet, de eléggé elharapódzott néhányszor a beszélgetést így nem mentem bele.
3. Amire jött néminemű ütemkéséssel Gréta meg a kiállása Palesztina mellett, és akkor gondoltam, megjegyezem, hogy ha valakire, akkor rà nehéz azt mondani, hogy antiszemita lenne, szóval _azért mert valaki szerint free Palesztina meg i stand a palesztin nép_ még nem lesz antiszemita, sőt peterk meg csebi, Grétàval ellentétben, aki egy kurva szót, Twitter üzenetet nem szólt a Hamász terror-akciója ellen, masszívan elítélték azt. Ebben a kontextusban tehát Gréta szélsőségesebb antiszemita mint a topicba írogatók 😊
Erre utaltam azzal, hogy alacsonyan szálltak azok az antiszemita jelzők a topicban. De írhattam volna azt is, hogy könnyű kézzel lettek szórva, és ha mondjuk peterk antiszemita, akkor el fognak fogyni a jelzőink azokra, akik valóban azok.
4. Aki szerint a nők helyzetének összehasonlítása kérdéses, meg vita téma lehet a közelt-kelet és Európa kapcsán, az tegye fel magának a kérdést, hogy a lánya Dániában, Portugàliában, Görögországban, vagy Szíriában, Libanonban, esetleg Iránban menjen egyetemre, engedné jó szívvel hosszabb időre és kész is vagyunk. (És akkor jófejségből Szaúd-Arábiát bele se tettem a listába)
5. Tevagyahulye!
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
11 hónapja
hat.. nemHát....de.Tehát akkor összefoglalva.Nem gondolom, hogy süti erre utalt.
Aki az izraeli szempontokkal szimpatizál az iszlámgyűlölő, palesztinellenes zsarnok, aki a palesztinok álláspontját érzi magáénak és legitimnek az antiszemita és aki azt mondja, hogy a nők és bármilyen más nem heteroszexuális, nem muszlim és nem hímnemű csoport jogai és élete szerencsésebb a zsidó-keresztény kultúrkörben az hülye.
Akkor azt hiszem én megtudtam mindent ami fontos.
zinedine5
De amúgy valahol az iszlám vallást elmaradottnak beállítani úgy, hogy a keresztény országokban a nők szavazati jogot is csak az elmúlt 50-60 évben kaptak és sokak szerint a helyük még mindig a konyhában lenne...
Arról nem is beszélve, hogy azért még a modern keresztény világban is kihívásokkal küzdenek az általános jogok terén.
Lúdas Solymi
zinedine5
nemhát
meghat
nem
de
ennél még ozi is izgalmasabbakat tud felköhögni
nem
de
de
nem
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
11 hónapja
Hát....de.Tehát akkor összefoglalva.Nem gondolom, hogy süti erre utalt.
Aki az izraeli szempontokkal szimpatizál az iszlámgyűlölő, palesztinellenes zsarnok, aki a palesztinok álláspontját érzi magáénak és legitimnek az antiszemita és aki azt mondja, hogy a nők és bármilyen más nem heteroszexuális, nem muszlim és nem hímnemű csoport jogai és élete szerencsésebb a zsidó-keresztény kultúrkörben az hülye.
Akkor azt hiszem én megtudtam mindent ami fontos.
zinedine5
De amúgy valahol az iszlám vallást elmaradottnak beállítani úgy, hogy a keresztény országokban a nők szavazati jogot is csak az elmúlt 50-60 évben kaptak és sokak szerint a helyük még mindig a konyhában lenne...
Arról nem is beszélve, hogy azért még a modern keresztény világban is kihívásokkal küzdenek az általános jogok terén.
Lúdas Solymi
11 hónapja
Tehát akkor összefoglalva.eszondom
Aki az izraeli szempontokkal szimpatizál az iszlámgyűlölő, palesztinellenes zsarnok, aki a palesztinok álláspontját érzi magáénak és legitimnek az antiszemita és aki azt mondja, hogy a nők és bármilyen más nem heteroszexuális, nem muszlim és nem hímnemű csoport jogai és élete szerencsésebb a zsidó-keresztény kultúrkörben az hülye.
Akkor azt hiszem én megtudtam mindent ami fontos.
zinedine5
gyökkettő
ezúton gratulalok
hüje
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
11 hónapja
De amúgy valahol az iszlám vallást elmaradottnak beállítani úgy, hogy a keresztény országokban a nők szavazati jogot is csak az elmúlt 50-60 évben kaptak és sokak szerint a helyük még mindig a konyhában lenne...elég komoly gondok vannak jelenleg mindenféle jogokkal kapcsolatba
Arról nem is beszélve, hogy azért még a modern keresztény világban is kihívásokkal küzdenek az általános jogok terén.
Lúdas Solymi
ezért is visszás az amit pl Puzsér mondott Antoni Ritának hogy itthon a dolgok rendezve, miért nem mennek Katarba meg Dubajba jogvédeni