Jacksonville-Buffalo Összefoglaló

Buffalo Bills 14 – 36 Jacksonville Jaguars

Írta: Kiss Zoltán (SmAsH)

A Buffalo eddigi szezonja elég felemásra sikeredett, a Dallas elleni MNF-en megmutatták, hogy bárkivel partiban lehetnek, de a Patriots ellen például azt is, hogy borzalmas játékra is képesek. Nem véletlenül állnak 5-6-os mérleggel. A hazai csapat története már teljesen más, mérlegük alapján csoportelsők is lehetnének, ha nem az Indyvel egy kvartettben lennének. A Jaguars idén parádézik, annak ellenére is, hogy Garrardnak nehézségei voltak a játékkal. A mérkőzés kimenetele előzetesen sem volt kérdéses, és a meccs alatt sem volt az egy pillanatra sem.

Fred Taylor egy gyönyörű 50 yardos futást követően szerezte meg a csapat első pontjait, majd még ebben a negyedben Josh Scobee megszerezte 5 berúgott field goaljából az elsőt. A második negyedben ismét Scobee szerzett kétszer is pontot, a kettő közé azonban beékelődött Anthony Thomas 10 yardos TD elkapása, mely talán az egyetlen jelentős momentuma volt az első félidőnek a Bills részéről. Volt mit javítani a vendégeknek a második félidőben, így a védelem összeszedte magát és ismét csak FG távolságig engedte a jaguárokat. Scobee értékesítette, immáron a negyediket, ezzel csapatát 12 pontos vezetéshez juttatva. A Bills azonban nem adta fel, egy remek drive-ot követően, egy reverse futás után Roscoe Parrish csökkentette a két csapat közötti differenciát. A futás 24 yardos volt, de sokat köszönhetett a remek blokkoknak is. A negyedik negyedre várt tehát, hogy eldőljön ki lesz a mérkőzés győztese. Ennek érdekében a Jaguars tett többet, hiszen Josh Scobee 5. FG-jának, Reggie Williams 59 yardos TD elkapásának és Maurice Jones-Drew 17 yardos futott TD-jának köszönhetően a végére egész sima mérkőzést produkált a hazai csapat. A vendégekhez nemrég sérülésből visszatérő Losman meglehetősen formán kívül játszott, egy-két szép passza mellett kétszer is sikerült eladnia a labdát. Előbb Knight, míg utóbb Durant kezében landolt a tojáslabda. A Bills veresége ellenére is biztos másodiknak tűnik az AFC Eastben, míg a Jaguars tovább erősítette szintén második helyét, csak éppen az AFC Southban.

A vendégek védelmét szívesen elfogadná jópár csapat magáénak, hiszen a DiGiorgio vezette társaság hétről-hétre bizonyítja ügyességét, csak az offense betlizése miatt állnak olyan helyezéssel ahogy. Mondjuk nincsenek könnyű helyzetben, hiszen egy 100%-on pörgő és játszó Bills is kevés lenne, hogy megszorongassa a Patriotsot a csoportban. A Jaguars nyert ugyan és fényévekre jár a Bills mérlegétől, mégse lehetnek túlságosan biztosak PO-s álmaik, inkább csak látótávolságon belül vannak. Hiszen az AFC South pedig olyan erőssé nőtte ki magát, hogy még a 3. helyezett Titans és a csoportutolsó Texans is okozhat fejfájást a jelenleg PO-s helyeken álló Coltsnak és Jaguarsnek.

A meccs embere: Fred Taylor (RB, Jacksonville Jaguars) 104 yardot futott, ebből egy futása 50 yardos volt és TD-t ért, emelett 14 elkapott yardja is volt.  

Pontszerzések:
1. negyed:
09:40. Fred Taylor (50 yardos futás. Sikeres XP) 0-7
01:21. Josh Scobee (46 yardos field goal) 0-10
2. negyed:
10:56. Josh Scobee (33 yardos field goal) 0-13
06:03. Anthony Thomas (10 yardos passz, J.P. Losman. Siekres XP) 7-13
00:04. Josh Scobee (23 yardos field goal) 7-16
3. negyed:
08:06. Josh Scobee (23 yardos field goal) 7-19
01:29. Roscoe Parrish (24 yardos futás. Sikeres XP) 14-19
4. negyed:
14:10. Josh Scobee (20 yardos field goal) 14-22
02:39. Reggie Williams (59 yardos passz, David Garrard. Sikeres XP) 14-29
01:43. Maurice Jones-Drew (17 yardos futás. Sikeres XP) 14-36

Fontosabb statisztikák: