USA és a világ

31 feliratkozó

2 hónapja
kittli Pittsburgh Steelers 2 203 — Steelers fan
Márpedig ezek abszolút fizikai korlátok. Egyszerűen ami évmilliók, milliárdok alatt felgyülemlett, azokat évtizedek alatt felhasználjuk. Az olaj, földgáz, stb azok energia konzervátumok. Most felbontjuk és megesszük. Újakat nem tudunk csinálni. Az ércek évmilliárdok alatt kialakult dúsulások, amiket kiszedünk és szétszórunk. Nem fognak újra dúsulni, vagyis nem lesz újra felhasználható, mert nem lehet összegyűjteni és újra "összeragasztani". A napenergia végtelen, de azt nem tudjuk felhasználni, mert villamos energiára épül a civilizációnk. Át kell alakítani. Ehhez ritkaföldfémek kellenek, amik már most olyan alacsony dúsulások, hogy kurva drága a kitermelésük. Nem azért ritka, mert nincs belőle, hanem mert nem az ércekben dúsult fel, hanem szét van szórva. Jelenleg több arany van egy tonna mobiltelefonban, mint egy tonna aranyércben. Ráadásul nagyon sok bányászata olyan "melléktermékekkel" jár, ami vagy kurva környezetszennyező, vagy radioaktív. Ezzel is kezdeni kellene valamit. Akkor még nem beszéltünk a mezőgazdaságról, hogy mivel fogunk műtrágyázni (foszfor), mit fogunk enni, stb. Ha kitalálja valaki, hogy a sáskában milyen fasza fehérje van, elküldjük az anyjába. De persze a technológiával majd mindent megoldunk... 😀
Lecsó
Beszéljünk a mezőgazdaságról. Nagyrészt energia kérdés.
Mivel fogunk műtrágyázni? 100 éve mivel műtrágyáztunk? Semmivel. Szerves trágyát használt mindenki, mert abban megvannak a növények számára szükséges tápanyagok egyben.

Ha lenne végtelen mennyiségű, olcsó energia, akkor nem okozna gondot nagy területek öntözése, vagy nagy területű üvegházak, fóliaházak klimatizálása. Komplett sivatagokat, vagy fagyos területeket lehetne kultúrnövényekkel betelepíteni akár ma is, ha az energetikai része megoldható lenne. Klimatizált üvegház = helyi éghajlattól függetlenül termeszthető bármilyen növény. Jelenleg az az akadálya, hogy az energia igénye óriási.
Jan
Ide még.
Az elmúlt 100 évben a búza termesátlaga 5x, a kukoricáé 8x több lett.
A paradicsom hozama 30 év alatt 3-szorosára nőtt. (mondjuk olyan is az íze)
Ez nem csak a műtrágyák hatása, hanem a növénynemesitésé is.
2 hónapja
Lecsó Denver Broncos 3 078
100 éve azért más világ volt, ha nem tűnt volna fel. 😊 Az elvárt termésátlag is nagyon más, mint 100 éve, kicsit több embert kell etetni. A tápanyag amúgy nem a növénynek kell, hanem nekünk. Ha nincs a földben ásványi anyag, attól még megnő a növény, csak nem lesz tápértéke.
De mindegy is. Remélem nektek lesz igazatok, őszintén kívánom!
2 hónapja
Jan Pittsburgh Steelers 5 070 — Steelers fan
Márpedig ezek abszolút fizikai korlátok. Egyszerűen ami évmilliók, milliárdok alatt felgyülemlett, azokat évtizedek alatt felhasználjuk. Az olaj, földgáz, stb azok energia konzervátumok. Most felbontjuk és megesszük. Újakat nem tudunk csinálni. Az ércek évmilliárdok alatt kialakult dúsulások, amiket kiszedünk és szétszórunk. Nem fognak újra dúsulni, vagyis nem lesz újra felhasználható, mert nem lehet összegyűjteni és újra "összeragasztani". A napenergia végtelen, de azt nem tudjuk felhasználni, mert villamos energiára épül a civilizációnk. Át kell alakítani. Ehhez ritkaföldfémek kellenek, amik már most olyan alacsony dúsulások, hogy kurva drága a kitermelésük. Nem azért ritka, mert nincs belőle, hanem mert nem az ércekben dúsult fel, hanem szét van szórva. Jelenleg több arany van egy tonna mobiltelefonban, mint egy tonna aranyércben. Ráadásul nagyon sok bányászata olyan "melléktermékekkel" jár, ami vagy kurva környezetszennyező, vagy radioaktív. Ezzel is kezdeni kellene valamit. Akkor még nem beszéltünk a mezőgazdaságról, hogy mivel fogunk műtrágyázni (foszfor), mit fogunk enni, stb. Ha kitalálja valaki, hogy a sáskában milyen fasza fehérje van, elküldjük az anyjába. De persze a technológiával majd mindent megoldunk... 😀
Lecsó
Beszéljünk a mezőgazdaságról. Nagyrészt energia kérdés.
Mivel fogunk műtrágyázni? 100 éve mivel műtrágyáztunk? Semmivel. Szerves trágyát használt mindenki, mert abban megvannak a növények számára szükséges tápanyagok egyben.

Ha lenne végtelen mennyiségű, olcsó energia, akkor nem okozna gondot nagy területek öntözése, vagy nagy területű üvegházak, fóliaházak klimatizálása. Komplett sivatagokat, vagy fagyos területeket lehetne kultúrnövényekkel betelepíteni akár ma is, ha az energetikai része megoldható lenne. Klimatizált üvegház = helyi éghajlattól függetlenül termeszthető bármilyen növény. Jelenleg az az akadálya, hogy az energia igénye óriási.
2 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 400 — The Mathematician
Kiderult, hogy a hirszerzo ugynoksegeknek (es rajtuk keresztul a Secret Servicenek is) tudomasa volt irani torekvesekrol, hogy amerikai foldon merenyletet kovessenek el Trump ellen Soleimani kiiktatasat megbosszulva.

Egy kiemelten magas kockazati kornyezetben a Trumpot vedo ugynokok tobbsege nem is secret service ugynok volt (akik celszemely vedelemre vannak kikepezve), hanem homeland security ugynokok lettek bevonva, abbol sem sok. A kulso perimeter biztositasokat a helyi rendorseg emberei vegeztek. (Meg nem erositett forrasok szerint azert, mert Biden felesege Pittsburgh-be latogatott es oda vontak el az ugynokok tobbseget, mivel a kockazati tenyezo ellenere a protocol ezt diktalta)

A tetorol amire felmaszott az elkoveto, kozvetlen es kozeli ralatas nyilt Trumpra, igy kiemelten fontos lett volna biztositani. A secret servicet vezeto holgy szerint azert nem volt rajta ennek ellenere rendori jelenlet (vagy secret service/homeland sec ugynok), mert lejtett a tetoszerkezet egy ponton es nem volt biztonsagos.

Azon kivul, hogy rohejes kifogas, hiszen ezek az ugynokok az eletuket teszik kockara a vedett szemelyert (egy lejtos tetore egy nyugdijas plaza or is kepes felmenni), a counter sniper team akik kilottek vegul a merenylot, sokkal “lejtosebb” teton voltak elhelyezve.

Az ss igazgatonoje amugy korabban foleg Bident es a feleseget vedte meg alelnoki idejebol, es a Pepsinel volt biztonsagi vezeto amikor tobb ev kihagyas utan Biden visszahivta, hogy vezesse az ugynokseget.

Nem akar lemondani. Emlekeztetoul, Obama egyik ss igazgatoja az utan mondott le, hogy tobb ember is at tudott ugrani a Feher Haz kulso keritesen es egszer egy fegyveres or akinek nem volt “engedelye” ra, kozel kerult Obamahoz (barmilyen arto szandek nelkul).

Most egy merenylet utan Cheatle ugy gondolja nem kell lemondania, ebben megerositette Alejandro Mayorka, a “belbiztonsagi miniszter”, aki technikailag a fonoke es aki par honapja azt a tortenelmi sikert erte el, hogy az alsohaz a polgarhaboru ota eloszor impeachment eljarasban megbuktatta (szenatuson nem volt eselye atmenni) a kabinet egy tagjat a deli hatarral kapcsolatos hazugsagai es tetlensege miatt.

Amugy megerositettek, hogy a nezok jelzesere egy rendor felmaszott a tetore megnezni, ki van ott, de amikor a merenylo ra fogta a fegyveret, inkabb visszahuzodott.

Hetfon lesz bizottsagi meghallgatas az ss igazgatonojevel.
undisputedly
 www.youtube.com/watch?v=KaQlO8LQ8mM

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
undisputedly Seattle Seahawks 11 930 — SuperBowl Champions 2013/2014

Szerkesztette: undisputedly
2 hónapja
Lecsó Denver Broncos 3 078
Márpedig ezek abszolút fizikai korlátok. Egyszerűen ami évmilliók, milliárdok alatt felgyülemlett, azokat évtizedek alatt felhasználjuk. Az olaj, földgáz, stb azok energia konzervátumok. Most felbontjuk és megesszük. Újakat nem tudunk csinálni. Az ércek évmilliárdok alatt kialakult dúsulások, amiket kiszedünk és szétszórunk. Nem fognak újra dúsulni, vagyis nem lesz újra felhasználható, mert nem lehet összegyűjteni és újra "összeragasztani". A napenergia végtelen, de azt nem tudjuk felhasználni, mert villamos energiára épül a civilizációnk. Át kell alakítani. Ehhez ritkaföldfémek kellenek, amik már most olyan alacsony dúsulások, hogy kurva drága a kitermelésük. Nem azért ritka, mert nincs belőle, hanem mert nem az ércekben dúsult fel, hanem szét van szórva. Jelenleg több arany van egy tonna mobiltelefonban, mint egy tonna aranyércben. Ráadásul nagyon sok bányászata olyan "melléktermékekkel" jár, ami vagy kurva környezetszennyező, vagy radioaktív. Ezzel is kezdeni kellene valamit. Akkor még nem beszéltünk a mezőgazdaságról, hogy mivel fogunk műtrágyázni (foszfor), mit fogunk enni, stb. Ha kitalálja valaki, hogy a sáskában milyen fasza fehérje van, elküldjük az anyjába. De persze a technológiával majd mindent megoldunk... 😀
Én azt nem értem, hogy tanult, olvasott emberként hogy nem támad szemernyi kétséged sem, hogy itt valami nincs rendben. Értem én, hogy az önáltatás kényelmesebb, mert nem okoz kellemetlen perceket, csak szerintem nem félrevezető.
Amúgy én úgy tudom, Einstein az atombomba kísérletek kapcsán mondta az idézett mondatot.

Szerkesztette: Lecsó
2 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 043 — #NoStress
mondjuk egy ekkora napelem parkban akkora hő lenne, hogy a környéken nem sok ember bírná ki 😊
és ha ott valamit szerelni kéne...
NB2
Nyilván vannak még technikai akadályok, ezzel Harari azt szemléltette, hogy a Földet érő napsugárzás energiatartalma megfelelően hasznosítva bőven, sokszorosan meghaladja az energiaszükségletünket, és a fejlődési korlát igazából nem fizikai vagy technológiai, hanem sokkal inkább emberi.

2 hónapja
Lecsó Denver Broncos 3 078
mondjuk egy ekkora napelem parkban akkora hő lenne, hogy a környéken nem sok ember bírná ki 😊
és ha ott valamit szerelni kéne...
NB2
Meg a fő gerincvezeték érzésre lenne olyan 3 méter átmérőjű, hogy ne égjen el bekapcsoláskor. Már megint egy kurva fizikai korlát. 😊
Ha ezek a dolgok ilyen egyszerűek lennének, már rég megoldotta volna az emberiség, minden lobbi érdekkel szembemenve.
Mondjuk nekem fura, hogy pont Jóska jön ilyen összeesküvés elméletekkel...
2 hónapja
NB2 New England Patriots 24 477 — nabege2@yahoo.com
mondjuk egy ekkora napelem parkban akkora hő lenne, hogy a környéken nem sok ember bírná ki 😊
és ha ott valamit szerelni kéne...
2 hónapja
Lecsó Denver Broncos 3 078
Hararinál olvastam, régebben, így a pontos számokra nem emlékszem fejből, de az arányokra igen, miszerint a Föld jelenlegi teljes éves! energiaszükséglete fedezhető egy kb. ezer negyzetkilométeres napenergiafarm egy napi! teljesítményéből.
Őszentsége Sobri Jóska
Akkor egy napi szükségletet egy 1000/365=2,7 km2 napelempark egy napsütéses nappal megoldaná??? Annyi már Magyarországon is bőven van. 😊
Meg ha ez így lenne, akkor ezt leskálázva megoldaná magának mindenki okosba, és leszarná a nagy termelők érdekeit.
Szóval vagy nagyon rosszul emlékszel, vagy Harrari valamit nagyon elszámolt.
Amúgy mindenki az energiát hiányolja, de az energia csak egyetlen egy tényező a 100 erőforrásból, ami ahhoz kell, hogy a többit kibányázhassuk, feldolgozhassuk, megehessük, stb. A végtelen tiszta energia sem oldana meg mindent. Pl mit ennénk? Fényt?

Szerkesztette: Lecsó
2 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 043 — #NoStress
A földi élet meg ugye nagyrészt energia kérdés, ha van elég energia, akkor minden van. Kisérleti üzemben már létezik fúziós erőmű, ha sikerül beröccenteni nagyipari méretekben, akkor gyakorlatilag minden eddiginél több energia fog rendelkezésre állni, kimeríthetetlen forrásból, környezetbarát módon. Ezt 2050 utánra jósolják.

Én teljes mértékben hiszek abban, hogy a tudomány meg fogja oldani ezeket a problémákat, nem az én életemben, de mindenre lesz megoldás.
Jan
Hararinál olvastam, régebben, így a pontos számokra nem emlékszem fejből, de az arányokra igen, miszerint a Föld jelenlegi teljes éves! energiaszükséglete fedezhető egy kb. ezer negyzetkilométeres napenergiafarm egy napi! teljesítményéből.
Szóval energia az korlátlanul van, és elviekben már most is hozzáférhető, de gyakorlatban ez elég keveseknek az érdeke azok közül, akik a termelést, elosztást, a kvázi korlátlan ingyenenergia biztosítását jelenleg meg is tudnák valósítani.
Szóval fizikailag, gazdaságilag, intelligensen szabályozva, menedzselve a fejlődés korlátlan és végtelen lehetne.
De pszichológiailag, szociológiailag, figyelembe véve az emberi természet határait meg nem.
Sokkal inkább ez az a határvonal, amire állítólag Einstein azt mondta, hogy "Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel”.

2 hónapja
Lecsó Denver Broncos 3 078
Jan
Na még egyszer: Szerinted lehet a század végére 11-szer ekkora a világgazdaság? Erre miért nem válaszol senki egy egyszerű igennel vagy nemmel? Hmmm? 😊
Lecsó
Fogalmam sincs. Nem értek világgazdasági kérdésekhez.

Ha volt már valamikor olyan. hogy 100 év alatt 11-szeresére nőtt a világgazdaság, akkor valszeg előfordulhat máskor is, de igazából nem tudom.
Jan
Ez nem közgazdaságtani kérdés. Képzeld el, hogy van a világon 11-szer ennyi autó, repülő, 11-szer ennyi épület, megművelt földterület, 11-szer ennyi bányászat, 11-szer ennyi villanydrót, 11-szer ennyi vízvezeték kapacitás, stb. Vagy a másik lehetőség: Tudunk-e mindent 11x hatékonyabban csinálni?
Volt a múltban ilyen persze. A kérdés az, van-e a Földnek korlátja. Korlátos-e a Földön lévő erőforrás vagy sem. Szerintem nyilvánvalóan igen. Egy űrhajó, aminek van egy raktárkészlete. Ráadásul nem megy A-ból B-be, hogy majd valamikor megérkezik, és addig ki kell bírni, hanem pechünkre megy körbe-körbe...

Szerkesztette: Lecsó
2 hónapja
Lecsó Denver Broncos 3 078
Jan
Na még egyszer: Szerinted lehet a század végére 11-szer ekkora a világgazdaság? Erre miért nem válaszol senki egy egyszerű igennel vagy nemmel? Hmmm? 😊
Lecsó
Közgazdaságtanilag semmi akadálya. Elméletileg minden lehetséges. Vagy van bármilyen tényszerű érved, hogy ez _biztosan_ nem lehetséges?

Hátra van még úgy jó egy milliárd indiai felzárkózása a globális középosztály felé. Afrika szintén. Ahogy 30 ève a legtöbben kiröhögték Kínát, mint a globális fogyasztás egyik lehetséges központját, ugyanúgy legyintenek ugyanezek indiára. Márpedig ha csak kicsit is elkezdenek felzárkózni, akkor miért is ne nőhetne tovább és tovább a világgazdaság?
MC12
Közgazdaságtanilag tényleg nincs. De a közgazdaságtan már sokszor bebizonyította, hogy amit ő gondol, az nem úgy van. Elvileg profit sem létezhetne, mégis létezik. De:
Nem látom azt a társadalmat itt a Földön, ami 11-szer ekkora energiafelhasználással, mezőgazdasággal, iparral, termeléssel, káros anyag kibocsájtással tudna működni úgy, hogy ez a 11x-es méret ez ugye egy pillanatfelvétel mondjuk 2100 december 31-én. Odáig el is kell jutni.
Nem arról van szó, hogy ne lenne "emberanyag", mint az egyik fontos termelési tényező. Hanem hogy a folyamatos növekedési kényszer miatt fizikai korlátokba ütközünk, ami olyan elosztási kérdéseket vet fel (anyagi, területi stb), amik már most szétfeszítik a politikai diskurzusokat.
2 hónapja
Jan Pittsburgh Steelers 5 070 — Steelers fan
Jan
Na még egyszer: Szerinted lehet a század végére 11-szer ekkora a világgazdaság? Erre miért nem válaszol senki egy egyszerű igennel vagy nemmel? Hmmm? 😊
Lecsó
Fogalmam sincs. Nem értek világgazdasági kérdésekhez.

Ha volt már valamikor olyan. hogy 100 év alatt 11-szeresére nőtt a világgazdaság, akkor valszeg előfordulhat máskor is, de igazából nem tudom.
2 hónapja
MC12 New Orleans Saints 6 146
Jan
Na még egyszer: Szerinted lehet a század végére 11-szer ekkora a világgazdaság? Erre miért nem válaszol senki egy egyszerű igennel vagy nemmel? Hmmm? 😊
Lecsó
Közgazdaságtanilag semmi akadálya. Elméletileg minden lehetséges. Vagy van bármilyen tényszerű érved, hogy ez _biztosan_ nem lehetséges?

Hátra van még úgy jó egy milliárd indiai felzárkózása a globális középosztály felé. Afrika szintén. Ahogy 30 ève a legtöbben kiröhögték Kínát, mint a globális fogyasztás egyik lehetséges központját, ugyanúgy legyintenek ugyanezek indiára. Márpedig ha csak kicsit is elkezdenek felzárkózni, akkor miért is ne nőhetne tovább és tovább a világgazdaság?

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
2 hónapja
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 845 — 258. §
Honnan tudták, hogy migráns vagy?
Természetesen előfordulhat, hogy lesznek zavargások, mint ahogy voltak pl jan 6-án is. De az még mindig messze volt a polgárháborútól. Mint ahogy Budapesten is indult már el tank a főtéren, mégsem lett belőle polgárháború
Lecsó
Mert Floridában (meg kb az egész USA-ban pár államot leszámítva) aki nem autóval közlekedik az vagy migráns vagy hajléktalan (ők általában feketék)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
2 hónapja
Lecsó Denver Broncos 3 078
Jan
Na még egyszer: Szerinted lehet a század végére 11-szer ekkora a világgazdaság? Erre miért nem válaszol senki egy egyszerű igennel vagy nemmel? Hmmm? 😊
2 hónapja
Jan Pittsburgh Steelers 5 070 — Steelers fan
Nem hiszek az idegen bolygók terraformálásában, már csak abból a poénból kifolyólag sem, hogy épp most próbáljuk Marsformálni a Földet. Miért sikerülne terraformálni bármit is, ami teljesen alkalmatlan az életre.
A fizika meg a másik, de nem elhanyagolható része. A csillagászok, fizikusok mind elmondják, hogy a Föld a legszarabb állapotában is ezerszer alkalmasabb az emberi életre, mint bármi más. Egyszerűen megoldhatatlan feladatokat vízionálunk (by Elon Musk). Itt kell túlélnünk, nem máshol. Meg mit akarunk idehozni? Nem az a probléma, hogy a Földön nincs elég ebből meg abból, hanem hogy szarul osztjuk el, és elpocsékoljuk. Ez meg a kapitalizmus hibája. Mert Greed is eternal. Ezen nem változtatna, ha mindenből idehoznánk még egyszer ennyit, ami mellesleg sose fog megtörténni...
Pl nagyjából minden hozzáértő osztozik abban, hogy a foszfor jelenlegi ütemű felhasználása mellet kb 40 év múlva eltűnik bányászható, feldolgozható formában létezni. Itt lesz a földön, csak beleöntöttük az óceánba. Helyettesíteni nem lehet, mert a C,H,O,N,S,P a földi élet alap építőelemei. Hozhatunk ide persze egy távoli bolygóról, de azt ugyanúgy bele fogjuk önteni az óceánba. Foszfor nélkül meg nincs csont. Na most vagy átmegyünk gerinchúrosba, vagy baszhatjuk...
Lecsó
A terraformálásban én sem hiszek, de szvsz nincs is rá szükség. Pár ezer év tévhit után kiderült, hogy a Nap nem valami unikális, egyedi csillag azzal, hogy bolygók keringenek körülötte, hanem ellenkezőleg. Ez az átlagos, és az a ritka, amikor egy csillag körül nincs bolygó. Ez egyben azt is jelenti, hogy kb felfoghatatlanul nagy számú bolygó létezik szerte az univerzumban, és bármilyen apró valószínűséget adunk annak, hogy pont a lakható zónában kering, pont van rajta víz, légkör, stb... tehát röviden: emberi élet számára teljesen alkalmas, akkor is egy irdatlan nagy szám jön ki.

Ettől kezdve hogy el tudunk-e jutni oda, az egy technikai feladat. Nem egyszerű, de nagyjából megvannak az alapelvek, hogy mi kell hozzá, ettől kezdve pénzkérdés, hogy mikorra lesz meg. yt-on elég sok anyag van fent, ahol fizikusok, csillagászok számolgatják ennek a valószínű idejét, nyilván nem évtizedekről van szó, de nem is évezredről.

A földi élet meg ugye nagyrészt energia kérdés, ha van elég energia, akkor minden van. Kisérleti üzemben már létezik fúziós erőmű, ha sikerül beröccenteni nagyipari méretekben, akkor gyakorlatilag minden eddiginél több energia fog rendelkezésre állni, kimeríthetetlen forrásból, környezetbarát módon. Ezt 2050 utánra jósolják.

Én teljes mértékben hiszek abban, hogy a tudomány meg fogja oldani ezeket a problémákat, nem az én életemben, de mindenre lesz megoldás.
2 hónapja
Lecsó Denver Broncos 3 078
Honnan tudták, hogy migráns vagy?
Természetesen előfordulhat, hogy lesznek zavargások, mint ahogy voltak pl jan 6-án is. De az még mindig messze volt a polgárháborútól. Mint ahogy Budapesten is indult már el tank a főtéren, mégsem lett belőle polgárháború

Szerkesztette: Lecsó
2 hónapja
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 845 — 258. §
Éltem én is kint az USA-ban, Trump megválasztásának a napján egy kocsiból hozzámvágtak a biciklin ülve egy big gulpot azzal a mondattal, "hogy takarodj haza buzi migráns", szóval de, bármit kinézek a hülye amerikaiakból. Egy másik hülye meg épp most akarta levadászni donaldot, teljességgel érthetetlen a magyar helyzettel való párhuzamba állításod

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
2 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 400 — The Mathematician
- Van 100 M fegyverbirtokos, ez igaz. De ezek 99.8%-a normális fegyverviselő,
Lecsó
Tehát akkor számolhatunk uszkve 200 000 emberrel, aki nem normális és fegyvere van, azért az már el tud azért háborúzgatni
r.baggio
és ha el is kezdi akkor a maradék jelentős része is beszáll
Negritis, a vajda
Vagy ül a Fox/CNN/NBC előtt a popcornnal, és nézi a tv-ben, ahogy a hülyéket levadássza a nesönel gárd.
Aztán másnap bemegy a munkahelyre, legalább lesz miről beszélgetni a kollégákkal.
De vicces, hogy a magyarok egy része, aki seggét nem emeli fel, ha a gyereke jövőjéről van szó, és mondjuk ki kell menni egy csendes demonstrációra táblát lengetni, az kinézi a lusta amerikaiakból, hogy fegyverrel az utcára mennek, ha látják, hogy a szomszéd hülye már ott hőbörög...
Lecsó
én azt nézem ki hogy ha a kretén szomszéd átdob hozzájuk egy gránátot akkor visszalő