NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik
CFB követő 2024
676
33
USA és a világ
Több baj van ezzel, először is, hogy amíg Bahmut esetében mindenki egyetértett abban, hogy stratégiailag egyáltalán nem fontos hely, az oroszok csak belehergelték magukat, aztán már nem tudtak visszakozni, és szürreális veszteségek árán is el kellett foglalniuk, addig Avdiivka stratégiailag fontos. Elvesztése eléggé szűkíti a a jövőbeli lehetőségeket azon a területen.
végre elkezdtek hátrébb menni az ukránok, ez így tarthatatlan volt, jó döntés. sajnos ez a jó döntés.
Zsellér van de Vrij
Aztán megdől pár elképzelés, amit eddig többé-kevésbé biztosnak gondoltunk. Kezdve azzal, hogy azon a szakaszon (is) az oroszok megnyerték az anyagháborút, már decemberben is azért adtak fel állásokat a védők, mert elfogyott a lőszerük, pár hete és is írtam ide, hogy azonnal kellene lőszer, nem majd valamikor. 2 év alatt semennyire nem pörgött fel a nyugati hadiipar, és ez most közvetlenül vezet Avdiivka elvesztéséhez.
A másik az orosz diplomácia/külpolitika súlytalanná válása, állítólag már senki nem veszi őket komolyan. A valóságban az oroszok a Hamasz felturbózásával ki tudtak robbantani egy olyan konfliktust, ami komolyan megosztja a nyugat (US) figyelmét és erőforrásait. Azt nyíltan megmondták Amerikában, hogy Izrael prioritást élvez Ukrajnával szemben.
Mindeközben a nyugat semmi olyan konfliktust nem tudott generálni, ami az oroszokat a katonai erejük megosztására késztette volna.
Szóval ezen a vonalon is lemeccselték az oroszok a nyugatot, és amivel kezdtem, mióta megoldották az iráni meg é-koreai hadianyag beszerzéseket, azóta a nyugati támogatás nem tudja kompenzálni a fölényüket - hiába erősebb gazdaságilag akár az EU akár az USA. Amikor a valóságban az orosz tüzér kezében van lőszer, az ukránéban meg nincs, akkor nem nagyon számít, hogy kinek milyen GDP mutatói vannak. Azokkal nem lehet védelmi állásokat szétlőni, tüzérséggel meg igen.
Rohadtul fel kéne már ébredni, mert pillanatnyilag az oroszok katonailag, politikailag, és még gazdaságilag is jobban teljesítenek. Gazdaság alatt azt értve, hogy ők meg tudják oldani, hogy ami kell a hadseregnek Avdiivkánál, az ott is legyen. Az ukrán+nyugat kombó meg nem annyira.
Lehet hogy túl pesszimista vagyok, de szerintem ez a mostani helyzet nagyon gáz.
végre elkezdtek hátrébb menni az ukránok, ez így tarthatatlan volt, jó döntés. sajnos ez a jó döntés.
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
A lényeg, hogy legyen elég fegyver az USA-ban...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
Day 720 of my 3 day war. I’ve lost another warship to a country without a navy in a land war.
— Darth Putin (@DarthPutinKGB) February 14, 2024
I remain a master strategist. pic.twitter.com/IQ39JDll1o
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
Már megint egy hajó átment tengeralattjáróba a ruszkiknál...
Go Vikings!
The GUR published intercepted conversations of Russians confirming the destruction of the Caesar Kunikov large landing ship.
— NOELREPORTS 🇪🇺 🇺🇦 (@NOELreports) February 14, 2024
“I see debris and an oily slick,” a Russian Ka-52 pilot said.
Russian Ka-52 and Mi-8 helicopters with the help of An-26 aircraft are conducting a visual… pic.twitter.com/HEqQCEyTUs
Ukrainian forces have sunk and destroyed the Russian navy’s largest landing ship the Caesar Kunikov.
Szerkesztette: Zsellér van de Vrij
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
1. Te posztoltal konnyen megcafolhato hazugsagokbol allo propaganda videot.Tovabb nem megyek, ezek is megcafoljak az allitasaidat. Tudta, hogy nem lehetne nala, ennek ellenere a 70-es evek ota (cirka 50+ ev) megszegte a jogszabalyokat es veszelyeztette a nemzetbiztonsagot, megsem adta vissza. Tovabba nem csak a notebookok voltak nala (btw. onmagaban az is eleg nagy baj), a riport oldalakon keresztul listazza milyen temaban, hany oldal es milyen minositesu dokumentum kerult elo a nyomozas soran. Sok es rengeteg top secret.azt állítom hogy mikor fixen kértek tőle egy doksit azt visszaadta
Szoval most vagy az van, hogy Biden 50 eve lopkodja ki a titkos infot es hatalmas kockazat a nemzetbiztonsagra ami kb. snekit sem erdekelt vagy tenyleg minden elnok/alelnok ezt csinalta, csak Trumpot meg akartak fogni vele es visszafele sult el.
undisputedly
Trump ezt nem tette meg
ezt továbbra sem sikerült cáfolnod
ha kérik az AAA doksit és visszaadod az AAA doksit de direkt nem adod vissza az AAB-t az nem ugyanaz mint amikor az AAA-t se adod vissza nem csak az AAB-t
de nyugodtan védd az elítélt zaklatót és adócsalót
Nincs harag, jol teszed, hogy megvalogatod milyen hirforrasokbol fogadsz be informacioakt, mondjuk tekintettel a hamas-szimpatizans kommentjeidre, en azert meg csiszolnek ezen a szuron.soha nem védtem a hamaszt, szarfaszú terrorista bagázs
undisputedly
izrael vezetését ítélem el a népírtás miatt
Negritis, a vajda
2. Az egyetlen ok amiert Trumptol iktatoszamra pontosan kertek vissza a dokumentumat az az, hogy tudtak mi van nala, mert hianyzott a Nemzeti Archivumnak (vagy valamelyik ezzel foglalkozo hivatal, nem emlekeszem a nevere) leadott iratok kozul. Biden ugy vitte el a dokumentumokat/jegyzett fel maganak -ezaltal letrahozva uj dokumentumokat-, hogy azokrol senki sem tudott, igy nem is tudtak visszakerni.
Amikor borult a bili es az ugyvedje jelezte a DOJ-nakm hogy titkositott iratokat talalt Bidennel, meg fel-egy ev telt el, mire az FBI visszaszerzett minden mast. Biden nem adta oda oket egybol miutan elindul az eljaras.
3. Felhivnam a figyelmed egy nagyon erdekes idovonalra. Trump Mar-a-Lago birtokat 2022. augusztusaban rohanta le az FBI (mar onmagaban ez a nyilvanos eljaras eleg para, tekitntve, hogy Bidennel meg eltitkolta a DOJ/FBI). Ezt kovetoen kaptak eszbe Bidenek, hogy ha Trumpot meg akarjak fogni a jogosulatlan dokumentum visszatartassal, akkor sajat maguknal meg kellene szuntetni ugyanezt az allapotot. Ezert jelezte 50+ ev utan, 3 honappal a Trump -raid utan Biden szemelyes jogi kepviseloje a DOJ-nak, hogy hat o is talalt par dokumentumot.
A masik erdekesseget mar az elozo HSZ-ben irtam. Biden vedekezeset: "Minden elnok ezt csinalta a multban".. Ezt 2022 november es 2023 december kozott valamikor mondta, a Trump FBI raid utan. Ezzel is is ismerte, hogy ez volt a gyakorlat. Ha van esze Trump csapatanak, ezt a kommentet be is nyujtjak bizonyiteknak.
Tehat a sajat Igazsagugyminiszteriuma a bevett joggyakorlattal szemben rendelt el nyomozast Trump ellen es az ellene felhozott vadpontok tobbsege -a jogosulatlan dokumentum visszatartason tul- ebbol a kvazi joggyakorlatellenes eljarasbol ered, "process" vadpontok amik onmagukban nem valosultak volna meg, ha az Igazsagugyminiszterium nem dont a joggyakorlat felrugasan.
Szoval ha Trumpot buntetougybe vonjak es a vadlottak padjara kuldik sok eves szabadsagvesztes fenyegetettsege alatt, akkor aminimum lenne, hogy Bident is, aki nem 2 evig, hanem 50+ evig tartott fent jogellenes allapotot (ami ugye kvazi em volt jogellenes 2022 augusztusaig, amig ugy nem dontottek, hogy ezzel megfogjak Trumpot), de az SC report nem ajanlott vademelest, tobbek kozott azert is, amit irtam: Biden egy rossz memoriaju szimpatikus oregur. A jogegyenloseg es a demokracia megcsufolasa. Kelet-europaban nem csinlnak ennyire jogellenes politikai tisztogatast. Ha Orban csinalna ezt, joggal mondana mindenki, hogy despota.
4. Nincs kedvem belemenni, hogy a Trump ellen inditott tobbi buntetougyben, amik nem szovetsegi szintuek, a Feher Haz koordinalt az ugyeszekkel (akik kozul van akit sajat magat fenyeget most buntetoeljaras 😀 ) a Trump ellen nyitott ugyekrol stb, az elmult honapokban kijottek ezek a sztorikis, bizonyithato Feher Hazi latogatonaplokkal stb.
Szerkesztette: undisputedly
Szíjjártó: "Oroszország nem jelent biztonsági fenyegetést egyetlen NATO-tagországra sem.""Kaja Kallas != Észtország" 😀
Oroszország: "Körözést adtunk ki Kaja Kallas észt miniszterelnök ellen a történelmi emlékezet megsértésért."
Zsellér van de Vrij
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Viktor haverja.mandiner.hu/kulfold/2024/02/nbc-joe-biden-s-ggfejnek-nevezte-az-izraeli-miniszterelnokotnbc-re hivatkozik és ez a hír már egy ideje megy körbe
tudjuk, hogy vannak népek akikkel nem érdemes, mert csúnya vége lesz 😊
(jó tudom mandiner...)
NB2
de elvileg minden amerikai elnök aki dolgozott vele pöcsnek tartja 😀
Negritis, a vajda
Oroszország: "Körözést adtunk ki Kaja Kallas észt miniszterelnök ellen a történelmi emlékezet megsértésért."
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
Tovabb nem megyek, ezek is megcafoljak az allitasaidat. Tudta, hogy nem lehetne nala, ennek ellenere a 70-es evek ota (cirka 50+ ev) megszegte a jogszabalyokat es veszelyeztette a nemzetbiztonsagot, megsem adta vissza. Tovabba nem csak a notebookok voltak nala (btw. onmagaban az is eleg nagy baj), a riport oldalakon keresztul listazza milyen temaban, hany oldal es milyen minositesu dokumentum kerult elo a nyomozas soran. Sok es rengeteg top secret.azt állítom hogy mikor fixen kértek tőle egy doksit azt visszaadta
Szoval most vagy az van, hogy Biden 50 eve lopkodja ki a titkos infot es hatalmas kockazat a nemzetbiztonsagra ami kb. snekit sem erdekelt vagy tenyleg minden elnok/alelnok ezt csinalta, csak Trumpot meg akartak fogni vele es visszafele sult el.
undisputedly
Trump ezt nem tette meg
ezt továbbra sem sikerült cáfolnod
ha kérik az AAA doksit és visszaadod az AAA doksit de direkt nem adod vissza az AAB-t az nem ugyanaz mint amikor az AAA-t se adod vissza nem csak az AAB-t
de nyugodtan védd az elítélt zaklatót és adócsalót
Nincs harag, jol teszed, hogy megvalogatod milyen hirforrasokbol fogadsz be informacioakt, mondjuk tekintettel a hamas-szimpatizans kommentjeidre, en azert meg csiszolnek ezen a szuron.soha nem védtem a hamaszt, szarfaszú terrorista bagázs
undisputedly
izrael vezetését ítélem el a népírtás miatt
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Nincs harag, jol teszed, hogy megvalogatod milyen hirforrasokbol fogadsz be informacioakt, mondjuk tekintettel a hamas-szimpatizans kommentjeidre, en azert meg csiszolnek ezen a szuron.persze csak ha google-zok valamit akkor úgyis azt mondod hogy kamu innentől tök mind1említi a Bidennél lévő doksikat és elvileg amint kérték visszaadta (Pencenél is volt elvileg)Ez nem igaz. Miutan kertek tole a doksikat, idovel tobb helyen mas titkositott iratokat is talaltka amiket nem adott vissza. Sot, olyan szinten uzte Biden az ipart, hogy meg a szenatori kinevezese idejebol is voltak titkositott dokumentumok amiket egy ilyen anyagok elolvasasara szolgalo specialis helysiegbol lopott el.
és "csak notebook" volt nála
Negritis, a vajda
Az sem igaz, hogy csak a notebookok votlak nala.
2024 van, ugye vagod, hogy ezeket ki lehet googlizni.
undisputedly
és inkább hiszek egy amerikai ügyvédnek mint a fox newsnak vagy annak amit te írsz
bocs
és továbbra is, lehet hogy nem adott vissza mindent, de amit kértek azt visszaadta
Trump azt sem adta vissza amit kértek
Negritis, a vajda
Szerencsere itt van nekunk az eredeti riport, igy nem kell masok szurojen at ertelmezni. Majdnem 400 oldal, erdemes belole csemegezni. Csak par fentiekre vonatkozo reszlet: www.justice.gov/storage/report-from-special-counsel-robert-k-hur-february-2024.pdf
1. Biden tudta, hogy bizonyos jegyzetei nemzetbiztonsagi informaciokat tartalmaznak, mivel hivatali ideje utan a stabja a nemzeti archivumban egy specialisan biztositott helyisegben kellett elhelyezze oket. Biden a "szellemirojanak" beismerte, hogy meg ezeket a stabtagok sem tudjak, meg van neki privat noteszekben is hasonlo nemzetbiztonsagi infoja feljegyezve. A riport megjegyzi, hogy rendszeresen kereste fel a nemzeti archivumban elhelyezett jegyzeteket, ismerte a szabalyokat, szandekosan szegte meg oket es kifejezetten nagy eszmei ertekkel birtak a noteszei pont ezert a szamara.
Ezzel kapcsolatban ugy vedekezett, hogy "az az en tulajdonom" es "minden elnok ezt csinalta korabban". [Halkan megjegyzem,nem, nem az o tulajdona es Biden alelnok volt, nem elnok]
2. 2022 novembereben Biden sajat jogi kepviseloje talalt 44 oldalnyi titkositott anyagot a DC-beli irodajaban (Biden Center).
Ezutan majdnem 2 honappal Biden delawarei otthonaban is talaltak titkositott dokumentumokat. Ezt kovetoen par hettel ismet talaltak a hazaban titkositott iratokat. Ezutan neveztek ki a special counselt. Ezutan jott az FBI-kereses es tovabbi titkositott dokumentumokat talaltak: egeszen a 70-es es 80-as evekbol, amikor szenator volt 😀
Ez meg mindig nem volt eleg, a kovetkezo fel evben tovabbi titkositott dokumentumokat talalt az FBI a Delawarei Egyetemen fenntartott irodajaban. 1977 es 1991 kozotti dokumentumokat.
Tovabb nem megyek, ezek is megcafoljak az allitasaidat. Tudta, hogy nem lehetne nala, ennek ellenere a 70-es evek ota (cirka 50+ ev) megszegte a jogszabalyokat es veszelyeztette a nemzetbiztonsagot, megsem adta vissza. Tovabba nem csak a notebookok voltak nala (btw. onmagaban az is eleg nagy baj), a riport oldalakon keresztul listazza milyen temaban, hany oldal es milyen minositesu dokumentum kerult elo a nyomozas soran. Sok es rengeteg top secret.
Szoval most vagy az van, hogy Biden 50 eve lopkodja ki a titkos infot es hatalmas kockazat a nemzetbiztonsagra ami kb. snekit sem erdekelt vagy tenyleg minden elnok/alelnok ezt csinalta, csak Trumpot meg akartak fogni vele es visszafele sult el.
Szerkesztette: undisputedly
mandiner.hu/kulfold/2024/02/nbc-joe-biden-s-ggfejnek-nevezte-az-izraeli-miniszterelnokotnbc-re hivatkozik és ez a hír már egy ideje megy körbe
tudjuk, hogy vannak népek akikkel nem érdemes, mert csúnya vége lesz 😊
(jó tudom mandiner...)
NB2
de elvileg minden amerikai elnök aki dolgozott vele pöcsnek tartja 😀
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
tudjuk, hogy vannak népek akikkel nem érdemes, mert csúnya vége lesz 😊
(jó tudom mandiner...)
persze csak ha google-zok valamit akkor úgyis azt mondod hogy kamu innentől tök mind1említi a Bidennél lévő doksikat és elvileg amint kérték visszaadta (Pencenél is volt elvileg)Ez nem igaz. Miutan kertek tole a doksikat, idovel tobb helyen mas titkositott iratokat is talaltka amiket nem adott vissza. Sot, olyan szinten uzte Biden az ipart, hogy meg a szenatori kinevezese idejebol is voltak titkositott dokumentumok amiket egy ilyen anyagok elolvasasara szolgalo specialis helysiegbol lopott el.
és "csak notebook" volt nála
Negritis, a vajda
Az sem igaz, hogy csak a notebookok votlak nala.
2024 van, ugye vagod, hogy ezeket ki lehet googlizni.
undisputedly
és inkább hiszek egy amerikai ügyvédnek mint a fox newsnak vagy annak amit te írsz
bocs
és továbbra is, lehet hogy nem adott vissza mindent, de amit kértek azt visszaadta
Trump azt sem adta vissza amit kértek
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
említi a Bidennél lévő doksikat és elvileg amint kérték visszaadta (Pencenél is volt elvileg)Ez nem igaz. Miutan kertek tole a doksikat, idovel tobb helyen mas titkositott iratokat is talaltka amiket nem adott vissza. Sot, olyan szinten uzte Biden az ipart, hogy meg a szenatori kinevezese idejebol is voltak titkositott dokumentumok amiket egy ilyen anyagok elolvasasara szolgalo specialis helysiegbol lopott el.
és "csak notebook" volt nála
Negritis, a vajda
Az sem igaz, hogy csak a notebookok votlak nala.
2024 van, ugye vagod, hogy ezeket ki lehet googlizni.
news.sky.com/story/nato-criticises-trump-for-comments-that-put-american-and-european-soldiers-at-risk-13069315
és "csak notebook" volt nála
www.youtube.com/watch?v=BvwGf6rAP4g
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
SUPER BOWL!!!
— Fedir Shandor (@FedirShandor) February 10, 2024
We deeply appreciate and are grateful to the American people for their support!
We firmly hold the line of defense of Europe!
- recorded at the frontline, Eastern Ukraine. In the video, the champions of Ukraine, the American football team "Uzhhorod Lumberjacks" pic.twitter.com/oxCtR81NZT
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
nincs is jobb mint vörös keresztes autót robbantani ...tenoristák vótak benne!!4!4!!4!
www.bbc.com/news/world-middle-east-68261286
Negritis, a vajda
www.bbc.com/news/world-middle-east-68261286
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
hotyne, mekkapta a 9M ruszkibot-ot, májójártTény, hogy jó lóvét kapott érte, de szerintem biztos volt benne valami olyasmi, hogy ebből tud valami faszát is kihozni pluszba a lóvé mellett.Nyilván. Meg el lehet ezt tenni a szilveszteri humorosba is.csak a youtuben 10 millióan nézték eddig meg💵💰💵💰💵💰Dehogy hitte. Tucker jobban meg van zakkanva ha azt hitte h ez fasza leszUgyan, szerintem ő itt azt hitte, hogy valami fasza cuccot hoz majd össze Putyinnal, aztán rájött h megzakkant és még Trumpnál is hülyébb...vagy Putyin nagyon jó színész...Tucker az amerikai zsurnaliszta "műveltségével" meg csak pislogott, mint pocok a lisztben.Amiben Putyin nem vesz tudomást a Kijevi Ruszról meg a Molotov-Ribbentrop paktumrólwww.youtube.com/watch?v=X86K9ed0vQwEz inkább egy történelem előadás a katedrarol.
zacknorb
csebi
zacknorb
Dzsokijuing
Lúdas Solymi
csebi
Gyurma Pappa
a többi videóját ilyen 100-150k
Negritis, a vajda
csebi
Bár jogos az, hogy annyira azért ő se hülye, de az arckifejezéséből ítélve azért csak pislogott ő is néhányszor.
Lúdas Solymi
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
Tény, hogy jó lóvét kapott érte, de szerintem biztos volt benne valami olyasmi, hogy ebből tud valami faszát is kihozni pluszba a lóvé mellett.Nyilván. Meg el lehet ezt tenni a szilveszteri humorosba is.csak a youtuben 10 millióan nézték eddig meg💵💰💵💰💵💰Dehogy hitte. Tucker jobban meg van zakkanva ha azt hitte h ez fasza leszUgyan, szerintem ő itt azt hitte, hogy valami fasza cuccot hoz majd össze Putyinnal, aztán rájött h megzakkant és még Trumpnál is hülyébb...vagy Putyin nagyon jó színész...Tucker az amerikai zsurnaliszta "műveltségével" meg csak pislogott, mint pocok a lisztben.Amiben Putyin nem vesz tudomást a Kijevi Ruszról meg a Molotov-Ribbentrop paktumrólwww.youtube.com/watch?v=X86K9ed0vQwEz inkább egy történelem előadás a katedrarol.
zacknorb
csebi
zacknorb
Dzsokijuing
Lúdas Solymi
csebi
Gyurma Pappa
a többi videóját ilyen 100-150k
Negritis, a vajda
csebi
Bár jogos az, hogy annyira azért ő se hülye, de az arckifejezéséből ítélve azért csak pislogott ő is néhányszor.
Nyilván. Meg el lehet ezt tenni a szilveszteri humorosba is.csak a youtuben 10 millióan nézték eddig meg💵💰💵💰💵💰Dehogy hitte. Tucker jobban meg van zakkanva ha azt hitte h ez fasza leszUgyan, szerintem ő itt azt hitte, hogy valami fasza cuccot hoz majd össze Putyinnal, aztán rájött h megzakkant és még Trumpnál is hülyébb...vagy Putyin nagyon jó színész...Tucker az amerikai zsurnaliszta "műveltségével" meg csak pislogott, mint pocok a lisztben.Amiben Putyin nem vesz tudomást a Kijevi Ruszról meg a Molotov-Ribbentrop paktumrólwww.youtube.com/watch?v=X86K9ed0vQwEz inkább egy történelem előadás a katedrarol.
zacknorb
csebi
zacknorb
Dzsokijuing
Lúdas Solymi
csebi
Gyurma Pappa
a többi videóját ilyen 100-150k
Negritis, a vajda
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.