New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Az utóbbi években mindig akkor estetek ki, amikor szembetaláltátok magatokat egy elit, vagy elitformában lévő D-vel és nem tudtatok +30 pontot táblára tenni. Ami viszont valóban jobb esélyeket kínál nektek az elmúlt éveknél (ahogy magam is írtam a gratuláló HSZ-ben), az a korábbiaknál jobb védelem, mert így nem feltétlenül lesz szükség +30 pontra, amikor szembejön az első komolyabb D.Soldados
Ridley a legnagyobb plusz az elmúlt évek PO fiaskóihoz képest (és a Texans elleni meccs után lassan Vereen is idevehető, de nála azért még óvatos vagyok, hogy elkapóként ekkora big play ability milyen gyakran ismételhető meg).

Ebben az idényben nem először írom le, de ha 2010-ben van egy ilyen x-faktor futó poszton a csapatban, most nem kellene a negyedik gyűrűért izgulni.
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Én úgy látom, hogy most nem a Frisco, hanem a Pats a favorit (50%-25%SF-20%BAL-5% arányban), és bizony Brady lesz a kulcs.
Ugyanis ő az egyedüli elit QB még versenyben. Egy LB, akármekkora ikon is, nem tud meccset nyerni egyszemélyben.
Ha Brady nem ergyad el, akkor az ST-bénázást, a sérüléseket és az ellent is tudjuk kompenzálni.
Nagyon remélem, hogy JMD nem fogja hagyni, és mire észbekap, ott az ujján a negyedik.

Sobri Jóska
Egy LB nem, de egy komplett védelem DL-stül, LB-corpostul, sec-estül igen, főleg egy közepesnél most jobbnak tetsző O-val. 😉

Az utóbbi években mindig akkor estetek ki, amikor szembetaláltátok magatokat egy elit, vagy elitformában lévő D-vel és nem tudtatok +30 pontot táblára tenni. Ami viszont valóban jobb esélyeket kínál nektek az elmúlt éveknél (ahogy magam is írtam a gratuláló HSZ-ben), az a korábbiaknál jobb védelem, mert így nem feltétlenül lesz szükség +30 pontra, amikor szembejön az első komolyabb D.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
crennelnek nincs kedve hazatérni? 😊mascherano
S áttelefonál Oakland-be? Halihó, BigSay! Megyünk együtt New England-be? 😀
Ez a védelem már nem az a védelem.



Sobri, alapvetően egyetértek mind az esélylatolgatásoddal (btw ott valami zavar van, a Falcons nincs benne, de a négy szám megvan), mind a felsorolt indokokkal.
Az ST teljesítményéhez annyit, hogy tőlük nem az a megszokott (ahogy a Ravens ST szombati előadása sem!), TOP 5 ST, amelyik irtózatoshoz közelit betlizett. Ennek a védelemre kifejtett negatív hatását délelőtt konkrét pontszámokkal jeleztem.

Ja, még egy! Gost clutch helyzetben nem nagyon szokott hibázni (a Cards elleni a ritka kivételek egyike volt), Vina pedig a Panthers ellen volt oly kedves, hogy az első negyedben egy 37 yardost mellévágott, egy 31 yardosnál pedig felkaron(!) rúgta a középen blokkoló falembert. Mondhatni, megteremtette magának (és Brady-nek) a clutch helyzetet. 😀

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Legyen így

több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 857 — #NoStress
Én azt gondolom most van a legnagyobb sansz SB-t nyerni 2005-óta.

Egyértelműen mellettünk szól, hogy
- újra van védelmünk, erős, jó, konzisztens, ami elengedhetetlen a minimum 3 PO győzelemhez, és gondolok elsősorban a labdaszerzésekre, kulcsplayekre, nem feltétlen a simán számokba fulladó statisztikai adatokra. Aki látta az utolsó néhány meccset, az alapvetően nem aggódik a védelem miatt, és ez nagy szó az elmúlt éveket figyelembe véve.
- újra vannak "lelkes fiatalok", akik még harapnak, és meghalnak a pályán, kiegészülve olyan "örökifjakkal", mint Wilfork vagy Welker
- újra élesek vagyunk, a fontos meccsekre odatesszük magunkat, nincs leolvadás, kiengedés, mindenki penge végig
- újra JMD az OC, ami egyrészt zsenialitása miatt szerencsés, másrészt így BB fókuszálhat a védelemre, aminek meg is van az eredménye
- minden mumusunk, kedvezőtlen matchupunk (Giants, Steelers, Manning, Mile High) eltűnt az útból, ki kellene használni, több, mint jó a sansz

Viszont ami ellenünk szól, az
- Brady utóbbi évekre jellemző PO töketlensége (nem fejtem ki ismét, sokadjára, őszintén remélve, hogy hátha 2 meccsre el tudja ezt felejteni, és mikor meghallja majd az SB-szünetben Beyoncé-t, azt hiszi ez még a Destiny's Child, és a kétezres évek elején járunk, és ő is eszerint folytatja)
- sérülések, ami viszont minden csapatot sújt, aki még szembejön/szembejöhet
- a ST, ha Texans-formában tolja, mert a védelmünk TO-szerző védelem, nem pedig yardölő, vagyis kell az egész pálya, hogy legyen idejük INT-et, FF-t "intézni", (valamint zárójelesen Gostkowski, kurvára remélem nem rajta, egy középtávoli FG-on múlik egyik meccsünk se. Finoman szólva nem egy Vinatieri.)

Én úgy látom, hogy most nem a Frisco, hanem a Pats a favorit (50%-25%SF-20%BAL-5% arányban), és bizony Brady lesz a kulcs.
Ugyanis ő az egyedüli elit QB még versenyben. Egy LB, akármekkora ikon is, nem tud meccset nyerni egyszemélyben.
Ha Brady nem ergyad el, akkor az ST-bénázást, a sérüléseket és az ellent is tudjuk kompenzálni.
Nagyon remélem, hogy JMD nem fogja hagyni, és mire észbekap, ott az ujján a negyedik.

több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
A tapasztalatok alapján erre a hétvégére Brendon Ayanbadejo nyitotta ki a pofonládát. Tegnap esti tweet-jeivel ("If so you see the hurry snap offense catch em b4 they set up. It's a gimmick." "You know the same organization that did spygate" "'lets hurry up n snap it ' = bitchassness," ) csatlakozott Garantálom Smith-hez és Welker nem igazán atletikus (Wade) Phillips-hez.tomi-tomi
Azóta "átgondolta" | (vagy rászóltak és a kezébe nyomták a szöveget) | :
"I made selfish comments on twitter last night that reflected poorly upon myself, my teammates, and the organization. For that I apologize. "
Gogo
😀 Igen, olvastam. Szerintem annyit számít most már, mint halottnak a csók. Zuhanyhíradó szerint vérnyomásemelkedést okozott a nem normális a Pats öltözőben. TB pedig természetesen közölte az ügy kapcsán, hogy nem foglalkoznak a "zajjal". Ez patriots-ul azt jelenti, hogy "Szopni fogsz, köcsög!"

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
gaben82 1
Üdv mindenkinek! Már közel 7 éve vagyok Pats szurkoló, de eddig csak olvasgattam a fórumot, most jutottam el a regisztrációig. Persze az összes (főként)underdog csapatnak szurkoló ismerősöm szerint én is "divatszurkoló" vagyok, de nem igazán tehetek róla, ha egy ilyen csapat játékát látva nem akarok másnak szurkolni 😊
Komolyabbra fordítva a szót, a Texans elleni meccs után még alig tértem magamhoz, de már nagyon várom az AFC Championship Game-et. Nagyon szurkoltam a Broncos ellen, Manning és a Mile High elég kemény dió lett volna, bár a sec szombati formája alapján lehet, hogy Brady is megszórta volna őket rendesen. Nagyon bízom benne, hogy a D# felnő a feladathoz és az O# a szebbik arcát mutatja majd, ez a Ravens szerintem nem olyan acélos, hogy a Gillette-ben nagyon meglepnének minket. Go Pats!

több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 820 — capitaine du château de Vienne 1487
segítség, kezdődik MűAk


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
mascherano 727 — na húzzál innen kisköcsög
Érdekes fejlemény, hogy Brian Daboll visszatér a csapathoz a PO-ban, mint ahogy JMD tette tavaly, miután nem maradt állása másik csapatnál.

Daboll a Chiefsnél volt legutóbb támadó koordinátor, a Patsnél csak WR edzőig jutott. Holley írta egyik könyvében, hogy zokon vette, hogy 2004-ben nem belőle lett QB edző (akkor ez McDanielsnek jutott). Szintén ebben a War Room könyvben olvasható, hogy nagyon jó szeme van az elkapókhoz, ami az egyetemi játékosok felmérését, scoutingját illeti.

Elég furcsa lenne, ha ez a igazolás csak a PO-ra szólna.. különben milyen poszt juthat neki az edzői stábban jövőre? Jó lenne tudni, hogy esetleg O'Shea szerződése lejár év végén és nem akar (v. nem akarnak vele) hosszabbítani? Így újra WR coach lehetne.

QB edző 2000 és 2004 kivételével a tényleges támadó koordinátor volt a Patsnél. Említést érdemel az is, hogy ő támadó koordinátorként egyik állomáshelyén sem a Pats támadórendszerét játszatta, hanem az Air Coryell egy változatát.DoM
crennelnek nincs kedve hazatérni? 😊

:: HIBÁS KÉP ::
több mint 13 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
A tapasztalatok alapján erre a hétvégére Brendon Ayanbadejo nyitotta ki a pofonládát. Tegnap esti tweet-jeivel ("If so you see the hurry snap offense catch em b4 they set up. It's a gimmick." "You know the same organization that did spygate" "'lets hurry up n snap it ' = bitchassness," ) csatlakozott Garantálom Smith-hez és Welker nem igazán atletikus (Wade) Phillips-hez.tomi-tomi
Azóta "átgondolta" | (vagy rászóltak és a kezébe nyomták a szöveget) | :
"I made selfish comments on twitter last night that reflected poorly upon myself, my teammates, and the organization. For that I apologize. "

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Off: Imádom a linkeket, amiket kiteszel az aláírásodba. 😊Soldados
ez itt a reklám helye. 😉

tomi-tomivel együtt írtunk egy azokhoz elég szorosan kapcsolódó pats specifikus cikket is, ha érdekel:  pats.hu/a-pats-hatekonysaganak-tenyezoi-fejlodesi-lehetosegekDoM
Naná, hogy elolvasom.

Amúgy a(z általam sokat kritizált) PFF helyett például mindenkinek a coldhardfootballfacts olvasgatását javasolnám, még ha valamelyest más jellegű oldal is.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Off: Imádom a linkeket, amiket kiteszel az aláírásodba. 😊Soldados
ez itt a reklám helye. 😉

tomi-tomivel együtt írtunk egy azokhoz elég szorosan kapcsolódó pats specifikus cikket is, ha érdekel:  pats.hu/a-pats-hatekonysaganak-tenyezoi-fejlodesi-lehetosegek
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
És ebből következtetsz valamire? (A rájátszást illetően.)Burkus
Nem. 😉DoM
Off: Imádom a linkeket, amiket kiteszel az aláírásodba. 😊


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
És ebből következtetsz valamire? (A rájátszást illetően.)Burkus
Nem. 😉
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Érdekes fejlemény, hogy Brian Daboll visszatér a csapathoz a PO-ban, mint ahogy JMD tette tavaly, miután nem maradt állása másik csapatnál.

Daboll a Chiefsnél volt legutóbb támadó koordinátor, a Patsnél csak WR edzőig jutott. Holley írta egyik könyvében, hogy zokon vette, hogy 2004-ben nem belőle lett QB edző (akkor ez McDanielsnek jutott). Szintén ebben a War Room könyvben olvasható, hogy nagyon jó szeme van az elkapókhoz, ami az egyetemi játékosok felmérését, scoutingját illeti.

Elég furcsa lenne, ha ez a igazolás csak a PO-ra szólna.. különben milyen poszt juthat neki az edzői stábban jövőre? Jó lenne tudni, hogy esetleg O'Shea szerződése lejár év végén és nem akar (v. nem akarnak vele) hosszabbítani? Így újra WR coach lehetne.

QB edző 2000 és 2004 kivételével a tényleges támadó koordinátor volt a Patsnél. Említést érdemel az is, hogy ő támadó koordinátorként egyik állomáshelyén sem a Pats támadórendszerét játszatta, hanem az Air Coryell egy változatát.DoM
Ezért már jöhetne, aztán írjanak a névjegyére, amit csak akar(nak).

A tapasztalatok alapján erre a hétvégére Brendon Ayanbadejo nyitotta ki a pofonládát. Tegnap esti tweet-jeivel ("If so you see the hurry snap offense catch em b4 they set up. It's a gimmick." "You know the same organization that did spygate" "'lets hurry up n snap it ' = bitchassness," ) csatlakozott Garantálom Smith-hez és Welker nem igazán atletikus (Wade) Phillips-hez.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
"It's unclear the trickle-down effect of Daboll returning. No word on potential movement of McDaniels, Scarnecchia, Fears, Godsey, or O'Shea"
"Josh McDaniels asked if Daboll's return means he'll be leaving, like O'Brien last postseason. Says he's happy with his role here. "
(mindkettő Mike Rodak, twitter)

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 13 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Érdekes fejlemény, hogy Brian Daboll visszatér a csapathoz a PO-ban, mint ahogy JMD tette tavaly, miután nem maradt állása másik csapatnál.

Daboll a Chiefsnél volt legutóbb támadó koordinátor, a Patsnél csak WR edzőig jutott. Holley írta egyik könyvében, hogy zokon vette, hogy 2004-ben nem belőle lett QB edző (akkor ez McDanielsnek jutott). Szintén ebben a War Room könyvben olvasható, hogy nagyon jó szeme van az elkapókhoz, ami az egyetemi játékosok felmérését, scoutingját illeti.

Elég furcsa lenne, ha ez a igazolás csak a PO-ra szólna.. különben milyen poszt juthat neki az edzői stábban jövőre? Jó lenne tudni, hogy esetleg O'Shea szerződése lejár év végén és nem akar (v. nem akarnak vele) hosszabbítani? Így újra WR coach lehetne.

QB edző 2000 és 2004 kivételével a tényleges támadó koordinátor volt a Patsnél. Említést érdemel az is, hogy ő támadó koordinátorként egyik állomáshelyén sem a Pats támadórendszerét játszatta, hanem az Air Coryell egy változatát.DoM
És ebből következtetsz valamire? (A rájátszást illetően.)
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Chung egy snapje azért nagyon kemény😀Gyulus
Legalább kibírta sérülés nélkül? 😊somoskovig
Olyannyira, hogy feljött az onside kick-nél is. Annyira csodálkozott ezen, hogy elfelejtette megfogni a labdát.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Chung egy snapje azért nagyon kemény😀Gyulus
Cunningham se fog nagyon büszke lenne arra a hatra, míg Francis udfaként 49-cel hasít.

Bequtte, mint állandó inaktív meg szóra sem érdemes, ha már end rotáció.

A legújabb sérültek közül Jones fog leginkább hiányozni. Igaz, soha nem kap holding fújást, még a látványos eseteknél sem, de szükség lenne motorjára a magára talált Ravens fal (McKinnie) ellen.
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Érdekes fejlemény, hogy Brian Daboll visszatér a csapathoz a PO-ban, mint ahogy JMD tette tavaly, miután nem maradt állása másik csapatnál.

Daboll a Chiefsnél volt legutóbb támadó koordinátor, a Patsnél csak WR edzőig jutott. Holley írta egyik könyvében, hogy zokon vette, hogy 2004-ben nem belőle lett QB edző (akkor ez McDanielsnek jutott). Szintén ebben a War Room könyvben olvasható, hogy nagyon jó szeme van az elkapókhoz, ami az egyetemi játékosok felmérését, scoutingját illeti.

Elég furcsa lenne, ha ez a igazolás csak a PO-ra szólna.. különben milyen poszt juthat neki az edzői stábban jövőre? Jó lenne tudni, hogy esetleg O'Shea szerződése lejár év végén és nem akar (v. nem akarnak vele) hosszabbítani? Így újra WR coach lehetne.

QB edző 2000 és 2004 kivételével a tényleges támadó koordinátor volt a Patsnél. Említést érdemel az is, hogy ő támadó koordinátorként egyik állomáshelyén sem a Pats támadórendszerét játszatta, hanem az Air Coryell egy változatát.
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Na kíváncsi vagyok hogy Pollard kit tesz megint IR-reWester
Rossz helyen jársz. Ez nem a Ki tud bosszantóbb/hülyébb/értelmetlenebb kérdést feltenni? frusztráció-kezelő vetélkedő előselejtezője.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 10 183 — Jó ötletnek tűnt!
Na kíváncsi vagyok hogy Pollard kit tesz megint IR-re

Lesz ez még így se!
több mint 13 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
"Belichick says that Danny Woodhead could've come back into the game on Sunday, but will need to be cleared again to play Sunday." (Albert Breer, twitter)

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 467 — Chiefs GM
Chung egy snapje azért nagyon kemény😀Gyulus
Legalább kibírta sérülés nélkül? 😊

több mint 13 éve
Gyulus 1 037 — Count Zero
Chung egy snapje azért nagyon kemény😀