NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
Baltimore Ravens - New England Patriots
101
13
2:20, ARENA4
USA és a világ
31 feliratkozó
6 hónapja
Jelenleg sok forgatókönyv lehetséges, de úgymond a másik tengely elérte, hogy Amerikát kiugrasszák a zsákból és hadviselő fél legyen. Innentől HA lesz válaszcsapás márpedig lesz, oda jelentős amerikai erők, erőforrások fognak menni a másik két ütközőzóna az európai front és a tajvani front kárára idővel.Szárazföldi erőt biztos nem fognak bevetni, azt Izraelre hagyják. Addig is a hordózókkal és a gépekkel támogatnak minden műveletet majd. Ebben csak akkor lenne változás, ha Irán és a többi muzulmán csatlós ostromra indulna.
KeyG
6 hónapja
Kíváncsi vagyok a reakciókra.Egyébként erről kevesen beszélnek, talán itt is Süti írta csak, hogy azért az izraeliek szépen beültek az ukrajnai lövészárkokba infot gyűjteni az iráni technikáról. (Ezt október 7. Után az egyik likudos mókus meg is ígérte élő adásban az oroszoknak)
Azért alapjábavéve értem, hogy Irán erősködik, de ha Izrael es USA együtt kezd el bombázni, környező országok a konfliktus lezárását akarják, Orosz barataid éppen Ukrajnában küzdenek akkor nem igazán látok reális lépést mint, hogy hátrébb lépnek a nyílt konfliktusból.
Toca
Meg is van a gyümölcse, valószínűleg rendszerváltásig fogják őket lőni.
Vajon megérte beállni a ruszkik mögé? Ugyanez fordítva, Szíria kampó, Irán kampó, Hamas kampó, Örményország és Kazahsztán kampó.
Elkezdenék gondolkodni Moszkvában, hogy az Ukrajnába való kapaszkodás közben visznek minden mást a családi ezüstből most már.
Ja bocs, ott van Belarusz.
Így válik végleg világhatalomból regionálissá Oroszország.
6 hónapja
Jelenleg sok forgatókönyv lehetséges, de úgymond a másik tengely elérte, hogy Amerikát kiugrasszák a zsákból és hadviselő fél legyen. Innentől HA lesz válaszcsapás márpedig lesz, oda jelentős amerikai erők, erőforrások fognak menni a másik két ütközőzóna az európai front és a tajvani front kárára idővel.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
6 hónapja
Kíváncsi vagyok a reakciókra. Azért alapjábavéve értem, hogy Irán erősködik, de ha Izrael es USA együtt kezd el bombázni, környező országok a konfliktus lezárását akarják, Orosz barataid éppen Ukrajnában küzdenek akkor nem igazán látok reális lépést mint, hogy hátrébb lépnek a nyílt konfliktusból.
6 hónapja
Miután vagy 3 anyahajójuk ott van, kit lepett meg a dolog???
6 hónapja
Enyhén szürreális.KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
6 hónapja
A Parókás Náci látom nem bírt magával....
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
6 hónapja
Egy zebra!Jó-jó, de azért csak bekapcsolnám a Tényeket hogy megnézzem, mi maradt a hatvanpusztai birtokból egy B2-es támadás után....Hülye vagy? 😀Nem lehetne a karmelitaban találni neki valami melót?Amúgy meséltem a konzul haveromrol aki bárhova ment mindig történt ott vmi. Először 2010 szeptemberben került ki Egyiptomban, ott volt 2015 nyaráig, két forradalom miegymás.Azért nekem minimum gyanús, hogy mindenhol ott van, ahol fontos események történnek...
Aztán 2016 elején ment ki Libanonba, tüntetések meg a hatalmas robbanás az öbölben amikor épp ott biciklizett. Hajszálon múlt h nem halt bele abba.
Na találjátok ki most hol van? Teherán. Kiment és utána pár hónappal öltek meg a lányt. Azóta csak szoporoller van ott neki. A srác nem jó ómen bárhova megy kulszolgalatra.
csebi
Mikey
Nemes samu09
Leírta csebi, hogy szopóroller lesz, az nem feltétlenül jelent nekünk jót.
Lúdas Solymi
Tony Adams
6 hónapja
Jó-jó, de azért csak bekapcsolnám a Tényeket hogy megnézzem, mi maradt a hatvanpusztai birtokból egy B2-es támadás után....Hülye vagy? 😀Nem lehetne a karmelitaban találni neki valami melót?Amúgy meséltem a konzul haveromrol aki bárhova ment mindig történt ott vmi. Először 2010 szeptemberben került ki Egyiptomban, ott volt 2015 nyaráig, két forradalom miegymás.Azért nekem minimum gyanús, hogy mindenhol ott van, ahol fontos események történnek...
Aztán 2016 elején ment ki Libanonba, tüntetések meg a hatalmas robbanás az öbölben amikor épp ott biciklizett. Hajszálon múlt h nem halt bele abba.
Na találjátok ki most hol van? Teherán. Kiment és utána pár hónappal öltek meg a lányt. Azóta csak szoporoller van ott neki. A srác nem jó ómen bárhova megy kulszolgalatra.
csebi
Mikey
Nemes samu09
Leírta csebi, hogy szopóroller lesz, az nem feltétlenül jelent nekünk jót.
Lúdas Solymi
6 hónapja
Hülye vagy? 😀Nem lehetne a karmelitaban találni neki valami melót?Amúgy meséltem a konzul haveromrol aki bárhova ment mindig történt ott vmi. Először 2010 szeptemberben került ki Egyiptomban, ott volt 2015 nyaráig, két forradalom miegymás.Azért nekem minimum gyanús, hogy mindenhol ott van, ahol fontos események történnek...
Aztán 2016 elején ment ki Libanonba, tüntetések meg a hatalmas robbanás az öbölben amikor épp ott biciklizett. Hajszálon múlt h nem halt bele abba.
Na találjátok ki most hol van? Teherán. Kiment és utána pár hónappal öltek meg a lányt. Azóta csak szoporoller van ott neki. A srác nem jó ómen bárhova megy kulszolgalatra.
csebi
Mikey
Nemes samu09
Leírta csebi, hogy szopóroller lesz, az nem feltétlenül jelent nekünk jót.
6 hónapja
Volt ő a Nagy Imre terén is de Petiminiszter azóta is rendületlenül képviseli az érdekeinket.@csebi, szólj a haverodnak, hogy a következő pár évre találtunk neki feladatot!Moszkva? 😊Jaja, aztán mehetne a Fehér Házba.Nem lehetne a karmelitaban találni neki valami melót?Amúgy meséltem a konzul haveromrol aki bárhova ment mindig történt ott vmi. Először 2010 szeptemberben került ki Egyiptomban, ott volt 2015 nyaráig, két forradalom miegymás.Azért nekem minimum gyanús, hogy mindenhol ott van, ahol fontos események történnek...
Aztán 2016 elején ment ki Libanonba, tüntetések meg a hatalmas robbanás az öbölben amikor épp ott biciklizett. Hajszálon múlt h nem halt bele abba.
Na találjátok ki most hol van? Teherán. Kiment és utána pár hónappal öltek meg a lányt. Azóta csak szoporoller van ott neki. A srác nem jó ómen bárhova megy kulszolgalatra.
csebi
Mikey
Nemes samu09
Mikey
Nomac
Mikey
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
6 hónapja
@csebi, szólj a haverodnak, hogy a következő pár évre találtunk neki feladatot!Moszkva? 😊Jaja, aztán mehetne a Fehér Házba.Nem lehetne a karmelitaban találni neki valami melót?Amúgy meséltem a konzul haveromrol aki bárhova ment mindig történt ott vmi. Először 2010 szeptemberben került ki Egyiptomban, ott volt 2015 nyaráig, két forradalom miegymás.Azért nekem minimum gyanús, hogy mindenhol ott van, ahol fontos események történnek...
Aztán 2016 elején ment ki Libanonba, tüntetések meg a hatalmas robbanás az öbölben amikor épp ott biciklizett. Hajszálon múlt h nem halt bele abba.
Na találjátok ki most hol van? Teherán. Kiment és utána pár hónappal öltek meg a lányt. Azóta csak szoporoller van ott neki. A srác nem jó ómen bárhova megy kulszolgalatra.
csebi
Mikey
Nemes samu09
Mikey
Nomac
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
6 hónapja
Moszkva? 😊Jaja, aztán mehetne a Fehér Házba.Nem lehetne a karmelitaban találni neki valami melót?Amúgy meséltem a konzul haveromrol aki bárhova ment mindig történt ott vmi. Először 2010 szeptemberben került ki Egyiptomban, ott volt 2015 nyaráig, két forradalom miegymás.Azért nekem minimum gyanús, hogy mindenhol ott van, ahol fontos események történnek...
Aztán 2016 elején ment ki Libanonba, tüntetések meg a hatalmas robbanás az öbölben amikor épp ott biciklizett. Hajszálon múlt h nem halt bele abba.
Na találjátok ki most hol van? Teherán. Kiment és utána pár hónappal öltek meg a lányt. Azóta csak szoporoller van ott neki. A srác nem jó ómen bárhova megy kulszolgalatra.
csebi
Mikey
Nemes samu09
Mikey
6 hónapja
Jaja, aztán mehetne a Fehér Házba.Nem lehetne a karmelitaban találni neki valami melót?Amúgy meséltem a konzul haveromrol aki bárhova ment mindig történt ott vmi. Először 2010 szeptemberben került ki Egyiptomban, ott volt 2015 nyaráig, két forradalom miegymás.Azért nekem minimum gyanús, hogy mindenhol ott van, ahol fontos események történnek...
Aztán 2016 elején ment ki Libanonba, tüntetések meg a hatalmas robbanás az öbölben amikor épp ott biciklizett. Hajszálon múlt h nem halt bele abba.
Na találjátok ki most hol van? Teherán. Kiment és utána pár hónappal öltek meg a lányt. Azóta csak szoporoller van ott neki. A srác nem jó ómen bárhova megy kulszolgalatra.
csebi
Mikey
Nemes samu09
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
6 hónapja
Nem lehetne a karmelitaban találni neki valami melót?Amúgy meséltem a konzul haveromrol aki bárhova ment mindig történt ott vmi. Először 2010 szeptemberben került ki Egyiptomban, ott volt 2015 nyaráig, két forradalom miegymás.Azért nekem minimum gyanús, hogy mindenhol ott van, ahol fontos események történnek...
Aztán 2016 elején ment ki Libanonba, tüntetések meg a hatalmas robbanás az öbölben amikor épp ott biciklizett. Hajszálon múlt h nem halt bele abba.
Na találjátok ki most hol van? Teherán. Kiment és utána pár hónappal öltek meg a lányt. Azóta csak szoporoller van ott neki. A srác nem jó ómen bárhova megy kulszolgalatra.
csebi
Mikey
6 hónapja
Amúgy meséltem a konzul haveromrol aki bárhova ment mindig történt ott vmi. Először 2010 szeptemberben került ki Egyiptomban, ott volt 2015 nyaráig, két forradalom miegymás.Azért nekem minimum gyanús, hogy mindenhol ott van, ahol fontos események történnek...
Aztán 2016 elején ment ki Libanonba, tüntetések meg a hatalmas robbanás az öbölben amikor épp ott biciklizett. Hajszálon múlt h nem halt bele abba.
Na találjátok ki most hol van? Teherán. Kiment és utána pár hónappal öltek meg a lányt. Azóta csak szoporoller van ott neki. A srác nem jó ómen bárhova megy kulszolgalatra.
csebi
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
6 hónapja
Én próbálom megközelíteni h nem vmi hirtelen ötlet ez (főleg h nem egyből mentek az izraeliekkel). Vszeg Irán túlságosan közel volt az atomhoz és azt nem engedhetik. Meg kell dönteni a rendszert. Kérdés h ez kizárólag levegőből megy-e?Közben donald “now its time for peace” felkiáltással megszórta iránt…Pontosan, ahogy Orbán Viktor megjósolta, Trump elhozta a békét.
Lecsó
A MAGA bázis mit szól?
Gyurma Pappa
Amúgy meséltem a konzul haveromrol aki bárhova ment mindig történt ott vmi. Először 2010 szeptemberben került ki Egyiptomban, ott volt 2015 nyaráig, két forradalom miegymás.
Aztán 2016 elején ment ki Libanonba, tüntetések meg a hatalmas robbanás az öbölben amikor épp ott biciklizett. Hajszálon múlt h nem halt bele abba.
Na találjátok ki most hol van? Teherán. Kiment és utána pár hónappal öltek meg a lányt. Azóta csak szoporoller van ott neki. A srác nem jó ómen bárhova megy kulszolgalatra.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
6 hónapja
Ilyen a béke.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
6 hónapja
Közben donald “now its time for peace” felkiáltással megszórta iránt…Pontosan, ahogy Orbán Viktor megjósolta, Trump elhozta a békét.
Lecsó
A MAGA bázis mit szól?

6 hónapja
Same - nem akartam kémiázni, elestét mindenki ösmeriHajnalkamagban nem LSA van LSD helyett?Hát amit én látok, hogy mindenkit leköt a Pharma Inc. - pedig lassan fasisztiod a szabályozás, mármár feketeautós az FDA gyógyszerrészlege. Amik ott kibuktak és nagyot durrant, az a valsartan - a kínai alapanyaggyártás ment a kukába, magával rántva a fél generikus iparágat, pölö a Tevát is. Órás gondok vannak a "másolatokkal", ahol a kvázi "jóhelyen" bejegyzett átcsomagolók nem értik a GMP minőségi alapelveket (például, hogy a törzskönyvi bejegyzésben nem lehet cserélgetni a segédanyagokat - merolcsóbb - két perc alatt kiszedni egy kromatogrammal) nem èrtik a szabadalmakat ( kvázi nem várja meg a patent lejártát, mer elírja a papíron, valami faszságra hivatkozva megpróbálja felülírni - Richter és a vészhelyzet). Olyan minősêgi patentokat nem tud megugrani ami régen simán sikerült, így szűkül a steril gyártás - Teva, Sanofi.A saját megfigyelés nem jelent semmilyen tudományos bizonyítékot.Teljesen igazad van. Bár gyeek is saját tapasztalatot írt, ezért reagáltam saját tapasztalattal.
Gyík egyébként is azt állította, hogy az usákos kaják nagyobb arányban okozhatnak neurológiai eltéréseket. Ez nem az jelenti, hogy az usán kívül ez nem fordul elò, hanem azt hogy lehet-e összefüggés a food Inc. gyatrább szabályozása és a neurológiai problémák gyakoribb előfordulása közt.
www.medicalnewstoday.com/articles/325546#What-is-the-link-between-PPA-and-autism
www.ucf.edu/pegasus/processing-risk-childhood-autism/
pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC8234602/
neurosciencenews.com/pregnancy-siet-asd-adhd-28457/
Keresik az összefüggéseket, S találnak is - ezek az eddigi részeredmények. Az autizmus előfordulása nőtt, ennek okait feltárni a teljes populáció szintjén elég nehézkes - de logikai összefüggéseket lehet keresni. Ilyen volt az oltásos sztori is, ami nem bizonyosodott be. Most a Pharma inc.ről áthelyeződött a hangsúly a Food Inc.re.
sutianap
Jelenleg Magyarországon 30% felett van az SNI-s diákok száma, ami kiugróan magas. Jelenleg meggyőző ok-okozati összefüggést itt sem találtak (kv. persze a rendszerbe kódolt rasszizmust, cigányellenességet), önmagában ez nem fedi le a valóságot.
A csatolt tanulmányok (nem olvastam végig, csak a konklúziót futottam át) inkább korrelációt mutatnak, mint egyértelmű ok-okozati összefüggést. Számomra az egyetlen meggyőző magyarázat a pszichológia és a fejlődéstan progressziója okán kialakult jobb diagnosztika.
Nyilván én ezzel foglalkozom többet (pszichológiát végzem levelezőn, bár ez a félév passzív), de nagyon szívesen olvasok többet, szóval ha látsz valamit, akkor szívesen fogadom
Gyurma Pappa
Ez a Pharma a Foodnál sokkal durvább - gyakorlatilag loholnak a hüjeötletekjegyzékeinek elòállítói után ( akínai hárompetákér megbaszomanyámat alapelv)
Sikerül a priont, ezen keresztül Creutzfeld-Jakobs szindrómát előállítani. Mindezt azáltal, hogy a vágómarhákat halliszttel etették. Vacoloco. Én láttam CJS boncolást mindencsutaklenejlonozottfertőtenítőbetocsogás egy élmény, gratulálok az ötlethez.
Asszem nem E.coli volt hanem valami eldugottab baci törzs, ami úgy tört ki, hogy a fejessalátát a terméshozam érdekében birkatrágyával permetezték
Nem komplexebb az sem mikor a kunhegyesi ovodások beállnak a mákosgubától vagy gyenge csattanómaszlagos ződbab és az anya rozsos reformkenyér. ez amikre mondjuk egy vizsgálatnal fel vannak készítve. Hogy saját példával éljek a hajnalkázás miatt ( életveszéjes tünetekkel kórhazba kerülő gyerekek) 30 éve keresték, hogy Mia pénisz is van benne, idén találták meg a lizergsavat - ugye 30 év, az az LSD nem mai találmány.
Ezek amikor ismert segédanyag vagy szennyezés, de az ismeretlenekkel az égbe lövöldöznek, hogy egy paragváji vagy tájföldi már feldolgozott cucc miafaszomat tartalmazhat...
sutianap
KoporShow

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
6 hónapja
Természetesen jogszerűen jártunk el. (Minden gyerekem kitűnő tanuló, az autista fiamat most vették fel az ország egyik legjobb 6 osztályos gimijébe, arról, hogy szociálisan nehezen illeszkedik be, nem érti mások reakcióit és mindent a maga elleni személyes sértésként kezel, a fejlesztővel és az osztályfőnökkel egyeztetve, közösen döntöttünk így. A ADHDs gyerekem példás magatartást kap az iskolában, mert ennyire maszkol, otthon fáradt, és nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra, olvasásra, ezekkel kellett megküzdeni. Szintén így jártunk el, mindenkivel egyeztetve.)És mi volt a papírra írva? Mert az nem viccből van ám odaírva, hanem az kötelező rád is meg az iskolára is.Nem tudom, hogy a saját buborékom torzítása-e, de ahova mi jártunk oviba, meg most általánosba, ott minden óvónő, pedagógus halkan panaszkodott, hogy az osztályok minimum harmada valamilyen három vagy négy betűs rövidítéssel rendelkezik (sni, adhd stb) de a java indokolatlanul. Egyszerűen a szülői nevelés hiányát egyszerűbb úgy kezelni, hogy a gyerek van “elromolva” és addig viszik orvoshoz, gyerekpiszichológushoz, amíg az egyik nem ad egy pecsétet, és onnantól a tanár kurva anyja, hogy nem képes az ő speciális gyerekét kezelni. Pesti agglomeráció.Én pl. le sem adtam sehol a gyerek diagnózisát, egyiket se. Osztályfőnök tudja, és kész.
MC12
Ilyen papírt azért nem könnyű szerezni, és finoman szólva sem kellemes. Nem veszem magamra, amit írtál, de megvédeni szeretném szülő társaimat, a diagnózis előtti, minden porba hulló igyekezet és a szakember által támogatott, célzott fejlesztés utáni eredmények közti különbség felemelő. A gyerek is tudja, hogy valami nem stimmel, és óriási könnyebbséget ad egy tininek, hogy tudja hogy teljesen oké, amit tapasztal.
Gyurma Pappa
Assurbanapli
Abbahagytam a témát, elnézést...
Szerkesztette: Gyurma Pappa

6 hónapja
Vannak akik kifejezetten csalódásként élik meg, hogy a gyerek nem autista.ha a gyerek autista akkor nem az ő személyes bukása hogy nem tud vele mit kezdeni
Furcsa világ ez.
kittli
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!