Iron Bowl 2010

Elérkezett az év talán legjobban várt alapszakasz mérkőzése. Az Iron Bowl. A college foci egyik legnagyobb rivalizálása, az Alabama és az Auburn között, ami most a BCS fináléba jutásról is dönthet.

 

A legtöbb ember Iron Bowl néven ismeri ezt a meccset, ami az egykori helyszínéről, az alabamai Birmingham városáról kapta a nevét. 1998-ig, szinte minden évben Alabama legnagyobb városában rendezték meg ezt a csatát. Birmigham legfontosabb iparága pedig a vas és acélgyártás volt, így ezzel a névvel illették a párharcot, ami hivatalosan, a James E. Foy, V-ODK Sportsmanship Trophy-ért zajlik már 1948-óta. A díjat a mindkét egyetemen működő, Delta Omikron Kappa nevű diákszövetség hozta létre és nevezte el a mindkét egyetem dékáni tisztségét egykor betöltő James E. Foy-ról

A mérkőzés örökmérlege. 40 Alabama győzelem, 33 Auburn siker ellenében, míg egyszer 1907-ben döntetlenre végeztek a csapatok. Az első találkozásuk 1893 februárjában volt és 32-22 arányú Tigers sikert hozott. A 60-as évekig kiegyenlített volt a meccs, de utána a Bear Bryant vezette Crimson Tide dominálta a rivalizálást, egészen a 2000-res évekig, amikor eljött az Auburn fénykora, ami 2007-ig tartott. Ekkor győztek utoljára. Tavaly erős hazai kezdés után végül besöpörte a győzelmet a később bajnoki címig masírozó Alabama. 1999 óta már nem Birmingham-ben rendezik a mérkőzést, hanem rendesen évenkénti bontásban valamelyik csapat otthonában. A Jordan Hare stadionban, vagy Tuscaloosa-ban a Bryant-Denney Stadiumban, mint idén is. A csata történetében olyan hatalmasságok játszottak fontos szerepet az Iron Bowl-okon, mint Joe Namath vagy Kenny Stabler az Alabama oldalán, a tigriseknél pedig Bo Jackson és Cadillac Williams döntött el meccseket.

A mai meccs kiemelt fontosságú, főleg a BCS listán második Auburn számára. Minden szakértő szerint az utolsó meccs ahol elbukhatják a veretlenségüket, és ezzel a bajnoki döntőben szereplés jogát. Bár a Georgia elleni győzelemmel már megnyerték az SEC nyugati csoportját, valóban sokkal inkább a két vereséggel álló állami rivális jelenthet veszélyt rájuk, mint a konferencia döntőben, az idén már egyszer legyőzőtt, 3 vereséges South Carolina. Eddig nem volt csapat, amelyik kicsit is megtudta volna fogni az Auburn QB-ját, a Heisman-trophy és a minden idők „legnagyobb NCAA botrányhőse” cím legnagyobb várományosát, Cam Newtont. Most az egyre furcsább fordulatokat vevő botránnyal nem kívánunk foglalkozni, azzal viszont igen, hogy tényleg a Crimson Tide bivalyerős defense lehet Newton számára a legkeményebb akadály. A Kirby Smart DC és Nick Saban HC által vezetett védelem az utóbbi években, olyan sztárokat kapcsolt ki könnyedén a játékból, mint Tim Tebow vagy Colt McCoy. Persze ez a csapat már nem a Terrence Cody és Rolando McClain fémjelezte bajnok egység, amit bizonyított a South Carolina és az LSU elleni vereség, de Donta Hightower, valamint Marcell Dareus személyében most is megvannak azok a playmaker játékosok akik levadászhatják az idei év legjobb irányítóját. Azt még nem láttuk mit tud tenni az Auburn védelem, ha megállítják Cam Newton futásait, tehát gondolhatjuk azt, hogy ha  ez megtörténik, akkor jó esélyekkel szállhat harcba a győzelemért a Bama. Főleg, ha a támadósoruk, elsősorban Mark Ingram és Trent Richardson az év eleji nagyszerű játékát hozza. Persze ehhez lesz egy-két szava a Tigrisek brutális DT-jének, Nick Fairley-nek is. Véleményem szerint a meccs döntő X-faktor Julio Jones lehet, aki valószínűleg utolsó hazai NCAA meccsén megpróbálja kihasználni a gyenge Auburn secondaryt. A másik oldalon ugyan vannak jó elkapók, Darwin Adams, Emory Blake és Terrell Zachery személyében, de az ő valós teljesítményüket nehéz megítélni, mivel mindig csak akkor kaptak szerepet, amikor el kellett terelni a figyelmet Newton és a nagyszerű RB trió, Michael Dyer, Onterio McCalebb és Mario Fannin, játékáról. A meccs legnagyobb párharcai Newton és Hightower, valamint Lee Ziemba(Auburn left tackle) és Marcell Dareus külön meccsei lehetnek.

Egy kis érdekesség még a meccs „tétjéről”. 2007-ben vezették be a külön BCS nagydöntő mérkőzést. Azóta minden évben összetalálkozott a regnáló bajnok az év végén bajnoki címet nyerővel és mindig győzedelmeskedett is a következő uralkodó. 2007-ben a bajnok Florida 28-24-re kapott ki az LSU-tól. 2008-ban az uralkodó Louisiana State 51-21-re mészároltatott le a Gators által, akik viszont 2009-ben, az SEC döntőben találkoztak az Alabama-val és vesztették el a veretlenségüket 32-12 arányban. Most ez a sorozat ezen a meccsen folytatódhat. Ha most nyer a győz a Tigers akkor ne legyünk meglepve tehát, ha januárban hazaszállíthatják a Coaches Trophy-t is.

A mérkőzést magyar idő szerint 20:30 rendezik, és az ESPN America élőben sugározza.

Tálosi Tibor(haromt)