USA és a világ

33 feliratkozó

több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 996
Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.

Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.

Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
 magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
 telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
Szerintem ezzel a V4-nek lefőtt a kávé.
A lengyelek és a csehek összefognak a balti államokkal, és velük tök jól el lesznek majd.
A magyar-szlovák partnerség meg.... ezt csak elég erős jelzőkkel lehetne illetni.
Go Vikings!
Átalakítják és beveszik helyettünk Romániát...
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott

MZPt ertem, hogy miert orul hiszen Tusk vegulis egy kiabrandult fideszes 😊
de a tobbieket tovabbra sem. megjegyzem, alapvetoen sztem ezzel nem is kellene foglalkozniuk ennyire. annyi mas dolguk lenne, ami fontosabb ennel.
csebi
OV-nak szar - és ez nekik már önmagában jó 😊 legszebb öröm a káröröm meg ilyenek.

Mondjuk az lesz inkább az érdekes, hogy milyen következtetéseket fognak levonni ebből idehaza az ellenzékiek. Ugye, a lengyel logika mentén '26-ban idehaza kéne egy DK lista (legerősebb párt), mondjuk egy mszp-jobbik lista (kvázi "vidéki" lista -igenigen, tudom, de játszunk el a gondolattal) meg egy lmp-momentum (zöld-liberális)....lista. Hát. Sok sikert.
MC12
MSZP? az meg mi? amikor a Jakab Petert merik kb oda, mint az MSZP-t akkor ugyan minek kerulne o fel a listara.

raadasul azert sem lehet ezt atultetni a gyakorlatba, mert az altalad felsorolt 5 partbol, negynel van erosebb nem kormanypart, raadasul 3nal meg egy kalozpart is erosebb.
akkor ott van meg a Mindenki Magyarorszag is, ami szinten visz el szavazot, vszeg 2026ra elindul majd megtamogatva Kovi is hardcore listaval, ami jo lesz 2%ra mondjuk.

de amugy igazabol mar ott elbukik a dolog, hogy ebbol a valasztasbol levonnak bmien kovetkeztetest. a sajat valasztasaikbol nem vonnak le semmit valasztasok ota ... szerk.: na Gyurma megelozott.

Szerkesztette: csebi

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 617 — zászló zászló szív
Aki követné, vagy több ideje van ma:  wybory.gov.pl/sejmsenat2023/en/sejm/wynik/pl

41,1%- nál 39,2 vs 27
Zsellér de Vrij
kozben 52%nal csokkent 2%ponttal a kulonbseg:
38.2% vs 27.9%
csebi
60,15%-nél 37,67 vs 28,43.
Zsellér de Vrij
Nagyon közel lesz az exit poll eredményhez a valós, ha ebben az ütemben változik tovább. A Koalíció eredménye egyelőre elég magas, de ők a nagy városokban nagyon közel vannak a 0-hoz.

OV-nak szar - és ez nekik már önmagában jó 😊 legszebb öröm a káröröm meg ilyenek.

Mondjuk az lesz inkább az érdekes, hogy milyen következtetéseket fognak levonni ebből idehaza az ellenzékiek. Ugye, a lengyel logika mentén '26-ban idehaza kéne egy DK lista (legerősebb párt), mondjuk egy mszp-jobbik lista (kvázi "vidéki" lista -igenigen, tudom, de játszunk el a gondolattal) meg egy lmp-momentum (zöld-liberális)....lista. Hát. Sok sikert.
MC12
😀

A hazai ellenzék következtetéseket von le, már maga fantazmagória.

több mint 2 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 120 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Aki követné, vagy több ideje van ma:  wybory.gov.pl/sejmsenat2023/en/sejm/wynik/pl

41,1%- nál 39,2 vs 27
Zsellér de Vrij
kozben 52%nal csokkent 2%ponttal a kulonbseg:
38.2% vs 27.9%
csebi
60,15%-nél 37,67 vs 28,43.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 421
Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.

Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.

Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
 magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
 telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
MZPt ertem, hogy miert orul hiszen Tusk vegulis egy kiabrandult fideszes 😊
de a tobbieket tovabbra sem. megjegyzem, alapvetoen sztem ezzel nem is kellene foglalkozniuk ennyire. annyi mas dolguk lenne, ami fontosabb ennel.
csebi
OV-nak szar - és ez nekik már önmagában jó 😊 legszebb öröm a káröröm meg ilyenek.

Mondjuk az lesz inkább az érdekes, hogy milyen következtetéseket fognak levonni ebből idehaza az ellenzékiek. Ugye, a lengyel logika mentén '26-ban idehaza kéne egy DK lista (legerősebb párt), mondjuk egy mszp-jobbik lista (kvázi "vidéki" lista -igenigen, tudom, de játszunk el a gondolattal) meg egy lmp-momentum (zöld-liberális)....lista. Hát. Sok sikert.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
Go Vikings! Minnesota Vikings 2 579 — Bowl Winner
Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.

Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.

Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
 magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
 telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
Szerintem ezzel a V4-nek lefőtt a kávé.
A lengyelek és a csehek összefognak a balti államokkal, és velük tök jól el lesznek majd.
A magyar-szlovák partnerség meg.... ezt csak elég erős jelzőkkel lehetne illetni.

http://www.youtube.com/watch?v=8vGskTXt6LM
http://www.youtube.com/watch?v=w9KGzIexZu0
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott
Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.

Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.

Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
 magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
 telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
nagylaza, főpohárnok
MZPt ertem, hogy miert orul hiszen Tusk vegulis egy kiabrandult fideszes 😊
de a tobbieket tovabbra sem. megjegyzem, alapvetoen sztem ezzel nem is kellene foglalkozniuk ennyire. annyi mas dolguk lenne, ami fontosabb ennel.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 380 — beers & Packers
Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.

Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.

Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.
MC12
Pontosan. Ehhez még hozzáteszem Szijjártó nemrég adott interjúját:
Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást
 magyarnemzet.hu/kulfold/2023/10/teljesen-nyiltan-fenyegettem-meg-oket-2
vpi már írta, Tusk tavaly március 15-én az ellenzék rendezvényén mondott beszédet:
 telex.hu/valasztas-2022/2022/03/15/donald-tusk-lengyelorszag-ellenzek-kormanyvaltas
Nem is értem, hogyan lehet kérdés, miért örül a magyar ellenzék. A Fidesz ugyanúgy elkötelezte magát a PiS mellett, ahogyan Fico mellett. A lengyel kormányváltásnak azonban (ha tényleg bekövetkezik) lényegesen nagyobb a súlya. Orbán pozíciói tovább gyengülnek az amúgy is betegeskedő V4-ben.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott
Aki követné, vagy több ideje van ma:  wybory.gov.pl/sejmsenat2023/en/sejm/wynik/pl

41,1%- nál 39,2 vs 27
Zsellér de Vrij
kozben 52%nal csokkent 2%ponttal a kulonbseg:
38.2% vs 27.9%

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott
Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.
MC12
igen, ebben igazad van es ezt hajlamos vagyok elfeledni. marmint mindket vetuletet a dolognak:
egyreszt a szemelyes erintettsegnek, masreszt annak, hogy mennyire fontosak a szemelyes kapcsolatok is ilyen szinten. nem annyira erzelemmentesen dontenek, targyalnak a legmagasabb szinten levo politikusok, mint ahogy en elkepzelem vagy elvarnam.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 996

GECI. 😀 😀 😀
Zsellér de Vrij
Teljesen korrekt, ha a kiindulópont 30 és a lépték onnantól meg 1 😀
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 421
ad3: miert is orul a magyar ellenzeki sajto, kepviselok Tusk sikerenek?
csebi
Miért ne örülne?
Jughead
minek orulni? 2022. februar 24. elott megertettem volna. de azota sok minden valtozott a BP-Varso tengelyen is.
csebi
Hát az EU-val szemben Orbán a fő szövetségesét bukja el, de úgy alapból önmagában az is elég, hogy baloldali részről Tusk sokkal elfogadhatóbb, mint a PiS.
Jughead
2022. februar 24. ota mi volt az, amiben a lengyelek olyan nagy tamogatas voltak OVnak?
csebi
Alig több, mint egy hete volt az utolsó közös magyar-lengyel vétó migrációs kérdésben. Gondolom nem kell előkeresnem az összeset.
Jughead
es ert vmit a 'veto'? egy olyan kerdesben, amiben nincs 'veto', mint intezmeny. mivel az olaszok bealltak moge innentol kezdve megy minden tovabb.
csebi
És akkor már nem is történt meg? 😀
Jughead
de ez tamogatas? elevel vetonak hivtal olyan dolgot, ami nem veto. megjegyzem, hogy nem vagyok benne annyira biztos, hogy pl ebben a temaban Tusk masfele allaspontot venne fel. legalabbis az utobbi honapban eleg hasonloan kommunikalt ebben, ergo konnyen lehet, hogy ebben tamogatja egymast a ket orszag.
szoval miert is orul a magyar ellenzek ennek?
csebi
Nem tudom egy közös nyilatkozat megakadályozása mennyiben vétó vagy nem vétó, az én értelmezésem szerint az.

Felteszed a kérdést, hogy mi ebben a támogatás, majd megállapítod, hogy könnyen lehet, hogy Tusk is támogatja majd ebben Magyarországot, szóval szerinted is az.

Miért örül az ellenzék? Mert az EU-val szemben Orbán a fő szövetségesét bukja el, de úgy alapból önmagában az is elég, hogy baloldali részről Tusk sokkal elfogadhatóbb, mint a PiS.

Aztán lehet, hogy a felettébb EU mellettinek tűnő Tusk nagyobb szövetségese lesz Orbánnak az EU elleni harcban, mint a PiS volt és a PiS jobban elfogadható baloldalról, mint Tuskék, de én nem így látom.

De ha leírod, hogy miért jobb a PiS és miért is kéne most az ellenzéknek nem örülni, azt megköszönöm, mert ezt még írtad le, pedig lehet igazad van.
Jughead
ami menekultugyben fontos az a 'New Pact', es hogy jovo februar vege elott elfogadjuk, na most a trilogusok mennek tovabb, mert Melloni beleegyezett (az NGO-s hajok kikerultek a SARbol, ha jol ertelmezem) es Scholz vegre sarkara allt, hogy befenyegette a zoldeket. ezt nem tudtak megakadalyozni, es ez a problema OVnak.

baloldalikent szolva, szamomra Tusk egyaltalan nem elfogadhatobb, mint a PiS.

ez a 'fo' szovetseges semmivel sem volt jobb az utolso masfel evben, mint mondjuk a csehek. erdekek menten egyuttmukodott a ket orszag, de ennyi. ebben olyan hatalmas valtozast nem varok Tusktol sem. ha a lengyel erdek ugy kivanja mint, mondjuk menekultugy, akkor egyutt szolal fel OV-val.
csebi
Azt azért ne felejtsük el, hogy Tusk emberileg van megbántva OV által. És ugyan a politika pragmatikus és oppurtunista műfaj, de csak egy bizonyos határig (ez a határ persze mindenkinél más, de létezik). Ha Tusk ki tud baszni Orbánnal akkor ki fog. Ez pedig nagy különbség lesz az eddigiekhez képest.

Egyébként racionálisan nyilván nem feltétlenül érdeke Tusknak teljesen elengedni a magyar kapcsolatot, egy backup vétó-partner mindig jó, és hát a PO se az a ma született bárány finoman szólva, de mondom, szerintem simán fölülírja a racionalitást ebben a konkrét viszonyban az érzelem.

Fico meg szóra se érdemes. Kétlem, hogy OV vagy a szűkebb környezetében lenne bárki, aki egy lyukas két forintost adna Fico szavára. Szlovákia nem Lengyelország, ha csak eszükbe jutna pattogni, simán lecsavarják őket.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 588 — The only discipline that lasts, is self discipline
ad3: miert is orul a magyar ellenzeki sajto, kepviselok Tusk sikerenek?
csebi
Miért ne örülne?
Jughead
minek orulni? 2022. februar 24. elott megertettem volna. de azota sok minden valtozott a BP-Varso tengelyen is.
csebi
Hát az EU-val szemben Orbán a fő szövetségesét bukja el, de úgy alapból önmagában az is elég, hogy baloldali részről Tusk sokkal elfogadhatóbb, mint a PiS.
Jughead
2022. februar 24. ota mi volt az, amiben a lengyelek olyan nagy tamogatas voltak OVnak?
csebi
Alig több, mint egy hete volt az utolsó közös magyar-lengyel vétó migrációs kérdésben. Gondolom nem kell előkeresnem az összeset.
Jughead
es ert vmit a 'veto'? egy olyan kerdesben, amiben nincs 'veto', mint intezmeny. mivel az olaszok bealltak moge innentol kezdve megy minden tovabb.
csebi
És akkor már nem is történt meg? 😀
Jughead
de ez tamogatas? elevel vetonak hivtal olyan dolgot, ami nem veto. megjegyzem, hogy nem vagyok benne annyira biztos, hogy pl ebben a temaban Tusk masfele allaspontot venne fel. legalabbis az utobbi honapban eleg hasonloan kommunikalt ebben, ergo konnyen lehet, hogy ebben tamogatja egymast a ket orszag.
szoval miert is orul a magyar ellenzek ennek?
csebi
Miélrt mit kéne csinálniuk? Örömködni nem csak akkor szokta emberek, ha a legnagyobb liblingjük nyer valamit. Nyilván a legjobban annak örülsz, ha a magyar foci válogatott nyer, de ha szereted mondjuk a támadó focit, vagy csak úgy szeretsz egy játékost valamelyik válogatottban, akkor egy olasz-német után is örömködsz, ha a neked szimpatikusabb nyer. Sőt, még két unszimpatikus esetén is lehet örömködni, ha a kevésbé unszimpi jön ki nyertesen.

Szóval nem igazán értem, hogy mit vártál, mit kellene csinálniuk. Bánkódni? Vagy meg se szólalni?

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 120 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid

GECI. 😀 😀 😀

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 120 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Aki követné, vagy több ideje van ma:  wybory.gov.pl/sejmsenat2023/en/sejm/wynik/pl

41,1%- nál 39,2 vs 27

Szerkesztette: Brouwerij van de Vrij

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott
ad3: miert is orul a magyar ellenzeki sajto, kepviselok Tusk sikerenek?
csebi
Miért ne örülne?
Jughead
minek orulni? 2022. februar 24. elott megertettem volna. de azota sok minden valtozott a BP-Varso tengelyen is.
csebi
Hát az EU-val szemben Orbán a fő szövetségesét bukja el, de úgy alapból önmagában az is elég, hogy baloldali részről Tusk sokkal elfogadhatóbb, mint a PiS.
Jughead
2022. februar 24. ota mi volt az, amiben a lengyelek olyan nagy tamogatas voltak OVnak?
csebi
Alig több, mint egy hete volt az utolsó közös magyar-lengyel vétó migrációs kérdésben. Gondolom nem kell előkeresnem az összeset.
Jughead
es ert vmit a 'veto'? egy olyan kerdesben, amiben nincs 'veto', mint intezmeny. mivel az olaszok bealltak moge innentol kezdve megy minden tovabb.
csebi
És akkor már nem is történt meg? 😀
Jughead
de ez tamogatas? elevel vetonak hivtal olyan dolgot, ami nem veto. megjegyzem, hogy nem vagyok benne annyira biztos, hogy pl ebben a temaban Tusk masfele allaspontot venne fel. legalabbis az utobbi honapban eleg hasonloan kommunikalt ebben, ergo konnyen lehet, hogy ebben tamogatja egymast a ket orszag.
szoval miert is orul a magyar ellenzek ennek?
csebi
Nem tudom egy közös nyilatkozat megakadályozása mennyiben vétó vagy nem vétó, az én értelmezésem szerint az.

Felteszed a kérdést, hogy mi ebben a támogatás, majd megállapítod, hogy könnyen lehet, hogy Tusk is támogatja majd ebben Magyarországot, szóval szerinted is az.

Miért örül az ellenzék? Mert az EU-val szemben Orbán a fő szövetségesét bukja el, de úgy alapból önmagában az is elég, hogy baloldali részről Tusk sokkal elfogadhatóbb, mint a PiS.

Aztán lehet, hogy a felettébb EU mellettinek tűnő Tusk nagyobb szövetségese lesz Orbánnak az EU elleni harcban, mint a PiS volt és a PiS jobban elfogadható baloldalról, mint Tuskék, de én nem így látom.

De ha leírod, hogy miért jobb a PiS és miért is kéne most az ellenzéknek nem örülni, azt megköszönöm, mert ezt még írtad le, pedig lehet igazad van.
Jughead
ami menekultugyben fontos az a 'New Pact', es hogy jovo februar vege elott elfogadjuk, na most a trilogusok mennek tovabb, mert Melloni beleegyezett (az NGO-s hajok kikerultek a SARbol, ha jol ertelmezem) es Scholz vegre sarkara allt, hogy befenyegette a zoldeket. ezt nem tudtak megakadalyozni, es ez a problema OVnak.

baloldalikent szolva, szamomra Tusk egyaltalan nem elfogadhatobb, mint a PiS.

ez a 'fo' szovetseges semmivel sem volt jobb az utolso masfel evben, mint mondjuk a csehek. erdekek menten egyuttmukodott a ket orszag, de ennyi. ebben olyan hatalmas valtozast nem varok Tusktol sem. ha a lengyel erdek ugy kivanja mint, mondjuk menekultugy, akkor egyutt szolal fel OV-val.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 384
ad3: miert is orul a magyar ellenzeki sajto, kepviselok Tusk sikerenek?
csebi
Miért ne örülne?
Jughead
minek orulni? 2022. februar 24. elott megertettem volna. de azota sok minden valtozott a BP-Varso tengelyen is.
csebi
Hát az EU-val szemben Orbán a fő szövetségesét bukja el, de úgy alapból önmagában az is elég, hogy baloldali részről Tusk sokkal elfogadhatóbb, mint a PiS.
Jughead
2022. februar 24. ota mi volt az, amiben a lengyelek olyan nagy tamogatas voltak OVnak?
csebi
Alig több, mint egy hete volt az utolsó közös magyar-lengyel vétó migrációs kérdésben. Gondolom nem kell előkeresnem az összeset.
Jughead
es ert vmit a 'veto'? egy olyan kerdesben, amiben nincs 'veto', mint intezmeny. mivel az olaszok bealltak moge innentol kezdve megy minden tovabb.
csebi
És akkor már nem is történt meg? 😀
Jughead
de ez tamogatas? elevel vetonak hivtal olyan dolgot, ami nem veto. megjegyzem, hogy nem vagyok benne annyira biztos, hogy pl ebben a temaban Tusk masfele allaspontot venne fel. legalabbis az utobbi honapban eleg hasonloan kommunikalt ebben, ergo konnyen lehet, hogy ebben tamogatja egymast a ket orszag.
szoval miert is orul a magyar ellenzek ennek?
csebi
Nem tudom egy közös nyilatkozat megakadályozása mennyiben vétó vagy nem vétó, az én értelmezésem szerint az.

Felteszed a kérdést, hogy mi ebben a támogatás, majd megállapítod, hogy könnyen lehet, hogy Tusk is támogatja majd ebben Magyarországot, szóval szerinted is az.

Miért örül az ellenzék? Mert az EU-val szemben Orbán a fő szövetségesét bukja el, de úgy alapból önmagában az is elég, hogy baloldali részről Tusk sokkal elfogadhatóbb, mint a PiS.

Aztán lehet, hogy a felettébb EU mellettinek tűnő Tusk nagyobb szövetségese lesz Orbánnak az EU elleni harcban, mint a PiS volt és a PiS jobban elfogadható baloldalról, mint Tuskék, de én nem így látom.

De ha leírod, hogy miért jobb a PiS és miért is kéne most az ellenzéknek nem örülni, azt megköszönöm, mert ezt még nem írtad le, pedig lehet igazad van.

Szerkesztette: Jughead
több mint 2 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 120 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 www.youtube.com/watch?v=wlOZn4R75-I

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 617 — zászló zászló szív
Izgulósoknak mondom, hogy az eddig megszámolt eredmény rossz hír a PiS-nek, hacsak hirtelen a nagyvárosokat nem mérték nagyon félre.