NFL csevegő
82 feliratkozó
több mint 5 éve
Drukkoltam a WAS, Vikings, Falcons, Texans négyesnek, de hàt úgy látszik h .... rossz végén voltam!Na majd most a Jets a 🤣
több mint 5 éve
Mykkele Thompson Ez a faszi mindent visz. Mikor ledraftolták,150-en belül vitték ki 😊
Jerry Reese volt...
Hirtelen nem tudtak róla semmit mondani a kommentátorok, sem, mert még az egyetemen sem volt stabil kezdő, nem is szerepelt prospektnek. mindegy is, mert azonnal IR-en kezdett, nyomott 1 meccset, majd megint IR. elvolt így pár évig
/talán még pár ST meccsen is szerepelt, de nem tudott DB-ként statisztikai adatot sem produkálni. Nem semmi karrier, és mindez 1 milkóért 😊
| ha ez európai történet lenne, azt találgatnánk mennyit fizetett a faszi ebből vissza a GM-nek...
Nagyon gyanús, mert mint kiderült Nápolyban született 😊 😊 😊 |
Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
2007 júniusában a Sport Tv is leadta a XV. World Bowlt, az NFL Europa történetének utolsó meccsét, ami egy Hamburg-Frankfurt mérkőzés volt. Ricsi meg Haromt beszélgettek közben, hogy hát azért ezeket a csapatokat őszintén szólva egy NCAA élcsapat simán verné.Asszem ez volt az első amfoci meccsem evör. Jobb kezdést nehéz lenne elképzelni.
Kampman
több mint 5 éve
Ez igaz. 😊De, egy Magneto Rambo.Egy X-ment kedvelőnek nincs jobb a Xavier-nél.azóta volt egy sokkal jobbnevű Bacardi Rambó, a részeges karatemester után szabadona holnapi arena4-es meccsünkön meg lesz egy még jobb, Charleston Rambo
sutianap
r.baggio
Sobri Jóska
peach
több mint 5 éve
Sziasztok, egy külföldi fórumon olvastam egy olyan posztot, ami arról szólt, hogy a kommentelők osszák meg, ki az a legindokolatlanabb NFL játékos, akire valószínűleg nagyon kevesen emlékeznek rajtuk kívül. | Bocs ha #vótmá. |Amobi Okoye neve ugrott be elsőre. Az első olyan draftok egyikén húzta ki a Texans első körben, amikor már nem csak irányítókat nézegettem, hanem más posztok prospectjeit is. (2006 / 2007 környéke, pontos évre már nem emlékszem). Szerintem ő passzol a kevesen emlékeznek rá kategóriába.
Kíváncsi vagyok, nektek van-e a sorba illő elfeledett vagy teljesen ismeretlen játékos. Share your story!
mustaine
Ha az elfeledettséget kivesszük, akkor nálam nem tud nem Trent Richardson az első helyezett lenni. Utána Manziel a második.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Szívesen 😊egyik legjobb ptsd jelenet evör, méltánytalanul alulértékelt
www.youtube.com/watch?v=SwDv5nyyY-4&ab_channel=AttilaKov%C3%A1cs
empty taxi
főleg a rambo 2-3 "reputációja" miatt
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
De, egy Magneto Rambo.Egy X-ment kedvelőnek nincs jobb a Xavier-nél.azóta volt egy sokkal jobbnevű Bacardi Rambó, a részeges karatemester után szabadona holnapi arena4-es meccsünkön meg lesz egy még jobb, Charleston Rambo
sutianap
r.baggio
Sobri Jóska
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
Egy X-ment kedvelőnek nincs jobb a Xavier-nél.azóta volt egy sokkal jobbnevű Bacardi Rambó, a részeges karatemester után szabadona holnapi arena4-es meccsünkön meg lesz egy még jobb, Charleston Rambo
sutianap
r.baggio
több mint 5 éve
azóta volt egy sokkal jobbnevű Bacardi Rambó, a részeges karatemester után szabadona holnapi arena4-es meccsünkön meg lesz egy még jobb, Charleston Rambo
sutianap

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Már nincs facebookom, így elvesztettem a kapcsolatot Ramboval. 😕És a bónuszom Xavier Rambo, egy teljesen homály, vékony, fekete elkapó elálló fülekkel a kétezres évek végéről, aki jelentkezett a draftra, és akinek a neve a draft előtt teljesen megbabonázott (két szuperhős egy emberben!), olyannyira, hogy még rá is írtam facebookon, és meglepő módon vissza is írt, amit akkor megosztottam valamelyik topicban, hogy ne aggódjak, ő tuti NFL-be fog kerülni. (Nem volt olyannyira big board, amin szerepelt volna a neve.) Nem aggódtam, de nem került, és azóta se tudom mi lett vele.kérdezd meg őt újra, de ne hagyd ki a mélyen szántó életbölcsességeit se
Sobri Jóska
r.baggio
Sobri Jóska
Már nincs facebookom, így elvesztettem a kapcsolatot Ramboval. 😕És a bónuszom Xavier Rambo, egy teljesen homály, vékony, fekete elkapó elálló fülekkel a kétezres évek végéről, aki jelentkezett a draftra, és akinek a neve a draft előtt teljesen megbabonázott (két szuperhős egy emberben!), olyannyira, hogy még rá is írtam facebookon, és meglepő módon vissza is írt, amit akkor megosztottam valamelyik topicban, hogy ne aggódjak, ő tuti NFL-be fog kerülni. (Nem volt olyannyira big board, amin szerepelt volna a neve.) Nem aggódtam, de nem került, és azóta se tudom mi lett vele.kérdezd meg őt újra, de ne hagyd ki a mélyen szántó életbölcsességeit se
Sobri Jóska
r.baggio
Sobri Jóska
Már nincs facebookom, így elvesztettem a kapcsolatot Ramboval. 😕És a bónuszom Xavier Rambo, egy teljesen homály, vékony, fekete elkapó elálló fülekkel a kétezres évek végéről, aki jelentkezett a draftra, és akinek a neve a draft előtt teljesen megbabonázott (két szuperhős egy emberben!), olyannyira, hogy még rá is írtam facebookon, és meglepő módon vissza is írt, amit akkor megosztottam valamelyik topicban, hogy ne aggódjak, ő tuti NFL-be fog kerülni. (Nem volt olyannyira big board, amin szerepelt volna a neve.) Nem aggódtam, de nem került, és azóta se tudom mi lett vele.kérdezd meg őt újra, de ne hagyd ki a mélyen szántó életbölcsességeit se
Sobri Jóska
r.baggio
Sobri Jóska
azóta volt egy sokkal jobbnevű Bacardi Rambó, a részeges karatemester után szabadonMár nincs facebookom, így elvesztettem a kapcsolatot Ramboval. 😕És a bónuszom Xavier Rambo, egy teljesen homály, vékony, fekete elkapó elálló fülekkel a kétezres évek végéről, aki jelentkezett a draftra, és akinek a neve a draft előtt teljesen megbabonázott (két szuperhős egy emberben!), olyannyira, hogy még rá is írtam facebookon, és meglepő módon vissza is írt, amit akkor megosztottam valamelyik topicban, hogy ne aggódjak, ő tuti NFL-be fog kerülni. (Nem volt olyannyira big board, amin szerepelt volna a neve.) Nem aggódtam, de nem került, és azóta se tudom mi lett vele.kérdezd meg őt újra, de ne hagyd ki a mélyen szántó életbölcsességeit se
Sobri Jóska
r.baggio
Sobri Jóska

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Szívesen 😊Már nincs facebookom, így elvesztettem a kapcsolatot Ramboval. 😕És a bónuszom Xavier Rambo, egy teljesen homály, vékony, fekete elkapó elálló fülekkel a kétezres évek végéről, aki jelentkezett a draftra, és akinek a neve a draft előtt teljesen megbabonázott (két szuperhős egy emberben!), olyannyira, hogy még rá is írtam facebookon, és meglepő módon vissza is írt, amit akkor megosztottam valamelyik topicban, hogy ne aggódjak, ő tuti NFL-be fog kerülni. (Nem volt olyannyira big board, amin szerepelt volna a neve.) Nem aggódtam, de nem került, és azóta se tudom mi lett vele.kérdezd meg őt újra, de ne hagyd ki a mélyen szántó életbölcsességeit se
Sobri Jóska
r.baggio
Sobri Jóska

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Már nincs facebookom, így elvesztettem a kapcsolatot Ramboval. 😕És a bónuszom Xavier Rambo, egy teljesen homály, vékony, fekete elkapó elálló fülekkel a kétezres évek végéről, aki jelentkezett a draftra, és akinek a neve a draft előtt teljesen megbabonázott (két szuperhős egy emberben!), olyannyira, hogy még rá is írtam facebookon, és meglepő módon vissza is írt, amit akkor megosztottam valamelyik topicban, hogy ne aggódjak, ő tuti NFL-be fog kerülni. (Nem volt olyannyira big board, amin szerepelt volna a neve.) Nem aggódtam, de nem került, és azóta se tudom mi lett vele.kérdezd meg őt újra, de ne hagyd ki a mélyen szántó életbölcsességeit se
Sobri Jóska
r.baggio
több mint 5 éve
,Este' meg volt az 1. Oregon Bowl! 😁You mean Kacsata?
steelwolf

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
,Este' meg volt az 1. Oregon Bowl! 😁Ha meg Carr nem gyógyul meg addig, akkor jövő héten a Miami - Las Vegas meccsen meg jöhet egy Hawaii Bowl (Mariota vs Tua).
steelwolf
több mint 5 éve
,Este' meg volt az 1. Oregon Bowl! 😁
több mint 5 éve
JTO volt akit aztán a 49ers szurkerek elkezdék Just Turnovernek hívni 😀Sziasztok, egy külföldi fórumon olvastam egy olyan posztot, ami arról szólt, hogy a kommentelők osszák meg, ki az a legindokolatlanabb NFL játékos, akire valószínűleg nagyon kevesen emlékeznek rajtuk kívül. | Bocs ha #vótmá. |Főleg régi Madden játékosok között vacilláltam, de aztán eszembe jutott J.T. O'Sullivan.
Kíváncsi vagyok, nektek van-e a sorba illő elfeledett vagy teljesen ismeretlen játékos. Share your story!
mustaine
2007 júniusában a Sport Tv is leadta a XV. World Bowlt, az NFL Europa történetének utolsó meccsét, ami egy Hamburg-Frankfurt mérkőzés volt. Ricsi meg Haromt beszélgettek közben, hogy hát azért ezeket a csapatokat őszintén szólva egy NCAA élcsapat simán verné.
A Frankfurt elvesztette a meccset, de a QB neve valamiért megmaradt a fejemben, aztán nagyot néztem, mikor 2008-ban ő volt a 49ers kezdő QB-ja a nyitómeccsen. Ez persze a totális válságban lévő SF volt, minden évben új OC-vel, egy senyvedő 1/1-es irányítóval, szóval tényleg a totál káosz kellős közepébe dobták be. Nyilván ő sem húzta sokáig, de abban a Niners offense-ben Gore meg Davis is csak a tehetségüket pazarolták.
Persze volt már korábban (és később is) tapasztalata, mint csere/practice squad QB, szóval nem volt totálisan ismeretlen, de azért jót röhögtem, amikor az első kezdő meccse után az NFL.com-os összefoglalóban bemondták a nevét, Deion Sanders pedig feltette a klasszikus arrogáns kérdését: Who?
www.youtube.com/watch?v=2V5uWFYikcc
Kampman

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
És a bónuszom Xavier Rambo, egy teljesen homály, vékony, fekete elkapó elálló fülekkel a kétezres évek végéről, aki jelentkezett a draftra, és akinek a neve a draft előtt teljesen megbabonázott (két szuperhős egy emberben!), olyannyira, hogy még rá is írtam facebookon, és meglepő módon vissza is írt, amit akkor megosztottam valamelyik topicban, hogy ne aggódjak, ő tuti NFL-be fog kerülni. (Nem volt olyannyira big board, amin szerepelt volna a neve.) Nem aggódtam, de nem került, és azóta se tudom mi lett vele.kérdezd meg őt újra, de ne hagyd ki a mélyen szántó életbölcsességeit se
Sobri Jóska
www.facebook.com/xavier.rambo.3114
Ras-I Dowling meg nagy NCAA játékos volt, számos All-American csapatba is bekerült a Virginiáról, szóval nála nem igazán állja meg a helyét, hogy random választás lett volna, sőt. Sajnos rendkívül sérülékeny volt, ezért se vitte semmire a profiknál

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Nekem Ryan Moats RB ugrik be a témában.2008-ban Steve Slaton roookie éve után méltán vártuk, hogy sok évre meg van a futónk, ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna. 2009-ben kb. akkor fumblizott, amikor csak labdához ért, szenvedés az egész év futójáték nélkül, már vagy 2 RB-t kipróbáltak helyette, erre az idény végén (talán még volt esély a PO-ra), az Indy (?) ellen egy sérülés miatt Moats - aki 4 éve backupkodott a ligában, mindenféle mérhető eredmény nélkül - kapta a teljes workloadot és lenyomott egy brutál 3 TD-s meccset, és aztán talán még egy száz yard fölötti meccset...azt hittük meg vagyunk mentve...nem voltunk. 😀 Ez volt az utolsó idény, amikor játszott a ligában Moats.
több mint 5 éve
A sok Jags játékos közül nekem az egyik kedvenc sztorim Todd Boumané. A 2010-es edzőtábor alatt volt camp body QB 2010-ben, aztán egy Colts elleni MNF idején Garrard és az akkori cseréje Trent Edwards is megsérült, így konkrétan nem volt egészséges QB-ja a jagsnek. Bouman, akinek akkor már ÖT ÉVE nem volt passz kísérlete az NFL-ben, éppen a traktorján ült és dolgozott, amikor a Jags felhívta, hogy bocsi de, vasárnap nem csak hogy rendelkezésre kellene állnod, de kezdened is kéne. És nem is játszott olyan rosszul az Arrowheadban a Chiefs ellen.
Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
szintén a témához illik kicsitwww.youtube.com/watch?v=1mh5DdkkxhE
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Nekem a Pats draftokról van pár név:Kevin O'Connell, QB, San Diego State, 94.pickként, 2008-ban, a Giants elleni emlékezetes SB után draftolta Belichick, a mai napig nem tudom milyen megfontolásból.
Tény, hogy az NFL passzai kétharmadát célba juttatta, de ez 6 passzkísérletet figyelembe véve azért nem egetrengető eredmény. Ez mind 2008-ban történt, azóta teljes nihil, nem játszott többet az NFL-ben.
Garrett Mills, TE, Tulsa, 2006, 106.pick. Rá azért emlékszem, mert egy napon van a születésnapunk, de soha, egy percet se játszott a Patsben, összesen van 9 elkapása 110 yardért, azt is 3 év alatt szedte össze Phillyben meg a vikingeknél.
Ras-I Dowling, CB, Virginia, 2011-ben a második kör legelején húzta BB, és a teljesen hülye neve miatt emlékezetes, meg utána a Pats topicban sokáig ment a hirig, hogy ez egy lúzer pick, vagy egy belichicki zseniális húzás, de mivel a teljes pályafutása alatt nem csinált semmi említésre méltót, kb. vele tetőzött BB DB-mániájának legendája, hogy irreálisan magasan húz, teljesen random DB embereket.
És a bónuszom Xavier Rambo, egy teljesen homály, vékony, fekete elkapó elálló fülekkel a kétezres évek végéről, aki jelentkezett a draftra, és akinek a neve a draft előtt teljesen megbabonázott (két szuperhős egy emberben!), olyannyira, hogy még rá is írtam facebookon, és meglepő módon vissza is írt, amit akkor megosztottam valamelyik topicban, hogy ne aggódjak, ő tuti NFL-be fog kerülni. (Nem volt olyannyira big board, amin szerepelt volna a neve.) Nem aggódtam, de nem került, és azóta se tudom mi lett vele.
több mint 5 éve
Sziasztok, egy külföldi fórumon olvastam egy olyan posztot, ami arról szólt, hogy a kommentelők osszák meg, ki az a legindokolatlanabb NFL játékos, akire valószínűleg nagyon kevesen emlékeznek rajtuk kívül. | Bocs ha #vótmá. |Főleg régi Madden játékosok között vacilláltam, de aztán eszembe jutott J.T. O'Sullivan.
Kíváncsi vagyok, nektek van-e a sorba illő elfeledett vagy teljesen ismeretlen játékos. Share your story!
mustaine
2007 júniusában a Sport Tv is leadta a XV. World Bowlt, az NFL Europa történetének utolsó meccsét, ami egy Hamburg-Frankfurt mérkőzés volt. Ricsi meg Haromt beszélgettek közben, hogy hát azért ezeket a csapatokat őszintén szólva egy NCAA élcsapat simán verné.
A Frankfurt elvesztette a meccset, de a QB neve valamiért megmaradt a fejemben, aztán nagyot néztem, mikor 2008-ban ő volt a 49ers kezdő QB-ja a nyitómeccsen. Ez persze a totális válságban lévő SF volt, minden évben új OC-vel, egy senyvedő 1/1-es irányítóval, szóval tényleg a totál káosz kellős közepébe dobták be. Nyilván ő sem húzta sokáig, de abban a Niners offense-ben Gore meg Davis is csak a tehetségüket pazarolták.
Persze volt már korábban (és később is) tapasztalata, mint csere/practice squad QB, szóval nem volt totálisan ismeretlen, de azért jót röhögtem, amikor az első kezdő meccse után az NFL.com-os összefoglalóban bemondták a nevét, Deion Sanders pedig feltette a klasszikus arrogáns kérdését: Who?
www.youtube.com/watch?v=2V5uWFYikcc
Szerkesztette: Kampman
több mint 5 éve
A témához az alábbi link pont kapcsolódik:Ez a rész gyönyörű:
eu.usatoday.com/story/sports/nfl/draft/2019/04/10/nfl-draft-busts-biggest-history-ever-picks-players-quarterbacks/3410644002/
Willie Parker
29. Browns' haul for Julio Jones: Cleveland dealt the sixth pick in 2011 to Atlanta — Falcons GM Thomas Dimitroff was widely panned for paying so much to get Jones — and ultimately wound up with NT Phil Taylor, WR Greg Little, FB Owen Marecic and QB Brandon Weeden. Oof.
30. Browns' 2012 draft: As bad as Weeden (22nd overall) was, Trent Richardson, the No. 3 pick, was worse based on relative value. Cleveland sent Minnesota four picks to swap from fourth to third overall. Even when the Browns flipped Richardson to the Colts for a first-round pick in 2013, they eventually wound up with Johnny Manziel.
31. Browns' 2014 draft: Manziel (22nd overall) was atrocious. CB Justin Gilbert, the No. 8 pick, was a bigger blunder given his slot.
32. QB Brady Quinn, 22nd overall 2007, Browns: Not only did he add to Cleveland's litany of quarterback washouts, he cost the Browns a first- and second-round pick in order to trade up for him. (In case you hadn't noticed, it's a QB death knell to get drafted by Cleveland at No. 22.)
több mint 5 éve
A témához az alábbi link pont kapcsolódik:eu.usatoday.com/story/sports/nfl/draft/2019/04/10/nfl-draft-busts-biggest-history-ever-picks-players-quarterbacks/3410644002/
Nekem az alábbiak ugrottak be rögtön:
Malik McDowell (Seahawks, 2. körös, 35. pick): korábbi freshman All American, 2X second team All Big Ten DT
Az edzőtábor előtt pár héttel rommá törte magát egy ATV-vel, miután májusban aláírt egy négy éves szerződést, majd DUI miatt letartóztatták, később még párszor volt baja a törvénnyel, kapott 11 hónapot is:
He was arrested for driving under the influence of alcohol on September 22, 2017, and was sentenced to 12 months of probation on March 20, 2018. He was arrested again in December 2017 for disorderly conduct.[24]
On July 26, 2018, McDowell was waived by the Seahawks with a non-football injury designation,[25] and subsequently placed on the reserve/non-football injury list the next day.
On February 18, 2019, McDowell got into an altercation with police in Lathrup Village, Michigan, and was charged with assault, resisting arrest, and operating a vehicle while intoxicated (OVI).[26][27] He was released by the Seahawks on March 2, 2019.[28] In April 2019, he was arrested for receiving and concealing stolen property after police found a stolen car in his possession.[1] The Seahawks filed a lawsuit against him in May 2019, after he failed to repay $799,238 of his signing bonus.[29] McDowell was suspended for the first two weeks of the 2019 NFL season as a result of the February 2019 incident on July 12, 2019.[30] He was reinstated from suspension on September 17, 2019. On October 23, 2019, he pleaded guilty to all of the criminal charges.[31] He was sentenced to 11 months in prison on November 13, 2019.[1]
Az NFL össztermése: NO RESULTS AVAILABLE, azaz NULLA meccs.
#SmartGuy
Jason Smith (Rams 1/2 2009-ben): 2008 First-team All-Big 12 + 2008 Associated Press and Rivals.com Third-team All-American +2008 Football Writers Association of America All-American + 2008 Pro Football Weekly honorable mention All-American
Az egyik legnagyobb LT bust, akit valaha láttam játszani. 45 meccsig húzta, 26-on volt kezdő. Az első évében 5 meccs után lecserélték, mert engedett 11 sacket. Az egyik meccsen egy chop blockot adott a saját futójának, Steven Jacksonnak, aki fumblizott belőle, nekem ez égett az agyamba tőle (sajnos videót nem találtam róla).
A Rams amúgy 1-15 lett abban az évben, átlagosan 11 (!) pontot szereztek, nos ebbe az offense-be volt ő kevés. Ja és többet keresett, mint S-Jax és 27 évesen befejezte a karrierjét.
Született róla egy megemlékező cikk: sports.yahoo.com/anatomy-of-an-nfl-draft-bust-162542940.html
#DreamJob
Vernon Gholston (Jets 1/8. 2008-ból): korábbi Second-team All-Big Ten (2006) + First-team All-Big Ten (2007) + Big Ten Defensive Lineman of the Year (2007) + First-team PFW All-American (2007)
A csávóval egy kurva nagy gond volt, hogy nem értett a szakmájához. Konkrétan 3 év 45 meccs alatt 42 szerelés és minden más statban NULLA. Nulla sack, nulla INT, nulla FF, nulla PD. Volt egy QB hitje is.
A legnagyobb elért eredménye az volt, hogy a 2011-es Bears practice sqaudban maradt egy hónapig, így közelről láthatta Urlachert és Briggst edzeni.
A Ramsnél is volt 9 napot. Tryoutolt Washingtonban 2012-ben, de inkább egy másik Golstont, Kedricket választották.
#WhatAmIDoingHere
Egyik kedvenc preseason menőm: Isaiah Pead (RB) - Rams, Steelers, Dolphins, aki összehozott 10 futásból két fumble-t az első meccseinek egyikén még 2012-ben, aztán jegelték vagy három évig, majd 2015-ben újabb esélyt kapott: 2 futókísérlet, 3 yardért és egy fumble-ért 😊 Egy évvel később Miamiban még futhatott nyolcszor garbage timeban.
Ő volt az, akit LeVeon Bell 2015-ös sérülésekor leigazoltunk, mondom CHAMPIONSHIP!
A másik ilyen pittsburghi szuperhősöm Tyler Shaw (WR) volt, akit meg 2013-ban Plaxico Burress 2013-as IR-re rakásakor hoztunk. Róla azt kell tudni, hogy he had 957 yards and 12 touchdowns on 54 catches his senior year. He won four state track championships while at Lutheran High School in St. Louis, and was a six-time All American runner in outdoor and indoor track for Northwest Missouri State.
A baj az volt, hogy valószínűleg egy DIV II-es college gyerekligájában érte el ezeket a számokat seniorként, mert 23 évesen jött a ligába és szerintem hamisított személyivel játszott.
A méltán híres Steelers cornerek is idekívánkoznak, mint pl Cortez Allen.
Mel Kiper scoutin reportja szerint "sleeper" volt, de először egyik fan sem hitte volna, hogy ő konkrétan is alszik a pályán. Ő arról híres, hogy
A másik zseni Curtis Brown volt, aki egész jó pedigrével jött (2009-ben honorable mention All American volt, ahhoz képest 3. körben nem rossz értékarány), csak a pedigréjét megették a macskák. Ő arról volt híres, hogy a PS és IR között közlekedett, na nézzük: volt IR-en 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben waiveren ült, 2015-ben felszedte a Jets, majd 2 nap múlva cutolta.
Az utolsóról a mai napig nem tudtam, hogy egy létező ember volt, azt hittem, hogy egy Madden generált karakter, de nem! Ma utána kerestem:
www.stadiumtalk.com/s/best-nfl-player-names-f197b7c19a244c32
és lőn:
Wonder Monds
Position: Defensive back
Career: 1 year (1978)
Teams: San Francisco 49ers
28. Wonder Monds
Wonder Monds played at Nebraska before going to the NFL.
Bottom line: Wonder Monds' real name is Wonderful Terrific Monds Jr. No, seriously. He could have gone with his middle name and shortened it to Terry, but he chose to shorten his first name, and we are all in wonder.
A valódi név emésztésére azért hagyok időt! 😊
több mint 5 éve
Nááájsz 😆Redskins részről Heath Shuler, akit 1/3-ra húztunk asszem '94-ben. Nagyon gyér qb volt szegény.huuu meg orzom ezt a kartyat tole
Esetleg Andre Johnson, 2-3 évvel később, akit az első kör végén draftoltunk, de végül egyetlen snap-et sem játszott nálunk, meg a ligában is volt asszem vagy három meccse összesen.
warr_b
Start Struck 😀
www.ebay.com/itm/1995-Score-Heath-Shuler-229-/233035969511
politikus vagy mi lett belole.
YoungZeeZee
Ránéztem, kongresszusi képviselő volt.
Huhh, volt Heisman finalista meg SEC player of the year... 😳

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"