Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 8 éve
Nekem a meccs elején (csak az első félidőt láttam), pont a futás elleni védelmünk tetszett. BigBen ellen a passprotection volt a béka segge alatt. Ha passzt hívtak akkor abból first down lett. A fumble volt talán az egyetlen kivétel. Az első konkrétan levédekezett passz Farley nevéhez kötődik. Tegnap ő volt a sec motorja. mindenhol ott volt. Én Hooker-től várnám ezt.Futás, passz, minden ment nekik. A semmiből elvettük a labdát, utána tök sima drive-ot redzone előtt megállítottuk. Pont akkor volt ott valaki, amikor kellett. Nem volt tök jó védelem, de legalább volt. És végre pályán volt a támadósor is, eredményes drive-okat vittünk. Tolzien is mutatta, hogy normálisan passzol, ha van pár másodperce. Mack is csinált néhány pofás dolgot, ha megvédték. Morris is tetszett, de már tavaly is tetszett, nem fogjuk játszatni, pedig jó lehet a kölyök. Dorsett is mutatott pár elkapást - vezeti a táblát - meg Aiken is megmoccant. Josh is mozgott, ha a fal oké, mindenki össze tudja kapni magát. Punterek tetszettek, látszott, hogy valós csata megy a posztért, még a szar snapet is elrugta az egyik.
uatu
Cullivert nem értettem, 3. és x, végre van rush, jones világtalan passz, esélytelen elkapónak odaüt az endzone-ban. Mindegy, int lett, de azért nem dicsértem... Pagano nem volt vidám, ő láthatott néhány dolgot még..
Más. Bocs, ha mindenki tudja, a steelersben egyszer csak elém ugrott egy mez "Galambos" felirattal. Ki a srác?
Culture is everything - Ballard pre draft press conference
több mint 8 éve
sztem írjuk fel Hunt-ot is a pozitívumok közéMit csinált - nehezatleta? Semmit?
JSanyo
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 8 éve
Megvertük a liga egyik legjobb csapatát. 14-2-t jósolok
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 8 éve
Nekem a meccs elején (csak az első félidőt láttam), pont a futás elleni védelmünk tetszett. BigBen ellen a passprotection volt a béka segge alatt. Ha passzt hívtak akkor abból first down lett. A fumble volt talán az egyetlen kivétel. Az első konkrétan levédekezett passz Farley nevéhez kötődik. Tegnap ő volt a sec motorja. mindenhol ott volt. Én Hooker-től várnám ezt.
több mint 8 éve
Ki látta a meccset? Hilton, Mewhort, Hankins, Hooker, Schwenke, Quincy Wilson nem játszottak, de így is egész jónak tűnt a dolog így game plannel, kicsit NFL-szerűbb körülmények között.Simon kezdte a jobb dolgokat, ismét egy beast volt, ismért odaért a QB-hoz, ezúttal nem INT, nem sack, hanem elvette Big Bentől a labdát. Fumble, turnover, mi jöttünk. Moncief 55 yardos elkapással nyitottunk, aztán 2 10 yardos Gore futás, majd bevitte 1 yardról. Második Steelers drive-ot 30 yardon állítottuk meg, FG. Utána 3 passz Dorsett felé, 3x20 yard, majd Tolzien INT. 😀 Jött egy Steelers 3&out - Big Ben itt be is fejezte -, aztán egy Tolzien drive FG-ig - Tolzien is befejezte itt -, majd egy megállított már csere QB-val felálló Steelers drive, egy majdnem TD-ig jutó Morris drive már nálunk is cserékkel, FG-al a végén, végül a félidő végére jutott még egy 2 minute Steelers drill, FG-al a végén. Meglepően összeszedett, mutatós teljesítmény a labda mindkét oldalán az első teammel. pedig Luck és egy valag leendő kezdő is hiányzott. A kezdő sor legjobbjai offense-ben Gore, Moncrief, Dorsett és a FAL!!. Ahhoz képest, hogy 2-en kezdtek a leendő kezdő ötösből, kifejezetten jól dolgoztak. Védelemben Simon mellett a SS-ként játszó Mathias Farley tűnt ki. Mintha Geatherst láttam volna, fizikális volt, ha ütött az fájt, és ott volt mindenütt a labda környékén. Volt 3 kimondottan csinos védekezése, leütött labda, negatív yardos szerelés.
Futás ellen ezzel együtt is gyöngus a produktum. És a szélső futásokat se szeretjük továbbra sem, és a cross route-okat is megesszük mint a jó gyerek. Az az érzésem, hogy eleinte ezzel együtt kell majd élni, nagyon érződik, hogy nulla az összeszokottság a front7-ben. Nem mintha hátul annyira jobban össze lennének szokva 😀
Ja, és Vontae megsérült a meccsen, groin. Remélhetőleg csak apróság, de úgy tűnik ezzel már együtt kell élni, hogy ahogy jön az éles szezon, neki mindig lesz valami bosszantó kisebb sérülése...
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Micsoda? Dorsett el kor volt jimmyG pedig második. Ok adjatok meg valamit 🤣 Egy lapos labdat nekik ugyis van 😉Érik a dorsett garoppolo csere 😊))Csak el ne felejtsetek bedobni Dorsett mellé egy 1. körös picket is. 😊
Miska84
iktriad
Szerkesztette: Miska84
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 8 éve
Érik a dorsett garoppolo csere 😊))
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 8 éve
Szerintem meg kene 1/1. Tul sok a szarakodas az elpasszolasaval, ha meg itt van a liga egyik legjobb fiatalja, akkor minden GM baszik normalis erteket ajanlani a pickert, es szorakozik. Inkabb szedjunk valami jo kis top5 cetlit, amin kihuzunk egy Patrick Peterson-fele zseni vedot, akivel tiz evig le van vedve a palya egyik oldala.Jo volna valami elmebeteg allat Davis masik oldalara, meg hat hamarosan Vontae-nak is uj szerzodest kell adni.
több mint 8 éve
Nem lenne az olyan rossz üzlet, jövőre 1/1-en QB megy ki, évekre betankolhatnák extra pickekből. Csak valószínűleg olyan rossz mérleggel kellene ehhez zárni, hogy ha megtennénk Irsay saját magát is kirúgná. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Iden felesleges tankolni, ket Afc east csapat elvitte a top 2 picket
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 8 éve
twitter.com/mchappell51/status/899764417625247745Ha a 3. hétre épülne fel, akkor gondolkodás nélkül be lesz állítva az 1. héten a kezdőbe!
Szvsz napokon belül aktiválni fogják. Jövő hét elejére tippelek.
peterk2005
több mint 8 éve
Már megint kell az 1/1? 😀Igen, de arra is Luckot választjuk majd.
Wyatt
Otthonom MisColts
több mint 8 éve
Ja, és közben érdeklődünk Osweiler iránt.Már megint kell az 1/1? 😀
peterk2005

több mint 8 éve
Ja, és közben érdeklődünk Osweiler iránt.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Szvsz napokon belül aktiválni fogják. Jövő hét elejére tippelek.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Egyre több helyen látni, hogy cserélnénk Dorsettet. Reglandot írták mint ellenérték a Billstől, de én őszintén meglepődnék ha kapnánk érte bármit is conditional late round picknél.Nem is ér lószart sem szerencsétlen. Nem elég, hogy stabilan szar, de stabilan üveg is. Persze Ballard talán talál valami balekot, elvégre ahogy látjuk, pár franchise-nál szintén takarítják a régi stáb által hozott játékosokat. Talán valaki lát fantáziát Dorsett gyorsaságában.
Szerintem cutolni fogjuk reg season előtt.
Borbinho
több mint 8 éve
Egyre több helyen látni, hogy cserélnénk Dorsettet. Reglandot írták mint ellenérték a Billstől, de én őszintén meglepődnék ha többet kapnánk érte, mint egy conditional late round pick.Szerintem cutolni fogjuk reg season előtt.
Szerkesztette: Borbinho
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 8 éve
We've signed ILB Darnell Sankey, waived-injured CB Tevin Mitchel & restored C/G Brian Schwenke to the active roster.
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 8 éve
A kórházcsapat kifejezést tavaly levédettük az elmúlt 3 évre tekintettel, sorry 😊Mondjuk azert Boldin akkor kepviselt is egy szintet... Cullivernek amugy volt korrekt idenye is, csak mondjuk aranyos, hogy eljott a korhazcsapatba a jatekos, aki profi karrierje soran tobbet volt eddig serult, mint egeszseges. Na akkor lehet tippelgetni, hogy mikor megy IR-re, es eletben marad-e az alapszakasz kezdeteig.Chris Culliver (CB) erkezik 1 eves szerzodesselpont most néztem h visszavonult Boldin h égette szarra a SB-on
nagytomy
bárcsak nálunk is így járna 😊
Miska84
Stez
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 8 éve
A Tippmixre (online) kikerültek a Week 1 oddsok:Rams vs. Colts meccsre: 1.55 a Colts W, 2,15 a Rams W
Elnézve a csapat jelenlegi állapotát, ha valaki meg akarja duplázni a félretett pénzét, nyugodtan rakja a kosokra 😀
több mint 8 éve
Mondjuk azert Boldin akkor kepviselt is egy szintet... Cullivernek amugy volt korrekt idenye is, csak mondjuk aranyos, hogy eljott a korhazcsapatba a jatekos, aki profi karrierje soran tobbet volt eddig serult, mint egeszseges. Na akkor lehet tippelgetni, hogy mikor megy IR-re, es eletben marad-e az alapszakasz kezdeteig.Chris Culliver (CB) erkezik 1 eves szerzodesselpont most néztem h visszavonult Boldin h égette szarra a SB-on
nagytomy
bárcsak nálunk is így járna 😊
Miska84
több mint 8 éve
Chris Culliver (CB) erkezik 1 eves szerzodesselpont most néztem h visszavonult Boldin h égette szarra a SB-on
nagytomy
bárcsak nálunk is így járna 😊
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 8 éve
Chris Culliver (CB) erkezik 1 eves szerzodesselMeg Corey White is, Darryl Morris meg ment IR-re.
nagytomy
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning