Cincinnati Bengals

30 feliratkozó

6 hónapja
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 885
még annyit, aztán nem zavarom a topicot tovább:

Ha itt a Hendrickson pártiak üzemeltetnek egy céget, ahova felvesznek határozott időre egy alkalmazottat, akivel akkor rizikót is vállalnak, és szépen megfizetik, és ezzel a szerződéssel a szakember is boldog mint a fene, ő is része volt az alkudozási folyamatnak, a végén rábólintott, igen ezt akarom.

Majd ezek után jön, hogy ne hari, de lehet nem jövök dolgozni, mert egy másik kerületben egy teljesen másik timeline-on és teljesen más roster management mellett összerakott bandába valaki ennyit és ennyit kapott.. Gondolom szó nélkül fizetnétek és beismernétek, igen itt mi vagyunk a bunkók, annak ellenére, hogy éppen most fizettünk meg más alkalmazottakat a siker érdekében és a sikert úgy számoltuk ki, hogy abban te ennyiért vagy amennyi a szerződésed szerint jár.

Persze ettől még tehet engedményt a csapat, és simán lehet tesz is. De hogy nem volt szarházi a Bengals az tuti biztos. Hendrickson meg váltson ügynököt, főleg ha szóbeli ígéretekre hivatkozik..
topin
Szerintem a példád rossz.
Itt inkább az a helyzet áll fenn, hogy van egy munkavállaló, aki aláírt egy összegért egy céghez, majd ez a cég pár év alatt jelentősen jobb anyagi helyzetbe került, viszont a munkavállalók bére ezt a fejlődést nem követte le.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
6 hónapja
topin New England Patriots 2 191
még annyit, aztán nem zavarom a topicot tovább:

Ha itt a Hendrickson pártiak üzemeltetnek egy céget, ahova felvesznek határozott időre egy alkalmazottat, akivel akkor rizikót is vállalnak, és szépen megfizetik, és ezzel a szerződéssel a szakember is boldog mint a fene, ő is része volt az alkudozási folyamatnak, a végén rábólintott, igen ezt akarom.

Majd ezek után jön, hogy ne hari, de lehet nem jövök dolgozni, mert egy másik kerületben egy teljesen másik timeline-on és teljesen más roster management mellett összerakott bandába valaki ennyit és ennyit kapott.. Gondolom szó nélkül fizetnétek és beismernétek, igen itt mi vagyunk a bunkók, annak ellenére, hogy éppen most fizettünk meg más alkalmazottakat a siker érdekében és a sikert úgy számoltuk ki, hogy abban te ennyiért vagy amennyi a szerződésed szerint jár.

Persze ettől még tehet engedményt a csapat, és simán lehet tesz is. De hogy nem volt szarházi a Bengals az tuti biztos. Hendrickson meg váltson ügynököt, főleg ha szóbeli ígéretekre hivatkozik..
6 hónapja
topin New England Patriots 2 191
Aláírhatott volna 2-3 évre is Hendrickson, csak akkor nem kapott volna 15 millió garit. Ahogy a +1 év extension sem a semmiből került elő..szegény gyerekkel csak úgy váratlanul kibabráltak, miközben minden le van írva egy határozott idejű kétoldalúan aláírt szerződésben.
6 hónapja
topin New England Patriots 2 191
Ezt a szerződés aláírásakor mindenki ki tudja számolni részt engedjük el...
Beki
Mert? Szerinted nem igaz? Akkor nagy a baj minimum az ügynökségnél.
nasheem
Azt elismerem h Trey ügynöke ott hibázhatott h 4 évre engedte aláírni az ügyfelét, de az ügynökök is csak adott év cap számaival és hasonló szerződéseivel tudnak .
Deeeeeeeee, visszakerestem: 2021-ben 180x misi volt a max cap, amivel kalkulálhattak, idén 280M asszem. Lássuk be nem kis különbség.
Beki
Ők nem kalkulálhattak vele, de a csapat igen? Érdekes..
Ne csináljunk úgy, mintha a semmiből nőne a cap. Aki ebben dolgozik azért tud információkhoz jutni és nem letolt gatyával várja hogy kb mennyit emelkedik majd a cap. Nem kell centre pontosan tudni, 1-2 millió ide vagy oda semmit nem jelent.

Én aki nem élek és dolgozok ebben a világban, nem is igazán érdekel a cap mértéke, így egy darab Benzant követek a témában, még én is hozzáférek olyan infókhoz, hogy nagyjából hogy fog emelkedni. Ha az ügynök szar, akkor így járt a játékos.. kinek mit intézett az ügynöke.

Már most tudni, hogy jön a streaming korszak a lejáró tévés szerződések után/mellé. Nem 20-25 millióval fog emelkedni a cap évente. Tehát aki most aláírogat 4-5 éves szerződéseket, az már számolhat azzal, hogy erősen inflálódik a bére amikor a streaming belép heti közvetítőnek.

Lehet ez egy szurkolónak új adat lesz majd akkor egy szerződéses vitában, és a tájékozatlanságára még hivatkozhat is majd 2030-ban, de ettől még nem lesz igaza. Pont attól lesz jó egy ügynök, hogy mindennel is számol, mindent is előre lát, szerződésbe vesz, kialkudja a játékosnak.

Ha meg a pillanatnyi manna a nagyobb jó számukra az aláíráskor, akkor nem kell csodálkozni a távolabbi pénzpotyogás szegényesebb az elitnél. Nincs azzal gond, ha valaki nem tud előregondolkodni, az infókat összeszedni, meg esetleg lemondani azonnali nagyobb maniról, csak akkor pont így jár mint Hendrickson.

Egy pillanatig nem lehet sajnálni ezért, és a csapat sem szúrt ki vele. Pont azt kapja amit kialkudott és örömmel aláírt.
6 hónapja
Beki New York Jets 2 028
A magyar határozatlan idejű munkaszerződéseket hasonlítani egy nfl szerződéshez totál blőd. Vannak az üzleti szférában is határozott idejű szerződések. Több ilyen ismerősöm van. Olyanról még nem hallottam, aki egy ilyen hatálya alatt nekiállt volna fizuemelést kérni. Ettől még lehetett ilyen, de ezt mindig illik csöndben tenni. És az nem indok, hogy "mert faszán végzem a dolgom". Az sem, hogy "de a Pista". Előre ki nem számítható és jelentősen negatív hatású externália esetén azt gondolom, hogy jogos igény lehet. De Hendricksonnál ilyet én nem ismerek.

Amúgy nem állította senki, hogy a csapat kiválóan járt el. Egyszerű erre volt lehetőségünk. Az alapállítás is mindösszesen annyi volt, hogy "nem hibáztunk nagyot". Biztos lehetett volna jobban csinálni, mert a végeredmény az, hogy lelép egy sztár. De nem ultragáz vagy akár csak nagy hiba. Született egy döntés, amit kicsit a franchise qb erőltetett ki. Ez pedig tudtuk, hogy majd valahol bekéri az árát.

De értem én, hogy egyszerűbb azzal zárni, hogy "a Bengals leszarja a játékosát". Annyi mindenért bele lehet állni a franchiseba. Itt van még egy ok. Meg lehet mondani a tutit. Köszönjük!
nasheem
Nem kell itt köszönni semmit, csak Hendrickson szempontjából elemezzük az eseményeket. Ha GM szempontból nézem, én is előbb fizetem meg Búró célpontjait, mint a védelem tagjait.
26 misi cap spacen csücsültök idén, jövőre 67 misin, sztem köztes megoldás lesz majd h idén megemelik Trey bérét és jövőre pápá. Ha elit szezont hoz és nem igazoltok csillagászati összegért, úgy 3. körös kompot hozhat, ami reális értéke lehetne idén is.
6 hónapja
Beki New York Jets 2 028
Ezt a szerződés aláírásakor mindenki ki tudja számolni részt engedjük el...
Beki
Mert? Szerinted nem igaz? Akkor nagy a baj minimum az ügynökségnél.
nasheem
Azt elismerem h Trey ügynöke ott hibázhatott h 4 évre engedte aláírni az ügyfelét, de az ügynökök is csak adott év cap számaival és hasonló szerződéseivel tudnak .
Deeeeeeeee, visszakerestem: 2021-ben 180x misi volt a max cap, amivel kalkulálhattak, idén 280M asszem. Lássuk be nem kis különbség.
6 hónapja
nasheem Cincinnati Bengals 4 527 — Bengals fan
Ezt a szerződés aláírásakor mindenki ki tudja számolni részt engedjük el...
Beki
Mert? Szerinted nem igaz? Akkor nagy a baj minimum az ügynökségnél.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
6 hónapja
nasheem Cincinnati Bengals 4 527 — Bengals fan
A magyar határozatlan idejű munkaszerződéseket hasonlítani egy nfl szerződéshez totál blőd. Vannak az üzleti szférában is határozott idejű szerződések. Több ilyen ismerősöm van. Olyanról még nem hallottam, aki egy ilyen hatálya alatt nekiállt volna fizuemelést kérni. Ettől még lehetett ilyen, de ezt mindig illik csöndben tenni. És az nem indok, hogy "mert faszán végzem a dolgom". Az sem, hogy "de a Pista". Előre ki nem számítható és jelentősen negatív hatású externália esetén azt gondolom, hogy jogos igény lehet. De Hendricksonnál ilyet én nem ismerek.

Amúgy nem állította senki, hogy a csapat kiválóan járt el. Egyszerű erre volt lehetőségünk. Az alapállítás is mindösszesen annyi volt, hogy "nem hibáztunk nagyot". Biztos lehetett volna jobban csinálni, mert a végeredmény az, hogy lelép egy sztár. De nem ultragáz vagy akár csak nagy hiba. Született egy döntés, amit kicsit a franchise qb erőltetett ki. Ez pedig tudtuk, hogy majd valahol bekéri az árát.

De értem én, hogy egyszerűbb azzal zárni, hogy "a Bengals leszarja a játékosát". Annyi mindenért bele lehet állni a franchiseba. Itt van még egy ok. Meg lehet mondani a tutit. Köszönjük!

Szerkesztette: nasheem

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
6 hónapja
topin New England Patriots 2 191
Szerintem két dolgot kihagytok a képletből.

1. A cap emelkedés sokkal nagyobb lett az elmúlt években, mint gondolták, így sokkal gyorsabban inflálódnak el a pár évvel ezelőtti szerződések. Egyébként nem is értem, miért nem cap % szerződések vannak pl.
2. A szerződések nem garantált része kb fiktív szám, ami a csapatot “védi”, ellenben a játékos baromi sokat bukhat egy sérüléssel pl.

Ha Hendrickson mondjuk a második meccsen osszeszed egy karrier végét jelentő sérülést, akkor kb 100 millió dollártól esik el.

Emellett tegye fel a kezét az, aki mondjuk a saját munkahelyén nem verné ki a balhét, ha pár évvel ezelőtt aláírt volna egy szerződést, de azóta a vele azonos szinten teljesítő kollégák dupla fizuval csinálnák ugyanazt a melót.
somoskovig
Egy kommenttel lejjebb reagáltam, miért nem jó a példád a kollégák fizujával kapcsolatban.
Ráadásul akkor ez nem zavarta Hendricksont, amikor éppen ő kapta a friss szerződést..

És nincs megtiltva neki vagy ügynöknek, hogy a sérülésre vonatkozó záradékot rakasson bele. Ha meg úgy nem lett nekik jó a matek, akkor pontosan tudták, hogy a korábbi évek nagyobb jó hozama az ára annak, hogy a végén nuku gari. Ne tegyetek már úgy, mintha pisztolyt fogtak szegények fejéhez írják már ezt alá, vagy eltitkolták volna előlük a 4.éves tartalmakat és most ébredtek rá..

Szerkesztette: topin
6 hónapja
topin New England Patriots 2 191
Engedjétek el ezt a magyar civil fizetési helyzetet pls. Vagy ti úgy szegődtetek el a mostani munkahelyetekre, hogy előre megkaptatok több garantált tartalmat, mint ami a papíron éves fizu szerint járna?

Ahogy azt se hiszem, hogy aláírtok egy kötött idejű szerződést, amiben évente emelkedik a mani, és az aláíráskor full elégedettek vagytok, majd 3 év múlva meg a papír ellenére ti még meg akarjátok tagadni a munkát?

Kötetlen idejű munkánál, ami az általános a civil szférában, teljesen normális, hogy ha nem emelik a fizut évekig és a munkaerő jól dolgozik, akkor ha nem adják meg neki amit kér, el tud menni máshova. Ennek van egy felmondási ideje.

Ha nagyon ki akarom sarkítani, akkor az NFL-ben ez a felmondási idő nem hónapokban mérhető, hanem 1 évben mondjuk. De béna a példa, mert ahogy kezdtem is, nem életszerű a civil munkával és szerződésekkel ezt összehasonlítani.

A cap százalékára volt kísérlet már valamelyik QB esetében, nem jött össze. Ha mindenki az alapján szerződne, akkor oda lenne a contract túljátszásból fakadó cap manangement előny. Teljesen más tárgyalási alapok lennének a krémtől lefelé, amivel nem biztos, hogy jobban járna a liga többsége.
6 hónapja
no Baltimore Ravens 8 277
En egyszeruen maskeppen olvastam, de ti vagytok jobban kepben a sajat csapatotokkal.

amit en olvastam hogy amikor az eredeti szerzodeset amit 2021-ben irt ala 4evre, azt ok meghosszabbitottak 2023-ban 1 evvel ( es ezert van most szerzodes alatt, foleg minden biztositek nelkul ) azzal az igerettel ha jol megy 2024 akkor jon a hosszu.
Tehat ekkor mar nem a halas vagyok hogy leigazoltal szerepben van. En nem talalom a szerzodeset igy nem tudom megnezni hogy ezzel vajon segitett a csapaton vagy sem, de lenyegtelen is. HA IGAZ hogy igy tortent akkor meg mindig tartom, a sztarok semmilyen szobeli kerest, megallapodast nem fognak nezni, hanem mindent papiron es azonnal fognak kerni.

De szerintem tulbeszeltem, elfogadom a csapat kivaloan jart el
6 hónapja
Beki New York Jets 2 028
Én nem hiszem, hogy Hendrickson akkora és olyan hiteles ember lenne, hogy bárkit visszatartana a hisztije a Bengalstól. Leginkább azért nem, mert ahogy valaki írta is előttem, a szerződés aláírásakor minden játékos/ügynök ki tudja számolni a várható értékét, keresetét. Ebben élnek. Mindenkinél jobban tudják mire ad lehetőséget a klubnak a fizu strukturája, mik a kockázatok, esélyek. Szóval nekik, ahogy Hendricksonnak sem, nem hazudik a klub. Leírja mit vállal. Ez alapján fog dönteni, nem egy exjátékos korábbi hisztie alapján. Nulla visszatartó ereje lesz mér most nyáron is, évek múlva pedig a nullánál is nullább. A mostani sajátjaink sem ettől lesznek óvatosabbak. Mindentől függetlenül optimalizálják majd a helyzetüket. Kicsit sem Hendrickson miatt.

És akkor még egy tipp tőlem is. Kizártnak tartom, hogy egy menedzser ne hagyjon feltételes módot, kiskaput, szürke zónát egy jövőre vonatkozó igéretében. Nem azért mert sunyi és direkt félre akar vezetni, hanem azért mert túl sok a változó. Nem tud biztosat ígérni. Az is tulok, aki ezt nem érzi. Ha valami tuti biztos, akkor azt írásba is illik adni. Ha nincs papír, az jelzi hogy nem biztos sz ígéret. Szerintem Hendrickson és az ügynöke vagy süket volt, vagy nem beszélik jól a "nyelvet".
nasheem
Ezt a szerződés aláírásakor mindenki ki tudja számolni részt engedjük el... Hendrickson a Saintsől érkezett hozzátok egy jó szezon után: ez asszem 3 éve volt, azóta a cap durva mértékben emelkedett és ő is bőven elit teljesítmény nyújtott. Trey és ügynöke teljesen jogosan veri a tamtamot h több lóvé kellene, hiszen alsó hangon 10 misivel többet érdemelne, mint amit idén kapna. Lássuk be, ezt IRL munkahelyén ki ne tenné szóvá?
Te is én is szóvá tennénk a munkahelyünkön, ha 3 éve dolgozol valahol a beledet kidolgozva és ezalatt zéró emelés + infláció, eközben mondjuk jó éves visszajelzéseket kapsz, ne adja ég h meg tudod h egy újoncot felvesznek és többet keres nálad...
Egy szó, mint száz: a szabályok a Bengals malmára hajtják a vizet és ha Hendrickson meccseket hagy ki tudják büntetni, de a játékos teljes mértékben jogosan reklamál új szerződésért. Nem a játékossal vagy az ügynökével van itt a gond, hanem a Bengals szarja a játékosát magasról és ha valóban volt egy ígéret, akkor kurva gáz...
Beki
És ha a Bengals nem akar vele hosszabbítani? Egyébként Reddick-Jets eset se sokkal másabb.
KeyG
H nem akarnak hosszabbítani vele az tény, de a helyzet annyiban más, hogy Trey a Bengalshoz "ingyen" érkezett és úgy játszott olyan szinten h meg érdemelje a hosszabbítást, míg a Jetsnél a minden szinten leégett JD próbálkozott all-in move-al Reddick kapcsán. Többit Reddick cseszte el, aki agyilag nem fogta fel a dolgokat. Hozzátenném h azóta sem tudom felfogni h mi indokolta h FAn ennyi pénzt kapjon ismét... 1 sackes szezon után 12 misi garantált, eszméletlen...

Szerkesztette: Beki
6 hónapja
KeyG Baltimore Ravens 12 726
Én nem hiszem, hogy Hendrickson akkora és olyan hiteles ember lenne, hogy bárkit visszatartana a hisztije a Bengalstól. Leginkább azért nem, mert ahogy valaki írta is előttem, a szerződés aláírásakor minden játékos/ügynök ki tudja számolni a várható értékét, keresetét. Ebben élnek. Mindenkinél jobban tudják mire ad lehetőséget a klubnak a fizu strukturája, mik a kockázatok, esélyek. Szóval nekik, ahogy Hendricksonnak sem, nem hazudik a klub. Leírja mit vállal. Ez alapján fog dönteni, nem egy exjátékos korábbi hisztie alapján. Nulla visszatartó ereje lesz mér most nyáron is, évek múlva pedig a nullánál is nullább. A mostani sajátjaink sem ettől lesznek óvatosabbak. Mindentől függetlenül optimalizálják majd a helyzetüket. Kicsit sem Hendrickson miatt.

És akkor még egy tipp tőlem is. Kizártnak tartom, hogy egy menedzser ne hagyjon feltételes módot, kiskaput, szürke zónát egy jövőre vonatkozó igéretében. Nem azért mert sunyi és direkt félre akar vezetni, hanem azért mert túl sok a változó. Nem tud biztosat ígérni. Az is tulok, aki ezt nem érzi. Ha valami tuti biztos, akkor azt írásba is illik adni. Ha nincs papír, az jelzi hogy nem biztos sz ígéret. Szerintem Hendrickson és az ügynöke vagy süket volt, vagy nem beszélik jól a "nyelvet".
nasheem
Ezt a szerződés aláírásakor mindenki ki tudja számolni részt engedjük el... Hendrickson a Saintsől érkezett hozzátok egy jó szezon után: ez asszem 3 éve volt, azóta a cap durva mértékben emelkedett és ő is bőven elit teljesítmény nyújtott. Trey és ügynöke teljesen jogosan veri a tamtamot h több lóvé kellene, hiszen alsó hangon 10 misivel többet érdemelne, mint amit idén kapna. Lássuk be, ezt IRL munkahelyén ki ne tenné szóvá?
Te is én is szóvá tennénk a munkahelyünkön, ha 3 éve dolgozol valahol a beledet kidolgozva és ezalatt zéró emelés + infláció, eközben mondjuk jó éves visszajelzéseket kapsz, ne adja ég h meg tudod h egy újoncot felvesznek és többet keres nálad...
Egy szó, mint száz: a szabályok a Bengals malmára hajtják a vizet és ha Hendrickson meccseket hagy ki tudják büntetni, de a játékos teljes mértékben jogosan reklamál új szerződésért. Nem a játékossal vagy az ügynökével van itt a gond, hanem a Bengals szarja a játékosát magasról és ha valóban volt egy ígéret, akkor kurva gáz...
Beki
És ha a Bengals nem akar vele hosszabbítani? Egyébként Reddick-Jets eset se sokkal másabb.

Szerkesztette: KeyG

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
6 hónapja
Beki New York Jets 2 028
Szerintem két dolgot kihagytok a képletből.

1. A cap emelkedés sokkal nagyobb lett az elmúlt években, mint gondolták, így sokkal gyorsabban inflálódnak el a pár évvel ezelőtti szerződések. Egyébként nem is értem, miért nem cap % szerződések vannak pl.
2. A szerződések nem garantált része kb fiktív szám, ami a csapatot “védi”, ellenben a játékos baromi sokat bukhat egy sérüléssel pl.

Ha Hendrickson mondjuk a második meccsen osszeszed egy karrier végét jelentő sérülést, akkor kb 100 millió dollártól esik el.

Emellett tegye fel a kezét az, aki mondjuk a saját munkahelyén nem verné ki a balhét, ha pár évvel ezelőtt aláírt volna egy szerződést, de azóta a vele azonos szinten teljesítő kollégák dupla fizuval csinálnák ugyanazt a melót.
somoskovig
Köszönjük, ennyi röviden a lényeg.

fake.id 1 241 — tush push aficionado
1. A cap emelkedés sokkal nagyobb lett az elmúlt években, mint gondolták, így sokkal gyorsabban inflálódnak el a pár évvel ezelőtti szerződések. Egyébként nem is értem, miért nem cap % szerződések vannak pl.

somoskovig
mert ez nagyon kevés játékosnak lenne csak érdeke és a csapatoknak egyáltalán nem. úgy nem lehetne olyen hatékonyan játszani a bónuszokkal, void évekkel és egyéb capspace gyártó machinációval. illetve sokkal nehezebben tudnának kilépni rossz szerződésekből is
6 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 11 463 — Chiefs GM
Szerintem két dolgot kihagytok a képletből.

1. A cap emelkedés sokkal nagyobb lett az elmúlt években, mint gondolták, így sokkal gyorsabban inflálódnak el a pár évvel ezelőtti szerződések. Egyébként nem is értem, miért nem cap % szerződések vannak pl.
2. A szerződések nem garantált része kb fiktív szám, ami a csapatot “védi”, ellenben a játékos baromi sokat bukhat egy sérüléssel pl.

Ha Hendrickson mondjuk a második meccsen osszeszed egy karrier végét jelentő sérülést, akkor kb 100 millió dollártól esik el.

Emellett tegye fel a kezét az, aki mondjuk a saját munkahelyén nem verné ki a balhét, ha pár évvel ezelőtt aláírt volna egy szerződést, de azóta a vele azonos szinten teljesítő kollégák dupla fizuval csinálnák ugyanazt a melót.

6 hónapja
Hendrix Utah State Aggies 2 912
Valamilyen szinten megerten a tagot, de ezt a helyzetet konnyen elkerulhette volna Hendrickson ha csak 1-2 evre ir ala. Dehat akkor az jo penz volt, barmikor johet egy komoly serules, gondolom be akarta magat biztositani hosszabb tavon. Most az hogy idokozben ez a szerzodes aron alulinak nevezheto arrol ki tehet? Lehetne forditva is hogy fele annyit se erne a teljesitmenye es akkor a csapat baszik ra. Legkozelebb okosabban kell szerzodest kotni.

I know that when you shine they wish some days will be dark

Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
6 hónapja
no Baltimore Ravens 8 277
A játékos szinte eszköztelen, a csapat se jár jól egy kedvetlen, csak magára vigyázó emberrel a pályán, a szurkolók meg csak reménykedhetnek, hogy nem ugyan olyan ótvar fos lesz a D, mint tavaly. Ha nem még rosszabb…
SirPub
A játékosnak akkor volt eszköze, amikor aláírta ezt. Ahogy írod is, örült mint majom a farkának, világi jó dealnek tartotta. Lehetett volna rövidebb szerződést nyomatni, akkor kekeckedni, hogy márpedig én ezt nem írom alá akkor, de nem ez történt.

Aki látott már NFL szerződést, ezekkel dolgozik, meg ebben él, az pontosan tudja, hogy 3-4 év múlva ez nem piacvezető ajánlat. Ha nem adja le ezt a teljesítményt és bust lesz, akkor visszafizetett volna a korai évek garijából valamit? Pontosan ezért van a szerződés, kinek mi jár. A játékosnak a piacvezető deal környéki ajánlat az ÚJ szerződésnél, aminek a gari részét a korai években zsebre is rakja mindegy mit csinál a pályán utána. A csapatnak meg a teljesítmény jár ezért cserébe.

Ráadásul a játékosnak is érdekel jól játszani, hiszen az újabb szerződésnél ez segíti megint nagy magasságokba.

Hendrickson contract yearben van, ha vigyáz magára a pályán, akkor hiába akar giga jó dealt, valszeg be kell érnie kevesebbel, mert egy gyengébb év után vékonyabban fognak majd a tollak.

Én továbbra is azt mondom, hogy a játékosnak meg az ügynöknek a felelőssége, hogy mit írnak alá. Nekik kell azzal tisztában lenni, hogy öregszik egy deal, mikor tud kilépni a csapat belőle. A kilépés amúgy nem jelenti, hogy a játékos nem jut pénzhez, hiszen újra szerződhet bárkivel. Igaz, gyenge teljesítmény után szegényesebb ajánlat mellett. De a gyenge teljesítménye is túl lett fizetve. Vagy eleve úgy volt tervezve a deal, hogy akkor már mindegy mit csinál a pályán mindenképp kilépnek a szerződésből. De, és ez a lényeg, hogy ezt a kilépést kb előre tudja minden szereplő, nem éri váratlanul szegény játékost.

Kinek mit intézett az ügynöke, mondhatnánk.

A szerződés arra való, hogy betartsák azt. És értem, hogy megy a siránkozás hogy a csapat felrúgja, elküldi, stb. De ez a szerződés része, hogy megteheti. Nem megszegi azt, hanem már előre kifizetett valamit, amit ha nem kap meg, akkor elköszönhet. És ezt a játékos meg az ügynöke pontosan tudja, ennek fényében írja alá azt.

Ezért eszköztelen most, mert ő saját akaratából aláírt valamit, amit akkor baszott jónak gondolt. De ha alul játssza nem ad vissza egy fillért se, de ha túljátssza, akkor hellóka fizuka kell még nekem. Azzal a játékospártiaknak nincs baja?

Ebben is van egy szórás, egyik így jár, másik úgy jár. A csapatok is ugyanígy tesznek. Egyik szerződés szarul sül el rájuk nézve, a másik meg jól. Nehogy már egy oldalra lehessen csak billenteni, mert szegény játékos...

Tessék normális dealt kialkudni és nem aláírni ha nem tetszik eléggé a szerződés amikor Free Agent a játékos. Ki lehet ülni az évet ám akkor is duzzogva, jelezve hogy én akkor ennyiért nem focizok. Mégse láttunk még ilyet, vajon miért? Mert a garantált tartalom nagyon is jól jön, meg a signing bonus is.

Szóval lehet sírni, csak sok értelme nincs, főleg hogy a csapat céljai talán fontosabbak, mint az egyéni önös érdekek. Az ígéretnél meg ugyanúgy van ügynök, tessék akkor eszközzé tenni azt, ne csak mondvacsinált indok legyen belőle.
topin
Leirtad es igy altalanossagban egyet is ertunk es szerintem mindenki. A kulonbseg hogy a majom a farkanak szerzodes utan o kotott egy hosszabbitast es itt a szobeli megallapodas csuszik el. Ettol akkor is igaz lesz a fent leirt es az is egy megkotott szerzodes, nehogy leird meg egyszer erre is vonatkozik. Cserebe miutan mindenki egyetert, jott az egyetlen pici artatlan allitas hogy a kovetkezo nem fogja engedni hogy a csapat igy banjon vele. ( Chase mar nem is ugy szerzodott es a kovetkezot majd meglatjuk. O mar sok garantaltat kovetelt amit ez a csapat nem szeret adni, de leszarta es amikor o kivaghato akkor meg mindig fiatal lesz, ha nem vagjak ki meg tobb penzt fog kapni mint most, ha esetleg valami hihetetlenul elszaladna a wr fizetesek akkor megnezhetjuk mit fog csinalni es hogy kezeli a csapat. )
A szerzodese eg akkor is alairt szerzodes lenne es ezert nem kellett volna becsapniuk, csak az is egyszeru miert tettek es ezt szerintem meg egy sztar nem fogja nekik megengedni hogy az adott szonak hitelt adnak. Es a jatekosoknak nem a csapat erdekei a fontosak elsodlegesen.
no
Ha igaz! De ezt az érintetteken kívül nem tudja senki. Ezért parttalan ez a diskurzus.
Nagyjából mindenki egyetért, hogy megérdemelné a pénzt. De nincs rá keret (*), így marad a jelenlegi szerződés. Jövőre elmegy máshová és kiharcolhat magának egy másikat. Tegye ezt meg idén a pályán!

* Biztos lenne keret, más csapatok megoldják (vö. Saints). Csak nálunk egy faszari skót szatócs a tulaj, aki a legszegényebb csávó a 32-ből. Ez van. Mi már megszoktuk :-/
SirPub
Igen, ha igaz.
6 hónapja
SirPub Cincinnati Bengals 1 760

Ezt még anyám is két cekkerrel...
6 hónapja
topin New England Patriots 2 191
Ha már ennyit került szóba az ügynök, megnéztem, Hendrickson ügynöke Harold Lewis, akinek kb. Trey a legfontosabb ügyfele, ilyen kliensei vannak még, hogy Marquez Valdes-Scantling, Derick Hall vagy az itteni csávók közül Isaiah Williams...
empty taxi
Lehet nem véletlenül nincs több nagy játékosa..

És bár nem ismerem egyik ügynököt sem, de azért ha neki ez az egy játékos a Kánaánt jelentő helyzet, akkor lehet a nagy pénznél inkább lesz fontos az aláírás, mint a következő éveket is gondosan maximalizálni. Aztán ez oda vezet, hogy aki nem gondolkodott előre, az akkor koppan amikor nekimegy a falnak..

empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 047 — Lájkold a zsűrit!
Ha már ennyit került szóba az ügynök, megnéztem, Hendrickson ügynöke Harold Lewis, akinek kb. Trey a legfontosabb ügyfele, ilyen kliensei vannak még, hogy Marquez Valdes-Scantling, Derick Hall vagy az itteni csávók közül Isaiah Williams...

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...