USA és a világ
33 feliratkozó
több mint 2 éve
Elvtársam, több komolyságot kérek.🙂Két listát simán össze lehet rakni ebben a rendszerben is, sőt. Meggyőződésem, hogy így lenne a legtöbb esélyük. Egy erős főváros + Pest megye párt és egy közepes nagyságú/erős vidéki hangsúlyú párt. Ja, hogy a vidéket fullba elengedték a közepestől is fényév messze vannak és mindenki Budapesten akar nyerni(értsd. túlélni) Az más kérdés.Ez most vicc akar lenni? Nem hallottál róla, hogy a Fidesz 2022-es választás előtt Volner János javaslatára (szeretem a hajnalt) átírta az országos listaállítás szabályait, pont azért, hogy a többlistás ellenzéki felállást megakadályozza? Ha pedig hallottál róla, akkor miért ötletelgetsz ilyesmiről?OV-nak szar - és ez nekik már önmagában jó 😊 legszebb öröm a káröröm meg ilyenek.MZPt ertem, hogy miert orul hiszen Tusk vegulis egy kiabrandult fideszes 😊Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.
Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
de a tobbieket tovabbra sem. megjegyzem, alapvetoen sztem ezzel nem is kellene foglalkozniuk ennyire. annyi mas dolguk lenne, ami fontosabb ennel.
csebi
Mondjuk az lesz inkább az érdekes, hogy milyen következtetéseket fognak levonni ebből idehaza az ellenzékiek. Ugye, a lengyel logika mentén '26-ban idehaza kéne egy DK lista (legerősebb párt), mondjuk egy mszp-jobbik lista (kvázi "vidéki" lista -igenigen, tudom, de játszunk el a gondolattal) meg egy lmp-momentum (zöld-liberális)....lista. Hát. Sok sikert.
MC12
nagylaza, főpohárnok
MC12
A lengyel példa nyomán előbb még három listát javasoltál a magyar ellenzéknek, most már – egészen más felosztás szerint – megelégednél kettővel is (az egyik erős Bp. és Pest megye, a másik vidéki dominancia). Csakhogy ez se működik, a két lista pont eggyel több a kelleténél. (Attól most tekintsünk el, hogy Pest megyében az ellenzék ugyanúgy régóta nem szerzett mandátumot, ahogyan – néhány kivételtől eltekintve – a vidéki Magyarország más területein sem.)
Bp-en 18, Pest megyében 12 OEVK van, összesen ez 30. A Fidesz szabályai szerint 2022 óta legalább 14 megyében és a fővárosban, 106 egyéni körzetből 71-ben kell jelöltet indítani az országos lista állításához (korábban elegendő volt 27). Az ellenzék nem szerelemből indult közös listán, hanem a Fidesz által diktált választási (választójogi) kényszerek miatt.
Sokan foglalkoztak már azzal, hogy a törvény átírásával a Fidesz milyen csapdát állított az ellenzéknek. Lásd például:
A 71 jelölt állításáról szóló kitétel ugyanis – még ha a megyékre vonatkozó szabályt figyelmen kívül hagyjuk is – azt jelenti, hogy két lista esetén a 106-ból legalább 36 egyéni választókerületben egymással szemben kell indulniuk, azaz a körzetek harmadában eleve esélyük sem lenne a Fidesz-KDNP ellen. Természetesen meg lehetne találni azt a 36 körzetet, ahol az ellenzéknek amúgy is a legkisebb az esélye a győzelemre, de ez egyszersmind azt is jelentené, hogy a fennmaradó 70 körzet háromnegyedében az ellenzéki jelöltnek kellene nyernie ahhoz, hogy az egyéni mandátumok többségét ők szerezzék meg. És ha ez nem lenne elég, még ez a matematikai modell is csak úgy működik, hogy ezt a 70 körzetet egyenlően (vagyis 35:35 arányban) osztja el egymás között a két lista, amihez nagyjából azonos támogatottságú szereplők kellenek.
24.hu/belfold/2020/11/24/ellenzek-kozos-lista-volner-janos-fidesz/
Kis pontosítás a matekhoz: az ellenzéknek nem a fennmaradó 70 körzet háromnegyedében, hanem több mint háromnegyedében kellene nyernie ahhoz, hogy megszerezze az egyéni mandátumok többségét. Lengyelországban pártlistás arányos választási rendszer van, már csak ezért is óvatosan kell bánni az analógiákkal.
Ha folytatni gondolod, akkor menjünk át a Politika topikba.
Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 2 éve
Közben Brüsszelben lelőttek 2 svéd szurkolót, meg is haltak. Oldaltól függően terrortámadásnak vagy sima támadásnak írják.
több mint 2 éve
Mindent meg lehet oldani. Nyilván azokon a helyeken közösen állítanak ahol úgyis bukó a dolog.Ez most vicc akar lenni? Nem hallottál róla, hogy a Fidesz 2022-es választás előtt Volner János javaslatára (szeretem a hajnalt) átírta az országos listaállítás szabályait, pont azért, hogy a többlistás ellenzéki felállást megakadályozza? Ha pedig hallottál róla, akkor miért ötletelgetsz ilyesmiről?OV-nak szar - és ez nekik már önmagában jó 😊 legszebb öröm a káröröm meg ilyenek.MZPt ertem, hogy miert orul hiszen Tusk vegulis egy kiabrandult fideszes 😊Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.
Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
de a tobbieket tovabbra sem. megjegyzem, alapvetoen sztem ezzel nem is kellene foglalkozniuk ennyire. annyi mas dolguk lenne, ami fontosabb ennel.
csebi
Mondjuk az lesz inkább az érdekes, hogy milyen következtetéseket fognak levonni ebből idehaza az ellenzékiek. Ugye, a lengyel logika mentén '26-ban idehaza kéne egy DK lista (legerősebb párt), mondjuk egy mszp-jobbik lista (kvázi "vidéki" lista -igenigen, tudom, de játszunk el a gondolattal) meg egy lmp-momentum (zöld-liberális)....lista. Hát. Sok sikert.
MC12
nagylaza, főpohárnok
Eleve teszem azt megtalálják azt az egy budapestit ahol mindkettő indít pl 17. Kerület. Többi 105 körzetet meg leosztják. Jelenleg az országban van 20-25 olyan hely ahol mindegy mit csinálnak, nyer a Fidesz. Ott mehet két jelölt. Maradt 80 hely ebből kell meg 10t kiválasztani és a maradék 70re koncentrálni. Azokat okosan leosztani.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Amennyit fizetniük kéne ezért a melóért, így is - úgy is nyugdíjba mennék 😅😀 (ez se igaz egyébént, a politika csinálás, a kampány - drog, a durvábbik fajta 😊 )Sztem akkor nyugdíjba is mehetnel h elérted a szakma csúcsátJó hàt ilyenkor előbújik belőlem a kampánytanácsadó és elképzelem, hogy egyszerre milyen szórakoztató és izgalmas projekt lenne ezzel az ellenzékkel megnyeretni a választást 😊MSZP? az meg mi? amikor a Jakab Petert merik kb oda, mint az MSZP-t akkor ugyan minek kerulne o fel a listara.OV-nak szar - és ez nekik már önmagában jó 😊 legszebb öröm a káröröm meg ilyenek.MZPt ertem, hogy miert orul hiszen Tusk vegulis egy kiabrandult fideszes 😊Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.
Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
de a tobbieket tovabbra sem. megjegyzem, alapvetoen sztem ezzel nem is kellene foglalkozniuk ennyire. annyi mas dolguk lenne, ami fontosabb ennel.
csebi
Mondjuk az lesz inkább az érdekes, hogy milyen következtetéseket fognak levonni ebből idehaza az ellenzékiek. Ugye, a lengyel logika mentén '26-ban idehaza kéne egy DK lista (legerősebb párt), mondjuk egy mszp-jobbik lista (kvázi "vidéki" lista -igenigen, tudom, de játszunk el a gondolattal) meg egy lmp-momentum (zöld-liberális)....lista. Hát. Sok sikert.
MC12
raadasul azert sem lehet ezt atultetni a gyakorlatba, mert az altalad felsorolt 5 partbol, negynel van erosebb nem kormanypart, raadasul 3nal meg egy kalozpart is erosebb.
akkor ott van meg a Mindenki Magyarorszag is, ami szinten visz el szavazot, vszeg 2026ra elindul majd megtamogatva Kovi is hardcore listaval, ami jo lesz 2%ra mondjuk.
de amugy igazabol mar ott elbukik a dolog, hogy ebbol a valasztasbol levonnak bmien kovetkeztetest. a sajat valasztasaikbol nem vonnak le semmit valasztasok ota ... szerk.: na Gyurma megelozott.
csebi
MC12
csebi
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
Sztem akkor nyugdíjba is mehetnel h elérted a szakma csúcsátJó hàt ilyenkor előbújik belőlem a kampánytanácsadó és elképzelem, hogy egyszerre milyen szórakoztató és izgalmas projekt lenne ezzel az ellenzékkel megnyeretni a választást 😊MSZP? az meg mi? amikor a Jakab Petert merik kb oda, mint az MSZP-t akkor ugyan minek kerulne o fel a listara.OV-nak szar - és ez nekik már önmagában jó 😊 legszebb öröm a káröröm meg ilyenek.MZPt ertem, hogy miert orul hiszen Tusk vegulis egy kiabrandult fideszes 😊Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.
Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
de a tobbieket tovabbra sem. megjegyzem, alapvetoen sztem ezzel nem is kellene foglalkozniuk ennyire. annyi mas dolguk lenne, ami fontosabb ennel.
csebi
Mondjuk az lesz inkább az érdekes, hogy milyen következtetéseket fognak levonni ebből idehaza az ellenzékiek. Ugye, a lengyel logika mentén '26-ban idehaza kéne egy DK lista (legerősebb párt), mondjuk egy mszp-jobbik lista (kvázi "vidéki" lista -igenigen, tudom, de játszunk el a gondolattal) meg egy lmp-momentum (zöld-liberális)....lista. Hát. Sok sikert.
MC12
raadasul azert sem lehet ezt atultetni a gyakorlatba, mert az altalad felsorolt 5 partbol, negynel van erosebb nem kormanypart, raadasul 3nal meg egy kalozpart is erosebb.
akkor ott van meg a Mindenki Magyarorszag is, ami szinten visz el szavazot, vszeg 2026ra elindul majd megtamogatva Kovi is hardcore listaval, ami jo lesz 2%ra mondjuk.
de amugy igazabol mar ott elbukik a dolog, hogy ebbol a valasztasbol levonnak bmien kovetkeztetest. a sajat valasztasaikbol nem vonnak le semmit valasztasok ota ... szerk.: na Gyurma megelozott.
csebi
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
"I'm not crying for my parents - I am crying for those who will lose their lives in this war. We must stop the war."
— Helena Humphrey (@helenachumphrey) October 16, 2023
Powerful testimony from @maozinon on @BBCNews - just days after his parents, Bilha and Yakov, were killed by Hamas. pic.twitter.com/xk9iWEONhi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Imádom egyébként ezeket a közvélemény kutató kérdéseket.pontosan. Amúgy is Horthy úgy megvédte a pest zsidóságot, mint Selmeczi szenátorasszony a manyupot.A közvéleménykutatási kérdések szerint amúgy is már készítik elő a kampányt vagy készítik fel az embereket a "Palesztinát és a Hamaszt" támogató Brüsszel ellen.Posztmodernesszencia.
Lúdas Solymi
A horthysta, szuverenista nacionalizmus nevében kiállás a zsidók mellett.
Nem lennék most szalonnáci.
Bár agy nélkül a kognitív disszonancia se dörömböl a fejekben.
Őszentsége Sobri Jóska
Kognitív disszonancia feloldva.
Amadeus von Dollárbaloldal
Olyan gyönyörűen összemosnak dolgokat illetve arra terelik az irányt, hogy nekik jó legyen.
több mint 2 éve
PiSnek annyi, most már csak az a kérdés, hogy lesz-e politikai akarat végleg visszaállítani a demokratikus működést. Vagy belülnek a polishNERbeTuskék alulról 30% körüli eredménye egyelőre szerintem kis meglepetés, ahogy a harmadik út közel 15%a is. Ezzel meg a balosokkal nem túl esélyes, hogy bárki bele tudjon ülni egy posztnerbe. Klasszikus koalíciós kormányzás lesz, annak minden előnyével és hátrányával.
Gyurma Pappa
Szerkesztette: MC12
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
pontosan. Amúgy is Horthy úgy megvédte a pest zsidóságot, mint Selmeczi szenátorasszony a manyupot.A közvéleménykutatási kérdések szerint amúgy is már készítik elő a kampányt vagy készítik fel az embereket a "Palesztinát és a Hamaszt" támogató Brüsszel ellen.Posztmodernesszencia.
Lúdas Solymi
A horthysta, szuverenista nacionalizmus nevében kiállás a zsidók mellett.
Nem lennék most szalonnáci.
Bár agy nélkül a kognitív disszonancia se dörömböl a fejekben.
Őszentsége Sobri Jóska
Kognitív disszonancia feloldva.
több mint 2 éve
PiSnek annyi, most már csak az a kérdés, hogy lesz-e politikai akarat végleg visszaállítani a demokratikus működést. Vagy belülnek a polishNERbe

több mint 2 éve
Két listát simán össze lehet rakni ebben a rendszerben is, sőt. Meggyőződésem, hogy így lenne a legtöbb esélyük. Egy erős főváros + Pest megye párt és egy közepes nagyságú/erős vidéki hangsúlyú párt. Ja, hogy a vidéket fullba elengedték a közepestől is fényév messze vannak és mindenki Budapesten akar nyerni(értsd. túlélni) Az más kérdés.Ez most vicc akar lenni? Nem hallottál róla, hogy a Fidesz 2022-es választás előtt Volner János javaslatára (szeretem a hajnalt) átírta az országos listaállítás szabályait, pont azért, hogy a többlistás ellenzéki felállást megakadályozza? Ha pedig hallottál róla, akkor miért ötletelgetsz ilyesmiről?OV-nak szar - és ez nekik már önmagában jó 😊 legszebb öröm a káröröm meg ilyenek.MZPt ertem, hogy miert orul hiszen Tusk vegulis egy kiabrandult fideszes 😊Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.
Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
de a tobbieket tovabbra sem. megjegyzem, alapvetoen sztem ezzel nem is kellene foglalkozniuk ennyire. annyi mas dolguk lenne, ami fontosabb ennel.
csebi
Mondjuk az lesz inkább az érdekes, hogy milyen következtetéseket fognak levonni ebből idehaza az ellenzékiek. Ugye, a lengyel logika mentén '26-ban idehaza kéne egy DK lista (legerősebb párt), mondjuk egy mszp-jobbik lista (kvázi "vidéki" lista -igenigen, tudom, de játszunk el a gondolattal) meg egy lmp-momentum (zöld-liberális)....lista. Hát. Sok sikert.
MC12
nagylaza, főpohárnok
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
A közvéleménykutatási kérdések szerint amúgy is már készítik elő a kampányt vagy készítik fel az embereket a "Palesztinát és a Hamaszt" támogató Brüsszel ellen.Posztmodernesszencia.
Lúdas Solymi
A horthysta, szuverenista nacionalizmus nevében kiállás a zsidók mellett.
Nem lennék most szalonnáci.
Bár agy nélkül a kognitív disszonancia se dörömböl a fejekben.
több mint 2 éve
Na, ezért örül a magyar ellenzék (ha ez valakinek újdonság):Amikor már a szamárpad is kiürül 😊
Külügyi államtitkár: Ha nem PiS-kormány lesz, Magyarország kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet az Európai Unióban
www.atv.hu/kulfold/20231016/kulugyi-allamtitkar-ha-nem-pis-kormany-lesz-magyarorszag-kiszolgaltatott-helyzetbe-kerulhet-az-europai-unioban
Magyarország ebben az esetben természetesen = Orbán-kormány.
nagylaza, főpohárnok
több mint 2 éve
Na, ezért örül a magyar ellenzék (ha ez valakinek újdonság):Külügyi államtitkár: Ha nem PiS-kormány lesz, Magyarország kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet az Európai Unióban
www.atv.hu/kulfold/20231016/kulugyi-allamtitkar-ha-nem-pis-kormany-lesz-magyarorszag-kiszolgaltatott-helyzetbe-kerulhet-az-europai-unioban
Magyarország ebben az esetben természetesen = Orbán-kormány.
több mint 2 éve
A közvéleménykutatási kérdések szerint amúgy is már készítik elő a kampányt vagy készítik fel az embereket a "Palesztinát és a Hamaszt" támogató Brüsszel ellen.Illetve megtudtam, hogy a zöld energia az fontos és azt az akkukban tároljuk és akinek nincs akkugyára az lemarad és szegény lesz, ráadásul a nyugati autógyárak elköltöznének az országból.
Mi volt még? Ja igen, az a múltkoriban volt, félek-e Soros Györgytől és a fiától Alextől...
Meg egy korábbiból kiderült, hogy a Bobri hadászatügyi miniszter egóját sértheti, hogy assetuggyák az országban h kicsoda.
több mint 2 éve
Ez most vicc akar lenni? Nem hallottál róla, hogy a Fidesz 2022-es választás előtt Volner János javaslatára (szeretem a hajnalt) átírta az országos listaállítás szabályait, pont azért, hogy a többlistás ellenzéki felállást megakadályozza? Ha pedig hallottál róla, akkor miért ötletelgetsz ilyesmiről?OV-nak szar - és ez nekik már önmagában jó 😊 legszebb öröm a káröröm meg ilyenek.MZPt ertem, hogy miert orul hiszen Tusk vegulis egy kiabrandult fideszes 😊Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.
Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
de a tobbieket tovabbra sem. megjegyzem, alapvetoen sztem ezzel nem is kellene foglalkozniuk ennyire. annyi mas dolguk lenne, ami fontosabb ennel.
csebi
Mondjuk az lesz inkább az érdekes, hogy milyen következtetéseket fognak levonni ebből idehaza az ellenzékiek. Ugye, a lengyel logika mentén '26-ban idehaza kéne egy DK lista (legerősebb párt), mondjuk egy mszp-jobbik lista (kvázi "vidéki" lista -igenigen, tudom, de játszunk el a gondolattal) meg egy lmp-momentum (zöld-liberális)....lista. Hát. Sok sikert.
MC12
több mint 2 éve
Az igazi tragédia szerintem az, hogy nem kevés konzervatív siker született az utóbbi időben, de valahogy egyik felálló kormány se töri össze magát OV barátságáért. Pedig a sikerük fő kulcsa a magyar kormány kommunikációjának fontos sarokköve. Egy kicsit kevésbé radikális image-el és okosabb külpolitikával, most rengeteg előnyt harcolhatnának ki az országnak, helyette azért küzdünk, hogy legalább azt megkapjuk ami alapból járna nekünk, ráadásul elköteleztük magunkat Trump sikere mellett úgy, hogy még előválasztás se volt.Biztos vagyok benne, hogy az FSZB fog még szervezni pár arab robbantást és balhét Európában, hogy befusson az EP-be az orbánista vonat.A lényeg az, hogy Magyarországnak nem marad haver, akivel összeállhatna.Átalakítják és beveszik helyettünk Romániát...Szerintem ezzel a V4-nek lefőtt a kávé.Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.
Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
A lengyelek és a csehek összefognak a balti államokkal, és velük tök jól el lesznek majd.
A magyar-szlovák partnerség meg.... ezt csak elég erős jelzőkkel lehetne illetni.
Go Vikings!
Lúdas Solymi
Az, hogy Szlovákia az egyszem lehetőség, az ország, amelynek a Fidesz szavazók szerint egy oldalra elfér a történelme, és nem is tartanak igazi országnak, és ez a Szlovákia lesz OV egyetlen szövetségese az EU-ban (már amikor majd nem szúrják hátba), na ez a kemény, nem a kád sarka.
Go Vikings!
Amadeus von Dollárbaloldal
Szerkesztette: andree
több mint 2 éve
dorogi tesconál állítólag ma allah akbarozott egy késes hülyeBiztos vagyok benne, hogy az FSZB fog még szervezni pár arab robbantást és balhét Európában, hogy befusson az EP-be az orbánista vonat.Iszlamista robbantások történhetnek az FSZB befolyása nélkül is.
Amadeus von Dollárbaloldal
Kampman
(reddit)
több mint 2 éve
Jó hàt ilyenkor előbújik belőlem a kampánytanácsadó és elképzelem, hogy egyszerre milyen szórakoztató és izgalmas projekt lenne ezzel az ellenzékkel megnyeretni a választást 😊egy cs:go versenyt könnyebb lenne
MC12
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Jó hàt ilyenkor előbújik belőlem a kampánytanácsadó és elképzelem, hogy egyszerre milyen szórakoztató és izgalmas projekt lenne ezzel az ellenzékkel megnyeretni a választást 😊MSZP? az meg mi? amikor a Jakab Petert merik kb oda, mint az MSZP-t akkor ugyan minek kerulne o fel a listara.OV-nak szar - és ez nekik már önmagában jó 😊 legszebb öröm a káröröm meg ilyenek.MZPt ertem, hogy miert orul hiszen Tusk vegulis egy kiabrandult fideszes 😊Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.
Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
de a tobbieket tovabbra sem. megjegyzem, alapvetoen sztem ezzel nem is kellene foglalkozniuk ennyire. annyi mas dolguk lenne, ami fontosabb ennel.
csebi
Mondjuk az lesz inkább az érdekes, hogy milyen következtetéseket fognak levonni ebből idehaza az ellenzékiek. Ugye, a lengyel logika mentén '26-ban idehaza kéne egy DK lista (legerősebb párt), mondjuk egy mszp-jobbik lista (kvázi "vidéki" lista -igenigen, tudom, de játszunk el a gondolattal) meg egy lmp-momentum (zöld-liberális)....lista. Hát. Sok sikert.
MC12
raadasul azert sem lehet ezt atultetni a gyakorlatba, mert az altalad felsorolt 5 partbol, negynel van erosebb nem kormanypart, raadasul 3nal meg egy kalozpart is erosebb.
akkor ott van meg a Mindenki Magyarorszag is, ami szinten visz el szavazot, vszeg 2026ra elindul majd megtamogatva Kovi is hardcore listaval, ami jo lesz 2%ra mondjuk.
de amugy igazabol mar ott elbukik a dolog, hogy ebbol a valasztasbol levonnak bmien kovetkeztetest. a sajat valasztasaikbol nem vonnak le semmit valasztasok ota ... szerk.: na Gyurma megelozott.
csebi
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
Biztos vagyok benne, hogy az FSZB fog még szervezni pár arab robbantást és balhét Európában, hogy befusson az EP-be az orbánista vonat.Iszlamista robbantások történhetnek az FSZB befolyása nélkül is.
Amadeus von Dollárbaloldal
több mint 2 éve
Biztos vagyok benne, hogy az FSZB fog még szervezni pár arab robbantást és balhét Európában, hogy befusson az EP-be az orbánista vonat.A lényeg az, hogy Magyarországnak nem marad haver, akivel összeállhatna.Átalakítják és beveszik helyettünk Romániát...Szerintem ezzel a V4-nek lefőtt a kávé.Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.
Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
A lengyelek és a csehek összefognak a balti államokkal, és velük tök jól el lesznek majd.
A magyar-szlovák partnerség meg.... ezt csak elég erős jelzőkkel lehetne illetni.
Go Vikings!
Lúdas Solymi
Az, hogy Szlovákia az egyszem lehetőség, az ország, amelynek a Fidesz szavazók szerint egy oldalra elfér a történelme, és nem is tartanak igazi országnak, és ez a Szlovákia lesz OV egyetlen szövetségese az EU-ban (már amikor majd nem szúrják hátba), na ez a kemény, nem a kád sarka.
Go Vikings!
több mint 2 éve
A lényeg az, hogy Magyarországnak nem marad haver, akivel összeállhatna.Átalakítják és beveszik helyettünk Romániát...Szerintem ezzel a V4-nek lefőtt a kávé.Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.
Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
A lengyelek és a csehek összefognak a balti államokkal, és velük tök jól el lesznek majd.
A magyar-szlovák partnerség meg.... ezt csak elég erős jelzőkkel lehetne illetni.
Go Vikings!
Lúdas Solymi
Az, hogy Szlovákia az egyszem lehetőség, az ország, amelynek a Fidesz szavazók szerint egy oldalra elfér a történelme, és nem is tartanak igazi országnak, és ez a Szlovákia lesz OV egyetlen szövetségese az EU-ban (már amikor majd nem szúrják hátba), na ez a kemény, nem a kád sarka.
Szerkesztette: Go Vikings!
több mint 2 éve
Azt megnézném arra mit reagálna a sok romángyűlölő nagyonmagyar. 😀Átalakítják és beveszik helyettünk Romániát...Szerintem ezzel a V4-nek lefőtt a kávé.Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.
Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
A lengyelek és a csehek összefognak a balti államokkal, és velük tök jól el lesznek majd.
A magyar-szlovák partnerség meg.... ezt csak elég erős jelzőkkel lehetne illetni.
Go Vikings!
Lúdas Solymi
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Last update, Seat projection:PiS: 196
KO: 158
PSL-PL2050: 61
Lewica: 30
Konf: 15
Opposition (KO-PSL-PL2050-Lewica): 249 seats
Majority: 231
Ipsos
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil