New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 2 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 444 — Ajmo Vatreni
Igen, szerintem ezt fontos leszögezni, hogy kb buktunk egy legit game manager QB-t(vagy egy kicsit jobb, de egyértelműen nem elit játékost) . Az ilyen típusú játékosnak meg nagyon könnyű elhinni és akkor kidobsz az ablakon 7-8 évet mire jön elég elbukott nagy(=PO) meccs mire leesik, hogy totál vakon voltál és ideje váltani.

Én ezt abszolút nem bánom, hogy csak 3 év ment a levesbe, de ezt már többször kifejtettem. Igen hibáztak, de azért nem egy Burrow, Lawrence féle prospect ment a levesbe.

Az igazi para nem az, hogy Jonesból nem sikerült kihozni a plafonját (ami nem volt túl magasan, ezt már a drafton tudtuk), hanem hogy Bill ilyen orbítálisan nagy faszságot (DCből OC-t) képes meghúzni és ebben tényleg semmi rációt nem lehet találni, se a döntés idején se most.
Az idei OL menedzselése szintén ekkora wtf nálam. Mind az OL draftok mind az FA OL igazolások iszonyatosan naivra sikerült és mocskosul túlbecsültük a játékosokat. Az az érthetetlen, hogy BB pontosan tudja mennyire fontosak a falak a fociban, erre ezt fejvakaros OL keretet hozott össze, ahol vannak jó játékosok, de a nagyja kb PS és padvégi kaliberű.

Az igazán félő az hogy ha tényleg ennyire out of box (vagy nevezzük ezt már out of space) gondolkodást alkalmaz, akkor még milyen faszságok jöhetnek?

Én azért érzem ezt a "rúgjunk ki mindenkit még BB-t is" nagyon over the top reakciónak, mert én még hiszek benne, hogy tudnak ezekből a hibákból tanulni.
Lehet naiv vagyok, de szerintem az offseason moveokból sok mindent ki lehet majd olvasni.

Én egy offseasont minimum odaadnék az öregnek, lesz pénz, talán lesz top5 pick, itt a lehetőség jobb irányba kormányozni a hajót. Nyilván senki nem kontendert vár a köv évben, de egy jobb OL-t, jobb QB teljesítményt minimum elvárhatnánk.
ZERO_L
Az a bajom ezzel az adjunk még egy évet vonallal, hogy elfogadnám, ha nem lenne mindaz amit előtte te is leírtál. Draftok, FA-k, stábösszeállítás stb. "Kapott" négy évet Brady után és belevezette a csapatot a földbe. Amikor volt egy potenciális QB, akkor idehozott egy DC-t OC-nak és egy egy ST edzőt QB coachnak. Ahogy írtad out of box.
Miért kellene még egy évet várni, mikor, ha tényleg itt lesz a lehetőség egy top QB-ra, akkor ez lenne a természetes és nyilvánvaló lehetőség a váltásra?

Ahogy kolok is írja, most tényleg nézzük végig, hogy top pick-kel remélhetőleg jön egy QB, aztán értelmetlen DB, két felesleges játékos valami telített posztra (bár minőségben már lassan nincs ilyen), vagy bust WR stb. Aztán elengedünk valakit, aki működik (mondjuk Judon) és hozunk helyette egy kérdőjelet (aka Meyers-Juju).
zinedine5
Azt gondolom amiatt rossz a következtetésed, hogy belevezette a földbe a csapatot, mert eltekintesz attól a ténytől,hogy a QB állt bele a földbe, BB adott elég időt lehetőséget arra ,hogy Jones megugorja a lécet, peterk is írta, és ezt nem szabad elfelejteni, MJ-nek igazán az első évének első fele volt csak bizakodásra okot adó teljesítmény, onnan csak lefelé van, második évében jött egy faék egyszerű OC, azzal sem ment (beszédes hogy Zappe ott jobb volt..), aztán jött egy kiváló OC azzal még annyira sem megy. Ezt a játékot QB nélkül játszani nem lehet, most mégis BB-n van számon kérve, hogy neki ez miért nem megy.
Jones max csere qb szint, benézte ezt mindenki aki ,első körös tehetségként számolt vele kapcsolatban.velünk is elhitette az elején ,hogy belenyúltunk a tutiba, aztán szembe jött a valóság.
vhsboxer
Ez akkor lenne igaz, ha egyébként egy jó, de minimum megfelelő minőségű keret lenne körülötte. Mondjuk jó O-fallal, tehetséges és megbízható, ne adj Isten sztár elkapókkal, minimum 2 minőségi futóval, megbízható ST-vel és egy meccseket eldönteni képes védelemmel. Lásd Steelers.

Én azt gondolom, Macet teljesen kivéve ebből a képletből, hogy ezek a feltételek nem voltak adottak, sőt mostanra totálisan szétestek, a stáb tavalyi összeállítása egy kibaszott vicc volt és az, hogy idénre ismét változtatni kell az már annak a hibának a beismerése.
Bytheway várjunk még azzal a BOB kiváló OC 2023-ban dologgal. Ben Johnson, na ő kiváló OC. Akinek a csapata, akármilyen QB-val nem tud felrakni egy közepes védelem ellen 10 pontot (ismét itt a tegnapi cleveland -pittsburgh meccs két borzasztó QB teljesítménnyel) az azért...na.

Szóval, ahogy írta is itt amadeus meg kell nézni, hogy mi történt itt az LIII SB óta keretépítés címén és ha ezzel elégedett vagy, akkor rendben. De az én véleményem az, hogy a Patriots egy borzasztóan tehetségdeficites csapat, ahol alig vannak blue chip playerek, komolyan vehető skill playerek és nemhogy all-pro, de még pro bowlban komolyan számba vehető játékosok sem. (Támadóoldalon szembetűnő az egész, mert BB a védelemhez azért nagyon ért.)

És ha így nézzük, akkor felteszem a kérdést, kinek a felelőssége ez? Mac Jonesé?
több mint 2 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 483 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
 twitter.com/ezlazar/status/1725260236276273384?t=6fOLJvob1noeI58fawopJQ&s=19

Ez volt 2021-ben. A rookie évében. És ezt sikerült azzá tenni amit láttunk Frankfurtban.

Egy dolga lett volna az FO-nak. De totálisan elbaszták.
zinedine5
És ez mire bizonyíték? Most hozzam a számtalan QB-t akik "csodát" tettek egy évükben aztán olyan gyorsan eltűntek mint szürke számára a ködben?
Azért ez a jelenség elég gyakori, nem értem miért kell minden egyes pillanatban beszopni.

Sosem az volt a kérdés Mekinél hogy ha ideális a környezet, akkor tud-e egy normális szintet hozni.
Az volt a kérdés, hogy van e benne potenciál az elit szintre és ha nem nála van a liga 3 legjobb WRje, nincs elit Ofal vagy futás mellette, akkor mire tud menni.

Most sem az a probléma, hogy két szaros meccset nyertünk, hanem hogy Meki bizony rendesen kiveszi a részét a vereségekből. Ha ez nem lenne a kutya le sem szarná a mérleget, csak sajnos Meki is pont olyan mint az elkapók az OL, nem kiemelkedő, márpedig ő egy top15s prospect. Ilyet mint ő találsz a 3.-4. körben ha mákod van a draft legutolsó pickjével is. Na ez a baj...

Volt benne ráció, nem jött be, hazugság volt a "nem látható" értékei. Tovább kell lépni, egy normális franchise ezt csinálja...
ZERO_L
Beszopni?

Az, hogy nem lesz franchise QB, vagy, hogy nem lesz valaki csak egy sima kezdő az benne van. Ahogy leírtad láttuk ezerszer. A potenciál megvolt, nem sikerült.

A videó inkább arra mutat rá, hogy 2021-ben még volt normális mozgása a zsebben, nem szarta össze magát, a dobásai fele nem hátsó lábról ment stb. Utána sikerült idehozni Judge-ot QB edzőnek.

Úgyhogy a kérdés, ami valószínűleg az is marad most már, hogy csak és kizárólag saját maga miatt állt bele a földbe, vagy a körülmények szuper összejátszása is tett ehhez hozzá.

Abban szerintem nincs köztünk vita, hogy az kiderült, hogy sosem lett volna egy igazi fr. QB. De itt azt is elcseszték (vagy legalább is jó úton haladnak afelé), hogy egy jobb csere QB lehessen.
zinedine5
Igen, szerintem ezt fontos leszögezni, hogy kb buktunk egy legit game manager QB-t(vagy egy kicsit jobb, de egyértelműen nem elit játékost) . Az ilyen típusú játékosnak meg nagyon könnyű elhinni és akkor kidobsz az ablakon 7-8 évet mire jön elég elbukott nagy(=PO) meccs mire leesik, hogy totál vakon voltál és ideje váltani.

Én ezt abszolút nem bánom, hogy csak 3 év ment a levesbe, de ezt már többször kifejtettem. Igen hibáztak, de azért nem egy Burrow, Lawrence féle prospect ment a levesbe.

Az igazi para nem az, hogy Jonesból nem sikerült kihozni a plafonját (ami nem volt túl magasan, ezt már a drafton tudtuk), hanem hogy Bill ilyen orbítálisan nagy faszságot (DCből OC-t) képes meghúzni és ebben tényleg semmi rációt nem lehet találni, se a döntés idején se most.
Az idei OL menedzselése szintén ekkora wtf nálam. Mind az OL draftok mind az FA OL igazolások iszonyatosan naivra sikerült és mocskosul túlbecsültük a játékosokat. Az az érthetetlen, hogy BB pontosan tudja mennyire fontosak a falak a fociban, erre ezt fejvakaros OL keretet hozott össze, ahol vannak jó játékosok, de a nagyja kb PS és padvégi kaliberű.

Az igazán félő az hogy ha tényleg ennyire out of box (vagy nevezzük ezt már out of space) gondolkodást alkalmaz, akkor még milyen faszságok jöhetnek?

Én azért érzem ezt a "rúgjunk ki mindenkit még BB-t is" nagyon over the top reakciónak, mert én még hiszek benne, hogy tudnak ezekből a hibákból tanulni.
Lehet naiv vagyok, de szerintem az offseason moveokból sok mindent ki lehet majd olvasni.

Én egy offseasont minimum odaadnék az öregnek, lesz pénz, talán lesz top5 pick, itt a lehetőség jobb irányba kormányozni a hajót. Nyilván senki nem kontendert vár a köv évben, de egy jobb OL-t, jobb QB teljesítményt minimum elvárhatnánk.
ZERO_L
Tényleg őszintén,minden trollkodas nélkül kérdezem:Te rá merned bízni a következő draftot,úgy hogy pont 30 éve 1994-ben húztunk ennyire elől (1/4 McGinest,93-ban nyilván Bledsoe 1/1-en) es az elmúlt 6 draftbol háromban nagyon komoly mellelövések voltak ?
Pénz is volt már,top 15-os pick is,az eredményt látjuk…( a szezon közbeni búcsút én sem támogatom )
Amúgy egy opciót soha nem vetettünk föl: mi van év végén az Öreg nem akar maradni,mert azt mondja nem akarok kockáztatni még egy ilyen egest fr QB keresés közben ,inkább elmegyek egy csapathoz ahol a legfontosabb kirakós megvan lsd Chargers? ( tudom ,hogy ez a pletyka már felröppent )
kolok1972
Brady is elment egy csapathoz, ahol gyakorlatilag ő volt a hiányzó láncszem a gyűrűhöz (vagy gyűrűkhöz, ha a második évben, kicsit több szerencséje van). Simán el tudom képzelni, hogy Belichick ebben a korban már a saját legacy építésével van elfoglalva, szeretné megszerezni az hiányzó pár győzelmet, hogy ő legyen minden idők legeredményesebb HC-a és nem akarja nulláról kezdeni egy franchise építését. Hacsak nem nyúlunk bele a tutiba véletlenül, nálunk jó darabig tart még a hét+ szűk esztendő.
több mint 2 éve
vhsboxer 104
Igen, szerintem ezt fontos leszögezni, hogy kb buktunk egy legit game manager QB-t(vagy egy kicsit jobb, de egyértelműen nem elit játékost) . Az ilyen típusú játékosnak meg nagyon könnyű elhinni és akkor kidobsz az ablakon 7-8 évet mire jön elég elbukott nagy(=PO) meccs mire leesik, hogy totál vakon voltál és ideje váltani.

Én ezt abszolút nem bánom, hogy csak 3 év ment a levesbe, de ezt már többször kifejtettem. Igen hibáztak, de azért nem egy Burrow, Lawrence féle prospect ment a levesbe.

Az igazi para nem az, hogy Jonesból nem sikerült kihozni a plafonját (ami nem volt túl magasan, ezt már a drafton tudtuk), hanem hogy Bill ilyen orbítálisan nagy faszságot (DCből OC-t) képes meghúzni és ebben tényleg semmi rációt nem lehet találni, se a döntés idején se most.
Az idei OL menedzselése szintén ekkora wtf nálam. Mind az OL draftok mind az FA OL igazolások iszonyatosan naivra sikerült és mocskosul túlbecsültük a játékosokat. Az az érthetetlen, hogy BB pontosan tudja mennyire fontosak a falak a fociban, erre ezt fejvakaros OL keretet hozott össze, ahol vannak jó játékosok, de a nagyja kb PS és padvégi kaliberű.

Az igazán félő az hogy ha tényleg ennyire out of box (vagy nevezzük ezt már out of space) gondolkodást alkalmaz, akkor még milyen faszságok jöhetnek?

Én azért érzem ezt a "rúgjunk ki mindenkit még BB-t is" nagyon over the top reakciónak, mert én még hiszek benne, hogy tudnak ezekből a hibákból tanulni.
Lehet naiv vagyok, de szerintem az offseason moveokból sok mindent ki lehet majd olvasni.

Én egy offseasont minimum odaadnék az öregnek, lesz pénz, talán lesz top5 pick, itt a lehetőség jobb irányba kormányozni a hajót. Nyilván senki nem kontendert vár a köv évben, de egy jobb OL-t, jobb QB teljesítményt minimum elvárhatnánk.
ZERO_L
Az a bajom ezzel az adjunk még egy évet vonallal, hogy elfogadnám, ha nem lenne mindaz amit előtte te is leírtál. Draftok, FA-k, stábösszeállítás stb. "Kapott" négy évet Brady után és belevezette a csapatot a földbe. Amikor volt egy potenciális QB, akkor idehozott egy DC-t OC-nak és egy egy ST edzőt QB coachnak. Ahogy írtad out of box.
Miért kellene még egy évet várni, mikor, ha tényleg itt lesz a lehetőség egy top QB-ra, akkor ez lenne a természetes és nyilvánvaló lehetőség a váltásra?

Ahogy kolok is írja, most tényleg nézzük végig, hogy top pick-kel remélhetőleg jön egy QB, aztán értelmetlen DB, két felesleges játékos valami telített posztra (bár minőségben már lassan nincs ilyen), vagy bust WR stb. Aztán elengedünk valakit, aki működik (mondjuk Judon) és hozunk helyette egy kérdőjelet (aka Meyers-Juju).
zinedine5
Azt gondolom amiatt rossz a következtetésed, hogy belevezette a földbe a csapatot, mert eltekintesz attól a ténytől,hogy a QB állt bele a földbe, BB adott elég időt lehetőséget arra ,hogy Jones megugorja a lécet, peterk is írta, és ezt nem szabad elfelejteni, MJ-nek igazán az első évének első fele volt csak bizakodásra okot adó teljesítmény, onnan csak lefelé van, második évében jött egy faék egyszerű OC, azzal sem ment (beszédes hogy Zappe ott jobb volt..), aztán jött egy kiváló OC azzal még annyira sem megy. Ezt a játékot QB nélkül játszani nem lehet, most mégis BB-n van számon kérve, hogy neki ez miért nem megy.
Jones max csere qb szint, benézte ezt mindenki aki ,első körös tehetségként számolt vele kapcsolatban.velünk is elhitette az elején ,hogy belenyúltunk a tutiba, aztán szembe jött a valóság.
több mint 2 éve
Nomac New England Patriots 4 278 — balazs.t85@gmail.com
Nyert a Ginats. 1/2!
Nomac
Még nem, mer a cards 2-9, mi 2-8 és így a mi mérlegünk jobb.

Igazán nyerhetett volna a cards és a bears is.
zinedine5
Egyező mérleg esetén mögöttük vagyunk. Nem egy meccset fognak ők még nyerni, most hogy Murray visszatért.
több mint 2 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 444 — Ajmo Vatreni
Nyert a Ginats. 1/2!
Nomac
Még nem, mer a cards 2-9, mi 2-8 és így a mi mérlegünk jobb.

Igazán nyerhetett volna a cards és a bears is.
több mint 2 éve
Nomac New England Patriots 4 278 — balazs.t85@gmail.com
Nyert a Ginats. 1/2!
több mint 2 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 444 — Ajmo Vatreni
Igen, szerintem ezt fontos leszögezni, hogy kb buktunk egy legit game manager QB-t(vagy egy kicsit jobb, de egyértelműen nem elit játékost) . Az ilyen típusú játékosnak meg nagyon könnyű elhinni és akkor kidobsz az ablakon 7-8 évet mire jön elég elbukott nagy(=PO) meccs mire leesik, hogy totál vakon voltál és ideje váltani.

Én ezt abszolút nem bánom, hogy csak 3 év ment a levesbe, de ezt már többször kifejtettem. Igen hibáztak, de azért nem egy Burrow, Lawrence féle prospect ment a levesbe.

Az igazi para nem az, hogy Jonesból nem sikerült kihozni a plafonját (ami nem volt túl magasan, ezt már a drafton tudtuk), hanem hogy Bill ilyen orbítálisan nagy faszságot (DCből OC-t) képes meghúzni és ebben tényleg semmi rációt nem lehet találni, se a döntés idején se most.
Az idei OL menedzselése szintén ekkora wtf nálam. Mind az OL draftok mind az FA OL igazolások iszonyatosan naivra sikerült és mocskosul túlbecsültük a játékosokat. Az az érthetetlen, hogy BB pontosan tudja mennyire fontosak a falak a fociban, erre ezt fejvakaros OL keretet hozott össze, ahol vannak jó játékosok, de a nagyja kb PS és padvégi kaliberű.

Az igazán félő az hogy ha tényleg ennyire out of box (vagy nevezzük ezt már out of space) gondolkodást alkalmaz, akkor még milyen faszságok jöhetnek?

Én azért érzem ezt a "rúgjunk ki mindenkit még BB-t is" nagyon over the top reakciónak, mert én még hiszek benne, hogy tudnak ezekből a hibákból tanulni.
Lehet naiv vagyok, de szerintem az offseason moveokból sok mindent ki lehet majd olvasni.

Én egy offseasont minimum odaadnék az öregnek, lesz pénz, talán lesz top5 pick, itt a lehetőség jobb irányba kormányozni a hajót. Nyilván senki nem kontendert vár a köv évben, de egy jobb OL-t, jobb QB teljesítményt minimum elvárhatnánk.
ZERO_L
Az a bajom ezzel az adjunk még egy évet vonallal, hogy elfogadnám, ha nem lenne mindaz amit előtte te is leírtál. Draftok, FA-k, stábösszeállítás stb. "Kapott" négy évet Brady után és belevezette a csapatot a földbe. Amikor volt egy potenciális QB, akkor idehozott egy DC-t OC-nak és egy egy ST edzőt QB coachnak. Ahogy írtad out of box.
Miért kellene még egy évet várni, mikor, ha tényleg itt lesz a lehetőség egy top QB-ra, akkor ez lenne a természetes és nyilvánvaló lehetőség a váltásra?

Ahogy kolok is írja, most tényleg nézzük végig, hogy top pick-kel remélhetőleg jön egy QB, aztán értelmetlen DB, két felesleges játékos valami telített posztra (bár minőségben már lassan nincs ilyen), vagy bust WR stb. Aztán elengedünk valakit, aki működik (mondjuk Judon) és hozunk helyette egy kérdőjelet (aka Meyers-Juju).
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 587 — The only discipline that lasts, is self discipline
 twitter.com/ezlazar/status/1725260236276273384?t=6fOLJvob1noeI58fawopJQ&s=19

Ez volt 2021-ben. A rookie évében. És ezt sikerült azzá tenni amit láttunk Frankfurtban.

Egy dolga lett volna az FO-nak. De totálisan elbaszták.
zinedine5
És ez mire bizonyíték? Most hozzam a számtalan QB-t akik "csodát" tettek egy évükben aztán olyan gyorsan eltűntek mint szürke számára a ködben? Azért ez a jelenség elég gyakori, nem értem miért kell minden egyes pillanatban beszopni. ZERO_L
Ez kétségtelen. Lehet, hogy Jones úgy is elfüstölt volna, ha marad JMD / normális support van körülötte. Ezt nem tudhatjuk. Neki ráadásul a rookie éve is két részből állt, volt egy első 8-9 meccse amikor majdnem olyan jól nyomta mint most Stroud, aztán az idény második fele / harmadik harmada már messze nem lett olyan jó. Szóval elképzelhető, hogy az első 8-9 meccs volt a kivétel és az volt a valóság ami utána jött. Mindenesetre segíteni biztosan nem segített neki az utóbbi másfél év kavarása, az OL problémák és az, hogy a skill posztokon sincs igazán minőség. Ennyit azért nyugodtan leírhatunk.

Most sem az a probléma, hogy két szaros meccset nyertünk, hanem hogy Meki bizony rendesen kiveszi a részét a vereségekből. Ha ez nem lenne a kutya le sem szarná a mérleget, csak sajnos Meki is pont olyan mint az elkapók az OL, nem kiemelkedő, márpedig ő egy top15s prospect. Ilyet mint ő találsz a 3.-4. körben ha mákod van a draft legutolsó pickjével is. Na ez a baj. Volt benne ráció, nem jött be, hazugság volt a "nem látható" értékei. Tovább kell lépni, egy normális franchise ezt csinálja...ZERO_L
Hát ja. Főként, hogy hosszú idő után most a draft pozíció is valószínűleg olyan lesz, ami adja - de egyúttal elvásássá is teszi - a tovább lépést.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
 twitter.com/ezlazar/status/1725260236276273384?t=6fOLJvob1noeI58fawopJQ&s=19

Ez volt 2021-ben. A rookie évében. És ezt sikerült azzá tenni amit láttunk Frankfurtban.

Egy dolga lett volna az FO-nak. De totálisan elbaszták.
zinedine5
És ez mire bizonyíték? Most hozzam a számtalan QB-t akik "csodát" tettek egy évükben aztán olyan gyorsan eltűntek mint szürke számára a ködben?
Azért ez a jelenség elég gyakori, nem értem miért kell minden egyes pillanatban beszopni.

Sosem az volt a kérdés Mekinél hogy ha ideális a környezet, akkor tud-e egy normális szintet hozni.
Az volt a kérdés, hogy van e benne potenciál az elit szintre és ha nem nála van a liga 3 legjobb WRje, nincs elit Ofal vagy futás mellette, akkor mire tud menni.

Most sem az a probléma, hogy két szaros meccset nyertünk, hanem hogy Meki bizony rendesen kiveszi a részét a vereségekből. Ha ez nem lenne a kutya le sem szarná a mérleget, csak sajnos Meki is pont olyan mint az elkapók az OL, nem kiemelkedő, márpedig ő egy top15s prospect. Ilyet mint ő találsz a 3.-4. körben ha mákod van a draft legutolsó pickjével is. Na ez a baj...

Volt benne ráció, nem jött be, hazugság volt a "nem látható" értékei. Tovább kell lépni, egy normális franchise ezt csinálja...
ZERO_L
Beszopni?

Az, hogy nem lesz franchise QB, vagy, hogy nem lesz valaki csak egy sima kezdő az benne van. Ahogy leírtad láttuk ezerszer. A potenciál megvolt, nem sikerült.

A videó inkább arra mutat rá, hogy 2021-ben még volt normális mozgása a zsebben, nem szarta össze magát, a dobásai fele nem hátsó lábról ment stb. Utána sikerült idehozni Judge-ot QB edzőnek.

Úgyhogy a kérdés, ami valószínűleg az is marad most már, hogy csak és kizárólag saját maga miatt állt bele a földbe, vagy a körülmények szuper összejátszása is tett ehhez hozzá.

Abban szerintem nincs köztünk vita, hogy az kiderült, hogy sosem lett volna egy igazi fr. QB. De itt azt is elcseszték (vagy legalább is jó úton haladnak afelé), hogy egy jobb csere QB lehessen.
zinedine5
Igen, szerintem ezt fontos leszögezni, hogy kb buktunk egy legit game manager QB-t(vagy egy kicsit jobb, de egyértelműen nem elit játékost) . Az ilyen típusú játékosnak meg nagyon könnyű elhinni és akkor kidobsz az ablakon 7-8 évet mire jön elég elbukott nagy(=PO) meccs mire leesik, hogy totál vakon voltál és ideje váltani.

Én ezt abszolút nem bánom, hogy csak 3 év ment a levesbe, de ezt már többször kifejtettem. Igen hibáztak, de azért nem egy Burrow, Lawrence féle prospect ment a levesbe.

Az igazi para nem az, hogy Jonesból nem sikerült kihozni a plafonját (ami nem volt túl magasan, ezt már a drafton tudtuk), hanem hogy Bill ilyen orbítálisan nagy faszságot (DCből OC-t) képes meghúzni és ebben tényleg semmi rációt nem lehet találni, se a döntés idején se most.
Az idei OL menedzselése szintén ekkora wtf nálam. Mind az OL draftok mind az FA OL igazolások iszonyatosan naivra sikerült és mocskosul túlbecsültük a játékosokat. Az az érthetetlen, hogy BB pontosan tudja mennyire fontosak a falak a fociban, erre ezt fejvakaros OL keretet hozott össze, ahol vannak jó játékosok, de a nagyja kb PS és padvégi kaliberű.

Az igazán félő az hogy ha tényleg ennyire out of box (vagy nevezzük ezt már out of space) gondolkodást alkalmaz, akkor még milyen faszságok jöhetnek?

Én azért érzem ezt a "rúgjunk ki mindenkit még BB-t is" nagyon over the top reakciónak, mert én még hiszek benne, hogy tudnak ezekből a hibákból tanulni.
Lehet naiv vagyok, de szerintem az offseason moveokból sok mindent ki lehet majd olvasni.

Én egy offseasont minimum odaadnék az öregnek, lesz pénz, talán lesz top5 pick, itt a lehetőség jobb irányba kormányozni a hajót. Nyilván senki nem kontendert vár a köv évben, de egy jobb OL-t, jobb QB teljesítményt minimum elvárhatnánk.
ZERO_L
Tényleg őszintén,minden trollkodas nélkül kérdezem:Te rá merned bízni a következő draftot,úgy hogy pont 30 éve 1994-ben húztunk ennyire elől (1/4 McGinest,93-ban nyilván Bledsoe 1/1-en) es az elmúlt 6 draftbol háromban nagyon komoly mellelövések voltak ?
Pénz is volt már,top 15-os pick is,az eredményt látjuk…( a szezon közbeni búcsút én sem támogatom )
Amúgy egy opciót soha nem vetettünk föl: mi van év végén az Öreg nem akar maradni,mert azt mondja nem akarok kockáztatni még egy ilyen egest fr QB keresés közben ,inkább elmegyek egy csapathoz ahol a legfontosabb kirakós megvan lsd Chargers? ( tudom ,hogy ez a pletyka már felröppent )

Szerkesztette: kolok1972

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 2 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 063 — situational football
 twitter.com/ezlazar/status/1725260236276273384?t=6fOLJvob1noeI58fawopJQ&s=19

Ez volt 2021-ben. A rookie évében. És ezt sikerült azzá tenni amit láttunk Frankfurtban.

Egy dolga lett volna az FO-nak. De totálisan elbaszták.
zinedine5
És ez mire bizonyíték? Most hozzam a számtalan QB-t akik "csodát" tettek egy évükben aztán olyan gyorsan eltűntek mint szürke számára a ködben?
Azért ez a jelenség elég gyakori, nem értem miért kell minden egyes pillanatban beszopni.

Sosem az volt a kérdés Mekinél hogy ha ideális a környezet, akkor tud-e egy normális szintet hozni.
Az volt a kérdés, hogy van e benne potenciál az elit szintre és ha nem nála van a liga 3 legjobb WRje, nincs elit Ofal vagy futás mellette, akkor mire tud menni.

Most sem az a probléma, hogy két szaros meccset nyertünk, hanem hogy Meki bizony rendesen kiveszi a részét a vereségekből. Ha ez nem lenne a kutya le sem szarná a mérleget, csak sajnos Meki is pont olyan mint az elkapók az OL, nem kiemelkedő, márpedig ő egy top15s prospect. Ilyet mint ő találsz a 3.-4. körben ha mákod van a draft legutolsó pickjével is. Na ez a baj...

Volt benne ráció, nem jött be, hazugság volt a "nem látható" értékei. Tovább kell lépni, egy normális franchise ezt csinálja...
ZERO_L
Beszopni?

Az, hogy nem lesz franchise QB, vagy, hogy nem lesz valaki csak egy sima kezdő az benne van. Ahogy leírtad láttuk ezerszer. A potenciál megvolt, nem sikerült.

A videó inkább arra mutat rá, hogy 2021-ben még volt normális mozgása a zsebben, nem szarta össze magát, a dobásai fele nem hátsó lábról ment stb. Utána sikerült idehozni Judge-ot QB edzőnek.

Úgyhogy a kérdés, ami valószínűleg az is marad most már, hogy csak és kizárólag saját maga miatt állt bele a földbe, vagy a körülmények szuper összejátszása is tett ehhez hozzá.

Abban szerintem nincs köztünk vita, hogy az kiderült, hogy sosem lett volna egy igazi fr. QB. De itt azt is elcseszték (vagy legalább is jó úton haladnak afelé), hogy egy jobb csere QB lehessen.
zinedine5
Igen, szerintem ezt fontos leszögezni, hogy kb buktunk egy legit game manager QB-t(vagy egy kicsit jobb, de egyértelműen nem elit játékost) . Az ilyen típusú játékosnak meg nagyon könnyű elhinni és akkor kidobsz az ablakon 7-8 évet mire jön elég elbukott nagy(=PO) meccs mire leesik, hogy totál vakon voltál és ideje váltani.

Én ezt abszolút nem bánom, hogy csak 3 év ment a levesbe, de ezt már többször kifejtettem. Igen hibáztak, de azért nem egy Burrow, Lawrence féle prospect ment a levesbe.

Az igazi para nem az, hogy Jonesból nem sikerült kihozni a plafonját (ami nem volt túl magasan, ezt már a drafton tudtuk), hanem hogy Bill ilyen orbítálisan nagy faszságot (DCből OC-t) képes meghúzni és ebben tényleg semmi rációt nem lehet találni, se a döntés idején se most.
Az idei OL menedzselése szintén ekkora wtf nálam. Mind az OL draftok mind az FA OL igazolások iszonyatosan naivra sikerült és mocskosul túlbecsültük a játékosokat. Az az érthetetlen, hogy BB pontosan tudja mennyire fontosak a falak a fociban, erre ezt fejvakaros OL keretet hozott össze, ahol vannak jó játékosok, de a nagyja kb PS és padvégi kaliberű.

Az igazán félő az hogy ha tényleg ennyire out of box (vagy nevezzük ezt már out of space) gondolkodást alkalmaz, akkor még milyen faszságok jöhetnek?

Én azért érzem ezt a "rúgjunk ki mindenkit még BB-t is" nagyon over the top reakciónak, mert én még hiszek benne, hogy tudnak ezekből a hibákból tanulni.
Lehet naiv vagyok, de szerintem az offseason moveokból sok mindent ki lehet majd olvasni.

Én egy offseasont minimum odaadnék az öregnek, lesz pénz, talán lesz top5 pick, itt a lehetőség jobb irányba kormányozni a hajót. Nyilván senki nem kontendert vár a köv évben, de egy jobb OL-t, jobb QB teljesítményt minimum elvárhatnánk.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 2 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 444 — Ajmo Vatreni
 twitter.com/ezlazar/status/1725260236276273384?t=6fOLJvob1noeI58fawopJQ&s=19

Ez volt 2021-ben. A rookie évében. És ezt sikerült azzá tenni amit láttunk Frankfurtban.

Egy dolga lett volna az FO-nak. De totálisan elbaszták.
zinedine5
És ez mire bizonyíték? Most hozzam a számtalan QB-t akik "csodát" tettek egy évükben aztán olyan gyorsan eltűntek mint szürke számára a ködben?
Azért ez a jelenség elég gyakori, nem értem miért kell minden egyes pillanatban beszopni.

Sosem az volt a kérdés Mekinél hogy ha ideális a környezet, akkor tud-e egy normális szintet hozni.
Az volt a kérdés, hogy van e benne potenciál az elit szintre és ha nem nála van a liga 3 legjobb WRje, nincs elit Ofal vagy futás mellette, akkor mire tud menni.

Most sem az a probléma, hogy két szaros meccset nyertünk, hanem hogy Meki bizony rendesen kiveszi a részét a vereségekből. Ha ez nem lenne a kutya le sem szarná a mérleget, csak sajnos Meki is pont olyan mint az elkapók az OL, nem kiemelkedő, márpedig ő egy top15s prospect. Ilyet mint ő találsz a 3.-4. körben ha mákod van a draft legutolsó pickjével is. Na ez a baj...

Volt benne ráció, nem jött be, hazugság volt a "nem látható" értékei. Tovább kell lépni, egy normális franchise ezt csinálja...
ZERO_L
Beszopni?

Az, hogy nem lesz franchise QB, vagy, hogy nem lesz valaki csak egy sima kezdő az benne van. Ahogy leírtad láttuk ezerszer. A potenciál megvolt, nem sikerült.

A videó inkább arra mutat rá, hogy 2021-ben még volt normális mozgása a zsebben, nem szarta össze magát, a dobásai fele nem hátsó lábról ment stb. Utána sikerült idehozni Judge-ot QB edzőnek.

Úgyhogy a kérdés, ami valószínűleg az is marad most már, hogy csak és kizárólag saját maga miatt állt bele a földbe, vagy a körülmények szuper összejátszása is tett ehhez hozzá.

Abban szerintem nincs köztünk vita, hogy az kiderült, hogy sosem lett volna egy igazi fr. QB. De itt azt is elcseszték (vagy legalább is jó úton haladnak afelé), hogy egy jobb csere QB lehessen.
több mint 2 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 063 — situational football
 twitter.com/ezlazar/status/1725260236276273384?t=6fOLJvob1noeI58fawopJQ&s=19

Ez volt 2021-ben. A rookie évében. És ezt sikerült azzá tenni amit láttunk Frankfurtban.

Egy dolga lett volna az FO-nak. De totálisan elbaszták.
zinedine5
És ez mire bizonyíték? Most hozzam a számtalan QB-t akik "csodát" tettek egy évükben aztán olyan gyorsan eltűntek mint szürke számára a ködben?
Azért ez a jelenség elég gyakori, nem értem miért kell minden egyes pillanatban beszopni.

Sosem az volt a kérdés Mekinél hogy ha ideális a környezet, akkor tud-e egy normális szintet hozni.
Az volt a kérdés, hogy van e benne potenciál az elit szintre és ha nem nála van a liga 3 legjobb WRje, nincs elit Ofal vagy futás mellette, akkor mire tud menni.

Most sem az a probléma, hogy két szaros meccset nyertünk, hanem hogy Meki bizony rendesen kiveszi a részét a vereségekből. Ha ez nem lenne a kutya le sem szarná a mérleget, csak sajnos Meki is pont olyan mint az elkapók az OL, nem kiemelkedő, márpedig ő egy top15s prospect. Ilyet mint ő találsz a 3.-4. körben ha mákod van a draft legutolsó pickjével is. Na ez a baj...

Volt benne ráció, nem jött be, hazugság volt a "nem látható" értékei. Tovább kell lépni, egy normális franchise ezt csinálja...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 2 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 063 — situational football
 twitter.com/ezlazar/status/1725260236276273384?t=6fOLJvob1noeI58fawopJQ&s=19

Ez volt 2021-ben. A rookie évében. És ezt sikerült azzá tenni amit láttunk Frankfurtban.

Egy dolga lett volna az FO-nak. De totálisan elbaszták.
zinedine5
De akkor BB szarul draftol vagy jól draftol csak szétcseszi a játékosokat?
MJ jó draft de BB elbaszta vagy már a kihúzni bénaság volt?
vpi
Szerintem kihúzni mindenképpen ki kellett. És addig amíg nem egy Brady, Manning, Mahomes stb. típusú bombabiztos franchise irányítód van, addig QB-t kell húzni a drafton, ha lecsúszik hozzád egy első körös prospect.

Macet biztos, hogy elbaszták a három OC-vel, a fos fallal, és a tehetség deficites elkapósorral. De ez nem jelenti azt, hogyha ezek a feltételek biztosítva lettek volna, akkor beválik. Ettől még tény, hogy a feltételeket nem teremtették meg.
zinedine5
Rakd be a rookie Mahomest ebbe a hulladék patsbe. Hasonlót dobna a gép eredménynek. Mac egy jó prospect volt és kifejezetten jó volt a rookie éve. Azóta volt egy dc az oc-je meg egy félhülye BoB. Teljesen értelmetlen rajta leverni a port. Ez a csapat nem MJ miatt 2-7.

Csak magamat tudom ismételni: el kéne gondolkodni azon, hogy a Rams elleni SB-tól hogyan jutott ide a Pats, mint franchise és levonni a következtetéseket.
Amadeus von Dollárbaloldal
Ha már véleményt formálsz, talán érdemes lenne nézni a meccseket is és nem csak a box score statokból okoskodni, talán akkor nem mondanál ilyen égbekiálltó marhaságokat. Csak egy tipp.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 551
 twitter.com/ezlazar/status/1725260236276273384?t=6fOLJvob1noeI58fawopJQ&s=19

Ez volt 2021-ben. A rookie évében. És ezt sikerült azzá tenni amit láttunk Frankfurtban.

Egy dolga lett volna az FO-nak. De totálisan elbaszták.
zinedine5
De akkor BB szarul draftol vagy jól draftol csak szétcseszi a játékosokat?
MJ jó draft de BB elbaszta vagy már a kihúzni bénaság volt?
vpi
Szerintem kihúzni mindenképpen ki kellett. És addig amíg nem egy Brady, Manning, Mahomes stb. típusú bombabiztos franchise irányítód van, addig QB-t kell húzni a drafton, ha lecsúszik hozzád egy első körös prospect.

Macet biztos, hogy elbaszták a három OC-vel, a fos fallal, és a tehetség deficites elkapósorral. De ez nem jelenti azt, hogyha ezek a feltételek biztosítva lettek volna, akkor beválik. Ettől még tény, hogy a feltételeket nem teremtették meg.
zinedine5
Rakd be a rookie Mahomest ebbe a hulladék patsbe. Hasonlót dobna a gép eredménynek. Mac egy jó prospect volt és kifejezetten jó volt a rookie éve. Azóta volt egy dc az oc-je meg egy félhülye BoB. Teljesen értelmetlen rajta leverni a port. Ez a csapat nem MJ miatt 2-7.

Csak magamat tudom ismételni: el kéne gondolkodni azon, hogy a Rams elleni SB-tól hogyan jutott ide a Pats, mint franchise és levonni a következtetéseket.
több mint 2 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
kövezzetek bostonierek!

mondom, milyen Belicsektelen momentumokat tudok felidézni, ami nekem inkabb azt mutatná, hogy előrehaladott korát nem veszik észre

1. jó kezdjük a draftal - de ez csak nagyon feltételes, mondjuk gondolatkísérletnek. Tehat mindig " érdekesen" draftolt, masok voltak a prioritasok nála, mint a konszenzus. Ezt persze én úgy képzelem, hogy rengeteg anyag van egy-egy játékosról, van egy kedvencek-listád, akiért nehezen mész fel, viszont előbb reach-elsz. A draft egy játék 31 ellenféllel, ahol szívesen kihasználod, ha valakinek valaki KELL.

Az a kovid-draft, a kutyával - azt mutatta beleszarik. ÉS mi van, ha tényleg csak az ment el, hogy az az anyag ami eddig a fejében tamasztotta a döntéseket átváltott arra, hogy egyszerűen antikonszenzusos és igyis bejön.

Denem

2. FA, hát a híresen - örülj, hogy patrióta lehetsz, meggyűrűzünk, de ne várj zsetont tőlem! Elillant, a két TE a gatyáját is kipakoltatta vele.

Emmi?

3. Hisztipisti esete a metrószerelvénnyel. Mondjatok mégegy olyan estet, hogy egy játékos kihiztizett valamit az öregnél? Szerintem a dombon futott két hétig, kereten kívül.

Erre hagyja, hogy hisztipisti majdnem szétbassza az egész qb roomot, mer neki nagyon nagyon biztosítani kell a first spotot.

Hogy a valagba lehetett nekiindulni így a szezonnak, póthátvédek kibaszva, klémelünk a kerólanya véverről? Erhartpörkinszbe, nebaszzmá.
____________________________________________________________

szóva majd a da ríl Belicsik ha még megkapjuk, akkor langszórós tisztogatás lesz

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 444 — Ajmo Vatreni
 twitter.com/ezlazar/status/1725260236276273384?t=6fOLJvob1noeI58fawopJQ&s=19

Ez volt 2021-ben. A rookie évében. És ezt sikerült azzá tenni amit láttunk Frankfurtban.

Egy dolga lett volna az FO-nak. De totálisan elbaszták.
zinedine5
De akkor BB szarul draftol vagy jól draftol csak szétcseszi a játékosokat?
MJ jó draft de BB elbaszta vagy már a kihúzni bénaság volt?
vpi
Szerintem kihúzni mindenképpen ki kellett. És addig amíg nem egy Brady, Manning, Mahomes stb. típusú bombabiztos franchise irányítód van, addig QB-t kell húzni a drafton, ha lecsúszik hozzád egy első körös prospect.

Macet biztos, hogy elbaszták a három OC-vel, a fos fallal, és a tehetség deficites elkapósorral. De ez nem jelenti azt, hogyha ezek a feltételek biztosítva lettek volna, akkor beválik. Ettől még tény, hogy a feltételeket nem teremtették meg.
több mint 2 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 551 — Patriot
 twitter.com/ezlazar/status/1725260236276273384?t=6fOLJvob1noeI58fawopJQ&s=19

Ez volt 2021-ben. A rookie évében. És ezt sikerült azzá tenni amit láttunk Frankfurtban.

Egy dolga lett volna az FO-nak. De totálisan elbaszták.
zinedine5
De akkor BB szarul draftol vagy jól draftol csak szétcseszi a játékosokat?
MJ jó draft de BB elbaszta vagy már a kihúzni bénaság volt?
több mint 2 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 444 — Ajmo Vatreni
 twitter.com/ezlazar/status/1725260236276273384?t=6fOLJvob1noeI58fawopJQ&s=19

Ez volt 2021-ben. A rookie évében. És ezt sikerült azzá tenni amit láttunk Frankfurtban.

Egy dolga lett volna az FO-nak. De totálisan elbaszták.
több mint 2 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 344 — Patriots fan
Most ez lesz akkor .egy majd mégegy konteo. Kiszorul-e a csaptbòl Mac vagy sem 😁😁 Hosszú 2 hét lesz

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 2 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Schefter viszont azt írta,hogy a meccs utáni első edzésen Andrews-zal es az első csapattal gyakorolt,nem?

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 2 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 444 — Ajmo Vatreni
Mind eközben 3. számú irányìtò lett MacJ... Ìgy múlik el a világ dicsősége😔. Talán máshol kap majd jövőre esélyt.
ParadSEC
Ezt hol olvastad?
Lúdas Solymi
Egyelőre Curran ötletelt róla, aztán valaki kézpénznek vette. Szóval ez egyelőre nem történt meg.
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 993
Mind eközben 3. számú irányìtò lett MacJ... Ìgy múlik el a világ dicsősége😔. Talán máshol kap majd jövőre esélyt.
ParadSEC
Ezt hol olvastad?
több mint 2 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 444 — Ajmo Vatreni
Mind eközben 3. számú irányìtò lett MacJ... Ìgy múlik el a világ dicsősége😔. Talán máshol kap majd jövőre esélyt.
ParadSEC
Azért ez kezd komikus lenni.
több mint 2 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 344 — Patriots fan
Mind eközben 3. számú irányìtò lett MacJ... Ìgy múlik el a világ dicsősége😔. Talán máshol kap majd jövőre esélyt.

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 2 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
22-es draftunk ritka szar lett megint... Itt lehet a kutya elásva miért is vagyunk ott ahol
ParadSEC
A témához ,vitainditónak:
 www.masslive.com/patriots/2023/11/jack-jones-is-a-symptom-of-greater-patriots-problem-guregian.html?utm_campaign=newenglandpatriots_sf&utm_medium=social&utm_source=facebook&fbclid=IwAR2RSsmeOA1ByeOWEHVltttEbRXHbLGuBD0gWEjQDCLxphon5vvqCc0aUkw_aem_ASLi9tmlgl3WPMY2WEnaAY6VB3b2wxDVkdkBFS4OF8b0rEBeTnOu0v5PjG8qA2rV2C8
Kulcsmondat a cikkből:
After a slew of unsuccessful drafts, after parting ways with Tom Brady, the Pats could ill-afford to pile on more bad draft picks and forgettable drafts.

The 2022 draft has already struck that chord.

kolok1972
Hányszor írtam le itt ezt már...
zinedine5
Így van,csak ez a cikk most egy kicsit más szempontból nézi a Jack Jones ügy kapcsán,hogy régebben sem állt távol a red flages játékosokkal való rizikozas BB-tol,csak akkor belefért,hogy volt ami bejött volt ami nem. Most viszont már - a sorozatosan szar draftok miatt- nem fér bele ez a gambling,illetve visszahull a FO-ra.
És ebből a szempontból különösen érdekes a Kraft 2021-es nyilatkozat a cikkből a draftokrol. És itt összekapcsolódik a két téma,amit Solymi felvetett,hogy mit gondolhat Kraft. Hat ezt!
kolok1972
Én ezzel a megállapítással nem teljesen értek egyet.
A védelmet elnézve azért nagy lyukak ott se feltétlenül voltak a draft előtt, úgy meg h azért korábban az volt a mantra, hogy BB ezeket a játékosokat meg tudja fegyelmezni, nem annyira volt rossz döntés.

Persze inkább az O-falba pakoltam volna embert, de azért a sérülésekig senki nem gondolta, hogy itt ilyen rossz lesz a helyzet.

Ez inkább ilyen utólag már mindenki okos cikk.
Lúdas Solymi
Szerintem viszont te érted félre a cikk lényegét !
Ez a cikk pont nem csak a 2022-es draft húzásait elemzi -hiszen a végén ott van a 2018,2019 és és a 21-es draftra vonatkozó megállapítások -főleg nem azt kifogásolja,hogy kihúztuk Jonest a red flagek ellenére,tehát hogy ez a döntés mennyire volt jó vagy sem
A cikk lényege pont az,hogy régebben az ilyen kockázatos húzások jobban belefértek ,mert erős volt a keret, a draftok sokkal jobbak voltak ,így ha nem jött be egy kockázatos red flages választás (nem is csak a draftról beszél,hiszen a rossz példaként felhívott Haynesworth FA -n jött ),akkor sem volt gond, mert a személyi döntések (draft,Fa) többsége ült.
Most viszont teljesen más a helyzet a sorozatos rossz döntések miatt (erre utal a kivastagított mondat is )és erre utal a cikk címe. Nem az a baj önmagában hogy a kockázatos Jones pick nem jött be,hanem az,hogy ezzel együtt,a 2022-es draft többi húzásból is egy csomó kuka..
A cikkben:
Jones was a fourth round pick. He had some talent as a cornerback, and a lot of swag. But the Patriots really couldn’t afford to continue with their gambling ways. At this stage, they no longer have that wiggle room to absorb the losses from players who don’t work out.

Szóval itt szó nincs utólagos okoskodásról. Szerintem...
kolok1972
Én viszont még mindig tartom amit írtam.
Gyakorlatilag most egy Jack Jones kapcsán megint elővették az elmúlt 3-4 év draftját és retrospektív módon rámutatnak, hogy jajj hát ilyeneket nem lehet, mert ezek miatt lett ez az eredmény.
Amiben van igazság, de csúsztatás is rendesen, hisz a szezon előtt azt nem mondta volna meg senki se hogy így fogunk állni, sőt, mindenki egy korrekt szezont várt a csapattól.

Persze, a rossz draftok nem segítettek, aminél kérdés h mi okozta azt, hisz ha megnézzük a korábbi draftokat, akkor szinte minden évben jöttek jó játékosok, úgy h a GM/HC nem változott és a módszer sem:

 www.pro-football-reference.com/teams/nwe/draft.htm

Nem gondolom azt, hogy BB hirtelen TB után elkezdett volna más módszerrel draftolni (bár ki tudja) vagy rulettezni. Meg miért pont TB után?

Persze, vannak prospect értékelők meg konszenzusos és draft boardok, de látjuk nem egyszer, hogy borul.
Persze, vannak olyan prospectek akik nagyobb eséllyel válnak, be, de akkor is, a 220 draftolt NFL játékos nagy része kuka, úgy h a 32 csapat keretében, gyakorlóval együtt van kb. 2200 játékos.
És tegyük fel azt a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy az elmúlt évek draftjai nem sikerültek jól.

De egyébként ezt már kitárgyaltuk ezerszer és a csapat is elmondta, hogy változtattak a draftolási procedúrán és a 21-es draft már ennek az eredménye, emlékeim szerint.
Itt kérdés, hogy mennyi lehet Ziegler érdeme, a többiben meg mennyi Groh-é vagy akár a korábbiaknál felelős Caserio.
Lúdas Solymi
Ne haragudj Solymi,de Veled is lehetetlen vitatkozni. Egész idáig azon ment a mantra,hogy a draftot csak pár év elteltével lehet objektíven értékelni,most meg amikor pontosan ez történik,akkor előállsz azzal hogy ez csak egy retrospektív okoskodás.
Kit érdekel hogy miért nem sikerült a draft ,amikor uaz a HC es a GM? Ennek akkor van jelentősége ha ez a két személy nem ugyanaz es meg kell nézni,hogy ki hozta meg a végső döntést a draftoltakrol,ergo kit terhel a felelősség.
Nálunk ennek semmi jelentősége mert BB az egyszemélyes döntéshozó.Ha akar Caseirorol,akar Zieglerrol,akar Grohrol beszélünk ,az Ő fonokuk GM BB.
Jössz azzal hogy ez már ezerszer ki lett tárgyalva es változtattak a draftolasi procedúrán es ennek az eredménye lett 2021. Ok!
És akkor 2022? Mert perpill úgy tűnik hogy abból a classbol ( es ez is benne van a cikkben ) max Strange es M. Jones lesz használható ,az összes többi pick kuka.Szoval szó nincs arról hogy eszleltek hogy gond van változtattak es most már minden popec.
Szóval nem tudom,miért ez a csakazertis érvelés.
Másrészt mindig azzal jössz hogy tessék tényekkel alátámasztva érvelni,aztán mikor ez a cikk ezt megteszi,akkor olyan érvekkel söpröd le,hogy nem gondolod hogy BB elfelejtett draftolni. Ez mégis milyen érv?
Azt mondod,hogy szezon előtt senki nem mondta meg hogy így fogunk állni ???
Hat csak ezen a fórumon hányszor lett leírva,hogy előbb-utóbb ezek a sorozatos szar draftok vissza ütnek. És akkor meg a rossz FA döntéseket nem is említettük.
Az is ezerszer ki lett fejtve,hogy Meki fejlődése szempontjából is borzasztó döntés volt MP kinevezése ( Istenem,még ez is meg lett magyarázva,hogy ennek részben anyagi okai voltak…)
Peterk vagy 3 éve leírta ezt is illetve hogy nincs elég talentum a csapatban, zinedine kolléga kb 50x,számtalanszor fel lett emlegetve hogy évek óta teljesen negligaljuk pl a Tackle posztot, csak folyamatosan mindenki földbe lett dongolve,hogy ugyan már BB nem felejtett el csapatot építeni,meg draftolni,minden szupi. Csakhogy idén meg szembejött a valóság.
kolok1972
Peterk érti amit írtam.

Nem azzal van bajom, hogy rámutat a draftok eredménytelenségére, ez mára kiderült, hogy ott sok minden félre ment.
A bajom azzal van, hogy ezt felfűzi egy Jones pickre, hogy itt a példa miért szar az egész.
Ahogy pterk is írta, nem egy 4. körös pick fogja befolyásolni az egész draft tevékenységet.

A másik meg amit írtam, hogy azért elég nagy minta van arról, hogy BB draft tevékenysége és sikeressége milyen. Nem gondolom, hogy TB után megváltoztatott bármit, hogy ennyire besüljön.
Így előjön az a kérdés, hogy akkor mégis mi a fene történik, hogy akkor jónak gondolt választások ennyire besülnek, besültek.

És igen, benne van, hogy BB felülírt csapatszintű döntéseket és ennek a következményei a folyamatos rossz draftok és az, hogy Kraft is szólt, hogy mostantól konszenzusos döntés lehet mindenféle magánakció nélkül, akár jó, akár rossz.

És igen, jövök Caserioval meg Zieglerrel és Grohval, mert a szervezeten belül ők is döntéshozók, ők is jóváhagynak vagy felügyelnek dolgokat.
Vagy amúgy mi az istent csinálnának ott annyi pénzért? Aktákat tologatnak vagy aláírnak BB helyett miután ő mindent átnézett és láttamozott?

De szó volt arról is, hogy egyszerűen a kiválasztási rendszer avult el és nem megfelelően értékeltek játékosokat.

Amúgy voltak az öregnek rossz draftjai is, ahol egy-egy hátsó körös vagy éppen egy első körös vált be, a többi max 2-3 szezont élt meg és elhomályosítja az, hogyha azon a drafton mondjuk sikerült kihúzni egy-kettő korszakos vagy jó játékost.

Pl 2000, 2006, 2007, 2008, 2014 se feltétlenül tekinthető összességében annak a nagy sikersztorinak. Azokat viszont megtámogatta amit fentebb írtam, hogy egy-egy pick bevált és a többi draftban is voltak jó húzások.

És persze, a rossz draftok vissza fognak ütni, de te beleláttad ebbe a szezonba azt, hogy 2 darab meccset fogunk nyerni vagy h ennyire ótvar lesz a játék? Úgy, hogy MP helyett hoztuk BoB-t meg Ofal edzőt, hogy jobb legyen a csapat mint tavaly?

Abban meg mi nem hihető, hogy MP kinevezése részben anyagi okból is történt és esetleg azért, mert már megvolt h jön BoB, csak épp BB nem akart kibaszni Sabannal?
Plusz a tapasztalata miatt és mert jó edzőnek volt elkönyvelve.

Milyen más, valamennyire validálható okot találsz arra, hogy miért nem Caleyt tették meg OC-nak kimondva vagy kimondatlanul?
Lúdas Solymi
Nem ,peterk nem azt írta mint, Te ,Ő a cikkel vitatkozott,de most ezt ne ragozzuk,mert sosem lesz vége.
Igen ,azon az érven most is rohogogorcsot kapok hogy a többszörös milliárdos Kraftnak ne lett volna rohadtul mindegy hogy ki kell-e fizetnie parszazezer dollárt vagy sem es sporolási okok miatt lett MP. És ide abszolút ne keverjük bele,hogy várni akartunk egy évet BoB-ra es egy átmeneti évre kerestünk megoldást,mert attól ez még nem lesz anyagi indok.
Azt mondod mondjak valid érvet,hogy miért nem Caley. A válaszom roppant egyszerű: mert szerintem BB nem akarta. Megszokott arcot akart,akivel már dolgozott együtt koordinátorkent,ezért hozta vissza a HC- kent egyébként totál megbukott Judge-ot es MP-t. Úgy gondolta,hogy majd megoldják együtt es Kraftot is meggyőzte hogy ez működni fog. Es meg a helyzetet rontotta,hogy mindketten az offensbe kerültek ,sokáig azt sem lehetett tudni,hogy ki hívja egyáltalán a játékokat.
kolok1972
Igen, többszörös milliárdos, és lehet, hogy az a pár millió amit megspórolt az nem számít, de akkor ott van az, hogy ha BB valóban meggyőzhette Kraftot, hogy Judge aki az ST-t évekig jól vezette és MP aki meg a védelmet, megosztva meg fogják tudni ezt oldani úgy, hogy a háttéremberek segítenek, akkor Kraft is ludas ebben.

Ha nagyon légből kapott vagy nem meggyőző érvelése lett volna BB-nek, akkor Kraft se bólint rá, de rábólintott.
Spórolsz egy kis pénzt (neked lehet a legnagyobb kijelződ és új Patriot Place), lesz egy rosszabb esetben közepes átmeneti év és aztán jön BoB.
Csak épp földbe állt az egész, mert mindkettőből előjött az az autoriter vezetői stílus ami eddig csak BB-nek működött. Vagy a legnagyobb edzőknek.
De ezt a témát valóban lezárhatjuk, csak arra akartam utalni, hogy azért Kraft is rábólintott és nem fillérekről beszélünk, amit zsebből előhúz, bár ki tudja.
Ha meg ez nem volt szempont, akkor is ott maradt az, hogy ebben ő is sáros sztem.

Egyébként én is cikkel vitatkoztam, mert korábbi rossz döntéseket húzott fel a cikk szerzője a Jones draftra és azzal példálózott, miközben azért egy 4. kör értéke azért nem nagy.
Ha pl. Wynnt veszi elő vagy más embereket, az már validabb lehetne, csak épp most Jones volt a "friss".
Másrészt meg hogyan akarja meghatározni azt, hogy ki az aki beválik? Nincsen red flagje vagy mi?
Akkor nem 4. körös lenne, ha magasabb értékű.

Mondom, arról beszélhetünk, hogy miért csúszik félre X draft évek óta (bár azért az utolsó négyet én még nem lőném ki teljesen, függetlenül attól, hogy itt sokan meg igen), de nekem ez a cikk semmiféle komoly megállapítást nem tett.
Nem mutatott rá semmire, nem volt semmi, hogy lehetett volna helyette ugyanarra a posztra X-Y-t húzni aki meg bevált, stb.

Bocsánat, de számomra ez a cikk egy semmi, egy clickbait.
Lúdas Solymi
Könyörgöm,legalább a saját eredeti válaszod olvasd már el!! Hol írtál Te olyat,hogy a 4. körben már lehet rizikozni?
Azt írtad ,idézem ( mert úgy tűnik már kénytelen vagyok ilyen eszközhöz folyamodni ):
A védelmet elnézve azért nagy lyukak ott se feltétlenül voltak a draft előtt, úgy meg h azért korábban az volt a mantra, hogy BB ezeket a játékosokat meg tudja fegyelmezni, nem annyira volt rossz döntés.

Persze inkább az O-falba pakoltam volna embert, de azért a sérülésekig senki nem gondolta, hogy itt ilyen rossz lesz a helyzet.

Mutasd már meg ,hogy hol van ebben a drafthelyre,a draftertekre vagy a beválási arányra való hivatkozás,mint peterk-nél???
Pont ezért írtam ,hogy nem érted a cikk lenyeget,mert a cikknek nem az volt a mondanivalója,hogy hiba volt Jones kihuzasa mert karakter problémás,hanem hogy ha sorozatosan szarok a draftjaid,akkor rohadtul nem engedheted meg magadnak,hogy ha nem fog hosszú távon rostert a kiválasztott 5 jatekosbol pl 4, akkor 5.nek a 4 kieső mellé nem célszerű egy red flages játékost választani mint pl Jones,mert mindegy egyes játékosra aki bevalhat szükséged lehet!
Veled ellentétben pedig peterk tényleg a cikkel vitatkozott,amikor azt mondta,hogy ott ahol Jonest kihuztuk ott már igenis lehet kockáztatni akar egy red flages játékost is a csekély draft ertek ,meg az alacsony bevalasi arány miatt,még akkor is ha nem jól draftolsz.
Szerinted ez a két érvelés ugyanaz???
Utána azt írod:

Másrészt meg hogyan akarja meghatározni azt, hogy ki az aki beválik? Nincsen red flagje vagy mi?

Akkor megfejtem Neked a rejtélyt :
Nem ,nem onnan akarja meghatározni azt hogy ki vált be,hogy van-e red flagje ( egy szóval nem állított ilyet a cikk ),hanem onnan,hogy ha egy játékos a draftolasa után rövid idővel mar nincs is a csapatnal,akkor valószínűleg nem vált be.
Aztán amikor peterk felhoz védhető érvet a cikkben foglaltakkal szemben,akkor felkialtasz ,hogy dehát Te is ezt mondtad. NEM! Teljesen mást mondtál.
Ez most megint olyan,mint amikor beidézted goboston kolléga postjat,hogy kizárólag Bradynek köszönhetők a sikerek es a beidézett szöveg úgy kezdődik,hogy nem kizárólag Bradynek köszönhetők a sikerek.
Szóval nem baj,ha nem értesz egyet a cikkel,az sem baj,ha clickbaitnek tartod,csak sajnos elég egyértelmű,hogy a lényegét nem sikerült megértened.
Szerk. Az már csak hab a tortán , hogy a cikk nem is csak a draftoltakrol beszél ( erre is utaltam korábban ) , hiszen a pozitív példaként hozott Mosst és a negatív példaként felhozott Haynesworth is FA-kent érkezett.